Európába is jöhet a BYD kei car-ja

2025.11.24.
Emlékszünk még arra a váratlan hírre, hogy a BYD nem fér becsörtetni a japán kei car piacra sem? Én legalábbis biztosan emlékszem arra a visszataszító érzésre, amit Japánt megjárt, Japánért rajongó emberkeként éreztem a Racco híre hallatán, hiszen a világ egyik leglogikusabb, és eddig legbékésebb autó kategóriájára nyitja rá az ajtót a BYD ezzel, és rúg fel minden gentlemen agreementet és jóízlést. Azt viszont végképp nem láttam jönni, hogy hozzánk Európába is eljuthat egyszer a kínaiak apró doboza. Stella Li, a cég alelnöke egy Autocarnak adott interjúban taglalta, hogy, ha úgy alakul, a BYD Racco akár a globális terjeszkedés egyik fontos belépőmodellje is lehet. Például Európában, ahol éppen egy E-car kategória létrehozásán gondolkodik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Ugyanakkor az elnök szerint az is fontos lenne, hogy helyi gyártók, helyi erőforrásokból alkossák a kategóriát, tehát épp a kínai gyártók visszaszorítása, egy szegmensből való kizárása lenne a lényeg. Minderre azért lenne szükség, mert mostanra a túl szigorú szabályi környezet miatt túl drágák lettek az autók, amik szinte teljesen kiszorították a kicsi és megfizethető modelleket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kétszer erősebb kocsik jönnek az elektromos rali-márkakupába

2025.11.23.
"Az ADAC Opel Electric Rally Cup létrehozásával az Opel és az ADAC megalkotta a világ első, tisztán elektromos rali-márkakupáját. A sorozat elmúlt öt évének sikere ékesen bizonyította, hogy a fenntartható motorsport jól működik és izgalmas. Az Opel Corsa igazolta, hogy elektromos hajtáslánca tökéletesen megbízható és kiválóan teljesít versenykörülmények között. Az Opel GSE stratégiájához illően ez a sorozat kiváló ugródeszkát kínált a jövő rali-tehetségeinek, amint azt már a versenyzők számos, magasabb osztályban elért eredménye is bizonyítja. Örömmel folytatjuk ezt a sikeres történetet számos tehetséges fiatal pilótával és az új Mokka GSE Rally versenyautóval, amivel a 2026-os szezon különösen izgalmasnak ígérkezik” - mondta Rebecca Reinermann, az Opel és a Vauxhall marketingért felelős alelnöke. Az ADAC sportért felelős alelnöke, Dr. Gerd Ennser szerint: “az ADAC Opel Electric Rally Cup kiváló példa arra, hogyan működhet sikeresen együtt az elektromos rali-versenyzés és a tehetségkutatás. Az ADAC a fenntarthatóság követe a motorsportban is, az Opellel való együttműködés folytatása az elektromos rali-versenyzés iránti elkötelezettségünk biztos jele. Márkakupánk a jövő európai versenyző klasszisainak inkubátora: máris számos nemzeti és nemzetközi szinten sikeres versenyző került ki innen.” A versenyzők és a csapatok már alig várják, hogy megismerkedhessenek a még fejlesztés alatt álló új Mokka GSE Rally-val, az első, már az FIA új, eRally5 szabályozása alapján készült versenyautóval. Az új modell 207 kW-os (281 LE-s) teljesítménye több mint kétszerese az Opel Corsa Rally Electric (100 kW/136 LE) versenygépekének. Az újdonság, 345 Nm-es forgatónyomatéki csúcsával, és kifinomult motorsport technikájával a Rally4-es autókhoz hasonló élményeket ígér. A többtárcsás, növelt belső súrlódású differenciálmű és a verseny-erőátvitel, a megerősített féltengelyekkel és kerékagyakkal együtt a nagy teljesítmény záloga. A futómű könnyűszerkezetes, a finoman beállított rali lengéscsillapítókat a Bilstein szállítja, a megerősített első felfüggesztés McPherson szerkezetű és a hátsó futóműben is újak a rugók. A Corsa Rally Electric-kel megszerzett tapasztalatok alapján az elektromos hajtást és az akkumulátor teljesítmény-leadását szabályozó szoftvert is kifejezetten a lehető legmagasabb hatásfokra és a versenykörülményekre hangolták. Az akkumulátor a sorozatgyártású modelleké, kapacitása 54 kWh. "Úttörő motorsport kezdeményezésünk elindulása óta az Opel Corsa Rally Electric bebizonyította tartósságát és azt is, hogy szélsőséges versenykörülmények között is magabiztosan, megbízhatóan teljesít. Most szintet lépünk: a Semwede ralin élesben is kipróbálhatjuk majd, mit tud az új Mokka GSE Rally. Rajongóink lelkesedése egyértelmű jelzés arra, hogy jó irányba haladunk GSE modelljeinkkel és egyértelműen bizonyítja azt is, hogy jó döntés volt a Mokka GSE sorozatgyártásba vitele." - mondta Marcus Lott alelnök, a Stellantis közép-európai fejlesztési központjának vezetője. A nagy teljesítményhez magas szintű biztonság is társul. Az Opel Corsa Rally Electric-hez hasonlóan a Mokka GSE Rally-ban is az FIA által hitelesített bukókeret, rali-ülések, hatpontos biztonsági övek, az akkut védő keret és kiegészítő padlóvédelem fokozza a biztonságot. A 400 V-os hálózatot a már bevált Master Alarm jelzőrendszer felügyeli, zárlat esetén fény- és hangjelzéssel figyelmeztet. Hirtelen lassulás (például ütközés) esetén a kifinomult érzékelő-rendszer mindössze néhány tizedmásodperc alatt leállítja a teljes nagyfeszültségű részt. A Mokka GSE Rally-t különleges, elektromosan szigetelő anyagot használó oltórendszerrel is felszerelték. "Az ADAC és az Opel együttműködése a jövő tehetségeinek kutatása szempontjából is fontos és sikeres. Támogatjuk a feltörekvő fiatal versenyzőket: a 2013-as szezon óta összesen már 22 ország 224 pilótája tette meg első lépéseit a profi rali-sportban a két cég segítségével. A legjobbak az ADAC Opel Rally Junior Team tagjaiként keltettek komoly feltűnést európai szinten is. Örülök, hogy a közös munka folytatódik, és izgatottan várom a 2026-os szezont a Mokka GSE Rally-val,” Mondta Jörg Schrott, az Opel Motorsport vezetője. Hozzátette:“ A Corsa Rally Electric technikai fejlettsége önmagáért beszél. Sorozatgyártás-közeli hajtásláncéval az Opel megbízhatóságának és minőségének szimbóluma. Ezzel a sorozattal bebizonyítottuk, hogy az elektromos autózás nem csak a mindennapokban, de a versenypályákon is megállja a helyét, és alig várom a 2026-os szezont az új Mokka GSE Rally-val."   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Mini ami már nem Mini

2025.11.23.
MINI 1958 Mini 2024 front A Mini gyökerei 1948-ra vezethetők vissza. Ekkor mutatták be a Morris Minor gépkocsit, melyet 1971-ig gyártottak. Morris Minor 1948 A szuezi olajválság okozta sokk az európai s így a brit gyártókat is takarékos kiskocsik fejlesztésére kényszerítette. Az 50-es, 60-as évek voltak a törpék és a kisautók aranykora, az autó történetének leginnovatívabb korszaka. Az BMC Austin megbízásából Alec Issigonis kapta a feladatot egy Mini tervezésére. Kikötötték, hogy nem lehet hosszabb három méternél, az utastér 1.8 méter hosszú legyen. Az élet bizonyította, hogy a lehetetlennek tűnő feladatok teljesítése gyakran generálnak zseniális ötleteket. Issigonisnak újra ki kellett találni az autót. Az utastér növelését a passzív, holt terek radikális csökkentésével érte el. A motort keresztben építették be, a hűtőt oldalra fordították, a piciny, 10 colos kerekek a jármű négy sarkába dobták szét, a csapott hátfal tovább növelte az utastér hosszát. A konstrukció látszólag pofon egyszerű és éppen ettől zseniális, csupán „józan paraszti észjárás” kellett hozzá. 50.000 mérföldes tesztet követően 1958-ra készült el és 1959-ben vitték a nagyközönség elé. MINI 1959 A motorelrendezésnek köszönhetően egyedülálló a MINI térkihasználása, ami elérte a 80%-ot. A szisztéma máig ökölszabály a kisautók esetében. MINI 1959 HASZNOS TÉR Az utolsó Minit 2000-ig gyártották a BMC Morris és Austin üzemeiben és 5.498.804 példány készült. A kocsi szerelem volt első látásra. A 20. évszázad autója szavazáson a 4. helyet érdemelte ki. De nézzük, hova jutott a Mini napjainkra. MINI 2024 Az alábbi táblázat jól mutatja, hogyan változtak a Mini paraméterei 1958-tól 2025-ig. MINI ÖSSZEHASONLÍTÓ TÁBLÁZAT Az egyik szembetűnő jellemző az autó mérete. Hossza 27%-kal, szélessége 23%-kal, magassága 6%-kal nőtt. Az önsúly közel háromszorosára duzzadt. Ha a súly hasonló ütemben gyarapodik, 2080-ra páncélautóban fogunk közlekedni. Kiszámoltam a két típus kilós árát (az 1958-as mini korrigált ára 10.000 Font volt, míg a 2024-es Mini induló ára 23.150 Font), mely szerint a korai Mini kilója 15 Font, míg az új Mini olcsóbb, 13.50 angol Font/kilogrammba kerül. A nagyobb tömeghez nagyobb motor dukál, melynek teljesítménye 4 és félszeresére, a végsebesség kétszeresére emelkedett. Lassan Fittipaldi rutinjára van szükség az autó vezetéséhez. A technikai fejlődést érzékeltei az átlagos fogyasztás, ami a magas önsúly ellenére 5.5 liter/100 kilométerről csak egy literrel emelkedett. Az 1959-as mini nem szégyenkezhet a 195 literes csomagtartójával, mert az utódának csak 211 literes csomagtere van. MINI 1959/2024 Utóirat: Nem véletlen, hogy a szabálytalan előzésekből, az út és látási viszonyokhoz rosszul megválasztott túlzott sebesség okozta balesetek növekedése gyakran a nagy teljesítmény kezelésének rutintalanságára vezethető vissza. Nemrég még a versenykocsik rendelkeztek ilyen menetdinamikával. A CarVertical felmérése igazolta, hogy a motor teljesítményének emelkedése és a balesetek gyakorisága között szoros az összefüggés. A MINI esetében például az érték meghaladja az 50%-ot! Az ábrák a szerző rajzai  
Címkék: 

A német autóipar 2011-es létszámszinten

2025.11.23.
Szeptember végén az ágazat valamivel több mint 48 700 férfival és nővel kevesebbet foglalkoztatott, mint egy évvel korábban - a wiesbadeni Szövetségi Statisztikai Hivatal jelentése szerint. Ez 6,3 százalékos csökkenést jelent. Ez a legnagyobb csökkenés minden nagyobb, több mint 200 000 alkalmazottat foglalkoztató németországi ipari ágazatban, közölte a hivatal. 721 400 alkalmazottal az autóiparban foglalkoztatottak száma rekord alacsony szintre esett: utoljára 2011 közepén volt kevesebb alkalmazott ebben az ágazatban (718 000). Mindazonáltal ez az ágazat továbbra is a második legnagyobb német ipari terület a gépészet után, amely körülbelül 934 200 embert foglalkoztat. Ez a csökkenés a legnagyobb Németországban. A beszállítók a legsúlyosabban érintettek A gépjárművek és gépjárműmotorok gyártói jelenleg 446 800 embert foglalkoztatnak, ami 3,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A karosszéria, felépítmény és pótkocsi gyártóinak beszállítói szektorában a csökkenés 4,0 százalék volt, legutóbb 39 200 főre csökkent. A csökkenés lényegesen nagyobb volt a gépjárműalkatrészek és -tartozékok gyártóinak beszállítói szektorában, 11,1 százalékkal. Ez a szektor legutóbb közel 235 400 embert foglalkoztatott.  

Elsöprő sikert aratott a BMW a tekintélyes német díjátadókon

2025.11.23.
Az új BMW iX3 – a NEUE KLASSE modellgeneráció első képviselője – a legjobb 2025-ös innovációnak járó „Arany Kormánykerék” díjat nyerte el, miközben az Auto Bild és Bild am Sonntag magazinok által közösen életre hívott kitüntetés égisze alatt a BMW M5 Touring a felső/luxuskategória győzteseként tündökölt. Az Auto Zeitung német autós szakmagazin olvasói ugyancsak átfogóan méltatták a bajor prémiumgyártó modelljeit, az összesen nyolc kategóriában odaítélt aranyérmek a BMW 1-es sorozattól kezdve, a BMW 5-ös sorozaton és BMW iX1 modellen keresztül, egészen a BMW X5 sorozatig értek. A belsőégésű erőforrásokkal szerelt modellek éppoly sikeresnek bizonyultak, mint tisztán elektromos meghajtású társaik, sőt mi több, az autórajongók ismét a BMW-t választották meg a világ legjobb márkájának. „Ügyfeleink szinte mindegyik szegmensben, mindegyik hajtáslánc-technológia esetében izgalmas termékek közül választhatnak. A nívós „Arany Kormánykerék” és „Auto Trophy” díjak stratégiánk, termékeink és márkáink vonzerejének egyértelmű visszacsatolásai” – fogalmazott Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. „Szeptemberi világpremierje óta a BMW iX3 igazi szenzációvá érett: a modellre érkező előrendelések még a legnagyobb várakozásainkat is felülmúlják, az ügyfélérdeklődés kivételes szintjét igazolva. Az a tény, hogy a BMW iX3 Németország legtekintélyesebb autóipari kitüntetései közül már hivatalos piaci bevezetése előtt elhódított kettőt, a modell úttörő erejét és egyediségét hangsúlyozza” – tette hozzá.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

A Mercedes-Benz és az európai tűzoltóságok együtt gyakorolták az életmentést

2025.11.23.
Fotók: Mercedes A Mercedes-Benz egyedülálló partnerséget alakított ki az európai tűzoltóságokkal, és most először tartott közös képzéseket a mentőalakulatokkal, akik új Mercedes-Benz járműveket használtak. A Mercedes-Benz AG és a Német Tűzvédelem Előmozdításáért Egyesület (vdfb) által közösen működtetett kezdeményezés célja, hogy a tűzoltók modern járműveken képzési lehetőségeket kapjanak. Ez lehetővé teszi számukra, hogy értékes időt takarítsanak meg, és biztonságosabban dolgozzanak a műveletek során. Mindkét tényező célja, hogy segítsen a mentőalakulatoknak több életet menteni vészhelyzetekben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint évente körülbelül 1,3 millió ember hal meg közúti balesetben világszerte. Biztonsági úttörőként a Mercedes-Benz küldetésének tekinti, hogy jelentősen csökkentse ezt a számot. A vállalat célja a VISION ZERO, ami azt jelenti, hogy 2050-re megszűnik a közúti halálos balesetek száma. E cél elérése érdekében a közúti biztonság a Mercedes-Benz fenntartható üzleti stratégiájának kulcsfontosságú eleme. Az idei év fókuszában a „Baleset utáni mentés” áll. Ennek érdekében a Mercedes-Benz a vdfb-vel (Német Tűzoltók Szövetsége) együttműködve kidolgozta az „MB4Rescue” koncepciót, hogy javítsa a tűzoltóságok képzési lehetőségeit. Az „MB4Rescue” fokozza a tűzoltósági szakértőkkel folytatott párbeszédet. Ezt úgy érik el, hogy a mentőszolgálatok a jelenlegi Mercedes-Benz modellek segítségével valós körülmények között gyakorolhatják a sérültek mentését. Ez jobban felkészíti őket a valós balesetekre. Ugyanakkor a Mercedes-Benz biztonsági szakértői profitálnak a tűzoltóságok mindennapi mentési műveleteiből és a baleset utáni fázisból származó visszajelzéseikből. „Új »MB4Rescue« kezdeményezésünkkel azokat támogatjuk, akik nap mint nap életeket mentenek: a tűzoltóságokat. Annak érdekében, hogy a mentőszolgálatok még gyorsabban, biztonságosabban és hatékonyabban tudjanak segíteni, megosztjuk szakértelmünket, technológiánkat és tapasztalatainkat. Célunk egyértelmű: nulla közúti halálos baleset 2050-re.” Az „MB4Rescue” kísérleti rendezvényére nemrégiben került sor a sindelfingeni Járműbiztonsági Technológiai Központban (törésteszt-csarnok). Németországból, Ausztriából, Svájcból és Hollandiából érkezett tűzoltósági oktatók, valamint szinte az összes németországi Mercedes-Benz AG gyár tűzoltócsapatai vettek részt. A mentők a jelenlegi Mercedes-Benz modelleken, például a CLA, EQE, EQS, GLE és CLE típusokon gyakorolhattak. „Mi, tűzoltók, általában arra képzünk, hogy balesetet szenvedett embereket mentsünk, 10-15 éves, roncstelepre szánt autókkal. Az autóipari és hajtástechnikai innováció egyre növekvő üteme azonban elkerülhetetlenül új kihívások elé állítja a mentőalakulatokat. Annak érdekében, hogy felkészültek legyünk az ilyen csúcstechnológiás járművekre a balesetek helyszínén, rendkívül fontos, hogy a jelenlegi modelleken gyakoroljunk.” A Mercedes-Benz célja, hogy olyan járműveket építsen, amelyek nemcsak jól teljesítenek a meghatározott törésteszt-forgatókönyvekben, hanem magas szintű biztonságot nyújtanak a valós közúti balesetekben is. Ezt a vállalati biztonsági filozófiát „Valós Élet Biztonságának” nevezik. A Mercedes-Benz biztonsági fejlesztésének holisztikus megközelítése két célt követ: a balesetek megelőzését és következményeik enyhítését. A jármű utasainak védelme mellett a járművön kívüli összes közlekedő biztonsága is kulcsfontosságú.  

Kiderült, mennyire biztonságos a Leapmotor B10

2025.11.23.
Felnőtt utasok védelme: a Leapmotor B10 93%-os eredményt ért el a felnőtt utasok védelmében, 40-ből 37,3 pontot szerezve a kiváló frontális ütközésvédelemnek és az oldalsó ütközési tesztekben elért maximális pontszámnak köszönhetően. A Leapmotor B10 kiváló szerkezeti integritást és utasvédelmet mutatott az Euro NCAP tesztjeiben. Az utastér stabil maradt frontális offset ütközések során, kiváló védelmet nyújtva mindkét első utas térdének és combcsontjának. Hasonló védelem biztosított különböző méretű és pozíciójú utasok számára is. A teljes szélességű merev falnak való ütközési tesztek magas szintű védelmet mutattak a vezető, és megfelelő védelmet a hátsó utasok számára. Az oldalsó barrier és oldalsó oszlop tesztek maximális pontszámot értek el, megerősítve az erős oldalirányú védelmet. Gyermekbiztonság: A Leapmotor B10 93%-os eredményt ért el a gyermekutasok védelmében, 49-ből 46,0 pontot szerezve, beleértve a kiváló törésteszt-eredményeket a 6 és 10 éves próbabábukkal, valamint olyan fejlett funkciókat, mint az ISOFIX/i-Size és a gyermekjelenlét-érzékelés. A Leapmotor B10 kiváló gyermekbiztonságot nyújtott az Euro NCAP tesztjeiben, maximális pontszámot szerezve a frontális offset és oldalsó barrier ütközésekben 6 és 10 éves próbabábukkal. Az első utasoldali légzsák kikapcsolható hátrafelé néző gyermekülések esetén, egyértelmű állapotjelzéssel a vezető számára. A jármű közvetlen gyermekjelenlét-érzékelő rendszerrel rendelkezik, amely figyelmeztet, ha gyermeket hagynak bent, és minden jóváhagyott gyermekbiztonsági rendszer megfelelően beszerelhető és elhelyezhető. A sebezhetőbb közlekedők védelme terén a B10 84%-ot ért el, köszönhetően a fejlett autonóm vészfékező rendszereknek, amelyek reagálnak a gyalogosokra, kerékpárosokra és motorosokra, beleértve a kerékpárosra veszélyes ajtónyitás elleni védelmet is. A biztonsági asszisztens technológiák 85%-ot értek el, 18-ból 15,4 ponttal olyan funkciókért, mint az intelligens sebességasszisztens, sávtartó asszisztens, vészhelyzeti sávtartás és közvetlen vezetőfigyelő rendszer a fáradtság és figyelemcsökkenés észlelésére. Összességében az autonóm vészfékező (AEB) rendszer teljesítménye jó volt más járművekre való reakció tesztjeiben. Az autó szabványként közvetlen vezetőállapot-figyelő rendszerrel rendelkezik, amely észleli a vezető fáradtságát és bizonyos típusú figyelemeltereléséket. A sávtartó rendszer finoman korrigálja a jármű pályáját, ha az kisodródik a sávból, és kritikusabb helyzetekben is beavatkozik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Kia történelmi sikert könyvelhetett el

2025.11.23.
A Kia teljesen elektromos PV5 modelljét „2026 Internation Van of the Year” (IVOTY) díjjal tüntették ki, amely történelmi első győzelem mind a Kia, mind pedig egy koreai gyártó számára. A díjat november 19-én adták át az IVOTY díjátadó gálán, a franciaországi Lyonban megrendezett SOLUTRANS 2025-ös kiállításon, miután a 26 ország vezető haszonjármű-újságíróiból álló zsűri rá szavazott. A kitüntetés kapcsán Ho Sung Song, a Kia Corporation elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: „A Kia hosszú ideje az elektromosjármű-innováció élvonalában áll, és a PV5 ezt a vezető szerepet a haszonjárművek világába is tudatosan átülteti. A PV5 fejlesztése során figyelmesen meghallgattuk üzleti ügyfeleink igényeit, és arra összpontosítottunk, hogy olyan járművet hozzunk létre, amely rendkívül praktikus, ugyanakkor letisztult, modern kialakításával és funkcionalitásával egyértelműen a Kia értékeit tükrözi. A PV5 emellett innovációt hoz a hagyományos LCV-gyártásba is, a szalagrendszert és a cellás gyártástechnológiát integráló rendszerünkkel, amely lehetővé teszi a környezethez igazodó módosítási folyamatokat. Az, hogy a PV5 már bemutatkozásakor elnyerte a Van of the Year címet, kivételes megtiszteltetés. Megerősíti a hitünket abban, hogy a Kia képes újradefiniálni ezt a szegmenst, és tovább formálni az okos, fenntartható és elektromos mobilitás jövőjét a vállalkozások számára világszerte.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Óriási fordulat Las Vegasban: Norrist és Piastrit is kizárták! Verstappen újra versenyben a vb-címért

2025.11.23.
Fotó: Mercedes A formula1.com-on olvasható közlemény szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal indokolt, hogy a viadal utáni ellenőrzések során kiderült, mindkét autó kopólemeze - a padlólemez hátsó része - vékonyabbnak bizonyult a megengedettnél. A csapat illetékesei a meghallgatása során nem tudtak elfogadható magyarázattal szolgálni, ezért a brit Norrist és az ausztrál Piastrit is kizárták a versenyből. Mindez azt is jelenti, hogy a brit George Russell (Mercedes) előrelépett másodiknak, az olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) pedig a 17. helyről rajtolva harmadik lett Las Vegasban. A vb-éllovas Norris előnye így két fordulóval a zárás előtt 24 pont a csapattársa, valamint a vasárnapi futamot megnyert, címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) előtt. A jövő hétvégén Katarban az idény utolsó sprintfutamos hétvégéjét rendezik, egy héttel később a szezonzáró Abu Dzabi Nagydíjra kerül sor. Las Vegas-i Nagydíj - Módosított végeredmény és a vb-pontversenyek állása A vasárnapi Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj módosított végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján) a McLaren két versenyzője, Lando Norris és Oscar Piastri utólagos kizárását követően: Végeredmény, Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas (50 kör, 309,958 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:21:08.429 óra 2. George Russell (brit, Mercedes) 23.546 másodperc hátrány 3. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 30.488 mp h. 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 30.678 mp h. 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 34.924 mp h. 6. Isack Hadjar (francia, RB) 45.257 mp h. 7. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 51.134 mp h. 8. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 59.369 mp h. 9. Esteban Ocon (francia, Haas) 1:00.635 perc h. 10. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:10.549 p h.   A vb-pontversenyek állása 22 futam után (még 2 van hátra): versenyzők: 1. Lando Norris (brit, McLaren) 390 pont 2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 366 3. Verstappen 366 4. Russell 294 5. Leclerc 226 6. Hamilton 152 7. Antonelli 137 8. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 73 9. Hadjar 51 10. Hülkenberg 49 11. Sainz 48 12. Bearman 41 13. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 40 14. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 36 15. Ocon 32 16. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 32 17. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 28 18. Pierre Gasly (francia, Alpine) 22 19. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 19   csapatok: 1. McLaren 756 pont - már világbajnok 2. Mercedes 431 3. Red Bull 391 4. Ferrari 378 5. Williams 121 6. RB 90 7. Haas 73 8. Aston Martin 72 9. Sauber 68 10. Alpine 22 MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója