272 lóerős a Volkswagen új kétliteres TDI-je

2014.11.11.
A Volkswagen egy technikai prezentáción, Wolfsburgban leplezte le a világ legerősebb négyhengeres dízelmotorját, amelyet az új Passathoz megvásárolható, EA288 kódjelű, 240 lóerős, kétliteres biturbó TDI-ből fejlesztettek tovább. Ennek a motornak valószínűleg komoly szerepe lesz abban, hogy a márka teljesíteni tudja az Európai Unió 2020-ra kitűzött szigorú szén-dioxid kibocsátási előírásait.Az új szuper TDI 14 százalékkal erősebb és ugyanennyivel takarékosabb a meglévő, 240 lóerős motornál, ami azt jelenti, hogy az átlagfogyasztása a Passatba építve 4,65 literre jön majd ki, a legnagyobb teljesítménye pedig eléri a 272 lóerőt. A legnagyobb nyomatékot még nem árulta el a Volkswagen, de azt mondta, hogy összemérhető a régi 240 lóerős motoréval, ami kereken 500 Nm-t ad le 1750-es fordulatszám mellett.Az új motorban a kettős, szekvenciális feltöltést már elektromos meghajtású turbófeltöltők végzik, amelyek nagy előnye, hogy késedelem nélkül lépnek működésbe, sokkal gyorsabban, mint a kipufogógázzal hajtott turbók. Ezen kívül a motor fénypontjának számít a már 2500 bar (!) nyomáson üzemelő közös nyomócsöves befecskendezési rendszer a piezoelektromos injektorokkal, valamint az új fejlesztésű változó szelepvezérlés. Valószínű, hogy 2-3 éven belül az erőforrás megvásárolható lesz a VW-csoport drágább autóihoz.Pár részletet elárultak a fejlesztés alatt álló tízfokozatú DSG váltóról is, amit a Bécsi Motor Szipóziumon lepleztek le pár hónapja, és amiről már tudni lehet, hogy 2016-ban kerül gyártásba. A jelenlegi, nedves kuplungos hatfokozatú DSG továbbfejlesztésének tekinthető új duplakuplungos erőátviteli egység segítségével a Volkswagen tovább csökkentheti majd autói fogyasztását és szén-dioxid kibocsátását. A DQ511 kódnevű új váltót arra tervezik, hogy akár az 550 Nm nyomatékú motorok erejét is kibírja, valószínű, hogy a strapabíróságát a fent tárgyalt új TDI motorhoz igazították.Az új váltó is kínált majd vitorlázó módot, ami azt jelenti, hogy gázelvételnél a motor lekapcsolódik a váltótól, és le is áll, hogy ezzel is üzemanyagot spóroljon. Gázadásra természetesen egy szempillantás alatt, magától beindul ismét. Emellett alaposan átdolgozták a fékenergia visszatermelő rendszert is, az új állítólag sokkal hatékonyabban termeli az elektromos áramot a lassításoknál.
Címkék: 

New Yorkban 40 km/h-ra csökkent a megengedett sebesség

2014.11.11.
A rendelet minden olyan útszakaszra vonatkozik a városon belül, ahol nincs más sebességkorlátozó tábla kihelyezve, vagyis New York utcáinak mintegy 90 százalékát érinti. A korlátozás a gépjárművek mellett a kerékpárosokra is vonatkozik. Az új szabályozás része a New York közlekedésének biztonságosabbá tételét célzó, Vision Zero elnevezésű főpolgármesteri programnak, és a városvezetés szándékai szerint segít csökkenteni a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát.A korlátozást megszegő autósokat és kerékpárosokat 45 és 600 dollár közötti összegre és akár két hónap szabadságvesztésre büntethetik, függően a sebességtúllépés mértékétől.Tavaly 178 gyalogos, illetve kerékpáros vesztette életét közlekedési balesetben New Yorkban.
Címkék: 

Hunguest 1000x110

2014.11.10.

GPC banner 1000x110

2014.11.10.

Elkészült a négymilliomodik autó a VW pozsonyi üzemében

2014.11.10.
A pozsonyi VW a világ 5 kontinensének, 148 országába szállít autókat, és az egyetlen autógyár a világon, amelyben a márka 5 modellje készül - emelte ki a vállalat a közleményben.   A négymilliomodik autó, egy Volkswagen Touareg. MTI Fotó: Volkswagen Slovakia  A Volkswagen Slovakia pozsony-dévényújfalui üzemében 1991-ben készült el az első gépkocsi, a sorozatgyártás pedig 1992 februárjában kezdődött meg. Kezdetekben napi 15 gépkocsit készítettek, az első évben 2100 gépkocsi hagyta el a gyártósorokat. Azóta a pozsonyi üzemben készített modellek és autók száma egyaránt megsokszorozódott.A pozsonyi gyárban jelenleg a konszern 5 modellje, illetve a Porsche egyik karosszériája készül, az üzem gyártósorain tavaly ismét rekordszámú, 426 ezer autó készült el. A szlovák VW által gyártott autók száma a gyár megalapításától kezdve nőtt, az egymilliomodik autó 2003-ban, a kétmilliomodik 2007-ben, a hárommilliomodik pedig 2012-ben készült el Pozsonyban.A VW Slovakia a legtöbb gépkocsit készítő autógyár Szlovákiában, az általuk gyártott gépkocsik több mint 99 százaléka kivitelre készül, legnagyobb piacuk Németország, Kína és az Amerikai Egyesült Államok. A több mint 9400 alkalmazottat foglalkoztató cég tavalyi forgalma 5,19 milliárd euró volt, s tavaly a vállalat exportja adta az ország kivitelének csaknem egytizedét.

Új vezető a Ford Europe élén

2014.11.10.
 James D. FarleyA Ford megcserélte két vezetője beosztását: az 52 éves James D. Farley, a korábbi globális értékesítési és marketing igazgató lett a Ford európai, közel-keleti, és afrikai tevékenységéért felelős elnöke, míg a korábban ezt a pozíciót betöltő, 59 éves Stephen T. Odell vált a márka globális értékesítési és marketing igazgatójává. Ez az első jelentős változtatás a Ford menedzsmentjében, mióta Mark Fields leváltotta Alan Mulally-t a cég vezérigazgatói székében július 1-jén ezelőtt.Stephen Odell jelentős szerepet játszott abban, hogy sikerült leszorítani a Ford veszteségeit Európában, ennek ellenére idén még 1 milliárd dolláros, 2015-re pedig 250 millió dolláros veszteséggel számolnak (2013-ban 1,6 milliárd dollár volt a veszteség). A tavalyi és az idei eredmény azért sokkal rosszabb a jövő évi tervnél, mert nagyban rontják az angliai és a belgiumi gyárból elbocsátott dolgozóknak adott végkielégítések és szociális juttatások. A márka 25 új modellt mutat be Európában a következő 5 évben, amitől azt remélik, hogy ismét nyereségessé teszi majd a céget.Stephen T. Odell„Nagyon izgatott vagyok a kihívás miatt, a Fordnál szerzett tapasztalataink segíteni fognak minket abban, hogy gond nélkül simán történjen a pozíciócsere” – nyilatkozta Odell. „Minden erőnkkel arra koncentrálunk, hogy felgyorsítsuk a Fordok értékesítésének növekedését, ez a csere is ennek a folyamatnak a része.A digitális média szakértőjének tartott James D. Farley 2007 óta dolgozik a Fordnál, korábban a Toyota volt a munkaadója, ahol jelentős szerepet kapott a fiataloknak szánt Scion márka amerikai bevezetésében, de a Lexus igazgatója is volt.
Címkék: 

2016-ban érkezik a Fiat Bravo utóda

2014.11.10.
Hivatalosan bejelentették, hogy a Fiat érdekeltségébe tartozó Tofas 2016-ben kezd el gyártani három új Fiat típust. Bár a törökök még nem árulták el, hogy pontosan milyen modellekről van szó, de az általában megbízható Automotive News Europe úgy értesült, hogy a Fiat új, kompakt modellcsaládjáról van szó, amely három tagból áll majd. A ferdehátú a jelenleg is készülő Bravo, a lépcsőshátú a Linea, a kombi pedig a 2008-ig gyártott Stilo Multiwagon utódja lesz.A három új modell arra a padlólemezre épül majd, amire a Fiat 500L, a Fiat 500X, és a Jeep Renegade is. A Tofas egymillió dollárt, azaz kb. 250 millió forintot fektet be az új modellek gyártásának előkészítésébe, a tervek szerint évi 700 ezer autót gyártanának, amiből 580 ezer négyajtós, lépcsőshátú lesz, mivel ez a karosszériatípus különösen népszerű Törökországban és Kelet-Európában. Idén kezdik az üzemek felkészítését az új modellek gyártására, a modellcsalád a tervek szerint 2016-tól 2023-ig készül majd Törökországban.A Fiatnak nagy szüksége van arra, hogy leváltsa a 2007-ben bemutatott Bravót: a kiöregedett kompakt már nem állja a versenyt a modernebb konkurenciával, amit jól bizonyít, hogy 2014 első 9 hónapjában csak 3078 darabot tudtak eladni belőle egész Európában – ez 59 százalékkal kevesebb a 2013-as adatnál.
Címkék: 

Autólopás! GIV-466 Honda Civic - grafitszürke

2014.11.10.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:GIV-446-Gyártmány:Honda-Típus:Civic-Kivitel:vti-Gyártási év:1997-Motorszám:B16A21501638-Alvázszám:JHMEK45600S101462-Szín:grafitszürke-Lopás időpontja:2014 november 10-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Érmelléki 8.

Ha csak egy, akkor 4C!

2014.11.10.
A szerző felvételeiTe mit választanál?Mindig vannak aktuális kedvencek, melyek megragadják a gazdag lehetőségekkel megkínált autós újságírót, aki azért igyekszik megőrizni a pártatlanságnak legalább a látszatát, ezért inkább diplomatikusan visszakérdez, hogy milyen célokra kell a jármű. Mert ha például elérhető áron akar új autót venni, akkor egyből beugrik a Dacia márka, legyen az sportterepjáró vagy kisbusz, mert a Duster és a Lodgy verhetetlen a mezőnyben, ahogy a kisebb kombiknál a Logan. Erre persze még barátaim is gyanúsan kezdenek mustrálni, de egyre többen szabadulnak meg előítéleteiktől és örülnek a (talán tévesen) szakembernek tekintett újságíró véleményének.Most viszont színt kell vallanom, de könnyen teszem, mert olyan autót vezethettem, amibe első látásra szerelmes lettem, ráadásul akkor sem okozott csalódást, amikor édes kettesben enyelegtünk. Pedig nehezen indult: első randevúnkat június közepére beszéltük meg, az olaszországi Grugliasco gyárban végignézhettem volna születését, de sajnos némi szervezési és repülési probléma miatt lemaradtam a nagy pillanatról.Majdnem reménytelen randevúMásnap is hiába várt rám a Bolocco tesztpályán... Biztosan én voltam a szomorúbb, mert az elmúlt évtizedek leggyönyörűbb sportkocsijáról maradtam le, de a sors és persze az AVIS, meg annak ügyvezetője megsegített és Haraszti Géza jóvoltából mégis összejött a nagy találkozás: a Zsámbék-ringen vezethettem az Alfa Romeo 4C-t Na ez az autó, amire fenntartás nélkül azt mondom, hogy ő kell, és csak ő, pláne azok után, hogy túljutottunk az első körökön a pályán.Nem okozott csalódástA szép forma csodás technikát takar, a hangja, motorteljesítménye és futóműve is lenyűgöző. Nem véletlenül, hiszen az Centro Style design stúdióban öltöztetették, a Maserati telephelyén gyártották, csupa high tech elemből, elismert beszállítóktól. A szénszál-erősítésű utascella köré épített utcai versenyautó 1,8 literes turbójának 240 lóerőnyi teljesítménye nem tűnik velőtrázónak, de az, mert hogy négy kilogramm (3,73 kg) sem jut egyetlen pacira. A kedvező arányt a főtartó és biztonsági feladatot ellátó 65 kilogrammos karbonkabinnak köszönhető, ennek gyártója az Airolában működő Adler.Klímátlan könnyűszerkezetA szénszálas műanyag mellett alumínium, és kompozit karosszériaelemeket használtak, a négydugattyús Brembo fékrendszer alumínium alkatrészeivel két kilót spóroltak, de a diétát segítették a bi-LED lámpatestek, valamint az is, hogy nincs kormányszervó, légkondicionáló, kárpit és meztelen a küszöb, az ülés is „csak” alig párnázott karbon-héj. Aki sportos élvezetre vágyik, nem is akar többet. Ha mégis, akkor felár nélkül szállítja a gyár a légkondicionálót!ProgramválasztóNormál üzemmódban ( a négy gombból az N jelzésű) normál autóként használható a változó szívó- és kipufogóoldali vezérlésű, közvetlen benzinbefecskendezése, hatfokozatú dupla-kuplungos robotváltóval és elektronikus differenciálzárral szerelt sportkocsi. A középmotor és hátsókerékhajtás, valamint az alacsonyra helyezett és a két tengely közötti tömegközéppont garantálja az élményautózást, pláne ha átkapcsolunk Dynamic, vagy Race üzemmódba: előbbinél direktebb lesz a gázreakció, utóbbinál pedig semlegessé válik az elektronikus menetstabilizáló. Ja, és közben színét is változtatja a műszerfal, melyen a legdurvább állásban megjelenik egy giroszkóp.És itt a válaszSzóval, ha azt kérdezik, hogy melyik a kedvenc autóm, akkor gondolkodás nélkül rávágom, hogy Alfa Romeo 4C, ha azt kérdezik, hogy mit vennék, akkor sem mondanék mást, csak kiegészíteném azzal, hogy ha meg lesz rá a pénz, ami az alapváltozatnál is 17 millió forintot jelent. Egyébként meg hiába is lenne ennyi pénzem, a Coupé népszerűsége miatt világszerte hosszú a várólista, nem véletlenül szerepel csak egyetlen darab a magyarországi forgalomba helyezési listán. Sajnos nem az enyém.Stradale vs 4CMéltó utódja a legendás Alfa Romeo 33 Stradale modellnek a 4C, igaz, az 1967-ben bemutatott sportkocsi laposabb és könnyebb volt. Ma is gyűjtők kedvence, de nehéz hozzájutni, mert mindössze 18 Stradale készült, a 4C-ből naponta 15, évente 3500 gördül le a Maserati gyár szalagjáról. A 700 kilogrammos tömegű ősmodellnél az alumínium és magnézium dominált, napjaink Alfa sportkocsija karbon és kompozit elemekből épül, ennek is köszönhető, hogy jobban gyorsul.  MŰSZAKI ADATOK                  33 Stradale     4CÉvjárat        1967                    2014Motor         V8 benzin            S4 benzinL/LE            2,0/230            1,8/240Hosszúság  3970 mm          3989 mmSzélesség    1710 mm          2090 mmMagasság    991 mm          1183 mmTengelytáv 2350 mm          2380 mmSzáraz tömeg 700 kg          895 kgGyorsulás 0-100 km/órára 5,5 mp 4,5 mpForrás: GyártóKölcsönözhető isNem minden presztízsmodellt irigyelnek, több márkánál is érezni felhangot, hallani vezetőjére megjegyzéseket. Az Alfa Romeo 4C kupénál nem kell ettől félnünk, mert egyéniség, ráadásul nem jön szembe egy másik, állítja Haraszti Géza ügyvezető igazgató, aki szerint autóparkjával is megkülönbözteti magát konkurenseitől az AVIS autókölcsönző. Az élményautót napi 75 ezer forint+áfáért lehet bérelni. A potenciális ügyfelek azok a 30 és 50 év közöttiek, akik már letettek valamit az asztalra, de lehet egy cég hétvégi ajándék is legjobb dolgozójának. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója