Takarékosabb az új generációs Scania

2017.08.27.
A hazai közúti teszt során az egyébként is kiváló üzemanyag-hatékonyságú Scania R 450 Streamline, egy új generációs R 450 és egy szintén új generációs S 500 nyerges vontató vett részt, amik részterheléssel ellátott félpótkocsikat húztak. Az európai haszonjármű-magazinok korábbi tesztjeinek mintájára a magyarországi márkaképviselet saját maga is elvégezte összehasonlító tesztjét, hazai körülmények között, a magyarországi üzemeltetők körében leginkább elterjedt specifikációjú járművek részvételével, hogy a lehető leghitelesebben, saját meggyőződésük alapján számolhassanak be az új generáció üzemanyag-fogyasztás terén tapasztalt fejlődéséről. A tesztszerelvények összgördülőtömege a mérési bizonylatok alapján 34 tonna volt. Az üzemanyag-fogyasztást a műszerpanel központi kijelzőjén leolvasható értékek és valós üzemanyagszint-mérés szerint vizsgálták. A teszt során a forgalom minden esetben enyhe volt, ám a két új generációs járművel erősebb szélben, olykor enyhe esőben és átlagosan 10–15 Celsius-fokkal hűvösebb időben végezték a tesztet, mint a Streamline modellel. A tesztsorozatban három olyan, összesen közel 1500 kilométer hosszú útvonalat jelöltek ki, amelyek az útfajták összetételi arányában, a domborzati viszonyokban és a forgalmi körülményekben is lényegesen eltérnek egymástól. Az első tesztkör a Biatorbágy–Szeged–Békéscsaba–Szolnok–Biatorbágy útvonalból állt. A körülbelül ötszáz kilométer hosszú, teljesen síkvidéki út fele-fele arányban autópályát és főútvonalat tartalmazott. A második kört a Biatorbágy–Eger–Kékestető–Gyöngyös–Biatorbágy útvonal alkotta. A mintegy négyszáz kilométer hosszú kör javarészt autópályás szakaszokból állt, ám száz kilométer kifejezetten hegyvidéki utakon futott, Kékestetőn keresztül. A harmadik tesztkör a Biatorbágy–Szekszárd–Nagykanizsa–Biatorbágy útvonalon vezetett végig. A nagyjából ötszáz kilométeres táv kétharmadát autópálya, egyharmadát pedig főútvonal alkotta, méghozzá dombos vidéken. A különböző útvonalakon elért átlagfogyasztási értékeket összegezve megállapítható, hogy az S 500 modell 4.1, míg az R 450 modell 3.8 százalékkal jobb eredményt ért el, mint a referenciajárműként futó R 450 Streamline; beigazolva ezzel, hogy az új generációs Scania tehergépkocsik körülbelül 4%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak.  

Belga Nagydíj - Vettel 2020-ig a Ferrarinál marad

2017.08.27.
Az olasz istálló részleteket nem közölt az új megállapodásról. Vettel 2015-ben Red Bulltól három évre igazolt a maranellói csapathoz, és többen azt pletykálták, hogy az idény végén akár a nagy rivális Mercedeshez szerződhet. Az idei sorozatban Vettel és a háromszoros vb-első Lewis Hamilton külön versenyt vív egymással, mindketten négy-négy versenyt nyertek, jelenleg Vettel 14 ponttal előzi meg a Mercedes brit pilótáját.

Kamion Eb - Kiss kiesett a szombati második futamon

2017.08.27.
A 32 éves szombathelyi pilóta a délelőtti időmérő edzést nagy fölénnyel nyerte meg, s a kora délutáni első futamon rajt-cél győzelmet aratott a több tízezer fős hazai szurkolótábor előtt. A fordított rajtrács szabályának értelmében Kiss így a nyolcadik helyről vágott neki a második, késő délután rendezett versenynek, s az első körben két helyet javított a pozícióján. A harmadik körben a magyar Oxxo Truck Racing Team brit pilótája, Ryan Smith egy előzési manőver közben nagy erővel nekiütközött Kiss kamionja hátuljának, amely olyan mértékben sérült, hogy a hazai szurkolók kedvencének fel kellett adnia a versenyt. Az esetet a versenybíróság a futam után vizsgálja majd meg. A szombati második futamot az összetett pontversenyben is vezető cseh Adam Lacko nyerte a négyszeres Eb-győztes német Jochen Hahn, valamint Smith előtt. Kiss Norbert a két futam alapján így csak két pontot faragott hátrányából az összetettben vezető Lackóval szemben, az eddig harmadik Hahn pedig pontszámban beérte a magyar pilótát. Lackónak 200, Kissnek és Hahnnak egyformán 159 pontja van a szombati nap után. Vasárnap 9.55-kor újabb időmérő edzésre, 13.05-kor és 16 órakor pedig további két futamra kerül sor a Hungaroringen. Szöveg, fotó: MTI

Miért jutott zsákutcába a Skoda a Tatával?

2017.08.26.
Az udvariasan nyakatekert mondatok mögött minden bizonnyal keserű csalódás húzódik – mondják az elemzők. A Volkswagen csoport ugyanis már hosszú évek óta próbálkozik, hogy megvesse lábát a Kína után legnépesebb ország, az 1,2 milliárd lakosú India autópiacán. Ellentétben Kínával – ahol a német óriás a legnagyobb gyártó – fájdalom, de az ázsiai szubkontinens járműpiacán csak egy törpe. Miközben 2010 és 2016 között a teljes indiai autóforgalom 24 százalékkal, közel 3 millió egységre növekedett, a VW tavalyi eladásai közel a felére estek, s alig több mint 66 ezer kocsijuk talált gazdára. A legfőbb magyarázat az alacsony fizetőképességben rejlik: döntően az egyszerű kivitelű, alacsony árfekvésű, 1,3 millió forint (5 ezer dollár) körül mozgó modellek iránt mutatkozik a kereslet. Ez még a VW-hez tartozó Skoda és Seat legolcsóbb típusainál is alacsonyabb. De nincs mit tenni. Ilyen árszintű igényekhez kell igazodni, ezért a VW a cégcsoport „mezítlábasát”, a Skodát állította csatasorba, hogy utat taposson az indiai piac meghódítására. Az indiai piac listavezetői. Közel sem valamilyen bejáratot modell-bevezetési kampányra van szükség. Az indiai autópiac már évek óta rohamléptekben bővül, olyannyira, hogy az elemzők szerint 2025-re, Kína és az USA után, India lehet a világ legnagyobb járműpiaca. Ennél fogva a VW – csakúgy, mint a többi rivális autógigász – tetemes beruházásokkal, helyi cégeket körül udvarolva lázasan próbálják megvetni lábukat a földrésznyi országban. Ráadásul az olcsó bérű helyi gyártás azzal kecsegtet, hogy az egyfajta ugródeszkaként szolgál majd a fejlődő világ autósainak globális megnyeréséhez. Így hát nem babra megy a játék, különösen a VW számára nem, amikor a cég nimbuszát a dízelgate keményen megtépázta. Mindezért a wolfsbrugi stratégák azzal bízták meg a Skodát, üsse nyélbe az üzletet az egyik legnagyobb indiai konglomerátummal, a Tata Motors óriásvállalattal (amely úgy mellékesen már a Jaguart is magáénak mondhatja). A még márciusban aláírt egyetértési memorandumban a Skoda és a Tata még lelkesen fogadkozott, hogy hosszú távú partneri kapcsolatukban közösen fejlesztenek járműveket Indiában a helyi és az exportpiacokra. A VW is arra sarkalta a Skoda tárgyalóit, hogy készítsenek olyan terveket, amelyek a Tata bázisán gyártanák majd a leendő közös jármű főegységeit, mindenekelőtt az alvázakat és a motorokat. Most azonban kiderült, hogy ez egyelőre nem életképes – tűnik ki a Reuter hírügynökség füleséből. A Tata AMP alváza a vártnál jóval nagyobb beruházást követel, ezért a Skoda a VW gyártmányt nyomta racionális megoldásként. A Suzuki szerint számíthatnak rájuk.  A piacra jutást bonyolítja, hogy a VW egyáltalán nincs egyedül, a gyorsan bővülő eladásokért gyilkos verseny folyik. A legnagyobb szállító a Suzuki nálunk is jól ismert helyi közös vállalata, a Maruti, amely egymaga az olcsó kisautók indiai piacának közel felét birtokolja. Ennél azonban még lényegesebb, hogy a Maruti teszi ki a Suzuki globális értékesítésének felét, amely mutatja, miért lehet a távoli India életbevágó. Néhány éve a VW ezért is kötött kooperációs szerződést a „mi autónk” gyártójával, de a kapcsolat éles jogi vitákkal válással végződött. Az indiai piac második éllovasa a világszerte agresszíven nyomuló Hyundai, míg a harmadik helyen a helyi Mahindrával összeölelkezett Toyota áll. E három cégcsoport ellenőrzi kontinensnyi ország autópiacának több mint háromnegyedet, ami egyúttal azt is jelzi, hogy a nagy nyugati márkák eddig alulmaradtak az ázsiaiakkal e piaci versenyben. Nemrég az internetes amerikai Autonews szakportál elemezte hosszasan, hogy a General Motors sem jeleskedik: míg Kínában az amerikai gigász nagymenő, a GM vajas-kenyér márkája, a Chevrolet csak döcög Indiában. Ám az is bizonyosra vehető, hogy a VW nem hagyja majd ennyiben a dolgot. Addig is, amíg a megtalálják a piaci rést, a kicsi (egy százalékos részesedésű), de nagyobb haszonnal kecsegető prémium piacon próbál vigasztalódni az Audival. Az sem lehet azonban sétagalopp. A Mercedes és a BMW mellett a többi nagy luxusgyártó is ott tapos, sőt legújabban a Chrysler érdekeltségébe tartozó Jeep két ikonikus modelljét, a Compass és a Renegade típust gyártását tervezi – exportra, jobbkormányos kivitelben, a Tata Motors üzemében. Heimer György
Címkék: 

Elkezdődött az M1-es autópálya és a 83-as főút csomópontjának átépítése

2017.08.26.
A jövő év nyarára elkészülő új csomóponton gyorsabb és biztonságosabb lesz az áthaladás, a sztrádára való fel- és lehajtás, valamint a városba bevezető szakasz közlekedése. Jelenleg a terület előkészítésén dolgoznak: folyik a lőszermentesítés, a régészeti feltáráshoz szükséges munka, valamint folyamatban van az építéshez szükséges forgalomkorlátozás tervezése és kiépítése. Ezekről több fórumon is tájékoztatni fogják a lakosságot. A fejlesztés során egy kilométer hosszan a meglévő kétszer egy sávos útból kétszer két sávos készül. Az autópálya és a 83-as út keresztezésénél a meglévő, valamint a Mérföldkő utcánál található csomópontokat úgynevezett turbó körforgalmú csomóponttá építik át. Az autópálya Mosonmagyaróvár felőli irányából Pápa felé közvetlen ág épül ki, a sztráda hídja alatt pedig a 83-as utat a kapacitás növelése érdekében kétszer két sávra szélesítik ki. A szakaszon modern közvilágítást építenek ki, a turbó körforgalmak közepére pedig fénytornyok lesznek telepítve. A közlemény idézi Kara Ákost, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkárát, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, aki elmondta, hogy az utóbbi években Győr Magyarország egyik meghatározó gazdasági központja lett, s ezzel összefüggésben megnőtt az M1-es autópálya, és a megyeszékhelybe irányuló agglomeráció forgalma. A 83-as út csomópontjainak kapacitása kimerült. Az autópálya Mosonmagyaróvár felőli lehajtójánál a csomópont kialakítása nem megfelelő, a város irányába történő kikanyarodás pedig rosszul belátható, amit a nagy forgalom tovább nehezít. A csomópontok ezért nagyon balesetveszélyesek - hangoztatta az államtitkár.  
Címkék: 

LRP S10 Blast TX 2 Brushless RTR Truggy

2017.08.26.
A kerekek és a hajtáslánc tengelyei porvédős golyóscsapágyazásban futnak. Az első és hátsó differenciálműben acél fogaskerekek küzdenek a terheléssel, és egy masszív csúszó kuplung támogatja őket abban, hogy egy-egy ugratás után a hirtelen terhelés ne okozzon bennük kárt. A kettős keresztlengőkaros futómű, a kerekenként független kerékfelfüggesztés és a lengőkaronként 1-1, csavarrugókkal szerelt olajos BigBore teleszkópok gondoskodnak a megfelelő lengéscsillapításról és úttartásról. A lengéscsillapítók házán lévő menetes gyűrűvel állítható a rugók előfeszítése és így a csillapítás keménysége. A modellautó futómű geometriája több ponton is állítható. Változtathatunk a kerekek dőlésszögén illetve az első kerekek összetartásán. Az autóba beépített elektronikát úgy alakították ki, hogy mérsékelten vízálló legyen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy víz alá merülhet a modellautó, de egy pocsolyán áthajtva vagy hóban autózva nem fog tönkre menni a beépített elektronika. Az autóba beépített LRP K7 típusú 4300KV fordulatszámú brushless motor hihetetlen teljesítménnyel mozgatja ezt a modellautót. A brushless motorok kialakításuknak köszönhetően, sokkal erősebbek és tartósabbak, mint a hagyományos szénkefés motorok. Ráadásul a szabályzó-motor együttese szenzoros technológiát használ, a teljesítmény hatalmas, az erőleadása jól adagolható, és így a modell finoman irányítható. A távirányító vevőegysége egy vízálló dobozba lett beépítve. A kormányzásról az R-7103WP V2 3kg-os kormány szervó gondoskodik. Ennek teljesítménye elegendő, de nagy tempónál már nehezebben fordítja el a modellt, ezért aki állandóan a határon autózik majd, jól teszi, ha cseréli a szervót egy erősebb verzióra, erre pedig a leírás végén adok is tippet! A 2.4Ghz-es két csatornás, pisztoly formájú távirányítón beállíthatjuk a kormány kitéréseit, valamint a gáz maximumát. Az LRP Spin Pro elektronikus fordulatszám szabályzó a gázkar állása alapján fokozatmentesen változtatja a beépített elektromos motor fordulatszámát és ezzel a távirányítású modellautó sebességét. Modellautónk RTR, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a modell készre van szerelve gyárilag, a karosszériája le van festve és fel van matricázva, a fedélzeti elektronika mindent tartalmaz és természetesen szintén be van építve. Amit viszont nem találunk meg a dobozban, az a fedélzeti elektronika áramellátásáról gondoskodó akkupakk, illetve, a 8 darab AA elem, melyre a távirányítónak van majd szüksége, és természetesen, mivel nincsen akkupakk, nincs töltő berendezés sem, amiről majd a választott akkupakk ismeretében gondoskodnunk kell. SpinPro szabályzónk 2S – 4S LiPo akkupakkokat is tud fogadni, a maximális teljesítményhez értelemszerűen a 4S, 14.8V teljesítmény mellett lesz képes modellünk. A modellautóról készült egy LRP-s, gyári videó: https://youtu.be/vEdXtgWRKXM illetve, a Modell & Hobby bemutató videója: https://youtu.be/3nMMKTDM8h0 Említettem, hogy kelleni fog akkupakk, és lehet, hogy érdemes egy kicsit tuningolni néhány alkatrészt, mert a motor hihetetlenül erős. Ezért az LRP S10 Blast TX 2 BL modellautóhoz egy csokorba gyűjtöttem a shop.modell.hu oldalán a szóba jöhető alkatrészeket, linkekkel együtt! Az LRP S10 Blast TX 2 BL modellautóhoz ajánlott kiegészítők: LiPo akku Akkutöltő Alumínium első C elem Alumínium első kerékcsapágyház Alumínium hátsó kerékcsapágyház Karbon első torony

A Bosch munkatársakká változtatja a robotokat

2017.08.26.
„Az elkövetkező évtizedek alapvető változásokat hoznak majd a gyártóipari munkákban. Ipar 4.0 szakértőként és vezető innovátorként a Bosch a változás élére áll. Aktívan alakítjuk a jövő munkahelyét, ember és gép között minden eddiginél szorosabb és gördülékenyebb munkakapcsolatra törekszünk, amely során az Ipar 4.0 és a hálózatba kapcsolt világ vívmányai elsősorban a dolgozókat támogatják, megkönnyítve a munkájukat és munkahelyi életüket” – mondta Dr. Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. A dolgozóhoz automatikusan alkalmazkodó munkaállomás A Bosch a dolgozókhoz alkalmazkodó Munkahely 4.0 munkaállomását is bemutatta: a munkafelület például a megfelelő magasságra állítja be magát, a dolgozók pedig személyre szabottan, egy általuk meghatározott sebességű vetítés formájában kaphatják meg az utasításokat. A hálózatba kapcsoltságnak és az APAS-hoz hasonló gyártási asszisztenseknek köszönhetően az ipari szektorban a munka nemcsak biztonságosabb és könnyebb, hanem termelékenyebb is lesz. Az autógyártók és a gépjárműipari beszállítók – csakúgy, mint a fogyasztási cikkek előállítói – már most használnak a Bosch APAS-asszisztenséhez hasonló, együttműködő robotokat. Mesterséges intelligencia támogatja a dolgozókat a termelési környezetben A Munkahely 4.0 ember és gép szoros együttműködését valósítja meg – ennek egyértelmű bizonyítéka az APAS-ellenőr is. Tanulási képfeldolgozó funkciójának segítségével az APAS-ellenőr automatikusan érzékeli, ha egy gyártási alkatrész felülete nem felel meg a specifikációnak. Csupán egyszer kell a gépnek megtanítani, hogy mekkora eltérés engedélyezhető, és hogy mikor kell leselejtezni az alkatrészt. A mesterséges intelligenciának köszönhetően a gép a tanultakat ezután már képes minden minőségellenőrzésnél alkalmazni és azokat önállóan végezni, vagyis az embert helyettesíteni ebben a monoton munkakörben és valamennyi alkatrész esetében következetesen magas minőséget biztosítani. A hálózatba kapcsoltság lehetővé teszi a gépadatok állandó figyelését A hálózatba kapcsoltságnak köszönhetően a Munkahely 4.0 által generált gépadatok összegyűjthetők, elemezhetők és megjeleníthetők: a termelési környezet állapotára vonatkozó információkat a dolgozók egyetlen képernyőn, például ciklusidő-elemzés, illetve alkatrész- vagy hibaszámlálók útján figyelhetik. Így bármikor ellenőrizhetik, hogy minden a terv szerint történik-e. A gyártósorok automatikusan érzékelik a szükséges munkafázisokat Manapság az ipari vállalkozásoknak és munkatársaiknak gyorsan kell reagálniuk az új követelményekre és a piaci változásokra, egy rugalmas gyártóeszköz segítségével még jobban meg tudnak felelni az aktuális igényeknek. Jó példa erre a Bosch gyártósora Homburgban, ahol a Bosch több mint 2 000 különböző alkatrészből 200 különböző hidraulikus modult képes gyártani. A hálózatba kapcsoltságnak köszönhetően az alkatrészek egymás utáni rendelése automatikusan történik, a teherautókba és traktorokba beszerelt modulok vezérlik az olyan üzemi és hajtási hidraulikákat, mint a rakodófelületek döntése vagy az eke felemelése. A gyártósor kilenc állomása egy okoshálózaton keresztül van egymáshoz kapcsolva. Az állomások a minden munkadarab részét képező RFID azonosító chip alapján tudják, hogy a készterméket miként kell összeszerelni, és hogy milyen további munkafázisokra van szükség. A hidraulikus alkatrészek összeszereléséhez szükséges munkatervek lehívása és megjelenítése a monitorokon kép vagy videó formájában, automatikusan, az adott munkatárs anyanyelvén és képzési szintje szerint, testre szabottan történik. Hálózatba kapcsoltság terén a Bosch mindent egyetlen forrásból kínál A Bosch már több éve dolgozik Ipar 4.0 megoldásokkal, világszerte működő több mint 270 gyártási helyszínén komoly tapasztalatokra tett szert az ipari technológia, valamint a szoftverek, szolgáltatások és felhőmegoldások használata terén. Vezető felhasználóként és vezető szolgáltatóként a Bosch egyetlen forrásból tudja biztosítani a gyártás minden kellékét és a teljes szállítási láncot. A vásárlók részére az Ipar 4.0 nemcsak gyártási és logisztikai szoftvereket és termékmegoldásokat kínál, hanem olyan tanácsadást és szolgáltatásokat is, amelyek az adott vásárló igényeihez szabott koncepciókat eredményeznek. Az Ipar 4.0 megoldásokon keresztül a Bosch várhatóan több mint egy milliárd euró extra árbevétellel és egy milliárd euró megtakarítással számolhat 2020-ban.    
Címkék: 

Ötven éve repül Budapestre a Lufthansa

2017.08.26.
A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a német légicég ötven évvel ezelőtt, 1967. augusztus 26-án landolt először Budapesten. Akkor egy Boeing 727-es típussal érkeztek a ferihegyi repülőtérre, amely egy közbenső megálló volt: Frankfurtból Münchenbe, onnan Budapestre repült az LH 194-es járat, amelyet a kezdeti időkben Budapestről Belgrádba is továbbközlekedtettek. Később, 1971-től már nem közlekedtek Belgrádba, Budapestről visszafordultak München felé a gépek. Budapest kiemelten fontos úticél a Lufthansa európai hálózatában, naponta nyolc járat köti össze a magyar fővárost Frankfurttal és Münchennel, de az utasforgalom mellett technikai szinten is kiemelt helyen van Budapest. Mintegy hétszáz embert foglalkoztat Magyarországon a Lufthansa, és Budapest a világ azon kevés városai között van, ahol a Lufthansa Systems és a Lufthansa Technik és jelen van.      Fotó: Lufthansa Nem ez az első eset, hogy a Lufthansa egy új típus bemutatójával ünnepli budapesti járatának megnyitását. 1985 nyarán a német légitársaság szállt le először Ferihegyen Boeing 747-es Jumbo Jettel, 2011-ben pedig a világ legnagyobb utasszállító gépét, az Airbus A380-assal repültek Budapestre prágai kitérővel. Utóbbi típus leszállását a ferihegyi repülőtér kerítései mellett több ezren követték figyelemmel. Idén a világ legmodernebb szélestörzsű gépével, az Airbus A350-essel tesznek látogatást Budapesten. Az első A350-est 2014 decemberében adta át üzemeltetésre az Airbus a Qatar Airwaysnek. Mára száz ilyen gép repül a világ 14 légitársaságánál, és összesen 848 darabra érkezett rendelés a toulouse-i gyárba. Az Airbus A350-es az A340-es típus utóda, és az első gép az Airbus flottájában, amelynek törzsét és szárnyait nagyobb részben karbon erősítésű polimerből készítették. A kéthajtóműves gép 66 méter hosszú, szárnyfesztávolsága 64, magassága 17 méter. Meghajtásáról a Rolls Royce ezen típusra kifejlesztett Trent XWB hajtóművei gondoskodnak. A fedélzeten 325 utas tud helyet foglalni, de a kapacitás 440 utasig is emelkedhet a székek elhelyezésétől függően.
Címkék: 

Belga Nagydíj - Hamiltoné a pole pozíció a 200. versenyén

2017.08.26.
A Mercedes 32 éves brit pilótájának ez az idei hetedik, pályafutása során pedig már a 68. pole pozíciója, ezzel beállította a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher rekordját.      Fotó: MTI Hamilton mögött az összetett pontversenyben vezető négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája lett a második, a harmadik rajtkockát pedig Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője foglalhatja el. A 44 körös Belga Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója