Fővárosi mélygarázstűzzel zárult a kedd, három autó kiégett

2024.08.07.
- A nagyjából száznyolcvan négyzetméteres garázsban három személykocsi teljes terjedelmében ég, a lakók robbanást is hallottak - írta a katasztrófavédelem honlapja 8 perccel éjfél előtt. A fővárosi hivatásos tűzoltók több egysége vonult a helyszínre, a tüzet vízsugarakkal oltották. A beavatkozást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A rajok átvizsgálták az épületet, amelyet valamennyi lakó elhagyott. - Eloltották a tűzoltók a budapesti mélygarázsban keletkezett tüzet, az anyagi kár jelentős - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel szerdán. A tűzoltók a háromlakásos épületet átvizsgálták, átszellőztetik a házat. - A lakók visszatérhettek otthonukba, bár az épületről leválasztották a közműveket. Az anyagi kár jelentős - adta hírül a távirati iroda éjjel, háromnegyed 2-kor.  

Első emelet show Londonban

2024.08.06.
Vissza a gyökerekhez: az emeletes buszok őse, a lóvontatású omnibusz 1853-tól közlekedett Párizsban, de századforduló motoros változatai már Londonban hódítottak. Nem a napjainkig szolgáló vörös AEC Routemaster volt az úttörő, hanem a német Daimler. A kétszintes, nyitott tetejű, tömörgumi-kerekes, 26 férőhelyes fehér autóbusz 1899. október 9-én kezdte meg a menetrendszerű közlekedést a Kennington és a Victoria Bridge közötti útvonalon, amelyet a Motor Traction Co. üzemeltetett. Ltd. Egy évvel később módosították útvonalát és a Victoria Bridge helyett az Oxford Circusra került a végállomás. Az autóbusz London legrégebbi tömegközlekedési eszköze. George Shillibeer kocsigyártó 1829-ben indította el a Paddington és Bank közötti járatát, de a régóta ismert postakocsis szolgáltatásokkal ellentétben az utasoknak nem kellett előre foglalniuk, és az útvonal bármely pontján le lehetett szállni a járműre. Shillibeer Omnibusnak nevezte el szolgáltatását (ami latinul annyit jelent, hogy „mindenkinek”, bár akkoriban a legtöbb dolgozó ember nem tudta megfizetni. Shillibeer lóbusz a Bury Street-en 1829-ben, ismeretlen művész, 1860 körüli ábrázolása Az ötlet bevált, és 1832-ben már 400 lóvontatású busz közlekedett Londonban. A járművek ugyanabból a műhelyből származtak, mint a postakocsik, a magánkocsik, mezőgazdasági járművek: fából készültek és kézzel különböző színűekre festették. Az első ló nélküli buszok karosszériája is hasonlóan készült önjáró- motoros alvázakra . Lóvontatású és önjáró autóbusz, 1900 A brit főváros igényeinek köszönhetően a London General Omnibus Company (LGOC) a világ legnagyobb buszvállalatává vált. Az 1900-as években saját motoros modelleket fejlesztett, miközben létrehozta az Associated Equipment Company-t (AEC), amely buszokat, teherautókat és furgonokat gyártott belföldre és exportra. A házon belüli tervezés, gyártás és karbantartásnak eredményeként egyre inkább szabványosítottá váltak a buszok, amik az előzőkre épültek, így nagy, egységes és megbízható járműflotta jött létre. A buszok méretére vonatkozó ellenőrzések enyhítése és a gyors innováció egymást követő szabványos típusokat hozott létre, az 1910-es B típustól az 1954-es Routemaster (RM) típusig. B típusú nyitott tetejű autóbusz Forrás: LT Advertising and Publicity, 1970-1980. Az első Routemastert 1954 szeptemberében mutatták be az Earl’s Commercial Motor kiállításon. A hűtőrács nélküli prototípus 8,38 méter hosszú, 2,44 méter széles és 4,38 méter magas volt. A motor hűtésének javítása érdekében áttervezték a homlokfalat. A 64 személyes változat 750 kilóval volt könnyebb az előd AEC RT szériánál, hála a hibrid konstrukciónak, mely átmenet volt az önhordó karosszéria és acélváz kombinációjának. Klasszikus Routemaster A könnyebb AEC Routemaster független kerékfelfüggesztést, szervokormányt, automata sebességváltót és hidraulikus fékrendszert kapott. Az első Routemaster 1956. február 8-án állt forgalomba Londonban, a 2-es vonalon. Az 1958-ban készült három prototípus közül kettő már Leyland-motort kapott. 1961-ben készült 24 darab 9,14 méteres változat, a sikeres próbák után 1965-ben elindulhatott az RML széria sorozatgyártása. London városa többnyire a rövidebb szériából rendelt: a 2123 darabos mennyiségből 524 volt hosszított változat. A londoni Routemastereket AEC AV590 típusú, 9,6 literes, 115 lóerős (86 kW) dízelmotor hajtott négysebességes automata váltón át. A Green Line megrendelésére készült zárt hátsó peronos távolsági változat RMC 8,38 méter hosszú és 57 üléses volt. Az 1960-as évek végén és a 70-es években visszaesett utasforgalom miatt a London Transport a költségek csökkentésére az olcsóbb, csak sofőrrel, kalauz nélküli üzemeltetést választotta egyes útvonalakon. Az utolsó Routemaster 2005. december 9-én szállított utasokat Londonban a 159-es járaton. A busz igazi ikonná vált, jutott belőle az egykori brit gyarmatokra, nemzetközösségi országokba, a kiszuperáltak közül sok száz napjainkban is kávézóként, étteremként szolgál. Boris busz A korábbi főpolgármester, Boris Johnson javaslatára 2011 és 2017 között ezernél több hibrid-elektromos hajtású New Routemaster állt forgalomba Londonban, ezek is nyílt hátsó peronos karosszériával Az autóbuszok egykor fából készültek, a nyitott tetejű járműveket napjaikban számítógépes technológiával tervezik és robotok gyártják. Egykor lovak húzták, majd gőz, elektromosság, benzin, gázolaj hajtotta, mostanság hidrogén üzemanyagcellák energiája adja az áramot a villanymotoroknak. Jewel E elelktromos busz A brit Equipmakeés a spanyol Beulas karosszériaépítő Jewel E buszát 544 lóerős és 3500 newtonméteres nyomatékú Eqipmake Zero Emission Drivetrain hajt. Az 543 kilowattórás kapacitású lítium-ion akkumulátorcsomaggal a Jewel E egy feltöltéssel több mint 400 kilométeres útra képes. A tervek szerint az Egyesült Királyságban 4 ezer brit gyártmányú, zéró kibocsátású busz forgalomba állítását tervezik. A BYD 500 wattos teljesítményű BD11-es elektromos busza egy töltéssel 600 kilométeres képes, ami majdnem négyszerese a londoni emeletesek napi futásteljesítményének. A Go Ahead London száz beszerzését tervezi, amire van esély, mert a 400 ezer fontos kínai modell százezerrel olcsóbb a brit piacon elérhető versenytársaknál. Az angol ADL és a kínai BYD közösen gyártott buszaiból eddig 1800 kelt el brit piacon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bevezetik az egységes áru helyjegyet a távolsági buszokon

2024.08.06.
Így könnyebben áttekinthetővé és egységesebbé válik a tarifarendszer, ráadásul a legutóbbi frissítést követően, amikor a vasúttársaság okostelefon-alkalmazásába is beépítésre került az EMMA elnevezésű, egységes menetrendi kereső és útvonaltervező szolgáltatás, most a MÁV-applikációban is folytatódik a két szolgáltató integrációja: hétfőn elindult a Volán-járatokra érvényes új, választható helyfoglalási rendszer is. A kép illusztráció. Fotó: MTI/Vasvári Tamás Jelezték, hogy a helyjegy nemcsak a MÁV-applikációban váltható meg, hanem a jegy.mav.hu felületén, a vasúti és autóbuszos pénztárakban és a MÁV-START automatáiban is. A digitális csatornákon - tehát a MÁV-mobilalkalmazásban vagy jegy.mav.hu weboldalon - vásárolt helyjegy 5 százalékkal olcsóbban, mindössze 285 forintért érhető el - írták. Közölték azt is, hogy az új, egységes helyjegy először a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon, a következő lépcsőben pedig a vidéki városok között lesz igénybe vehető. Az újításnak köszönhetően a helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is garantált ülőhelyen, kényelmesen utazhatnak - közölte a MÁV.
Címkék: 

A Kia leleplezte az új K8-at

2024.08.06.
A bemutatott képekből ítélve az új K8-as szedán némileg hordozza magán a Sorento crossover jegyeit, de a megjelenésére mégis használhatjuk a forradalmi jelzőt, mert sok az eltérés a 2021 tavaszán Dél-Koreában piacra dobott elődjéhez képest. A legradikálisabb változásokat az elülső részben látjuk, ahol szinte teljesen módosult a Kia-dizájn. A hűtőrács nagyon keskeny lett, és a fényszórók függőleges kialakításúak. Utóbbiak ugyancsak Sorentóról vándoroltak át a prémiumos K8-ra. Eltűnt róla a két fényszóró közötti teret díszítő rombuszmintás orrész, helyette sima, két oldalt kissé megtört lemez került. És nagyon figyelemre méltó a fényszórók között, közvetlenül a motorháztető alatt futó LED-szalag is, amely azt az érzetet keltheti, hogy az autó masszívabb és szélesebb is. Ami a luxusautó autó hátsó részét illetti, itt is vannak változások, bár nem olyan számottevőek, mint elől. A csomagtartó vonala némileg módosult, de a fényszórók megtartották a már megszokott Kia formavilágát. A belső tér várhatóan nagyon fog hasonlítani a zászlóshajó EV9-es modelléhez. A vásárlók többfajta hajtáslánc közül választhatnak, lesz köztük benzinmotoros és hibrid egyaránt. Az új Kia K8 hossza körülbelül 5 méter, s részben a hossza, részben a külleme – különösen oldalnézetből – miatt tekintik az autót a Toyota Camry versenytársának. Az új K8-at még ebben a hónapban tárják a közönség elé, s a bemutatón feltehetően az autó műszaki paraméterei is ismertté válnak, de erősen kétséges, hogy az autó valaha hozzáférhető lesz a magyar vásárlók számára is.

Forgalommal szemben hajtott egy kerékpáros az M5-ösön - videó

2024.08.06.
A kerékpáros Kecskemétnél hajtott a forgalommal szemben. - Sajnos láttunk már több esetet, mikor autópályára felhajtott valaki kerékpárral, de hogy a belső sávban, forgalommal szembe tegye ezt, az egészen elképesztő - írta a videót közzétevő portál. A képre kattintva megnézheti az életveszélyes mutatványt. Az oldal szerkesztői nem lepődnénk meg, ha az autópálya kezelőjének kamerája is rögzítette volna a „mutatványt”. Ebben az esetben kiderülne, mettől meddig hajtott az autópályán a kerékpáros. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Lamborghini beletaposott a gázba Dél-Koreában

2024.08.06.
Fotók: Lamborghini Az Automobili Lamborghini ünnepli Bundang márkakereskedésének újranyitását, új fejezetet nyitva az Italia Automobilival kötött partnerségében. Az ünnepélyes nyitóeseményen bemutatták az Urus SE-t[1], a márka első plug-in hibrid szuper SUV-ját, valamint a Lamborghini világszerte legkelendőbb modelljének legerősebb változatát. Mintegy 100 ügyfél, sajtó képviselő és vendég ünnepelte a hivatalos megnyitót Federico Foschinivel, az Automobili Lamborghini marketing- és értékesítési igazgatójával és Francesco Scardaonival, az Automobili Lamborghini Asia-Pacific régió igazgatójával együtt. „Dél-Korea az egyik kulcsfontosságú piacunk, amely nagy növekedési potenciállal rendelkezik. Annak érdekében, hogy közelebb legyünk vásárlóinkhoz, fontos, hogy bővítsük kiskereskedelmi jelenlétünket. Az új kiállítótér azt is lehetővé teszi, hogy jobban megfeleljünk ügyfeleink igényeinek, akik az Ad Personam területen konfigurálhatják álomautójukat. 2024-ben a „Direzione Cor Tauri” stratégiai program a második szakaszába lép egy második hibrid modell piaci bevezetésével. A hibrid korszakba való átmenet során ez az új, ultramodern bemutatóterem csúcsminőségű márkaélményt biztosít” – magyarázza Stephan Winkelmann. „A világ hetedik legnagyobb piacaként és az ázsiai-csendes-óceáni térség harmadik legnagyobb piacaként Dél-Korea erőteljes és gyors növekedést ért el. Számunkra ennek logikus következménye egy második márkakereskedés megnyitása Dél-Koreában. A Bundang az egyik legfejlettebb, nagy potenciállal rendelkező terület, és számos vezető koreai IT- és technológiai vállalatnak ad otthont. Biztosak vagyunk abban, hogy az Italia Automobili a megfelelő partner a Lamborghini képviseletére Bundangban, mivel a vállalat teljes mértékben elkötelezett az ügyfeleink által elvárt minőségi és szolgáltatási szabványok mellett. Az új márkakereskedés megnyitása Bundangban is mutatja, mennyire kívánatos a Lamborghini márka a luxus szupersportkocsik globális gyártójaként a dél-koreai piacon” – magyarázza Francesco Scardaoni, az Automobili Lamborghini Asia Pacific régió igazgatója. Körülbelül 440 000 lakosával Bundang a legnépesebb és legnagyobb körzet Seongnamban, egy nagyvárosban a szöuli főváros régiójának délkeleti részén. A Bundang-Pangyo kerület könnyen megközelíthető Szöul Gangnam kerületéből, és a vezető IT-cégek nagy koncentrációja miatt nagy vásárlóerővel rendelkező területnek számít. A Bundang-Pangyo ismert Pangyo Techno Valley ipari komplexum közelében található a Lamborghini bemutatóterem Bundangban, 540,62 négyzetméteren terül el. A piac legújabb szuperautóit és szuper SUV-jait bemutató szalon a csúcsminőségű olasz autóipari tervezést és műszaki megoldásokat mutatja be. Itt található még a Collezione, Accessori Originali divatválaszték és egy speciális ad personam terület, ahol a vásárlók a Lamborghini járműkonfigurátorban megtervezhetik személyre szabott álomautójukat szinte végtelen színből, anyagból és felszereltségből, a belső és a külső tükrözi személyiségüket és életstílusukat. A kárpitszövetek tapintása és illata, valamint az olyan exkluzív anyagok, mint a szénszál, szintén érzékszervi élményt kínálnak a vásárlóknak. A Lamborghini Bundang exkluzív és kényelmes légkörében a vásárlók teljes egészében álomautójuk kiválasztásának és konfigurálásának szentelhetik magukat. [1]A járművet még nem kínálják eladásra, ezért nem vonatkozik rá az 1999/94/EK irányelv. Az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási adatok a típusjóváhagyási fázisban vannak  
Címkék: 

Vezérigazgató-csere a minisztériumi irányítás alá került HungaroControl élén

2024.08.06.
Ennek megfelelően a HungaroControl szakmai szempontból legfőbb stratégiai célja a légi forgalom biztonságos és zavartalan áramlásának megteremtése és fenntartása - tették hozzá az MTI-nek küldött közleményben. Az NGM megfogalmazása szerint Nagy Márton miniszter "iránymutatása alapján" a HungaroControl prioritásai közé tartozik a magyar légi közlekedés minőségének jelentős javítása, az európai légi közlekedést támogató szervezettel (Eurocontrol) való szoros együttműködés, valamint a magyar érdekek hatékonyabb képviselete. Kiemelt feladata továbbá a jelentősen megnövekedett átrepülő forgalom kezelhető szinten való stabilizálása, valamint ennek érdekében a jövőbeni díjstruktúra felülvizsgálata és szükség esetén módosítása - emelte ki az NGM. Emellett a HungaroControl nagy hangsúlyt fektet szakmai és humánpolitikai tevékenységének megerősítésére és továbbfejlesztésére, valamint a nemrégiben állami többségi tulajdonba került Budapest Airport Zrt.-vel való stratégiai és szakmai partnerség kialakítására. A HungaroControl hatékony irányítása nélkülözhetetlen a repülőtér optimális működéséhez, amely alapvető fontosságú az utazóközönség elégedettségének fenntartásában és a magyar turizmus fellendítésében. A légi forgalom zökkenőmentes koordinálása lehetővé teszi a repülőtér kapacitásának maximális kihasználását, valamint a további, nagymértékű fejlesztések alapjául szolgál, ami hosszú távon alapvető feltétele a turisztikai infrastruktúra fejlesztésének és az ország gazdasági növekedésének - írták. A kitűzött célok hatékony megvalósítása érdekében a társaság vezérigazgatói posztjára 2024. augusztus 1-jével Turi Ferencet nevezték ki. Az eddigi vezérigazgató, Tóth László munkáját megköszönték, közös megegyezéssel távozik - derül ki a közleményből. Turi Ferenc több mint 40 év szakmai tapasztalattal rendelkezik a légi közlekedés számos területén. Pályafutása során többek között a Malév chicagói régiós igazgatójaként, majd kereskedelmi és marketingigazgatójaként is dolgozott. Később a Roland Berger tanácsadó cégnél töltött be ügyvezető-partneri szerepet. A közelmúltban számos jelentős légiközlekedési projektben vállalt stratégiai tanácsadói feladatokat - közölték.  

Sportos vérvonalú modellek a Toyota és a Lexus közeljövőből - fotóalbum

2024.08.06.
Aki nem csak használati tárgyat lát az autóban, hanem lelkesedik érte, szereti és örömét leli benne, az az elmúlt éveket nem élte meg jól. Egyre több az SUV, a crossover és az elektromos autó, ezek pedig távolról sem képesek azt a vezetési élményt nyújtani, mint egy old school benzines gép, amely könnyű építésű és minden porcikája azért van, hogy mosolyt csaljon a vezető arcára. Szerencsére a Toyota látja ezt a vásárlói réteget, tisztában van az igényeikkel. A japán óriás szándéka egyértelmű: kellenek a sportos modellek. A könyvelők és a pénzügyesek szándéka szintén egyértelmű: ne pazaroljuk a pénzt a szerencsés esetben is legfeljebb kis hasznot hozó rétegmodellek fejlesztésére. A két egymásnak ellentmondó hozzáállást úgy oldja fel a Toyota, hogy más márkákkal karöltve fejleszt. Így volt ez a múltban is: a GT86 a Subaruval osztozik a műszaki alapokon, az aktuális Suprában pedig nagy adag BMW található. A Toyota és a Suzuki együttműködése régebbi keletű: mindkét márka palettáján van olyan modell, amelyet a másik fejlesztett, de emblémacserével mindkét cég árulja. A pletykák szerint a Toyotánál három sportos modell is fejlesztési szakaszának végén jár, s két-három éven belül megérkezhet a szalonokba. A japánok a középmotoros MR2 felélesztését tervezik – természetesen a lehető legmodernebb köntösben. A 2007-ig gyártott eredeti MR2 kicsi, kétüléses roadster volt, s hasonló megoldásra számíthatunk az utód esetében is. A tervezett 2026-os piaci bevezetés egyelőre nem biztos, mint ahogy az sem, hogy milyen hajtáslánc kerül a kocsiba. Az egyelőre Toyota FT-Se néven futó projekt kapcsán hallani arról, hogy tisztán elektromos (BEV) lesz, de előfordulhat, hogy a GR Yaris, háromhengeres benzines turbómotorja kerül a kocsiba. Utóbbi mellett szól, hogy a GR Yaris hajtáslánca készen van, így csak át kell emelni az MR2-be. Akár a 315 lóerő körüli villanyos hajtás, akár a turbós benzines kerül az ülések mögé, dinamikában nem lesz hiány. A hírek szerint a belső égésű motoros verzió esetében 1,3 tonna lesz a saját tömeg, és a feltöltött motor hatfokozatú manuális vagy nyolcfokozatú automatán keresztül hajtja majd a hátsó kerekeket. A költségek megosztása miatt az együttműködés más gyártókkal szintén szükségszerű lesz. Tervben van az MR2-nél is kisebb sportos kétüléses, amely a Suzuki Cappuccino alapjaira készülhet. A kooperációban a Daihatsu is részt vesz, hiszen nagy tapasztalatai vannak a Copen nevű roadster gyártásával. Ez a projekt a Toyotánál jelenleg S-FR néven fut, és eddig hányattatott volt a sorsa. Koncepcióautóként ugyanis már 2015-ben bemutatkozott. Akkor úgy tűnt, hogy szériaérett, aztán mégsem valósult meg. Ám most ismét szóba került egy négy méter körüli, orrmotoros (1,5 literes, soros négyhengeres) és hátókerék-hajtású gép, amely a Mazda MX-5 közvetlen riválisa lehet. Így az egy tonnánál alig nehezebb, parányi kétüléses három emblémával - Toyota S-FR, Daihatsu Copen és Suzuki Cappuccino – kerülhet a szalonokba. Jöjjenek az igazi legendák, de maradjunk egy modell erejéig még a Toyotánál. A hírek szerint a Celica is utódot kap. Az 1970 és 2006 között gyártott, hét generációt megélt Celica igazi húzónév lehet a Toyota palettáján, és az eddig FT-86 néven futó projekt végső formájában akár már a 2025-ös Tokiói Autószalonon látható lesz. Úgy véljük, hogy az elektrifikáció ezt a modellt nem éri el, mert a Celica név arra kötelezi a Toyotát, hogy alacsony építésű, kétajtós kupét készítsen, amelybe valószínűleg 2,0 liter körüli négyhengeres, turbós motor kerül modern infotainment rendszerrel és a Toyotára jellemző magas összeszerelési minőséggel. A Lexusnak más szerepet szán a Toyota Motor Corporation. A cégcsoport presztízsmárkájaként teljesen elektromos jövőt vizionálnak neki, így a legendás, V10-es, kultikus LFA utódja legalább részben elektrifikált lesz. A mérnökök feladata azt elérni, hogy a nehezebb elektromos hajtás ellenére ugyanolyan kezes és élvezetes menetteljesítményeket nyújtson, mint az eredeti tette. Koji Sato, a TMC első embere szerint nem kizárt a szilárdtestakkumulátor-technológia alkalmazása ebben a modellben, hiszen a Toyota évek óta fejleszt ezen a téren. A Lexus BEV Sport Concept-et 2021-ben már megmutatták, de a piaci bevezetés mellett a hajtásláncról sem született végső döntés, mert a tisztán elektromos hajtás mellett ugyanis szó van plug-in hibrid rendszerről is. Ami a teljesítményt illeti, egy LFA-utód esetében csak szuperlatívuszokról lehet szó. Sato szan alig 2 másodperc fölötti 0-100-as sprintről tett említést, miközben a kecses sportkupé hatótávja legalább 650-700 km lesz. A rendszer belső égésű eleme 4,0 literes, V8-as, az összteljesítmény 720 lóerő körül várható. High-tech megoldásokra számítsunk a karosszériát illetően is: a tömeg csökkentése érdekében az alumínium padlólemezre szénszál erősítésű kocsitest kerül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Itt mérték be a rekorder gyorshajtót a rendőrök - 390 ezer forintja bánja

2024.08.06.
A sofőr a megengedett 50km/h helyett 130-al száguldozott, tettéért 8 büntetőpont és 390 ezer forintos bírság járt – közölte a rendőrség. Fontos megjegyezni, hogy a jogosítványt 18 összegyűjtött pont után veszik el, minimum fél évre! Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindenkiben tudatosuljon, a sebességtúllépés az egyik legfőbb baleseti ok. A biztonságos közlekedésért és a balesetek elkerüléséért a legtöbbet mi magunk, tehetünk! A szabály az szabály… tartsátok be – tették hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Gestamp újraértelmezi az ellátásilánc-menedzsmentet

2024.08.06.
Az autóipari logisztika számára a konnektivitás fogalma túllépett a hagyományos határain, ahol a digitális hálózatok az innováció és az együttműködés gerincévé váltak. Egyesek számára a konnektivitás fogalma egyszerűen a rendszerek összekapcsolását jelenti, de ez korlátozza a digitális hálózatokban rejlő valódi lehetőségek és az autóipari logisztika számára rejlő lehetőségek megértését. Az alkatrészgyártó Gestamp túllépett ezen. A Gestamp a hálózatok alkalmazásait a következő logikai lépésig fejlesztve alkalmazza a szövetkezett hálózatokat, ahol a különálló hálózatok vagy helyszínek megosztják az erőforrásokat. A globális, szövetkezett szoftverkeret koncepciója elsősorban az emberekről szól Diego Mallada szerint, aki az Automotive Logisticsnak adott videóinterjúban beszélt erről. Globális közösségeket hozunk létre - mondta. - Ezek a közösségek pedig az egyes technológiai területek szakértőiből állnak. E globális szövetségi hálózaton keresztül a Gestamp egy olyan világméretű digitális környezetet épít, ahol az összes operatív régió szakértői határok nélkül dolgoznak együtt. Egy vállalatnak például lehetnek olyan szakemberei Kínában, akiknek megvan a szakértelme ahhoz, hogy hozzájáruljanak a mobilalkalmazások létrehozásához. A hálózaton keresztül ezek a szakértők összekapcsolódnak a németországi, spanyolországi vagy potenciálisan bárhol máshol a világon lévő szakemberekkel. Mallada szerint a szövetkezett hálózat egyfajta nyílt forráskódú közösség alapját képezi, amely lehetővé teszi a például a Gestamp számára, hogy a szaktudás minden területén fokozza a globális átképzést. Ennek a nyílt forráskódú közösségnek az alkalmazási lehetőségei szinte végtelenek. Emellett lehetővé teszi a bensőséges tapasztalatszerzést és munkát az egész globális üzemünkben, mert végső soron az ipar 4.0 stratégia a világ összes üzemének átalakításáról szól. Ez az egyik oka annak is, hogy a Gestamp 2023-ban csatlakozott a Catena-X projekthez és elkötelezte magát a megbízható, biztonságos adatcsere mellett. A Gestamp és a Mallada számára a szövetségi hálózatok megvalósítása az autóipari logisztikában az emberek és a rendszerek fejlesztésének kulcsa. Adatminőség és szemantika a digitális hálózatokban A Gestampnak több mint 100 üzeme és számos hálózata van, így a felhasználható adatokból nincs hiány. A kérdés az, hogy hogyan történik ezeknek az adatoknak a rögzítése, értelmezése és végrehajtása az autóipari ellátási lánc menedzsment ipar 4.0 stratégiáinak javítása érdekében? Ahhoz, hogy a szövetkezett hálózat valóban megvalósulhasson, elengedhetetlen, hogy a Gestamp logisztikai adatai szabványosítottak és érthetőek legyenek az összes telephelyen. Az ellátási láncok adatminőségének és szabványosításának javítása kritikus fontosságú a globális autóipari ökoszisztéma szempontjából. Mallada rámutatott, hogy az adatok szabványosítása nem könnyű feladat, de a Gestamp proaktívan dolgozik saját megoldásainak kifejlesztésén. Logisztikai szempontból például a vállalati erőforrás-tervezés (ERP) adatai nem vehetők figyelembe a tárgyak internetére (IoT) vonatkozó adatok, a felhő vagy bármely ipari folyamat szempontjai rovására, amelyek közül sokan különböző protokollokat használnak. A Gestamp architektúrájának vannak olyan aspektusai is, amelyek valós idejűbbek, és közelebb működnek az ipari folyamatokhoz. - Különböző infrastruktúráink vannak - mondta -, így nem mindegyik van ugyanabban a fázisban. Ez azt jelenti, hogy az adatok szabványosítása a szemantikai homogenitás elérése érdekében minden rétegben megköveteli az ipari és adatkezelési szakértők együttműködését. A globális tóház modellje Egy másik kulcsfontosságú cél az adatok integrációjának és átláthatóságának további növelése a szélesebb ellátási láncban. Az interoperabilitást lehetővé tevő globális keretrendszer szoftvertervezéssel történő kiépítése mellett a Gestamp jelenleg egy globális tóház létrehozásán dolgozik az ellátási lánc adatai számára. Mallada szerint ez a struktúra egy Venn-diagramon helyezkedik el a Gestamp adatszolgáltató irodája - az egyik oldalon - és a Gestamp csapatai, például az infrastrukturális csapat, a másik oldalon. Ez a modell segít a Gestampnak az osztályok közötti belső adatcserében és a potenciális adatsilók megszüntetésében. - Így cserélünk adatokat az ellátási lánc többi tagjával is - közölte Mallada. - Az architektúra lehetővé teszi az ellátási lánc végponttól végpontig tartó ellenőrzését. Technikai szempontból általában nincs kapcsolat a valós idejű adatok és a késleltetett komponensek adatai között. Ez problémát jelenthet. A Gestamp azonban képes arra, hogy ezeket a nagyon nagy mennyiségű adatokat kötegelésben olvassa be, miközben robusztus adatkezelést és biztonságot valósít meg, lehetővé téve a digitális szinkronizációt, ami egy áramvonalas adatkörnyezetet eredményez - tette hozzá. Az adatokkal összefüggésben a kiberbiztonság is fókuszba kerül. Mallada szerint a kiberbiztonság központi szerepet játszik a Gestamp teljes stratégiájában, egy szétválasztott ellátási lánc számos kockázatot és elveszett lehetőséget rejt magában. A digitális ellátási lánchálózatokban a kiberbiztonsági kihívások egyre nagyobb gondot jelentenek. Erre is megoldás például a Catena X. - Az IoT-ből származó adatok, például a gépekről gyűjtött adatok a teljes ipari folyamatról alkotott szélesebb képet táplálják, ami aztán megerősíti az adatminőséget és a szélesebb logisztikai térképet. Az alkatrészek azonosítóját a teljes folyamban nyomon tudjuk követni - mondta el. Mesterséges intelligencia a hatékonyságért A modern autóipari logisztikában azonban nem beszélhetünk adatokról anélkül, hogy ne beszélnénk a mesterséges intelligenciáról (MI). Mallada szerint az MI-algoritmusok fejlesztésére fordított idő hetven-nyolcvan százalékát az adatok előkészítésére és minőségellenőrzésére fordítják, és a Gestamp ugyanazt a stratégiát alkalmazza az MI esetében, mint a szoftverfejlesztésnél. - Gépi tanulási műveleteket, technológiákat és mesterséges intelligencia-életciklusokat használunk, amelyeket aztán a termelési rendszerekbe implementálunk - fejtette ki a szakember. - Azt is szeretnénk, ha üzemeink képesek lennének tanulni azoktól, amelyek a világ más részein jobban teljesítenek, mint említettük, ezért tovább folytatjuk az MI-modellek és algoritmusok képzését, amelyek segíthetnek ebben. Az összekapcsolt ökoszisztéma, akárcsak egy természetes ökoszisztéma, nem statikus, így folyamatos fejlesztésre szorul. Mallada szerint fontos, hogy a rendszeren keresztül összekapcsolt közösségek folyamatosan cseréljenek adatokat.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója