Orosz repülőgép - Putyin nemzeti gyásznapot hirdetett

2016.12.25.
Az elnök ezt maga jelentette be a televízióban és nagyon alapos vizsgálatot ígért a katasztrófa okainak kiderítése érdekében. Ugyanezt tette Makszim Szokolov közlekedési miniszter is, aki egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy "minden eshetőségnek utánanéznek", azaz nem zárta ki egy merénylet lehetőségét sem, amit a korábban nyilatkozó illetékesek valószínűtlennek mondtak. Hozzátette azonban, hogy korai találgatni az okokat. A személyzet semmilyen vészjelzést nem adott le. A gép roncsait megtalálták a Fekete-tengerben, a parttól 1,5 kilométerre, mintegy 70 méter mélységben. Túlélőknek nincs nyoma - jelentette ki Igor Konasenkov, a fegyveres erők szóvivője, aki elmondta, hogy 3 ezer ember kutatja a maradványokat és nyomokat 32 hajó, 80 búvár, öt helikopter és drónok segítségével. Vasárnap estig tíz holttestet találtak meg. Azonosításukat Moszkvában végzik el. A gép adatrögzítőit még nem találták meg. Az ország távolabbi vidékeiről további száz búvárt várnak a helyszínre. A keresést erős reflektorok is segítik az éjszaka. A járművön 84 utas és nyolcfőnyi személyzet volt. Moszkvából indult, és üzemanyag-feltöltésre szállt le Szocsiban. Onnan Szíriába indult volna tovább, ahol az ott szolgáló orosz katonákkal ünnepelték volna meg az új évet. Az áldozatok között van a hadsereg Alekszandrov együttesének 64 tagja is.

Vendée Globe - Fa Nándor már a nyolcadik helyen

2016.12.25.
Fa Nándor szombaton még a kilencedik helyen állt, de számítani lehetett az előrelépésére, ugyanis a francia Paul Meilhat hajóján néhány nappal ezelőtt meghibásodott a tőkesúlybillentő hidraulika, amit csak külső segítséggel tud megjavítani, így pedig versenyen kívül mehet majd tovább. "Korán reggel, ami otthon a kora esti időszak, telefonon hívtam a családot, akik nálunk otthon álltak a fa körül. Jó volt beszélgetni velük, de nekem itt most sok mindenre állt az agyam, csak a karácsonyfára nem" - áll a Spirit of Hungary hajónaplójában. - Itteni idő szerint délután jutottam el odáig, hogy kiraktam az ajándékokat - csoki, aprósütemények, két fotóalbum - és örültem nekik. Akkor már inkább éreztem valami karácsonyfélét. Megbontottam a karácsonyi pezsgőmet. Az óceán és a hajó után kaptam én is egy kortyot, ami nagyon jólesett. Köszönöm annak, aki a hajóba rejtette, mint ajándékot - írta később Fa Nándor. A magyar versenyzőnek az időjárási jelenségek közül ezúttal a szélcsend okozott bosszúságot, ez számításai szerint körülbelül 15 órás időveszteséget okozott neki. "Valaki túl békés ünnepet kívánhatott? Hosszas, igen frusztráló álldogálás és rossz felé vitorlázás után ismét haladok, még ha nehéz körülmények között is." Fa Nándor később kifejtette, hogy úgynevezett lógóhullám - távoli szélrendszerek által keltett, szabályos, sima felületű hullám - is nehezítette a dolgát. - A következő napokban inkább erős, de sajnos nagyon rapszodikus szelekre számítok. Igen mogorva fellegek közelítenek. Eltűnt a napsütés, a világosszürkét váltja a sötétszürke. Ezek itt most az uralkodó színek - áll a hajónaplóban. A 29 tagú mezőny a nyugat-franciaországi les Sables-díOlonne-ból rajtolt el, és keleti irányban haladva kerüli meg a földet. A Spirit of Hungary hátránya vasárnap 4279 tengeri mérföld volt az éllovashoz képest. A magyar hajós teljesítményét Franciaországban is elismerik, a Le Figaro című lap ugyanis cikket közölt "A Vendée Globe nagypapái még mindig állják a sarat" címmel, amelyben kiemelik, hogy másfél hónappal a rajt után a hatvan év feletti versenyzők közül még mind a négyen - Fa Nándor, Enda OíCoineen, Rich Wilson és Pieter Heerema - versenyben vannak, és mindenkit lenyűgöznek. A magyar vitorlázó harmadik Vendée Globe-ján versenyez, amelyen a feladat egyedül, egy 60 lábas (18 méter) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a földet. Az 1992/93-as menet során Fa Nándor a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

Pénzeső hullott egy német autópályán

2016.12.25.
A rendőrség vasárnapi közlése szerint egy 62 éves brit férfi szombat este megállt tankolni, majd úgy hajtott tovább egy karácsonyi ünnepségre, hogy a több ezer eurót tartalmazó pénztárcája a kocsi tetején maradt. A bankjegyek kihullottak a tárcából és mindenfelé röpködtek az autópályán mindkét irányban, az élelmes utazók pedig megálltak és jó sokat összeszedtek közülük. A "jótékony" brit utazó így csak pénze töredékét kapta vissza.

Este helyreállhat a menetrend a gázolás után a Budapest-Szeged vasútvonalon

2016.12.25.
A Mávinform vasárnap délután az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint befejeződött a nagykőrösi baleset helyszínelése, ezért ismét közlekedhetnek a vonatok, már nem kell pótlóbuszra átszállni. Mint felidézték: a Dankó Pista InterCity Nagykőrös közelében gázolt egy egy ismeretlent. A baleset és az átszállások miatt a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon 10-70 perccel növekedett a vasárnap délutáni vonatok menetideje.

Toyota full hybrid modellek egy autómegosztó pilot-programban

2016.12.25.
A YUKÕ, a Toyota új full hybrid autómegosztó programja, amit a vállalat két európai városban tesz próbára: az Írországbeli Dublinban és olaszországi Forlìban. A YUKÕ révén (ami japánul azt jelenti: ‘gyerünk!’) az emberek anélkül próbálhatják ki a full hybrideket, hogy rögtön kellene vásárolniuk azokat. A programban többféle modell is elérhető a Toyota Yaris Hybridtől kezdve a legendás Priusig, sőt idővel a márka legújabb crossovere, a Toyota C-HR Hybrid is megjelenik a kínálatban. A két európai nagyvárosra olyan szempontok alapján esett a választás, mint a helyi autómegosztó piac fejlettsége, a népesség, az infrastruktúra és az utak zsúfoltsága. A program kezdetén 15 autó áll munkába Dublinban, és 7 Forlìban. - Kicsiben kezdünk, hogy megbizonyosodjunk üzleti elképzelésünk helyességéről, de azt tervezzük, hogy a következő években több autóval és több európai várossal bővítjük a programot - fogalmaz Mark Adams, a vállalat fogyasztói kapcsolatokért és új mobilitási megoldásokért felelős alelnöke. A YUKÕ segítségével a Toyota újra bebizonyítja, hogy egyre nagyobb tömegek számára szeretné elérhetővé tenni a full hybrid vezetési élményt, jócskán kibővítve azt a kört, amibe már most is több mint 9,5 millió Toyota- és Lexus-hybrid tulajdonosa tartozik bele a világ minden táján. Az autómegosztó szolgáltatások ügyfelei olyan emberek, akik szeretnék elkerülni a saját autó birtoklásával járó adókat, üzemanyagszámlákat és szervizköltségeket. Ezentúl ők is élvezhetik a Toyota-hybridek kellemes, halk működését és stresszmentes vezetési élményét, ami különösen a zsúfolt nagyvárosi forgalomban jelent előnyt. A tájékozatlan autósok félelmeivel ellentétben a full hybrideket sosem kell külső áramforrásról feltölteni, így nem kell attól tartani, hogy az akkumulátor lemerülése miatt mozgásképtelenné válnak. A ‘YUKÕ Toyota Autóklub’ hivatalos megnyitóját tavaly júniusban rendezték meg Dublinban. Kezdetben 15 autó közlekedik az ír főváros három kerületében, de a tervek szerint a YUKÕ gyors növekedésnek indul majd, lefedve a város többi részét is. A program egyik előnye, hogy a Yaris, Auris és Prius modellekhez ingyenes utcai parkolóhelyek is járnak. - Megtisztelő számunkra, hogy a Toyota éppen Dublint választotta a YUKÕ első helyszínéül, és izgatottan várjuk, hogy bebizonyosodjon elképzelésünk arról, milyen előnyöket kínál a YUKÕ egy ilyen nagyváros közlekedési problémáira. Arra törekszünk, hogy technológiánk minél több emberhez eljusson, ezért örömmel bocsátjuk a város lakóinak rendelkezésére legújabb és legmodernebb hybridjeinket – avat be Steve Tormey, a Toyota Ireland vezérigazgatója. A YUKÕ azonban nem csupán Dublin zsúfolt közlekedésére és mobilitási problémáira jelenthet megoldást, hanem a város levegőminőségét javítja, hiszen a full hybridek NOx-kibocsátása extrém csekély: mintegy egytizede az EURO 6 károsanyag-kibocsátási szabványban előírt értéknek. - Örömmel üdvözöljük a Toyota YUKÕ autóklub-kezdeményezését Dublinban. A károsanyag-kibocsátás csökkentése és a városi közlekedés zsúfoltságának enyhítése rendkívül fontos számunkra, és úgy gondoljuk, hogy az autómegosztás javulást eredményezhet e területeken. Az pedig külön előny, hogy a hybrid járművek használatával a YUKÕ Autóklub tovább színesíti Dublin tömegközlekedésének kínálatát – szólal meg a YUKÕ projekt indításával kapcsolatban Shane Ross, Írország közlekedési, idegenforgalmi és sportminisztere. A Bolognától körülbelül 80 kilométerre fekvő Forlìban a YUKÕ célja, hogy innovatív és fenntartható mobilitási megoldással javítsa a helyi lakosok életminőségét. December 5-től hét darab Toyota Yaris Hybrid áll azok rendelkezésére, akik rendszeresen élvezni szeretnék egy full hybrid autó előnyeit – amelyeket az is gyarapít, hogy ezek a járművek behajthatnak a forgalom elől elzárt körzetekbe is, és ingyenesen parkolhatnak. - Hivatalunk egyik fontos célja, hogy felhívjuk a figyelmet a fenntartható mobilitás fontosságára. Arra törekszünk, hogy városunkat és környékét vonzóbbá és élhetőbbé tegyük, méghozzá olyan praktikus megoldásokkal, amelyek egyben az emberek egészségét, életminőségét és környezetét is jobbá teszik – jelenti ki Davide Drei, Forlì polgármestere. - A full hybrid technológiák hatékony segítséget jelentenek a nulla károsanyag-kibocsátású városi közlekedés kialakításában. Hiszünk abban, hogy ez a cél elérhető. A nemrégiben elkészült ‘CARe in Rome’ című felmérés kimutatta, hogy a negyedik generációs Toyota Prius a munkahely és az otthon közti ingázás során 73 százalékban nulla károsanyag-kibocsátással közlekedett. Ha pedig kifejezetten a városi közlekedést nézzük, ez az arány elérte a 79,4 százalékot – fűzi hozzá Andrea Carlucci, a Toyota Italia vezérigazgatója.

Elgázolta a 76 éves nőt - elhajtott a baleset helyszínéről

2016.12.25.
A rendelkezésre álló adatok alapján az Opel Vectra típusú gépkocsi vezetője 2016. november 6-án 9 óra 44 perckor Győrben közlekedett. A sofőr a Tihanyi Árpád úton haladt, a Szigethy Attila út felől a Lehel utca irányába, amikor elütött egy úttesten átkelni szándékozó idős asszonyt. A baleset során a 76 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett, azonban a férfi segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. A gyanúsítottat két órán belül azonosították, elfogták és előállították a rendőrök. A rendőrség kéri, hogy aki a balesettel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Ismét Forma1-es autót vezethet Rossi

2016.12.25.
- A MotoGP egyik legnagyobb alakja korábban már többször vezethetett F1-es versenygépet, így a teszt nem lenne teljesen új dolog a számára - írja a formula.hu. A királykategória hétszeres bajnoka 2006-ban Valenciában, 2008-ban pedig Mugellóban próbálhatta ki a Ferrari autóit. Fotó: formula.hu - dppi Az ősszel Rossi eddigi yamahás csapattársa, Jorge Lorenzo kapott lehetőséget a 2014-es Mercedes tesztelésére. Wolff elmondta, hogy ilyen kvalitású pilótákat mindig szívesen látnak vendégül egy-egy tesztnapra a csapatnál. Nemcsak az olasz motoros neve merült fel az osztrák csapatfőnök nyilatkozatában a teszt kapcsán: - Az F1 a megvendégelésről is szól. Nagyon örülnék neki, ha olyan képességű versenyzők tesztelnének nálunk, mint Valentino Rossi és Sebastian Ogier. Tervben van, hogy egyszer szervezünk egy-egy napot velük - mondta. Valentino Rossi elmondta, hogy szívesen élne a lehetőséggel, ha Wolff felkérné a tesztelésre: "Ha hívni akar, megvan neki a számom. De hogy is mondhatnék nemet? Nagyon szerencsés voltam, amikor a Ferrarit tesztelhettem. Jó barátságban vagyok néhány emberrel Maranellóban, így a Mercedes tesztje nyilvánvalóan félig árulás lenne a szemükben, de egy ilyen felkérést nem lehet csakúgy visszautasítani.”

Maguknak tekerték - párizsi kávézóval ünnepelte a Nissan a 3 milliárd elektromos kilométert

2016.12.25.
A Párizsban található kávézó rövid ideig, mindössze december 16–18. között állt nyitva a nagyközönség számára. A Nissan Electric Café lehetővé tette vendégei számára, hogy csúcstechnológiás megoldásokkal maguk generálhassanak energiát. Ezzel aztán különböző termékekért és szolgáltatásokért fizethetnek, maguk is megtapasztalva az elektromos életstílust. A kávézóban a Nissan intelligens mobilitás koncepciójának részét képező technológiák egész sora ott volt, köztük egy xStorage Home háztartási energiatároló egység, amit a Nissan az energiagazdálkodási megoldásairól világszerte ismert Eaton céggel közösen fejlesztett ki. A rendszer jelenleg hatféle konfigurációban kapható, így mindenki könnyen megtalálhatja a saját energiaigényeihez leginkább megfelelő tárolókapacitást. Az xStorage Home egységek előrendelhetők az Egyesült Királyságban, Németországban, Norvégiában, valamint most már Franciaországban is. Gareth Dunsmore, a Nissan Europe elektromos járművekért felelős vezetője ennek kapcsán elmondta: „Azzal, hogy annak idején megjelentünk a piacon a világ első tömeggyártású elektromos személyautójával, azaz a Nissan LEAF-fel, újra felkeltettük az érdeklődést a zéró emissziós technológiák iránt, és a LEAF egyben az első lépést is jelentette Intelligens Mobilitás jövőképünk megvalósítása felé. Elektromos autóink népszerűsége azóta csak nőtt, és a LEAF-tulajdonosok most egy nagyon fontos mérföldkőhöz jutottak el kollektíven azzal, hogy összesen már több mint hárommilliárd kilométert tettek meg autóikkal, és ezzel mintegy 500 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását váltottak ki.” A kávézó létrehozásában a Nissan számos technológiai és energiacéggel működött együtt. A vendégek a Pavegen elektromágneses indukciót hasznosító járólapjaival fedett folyosón végigsétálva energiát állíthattak elő, és a cég ötletes megoldásával azt is kipróbálhatták, képesek-e a padlólapokra ugorva annyi áramot generálni, amennyi egy fénykép elkészítéséhez kell. A kávézóban emellett megtalálhatók voltak a WeWatt innovatív bárszékei: ha az ezekre felszerelt biciklipedálokkal a vendégeknek sikerült betekerniük a rendszerbe egy előre meghatározott energiamennyiséget, egy szabadon választott ital erejéig a bár vendégei voltak. A Nissan Electric Café megnyitásával együtt elindult a Felvillanyozzuk a világot új digitális közösségi platform is. A Nissan meglévő közösségi médiafelületeinek és weboldalainak hálózatát kihasználva, az elektromos autók gyártásában szerzett közel egy évtizedes tapasztalataira építve kívánja ösztönözni a fenntarthatóbb, zöldebb életmóddal kapcsolatos eszmecserét. Az új felület emellett lehetőséget teremt a felhasználóknak a párbeszédre, a Nissannal való kommunikációra, és arra is, hogy hangot adjanak véleményüknek. A kapcsolódó kampánnyal a Nissan célja, hogy Európa-szerte az elektromos forradalomhoz való csatlakozásra, okosabb és fenntarthatóbb életvitelre inspirálja a nagyközönséget.

91 éves Citroën a kirakatban

2016.12.25.
- Az autó 2 éve került Vásárhelyre, a márkaszervizben irányították a felújítását, a képünkön szereplő Gyömbér Mihály vezető szerelő is sokat dolgozott rajta - írja a delmagyar.hu. Olyan jól haladtak, hogy júniusban „saját lábon" mehetett az autó a Kossuth téri Citroën-találkozóra. Gyömbér Mihály vezető szerelő az autómatuzsálemmel. Fotó: Imre Péter/delmagyar.hu - Már csak apróbb munkák vannak hátra, és úgy fog kinézni, mint összeszerelésekor, 1925-ben. A végeredmény igazi csapatmunka, sok lelkes szakembernek köszönhető – mondta a tulajdonos.

Vonat gázolta el az autót, meghalt egy férfi Zalabéren

2016.12.25.
Eddig még tisztázatlan okok és körülmények között, egy személyautó és egy vonat ütközött össze 2016. december 25-én 9 óra körül Zalabéren. A balesetben egy férfi életét vesztette. A helyszínelés ideje alatt teljes útlezárás van érvényben. Kerülni Bérbaltavár és Zalabér irányába lehet. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, kérik az arra haladókat, hogy fokozott körültekintéssel közlekedjenek!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója