Három halálos baleset, 97 ittas vezetés a hétvégén

2015.02.16.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 1329 személyt fogott el, közülük 478 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 107 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. 708 személyt állítottak elő, köztük 290 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 97 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 416 esetben foganatosítottak. Tiltott határátlépés miatt 1298 főt fogtak el a rendőrök, 7 személlyel szemben közokirat – hamisítás, 14 fővel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Angliában tilos lesz rágyújtani az autóban, ha a gyerek is utazik

2015.02.16.
Walesben már életbe léptettek hasonló korlátozást és Skócia is fontolgatja a lépést. A törvénysértésen kapott brit autósokat akár 50 fontra is büntethetik. A korlátozás nem fog vonatkozni azokra, akik egyedül utaznak, vagy lehajtott tetejű autót vezetnek – adta hírül a BBC News. A British Lung Foundation jótékonysági szervezet adatai szerint hetente több mint 430 ezer gyermek van kitéve másodlagos dohányfüstnek az autókban. Közegészségügyi szakértők szerint a passzív dohányzás a gyermekeknél növelheti az asztma, az agyhártyagyulladás és a bölcsőhalál kockázatát. Az autóban való dohányzás korlátozását sokan támogatják, néhányan azonban szükségtelen beavatkozásnak tekintik. Jane Ellison közegészségügyi miniszter szerint hárommillió gyerek van kitéve a környezeti dohányfüst ártalmainak az autókban. Mint fogalmazott, a fiatalok közül sokan kínosnak érzik, vagy félnek megkérni a felnőtteket arra, hogy hagyják abba a dohányzást, a szabályozások éppen ezért jelentenek fontos lépést a gyermekek megóvása felé. A British Lung Foundation győzelemként ünnepelte a korlátozást. Mint azt Penny Woods, az alapítvány elnöke elmondta, jelenleg arra buzdítják a kormányt, hogy hasonló elkötelezettséget tanúsítson a dohánytermékek egyencsomagolásának bevezetése iránt, ami segíthet csökkenteni a dohányáruk vonzerejét a fiatalok szemében. A dohányosok érdekeit képviselő Forest csoport vezetője, Simon Clark azonban eltúlzottnak nevezte a korlátozást. – A dohányosok túlnyomó többsége tudja, hogy meggondolatlanság gyermekkel az autóban dohányozni és nem is tesz így. Nincs szükségük rá, hogy az állam ilyen szinten beleavatkozzon az életükbe – mondta Clark, hozzátéve, hogy a rendőrség nem lesz képes egymaga betartatni a törvényt, így a kormánynak egy kisebb "besúgóseregre" lesz szüksége a kihágások jelentéséhez.

Célegyenesben a MINI Coupé és Roadster

2015.02.16.
Változás készül a MINI oxfordi gyárában: miközben a vadonatúj háromajtós MINI és a mindössze néhány hónapja bemutatott ötajtós MINI iránti kereslet világszerte folyamatosan nő, a prémium kisautó szegmens megalapítójának előző modellgenerációjába tartozó kétüléses változatok gyártása a végéhez közeledik. A MINI egyedülálló kétüléses sportolói, a MINI Coupé és a MINI Roadster a tervek szerint közösen fejezik be pályafutásukat. Eme lépéssel a brit prémium autógyártó tovább folytatja a generációváltást modellpalettáján és az oxfordi létesítmény gyártósorán. Az új ötajtós MINI szintén az oxfordi üzemben készül, ahogyan a vadonatúj háromajtós MINI is. A MINI Coupé a „Zöld Pokolban” mutatkozott be először: az új atléta a nürburgringi 24-órás versenyen tartotta világpremierjét, közvetlenül azelőtt, hogy debütált a 2011-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon. A MINI John Cooper Works Coupé Endurance hatalmas bravúrral abszolválta a hosszú távú futam kihívásait, amellyel nem csupán a legelső, MINI emblémával elérhető kétüléses modell sportos tulajdonságait, de megbízhatóságát is alátámasztotta. A MINI Coupé azóta erőteljes motorváltozataival, sportosra hangolt futóművével, alacsony súlypontjával és nagy sebességnél automatikusan kiemelkedő légterelő szárnyával adrenalinszint-növelő, intenzív gokartos vezetési élménnyel ajándékozta meg tulajdonosait. Vezethetőségi tulajdonságaihoz tökéletesen illeszkedve a MINI Coupé összetéveszthetetlenül egyedi tetővonala, integrált tetőszárnya és lapos sziluettje egyszerre teszi atletikussá és jellegzetessé a modellt. A MINI Coupé elsöprő népszerűségének legutóbbi bizonyítéka az auto, motor und sport német autós szakmagazin „Best Cars 2015” olvasói szavazásán elért kategóriaelsőség, az import kisautó szegmens győztese azonban most célegyenesbe érkezett: a MINI Coupé és a MINI Roadster karrierje, amelyet a színtiszta vezetési élmény és a spontán nyitott tetős élvezet határozott meg, hamarosan a végéhez érkezik. A brit prémium autógyártó a MINI Roadster-rel is képes volt meghódítani egy igazán vonzó járműkategóriát. A márka történetének első nyitott tetős kétülésese különösen gyorsan engedte le vászontetejét, akár manuálisan, akár az opcionálisan kínált félautomata módban működtetve. Mi több, a MINI Roadster – ahogyan a MINI Coupé is – lenyűgözően magas szintű funkcionalitást kínált tulajdonosainak könnyen pakolható, tágas csomagterével. A vadonatúj modellgeneráció egyre szerteágazóbb módon kínálja a MINI ügyfeleinek a márkára jellemző vezetési élményt. Ahogyan az új háromajtós MINI (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 5,7 – 3,4 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 133 – 89 gramm / km), úgy már az új ötajtós MINI (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 5,9 – 3,5 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 136 – 92 gramm / km) is négyféle benzines és háromféle dízelüzemű erőforrással rendelhető egyes piacokon, lefedve ezzel az 55 kW / 75 lóerő és 141 kW / 192 lóerő közötti teljesítménytartományt. A MINI modellcsaládjának legújabb tagja a bámulatosan atletikus MINI John Cooper Works (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,7 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 155 gramm / km), amelynek négyhengeres turbómotorja a MINI szériagyártásban kínált modelltörténetének eddigi legerősebb teljesítményét adja le, 170 kW / 231 lóerő teljesítménnyel.  
Címkék: 

Legyen magyar Miss Tuning-ja Európának!

2015.02.16.
Idén is hatalmas a tétje szezonnyitó rendezvényünk szépségversenyének. A Miss AMTS győztese nem csak a hazai verseny értékes fődíjával gazdagodhat, de egyúttal a legnagyobb nemzetközi verseny, a Miss Tuning döntőjébe is bekerül! 2014-ben sem fogunk hiányt szenvedni a szebbik nem képviselőiből: az AMTS immár hagyományosan a legnagyobb hazai hoszteszgárdával büszkélkedhet autós-motoros megmozdulások terén! Az autók és motorok mellé elengedhetetlen szexi hölgyeken túl, számos műsorszám, táncos bemutató és divatbemutató örvendezteti majd a férfitársadalmat, a show mindhárom napján. MISS AMTS szépségverseny A 2015-ös év több tekintetben is exkluzív szépségversenyt tartogat az AMTS szépségversenyére nevezett hölgyek számára, melyet ez évben nem csak a Miss Tuning, hanem új partnerünk, a GridGirls támogatásában bonyolítunk le. Mint ismeretes, idén a Carstyling.hu és az AMTS volt a világszerte ismert MISS TUNING naptár hivatalos partnere, ennek köszönhetően pedig magyar helyszíneken és hazai autók bevonásával készülhetett el a neves kiadvány, a németek tavalyi királynőjével, Leonie Hagmeyer-Reyinger-rel. A Budapesten fotózott színvonalas naptár nem csak hazánk idegenforgalmi szépségeinek hozott ismertséget, de a Tuning World Bodensee csapatával kötött együttműködésnek köszönhetően most fantasztikus lehetőséget kínál a Miss AMTS idei szépségkirálynőjének is: versenyünk győztese automatikusan bekerül a MISS TUNING nemzetközi döntőjébe, ahol hazánk színeiben versenyezhet az európai tuning szépségkirálynő koronájáért! A hazánkban fotózott Miss Tuning verkfilmje, magyar feliratokkal A MISS TUNING döntőseit több ezer jelentkező közül választják ki szerte Európából, ami nem csoda, hiszen a nyeremények fantasztikusak: Bodensse királynője saját autót kap egy teljes évre, a szezon során számos exkluzív program és fotózás várja valahol Európában a németek szervezésében, továbbá vele készül el a jövő évi MISS TUNING naptár, ami nem csak világraszóló ismertséget, de a fotózással egy exkluzív egyhetes utazást is tartogat a számára! A tét tehát hatalmas: a Miss AMTS értékes ajándékai mellett az idei királynő velünk utazik kontinensünk legnagyobb tuning kiállítására, a Tuning World Bodensee-re április 30. és május 3. között, hogy bebizonyíthassa: a magyar lányok a legszebbek Európában is! Jelentkezz Te is! Amennyiben kellően felkészültnek érzed magad a kihívásra, szeretnél értékes ajándékokért versenyezni, egyúttal esélyt szerezni egy nemzetközi megmérettetésre, TÖLTSD KI JELENTKEZÉSI ŰRLAPUNKAT a részvételhez. A jelentkezők közül, előzetes válogatást követően 10, a szervezők által kiválasztott hölgy vehet részt a háromnapos megmérettetésen. A jelentkezési határidő: 2015. március 6! A teljes versenyszabályzatot ezen a linken éred el. FONTOS: mivel nemzetközi szépségversenyről van szó, a legalább alapfokú angol nyelvtudás alapkövetelmény a jelentkezők számára! A verseny zsűrijében a Tuning World Bodensee szervezői, valamint személyesen a tavaly megválasztott Miss Tuning, Veronika Klimovits is helyet foglal majd, aki a show exkluzív vendége lesz! Miss AMTS összefoglaló 2013-ból A Miss AMTS hazai partnerei a Gridgirls, a MISSQ, a CarsAndGirls. Szépségversenyünk döntősei a show házigazdájaként a látogatók szavazatait is várja a rendezvény teljes időtartama alatt. A lányok napi három alkalommal lépnek fel a Tuning Show központi nagyszínpadán, több szettet is felvonultatva a MISSQ friss kollekciójából. Ne késlekedj, jelentkezz: a határidő 2014. március 6! További infók: www.amts.hu

15 ország tuningcsodái az AMTS-en!

2015.02.16.
Az olasz gépek egyike. Meg tudod mondani a pontos típust? A nemzetközi szcéna tuning autói évről-évre növekvő számban vesznek részt az AMTS keretein belül megrendezésre kerülő Carstyling.hu Tuning Show-n. Az idei felvonás tekintetében pedig minden eddiginél szebben növekszik a tendencia! Március 20-22. között, a Hungexpón megrendezésre kerülő hatalmas jubileumi rendezvény autóparkját immáron 15 európai ország építései teszik ki! Egy svájci utastér részlete Az eddig "meghódított" országok felhozatala mellett új partnerünk, az UN1QUE Magazin jóvoltából immáron komoly olasz és svájci autócsodákban is gyönyörködhetünk majd a show-n, a legtávolabbról érkező vendég pedig egyenesen Svédországból érkezik kiállítani büszkeségét! A tavalyi kihagyás után ismét új építésekkel vendégeskedik nálunk a VAG United csapata, a belga és holland szcéna képviseletében, az osztrákoktól és a németektől pedig több szervezésen keresztül is hihetetlen komoly vasakat hoznak hazánkba. Az egyik csapatot kontinensünk legnagyobb show-ja, a Tuning World Bodensee szervezői állítják össze, részben az European Tuning Showdown indulói közül. Ezekre az autókra pedig még most is szavazhatsz: amelyiket látni szeretnéd itthon, egy like-kal rögtön támogathatod is a versenyben! Többek között rá is szavazhatsz a Tuning World Bodensee indulóiból Mellettük - ahogyan megszokhattuk - a környező országokból is rengeteg gép érkezik. A tavalyihoz hasonlóan komoly létszámmal, nagy standdal és új építésekkel készül a szlovák delegáció, valamint szép felhozatalt raknak össze a csehek is. Szintén friss autók teszik tiszteletüket a szlovén és román tunerektől, valamint kisebb számban, de Szerbiából és Litvániából is. Akik pedig még igazán komoly durranásra készülnek, azok a lengyelek: csak tőlük több, mint 30 patika gép jelentkezett be - érdemes lesz meglátogatni a standjukat! A lengyel csapat egyik tagja Habár csak a pavilonokban parkoló külföldi építések száma 200 felett lesz, a tuning felhozatal több, mint kétharmadát a hazai klubok teszik majd ki. Nagyon sok kellemes meglepetés készül részükről is, mind standok, mind autók tekintetében! Egy biztos, a 10 éves jubileumi show tuning terén az eddigiekben látott legnemzetközibb felhozatallal kecsegtet az AMTS forgatagában! Ízelítőnek csatoltunk néhány képet, több csapattal és autóikkal azonban sokkal közelebbről is megismerkedhettek majd a show-ig - csak figyeljétek a híreinket! Dodge Challenger showcar a németektől. Nem sok ilyen van itthon, igaz?

AMTS 2014 videó - 3. rész!

2015.02.16.
Készülj fel a az Autó, Motor és Tuning Show 2015 eseményeire a legutóbbi felvonásról készült videókkal. Minden héten új epizóddal jelentkezünk, egészen a a show kezdetéig, melyekkel újra átélheted a gigantikus rendezvény hangulatát! Ne feledd: idén még többet mutatunk! 2015. március 20-22: Budapest, Hungexpo: A JUBILEUM! amts ráhangoló videósorozatunk harmadik része

Széles utat, olcsó benzint… - Opel Astra OPC

2015.02.15.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Méltán büszkeségre okot adó paraméter a 280 lóerő és 400 Nm-es forgatónyomaték, bármilyen kategóriájú autóról legyen szó, nemdebár? És ha már a mérgesített kompakt kategória átlagából is kilóg a fenti két adat, elkerülhetetlenül nagy figyelemre tarthat számot az Astra OPC, hiszen avatatlan szemeknek is feltűnő lehet az álló helyben is ugrónak ható formavilág a hatalmas kerekek és a tetőspoiler által sugallt imázs. Végre megtört az átok és 2008-tól az Insignia formanyelve átköltözött a többi modellre is. Ennek köszönhetően lettek lágyabbak és szemet gyönyörködtetőbbek az Opelek vonalai, különösen az Astráé, melynek G és H sorozata egyáltalán nem nevezhető kiemelkedőnek, sőt inkább csak egy jellegtelen, szürke egér kategóriájú formatervnek. Éppen ezért csillagos ötöst érdemelnek a rüsselsheimiek, de legfőképp azért, merthogy a J Astrából egy igazi hot hatchet varázsoltak. Hatásos belépő ez a forma, akár pályán, akár közúton vagyunk - képre kattintva galéria nyílik Bármilyen szögből is nézegetjük a formát, napestig taglalható részleteket találunk rajta. Szemből vadabb, igézőbb az Astra OPC tekintete mint valaha, de sajnos ezzel a látvánnyal leginkább csak a visszapillantó tükörben találkozhatunk, úgyhogy érdemes kifürkészni a részleteket álló helyben. Oldalnézetben viszont le nem tudjuk venni a szemünket az óriási, 20 hüvelykes felnikről és az őket körülölelő combos kerékjárati ívekről. Hátrafelé haladva szépen lejtő tetővonal és enyhén emelkedő övvonal szűkíti a bel- és látóteret, ráadásul még szélességében is összehúzták a dimenziókat, csakhogy a morcosság minden oldalról jól látható legyen. Van is agresszió sugárzás az Astra OPC aurájában, és sajnos ennek az árát a bent ülők fizetik meg, mint általában. Stabil az útfogás a 245/35 R20-as abroncsoknak köszönhetően és komfortban nem annyira hardcore, mint például a Ford Focus ST A volán mögött ülve nemcsak a hátrafelé kilátás jelenthet gondot, ugyanis a gyönyörű felnin észrevehető sérülések azt jelzik az autó teljes dimenziójának érzékelését is rontják a lőrésnyi ablakok. A második üléssorban helyet foglalók meg ne is álmodjanak arról, hogy menet közben a suhanó fákat és a távoli horizonton felbukkanó szép tájképet bambulhatják, számukra csak a zenehallgatás maradt, mint unaloműző a hosszabb útazások során. Vigasztalásukra legyen, hogy a jókora csomagtér viszont megmaradt, így bármit magukkal vihetnek a gran turismos utazásra. A 380 literes poggyásztér egyébként kategória átlagnak is mondható. Nálam a forma képes volt elfogadtatni ezt a "no way" zöld színt is A külső vizuális élményeket a beltérben a Recaro ülések viszik tovább, no meg a 10 mm-rel kisebb átmérőjű (360 mm-es), jó fogású kormánykerék, ugyanis a műszerfalnál már kommersz Opel gének köszönnek vissza. A cockpit teljes egészében megegyezik a jelenleg futó, többi modellből ismert fedélzeti egységgel, aminek csak az exkluzivitást elváró userek nem örülnek csupán. A satuként magunkra szorítható ülő alkalmatosság és a motorindítás utáni öblös kipufogóhang adrenalin pumpaként hathat, de sajnos a dicshimnuszunk elhalkul, amint elértük az üzemi hőfokot. A Remus-rendszer adta öblös akkusztikai élmény sajnos múló állapot, de a bődületes motorteljesítmény, és a mechanikus, önzáró differenciálmű (sperrdifi) adhat némi kárpótlást ezen a téren. Aki pedig ragaszkodik a hosszú távon fárasztó és zavaró motorhanghoz, egy utólagos kipufogódob-cserével kiküszöbölheti a csorbát. Nincs állítható fejtámla, viszont az impozáns forma mellett kiváló az oldaltartása A motor egyébként egy négyhengeres, szimplaturbós 1998 köbcentiméteres egység, melynek legutóbbi 240 lóerős változatáshoz képest csak a turbónyomáson változtattak, meg persze a megnövekedett terhelést elviselő fődarabokon, csapágyazáson. Az ebből eredő 280 lóerő (5500-as percenkénti fordulaton) több mint elég a mindennapi használat során, ha ésszerű és törvényes határokat betartva kívánunk autózni, azonban a konkurensekkel szemben is lényeges fölénnyel ruházza fel az impozáns külsejű autót az említett aggregát. Számokban az Astra OPC-hez a Renault Mégane RS áll a legközelebb 265 lóerős teljesítményével, majd a Mazda3 MPS (260 LE) és a Ford Focus ST következik 250 pacival a géptető alatt. További konkurensként a Volkswagen konszern kompaktjai sorolhatók ide - Skoda Octavia RS, VW Golf GTI - melyek teljesítménye 220 lóerő, és ezt a hátrányukat kiválóan kompenzálják a DSG hatfokozatú váltóval. Végül, de nem utolsó sorban a nemsokára érkező Peugeot 308 GTi (270 LE) is ebben a mezőnyben játszik, valamint a Kia Pro_Cee’d GT is, ahol az 1,6 literes hengerűrtartalom miatt nem kimondottan itt lenne a helye a gépnek, de hát a méret alapján őt is idesorolhatjuk. A gombrengeteg, ami idővel átlátható és megszokható - Kicsit stílus idegen az ECO gomb az OPC üzemmód kapcsolója alatt... A felsoroltak mindegyike elsőkerék-hajtású és ennél a megoldásnál okkal vetődik fel a kérdés, hogy bírja-e a fronthajtás az ilyen bődületes nagy terhelést. Talán emlékszünk még a GM zászlaja alatt futó Saab 9-3-as, 9-5-ösökre, ahol a 250 lóerős teljesítmény igencsak soknak bizonyult és nemcsak a menetbiztonságot, hanem a szerkezeti élettartamot is nagymértékben visszavetette a túlmotorizáltság. Ezt a problémát az OPC mérnökei könnyűszerrel kiiktatták, mikor is a FlexRide rendszerükben HiperStrut felfüggesztéssel egészítették ki a MacPherson rugóstagot, ennek köszönhetően csökkent a kormánykeréken érezhető hajtási befolyás így pontosabb irányítással és biztosabb útfogással operálhatunk pálya körülmények között. Ennek a megoldásnak köszönhető, hogy nemrég hírt adott az Opel az Astra OPC Extreme névre hallgató, karbonszálas elemeket és 300 lóerős teljesítményt csatasorba állító verziójáról. A kíváló futómű és méretes abroncsok mellé elengedhetetlen fáradhatatlan fékszerkezet További előnye tesztalanyunknak a felsorolt vetélytársakkal szemben, hogy felár nélkül kínálja azt a bizonyos sperr difit, ami a többieknél vagy nem elérhető, vagy feláras extra. Miért fontos ez? Klasszikus pályaautós elv, hogy nagyobb teljesítménnyel az egyenes szakaszokban garantált előnyre tehetsz szert, azonban technikás kanyarokban már a súly dominál és a futómű. Gondolom nem kérdés, hogy gyorsulás és végsebesség terén a 300 km/h-ig skálázott sebességmérővel felszerelt rüsselsheimi telivér a nyerő, azonban szűk kanyarokban már könnyen rávernek a gyengébb, de könnyebb konkurensek. Ezt a hártányt próbálták csökkenteni az 1475 kg-os izomgolyónál a csatolt lengőkaros, Watt-rudazatos hátsó futóművel és a mechanikus, lamellás önzáró differenciálművel. OPC módban változik a csillapítás, a kormány rásegítés mértéke és élénkebbek a gázreakciók - utóbbira normál módban sincs panasz A hagyományos differenciálműben a két féltengely között egy bolygómű dolgozik. Ennek köszönhetően a két féltengely különböző szögsebességgel tud forogni. Van azonban az ilyennek egy nagy hátránya: ha az egyik kerék tapadása csökken, akkor a nyomatékot arra a kerékre vezeti, tehát az is előfordulhat, hogy az egyik kerék áll a földön, a másik meg pörög a levegőben. Ez rendkívül hátrányos tud lenni, ezért találták ki a zárható differenciálművet. Itt a két féltengely a bolygóművön kívül mechanikusan is összezárható, ekkor a szögsebességük azonos, tehát akármilyen a tapadás, mindkét féltengely a nyomaték 50-5 százalékát kapja. Az önzáró differenciálmű, amit általában sperrdifferenciálmű néven emlegetnek, ennek egy sajátos változata: a két féltengely nem tud szabadon elfordulni, de nincs is egymáshoz ékelve. Kiviteltől függően súrlódótárcsák, golyópálya vagy csigakerekek kötik össze őket, melynek köszönhetően, ha az egyik kerék kipörög, a másik a nyomaték egy bizonyos részét még át tudja vinni a talajra. OPC logo, kék varrás és fémpedálok - klasszikus majomfogó a boyracereknél Szóval, az erőtöbblet mellett íme két hasznos műszaki megoldás (önzáró difi és HiperStrut első felfüggesztés), melyekkel akár a mezőny fölé is emelhetnénk az Astra OPC-t, ha nem lenne 1-2 mázsával nehezebb mindenkinél. Azonban, ha számít ebben a műfajban az árcédula, akkor nem lesz nehéz elsiklani ezen hiba felett, hiszen a villámos márkánál csak az Octavia RS az olcsóbb, de érdemes végig futni az opciós tételek árazását is mielőtt döntést hoz valaki. Az Astra OPC alapára 8 millió és 50 ezer forint. A tesztautóhoz hasonló felszereltséghez egy tízmillióhoz közeli áron juthatunk, amiben már kormányfűtés, Infinity hangrendszer, 20 colos felni garnitúra, panorámatető és megannyi hasznos és élvezetes extra is benne foglaltatik, vagyis nagyon is versenyképes ár/érték arányú autót konfigurálhatunk viszonylag kedvező áron. Többek között ilyen sincs a többieknél! Végül pedig a széles út, olcsó benzin és gumifák szükségességének a magyarázata következik, ugyanis nem árt szem előtt tartani, hogy könnyű leesni az útról még egy sínautóként az aszfaltra szegezett prémium izomautóval is, nemhogy az Astra OPC-vel. A biztonságos autózás elengedhetetlen feltétele az állandó önuralom, ugyanis álló helyből és menet közben is eszement módon tudja szedni a lábát a kis zöld bogarunk és ezért meg is kéri a maga kenyerét. Városban akár 13-15 liter körüli átlagot is produkálhat, autópályán és helyközi használatban kicsit szerényebb étvágyú. A fedélzeti szerint nálunk 10,5 literes volt a vegyes használati fogyasztás eredője, amit a visszatankolás utáni kalkuláció csak fél literrel emelt feljebb. A teljesítmény függvényében nem sok, de a vetélytársak nagy részénél jóval 10 liter alatti átlaggal lehet számolni. Vagy egyszerűen csak nem foglalkozzunk a tank gyors apadásával, mert mintha az Opelnél sem erre fókuszálnának mostanság. A jogsink védelmében azonban használjunk speed limitert!

Nőtt az Air France-KLM, csökkent a Lufthansa utasainak száma

2015.02.15.
Az IAG 8,6 százalékkal 5,3 millióra növelte utasainak számát, a járatok átlagos töltöttsége 0,1 százalékponttal 77 százalékra csökkent. A csoporton belül a diszkont formában működő Vueling érte el a legnagyobb bővülést: értékesített utaskilométerük 13,9 százalékkal nőtt. Az Ibéria ugyanezen mutatója 9,5, a British Airways-é 3,5 százalékkal haladta meg a 2014. januárit. Az Air France-KLM kis mértékben, 0,5 százalékkal növelte utasainak számát: 2015 januárjában 5,7 millióan repültek velük, a járatok átlagos kihasználtsága szintén csökkent: 0,9 százalékponttal 82,3 százalékra. A csoporthoz tartozó diszkont Transavia 12,7 százalékkal több, 485 ezer utast fuvarozott januárban az előző év azonos időszakához viszonyítva. A Lufthansa-csoport légitársaságai (Lufthansa, Swiss, Austrian és diszkont Germawings) összesen 6,8 millió utast szállítottak, ez a szám 1,2 százalékkal alacsonyabb a 2014. januárihoz viszonyítva, gépeik kihasználtsága viszont nem változott: 75,6 százalék volt. A Lufthansát és a Germawingset fél százalékkal többen, a Swisst 0,1, az Austrian Airlinest 15,3 százalékkal kevesebben vették igénybe.

Befejeződött a Rákóczi híd próbaterhelése

2015.02.15.
Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója vasárnap, a próbaterhelés idején tartott sajtótájékoztatón történelmi eseménynek és "a józan ész próbaterhelésének" nevezte a folyamatot. Mint mondta, 1996-ban, a híd átadása után nem sokkal, be kellett volna indulnia a villamosforgalomnak is, de ez elmaradt, majdnem 20 évet kellett arra várni, hogy "a józan ész győzedelmeskedjen". Hozzátette: történelmi adósságukat törlesztik most a villamosvonal átvezetésével. Jelezte, hogy a híd átadása előtt szintén tartottak próbaterhelést, de akkor villamosokkal ezt nem tudták kivitelezni, ezért határozatban rögzítették, hogy a villamosforgalom beindulása előtt újabb próbákat kell végezni. Az 1996-ban átadott 494 méter hosszú, 6280 tonnás hídszerkezetet a hétvégi statikus és dinamikus próbaterhelés alatt mintegy ezer tonnával terhelik meg, a szakemberek egyebek mellett a híd állagát, a főtartóknál keletkező feszültséget vizsgálják. A tesztben két Combino villamos és húsz tehergépkocsi vesz részt. A teszt alapján jegyzőkönyvet készítenek, amely alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság dönt arról, hogy megindulhat-e a forgalom. Pozitív döntés esetén megkezdődhet a villamosvezetők képzése és vizsgáztatása és legkésőbb kora tavasszal megindulhat az utasforgalom az 1-es villamos új szakaszán.

Svéd-rali – Megint Ogier az élen

2015.02.15.
A tavaly és tavalyelőtt is vb-győztes francia pilóta mögött a belga Thierry Neuville végzett a második, az utolsó szakaszon hibázó norvég Andreas Mikkelsen pedig a harmadik helyen. Ogier az idény első viadalán, január végén Monte-Carlóban is a leggyorsabb volt. Eredmények: 1. Sébastien Ogier, Julien Ingrassia (francia, Volkswagen Polo-R) 2:55:30.5 óra 2. Thierry Neuville, Nicolas Gilsoul (belga, Hyundai i20) 6.4 mp hátrány 3. Andreas Mikkelsen, Ola Floene (norvég, Volkswagen Polo-R) 39.8 mp h.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója