Tóbiás és Balambér kalandjai a rövidülő nappalokon

2016.10.22.
Látni és látszani, ezzel nem szabad játszani! Tóbiás és Balambér már készülődik az egyre közelgő télre, amikor még korábban fog sötétedni. Egy hét múlva, egészen pontosan október 30-án vasárnap hajnalban elkezdődik a téli időszámtás, amikor hajnali 3 órakor 2 órára kell visszaálltani az órát. Ez azt jelenti, hogy másnaptól egy órával hamarabb sötétedik majd, mint előtte. Édesanya ilyenkor mindig felhívja csemetéi figyelmét arra, hogy milyen veszélyes, ha a rosszabb látási viszonyok között nem vagyunk jól láthatók. Milyen óvintézkedéseket tesz meg Édesanya kicsinyei védelmére? A tél közeledtével napról napra egyre korábban sötétedik, így előfordul, hogy már akkor lemegy a nap, amikor Tóbiás és Balambér gyalogosan vagy biciklivel hazafelé tart az iskolából. A két kis kutyus jól tudja, hogy a láthatósági mellény viselése mindig nagyon fontos, de gyengébb látási viszonyok mellett még sokkal fontosabb, mint bármikor máskor! A ködös napokon szinte elengedhetetlen a láthatósági mellény viselése, amivel rengeteg baleset megelőzhetünk, mivel ködben a látótávolság 1 km-nél kisebb. Ilyenkor sem a gyalogosok, sem az autósok, sem pedig a biciklisek nem látnak olyan jól, mint nyáron. Balambér vidáman viseli a láthatósági mellényt Ha pedig bicajjal közlekedünk, a láthatósági mellény mellett nagyon fontos, hogy mindig égjen a biciklinken elől a fehér lámpánk, hátul pedig a piros. A kerekeken való prizma is segíti azt, hogy jó messzire láthatóak legyünk. Ugye, nektek is jól fel van szerelve a bicajotok? Te is jól látható vagy, ha bicajozol? Édesanya még arra is gondolt, hogy fiacskái iskolatáskáján is van fényvisszaverő csík. Sok iskolatáskát lehet úgy venni, hogy már a gyártáskor felkerül rá a fényvisszaverő csík, de lehet utólag is ragasztani rá. Sőt, a két kutyusnak még a kabátjának az ujjára is ragasztott Édesanya egy-egy fényvisszaverő csíkot, aminek segítségével gyerkőcei messziről jól láthatók minden jármű számára. Fényvisszaverő csíkok az iskolatáskán, hogy messziről is jól látható legyél A barátságtalan idő miatt mindenki siet – az autósok főként –, hogy gyorsabban odaérjenek, ahova elindultak, emiatt pedig sokkal több a baleset az utakon. Legyünk mindig óvatosak, és tartsuk észben: nem kell sietnünk, lassan és biztonságosan is odaérünk! Te is megfogadod Tóbiás és Balambér jótanácsait és ügyeltek arra, hogy jól láthatók legyetek? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

A Henessey bekeményít a Ford Raptorral

2016.10.22.
A Henessey a Raptorhoz továbbfejlesztett Fox felfüggesztést, 20 colos felniket és terepgumikat, speciális első és hátsó lökhárítókat, bukócsövet és LED világítást képzelt el. Az autó ára így közel 300 ezer dollárba, azaz majdnem 83 millió forintba fog kerülni. Persze ha a vásárlók még ennél is több pezsgésre vágynak – 600 lóerő formájában –, megrendelhetik az autót spéci feltöltőkkel és acél kipufogókkal is. A pakk természetesen a már meglévő Raptor 4X4-hez is megrendelhető, cirka 22 ezer dollárért. Ha még ez sem elég akkor kiegészíthetik a csomagot Brembo fékszettel, nagyobb felnikkel és abroncsokkal, még menőbb LED világítással, belső kiegészítőkkel és elektronikai upgrade-ekkel.A szörnyeteg teljesítményéről még nem szivárogtattak ki közelebbi infókat, de ha nagyon szeretnél egy ilyen autót, a Henessey-nél vagy Fordnál máris megrendelheted.

Két helyen is kővel dobálták az autópályán haladókat

2016.10.22.
Ismeretlen tettesek kővel dobáltak meg Bajorországban egy autót, amelyet egy 45 éves férfi vezetett. A szélvédője betört, szerencsére nagyobb baj nem történt, mint ezer eurós kár. Az első dobálásra az A3-as autópályán Neuburg térsében került sor. Az A9-es autópályán pedig egy 46 éves teherautó sofőr lett a vétlen áldozat. A szélvédőjét a követ bezúzták, szerencsére azonban ő sem sérült meg. A sofőr kára kétezer euró és az ijedtség. A pilóta a rendőrségnek elmondta, két fiatalt látott a felüljárón, feltehetőleg ők vövették el a bűncselekmlényt, amelyet a német törvények szigorúan büntetnek. Több éves szabadságvesztés jár annak, aki autópályán vétlen autósokat dobál - írja a bild.de A rendőrség nagy erőket mozgosított, hogy a kődobálókat megtalálja. 

Az utcán támad a Jaguar

2016.10.22.
A vadmacska színházakban, koncerteken és múzeumokban támad. Jó példa erre a Virtuózok Gálája a Papp László Sportcsarnokban, ahol több ezer ember hallgatta együtt az ifjú titánok zenéit az elmúlt hétvégén. Az épület előtt parkolt egy éjfekete Jaguar, és „véletlenül” Vivaldi szólt a hangszóróiból. Több apuka majdnem lekéste gyereke fellépését, mert néhány percre megállt a vadmacska előtt. A Jaguar az Újszínház látogatóinak szívét is elragadhatja. Az autó rendszeresen látható a főbejáratnál. A márka nem csak a pesti értelmiség, de a vidéki műértő közönségre is hajt. Az F-pace egy-egy példánya rendszeresen látható a meglehetősen felkapott Balatonfüred kikötőiben és múzeumaiban is. Legutóbb egy Vasarely-kiállítás megnyitóján tűnt fel a presztízs-autómárka. Az utcai marketinghez komoly sportolók, fiatal zenei tehetségek is hozzájárulnak. A gazdagabbak figyelmét azzal próbálják felhívni a márkára, hogy adtak egy autót Litkey Farkasnak, aki, ha vitorlázásról van szó, mindent visz. Ő a balatoni Kékszalag verseny tizenkétszeres győztese, négyszer nyerte a Balatonkerülő szóló versenyt. A Soling hajóosztály világbajnoka, sokszoros magyar bajnok, olimpikon. Ha az ő igényeihez illik a Jaguar, az vonzó lehet másoknak is – gondolhatták az akció kitalálói. A Jaguar a középosztályból is szedi áldozatait. Jó példa erre, hogy a Virtuózok című tehetségkutató műsor egyik felfedezettjének, a 12 éves Holozsai Eszternek is adtak egy 30 milliós autót. Igaz, azt nem ő vezeti, hanem édesapja. Ennek köszönhetően 15-20 városban is feltűnik a gyönyörű jármű, olyan helyeken, ahová a műértő közönség is jár. A Jaguar egyébként a kisebb gyerekekre is vadászik, az utóbbi időben nem volt ritka, hogy Süsü vezette az autót. Az „egyfejű” szülőatyjáról elnevezett Csukás István színház produkciói körül tűnt fel az autó. Az akció szervezői szerint már gyerekkorban ki lehet alakítani a márkahűséget, nem beszélve arról, hogy anyu és apu bármikor lecserélheti autóját. Az utcai marketingben használt autócsodák egyébként nem csak üzleti célt szolgálnak. Gyakorta kapcsolódik be a márka jótékonysági akciókba is. A többek között Jaguar és Land Rover márkákat forgalmazó Auto Palace Kft. rendszeresen segíti a Lári-Fári Alapítványt. Emellett egy furcsa fantomot is támogatnak: Füred kapitányt, aki csak a közösségi oldalakon létezik. A turisztikai és PR szakemberek által kitalált mesehős gyakorta hoz-visz gyerekeket luxusautókkal a Balaton partjára. Olyanokat, akik még sosem jártak ott. A fantomnak van munkája bőven. Kutatások szerint kétmillió honfitársunk sosem látta a magyar tengert. Füred kapitány most télen is akcióba lép. A „világ végén” teszteli a Jaguar legújabb terepjáróját. Olyan helyekre visz élelmiszeradományokat, ahová már a Mikulás sem jár. Hátrányos helyzetű településekre szállít majd hatalmas csomagokat, amelyeket a téli hónapokban kizárt, hogy más autóval könnyebben lehet megközelíteni.

C-1, vagyis a motor, amit nem lehet felborítani

2016.10.22.
A masina a motorok romantikáját és hatékonyságát ötvözi egy autó kényelmével és biztonságával. Teljesen zárt és önkiegyensúlyozó, tehát megvédi a sofőrt és utasát is, ezen kívül autókhoz illő biztonságot és felhasználói felületet nyújt. A C-1 motornak számít, tehát a motorokra vonatkozó KRESZ szabályai érvényesek rá, így az utazási idő a felére csökkenthető. Ezenkívül a legapróbb helyeken is lehet vele parkolni. A C-1 teljesen elektromos, végsebessége akár 160 m/h is lehet. A nagy nyomatékkal rendelkező kerékagymotor akár hat másodperc alatt eléri a 100 kilométeres sebességet, a töltési idő 220 voltnál négy óra, egy gyorstöltőállomáson pedig fél óra.  Mi a titkos összetevő? A szabadalmaztatott giroszkópos stabilizátor rendszer, amivel a C-1 teljesen biztonságosan dől meg a kanyarokban, és közben tökéletesen megtartja egyensúlyát, még ütközés esetén is.   (még több hasonló cikk:miferfiak.hu)  

Kancsár Ferenc megvédte gokart-világbajnoki címét

2016.10.22.
A viadal honlapjának beszámolója szerint a Kecskeméti Motorsport Egyesület versenyzője ezúttal is a DD2-es kategóriában bizonyult a legjobbnak. A nápolyi világdöntőben egy héten át versenyeztek egymással a sportág legjobbjai különböző osztályokban.     (MTI)

Töltésre fel! Jön a MINI első plug-in hibrid modellje

2016.10.22.
A forradalmi járműtechnológiai innováció sorozatgyártás előtti fejlesztési folyamatai lezárultak, így minden adott hozzá, hogy a belsőégésű erőforrás és az elektromos motor kettősének köszönhetően a MINI immáron tisztán elektromos meghajtással is kiguruljon az utakra, a brit márka történetében először. A MINI több mint öt és fél évtizedes sikertörténetében ezzel új fejezet veszi kezdetét, amely csordultig van energiával és a hibrid hajtáslánc nyújtotta vezetési élmény vérpezsdítő izgalmával kecsegtet. A MINI igazgatója, Sebastian Mackensen és a márka sorozatgyártásért felelős vezetője, Peter Wolf egy sorozatgyártás-közeli tesztautó segítségével enged bepillantást a MINI jövőjébe, miközben arra is fény derül, hogy a hibrid hajtáslánc sajátos járműkaraktere hogyan emeli új szintre a MINI hamisítatlan, gokartos vezetési élményét. „A modell elsődleges célja, hogy meggyőzzük a MINI ügyfeleit a hibrid meghajtás nyújtotta előnyökről és lenyűgözzük mindazokat, akik a MINI egyedülálló vezetési élményét már a hibrid hajtáslánccal is átélték” – mondta Sebastian Mackensen. A kulcs az intelligens energiamenedzsment, amely tökéletes harmónia szerint hozza összhangba a belsőégésű erőforrás és az elektromos motor működését. Mint ilyen, a MINI első plug-in hibrid modellje a maximális hatékonyság mellett a lélegzetelállító vezetési élményre helyezi a hangsúlyt.

Ecclestone: Az F-1-nek jobb lenne, ha Rosberg veszítene

2016.10.22.
Hogy Bernie Ecclestone üzleti szemüvegen szemléli a világot nem újdonság. Ahogy az sem, hogy időről időre bizonyos versenyzőkre nézve bántó kijelentést tesz. Az austini hétvégén is ezt tette, amikor kijelentette, cseppet sem örülne annak, ha a 33 pontos előnnyel vezető Nico Rosberg lenne 2016 világbajnoka. „Ha Nico megnyerné a bajnokságot, az talán jó lenne neki, talán jó lenne a Mercedesnek, de nem feltétlenül lenne jó a sportágnak, mivel róla nincs mit írni. Még Németországon sem segítene. Olyasvalakire van szükség, mint Lewis” – nyilatkozta a Daily Mailnek. Nem először hangoztatja, hogy miközben Rosberget marketingszempontból eladhatatlannak találja, Hamiltont a sportág ideális nagykövetének. Sportszempontok értékelésében nem igazán játszanak. „Még Kimi is jobb munkát végez Nicónál” – állapította meg. „A versenyzők túl sok pénzt keresnek, ami jó, kivéve, ha nem kényszerítik őket arra, hogy energiát is fektessenek a munkájukba. Nem élnek félelemben. Talán a gazdasági rendszert kellene átalakítani. Azt követően kéne megkapniuk a pénzüket, hogy vége a versenynek. Meg kéne vizsgálnunk ezt a lehetőséget. Most túl könnyű az életük” – utalt arra, hogy Rosbergék nem vállalnak túl sok pályán kívüli kötelezettséget. Mindezek után aligha meglepő, hogy Ecclestone-t kicsit sem zavarta Hamilton szuzukai sajtótájékoztatón mutatott viselkedése, mellyel magára haragított pár újságírót. „Én hagynám, hogy Lewis azt csináljon, amit csak akar. Még segítenék is neki, ha tudnék. Talán azért csinálta, amit, mert unta magát. Nem menne sajtótájékoztatókra, ha nem lenne muszáj neki. De muszáj.” S hogy mennyi esélyt lát Ecclestone „kedvence” címvédésére? „Nem lesz könnyű megnyernie a bajnokságot. Ha nyer három-négy versenyt, még akkor is szerencsére lenne szüksége, hogy olyasmi történjen Rosberggel, ami vele történt az első futamokon” – állapította meg. Lehet, hogy a végén még meg kell barátkoznia egy „seízű”, túl hétköznapi világbajnokkal…?   (telesport.hu, Daily Mail)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója