Megcsappant az érdeklődés a villanyautók iránt

2023.08.06.
Kijöttek a legfrissebb negyedéves kimutatások, és az autógyártók egyre jobban aggódnak – ki hangosabban, ki csendesebben – , hogy a 2035-re tervezett 100%-os villanyos átállás egyre inkább veszélybe kerül. 2023 első hat hónapjában 32,7%-kal több, 37 719 darab elektromos autót regisztráltak Európában, mint 2022 hasonló időszakában. Ami elsőre jól hangzik, viszont, ha hozzávesszük, hogy épp most jött ki az ipar a beszállítói krízisből és a félönvezető-hiányból, akkor ez a szám nem váratlanul magas. Az új autó eladások 18,4%-kal növekedtek, ugyanakkor ezen belül a villanyautók aránya már korántsem olyan nagy ütemben növekszik, mint korábban. Amíg 2019-ben a piac 0,9%-kát tették ki az elektromos autó eladások, addig 2020-ra ez a szám már 4,4%-ra, 2021-ben 7,2%-ra, 2022-re pedig 14,4%-ra ugrott. Idén ez a szám 16,1%-on csücsül, és úgy tűnik, hogy nem is nagyon mozdul onnan, pedig, ha az előzetesen prognosztizált terv szerint növekedne az elektromos autók részesedése, jövőre már a 22%-ot is el kellene érnie, hogy 2035-re meg legyen az áhított 100%. Hogy mitől lassultak le az elektromos autó eladások? Ennek rengeteg oka lehet. Beszédes adat, hogy a privát villanyautó eladások 20%-kal csökkentek tavalyhoz képest, és most már az elektromos autó eladások kevesebb, mint felét teszik ki. Példaként egy Volkswagen ID.5 eladásainak csak a 13%-a jött magánszemélyektől, míg a Tesla Model Y esetében 21% ez az arány. A Ford Mustang Mach-E büszke lehet a maga 41%-os privát vásárlói arányával. Ezzel párhuzamosan az Auto Trader szerint az előző évhez hasonlítva 65%-kal kevesebb ügyfélérdeklődés érkezett az elektromos autókkal kapcsolatban: ez a szám most már csak 9%. Egyes gyártók újabb politikai beavatkozásban bíznak, hogy vonzóbbá tegyék a villanyautózást, míg mások olyan drasztikus leárazásba kezdenek, amivel veszteségesen értékesítik az autóikat. Ugyanakkor be kell látni, hogy a korai évek ugrásszerű növekedéséből kár volt messze menő következtetéseket levonni. Manapság egyre kevesebb kormányzati segítségre lehet számítani az elektromos autókkal kapcsolatban, ahogy az olyan előnyök, mint az ingyenes parkolás is egyre inkább veszélybe kerül. Túl vagyunk egy világjárványon és egy nagyhatalom háborúba kezdett, ezért az inflációnak köszönhetően durván megugrottak a köztéri töltőárak, az otthoni áramdíjról nem is beszélve. Noha átszámítva még így is gazdaságosabb egy villanyautó üzemeltetése, ez az előny egyre csak zsugorodik a hagyományos autókhoz viszonyítva. Az is jól látszik, hogy az elektromos autók árrése a hagyományos, belsőégésű motoros autókhoz képest nem csökken olyan ütemben, mint az előre jelezték, ezért a lakhatási válság közepette nem mindenki engedheti meg magának a túlárazott elektromos autókat, még akkor sem, ha egyébként az életkörülményeihez jobban passzolna. Ahogy nem látni érdemi fejlődés a köztéri töltési körülményekben sem. Továbbra is kevés a töltő, a töltési kapacitás lassú. Az is egyre jobban megmutatkozik, hogy a villanyautó nem megoldás mindenkinek, minden helyzetre. A vállalkozó szellemű, korai vásárlók, vagy, ahogy az angol sajtó nevezi őket, „early adopters”, már bevásároltak, míg mások életkörülményeibe egyszerűen beilleszthetetlen egy hosszú töltési időre kényszerítő elektromos autó. Ugyanakkor az Autocar Business jelentése szerint hiába ért mindenki egyet, hogy a villanyautókat újra vonzóbbá kell tenni valamilyen beavatkozásokkal, az autóipari szereplők mégsem hisznek a média által harsogott kijelentésben, hogy a 2035-re tervezett belsőégésű motoros tilalmat tovább kellene tolni. „Az ipar milliárdokat fektetett új termékekbe és a jobb teljesítménybe. Most el is akarják adni azokat az elektromos autókat. Nem 2030-ban, pláne nem annál is később, hanem most. Fontos, hogy megmaradjon egy stabil időpont, amíg az átállásnak meg kell történnie, és amihez mindenki tartani tudja magát. Ha megmarad a 2035-ös tilalom időpontja, akkor a befektetők is magabiztosabbak lehetnek, ezáltal az ipar gördülényekebben fejlődhet a kijelölt irányba.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ausztráliában már két cég is foglalkozik Toyota Hiluxok elektromossá alakításával

2023.08.06.
Ausztrália legkeresettebb pickupjai közül egyik sem rendelkezik gyárilag elektromos változattal, annak ellenére, hogy – különösen a bányászati ágazatban – egyre nagyobb a kereslet az ilyen kishaszonjárművek iránt. Ennek hatására nemrég két ausztrál vállalatot is alapítottak arra, hogy meglévő dízelmotoros Toyota Hiluxokat alakítsanak át villanyautókká, mégpedig nagy tételben. Az egyik ilyen a Roev, amely több mint ezer autót tervez átalakítani a működése első 12 hónapjában, az első járművek 2024 februárjától lesznek elérhetőek az ügyfeleknek. Ennek a mennyiségnek több mint a felét a perthi székhelyű, elektromos járművek lízingjével, bérbe adásával és előfizetéses értékesítésével foglalkozó CarBon fogja felvásárolni, hogy ellássa azokat a kereskedelmi flottaüzemeltetőket, amelyek áttérnének a zéró kibocsátású járművek használatára. Egy folyamatban lévő kísérleti program részeként Nyugat-Ausztrália ásványkincsekben gazdag, északnyugati részén több nyersanyagipari vállalat fogja használni az elektromos pickupokat. A villamosított Roev Hiluxok a gyári dízelmotor és gázolajtank helyére egy 64 kWh (240 km hatótávolság), vagy egy 96 kWh kapacitású akkumulátort kapnak (360 km hatótávolság), melyeket egyenáramról 80, váltóáramról 11 kW-tal lehet tölteni. A zéró lokális kibocsátású, hátsó- vagy kapcsolható összkerékhajtással rendelkező környezetbarát pickupok V2L-képességgel is rendelkeznek, vagyis áramforrásként is használhatók, ráadásul fékezéskor és gázelvételkor energiát táplálnak vissza az akkumulátorba (regeneratív fékezés). A Roev átalakításai várhatóan 47 990 (16,75 millió forint) és 57 990 dollár (20,25 millió forint) közötti összegbe kerülnek a donor jármű árán felül, utóbbin azonban lehet spórolni, mert a már meglévő, amortizálódott és használt Hiluxokat is fel lehet használni alapnak. Minden egyes átalakított Roev 4×4 Electric Hilux potenciálisan több mint 100 tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a hasznos élettartama alatt. A Roev és a CarBon közötti partnerség hasonlít egy másik ausztrál vállalat projektjére. A Mevco a következő öt évben 8500 darab új vagy majdnem új, dízelmotoros Hiluxot és Land Cruisert alakítana át elektromossá. A közel egymilliárd dolláros projekt célja, hogy kihasználja a nyersanyagágazat igényét az olyan akkumulátoros-elektromos munkagépekre, amelyek a legkeményebb körülmények között is képesek ellátni a feladatukat. Már több mint 5000 megrendelésünk van a bányászati területről, jelenleg nem is vesznek fel újakat. Ügyfeleik főleg lítiumra és nikkelre összpontosító nagy bányavállalatok, amelyek a villanyautókhoz szükséges akkumulátorok alapanyagának bányásszák és exportálják a nyersanyagokat. Az egyik a Mineral Resources, amely a világ két legnagyobb lítiumbányáját üzemelteti. A Mevco az ausztrál székhelyű elektromos haszongépjármű-átalakítóval, a SEA Electrickel kötött megállapodást, hogy az a saját fejlesztésű elektromos hajtásláncát szerelje be a megrendelt Toyotákba. Ez a világszerte ismert cég már készít elektromos meghajtású Hino és Mack teherautókat, sőt, megrendelésre még az ikonikus sárga amerikai iskolabuszokat is átalakítja. BEV hajtásláncuk többféle kisteherautóba beépíthető, és az akkumulátor a jármű életciklusa után, napelemekkel párosítva hatékony áramtárolóként is használható. Hogy a SEA univerzális elektromos hajtáslánca megfelelően működjön a Mevco Hilux EV-ben, arról a fejlesztést és a finomhangolást végző GB Auto Group gondoskodik. Bár nem könnyű több ezer eladó Hiluxot találni, a projektnek kedvez, hogy számos bányavállalatnak van már sok megrendelt, dízelmotoros példánya. Ezek mellé a Mevco annyi – legfeljebb egyéves – Hiluxot vásárol fel ausztrál használtautó-kereskedőktől, amennyit csak tud. Valószínűleg már nem kell sokat várni a gyárilag elektromos hajtáslánccal szerelt Toyota Hiluxra sem, ugyanis a tanulmány 2022 decemberében debütált Thaiföldön. A hivatalosan Hilux Revo BEV Conceptnek hívott villanypickup formája a zárt maszkon felül alig különbözik a mezei Hiluxétól, a töltőcsatlakozó nyílását a bal első sárvédőn alakították ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A drónok lettek a rendőrség új csodafegyverei

2023.08.06.
A drónok alkalmazása környezetünkben nagyon dinamikusan terjed, a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében a rendőrség is számtalan területen veti be ezeket a hasznos eszközöket, melyekből jelenleg 62 darab áll rendelkezésre. Használatuk mellett szól, hogy alacsony zajszintjük és kis méretük miatt szinte teljesen rejtve maradhatnak a földön tartózkodók előtt. A hagyományos, személyzettel működő légi járművekhez képest kisebb üzemeltetési költséggel működtethetők. Alkalmasak arra, hogy rövid időn belül nagy területet feltérképezzenek, ezáltal nemcsak a közrendvédelem, hanem a bűnmegelőzés és a bűnfelderítés kapcsán is nagy segítséget nyújtanak. A közlekedésrendészet területén segítségükkel elsősorban a közlekedési jogsértéseket dokumentáljuk olyan helyeken, ahol más technikai eszköz egyáltalán nem, vagy csak nehézségek árán alkalmazható. Ilyen például, ahol a gépjárművel leállítás nem lehetséges, de az eredményesség, hatékonyság szempontjából a drón használata jelentőséggel bír. Közlekedésrendészeti akcióink (pl. az ismert Pofátlan(TAN)ítás elnevezésű akció) során a drónok legtöbbször  szabálytalan előzést rögzítenek, valamint szabálytalan áthaladást tilos jelzésen és vasúti átjáróban, de gyakran készülnek felvételek olyan járművekről is, amelyek vezetői az elsőbbségi vagy a kanyarodási szabályokat nem tartják be. A műszer távolról mozgóképeket készít, ennek segítségével a járőrök szinte azonnal, az elkövetés helyszínének közelében intézkedhetnek a szabályszegőkkel szemben. Az aktuális forgalom figyelésére is tökéletesen alkalmasak, és egyelőre tesztjelleggel a közlekedési balesetek helyszíni szemléje során is készítenek képfelvételeket. Számtalan látványos baleset-megelőzési videót is készítettek már drónnal. 2023. első félévében a rendőrség közel 2400 esetben használt drónt, legtöbbször, mintegy 1100 alkalommal közlekedésrendészeti szabályszegőkkel szembeni intézkedés során. A drónok ebben az időszakban 1136 óra repülési időt teljesítettek országszerte. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Tragédia a Veszprém-ralin, leállították a versenyt

2023.08.06.
A verseny első gyorsasági szakaszán Kislődön az 50-es rajtszámú Lada VFTS fának ütközött. Az autót vezető Nemes Csaba nem élte túl a balesetet, a navigátort, Nemes Richárdot kórházba szállították. A versenyt kegyeleti okokból leállították. Fotó: ORB2.hu FB További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Népes mezőny indul az ORB idei második murvás futamán, a Veszprém-ralin

2023.08.06.
A veszprémi verseny egynapos, az indulóknak vasárnap hét gyorsasági szakaszon több mint 121 kilométernyi távot kell teljesíteniük, de a tervek szerint az ob összetettjének első 15 helyezettje Királyszentistván közelében kvalifikációs futamon vesz részt szombat este, és ők az ott elért eredmények alapján választják majd meg a rajtpozícióikat. A viadalon a hazai ralibajnokság élmezőnye gyűlik össze: indul az összetett pontversenyt vezető Vincze Ferenc, Percze Nándor kettős (Skoda Fabia R5), a mögöttük 28 pontos hátránnyal második Turán Frigyes, Farnadi Ágnes duó (Volkswagen Polo GTI R5), valamint a rangsorban jelenleg harmadik Ranga Péter, Czakó János páros (Skoda Fabia R5) is. Rajtuk kívül ott lesz Veszprémben többek között az idén az Európa-bajnokság (ERC) egyes futamain is induló Csomós Miklós (Skoda Fabia R5) és László Martin (Skoda Fabia Rally2), valamint az ebben az évben világbajnoki viadalokon részt vett László Zoltán (Skoda Fabia Rally2). Újfent rajthoz áll a Bútor Róbert, Tagai Róbert kettős a Citroen C3 WRC típusú világbajnoki versenyautóval, és vélhetően az eddig megszokottakhoz hasonlóan ők a célban leadják majd a menetlevelüket, így gyakorlatilag versenyen kívül indulnak, de mindig a leggyorsabbak között vannak. Az idei szezon első murvás futamát, az idénynyitó Székesfehérvár-ralit Ranga Péterék nyerték, azóta viszont Vincze Ferenc Salgótarjánban, valamint a Pécs környéki Mecsek-ralin is legyőzhetetlennek bizonyult, őt leginkább Turán Frigyes szorongatta az eddigi viadalokon. "Alapvetően szeretjük a veszprémi pályákat, Kislőtér és Hegyesd kifejezetten közel áll a szívünkhöz, Kislődön viszont eddig kevésbé voltunk szerencsések, de a tempónk megvan ahhoz, hogy az idei évben is jó helyen végezzünk" - nyilatkozta Turán, aki kiemelte, hogy a szombati kvalifikációs futam teszi majd leginkább nézőbaráttá a futamot, mert a veszprémi gyorsasági szakaszok nagy része egyébként el van zárva a szurkolók elől. "Pénteken még tesztelünk, de a mérnökünkkel kitaláltunk néhány új beállítást, mert megpróbálunk még olyan változtatásokat eszközölni, amelyektől gyorsulni tudunk" - tette hozzá a Shell Helix Ultra csapatának versenyzője. A 29. Veszprém-rali vasárnap 9 órakor kezdődik és a tervek szerint 18 órakor zárul. A céldobogó és a szervízpark a Veszprém Arénánál lesz, oda és a kijelölt nézői pontokra ingyenes lesz a belépés az érdeklődők számára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

7 gyönyörű autómentes város a nagyvilágban

2023.08.06.
Az autók számának növekedése miatt a világ legtöbb városa azzal küzd, hogy egyre rosszabb a levegő, hatalmas a zaj, mindennaposak a dugók, nem találni parkolóhelyet, és általában élhetetlenebb a város, a környezetszennyezésről nem is beszélve. Mintha a kocsik átvették volna az uralmat, és csak másodlagos szempont lenne a városban élő emberek életminősége. Vannak azonban olyan települések a világban, ahol az autók kitiltásával megoldották ezt a problémát, lássuk a legismertebb helyeket.  1. Velence, Olaszország Évente több millió turista keresi fel a „lagúnák városát”, ami semmihez sem hasonlítható: számtalan cölöpre épült, sűrű csatornarendszer hálózza be, így Velence a legismertebb és legtökéletesebb autómentes település. A nagy múltú városban a hagyományos gondolákkal, vízibusszal vagy motorcsónakkal közlekedhetünk, de akár gyalog is felfedezhető. Velence a csatornákról, a szűk sikátorok labirintusáról és a romantikus sétákról szól – mindez a motoros járművek jelenléte nélkül. 2. Giethoorn, Hollandia A bájos kis települést Hollandia Velencéjének is hívják, mert az autómentes falu idilli csatornáiról, fahídjairól és nádtetős házairól híres, a közlekedés elsősorban gyalog, kerékpárral és hajóval történik. Az Overijssel tartományban található, hagyományos utak nélküli település egyedülálló élményt nyújt, a falut a nyugodt, festői környezet és a lenyűgöző látvány miatt sok turista keresi fel.  3. Mackinac-sziget, Amerikai Egyesült Államok A Michigan állambeli Huron-tó egyik szigete az autómentes közlekedéséről híres: az alig 10 négyzetkilométeres Mackinac-sziget a gyönyörű tájjal és a történelmi épületekkel együtt megőrizte a letűnt korok báját. A modern forgalom zaja helyett a látogatók a lovak patáinak hangjával és a kerékpárcsengők csilingelésével találkoznak. A helyiek és a turisták elsődleges közlekedési eszköze a lovas kocsi, de nagyon elterjedt a kerékpározás is, és  természetesen a gyaloglás. Az autók hiánya olyan nyugalmat teremt a szigeten, ami miatt sok turista keresi fel ezt a képeslapra illő világot.  4. Ídra, Görögország A kétezer fős Ídra – vagy ismertebb nevén: Hydra – szigete a Szaróni-szigetek egyike Görögországban. Különlegessége, hogy szigorúan tilos az autók és motorok használata, sőt még kerékpározni sem lehet. A szigeten csak gyalog vagy szamárháton szabad közlekedni. A szamarak fontos szerepet játszanak Ídrán az emberek és az áruk szállításában; ezek az állatok nemcsak a sziget identitásának fontos részét képezik, de páratlan élmény nyújtanak a turistáknak is. Ha az odalátogatók a sziget olyan csücskébe szeretnének eljutni, amely gyalogosan túl nagy kihívást jelent, akár szamárháton is útnak indulhatnak.  5. Lamu, Kenya Lamu városa Kenya délkeleti részén, az Indiai-óceán partján található az azonos nevű Lamu szigeten. A több mint 650 éves múlttal rendelkező település óvárosa UNESCO világörökségi helyszín, ahol a házak olyan szorosan egymás mellé épültek, hogy szó szerint nincs hely az autóknak, és semmilyen motorizált közlekedési eszközt nem használnak. A helyiek és a turisták leginkább gyalogszerrel jutnak el úti céljukhoz, de szamarakat, kézi tolókocsikat és csónakokat is használnak a közlekedés, illetve az áruszállítás során.  6. Fez, Marokkó A marokkói Fez óvárosi része, azaz Fez el Bali nemcsak a világörökség része, hanem a világ legnagyobb egybefüggő autómentes városi területe. Több mint 156 ezer ember él a város falain belül, ők gyalog, szamárral vagy szekérrel közlekednek. Ebben persze az is közrejátszik, hogy a régi utcácskák – amelyek között vannak csupán 60 centiméter szélesek is – olyan szűkek, hogy szóba sem jöhet az autós közlekedés.  7. Zermatt, Svájc Az autómentes települések listájáról nem hiányozhat az ikonikus Matterhorn hegycsúcs lábánál fekvő svájci falu, Zermatt, ahol már évtizedek óta ki vannak tiltva az autók, és ez nagyban hozzájárult az alpesi település népszerűségéhez. Aki mégis kocsival utazik oda, annak az 5 kilométerre fekvő Täschnál le kell tennie az autót – az elektromosat is –, majd onnan vonattal vagy taxival juthat el Zermattig. A 1606 méter magasan fekvő faluban nincsenek nagy távolságok, így a legtöbben gyalog közlekednek, de azért járműveket arrafelé is használnak: apró elektromos autókkal és buszokkal lehet közlekedni. Az elektromos szállító járműveket a helyi önkormányzat, illetve a vállalkozások, például hotelek működtetik a turizmus miatt, nem magánhasználatra tartják fenn. Ezen kívül lovas kocsival vagy kerékpárral is közlekedhetünk, ha Zermattban vagyunk.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Halálos baleset történt Nagykátánál: előzés közben ütközött a fiatal

2023.08.06.
A közlemény szerint a 23 éves nagykátai férfi ezidáig tisztázatlan okból ütközött egy általa megelőzött gépkocsival. A fiatal férfi a balesetben elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt, a másik kocsi vezetőjét, egy 44 éves tápiósági férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A Nagykátai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja a baleset okát és a körülményeket. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

WRC: Elfyn Evans egye közelebb áll a győzelemhez Finnországban

2023.08.06.
Evans nagy lépéseket tett második finnországi győzelme felé a szombaton mutatott mesteri teljesítményével. Ezen a napon a villámgyors finn erdei utakon a nyolcból hét szakaszon ő volt a leggyorsabb, így a 6,9 másodperces pénteki előnyéből 32,1 másodperces fölényes előnyt alakított ki, maga mögött hagyva a Hyundai i20 N-t vezető riválisát, Thierry Neuville-t.   A nap elején lezúduló eső a walesi kezére játszott: míg a belga a nedves körülmények között a kerekek állandó kipörgésével küzdött, addig Evans remekelt. Ugyanilyen jól érezte magát a délután a megismételt körön is, ahol a felszáradó utak egyre inkább kátyúsak és nyomvályúsak lettek. Mivel a bajnokságot vezető Kalle Rovanperä pénteken már kiesett egy önhibájából bekövetkező borulás miatt, a győzelem a kilencedik fordulóban kulcsfontosságú Evans számára – aki jelenleg a második helyen áll a pontversenyben –, hogy életben tartsa reményeit a világbajnoki címre. A walesi elégedett volt a teljesítményével ezen a megterhelő napon, amely a rali versenytávjának több mint felét (160 km) tartalmazta. "Az érzés jó volt ma, és az autó is jól működött. Volt önbizalmunk nyomni a gázt, és arra is tudtunk koncentrálni, hogy ahol szükséges volt, tisztán, hibák nélkül vezessünk. A körülmények időnként nehezek voltak, különösen az utolsó szakaszon, de úgy tűnt, hogy mindent kézben tudtunk tartani, és nyilvánvalóan örülünk, hogy ma este ebben a pozícióban vagyunk. Hihetetlen szakaszok voltak ma, a világ legjobbjai közül néhány. Az, hogy az autónk úgy működik, ahogy szeretnénk, ilyen körülmények között elképesztő volt, és emlékeztetett arra az érzésre, amit 2021-ben, a győzelmünkkor éreztünk itt. De holnap még van pár szakasz hátra, csak arra koncentrálunk, hogy az autót ebben a pozícióban hozzuk be a célba" – nyilatkozta Evans szombat este. Bár Neuville a próbálkozása ellenére folyamatosan leszakadt Evanstől, azért folyamatosan gyorsabb volt, mint a mezőny többi tagja. Legközelebbi kihívója, a toyotás Kacuta Takamoto majdnem egy perccel maradt le tőle szombat estére. Igazából a japán nem is előre, hanem maga mögé figyelt, hiszen a Hyundai-os Teemu Suninennel hihetetlenül kiélezett csatát vívott egész nap a dobogó legalsó fokáért. Kacuta akkor esett vissza a finn mögé, amikor a Päijälä gyorsaságin megpördült, de a 15. szakaszon visszaszerezte a dobogó utolsó fokát. A következő gyorsaságin ismét átengedte a pozíciót, de a vekkulai fináléban elért szakaszgyőztes idővel ismét megelőzte a finnt. Állítólag jóbarátja, Kalle Rovanperä látta el hasznos tanácsokkal, hogy hogyan vezessen ezen az igen pocsolyás és nyomvályús szakaszon, ami az eredményt látva bejött: itt 6,5 másodpercet adott Sunninennek, pedig korábban csak tizedmásodpercek választották el őket szinte minden szakaszon. A Toyota csapatfőnöke, a búcsúversenyét futó Jari-Matti Latvala két perccel hátrébb áll az összetettben, senkitől sem zavartatva az ötödik helyen halad. A 38 éves versenyző, aki 2020 februárja óta először indul a WRC-ben, a 17. szakaszon túlcsúszott egy kereszteződésen, de ezt leszámítva hibamentesen vezetett, élvezte a lehetőséget, hogy hazai pályán autózhat még egy utolsót egy csúcsautóval. Oliver Solberg ezen a héten nem kap WRC2-es pontokat, amit már biztos bán, mert vezeti a Rally2-es autók versenyét a Fabia RS Rally2-vel, a hatodik helyre lépett előre az összesítésben. A WRC2 kategóriát vezető Sami Pajari előtt 12,5 másodperc előnye van, a szintén skodás Jari Huttunen délután műszaki hiba miatt vezető helyről adta fel a versenyt. A vasárnapi finálé mindössze négy, 51,64 kilométeres tesztet tartalmaz. A versenyzőknek két-két gyorsaságit kell teljesíteniük a Moksi-Sahloinen és a Himos-Jämsä klasszikus útjain. Az utóbbi második futása lesz a bónusz pontokat hozó Wolf Power Stage. Az állás szombat este: 1 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h08m07.0s 2 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +32.1s 3 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m27.8s 4 Teemu Suninen/Mikko Markkula (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1m34.2s 5 Jari-Matti Latvala/Juho Hänninen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +3m39.5s 6 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +8m05.0s 7 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Škoda Fabia RS Rally2) +8m17.5s 8 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Fiesta Rally2) +8m51.4s 9 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +9m42.7s 10 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia RS Rally2) +10m02.6s További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Tesla nem jár vásárokba, de München kivétel lesz

2023.08.06.
A Tesla visszatér Münchenbe az IAA Mobility 2023 rendezvényen. A Tesla Germany a Königsplatzon, azaz a szabadtéren mutatja be az amerikai márka elektromos autóit. Ezt az Automobilwoche kérésére az IAA Mobility megerősítette. Mivel a márka olyan jól ismert, és ritkán vesz részt a vásárokon, a látogatók érdeklődésének megfelelően magasnak kell lennie. Egyelőre nem tudni, hogy a vásár részeként lehetőség lesz-e tesztvezetésre a felkapott e-autoval. A DPA hírügynökség szerint a Tesla standja 200 négyzetméter körüli lesz, ami elég kicsi egy autószalonon. Tesla embléma. Fotó: Tesla A Tesla részvétele nagy siker a Messe München számára. Míg több ázsiai gyártó már megerősítette részvételét, a nagy Stellantis-csoportból például csak az Opel vesz részt. A vásár tiszta autóvásárból mobilitási vásárrá változik, ahol többek között kerékpárokat és telekocsi ajánlatokat is bemutatnak.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója