A heti hetes a Zöld Pokolban

2013.12.12.
Szerző: B.J.A McLaren P1-es sportautója 178 km/órás átlagsebességgel a bűvös 7 percen belül teljesítette az egykori híres-hírhedt német F1-versenypálya több mint 20,8 kilométeres körét. Ez korábban csak három autónak sikerült, de a McLaren P1-es az első teljesen homologizált utcai autó, melyet hibrid-rendszer mozgat.A nem éppen tükörsima felületű 154 kanyarral tarkított Nürburgring-Nordschleife erdei aszfaltcsíkján nem kis bravúr ez a teljesítmény. P1 álló helyzetből 2,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra, 6,8 másodperc alatt 200-ra és 16,5 másodperc alatt éri el a 300 km/óra tempót.A V 8 hengeres, 3,8 literes, dupla turbós benzinmotor 737 lóerős teljesítményéhez csatlakozik a 179 lóerős villanymotor. Az ezüst színű McLaren P1-es hibridautó Pirelli-abroncsokkal teljesítette a hét perces köridőt.Fotó: McLaren
Címkék: 

NFM: utólag is igazolható lesz a külföldi rendszámhasználat

2013.12.12.
A közlemény szerint a kapcsolódó kormányrendelet közeljövőben hatályba lépő módosítása a felmerült kifogásokat másfél hónapon belül a követelmények jelentős enyhítése nélkül, visszatartó erejüket megőrizve rendezi.Az Európai Bíróság november eleji végzésében hiányolta a jogszerű használatot igazoló iratok utólagos bemutatásának lehetőségét. A testület ezzel összefüggésben vitatta a kiszabott bírság mértékének indokoltságát is.A közlemény kiemeli: a szabályozás kiegészítésével a járművezető a jogosultság helyszíni ellenőrzésen elmulasztott igazolását az eljáró hatóságnál nyolc napon belül pótolhatja, és az egyébként legalább 200 ezer forintos bírság helyett a kisebb súlyú szabálysértésért sokkal kevesebbet, 30 ezer forintot kell megfizetnie.Az új előírás a közeljövőben várható kihirdetést követő napon lép hatályba, és kizárólag az ezután induló eljárásokban alkalmazható. A külföldi rendszámok korábbi években jellemzően adóelkerülési célokból elterjedt használatát szigorú keretek közé szorító rendelkezések minden egyéb tekintetben változatlanul érvényben maradnak - közölte az NFM.Egy kapcsolódó módosítás februártól a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitányt is kijelöli a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések elbírálására. A felhatalmazás alapján a közigazgatási hatósági eljárások hatékonyabb kezelése, az egyenletesebb munkaterhelés érdekében egy új első fokú közigazgatási hatósági szervezeti elemet hoznak létre a keleti országrészben, Vásárosnamény székhellyel.A Dunántúlon elkövetett szabálysértésekben továbbra is a szombathelyi központú Vas megyei szerv jár majd el.

Ez nem vicc: a közútak hülyeségeit keresi a Fidesz

2013.12.12.
Elhangzott, hogy három kategóriában várják a pályázatokat: a leghülyébb közlekedésirányítási rendszer (mint például indokolatlan sebességkorlátozás, vagy kint felejtett KRESZ-tábla), a leghülyébb KRESZ-szabály, valamint a leghülyébb útfelfestés.Lehetséges díjazott?A pályaműveket 2013. december 13-án 13 óra 13 perctől 2014. január 14-én 14 óra 14 percig az info@blokkolasgatlo.hu email címre várják. A kiírók kérik, hogy a pályázat minél több információt tartalmazzon: fotót, a helyszín pontos megjelölését, akár GPS-koordinátákkal. Az értékelhető észrevételeket beküldők között minden témában értékes nyereményeket sorsolnak ki. A munkacsoport tagjai közül az Autóklub háromszor két ember számára vezetéstechnikai tréninget, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete három biztonsági csomagot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Közlekedéstudományi Intézet három navigációs készüléket, míg a Hungaroring Sport Zrt. a DTM magyarországi futamaira három páros belépőt, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NIT) háromszor két ember számára vezetéstechnikai tréninget Zsámbékon, az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület (blokkolasgatlo.hu) háromszor egy Autó Magazin-előfizetést, a Füredi Autós Iskola háromszor egy téli ajándékcsomagot ajánlott fel a nyertesek számára.Vagy ez? Forrás: www.keptelenseg.huEzen felül - mint Bíró Márk kiemelte - a kormánypárt igyekszik megoldani is a jelzett problémákat.Bíró Márk elmondta, hogy a Fidesz 2012-ben azért alakította a "KRESZ munkacsoportként elhíresült" munkacsoportot, hogy az utakon tapasztalható problémákkal foglalkozzon. Eddig is rengeteg e-mailt kaptak, amelyek alapján több problémát megoldottak. Így például betiltották a lézerblokkolót, de ugyanakkor a radardetektort engedélyezték. Az egészségügyi csomag hiányát csak akkor büntetik, ha szükség lenne rá, de nincs. A sárga lámpán való áthajtás sem büntethető. A szabálytalanul parkolókra kivethető bírságok nagy mértékben, általában 10 ezer forintra csökkentek, ugyanakkor a rokkanthelyen való parkolásért 50 ezer forintos szabálysértési bírság jár - fejtette ki a kormánypárti képviselő.

Sztárok, akiknek az autó lett a koposójuk

2013.12.11.
Sármos színész  Elizabeth Taylor oldalán.James Dean 24 évesen  Elizabeth Taylor oldalán filmezett, korának egyik legnagyobb tehetsége volt. 1955-ben egy Porsche 550 Spyder volánja mögött Kaliforniában vesztette életét, ahogy Walker is. Nem adták meg autójának az elsőbbséget, egy Forddal ütközött. Élt, amikor kórházba vitték, de belehalt sérüléseibe.Ezt a Porschét 1953 és 1957 között gyártották, amiben Dean szörnyethalt.„Rock me Amadeus“, „Jeanny“, „Out of the Dark“ izelítő az osztrák Falco nagy slágerei közül. 1998. február 6-án Mitsubishi Pajero-val egy buszba hajtott a Dominikai Köztársaságban, a helyszínen meghalt. Vérében alkoholt és kábítószert találtak.Falco: bedrogozva, alkoholos állapotban karambolozott.Grace Patricia Kelly, a szépséges hercegnő 1982. szeptember 3-én, egy Rover volánja mögött Monacoban lehajtott az útról, egy negyven méteres szakadékba zuhant. Egy nappal élte túl a balesetet. 52 éves volt. Életéről film készült.Szakadékba zuhant a hercegnő.Jörg Haider, az osztrák FPÖ fenegyereke 2008-ban egy VW Phaeton-ban máig tisztázatlan körülmények között lelte halálát luxus szolgálati kocsijában. 58 éves volt a tartományi kormányfő, amikor autója előzés közben lesodródott az útról és felborult.Ennyi maradt az osztrák politikus luxus VW-jéből. Fotók: focus.de
Címkék: 

20%-kal nagyobb forgalom, 30-40 perces torlódások karácsony előtt az utakon

2013.12.11.
A karácsony előtti hetekben több tényező is nehezíti a közúti közlekedést. A téli időjárás miatt jelentősen romlanak a látási- és útviszonyok, ami a forgalom lassulásához vezet: mintegy 6 százalékkal csökken a járművek átlagsebessége ebben az időszakban. Míg esőzést követően közel 10 százalékkal romlik az utak járhatósága, addig havazás esetén ez az érték már 20 százalék, ónos esőt követően pedig mintegy 60 százalék. Számolni kell ilyenkor a megnövekedett féktávolsággal és a látási viszonyok romlásával is, ami fokozott odafigyelést igényel a sofőrök részéről, hiszen a csúszós úton akár egy kisebb hiba is balesethez vezethet.Karácsony előtt nem csak az utakon, a parkolókban is csúcs van.Míg az ünnepek előtt főként a kamionforgalom lepi el az útvonalakat, addig az ünnepek alatt jellemzően a kiskereskedelmi áruszállítók és a személygépkocsik. Mivel a legtöbben decemberre hagyják a nagy karácsonyi bevásárlásokat, ezért közvetlenül az ünnepek előtt ugrásszerűen megnő a személygépjárművek száma az utakon. Az adventi hétvégéken a nagyobb városok szinte bedugulnak, a bevásárló központok és főbb csomópontok környékén rendszerint lehetetlen parkolóhelyet találni. Ilyenkor gyakoribbak a koccanásos balesetek, amik torlódást okoznak, és mindez tovább nehezíti a közlekedést. „Az ünnepek előtt és alatt is kiemelten fontos az útvonal pontos megtervezése. Ma már könnyen elérhetőek olyan online rendszerek, amelyek valós időben mutatják a forgalmi adatokat, és ezek ilyenkor felértékelődnek. Adataink szerint az első téli havas munkanapokon nem ritkák az akár 30-40 perces torlódások, ezért ajánlott indulás előtt tájékozódni az adott útszakasz járhatóságról, esetleges zsúfoltságáról, hogy a lehető legoptimálisabb körülmények között jussunk el az úticélunkhoz”- mondta el Szvétek Ferenc, a Best Way Traffic Kft. szakértője.Fontos, hogy mindig tartsuk a megfelelő követési távolságot, hogy a téli útviszonyok mellett is biztonságosan és balesetmentesen közlekedjünk. Még a fagyok beállta előtt feltétlenül váltsunk téli gumira, illetve  a nehezebben járható utakon szükség esetén használjunk hóláncot. A korai sötétedés miatt a fényviszonyok is romlanak, ezért célszerű mindig kivilágított járművel közlekedni. Fokozottan figyeljünk egymásra és különösen a gyalogosokra. „A forgalom tehát lényegesen nagyobb és lassabban haladó lesz, így mindképpen több dugóra kell számítani az ünnepek előtt és alatt. A vezetési stílusnak azonban téli üzemmódban kell maradnia az „ünnepi őrületben” is, és inkább útvonaltervezéssel, átgondolt szervezéssel próbáljunk gyorsabban végezni a bevásárlással, de semmi esetre sem kapkodással és hirtelen manőverekkel, amelyek akár balesetet is okozhatnak” - tette hozzá Szvétek Ferenc.Best Way Traffic Kft.A Best Way Traffic Kft. azzal a céllal alakult, hogy a budapesti és a bekötő utakat rendszerint használó autósok számára megteremtse a legjobb választás lehetőségét forgalomsűrűség szempontjából, egy webalapú szolgáltatással. Több éves fejlesztésük eredményeként, egy jól működő, felhasználóbarát valós idejű dugófigyelő rendszert alakítottak ki, amely mind a nagyobb logisztikai cégek, mind pedig a kis- és nagyvállalatok, illetve a lakosság számára hasznos adatokkal szolgál. A Best Way a közlekedésinformatikai megoldásaival Európa 14 országában jelenlevő, magyar tulajdonú Lambda-Com Group tagja.

Befejeződik az ikonikus Volkswagen Kombi gyártása

2013.12.11.
Brazília az utolsó ország, ahol még gyártják a hivatalosan  Volkswagen Transporter Type 2-esnek nevezett kisbuszokat, a modell  azonban nem tudja teljesíteni a 2014-ben életbe lépő új műszaki -  többek közt a légzsákra vonatkozó - előírásokat, így december 31-én  megszűnik a T2-esek gyártása. Sao Bernardo do Campóban december  19-20-án készül el az 1200. darab egy különleges szériából, az  utolsó Kombit azonban nem értékesítik, hanem a gyárban marad. Az autókonszern nem panaszkodott az eladásokra, és a döntést  megvilágítva rámutatott, hogy a híres modell gyártása a jogszabályi  környezet változása miatt szűnik meg. A Volkswagen azzal érvelt,  hogy az új feltételeknek csak a modell struktúrájában véghez vitt  jelentős változások árán tudnának megfelelni. Brazíliában 1957 óta gyártanak Kombikat, mint ahogy más  VW-modelleket is. A T2-esek azonban különösen nagy kedvencnek  számítanak a dél-amerikai gyárban. "Nagyon szeretjük ezt a járművet,  szerelmi kötelékről van szó" - mondta Ayrton de Souza, az üzem  alkalmazottja, aki 28 éve dolgozik a Sao Bernardo do Campó-i gyárban  és sok Kombit szerelt össze. 

Megvált a GM-részvényeitől az amerikai kormányzat

2013.12.11.
Az állam által utolsóként eladott 31,1 millió részvény  kevesebb mint 2 százalékos tulajdoni hányadot képviselt. A pénzügyminisztérium közlése szerint az adófizetőknek jóval  többe került volna a most bejelentett veszteségnél, ha a cég csődbe  megy. Így ráadásul - jelezte a tárca - segítettek egymillió  munkahely megtartásában és a teljes autóipar talpra állásában. A legnagyobb amerikai autógyártót bő négy éve, a pénzügyi válság  kitörése után csak egy 49,5 milliárd dolláros kormányzati mentőakció  mentette meg a csődhelyzettől. Az állam a tőkeinjekcióval 61  százalékos részesedést szerzett. A GM 2010 végén visszatért a tőzsdére, az állam azóta  folyamatosan csökkentette tulajdoni hányadát. Az állami részvényeladások befejeződésének hírére a cég  részvényei erősödtek.MTI
Címkék: 

Fejlesztette ózdi gyártókapacitását a Johnson Electric

2013.12.11.
A társaság az Új Széchenyi Terv Észak-Magyarországi Operatív Program keretéből 163 millió forint támogatást kapott a beruházáshoz.A projekt záró rendezvényén, kedden Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára elmondta: a Johnson Electric Ózd Kft. a kapacitásbővítés mellett akár a kutatásfejlesztést is hajlandó lenne Magyarországra hozni, ha ehhez megfelelő körülményeket találna.Hozzátette: a cég jelenleg 950 embert foglalkoztató hatvani és ózdi gyáregységében a következő években folyamatosan fejleszt, és a későbbi projekteket is tekintve összességében 600 fős létszámbővítésben gondolkodik.Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a cég az elmúlt időszakban a mostaninál jóval nagyobb fejlesztéseket is megvalósított, és a további tervek azt jelzik, hogy a befektető elégedett az itt élők munkájával. Felhívta a figyelmet arra, hogy szükség van a Miskolci Egyetemmel, illetve a térségben lévő középiskolákkal a szoros, jó kapcsolatra, ugyanis számukra is a legnagyobb kihívás, hogy megfelelő számban és képzettséggel, jó szakemberek álljanak rendelkezésre.Fotó: MTICzomba Sándor jelezte: az Európai Unió következő költségvetési ciklusában 2014 és 2020 között a felzárkózó térségek kiemelt figyelmet fognak kapni.A Johnson Electric Ózd Kft. (korábban Saia-Burgess Ózd Kft.) a régió egyik meghatározó munkáltatója.A Saia-Burgess svájci cégcsoport 1998-ban vásárolta meg az ózdi Kont-Union Kft.-t, majd több mint 1 milliárd forint értékű beruházással fejlesztette. 2002-ben a cégcsoport Hatvanban új összeszerelő üzemet épített egy zöldmezős beruházás keretében, amely értéke szintén megközelítette az 1 milliárd forintot. Ekkor már több autómárka általános zárszerkezetét gyártotta a vállalat.A Johnson Electric Holding 2005 novemberében vásárolta fel a Saia-Burgess Holding részvényeinek 99,7 százalékát. A cég a világ második legnagyobb mikromotor-tervező és -előállító vállalata. A holdingot a hongkongi tőzsdén jegyzik, több mint 40 ezer dolgozója van világszerte.MTI

Michael Schumacher teszteli az új Mercedes-Benz C-osztályt

2013.12.10.
„Senki sem képes a forgalomban hosszabb ideig száz százalékig összpontosítani autója vezetésére. Sokszor elég egy másodpercnyi figyelmetlenség is a balesethez, éppen ezért támogatom az intelligens asszisztens-rendszerek elterjedését a közúti közlekedésben“ - mondja Schumacher az Intelligent Drive-ról. A Forma-1 rekord-világbajnoka már évek óta kiáll közlekedésbiztonsági projektek mellett. „Az asszisztens-rendszer állandóan figyelnek, soha sem fáradnak el. Azonnal reagálnak. Életeket menthetnek meg.“„A Mercedes-Benz Intelligent Drive új korszakot vezet be az aktív menetbiztonságban, újból igazolva biztonság terén élen járó szerepünket“ -  jelentette ki Jochen Hermann, a Mercedes-Benz asszisztens-rendszerekért és az aktív biztonságért felelős főmérnöke. „A balesetek elkerülése, illetve következményeik mérséklése: ez a Mercedes-Benz átfogó biztonsági filozófiájának lényege, amelyet ‚Real Life Safety‘ (életszerű biztonság) néven foglalunk össze.“Számos új asszisztens-rendszerével és jelentősen kibővített funkcióival ezt a stratégiát folytatja következetesen a C-osztállyal a Mercedes-Benz, egyszerre fokozva a komfortot és a biztonságot. Az új funkciók ugyanazokat az érzékelőket hasznosítják – egy új sztereo-kamerát és többfokozatú radarszenzorokat.Schumacher és Hermann alaposan megvitatták a rendszerek filozófiáját: milyen gyorsan jelenjen meg, és meddig tartson az optikai figyelmeztetés? Mennyire legyen intenzív az akusztikai jelzés? Mikortól avatkozzon be automatikusan a rendszer a kormányzásba és a fékezésbe? Schumacher teszteléseinek középpontjában a C-osztály olyan asszisztens-rendszerei állnak, mint a következők:PRE-SAFE® fék: felismeri a gyalogosokat, és 50 km/órás sebességig önálló fékezéssel előzi meg a balesetet.DISTRONIC PLUS kormányasszisztenssel és Stop&Go Pilot: sávtartással tehermentesíti a vezetőt, és részleges önállósággal képes követni az araszoló forgalmat.BAS PLUS fékasszisztens útkeresztezés-asszisztenssel: segít elkerülni az ütközést az előrébb haladó, sőt a keresztező járművekkel is.COLLISION PREVENTION ASSIST adaptív fékasszisztenssel: már 7 km/órától nyújt ütközésvédelmet.DISTRONIC PLUS-szal kombinálva alakul ki a COLLISION PREVENTION ASSIST PLUS: kiegészítő funkciója. Amennyiben folytatólag fennáll az ütközésveszély, de nem reagál az autóvezető, akkor a rendszer 200 km/órás sebességig önállóan fékez, ezáltal csökkenti az ütközés súlyosságát a lassító vagy megálló járművekkel. 50 km/óráig lefékez álló járművek mögött, és 40-ig elkerüli a ráfutásos baleseteket.Jochen Hermann véleménye szerint a Michael Schumacher közreműködésével végzett tesztek ésszerűen egészítik ki a szimulátoron, a közutakon és próbapályákon világszerte lefutott tesztkilométerek millióit. „Óriási élmény együttműködni Michael Schumacherrel. Nemcsak szenzációsan vezet, de kivételes ismeretei vannak a technológia és a járműmechanika terén, s rendkívüli az a precizitás és gyorsaság, amellyel új megoldásokat tud kidolgozni. Nagyon sokat várok ettől az együttműködéstől. Közös célunk, hogy valamennyi közlekedő még nagyobb biztonságban érezhesse magát az utakon.“„Személyesen kiváltképp azt tartom jónak, hogy nem szükséges mindenképpen S-osztályt vásárolni ahhoz, hogy hozzájussunk e rendszerek lehetőségeihez, hiszen a Mercedes-Benz elérhetővé teszi őket szélesebb autóvezetői réteg számára, például az új C-osztályban, sőt a COLLISION PREVENTION ASSIST-et már az A-osztályban is. Ezt a hozzáállást csak üdvözölni tudom: a biztonságnak mindenki számára elérhetővé kell válnia” - foglalta össze Schumacher a teszt végén. 

Női vezérigazgatója lesz a GM autógyártónak

2013.12.10.
A Bloomberg.com hírei szerint Akerson először a dolgozóknak jelentette be, hogy lemond vezérigazgatói posztjáról. A GM szóvivője kezdetben nem kommentálta az értesüléseket, de nagyjából 30 perc után a cég hivatalos közleményben erősítette meg a vezetőváltást.Mary Barra mellett piaci elemzők esélyesnek tartották a vezérigazgatói posztra a GM észak-amerikai üzletágának elnökét, Mark Reusst, a pénzügyi vezérigazgatót, Dan Ammannt és Seve Girsky vezérigazgató-helyettest is. Az elemzők szerint a vezetőváltás nagyon fontos egy autógyártó cég életében, mert a vezető személye több milliárd dolláros eltérést jelenthet bevételekben.Barra nemcsak a GM első női vezérigazgatója lesz, hanem az egész autóiparban ő lesz az első nő, aki ilyen magasra jutott. Barra 1980-ban, húszéves kora előtt csatlakozott a GM-hez az egyik szakképző intézet hallgatójaként, innen küzdötte fel magát egészen a vezérigazgatói posztig. Volt üzemvezető, a mérnöki üzletág alelnöke, több üzletág vezérigazgatója, irányította a humánerőforrás osztályt, és közben a Stanford egyetemen MBA diplomát szerzett.Dan Akerson az idén már utalt rá, hogy pár éven belül egy nő vezetheti majd Amerika valamelyik három nagy autógyártójának egyikét. Most már lehet tudni, hogy Mary Barrára gondolt. Akerson elvileg 2014 elejéig maradt volna a GM vezetője, de családi okok miatt előbbre hozta távozását.A General Motors cégcsoportnak 2012-ben 152,3 milliárd dollár bevétele volt.MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója