Légzsák-visszahívások miatt csökkent a Honda nyeresége

2016.05.13.
Az eladási darabszám alapján harmadik legnagyobb japán autógyár a 2015-ös pénzügyi évben 14,60 ezer milliárd jen, az előző évinél 9,6 százalékkal magasabb értékesítési árbevételre tett szert. Működési eredménye viszont 24,9 százalékkal 503,38 milliárd jenre csökkent. A dollárral szemben gyengülő jen exportbevételre gyakorolt pozitív hatását bőven ellentételezte a feltörekvő piaci devizák dollárral szembeni gyengülése. A Honda a 2015-ös üzleti évében 4,74 millió autót értékesített világszerte, 8,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A cég legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban az eladások 10,2 százalékkal nőttek. Japánon kívül Ázsiában pedig a Honda 20,8 százalékkal több autót értékesített. A Takata légzsákok javítási költségeire elkülönített céltartalékot a Honda tavaly 436 milliárd jenre emelte az előző évi 120 milliárd jenről. " - A garanciális költségek szinte teljes egészében felemésztették a forgalom növekedéséből származó és a költséghatékonyság javításával elért eredményeket - mondta sajtókonferencián Takeucsi Kóhei, a Honda pénzügyi igazgatója. A három legnagyobb japán autógyár közül csak a Honda nyeresége csökkent tavaly. A Toyota Motor Corp. és a Nissan Motor Co. rekordnyereségről számolt be a héten korábban. A Honda a jövő márciussal záró folyó pénzügyi évre autóeladásainak 3,6 százalékkal 4,92 millióra növelését tűzte ki célul, nyereségét pedig 13,2 százalékkal 390 milliárd jenre tervezi emelni. Az idei évre a Honda a tavalyinál 5,8 százalékkal alacsonyabb, 13,75 ezer milliárd jenes értékesítési árbevételt és 19,2 százalékkal magasabb, 600 milliárd jen működési eredményt irányzott elő. A Honda várakozásai szerint a Takata légzsákok javítása az idén már nem jár majd további pluszköltségekkel.

Spanyol Nagydíj - Rosberg a második szabadedzés legjobbja

2016.05.13.
A 30 éves német versenyző mögött a finn Kimi Räikkönen végzett a második helyen, a harmadik pedig Rosberg csapattársa, a vb-címvédő brit Lewis Hamilton lett. Eredmények: 2. szabadedzés (élcsoport, az espnf1.com alapján): 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:23.922 perc 2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:24.176 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.641 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:25.017 5. Carlos Saínz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:25.131 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:25.194. Korábban: 1. szabadedzés: 1. Vettel 1:23.951 perc 2. Räikkönen 1:24.089 3. Rosberg 1:24.454 4. Hamilton 1:24.611 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:25.416 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:25.585 A további program: szombat: 3. szabadedzés 11.00 időmérő edzés 14.00 vasárnap: futam 14.00.  

Európa egyik legnagyobb gumiabroncs temetője gyulladt ki

2016.05.13.
A tűzoltóság tájékoztatása szerint ennek egyötöde ég, hatalmas, gomolygó fekete füsttel. A füstoszlop helyenként 20 méter magasra ér, kilométerekkel távolabb is látni lehet. A hatóságok tájékoztatása szerint nem kell senkit sem kitelepíteni a tűz miatt, de a közeli autópályán haladó autósok figyelmét felhívták arra, hogy ne húzzák le az ablakot. A legközelebbi településeken élőket arra kérték, hogy lehetőleg tartsák zárva az ajtókat, ablakokat, valamint a gyerekek, az idősek és a légúti betegek ne menjenek a szabadba, ugyanis az égő gumiból az egészségre káros anyagok kerülhetnek a levegőbe. Sesena település iskolájában a "biztonság kedvéért" úgy döntöttek, hogy félbeszakítják a tanítást és hazaküldik a gyerekeket. Francisco Martínez Arroyo, Kasztília-La Mancha környezetvédelmi tanácsosa szerint a tűz eloltása akár napokig is eltarthat. Az időjárás előrejelzések ugyan esőt jósolnak, ami az oltást segíti, de növeli a környezetszennyezés kockázatát - jegyezte meg. A tűz keletkezésének okát egyelőre csak találgatják, az első vélemények szándékos gyújtogatást feltételeznek.

ContiTech: több mint 200 új munkahely Makón

2016.05.13.
A tárcavezető a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. beruházásának hivatalos átadóján elmondta: ahogyan a vállalkozásoknak, úgy az országoknak is öldöklő versenyben kell helyt állniuk, Magyarországgal is sok környező ország versenyzett a beruházás elnyeréséért. A 2010 óta végrehajtott, "eleinte bátornak, sőt olykor vakmerőnek tűnő" gazdaságpolitikai intézkedések bebizonyították, lehet egyszerre gazdasági növekedést és munkahelyteremtést elérni, miközben a költségvetés is egyensúlyban marad - mondta a miniszter. Fotók: Karnok Csaba - delmagyar.hu Szijjártó Péter emlékeztetett: a magyar gazdaság kiszámítható pályára állt, tavaly 2,9 százalékos növekedést ért el. Jelenleg 4,2 millió ember dolgozik, amely 23 éves csúcsot jelent, tavalyhoz képest 145 ezer emberrel többnek van munkája. Elégedettek azonban csak akkor lehetünk, ha elérjük a cseh szintet, ahol ötmillióan dolgoznak - mondta a miniszter. Felidézte: a 2015-ös év rekord volt, "minden idők legmagasabb" exportja, külkereskedelmi többlete és beruházási szintje jellemezte a gazdaságot. Szijjártó Péter szerint a Continental cégcsoport beruházása megerősíti Magyarország pozíciót az európai versenyben. Úgy fogalmazott: az ország az európai autógyártás egyik fellegvárává vált, tavaly a járműipar a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30 százalékát tudta magáénak. Magyarországon 700 autóipari vállalkozás 150 ezer embert foglalkoztatott az elmúlt év végén, amely 13 százalékos növekedés egy év alatt. A szegmens termelési értéke elérte a 7833 milliárd forintot, amely mintegy 17 százalékos növekedés egy év alatt - mondta. A magyar gazdaság teljesítménye nagymértékben függ a modern német gyáripartól - tette hozzá a miniszter, s közölte: az európai gazdaság gerincét a német gyáripar adja, a közép-európai gazdaságok, köztük elsősorban a magyar pedig a modern német gyáripar hátországává váltak. A tárcavezető felidézte: a külföldi működő tőke negyede Németországból érkezik Magyarországra. A miniszter megjegyezte, a Continental a magyar egyetemek partnere a kutatás-fejlesztésben és az oktatásban is, így hozzájárul ahhoz, hogy mindig legyen megfelelő számú képzett szakember az országban. - Nagy Mihály, ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. ügyvezetője elmondta: a 2015 nyarán kezdett beruházás során 30 százalékos kapacitásbővítést hajt végre a vállalat Makón. A fejlesztés után 4000 négyzetméter termelési területtel, szociális blokkal, irodaépülettel, új kamionparkolóval bővült a makói telephely, és egy új, ötezer négyzetméteres logisztikai csarnok is épült. A termeléskapacitást termelőgépek (új extrudersorok, kazánok, prések, bélyegző gépek, nyomáspróba asztalok és zsugoralagutak) beszerzésével is bővíti a cég. A beruházás összértéke közel 12 millió euró, amelynek a felét állami támogatással valósították meg. A bővítéssel 216 új munkahelyet teremtett a vállalat a térségben, de az ügyvezető szavai szerint ezt a vállalást a cég valószínűleg túlteljesíti. Nagy Mihály közölte: minden ötödik Európában készült autóban Magyarországon gyártott hűtő-fűtőelemek vannak. A ContiTech Fluid két magyarországi (makói és váci) telephelyén több mint 3400 alkalmazottat foglalkoztat, jelenleg mintegy 38 ezer négyzetméteren folytat termelést. A cég húsz éve működik a térségben, autóipari gumialkatrészek mellett műanyag hűtő- és fűtő csöveket, valamint gyorscsatlakozókat gyárt. A makói és a váci üzemben együttesen naponta közel 200 ezer szerelt termék készül. A Continental AG öt divíziójának együttes forgalma 2015-ben 39,2 milliárd euró volt. A konszern nyeresége az idei üzleti évben 12 százalékkal, 734 millió euróra nőtt az első negyedévben. A vállalat árbevétele 9,85 milliárd euró volt az egy évvel korábbi 9,57 milliárd euróval szemben az első negyedévben. A Continental azzal számol, hogy árbevétele az idén 4-5 százalékkal, 41 milliárd euróra nő. A Continental csoport egyike a világ legnagyobb autóipari beszállítóinak, a cégcsoport 55 országban több mint 208 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Magyarországon hat gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi központtal van jelen, a bérelt munkaerővel együtt több mint hétezer embernek ad munkát. Gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet végez Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán, valamint Budaörsön. 2013 áprilisában stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormánnyal.  

Megduplázta létszámát az AGC tatabányai üzeme

2016.05.13.
A gyár alvállalkozókkal együtt 1300-1400 embernek ad munkát, a vállalat szállítási partnere 2016 novemberében adja át az üzem közelében lévő logisztikai központját, amely újabb munkahelyeket jelent - tette hozzá Gíber Mihály. Jean-Marc Menuier, az AGC Automotive Europe elnök-vezérigazgatójának tájékoztatása szerint az AGC épületén belül egy új gyártósor beállítását tervezik, amely további 200-zal növelheti a létszámot. Ishiko Marehisa, az AGC Automotive vezérigazgatója elmondta, a vállalat Európában 10 autóüveget előállító gyárral rendelkezik, ezek közül a tatabányai az egyetlen zöldmezős beruházás, ami lehetővé tette a legkorszerűbb technológia telepítését. A társaság 21 európai márka modelljeihez szállít oldal- és hátsóüveget, valamint napfénytetőt, 2021-ig az AGC szállítja az üvegeket az addig készülő 26 féle Mercedes modellhez. Az évente Európában eladott 16 millió autóból minden negyedikben az AGC által gyártott oldalsó vagy hátsó üveg található. Az AGC tatabányai üzemének kapacitása évente 13 millió oldalsó üveg és négy millió hátsó szélvédő. A gyártmányok közül 5,5 millió darabot szerelvényekkel is ellátnak. A készre szerelt termékeket az autógyárak további munkafázis nélkül építhetik be a járművekbe. A társaság árbevétele 2015-ben meghaladta a 30 milliárd forintot, az AGC Glass Hungary eddig negyven milliárd forint feletti összeget fordított tatabányai üzemére.

Meglepő, kiknek köszönhető az európai SUV-boom

2016.05.13.
2005 óta négyszeresére nőtt Európában az SUV-k értékesítése, és e modellek népszerűségének köszönhetően a növekedés tovább folytatódik, méghozzá néhány, meglepőnek tűnő vásárlói csoport színre lépésével – derült ki egy nemrégiben elvégzett felmérésből. Úgy tűnik, hogy az SUV-k nem csupán a síelés megszállottjai és a természetrajongók körében népszerűek, hanem a kisgyermekes “Modern Anyukák”, a 17-34 éves “Ezredfordulós Nemzedék”, valamint a fiatalos életvitelű “Fantasztikus Ötvenesek” között is. - A “Modern Anyukák” közel egyharmada, az “Ezredfordulósok” egynegyede és a “Fantasztikus Ötvenesek” egyötöde fontolgatja, hogy következő autója egy SUV lesz – derült ki egy új, a Ford Motor Company által finanszírozott felmérésből, amelyben 5000 francia, német, olasz és brit embert kérdeztek meg, akiknek jelenleg is van autójuk, illetve a következő 12 hónap során autóvásárlást terveznek. A Ford az új Ford Edge SUV müncheni össz-európai bemutatóján tette közzé a felmérés eredményét. - Az elmúlt egy évtized során az SUV-szegmens egy szinte marginális kategóriából az egyik legjelentősebb trenddé nőtte ki magát Európában - nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Ennek oka, hogy az SUV-k vonzerejére férfiak és nők, fiatalok és idősebbek egyaránt fogékonnyá váltak.” A felmérés arra is rávilágít, hogy az SUV-k megítélése látványosan megváltozott. A megkérdezettek 82 százaléka szerint az SUV-k többé már nem számítanak luxusautónak, és az elmúlt öt évben sokkal takarékosabbá és környezetbarátabbá váltak. Szinte mindenki tudatában volt annak, hogy az SUV-k ma már rengeteg méretben és sokféle felszereltséggel kaphatók. - A most érkező, gazdagon felszerelt, vadonatúj Edge modellel, valamint a közepes méretű Kugával és a kompakt EcoSport modellel SUV-palettánk immár háromtagúra bővült, így kínálatunkban mindenki megtalálhatja a neki megfelelő autót - tette hozzá de Waard. “Arra számítunk, hogy idén 200.000 SUV-t értékesítünk Európában, ami 200 százalékos növekedést jelent a 2013-as eredményekhez képest.” 2005-ben az Európában eladott autóknak még csupán 6 százaléka volt SUV, ám ez az arány 2015-re elérte a 23 százalékot.* Az iparág értékesítési adatai elemző IHS intézet szerint ez az arány 2020-ra várhatóan 27 százalékra nő. A felmérés szerint az SUV-k erényei egyre értékesebbnek tűnnek az autóvásárlók szemében. A megkérdezettek 82 százaléka úgy nyilatkozott, hogy családja biztonsága egyre fontosabb, és 52 százalékuk ezt leginkább egy SUV képességeivel párosítja. 78 százalékuk egyre fontosabbnak tartja, hogy egy autó a rossz időjárási körülmények közt is megfelelően használható legyen, és 57 százalék szerint erre az SUV-k a leginkább alkalmasak. A “Modern Anyukák” számára a praktikus szempontok legalább olyan lényegesek, mint a stílus: - 91 százalékuk szerint egyre fontosabb, hogy egy autó biztonságot nyújtson a család számára, és 59 százalékuk ezt leginkább egy SUV képességeivel párosítja - Több mint 80 százalékuk szerint egyre fontosabb, hogy egy autó a rossz időjárási körülmények és a kedvezőtlen útviszonyok közt is jól használható legyen, és 63 százalék szerint erre az SUV-k a leginkább alkalmasak Az “Ezredfordulós Nemzedék” szemében egy SUV a siker szimbóluma: - 47 százalék számára az elmúlt években egyre fontosabbá vált, hogy olyan autójuk legyen, amivel szívesen jelennek meg, és 37 százalékuk szerint ez leginkább az SUV-kre igaz - 45 százalék számára az elmúlt években egyre fontosabbá vált, hogy autójuk vonzó és dögös legyen, és 35 százalékuk szerint ez leginkább az SUV-modellekről mondható el Az ötvenes éveiben járó korosztályra egyre inkább jellemző az aktív életvitel, és e “Fantasztikus Ötvenesek” mindezt a modern SUV-k tulajdonságaival párosítják: - Az 50-59 évesek 81 százaléka számára az elmúlt években egyre fontosabbá vált a magas üléspozíció, és 65 százalékuk szerint ezt leginkább egy SUV-modelltől kaphatják meg - 63 százalékuk számára egyre fontosabb, hogy autójukkal oda mehessenek, ahová csak akarnak – a városban vagy vidéken egyaránt –, és 54 százalékuk szerint erre leginkább egy SUV alkalmas A felmérés szerint Európában az olasz (31 százalék) és a brit (28 százalék) vásárlók esetében a legvalószínűbb, hogy következő autójuk egy SUV lesz.

Spanyol Nagydíj - Vettel volt az első szabadedzés leggyorsabbja

2016.05.13.
A 28 éves versenyző mögött csapattársa, a finn Kimi Räikkönen végzett a második helyen, a harmadik pedig a vb-pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája lett. A világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton, Rosberg márkatársa negyedikként zárta a gyakorlást. Eredmények, 1. szabadedzés (élcsoport, az espnf1.com alapján): 1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:23.951 perc 2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:24.089 3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:24.454 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.611 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:25.416 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:25.585 A további program: 2. szabadedzés 14.00 szombat: 3. szabadedzés 11.00 időmérő edzés 14.00 vasárnap: futam 14.00.

Rendben leszállt Oklahomában a napelemes repülőgép

2016.05.13.
A Bertrand Piccard svájci pilóta vezette napelemes kísérleti légi jármű Arizónából indult csütörtök hajnalban és késő este, röviddel éjfél előtt szállt le Oklahomában. A Tulsa World című hírportál szerint a Solar Impulse 2 várhatóan eltölt néhány napot a városban a jó időre várva, mielőtt továbbindulna New York felé, majd pedig az Atlanti-óceán átszelésére. A 2,3 tonnás, együléses repülőgépet 17 ezer napelem működteti. A nap közben felvett és eltárolt energiával éjszaka is képes repülni. A 2015 márciusában Abu Dzabiban kezdődött világkörüli expedíció célja felhívni a figyelmet a tiszta és megújuló energiaforrásokra.

Elindult Erdélybe a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors

2016.05.13.
A két vonat Budapestről egy tizenhat kocsiból álló szerelvényként indult Erdélybe. A csaknem fél kilométer hosszú vonatot Szent Mártont ábrázoló mozdony húzza, és mintegy 1200 zarándok utazik rajta. A Kárpáteurópa Utazási Iroda kilencedik alkalommal megszervezett négynapos programjának legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához. Idén a programot Madéfalván a Csík zenekar szabadtéri koncertje zárja. A zarándoklat fővédnöke és lelkivezetője Böjte Csaba ferences szerzetes, akivel Madéfalván találkozhatnak majd a programon résztvevők. A csíksomlyói búcsúba közlekedő másik, Boldogasszony zarándokvonat már csütörtök reggel elindult Erdélybe. Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.
Címkék: 

Folytatódik a konjunktúra az európai autópiacon

2016.05.13.
Az ACEA európai szakmai szövetség pénteken ismertetett adatai szerint az Európai Unió 28 tagállamában áprilisban 1,273 millió - 2008 áprilisa óta a legtöbb - új személygépkocsit helyeztek üzembe, ami 9,1 százalékos növekedés éves összevetésben. A főbb piacok közül Spanyolországban 21,2 százalék, Olaszországban 11,5 százalék, Franciaországban 8,7 százalék, Németországban 8,4 százalék volt a növekedés. A szövetség számításai szerint az első négy hónapban az eladott gépkocsik száma éves szinten 8,5 százalékkal, valamivel több mint 5 millióra emelkedett. Az ACEA adatai szerint Magyarországon áprilisban 8061 új személygépkocsit regisztráltak, 19,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az év első négy hónapjában 16,6 százalékkal, 27 ezer 760-ra nőtt az értékesítés Magyarországon.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója