Deloitte: év végi adózási teendők

2013.12.15.
Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere szerint a társasági adózás területe idén is kínál ilyen egyszerűsítési lehetőségeket. A cégeknek mindenképpen érdemes átgondolniuk, hogy kihasználták-e az összes adóalap-csökkentési lehetőséget, így például a behajthatatlan követelések megfelelő elszámolásában rejlő adóelőnyöket, vagy tudnának-e például más, kedvezőbb amortizációs kulcsokat alkalmazni egyes eszközcsoportok esetében.A felsorolt kedvezmények alkalmazásának ésszerűsége természetesen vállalkozásonként eltérő, de a következő évekre beruházást tervező cégek fejlesztési tartalék képzésével idén akár 50 százalékos adózás előtti eredménynek megfelelő adóalap-csökkentést is elérhetnek. Fontos tudni, hogy lehetőség van a K+F tevékenység minősítésére is a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, az erre vonatkozó határozatot pedig az adóhatóságnak kötelező elfogadnia. A minősítést azonban csak a projekt megkezdését megelőzően lehet kérni, így az adóbevallás benyújtása előtt meg kell hozni az erre vonatkozó döntést.Az adócsökkentési megoldások között továbbra is népszerűek a támogatással összefüggő kedvezmények. Látványcsapatsport, filmalkotás vagy előadóművészeti szervezet támogatása révén ugyanis további adókedvezményhez juthatnak a cégek, ami jelentős megtérülést eredményezhet. Év végéig például jobban megéri filmalkotást, vagy előadóművészetet támogatni, hiszen a látványcsapatsport esetében év közben bevezetett 75 százalékos kiegészítő támogatási kötelezettséget a film- és előadóművészet esetében csak 2014-től teszi kötelezővé a törvény.A vállalkozások számára a személyi jövedelemadót érintő változások is feladatokkal járhatnak. Mielőbb döntést kell hozniuk például azzal kapcsolatban, hogy milyen formában biztosítanak többletjuttatást 2014-től a munkavállalóknak, amennyiben erre lehetőség nyílik.Kérdésként merülhet fel, hogy érdemes-e munkáltatói lakáscélú támogatást, biztosítást vagy más adómentes juttatást nyújtani a munkavállalóknak, illetve hogy a családi kedvezményt minden munkavállalónál teljes mértékben figyelembe vették-e, vagy minden lehetséges szociális hozzájárulási kedvezményt kihasználtak-e.Amennyiben a vállalkozást érinti, kiemelt figyelmet kell fordítani arra is, hogy a külföldi munkavégzésre küldött munkavállalók, vagy a belföldre (akár rövid távra) érkező külföldi munkavállalók jövedelmére eső adót és járulékot helyesen számolták-e el.Az adóév végéhez közeledve ismét aktuális kérdés annak megfontolása, hogy devizában történő számlázás esetén a társaság más hitelintézet árfolyamát alkalmazza-e vagy esetleg az MNB vagy az Európai Központi Bank által publikált árfolyamra térjen-e át. Ideje mérlegelni az elektronikus számlázásra való áttérést is, ezzel ugyanis nemcsak a számlák rendszerezése és kezelése egyszerűsödik, de a váltás a költséghatékonyság miatt is kifizetődő lehet hosszú távon - hívja fel a figyelmet Veszprémi István a cég közleményében.Emellett olyan kérdésekre is figyelmet kell fordítaniuk a vállalatoknak, amelyekre a legtöbben még csak nem is gondolnak. Javasolt áttekinteni, hogy a vállalkozás optimálisan kezeli-e az ingyenes átadásokat, árengedményi konstrukciókat, kuponos/pontgyűjtő akciókat és egyéb promóciókat. Az adózónak már a bevallás benyújtása előtt, azok számlázása során tudatában kell lennie annak, hogy az adott tétel módosítja-e a befizetendő áfát, vagy esetleg kezelhető-e áfa-körön kívül.Az adóteher optimalizálása érdekében érdemes még az év vége előtt arra is gondolni, hogy a vállalkozás a következő adóévre kedvezőbb arányosítási módszerre váltson, vagy az ingatlan bérbeadására és értékesítésére adómentesség helyett adókötelezettséget, esetleg csoportos adóalanyiságot válasszon.Számos, most aktuális döntés jelentős hatással lehet a következő adóévre is, hatékonyabb irányba terelve a vállalkozás későbbi adózási gyakorlatát - írja a Deloitte.MTI
Címkék: 

Innen lopják el a legtöbb autót a fővárosban

2013.12.15.
Az AUTOVADASZ.EU weboldalon 2010 májusa óta lehet bejelenteni lopott gépjárműveket. 32 hónap alatt, 2242 bejelentés érkezett a mai napig, melyek közül 1782 bejelentés Budapestről érkezett. Úgy gondoltuk, hogy ennyi bejelentés alapján, már egy értékelhető statisztikát lehet felállítani annak alapján, hogy melyek a legfertőzöttebb utcák a fővárosban. Fontos kiemelni, hogy a bejelentési kérdőívet mindig a károsultak töltik ki. Így vannak olyan bejelentéseink is, ahol utcák nem csak kerületek szerepelnek. Ezért decembertől kötelezővé tettük az utcák megjelölését a kérdőívünkben. Ettől függetlenül a hiányos bejelentések aránya olyan kicsi, hogy ettől függetlenül jól értékelhető statisztikát tudtunk készíteni.Véleményem szerint, ha egy utcából 32 hónap alatt már 6 autót ellopnak, az már figyelemfelkeltő lehet, ezért minimumként a 6 lopott autót jelöltem meg. Az élen az Üllői út IX-ik kerületi szakasza végzett. Innét 15 autólopásról tettek bejelentést a weboldalunkon. Érdekes, hogy az Üllői út XIX. kerületi szakaszáról csak 1 bejelentést kaptunk, míg a többi szakaszáról nem is érkezett bejelentés a károsultak részéről. Így a X. és XVIII. kerületi szakaszról sem. Második helyen a Zuglói Róna utca és a III. kerületi Szőlő utca állnak. Harmadik helyen szintén egy III. kerületi helyszín, a Lajos utca található, a maga 11-es darabszámával.Bár évente értékeljük a bejelentéseinket és adunk ki statisztikát arról, hogy melyek szerintünk a legfertőzöttebb kerületek, ezt most az összes bejelentés figyelembe vételével is megtettük.Érdekes, hogy bár az utcákra történő bontásban Üllői út IX. kerületi szakasza áll az első helyen, addig ha kerületekre bontjuk a lopászámokat ott a 9-ik helyen áll a IX. kerület. Tehát korántsem ez a legfertőzötteb kerület az autólopások számát tekintve.Szembetűnő, hogy amíg a 2012-es éves statisztikában a III., II., XIV. és XI. kerület a sorrend, addig az összes bejelentést figyelembe véve ez XI.,III.,XIV. és II. kerületre változik. Tehát az első négy kerület ugyanaz marad, csak más helyen állnak. Úgyhogy ezekben a kerületekben különösen óvatosnak kell lennünk, mert itt az autótolvajok folyamatosan kifejtik áldatlan tevékenységüket.A statisztika elkészítésért külön köszönetemet fejezem ki Takács Szilviának.Vezda LászlóAz AUTOVADASZ.EU főszerkesztője

Győri motorral szerelt Lamborghinivel érkezik a Mikulás - fotó

2013.12.15.
Fotó: autofilou.atA Gallardo-t tíz év után nyugdíjazzák, annak idején 2003-ban a Genfi Autószalonon mutatkozott be, s a márka legsikeresebb modelljévé avanzsált.Tíz év alatt a világ negyvenöt országában 14.022 darabot adtak el.  A Lamborghini eladásainak majdnem a felét a Gallardo tette ki. 

Balogh Zoltán gépjárműoktató

2013.12.15.
Sorköteles korában szerzett jogosítványával, hivatásos vezetői gyakorlattal kezdte az oktatói pályát, abban az időben fél éves várakozás után vették fel az Autóközlekedési Tanintézet oktatójának. Műszaki oktatói szakot végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd felsőfokú képesítést szerzett Győrben, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. A hetvenes évek elején kezdett publikálni az ATI módszertani Tájékoztatójába. – A lap szerkesztője, dr. Koppány Géza észrevette ugyanis, ha nekidurálom magam, élményszerűen le is tudom írni azt, ami módszertani szempontból érdekes – emlékezett egy vele készült interjúban, hogyan kezdte lapszerkesztői, szakkönyvírói, autósiskola történetírói munkásságát.Balogh Zoltánnak van egy nagy terve, erről így vallott Tóth Lajosnak az általa készített interjúban:- A másik dolog az én régi álmom, amiből még valóság is lehet. Évtizedek óta gyűjtöm az autósiskolai tárgyakat, oktatástechnikai eszközöket, relikviákat, a régi fontos dokumentumokat. Feldolgoztam, megírtam a magyar járművezető-képzés történetét, diasoron van, most készül ennek a rövidített változata is. Ma is kutatom, még mindig vannak fehér foltok. A szakma régmúltja alapot ad nekünk a nemzeti büszkeségre is. Ha csak a Magyar Posta 1900-as első automobil-vezetői tanfolyamától indulunk el, akkor is már 113 éves, csodálatos, tanulságos szakmatörténetről van szó. Autósiskola múzeumot szeretnék. Méltó helyet szeretnék találni az összegyűjtött relikviáknak, a felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentumoknak.Ötven évet töltött el a szakmában. Mi a legfontosabb a járművezető-képzésben?  - erről így vallott:- Valóban: sok módszertani cikket megírtam, szakanyagok egész sorát állítottam össze, tankönyveket is írtam. Tanítottam szakoktatókat és vizsgabiztosokat, részt vettem a tanterveik kidolgozásában, vizsgáztattam őket. Ez mind nagyon fontos, de én megint csak visszahuppanok az oktatójárműbe, a tanulókocsiba. Magyarországon még mindig jön évente 80-100 ezer tanulóvezető és itt vannak a legnagyobb lehetőségek. A gyakorlati oktató kulcsember a közlekedésre nevelésben. A jó oktató lenne a legfontosabb! Miután évtizedekig csináltam, nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy manapság ezek a lehetőségek messze nincsenek kihasználva. Az egy tanuló - egy oktató helyzetben rendkívül eredményesen lehet tanítani, csodákat lehet véghezvinni. Természetesen csak akkor, ha a jól fizetett oktató jól használja ki a lehetőségeket -fogalmazott Tóth Lajosnak az interjúban.  

Fogyasztási trükk kisebb tankkal és pótkerék nélkül

2013.12.14.
Szerző: Boros JenőMindenki szereti dicsérni saját lovát, pontosabban autóját és kisebb fogyasztási adatokkal takarékosnak beállítani azt mások előtt. Hogy miért? A válasz egyszerű: igazolnia kell, hogy jól választott, amikor kedvenc márkája mellett döntött, és persze az sem utolsó érv, hogy ő bizony fantasztikus pilóta, akinek autója négy literrel is elmegy. Utóbbiban lehet némi igazság, hiszen 50 százalék túlfogyasztás is lehet a pilóta lábában, mert sok függ a vezetési stílustól. Tudják ezt a gyártók is, ezért sok más mellett ezt is bevetik a fogyasztásméréseknél, hogy aztán büszkén írjanak diétás eredményt a műszaki adattáblázatba. Csalódás akkor éri a vevőt, amikor a mindennapi használat során annál jóval magasabb, olykor kétszeres értéket tapasztal.  A műszaki fejlesztéseknek köszönhetően 1977 óta 11 literről 5 literre csökkent az európai autók átlagfogyasztása A szerző felvéteVannak piacok, ahol ezért kártérítést lehet követelni: az amerikaiak ilyenkor perelnek és rendszerint nyernek, az európaiak legfeljebb dühösek, de nagyjából beérik ennyivel, köszönhetően az eltérő fogyasztóvédelmi törvényeknek és normáknak.Az Európában 1996-ban bevezetett NEDC ( New European Driving Cycle) valóban segíti az összehasonlítást, hiszen minden autótípusnál azonos módszereket alkalmaz, de abban is egységes, hogy a valós fogyasztás meghaladja a publikált adatokat. Az eltérések is nagyon különbözőek, hiszen előfordul 2 százalékkal, de sok modellnél 30-35 százalékkal is magasabb gyakorlati átlagfogyasztás. Ami tény, hogy a műszaki fejlesztéseknek köszönhetően 1977 óta 11 literről 5 literre csökkent az európai autók átlagfogyasztása, de többnyire ennél kisebb számok szerepelnek a katalógusokban.Csalás, vagy csak kozmetikázás?  A gyártók egyszerűen kihasználják a fogyasztási szabványok kiskapuit, ami persze jelképes, mert autókról van szó. Azok közül pedig a kisebbek is másfél méter szélesek. A jelenleg alkalmazott NEDC szabvány bőven rászolgált, hogy lecseréljék egy nemcsak nevében újra. A jelenleg érvényes vezetési ciklus mérésben rögzítve van, hogy a görgős próbapadon mekkora távolságokat és milyen sebességgel kell megtennie a járműnek, sőt azt is előírták, hogy mikor kell váltani, gyorsítani, lassítani. A NEDC előírás szerinti az összesen húsz perces procedúra kétharmada városi ciklus, melynél tizenkétszer kell megállni. Az első fékpadi teszt városi és extra városi ciklusában az autót maximum 50 km/órás sebességre gyorsítják, de a 195 másodperces teszten az átlagsebessége 18,7 km/óra, ami 1013 méteres utat jelent, a procedúrát négyszer megismétlik, és a 4052 méteres táv átlaga adja a városi fogyasztást. A fékpadi mérésnél külső ventilátor hűti az autót, melynek így nincs légellenállási többletfogyasztása, és a mérési adatokat javítja az is, hogy a kormány sem mozog, nincs bekapcsolva a világítás, a rádió és a légkondicionáló sem. A teszt harmadát kitevő autópályás szakaszon legfeljebb 10 másodpercig kell 120-as tempót produkálni, a teljes cikluson mért átlagsebesség 33,6 km/óra.         A szabványokra hegyezik az autókat Mivel minden méretű és tömegű autót azonos elvek alapján tesztelnek, így előfordulhat, hogy a kisebb motorúaknál, különösen a turbófeltöltősöknél a gyári adatoknál magasabb, a nagyobb hajtóműveknél olykor kisebb a gyakorlati fogyasztási érték. Tapasztalatok szerint leginkább az azonos kategóriájú modellek adatait összehasonlítva látható kisebb eltérés.Ahogy a törésteszteknél, úgy a motoroknál is a szabványok teljesítésére koncentrálnak a gyártók, és rengeteg trükköt alkalmaznak. Az alapfelszerelésből kiveszik a pótkereket, ami tömegcsökkentést eredményez, csakúgy, mint a kisebb üzemanyagtartályok beépítése, de a diéta része a magasabb hőmérsékleten történő mérés, a kisebb gördülési ellenállású és keményebbre fújt abroncs. Gyakran átprogramozzák a befecskendezést és gyújtást, vagy a mérési tartományra optimalizálják a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást. Nem éppen autókímélő, de bevált trükk, hogy kuplungcsúsztatással, vagyis alkatrészek intenzívebb koptatásával álló helyzetből kettes fokozatba kapcsolva indulnak el az autóval.Mikor jön a világszabvány? Az Európai Bizottság vizsgálata szerint a fogyasztáskülönbségek a legtöbb modellnél meghaladták a 10 százalékot, mert a gyárak különös gondossággal felkészített, vagyis preparált szériaautókat vizsgáltatnak. A trükkök között szerepel a minimális felszereltségű, tehát könnyebb modell, melynek légellenállását karosszéria réseinek leragasztásával is csökkentik. Segíti a diétát a kisebb méretű, vagyis csekélyebb gördülési ellenállású és magasabb nyomásra pumpált abroncsok felszerelése, valamint előre teljesen feltöltött akkumulátor és a leszedett ékszíj. A hígabb kenőolaj is csökkenti a motor üzemanyag fogyasztását. Az uniós szakemberek azt is megállapították, hogy éghajlati és domborzati adottságai miatt a gyártók különösen kedvelik a spanyolországi tesztlétesítményeket, mert a NEDC szabály nagy tűréssel 20 és 30 Celsius fok közötti hőmérsékletű tesztet ír elő. A visszaélések kizárására globálisan egységes (Worldwide harmionized Light Vehicle Test Procedure) szabályon dolgoznak a törvényalkotók, a WLTP 2017-es bevezetésig pedig maradhatnak a trükkök.Kottaolvasók és vaspapucsosok A jármű műszaki állapotán kívül a fogyasztásban jelentős szerepe van a vezetési stílusnak és forgalmi viszonyoknak, mert hiába szigorítják a mérési teszteket, ha vaspapucsos stílusban, vagy  ólomlábbal nyomjuk a gázpedált és feleslegesen fékezgetünk. A kollektív közlekedési szempontjából a legtakarékosabb módszer igazodni a forgalom ritmusához, ami remélhetően jól illeszkedik a jelzőlámpák kottájához. Az optimális fogyasztáshoz hozzátartozik a jármű terhelésének megfelelő abroncsnyomás és természetesen a karbantartott, tiszta légszűrőjű motor.Büntetés kozmetikázásértAz USA-ban sokba kerül a kozmetikázás: megtévesztőnek találta a fogyasztóvédelmi szervezet a Kia-Hyundai reklámját, melyben a valóságosnál kisebb fogyasztási értéket ígért modelljeihez. A dél-koreai konszern elnézést kért az érintett 900 ezer ügyfelétől, és a megtett kilométerek arányában kifizette a benzinár-különbözetet. A szervizkönyv és kilométeróra alapján kiszámolt 3 százalékos túlfogyasztás 100 millió dollárjába került a Hyunda-Kia párosnak az USA-ban, erre jött még a Környezetvédelmi Hivatala (EPA) bírsága.
Címkék: 

Audi A3 Limousine kék fénnyel a magyar utakon - videó

2013.12.14.
„Fontos számunkra a társadalmi felelősségvállalás“, mondta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója. „Az A3 Limousine a legújabb termékünk, amellyel segítjük a rendőrség mindennapi munkáját, nagy mértékben hozzájárulva a régió közlekedésbiztonságának javításához.“Thomas Faustmann, a győri Audi ügyvezetésének elnöke ( jobbra) átadja az autó kulcsát a megyei főkapitánynak.A gleccserfehér Limousine egy nagy teljesítményű, 1,8 literes turbófeltöltésű motorral felszerelt, amely a közúti közlekedésben szükséges gyors akciókat szolgálja. Az autó 18 colos kerekei tökéletes tapadást biztosítanak az úton.  A képre kattintva videón is megnézheti a rendőrautót.Ezen felül számos csúcstechnológiájú információs rendszer, mint például az autóba integrált Audi connect internet szolgáltatásai – és a vezetői segédrendszerek, mint az Audi side assist vagy az Audi lane assist segítik a rendőrség eredményes munkáját. Az innovatív LED-fényszórók kiemelik az A3 markáns megjelenését és emelik a jármű tekintélyét, amelybe mindezek mellett megkülönböztető fény- és hangjelzést is beépítettek.„Az Audi A3 Limousine az első modell, amely teljes egészében a győri gyárunkban készül. Nagyon örülünk, hogy ezt az autót mostantól a rendőrség rendelkezésére bocsájthatjuk. Az 1,8 literes turbómotor agilitása és az autó hightech felszereltsége biztonságos és gyors reagálást tesz lehetővé”, mondta Gerd Walker, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős ügyvezető igazgatója.Az A3 Limousine a harmadik csúcsmodell, amellyel az Audi Hungaria segíti a megyei rendőrség munkáját. A vállalat 2005-ben és 2008-ban egy-egy TT Coupét adott át a rendőr-főkapitányságnak, amely autók azóta is a magyar utakon teljesítenek szolgálatot. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója