Autókat hív vissza szoftvercserére a Volvo

2016.02.22.
Stefan Elfstrom, a Volvo Car szóvivője a hírportált emailben arról tájékoztatta, hogy az érintett autók 97 százalékát Európában helyezték forgalomba, 24 ezret Svédországban, 7 ezret Nagy-Britanniában és 7 ezret Németországban. A visszahívási akció az 5 hengeres dízelmotorral rendelkező 2016-os S60, V60, XC60, V70 és XC70 modellekre vonatkozik. A szoftvercsere ingyenes és mintegy 30 percet vesz igénybe.

Rio 2016 - Közlekedési káosz fenyeget

2016.02.22.
Az O Globo című brazil napilap internetes oldalán vasárnap közölt egy szigorúan bizalmas e-mailt, amelyet Eduardo Paes polgármester írt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB). Ebben a városvezető közölte, "nagy a kockázata" annak, hogy a 4-es metró 16 kilométeres szakasza nem lesz készen a seregszemle augusztus 5-én esedékes kezdetéig. Az új vonalon napi 300 ezer ember közlekedne a centrum és az ötkarikás központnak otthont adó Barra városrész között. Az építkezés költségvetése az eredetileg megállapított 8,5 milliárdról 10,3 milliárd realra (713 milliárd forintra) is emelkedhet. Paes azt javasolta az üzenetben, hogy a jövő héten tartsanak válságülést a NOB képviselőivel, megoldásként a buszokra való átállást vetette fel. A munkálatok késlekedésének hátterében pénzügyi nehézségek állnak. A 6,5 milliós metropolisz belvárosából a gyakori dugók miatt jelenleg csaknem két óra alatt lehet kijutni az Olimpiai Parkba. Ez a 4-es metróval 34 percre rövidülne. Thomas Bach, a NOB elnöke a lillehammeri ifjúsági téli olimpián tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: továbbra is bízik abban, hogy a metróvonal időben elkészül. Hozzátette, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak a brazil kormánnyal és a szervezőkkel.

Érkezik az új BMW X4 M40i modell

2016.02.22.
Markáns kisugárzás A vadonatúj BMW X4 M40i karosszéria-kialakítása egyértelműen demonstrálja a BMW M Performance modellekre jellemző szabványokat. A Ferric Grey világos vas-szürkére fényezett első lökhárító-betétek és külső visszapillantó-házak, az opcionálisan ultramagas teljesítményű gumiabroncs-kombinációval felszerelt exkluzív, 20 coll méretű, duplaküllős M könnyűfém keréktárcsák, valamint az intelligens szelepvezérléssel és kétoldali Chrome Black végződéssel ellátott sport kipufogórendszer egyedülálló összeállítása a vadonatúj BMW X4 M40i rendhagyó karakterét hangsúlyozza. A BMW M modellekre jellemző kivételes hangulat az utastér apróbb részleteiben is visszaköszön. Az M bőrkormány, a sebességváltó M előválasztó karja, a sportülések és a típusspecifikus küszöbdíszek egytől egyig a vezetés abszolút élményét sejtetik, ahogyan a műszeregységen felvillanó digitális „X4 M40i” típusmegjelölés is. Erőteljes és gazdaságos A vadonatúj fejlesztésű, M Performance TwinPower Turbo technológiával dolgozó soros hathengeres benzinmotor a vadonatúj BMW X4 M40i motorterében ünnepli világpremierjét. A 3.0 liter lökettérfogatú erőforrás maximális, 265 kW / 360 lóerő teljesítményét percenkénti 5 800 és 6 000 főtengely-fordulat között adja le, 465 Nm csúcs forgatónyomaték mellett (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 8,6 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 199 gramm / km). Eme nagyteljesítményű benzinmotornak és a korszerűsített M Performance TwinPower Turbo technológiának köszönhetően a BMW X4 M40i kevesebb, mint öt másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra és 250 km/órás végsebességre képes (elektronikusan leszabályozva). Meggyőző menetdinamika A vadonatúj BMW X4 M40i típusspecifikus hangolású sport futóműve majdhogynem sportautós menetdinamikát biztosít. A keményebb rugók és stabilizátorok, a nagyobb dőlésszögű első tengely, a speciálisan BMW M Performance járműkarakterisztika szerint állítható adaptív lengéscsillapítók és a teljesítmény-szabályzó opcióval (Performance Control) ellátott, hátsókerék-meghajtásra optimalizált intelligens BMW xDrive összkerékhajtás együttese precíz kormányreakciót, tökéletes egyenesfutást, csökkentett hajtási befolyást és a vezetés maximális élményét garantálja.

Hétfői 20 fok után jöhet eső, jöhet hó

2016.02.22.
Hétfőn legfeljebb eleinte lehetnek felhősebb, északnyugaton foltokban ködös tájak, egyébként túlnyomóan napos lesz az idő, csapadék nem valószínű. Az Alföldön és a Dél-Dunántúlon megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 8 fok között, a legmagasabb hőmérséklet 13-19 fok között valószínű. Kedden már csak rövid napos időszakok lehetnek, nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható. Több helyen valószínű - többnyire kisebb - eső, zápor. A leghidegebb órákban 3-8 fok lehet, nappal 10-15 fokig melegszik a levegő. Szerdán a déli órákig a déli és keleti országrészben még többfelé valószínű eső, zápor, majd néhol legfeljebb futó zápor alakulhat ki. Ezzel együtt megerősödik, helyenként átmenetileg viharossá fokozódhat a szél. A minimumhőmérséklet plusz 2-7, a maximumhőmérséklet 6-11 fok között alakul. Csütörtökön délnyugat felől ismét több helyen valószínű eső. A magasabb helyeken havas eső, hó is lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet plusz 3-9 fok között alakul. Pénteken is nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, többfelé várható eső, zápor, elsősorban a magasabb helyeken havas eső, hó is eshet. Többfelé megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 3 fok között valószínű. A nappali maximumok plusz 3-8 fok között alakulnak. Szombaton változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Helyenként kisebb eső, havas eső, a hegyekben havazás is lehet. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 1 fok, napközben plusz 2-8 fok közötti értékekre lehet számítani. Vasárnap erősen megnövekszik a felhőzet, helyenként eső, zápor is előfordulhat. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 2, a maximumhőmérséklet általában plusz 5-11 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

Bemutatta új utasszállító űrhajóját a Virgin Galactic

2016.02.22.
A SpaceShipTwo űrhajó új, Virgin Space Ship Unity (VSS Unity) elnevezésű modelljét a Los Angeles melletti kísérleti hangárban mutatta be szakértőknek, újságíróknak és jövőbeni kuncsaftoknak Sir Richard Branson, a vállalat tulajdonosa. Az űrhajót Branson egyéves unokája avatta fel, aki édesanyja segítségével- pezsgősüveg helyett - tejespalackot csapott az űrhajó orrához. A VSS Unity alakjában szinte hasonmása a szerencsétlenül járt elődjének. A Virgin Galactic mérnökei arról győzködték a bemutatón az egybegyűlteket, hogy ez a jármű már sokkal biztonságosabb az előzőnél, sok vezérlési funkciót teljesen automatikussá tettek, egy sor feladat végrehajtásában számítógépek felügyelik a pilótákat. A vállalat nem bocsátkozott jóslatokba, hogy mikor lesz az új űrhajó első próbarepülése, de híradások szerint ez év végén várható. A VS Unity elődje 2014. október 31-én darabjaira esett szét a kaliforniai Mojave sivatag fölötti próbarepülés közben, mert a pilóta hibájából a gép leszállásának lassítását végző berendezés túl korán, még emelkedés közben, a megfelelő sebesség elérése előtt lépett működésbe. A baleset mintegy 11 másodperccel azután következett be, hogy a SpaceShipTwo levált a sugárhajtású hordozó-repülőgépről, és bekapcsolta saját hajtóművét. A balesetben meghalt a 39 éves másodpilóta. Sokan úgy gondolják, hogy a baleset erősen megtépázta az űrturizmusbeli elsőbbségért féltucatnyi más vállalattal versengő Virgin Galactic tekintélyét és versenyképességét. A Sir Richard Branson brit nagyvállalkozó vezette Virgin Galactic olyan űrhajót fejleszt, amelyet egy hordozó-repülőgép visz fel a magas légkörbe, és onnan saját rakétahajtóművével emelkedik tovább 100 kilométeres magasságba, a világűr határára. A cég kizárólag turistáknak kínálja az űrutazás élményét, fejenként és utanként több száz ezer dollárért. Az űrhajó két pilótát és hat turistát szállíthat. A repülésekre már több száz foglalás érkezett, köztük két híres hollywoodi színész, Tom Hanks és Angeline Jolie is jelentkezett, de Branson azt akarja, hogy az első turista ő legyen a gyerekeivel együtt. Branson ingyenes utat ajánlott fel az új űrhajó névadójának, Stephen Hawking híres brit elméleti fizikusnak, aki súlyos mozgásszervi betegségben szenved, és csak a számára kifejlesztett kerekesszékkel képes mozogni.

A Takata cáfolja a németországi üzembezárásokat

2016.02.22.
A légzsákokat gyártó japán Takata cáfolta, hogy üzembezárásokat tervezne Németországban. - Nincs arról döntés és tervbe sincs véve, hogy a visszahívási akciókkal kapcsolatban üzemeket kellene bezárni Németországban, vagy csökkenteni kellene a törzsállomány létszámát - közölte a Takata szóvivője vasárnap a német Automobilwoche lap korábbi jelentésére reagálva, miszerint a Takata a bajorországi Aschaffenburg-Nilkheim és a szászországi Freiberg üzemek bezárására készülne. A Takata légzsákok hibája miatt világszerte eddig mintegy 40-50 millió gépkocsit kellett visszahívni javításra. A Takata 18 üzemben és öt kutatóközpontban 15,5 ezer alkalmazottat foglalkoztat Európában. A japán médiában az elmúlt hetekben jelentek meg először egyes európai üzemek bezárásáról szóló hírek, a Takata azonban ezeket is sorra cáfolta.

Az újonc Haas is bemutatta Forma-1-es autóját

2016.02.22.
A VF-16 kódjelű, szürke és vörös színű kocsi hétfőn, Barcelonában debütál első hivatalos tesztjén. - Az a célunk ezzel az autóval, hogy pontokat gyűjtsünk. Először is bizonyítanunk kell, hogy be tudjuk fejezni a versenyeket, így kivívhatjuk a szurkolók és a többi csapat tiszteletét - hangsúlyozta Günther Steiner csapatfőnök. A Haas csapatot a Ferrari látja el motorokkal, az istálló székhelye pedig az angliai Banburyben van. Az amerikai istálló gépeit a francia Romain Grosjean és a mexikói Esteban Gutierrez vezeti majd a 2016-os F1-es szezonban, amely március 20-án rajtol Melbourne-ben.
Címkék: 

Öt halálos baleset és 49 ittas vezetés a hétvégén

2016.02.22.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 934 személyt fogott el, közülük 392 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 96 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. 756 személyt állítottak elő, köztük 293 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 49 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 339 esetben foganatosítottak. A rendőrök 2015. február 19-én 0 óra és 2015. február 21-én 24 óra közötti időszakban tiltott határátlépés miatt 501 főt fogtak el, további 7 személlyel szemben közokirat–hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Bemutatkozott a Skoda szabadidő-autója

2016.02.21.
A VisionS nem csak a Skoda új szabadidő-autóját vetíti előre, hanem az új formanyelvét is, amelyet a cseh kubizmus és az üvegkristály-készítő iparág inspirált. Az éles, határozott vonalakkal megrajzolt karosszéria, a csíkszerű LED-es fényszórók, a függőleges lécekből álló hűtőmaszk, a hátsó diffúzor és a fölötte lévő LED-csík is a cseh formatervezők új irányzatát jelzi. A VisionS-ben a VW Golf GTE-ből ismert konnektoros hibrid hajtást építették be, amely egy 1,4 literes, 156 lóerős turbómotorból és egy 55 lóerős villanymotorból áll, utóbbit a hatfokozatú DSG váltó házába építették be. Nagy különbség a Golfhoz képest, hogy a VisionS-ben a hátsó tengelynél is van egy villanymotor, amely 116 lóerős, a nyomatéka 270 Nm. Ez teljesen független az első hajtástól, vagyis az összkerékhajtás kardántengely nélkül valósul meg. A VisionS 7,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebesség kereken 200 km/h. Tisztán elektromos üzemmódban 50 kilométert tud megtenni a cseh SUV, amihez az elektromos energiát a hátsó tengely fölött elhelyezett 12,4 kilowattórás lítium-ion akkumulátor biztosítja. Ha a benzinmotor is bekapcsolódik, a kombinált hatótáv elérheti az 1000 kilométert. Az európai ciklus szerint az átlagfogyasztás mindössze 1,9 liter/100 km. A tanulmányautó 4,7 méter hosszú, 1,91 méter széles, és 1,68 méter magas, a tengelytávja 2,79 méter. Három üléssorban összesen hat ülőhelyet kínál a VisionS, de az ősszel, várhatóan Kodiak néven bemutatkozó szériaváltozatban már hét ülés lesz.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója