A Bosch és a Continental csoportnak is beszállít a szolnoki üzem

2013.12.08.
Kuttor György ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta: 5000 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építettek fel és rendeztek be német, valamint olasz gyártmányú, piacvezető gyártók gépeivel a Szolnoki ipari parkban. A kapacitásbővítésre 360, míg a technológiai fejlesztésre további 310 millió forint uniós pályázati forrást nyert a ceglédi székhelyű vállalkozás.A cégvezető közölte: az előzetes becslések alapján 7 év alatt megtérülő beruházást a növekvő megrendelői igények tették szükségessé. Közelsége mellett azért döntöttek a Tisza-parti megyeszékhely mellett, mert itt a tervezett létszámbővítést figyelembe véve is rendelkezésre áll a kellő létszámú szakképzett munkaerő – tette hozzá. Kuttor György jelezte: a szolnoki telephely 31 fős induló létszáma szándékaik szerint 2014 végéig 100-ra emelkedik.Alumínium öntvényből készítenek alkatrészeketA cég elődje 1971-ben egyéni vállalkozásként alakult, kezdetben autóalkatrész kereskedelemmel foglalkozott, majd 1986-ban kezdett autóalkatrész gyártásba és megmunkálásba. Később elsősorban a vevői igényekre alapozva alumínium termékek gyártásával szélesítette tevékenységi körét. Végül 2000 decemberében megalakult az Ecseri Kft., amelynek fő profilja nagynyomásos technológiával, alumínium öntvényből készített alkatrészek gyártása, illetve megmunkálása.A vállalat teljes egészében magyar tulajdonú, mintegy 60 százalékban exportra – jellemzően német, francia, cseh és osztrák piacra termel, míg 40 százalékban hazai, részben a magyar kormánnyal stratégiai partneri együttműködést kötött világcégek beszállítója.60 százalékban exportra termelnekMegrendelője egyebek mellett a Bosch, a Continental, a Hilti, a General Electric és a Phoenix Mecano. Az Ecseri Kft. székhelyén és új telephelyén összesen mintegy 300 dolgozót foglalkoztat. Nettó árbevétele 2012-ben 4,8 milliárd forint volt, az idei célkitűzés pedig 5,3 milliárd forint.
Címkék: 

Tehetőssé teszi a városokat az autóipar

2013.12.08.
A német városok 2013-as gazdasági fejlettségi rangsorát München (BMW), Ingolstadt (Audi), Erlangen (Siemens) és Wolfsburg (VW) vezeti. A tanulmány kimutatta azt is, hogy Németország gazdasági ereje elsősorban a közepes méretű városokra támaszkodik. A keleti tartományokban pedig lendületesen javul egyes városok gazdasági ereje, miközben a Ruhr-vidék városai lecsúszóban vannak.MünchenNémetország gazdasági ereje a vidéken gyökeredzik, és itt a vidék kifejezés semmiképpen nem lekicsinylő értelemben használatos – mondta Henning Krumrey, a Wirtschaftswoche főszerkesztő-helyettese Berlinben, a tanulmány bemutatásán.Az IW Consult 71 német várost értékelt 90 különböző társadalmi és gazdasági szempont alapján, a vásárlóerőtől kezdve egészen a bűnözési statisztikákig. A legnagyobb súlyozással az értékelésben a munkaerő-piaci helyzet (40 százalék) és a gazdasági szerkezet (30 százalék) szerepelt, míg az ingatlanpiac 20 százalékos, az életminőség pedig 10 százalékos súlyozást kapott.IngolstadtA tanulmány két ranglistát állított össze, az egyiket a gazdasági fejlettség, a másikat a fejlődési dinamika alapján. A dinamikai rangsort Wolfsburg, Ingolstadt, Erlangen, Regensburg és Lipcse vezeti, Berlin a nyolcadik helyezést érdemelte ki. Gazdasági fejlettségben Berlin csak a 45. helyen szerepel a vizsgált 71 német város rangsorában, elsősorban gyenge munkaerő-piaci értékelése miatt.A gazdasági fejlettségi rangsor sereghajtói között van Gelsenkirchen, Herne, Oberhausen és Bottrop város. Észak-Rajna-Vesztfáliában még nem állt meg az iparvállalatok kivonulása - magyarázta Henning Krumrey.Wolfsburg
Címkék: 

Szalay Balázs és Bunkoczi László

2013.12.08.
„Afrikában kezdődött minden, ott szerettük meg a sivatagi versenyzést – nyilatkozta Szalay Balázs, aki összesen 12 alkalommal állt rajthoz a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenyén. – Hat éve autóztunk legutóbb ezen az útvonalon, s bár Dél-Amerikában is jól éreztük magunkat, azt azért mindig megbeszéltük a versenyzőtársakkal, hogy Afrika volt az igazi, hogy mindenki visszavágyik oda. Hát mi eldöntöttük, hogy vissza is térünk.”Noha logisztika és talán kihívás szempontjából is nehezebb az Africa Eco Race (hiszen itt nem csupán a mezőny, a szervizcsapat is úttalan utakon halad a Szaharában), de Szalayék nem törődnek a statisztikákkal, amelyek azt mutatják, a Szahara jóval kevesebb versenyzőt „enged át”, mint a dél-amerikai Atacama.„Az afrikai országok belátták, szükségük van a terepralira – hiszen jelentős bevétellel szolgál számukra –, úgyhogy a verseny teljesen biztonságos, a helyi kormányok és hadsereg a garancia erre. A kihívás, a pályák, a kietlen tájak miatt nyilván nehéz versenyre számítunk, az esélyeink azonban jók arra, hogy az élmezőnyben végezzünk. Persze, garancia semmire sincs, de hogy végig fogjuk küzdeni a távot, azt megígérhetem. Többek között ugyanis azért vonz mindenkit a Szahara, mert legyőzhetetlennek tűnik” – mondta Szalay Balázs, akit ezúttal nem kísér versenykamion a szakaszokon, hanem „csupán” a szervizcsapatra hagyatkozik (vagyis magán a szelektíven kizárólag magára számíthat), amelyet Darázsi Zsolt, Őri Péter és Kecskés István alkot majd a 2014-es viadalon.„Tíz év telt el azóta, hogy először betettem a lábam Afrikába, s az első ilyen jellegű élmény nyilván legalább annyira meghatározó az ember életében, mint az első csók – mesélte Bunkoczi László, az Opel Dakar Team navigátora. – Én is szívesen emlékszem azokra az időkre, és az utóbbi években időről időre eljátszottunk a gondolattal, hogy vissza kellene térnünk a gyökerekhez, vissza oda, ahol a kalandok kezdődtek. Az egyik kedvenc filmem, A tökös, a török, az őr meg a nő, amelyben az egyik főszereplő ellopja Jean-Louis Schlesser autóját és azt üvölti, hogy On the road again. Most nekem is ilyen érzésem van. Igaz, mi még nem vagyunk úton, csak készülünk rá, tréningezünk és várunk. De attól kezdve, hogy biztossá vált az indulásunk, már siettetnénk az időt, hogy újra ott legyünk.”Az autóversenyek meghatározó része a technikai háttér. Ami az autót illeti, az Africa Eco Race emberpróbáló távjának az Opel Mokkával vág neki a kettős, amely a 2013-as Dakaron – majd azt követően a Selyemút-ralin – már bizonyított, és természetesen új fejlesztéseket is kapott azóta. Ahogyan azt az Opel Dakar Teamtől megszokhattuk az utóbbi években.Érdekesség, hogy a verseny egyik főszervezője a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser, aki maga is rajthoz áll a versenyen, s egyik nagy ellenfelének Szalay Balázst tartja. A két pilóta jó viszonyt ápol: fogadást is kötöttek: aki több szakaszt nyer az Africa Race-en, az nyer. És ez remek párharcot ígér, hiszen egyikük sem az a típus, aki olyan nagyon szeretne veszíteni…  
Címkék: 

Év végi Skoda bemutató II. rész – Skoda Yeti és Yeti Outdoor

2013.12.08.
Kép és szöveg: Horváth MiklósA 2009-es bemutatása óta 2013. szeptember 30-ig összesen 281 100 darabot értékesítettek belőle. Szintén a megjelenése óta a kompakt SUV piac legvonzóbb modelljének számít, nem véletlenül nyilatkozta Winfried Wahland a Skoda igazgatótanácsának elnöke, hogy „…megjelenése óta messze meghaladta értékesítési várakozásainkat”. Magyarul nem számítottak arra, hogy ilyen volumenű sikert arat majd. Az Unióban jelenleg 4,1 százalékos teljes piaci részesedéssel bír az A-kategóriás városi terepjárók piacán, de 2012 óta az orosz piacon is megjelent a GAZ csoporttal együttműködve és gyárat indított Nyizsnyij Novgorodban. Ez része volt a 2018-ig tartó növekedési stratégiai tervnek, csakúgy mint a kínai terjeszkedés, ami 2013 év közepétől indult és mostanra már a Volkswagen Shanghai partnerének üzemében készítenek speciális hosszított verziókat a népes, távol-keleti ország igényeire szabva. Nem titkolt céljuk az eddigi gyártási darabszámot a következő 4 év alatt legalább évi másfél millióra feltornázni, ami 500 százalékos növekedést jelentene.Széleken a városi kivitel, középen pedig az Outdoor 4x4Így már talán érthető, hogy az eddig egyke Yetiből miért lett hirtelen kettő, miközben csak egy modellfrissítés történt. A hazai bemutatókról szóló beszámolóink egyikében (Honda CR-V 1,6 i-DTEC kapcsán) említettük azt a tendenciát, hogy az SUV vásárlók jelentős hányada szinte alig, vagy egyáltalán nem használja a 4x4 hajtás előnyeit, mert a felhasználási környezet nem kényszeríti erre. Ezért számukra bőven elég a fronthajtás és az egyszerűbb erőátviteli rendszer alkalmazása, valamint a felépítmény sajátosságaiból származó előnyökkel maradéktalanul elégedettek lesznek és felesleges többletkiadásoktól is megóvhatják pénztárcájukat. Ellenben akik sűrűn használják durva terepen autójukat, semmiféle kompromisszumra ne kényszerüljenek. A fenti termékpolitika és a folyamatosan növekvő igény szülte tehát a magányos Yeti városi és Outdoor igények szerint konfigurált testvéreit.Mindkét változat elején hangsúlyosabbak a vízszintes vonalak. Eltűntek a kerek formák és ennek megfelelően élesebb vonalakkal határolták a lámpatesteket, melyek első ízben bi-xenonnal és integrált LED-technológiás nappali fénnyel is rendelhetők. A kötelező háromszög motívum itt is megjelent a hátsó rendszámtáblát magába foglaló területen és persze a csomagtérajtó formáját is átrajzolták. A LED-es hátsó lámpák által kirajzolt C-alak élesebben jelenik meg és a tolatókamera is megjelent a kínálatban, a Skoda modellek történetében először. Ennek köszönhetően a Park Assist 2.0 rendszer most már a teljes hosszhoz képest csupán 60 cm-rel nagyobb helyre is képes beparkolni helyettünk az autót (a korábbi verziónál 80 cm kellett). Szintén újdonság a kulcsnélküli nyitás és indítás rendszere (KESSY) és az 5. generációs Haldex-kuplung alkalmazása a 4x4 kivitelben. Az utastér is frissült: háromküllős kormány, új dekorbetét és új kárpitszínek jelentek meg a kínálatban a tovább bővülő Simply Clever megoldások mellett. Az utastér helykínálata változatlan, hasonlóképp a biztonság is öt csillagos, azonban az 510 literes csomagtér esetében első ízben kínál a Skoda megfordítható csomagtér bélést (mint a Spaceback esetében), ami telekre, erdőbe, vagy kirándulni járóknak ad lehetőséget a sáros, nedves holmik kárpitszennyezés nélküli tárolására.A két modell felszereltségi szintjei abban megegyeznek, hogy a meglévő négy szinthez (Active, Active Plus, Ambition, Elegance) érkezett egy Laurin&Klement elnevezésű kategória, mely mindkét kivitelnél a legmagasabb felszereltségi szintet jelöli, ezzel együtt azonban az Outdoor esetében 2014 februárjától egy Aventure szint is felkerül az opciós listára. Az alapfelszereltség 4 légzsákot, 16 colos acél keréktárcsákat, menetstabilizálót (ESC), blokkolásgátlót (ABS) és fékasszisztenst is tartalmaz. Az utastérben található „okosságok” és az állítható magasságú vezetőülés és központi zár miatt viszont kevés magánvásárló fogja ezt a szintet választani. Outdoor Active szint esetében a fentiek ezüst színű külső tükörházzal és ködlámpával egészül ki.Vételárat az importőr az Active Plus felszereltégi szinthez az alap 1,2 TSI motorral szerelt verzióhoz adott csak meg (4 821 150 forint), melyben egy ajándék Continental téligumi-szett is szerepel. A dolce vita az Elegance szinten kezdődik és Laurin&Klementnél teljesedik ki – ez gondolom senki számára nem kérdés, hogy miért. Itt már 17 colos alufelniket kap a vásárló, és ködfényszórókat, melyek kanyarodófényként is működnek. A külső visszapillantó tükrei környezeti megvilágítást rejtenek, melyek az ajtózárak ki- illetve bereteszelésére lépnek működésbe. A háromküllős kormánykerék, a sebességváltókar gombja és a kézifék-markolat a kis bőrkárpit-csomag keretében egyaránt bőrbevonattal készül, a műszerfal Maxi DOT kijelzője pedig számos beállítási lehetőséget kínál, de a Climatronic és a 8 hangszórós audio-berendezés is része a felsorolásnak.A csúcsfelszereltséget mindkét változatnál a ŠKODA Yeti L&K jelenti. Az L&K jelzés a ŠKODA alapítói, Laurin és Klement nevére utal. E kivitel exkluzív barna bőrkárpittal (az ülések és az első kartámasz), LED-technikájú nappali menetfénnyel kiegészített bi-xenon fényszórókkal, LED-technikájú hátsó lámpákkal és barna díszvarrású textilszőnyegekkel készül. Bőséges felszereltsége egyebek mellett 17 colos kéttónusú alumínium keréktárcsákat, a Bolero rádiót, háromküllős multifunkciós kormánykereket, fekete vagy nemesfa dekorbetéteket és L&K logóval díszített küszöbléceket is tartalmaz. Az új magnetic-barna külső szín kifejezetten a Yeti L&K számára fenntartott árnyalat. Magyarországon az értékesítési előírányzat 2014-ben: 500 darab.

Motoros újdonságok 2014 – Suzuki

2013.12.08.
Kép és szöveg: Horváth MiklósA megbízhatóságáért kedvelt és a megfizethetősége miatt népszerű japán márka a túra endurójának zászlóshajóját – a DL1000 V-Stormot - vette leginkább kezelésbe. Mivel az elmúlt négy év során a 650-es kistestvér kapott több törődést, azonban a vásárlói érdeklődés a recesszió ellenére is töretlen a nagyobb hengerűrtartalmú endurók iránt, elérkezettnek látták az időt a nagyutazó felzárkóztatására. A méretes túragép megjelenése a múltat idézi, műszaki tartalma pedig egyértelműen a jelen kihívásainak kíván megfelelni. A DL sorozat egy évtizedes formanyelvét átírták a hamamatsui mérnökök, és az 1988-ban megjelent DR sorozat kacsacsőrének újkori értelmezésével tisztelegnek az előd érdemei előtt. A TL1000-től örökölt, 90 fokos V2-es erőforráshoz lényegében nem nyúltak és ennek köszönhetően a karakteres, messziről felismerhető hangorgánum megmaradt.A módosítások elsődleges célja a mai elvárásoknak megfelelő fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek teljesítése volt és persze a karakánabb nyomatékleadás. A 100 lóerős maximális teljesítmény 8000 ford./percnél jelentkezik, a 103 Nm-es forgatónyomaték pedig már négyezres főtengely fordulatnál kicsavarná alólunk a hátsókereket, ha nem kapott volna a gép egy igény szerint deaktiválható kipörgésgátlót. A legnagyobb újdonságok egyike, hogy az ABS mellett a 2014-es DL1000 szériafelszereltsége az említett menetstabilizáló elektronika, ami három fokozatban állítható, de további komfort és biztonsági kütyük is elérhetőek, amit nem csak világjáró motorosok fognak értékelni. Ilyen például a dőlésszögben és magasságban is állítható szélvédő-plexi, az ülésmagasság módosítását biztosító nyereg és a markolatfűtés, vagy a 20 literes üzemanyagtank.Ha hihetünk a gyár által megadott 4,8 literes fogyasztási adatnak egy közel 400 km-es hatótávval számolhat a leendő tulajdonos, ha nem térünk le az aszfaltútról. Ellenkező esetben sem kell aggódni a legközelebbi benzinkút messzesége miatt, viszont a keményebb terep leküzdéséhez elengedhetetlen a kartervédő lemez felszerelése és a tízküllős öntvény felnik fűzött küllősre cserélése. Vigasz lehet, hogy a futómű és a fék minden bizonnyal jól kiszolgálja majd a könnyű terepes és nagypakkos országúti kalandokat, mivel elöl egy minden paraméterében állítható, 43 mm-es, fordított KYB teleszkóp simítja el az úthibákat, hátul pedig a korábbi modellekből is ismert központi rugóstag dolgozik a tőle megszokott minőségben.A lassítást és a megállást a 228 kg menetkész tömeghez jól méretezett és ABS által felügyelt 310 és 260 mm-es féktárcsák, valamint az azokra ható négydugattyús TOKICO és egydugattyús NISSIN féknyergek végzik. A nagy érdeklődésre való tekintettel a modellnek saját weboldala is készült (http://www.suzuki-vstrom.com), ahol a koncepció megszületésétől kezdve a tervezés és tesztelés minden fázisáról láthatunk-hallhatunk beszámolókat, egyúttal a szezon kezdete előtt üzletekbe kerülő modell minden részlete is megismerhető.A Suzuki 2014-es motorpalettájának másik két újdonsága az UH típuskóddal ellátott Burgman 125 és 200 köbcentis változatainak faceliftje. Az egyhengeres, folyadékhűtéses, négyütemű blokkhoz és a hozzákapcsolt fokozatmentes automata váltóhoz jelen esetben sem nyúltak, viszont a hajtott kerék állítható rugóstagot kapott. A fékhatás növelése érdekében 20 mm-rel nagyobb lett az első féktárcsa (240 mm) és a blokkolásgátló (ABS) a szériafelszereltség részévé vált.A díványrobogók ülésmagassága változatlanul 735 mm, ellenben a szélvédelem növelése érdekében 110 mm-rel magasabb plexit helyeztek a műszeregység mögé. Apropó, műszerek! Az új LCD kijelző a pontos idő, benzinszint és haladási sebesség mellett az átlagfogyasztást, a fordulatszámot és a gazdaságos kezelést is visszajelzi. A gyár szerinti fogyasztás a kisebb motor esetében 2,9 liter, a kétszázasnál pedig 3,3 liter 100 kilométerenként.Természetesen nem hagyhatjuk szó nélkül a megújult külsőt sem, hiszen a nagytesók formajegyei köszönnek vissza elöl-hátul mindkét motoron, ami nem véletlen, merthogy a 400-as és 650-es Burgman-nek már van egy népes rajongótábora, melynek farvize talán ad egy kis megnyugvást a marketing csapatnak. Ezért a lámpatestek formája és az idomok vonalvezetése is az elegáns családtagok nyomdokait követi és persze a tároló rekeszek űrtartalma is gyarapodott, hiszen a szépség mellett a praktikusság is fontos a nagy tervek megvalósításához.Az idei év első negyedének végéig Spanyolországban készültek az Európában is népszerű scooterek (a 125, 150 és 200 ccm-es modellekből 11 év alatt majdnem 150 ezer darab került eladásra), azt követően viszont Tájföldre költöztették a gyártás helyét, mert az amerikai piacon tervezett terjeszkedéshez kellett igazítani a termelési kapacitást.

Bővít az Eagle Ottawa Szolnokon

2013.12.07.
A tájékoztató szerint a szolnoki Eagle Ottawa Hungary Kft. több mint 446 millió forintot nyert az Új Széchenyi Terv keretében. A cég a pályázati forrásból technológiai fejlesztést hajt végre gyártó- és IT eszközök beszerezésével, továbbá bővíti infrastruktúráját és 50 fővel növeli munkavállalói létszámát - olvasható a közleményben. A beruházás célja üléshuzat-alkatrészek előállítása a társaság szolnoki székhelyén. A támogatás emellett megteremti annak feltételeit is, hogy az Eagle Ottawa tovább erősítse pozícióját az autóiparban."Cégünk különösen fontosnak tartja, hogy sikerült olyan konstrukciót találnunk, amely a technológia fejlesztésével párhuzamosan újabb 50 ember megélhetéséhez járul hozzá. Az Eagle Ottawa Hungary Kft. több mint 12 éve van jelen Magyarországon, jelenleg 900 munkavállalót foglalkoztat, s arra törekszik, hogy üzleti céljainak teljesítése közben az itt élők számára is érzékelhetően járuljon hozzá a helyi gazdasági és szociális környezet fejlődéséhez" - közölte Bryn Kahrl-t, az Eagle Ottawa Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a közlemény szerint.Világszínvonal SzolnokrólAz Eagle Ottawa 2001-ben nyitotta meg szabászati üzemét Szolnokon, majd festőüzemmel bővülve 2005-ben, elsőként költözött a Tisza-parti megyeszékhely ipari parkjába. Ugyancsak a városban működik 2009 óta az észak-amerikai központú cég európai kutatás-fejlesztési központja is. A társaság festett bőrből szabja vezető autómárkák üléshuzat-alkatrészeit. Emellett olyan munkafolyamatokat végez, mint a perforálás, laminálás és hímzés, ezekkel is szélesítve választékát. A folyamatban lévő beruházás tovább bővíti a gyár termékpalettáját. A nyilvános cégadatok szerint a cég értékesítésének árbevétele 2012-ben meghaladta a 20 milliárd forintot, 2011-ben 15,7 milliárd forint volt, túlnyomó része exportból származik. A társaság adózott eredménye 1,8 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra nőtt. 
Címkék: 

Veszik és viszik az autót a kínaiak

2013.12.07.
Kínában 14,9 százalékkal nőtt az eladott új járművek száma novemberben a tavalyi azonos időszakhoz képest. A China Daily angol nyelvű hivatalos kínai napilap szombaton azt közölte, hogy az idei első tizenegy hónapban a járműeladás 17,1 százalékkal 15,4 millióra nőtt. Ez azt jelenti, hogy az idén eladott új járművek száma legalább 15 százalékkal múlja majd felül a múlt évit.A kedvező novemberi adat a kínai gazdaság élénkülésére, illetve az alacsony bázisalapra vezethető vissza. Tavaly 4,3 százalékkal több járművet adtak el az ázsiai országban, mint egy évvel korábban.Az év elején ismertetett nemzetközi felmérés szerint a külföldi autógyártók számára továbbra is Kína a legfontosabb célpont. Harmincegy ország 200 autóipari vezetőjének 70 százaléka számára az első beruházási célpont Kína, Indiát, Oroszországot és Brazíliát megelőzve. Kína 2009-ben vette át az eladások első helyét az Egyesült Államoktól.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója