Felavatták az Alcoa Magyarország új üzemét Székesfehérváron

2015.01.30.
Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság teljesítményének folyamatos növekedésében kiemelkedő szerepet játszik Magyarország és az Egyesült Államok gazdasági együttműködése. Colleen Bell, az Egyesület Államok budapesti nagykövete pedig azt emelte ki, hogy az üzemcsarnok létesítése is alátámasztja az erős kereskedelmi kapcsolatok meglétét a két ország között, és megjegyezte, hogy az Alcoa több mint 5000 munkavállalónak ad munkát a beszállítókkal együtt. Szijjártó Péter és Colleen Bell A világ 30 országában jelen lévő amerikai Alcoa 59 ezer munkatársat foglalkoztat. Tevékenysége kiterjed a teljes alumíniumipari vertikumra, a bauxitbányászattól a timföldgyártáson át az alumínium előállításáig. Emellett titánból és nikkelből is készít magas hozzáadott értéket képviselő termékeket. Az Alcoa 1993-ban vásárolt többségi tulajdont a Székesfehérvári Könnyűfémműben, amelynek 1996-tól teljes tulajdonosa lett. A jogelőd cég a második világháború előtt alakult, főleg hadiipari célra állított elő alumínium lemezt. Jelenleg négy termelési ág tartozik az Alcoa-Köfém Kft.-hez Magyarországon. Ezek a következők: a hengermű, amely magába foglalja az öntödét is; a keréktermék és szállítmányozási termékek-, a rögzítő rendszerek-; továbbá az erőmű és meghajtó rendszerek üzletága. Magyarországon működik az a globális szolgáltató központ is, amely az európai és bizonyos észak-amerikai pénzügyi és adminisztratív területek kiszolgálását foglalja magában. A pénteken felavatott új gyárban egy újfajta, kamionokhoz és autóbuszokhoz használható, alumínium keréktárcsákat – felniket – állítanak elő. A tárcsát egy darabból préselik, ezért erősebb, ugyanakkor könnyebb az acél keréktárcsánál. Emiatt a jármű üzemanyag fogyasztása akár 5 százalékkal is csökkenhet. Az eddigi terméket korrózió gátló bevonattal látták el, amely könnyen repedezett, illetve lepattogzott. Az új gyárban meghonosított technológiával viszont olyan bevonatot kap a keréktárcsa, amely beépül az alumíniumba, és több száz mosás, illetve több ezer kilométer megtétele után is fényes marad. Az Alcoa-Köfém stabilan az 50 legnagyobb hazai vállalatok egyike, tavaly 200 milliárd forint árbevételt értek el, amelynek 90 százaléka exportbevétel volt. A beruházással 35 új munkahely jött létre.

Évi kétmilliós értékesítésre törekszik az Audi

2015.01.30.
A vezérigazgató elmondta, hogy Európában, ahol gyártmányai 44 százalékát értékesíti az Audi, tavaly stabilan alakultak az eladások. Bizakodását fejezte ki a várható értékesítéssel kapcsolatban Kínában, ahol több versenytársuk a lassuló gazdasági növekedés miatt kevesebb autót értékesített. Az Audi a Volkswagen konszern egyik legnagyobb nyereségtermelője, kulcsszerepet tölt be a konszern törekvéseiben a Toyota megelőzésére, a világpiaci vezető szerep megszerzésére. A BMW tavaly sorban a tizedik évben állt a nemzetközi eladási ranglista élén a prémium kategóriában. Az Audi és a Mercedes-Benz azonban már jócskán lefaragott a BMW előnyéből és az évtized végére remélik, hogy meg is előzik versenytársukat. Tavaly az Audi 11 százalékkal 1,74 milliós rekordra növelte eladásait és az elmúlt öt évből négyben ért el évi kétszámjegyű százalékos növekedési ütemet. A vezérigazgató szerint az idén az Audi az A4 limuzin, a Q7 SUV és az R8 sportkocsi élénk keresletére alapozhatja növekedési terveit. A SUV modellek választékát 2016-ban a Q1 és 2020 előtt a Q8 egészíti majd ki. A tavalyi utolsó három hónap kétszámjegyű növekedése után "jó lendülettel indult az idei év is" – mondta, hozzátéve, hogy az oroszországi, a japán és a latin-amerikai kereslet csökkenését bőven ellentételezte az év végéről áthozott rendelések teljesítése.  Rupert Stadler vezérigazgató A vezérigazgató elmondása szerint az Audi termelésének mintegy a harmadát felvevő kínai piacon a kereslet továbbra is "magas" és becslése szerint az eladások az idén akár 9 százalékkal is nőhetnek a tavalyi 6,9 százalék után. A BMW értékesítési igazgatója Ian Robertson viszont a Reuters hírügynökségnek január 9-én adott interjúban a kínai kereslet 2014 negyedik negyedévi "számottevő csökkenéséről" számolt be, ami miatt a nagy modellek, az X5 és a 7-es széria kínai értékesítésének az átgondolására kényszerültek. Rupert Stadler ezzel szemben nem tudta megerősíteni, hogy csökkent volna a nagy Audi modellek kereslete Kínában, hanem elmondása szerint "élesedett a verseny" a kategóriában. A prémium kategóriás autók legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban az Audi hosszú távon évi 300 ezer autó értékesítését tervezi, miután a 2018-ra kitűzött évi 200 ezres célt már tavaly sikerült kis híján elérnie. Rupert Stadler az interjúban megerősítette az Audi tulajdonában lévő olasz szupersportkocsi-márka, a Lamborghini SUV modelljének további halasztását. Közel három évvel azt követően, hogy a Lamborghini a koncepciót bemutatta Kínában, a gyártás megindítása még mindig a Volkswagen konszern igazgatótanácsának engedélyére vár. Formatervezési, fejlesztési és gyártási területeken "van még némi elvégzendő házi feladatunk" – mondta. Az Audi tavalyi eredményéről szólva Rupert Stadler "igen tisztességesnek" nevezte azt, de nem bocsátkozott részletekbe. Az Audi március 10-én teszi közzé 2014-es eredményét.

Dunlop: új kormányzott abroncs tehergépkocsikra

2015.01.30.
– Az új SP 344* bevezetésével a Dunlop megújítja a regionális áruszállításra kifejlesztett SP 344 kormányzott abroncs termékcsaládot a 17,5” méretben. A nagy sikernek örvendő legújabb generációját kifejezetten korunk nagy igényeket támasztó szállítási és regionális áruszállítási szolgáltatási követelményeinek kielégítésére tervezték. Az új abroncs legnagyobb előnye fokozott robusztussága, mely jó futásteljesítménnyel, egyenletes kopással, valamint kiváló kormányozhatósággal és nedves tapadással párosul. Az új futókeverékének köszönhetően az abroncs robusztusabb, és jobb nedves tapadással bír elődjéhez képest. Erőteljes karkaszkialakítása miatt az új Dunlop javítja a flották hatékonyságát a regionális logisztikai feladatok ellátása során. – A 17,5”-os új Dunlop SP 344* elsődlegesen a terjesztéssel és regionális tevékenységekkel foglalkozó flották számára készült – nyilatkozta Boris Stevanovic, a Goodyear Dunlop EMEA haszongépjármű-abroncsok részlegének marketing igazgatója. „Az ilyen jellegű feladatok hatékony ellátásához elengedhetetlen a jó futásteljesítmény, az egyenletes kopás és a robusztus architektúra, ezért ezekre a teljesítményjellemzőkre helyeztük a hangsúlyt az új SP 344* kifejlesztése során, hogy biztosítsuk az abroncs megfelelő teljesítményét ezeken a területeken. Meggyőződésünk, hogy az új Dunlop fokozott teljesítménye is hozzájárul majd az SP 344 termékcsalád sikertörténetéhez.” Új tulajdonságai és előnyei között szerepel az új futókeverék. Ez adja ugyanis az abroncs robusztusságát, amely nélkülözhetetlen a szállítási és regionális áruszállítási szolgáltatások biztosítása során, és a jobb nedves tapadáshoz is hozzájárul. Ezenfelül a futófelületi mintaárok repedésekkel szembeni ellenállóságát is javítja. A nedves úton való kicsúszással szemben a sikeresen kialakított futófelületi mintázat lamella- és barázdasűrűsége nyújt védelmet. Az ötbordás kialakítás és a zárt vállbordák az új futókeverékkel kombinálva jó futásteljesítményt és kormányozhatóságot, valamint egyenletes kopást biztosítanak. A futófelület egy másik jellegzetessége az egyedi mintaárok-kialakítás, mely bizonyítottan jó kőkivető potenciállal rendelkezik. Az új Dunlop SP 344* kormányzott abroncsok 2014 decemberétől kerültnek forgalomba 245/70R17.5 136/134M TL és 265/70R17.5 139/136M TL méretben. Az EU-s címkebesorolást tekintve mindkét abroncs B értékelést kapott nedves tapadás kategóriában és D besorolást üzemanyag-hatékonyság szempontjából. A 245/70R17.5 esetében a külső zajszint értékét 71 dB-ben állapították meg (két hullám), míg a 265/70R17.5 139/136M méretű abroncsnál ez az érték 73 dB (két hullám).

Forma-1.: bemutatkozott a Ferrari 2015-ös autója is

2015.01.30.
Az SF15-T kódjelű gép a megszokott vörös színben pompázik, s az idén a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel, valamint a csapat utolsó egyéni vb-címét 2007-ben megnyert finn Kimi Räikkönen vezeti majd. Az autót először a vasárnap kezdődő és jövő szerdáig tartó jerezi teszten próbálhatják ki a pilóták.   A Ferrari legutóbb 2013 májusában nyert F1-es futamot, akkor a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso diadalmaskodott Barcelonában. "Biztos vagyok abban, hogy jó irányba haladunk, azonban hiba lenne azonnal átütő erejű sikereket várni tőlünk" - jelentette ki Vettel, aki épp a McLarenhez visszatérő Alonso helyére érkezett az olaszokhoz. A világbajnokság március 15-én, az Ausztrál Nagydíjjal rajtol.

Az új Hyundai i20 értéktartóbb, mint versenytársai

2015.01.30.
A maradványérték-számítás terén iránymutató Eurotax; a piacvezető francia L’Argus, illetve az elismert olasz Quattroruote kiadványok; valamint a német DAT szakértői által, Ausztriában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban elvégzett elemzések arra engednek következtetni, hogy az új modell lenyűgözően fogja tartani értékét. Az új generációs i20 Ausztriában jobb befektetésnek ígérkezik, mint legfontosabb vetélytársai. Az Eurotax előrejelzései szerint az 1,25 literes benzinmotorral szerelt változat három év és 45 000 kilométer után eredeti árának 49 százalékát éri majd, felülmúlva az olyan, nagy jelentőségű kategóriatársakat, mint a Renault Clio (43%), a Peugeot 208 (41%), a Citroën C3 (40%) vagy az Opel Corsa (39%). A Quattroruote előrejelzései szerint az olasz piacon, ahol a gazdasági válság miatt általában jóval alacsonyabb értéktartással kell számolnunk, az új generációs i20 szintén felülmúlja vetélytársait. A maga 40 százalékos maradványértékével olyan ellenfeleket győz le, mint a Volkswagen Polo (39%), a Peugeot 208 (37%), a Toyota Yaris (35%) vagy a Citroën C3 (32%). A franciaországi, németországi és spanyolországi eredmények szintén kedvezőek az új generációs i20 számára. A L’Argus előrejelzései szerint a modell eredeti árának 46 százalékát éri majd, épp csak lemaradva a hazai gyártású Renault Clio (47%) mögött, de megelőzve a Toyota Yarist, a Peugeot 208-at és az Opel Corsát. A DAT számításai szerint az új generációs i20 Németországban eredeti árának 49 százalékát fogja érni; ennél egyedül az új Škoda Fabia (50%) nyújt többet. Az Opel Corsa, a Ford Fiesta és a Fiat Punto mind elmaradnak az új Hyundai mögött. A spanyolországi Eurotax szintén pozitív jövőt jósol az új generációs i20-nak (45%), rögtön a Peugeot 208 (46%) mögött, de megelőzve a Ford Fiestát, a Seat Ibizát és az Opel Corsát. – Európa legjobb használt piaci szakértői mind elismerték az új generációs i20 erősségeit, és igen versenyképes értéktartást jósoltak a modellnek, amely minőségével, helykínálatával, formatervével és teljes tulajdonlási költségével a magán- és flottavásárlók számára egyaránt rendkívül vonzó ajánlatnak számít. A Hyundai ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garanciája pedig igazán ellenállhatatlanná teszi a típust – mondta Adrian Porter, a Hyundai Motor Europe flottatevékenységekért és használtautó-értékesítésért felelős igazgatója. A Hyundai Motor egyedülálló garanciális csomagja ötéves, kilométer-korlátozás nélküli gyártói garanciát, öt éven át érvényes asszisztencia szolgáltatást, valamint öt éven át igénybe vehető átvizsgálást foglal magában. Az Európában tervezett, fejlesztett és gyártott, új generációs i20 már a régió minden piacán kapható.

A Toyota 2017-ben visszatér a rali-világbajnokságba

2015.01.30.
A döntést Tojoda Akio, a japán autógyár elnöke jelentette be pénteken, hozzátéve, hogy mindent az alapoktól kell kezdeniük, s "körültekintően" készítik majd fel a versenyautókat és a csapatot is. A ralizásra átalakított Toyota Yarist az autógyár kölni központú motorsport-részlege készíti majd el a következő két évben. A Toyota az 1990-es években négy egyéni és három konstruktőri világbajnoki címet nyert olyan híres pilótákkal, mint a kétszeres vb-győztes spanyol Carlos Sainz és a négyszeres világbajnok finn Juha Kankkunen.

Havazás: elakadt járművek, balesetek – figyelmeztetés több megyére

2015.01.30.
Hajdu Márton elmondta, hogy a legtöbb riasztást Veszprém és Fejér megyében, valamint a fővárosában kapták. Leginkább elakadt teherjárművek akadályozták a forgalmat. Veszprém megyében egy felfelé haladó tehergépkocsinak épp az emelkedő tetején fogyott ki az üzemanyaga, emiatt mintegy harminc teherjármű torlódott fel. Veszprém megyében átmenetileg forgalomkorlátozást is bevezettek a 7,5 tonna feletti járművekre a 8-as, a 82-es és a 83-as úton. Emellett a 8-as út Fejér megyei szakaszán is történtek balesetek, a M7-es autópályán pedig Szabadbattyán térségében fordult keresztbe egy teherautó. Az OKF-nél öt személyi sérülést jelentettek – mondta Hajdu Márton. Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre a viharos szél, havazás, hófúvás és a sok eső miatt is adott ki figyelmeztetéseket több megyére. A jelenlegi előrejelzés szerint délelőtt többnyire esőre lehet számítani, délutántól viszont ismét egyre többfelé várható havazás. Az OKF mindenkitől azt kéri, hogy indulás előtt tájékozódjon az útviszonyokról, kövesse az időjárási előrejelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján (Wertheimer), a katasztrófavédelem Facebook-oldalán és honlapján közzétett információkat. Az okostelefonnal, táblagéppel rendelkezőknek azt is javasolják, hogy telepítsék a katasztrófavédelem "VÉSZ" alkalmazását

Március közepéig válthatóak vissza a felesleges sztráda-matricák

2015.01.30.
Az M1 autópálya Fejér megyei és az M7 autópálya Veszprém megyei szakaszai így februártól mindkét, hálózati szempontból szomszédos megyére érvényes matricával is teljes hosszban használhatók. A Bács-Kiskun megyei matricával igénybe vehető hálózat 40 kilométerrel, 85 százalékkal, a Borsod, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves megyei matricával igénybe vehető hálózat 25-30 kilométerrel, 40 százalékkal nő. A kiterjesztésnek köszönhetően Fejér megyei matricával elérhető lesz Tatabánya, Pest megyeivel Hatvan, csongrádival Kiskunfélegyháza, hajdú-biharival Nyíregyháza és Tiszaújváros. A miniszteri rendelet melléklete tételesen felsorolja az egyes megyei matricákkal használható gyorsforgalmi szakaszokat. A táblázat az érvényességi határokat a csomópontok nevével, számával és szelvényszámával is megjelöli. A dunaújvárosi és szekszárdi hidak használata díjmentessé válik. Az M8 autóút Pentele- és az M9 autópálya Szent László-hidat tartalmazó szakaszaira a továbbiakban tehát nem kell egyetlen matrica sem. Ingyenesen lesz elérhető Budapest felől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is a 4. sz. autóút (M4) mintegy 900 méteres szakaszán. Az M86 autóút szombathelyi és az M9 (61. sz. főút) kaposvári szakaszai esetében a díjszedést a csatlakozó gyorsforgalmi kapcsolatok megépítéséig felfüggesztik. A végleges előírásokhoz igazított térképek a rendeletmódosítás kihirdetése után elérhetőek lesznek a megszokott felületeken, a www.kormany.hu, a www.nemzetiutdij.hu, a www.kkk.gov.hu és a www.utinform.hu oldalakon. A feleslegessé váló e-matricák – pl. az egyébként meg is szűnő Vas megyei – 2015. március 15-ig a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, postai úton és az útdíjfizetési szolgáltató által lehetővé tett egyéb módon visszaválthatóak. Mivel az ügyfélszolgálatok jellemzően gyorsforgalmi úton közelíthetőek meg, személyes ügyintézés esetén a megyei jogosultság a visszaváltás napján a nap végéig érvényben marad. Az átmeneti rendelkezések értelmében azok az autósok, akik januárban jogosultság nélkül közlekedtek díjköteles szakaszokon, nemcsak a pótdíj alól mentesülnek, hanem az egyéb esetekben kötelező, 1470 forintos szolgáltatási díjat sem kell megfizetniük, ha legkésőbb február végéig éves országos vagy megyei matricát vesznek. A kormányzat a nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozottak számára utólagos kompenzációt biztosít. A jogszabályi keretek törvénymódosítást is igénylő kialakítása áprilisra várható, addig az érintettek D2 matricákat válthatnak. A négy vagy több gyermek után családi pótlékban részesülő vagy mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal rendelkező autósok a D2 és D1 kategóriák díjai közti különbséget igényelhetik majd vissza a járási hivatalokban. A kedvezménnyel a tervek szerint a mozgásukban korlátozottakkal egy háztartásban élő családtagok (pl. gyermek esetében a szülő) is élhetnek.

Még jobban takarékoskodik a Volkswagen

2015.01.30.
Bernd Osterloh, a munkavállalók képviselője az igazgatótanácsban csütörtökön kijelentette, hogy "szigorral és kicsit több fegyelemmel" többet is meg lehetne takarítani, mint a korábban meghirdetett 5 milliárd euró. Martin Winterkorn, a német autókonszern vezérigazgatója tavaly nyáron hatékonyságnövelő programot rendelt el a gyengébb teljesítményű VW alapmárkánál, azzal a céllal, hogy legkésőbb 2018-ig évi 5 milliárd eurót takarítsanak meg és 3 százalékról 6 százalékra növeljék a VW divízió profitrátáját. Bernd Osterloh a munkavállalók képviselője az igazgatótanácsban Osterloh nem mondott részleteket, de megjegyezte, hogy nagy eredményeket hozna, ha gyorsabban és jobban figyelembe vennék a munkavállalóktól beérkező javaslatokat. Oroszországgal kapcsolatban elmondta, hogy a Volkswagennek tavaly "milliókban három számjegyű" veszteséget okozott, hogy a rubel zuhanása és a szankciók miatt visszaesett a kereslet az orosz autópiacon.

Bővíti makói gyárát a Continental

2015.01.30.
- A Continental az autóipar egyik vezető beszállítója, de termékeit használják az olajiparban, a bányászatban és a vasúti közlekedésben is - írja a delmagyar.hu. Magyarországon hat gyárat és egy gumiabroncs-kereskedelmi központot működtet, és több mint hatezer embernek ad munkát. Az utóbbi hét évben a vállalatcsoport Magyarországon 300 millió euróból fejlesztette a termelést. 2013 áprilisában a magyar kormánnyal kötött stratégiai együttműködési megállapodásban azt vállalta, hogy új termékeinek fejlesztésében együttműködik a hazai kutatókkal. Vállalta, hogy bővíti beszállítóinak körét, környezetbarát és a fenntartható fejlődést szolgáló megoldásokat alkalmaz, és új munkahelyeket teremt. A cégcsoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. tavalyi éve különösen jól sikerült. Másodszor nyerte el a General Motors minőségügyi díját, amely a legjobbnak tartott beszállítók elismerése az autógyárnál. A kft. 2014-ben a váci egységéhez 13 szellemi és 54 fizikai, a makói üzembe 19 szellemi és 387 fizikai dolgozót vett föl, összesen már több mint 2400 embernek ad munkát a két városban. A váci telephelyen elkezdték gyártani a Ford és a Suzuki autóihoz használatos üzemanyag-szerelvényeket. A fő profil a kocsikba beszerelt gumicsövek gyártása, szerelése maradt, de már Makón és Vácott is foglalkoznak műanyagokkal. Makón közvetlen értékesítési és vevői központot alakítottak ki, és ma már kereskedelmi és termékfejlesztési munka is zajlik az itteni telephelyen. – Meg akarunk felelni az iparág legújabb elvárásainak, fenntartható és környezetbarát fejlesztésekben gondolkodunk. Most, hogy tovább bővül a partnereink száma, egyes feladatokat áttelepítünk ide Németországból – nyilatkozta lapunknak Nagy Mihály, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. – Idén a termelési terület és a raktárkapacitás bővítésével, további létszámnövekedéssel számolunk. Új fröccsöntő és hőformázó gépek érkeznek, elkezdődik a műanyag gyorscsatlakozók szerelése.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója