Megvilágosodás napja: közel 2000 résztvevő

2014.10.06.
A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság október 3-án 10. alkalommal rendezte meg a „Megvilágosodás Napját”. A kerékpáros akció során szervizek és üzletek kedvezményes áron kínálták a lámpákat, villogókat, a bizottság pedig a polgárőrök segítségével prizmákat és egyéb láthatóságot elősegítő eszközöket ajándékozott a résztvevőknek. A kezdeményezéshez csatlakozó 26 üzletben, szervizben 936-an vásároltak kerékpárjukra új világítást.A nap zárásaként a megye 9 városában indult példamutató, lámpafényes felvonulás, melyen családok, baráti társaságok, közéleti szereplők, a rendőrséggel együttműködő intézmények, hatóságok képviselői, sportolók, valamint a közlekedési balesetek számának csökkentése iránt elkötelezett rendőrök és rendőri vezetők együtt kerekeztek. A helyenként szemerkélő eső ellenére rendőri biztosítás mellett összesen 889-en tették meg a szervezők által kijelölt távot. A kora esti órákban Békéscsabán díjmentes kerékpár gravírozási lehetőség is várta az érdeklődőket.A Mezőberényi Polgárőr Egyesület tagjai egyedi azonosító számot gravíroztak a biciklik több alkatrészébe, mely egy esetleges lopás esetén segítheti a rendőrség munkáját. Az üzletekben vásárlók, a kerékpározók és a gravírozásra jelentkezők sorsjegyet kaptak, mellyel az akció zárásaként mind a 9 városban ajándéksorsoláson vehettek részt. A békéscsabai helyszínen dr. Hajdú Antal r. ezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője hangsúlyozta: az őszi időszakban egyre rövidülnek a nappalok. A szürkület és sötétség mellett a felhős, esős, illetve ködös napokon jelentősen lecsökken a látótávolság. A súlyos, időnként végzetes következményekkel járó szerencsétlenségek elkerülése érdekében a kerékpárosoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy láthatóak legyenek.  A rendőrség partnerei segítségével, a kedvezményes vásárlási lehetőség megteremtésével ehhez szeretett volna segítséget nyújtani. A Békés Megyei Baleset-megelőzési bizottság a sorsolás nyerteseinek is láthatóságot segítő eszközöket ajándékozott. Összességében 1841-en vettek részt a Békés megyében 10. alkalommal megrendezett „Megvilágosodás Napján”.Forrás: www.police.hu

Stílus vs. praktikum - Audi A3 Limousine 1.4 TFSI COD Ambiente

2014.10.05.
Kép és szöveg: Horváth MiklósAz első generációs A3 megjelenéséig (1996) az Audi legfőképp kétféle karosszéria kivitellel volt jelen a piacon: a lépcsőshátú 80, 90, 100 és 200-as modellekkel, valamint azok kombi (Avant) változatával. A teljesség megkívánja, hogy említést tegyünk a raliban nagy sikert aratott kétajtós kupéról, az 1980-ban debütált Quattro-ról is, azonban volumenét tekintve ez inkább rétegmodellnek számított, mint tömegmodellnek, noha több mint 11 ezer darab készült és talált gazdára belőle. A szivar-audis hegemóniát tehát a háromajtós A3 törte meg, amivel egy új trendet indított el az ingolstadti márka. A 2000-es években már a Walter de Silva által tervezett három- és ötajtós csapott hátsójú négykarikások lepték el a világot, így az eddig megjelent három generációból összesen hárommillió darab A3 eladását regisztrálták világszerte.Győrben készül és a világ minden piacát innen látják el - képre kattintva galéria nyílikA legutóbbi, azaz a 2012-ben megjelent sorozat különlegessége az volt, hogy az addig használt VW „A” platform helyett már az MQB alapokra épült a kasztni, és a gyár a magasabb kategóriájú autóinál alkalmazott technológiát és asszisztenseket is felvonultatta kompaktjában. A lépcsőshátú megszületésében viszont két irányelv volt domináns: az egyik, hogy ami bevált és jól működik, azon ne változtassunk, a másik pedig, hogy a világ tehetősebb országaiban továbbra is nagy az érdeklődés a szedán kivitel iránt, ezért vissza kell térni a klasszikus, három dobozból építkező sziluetthez. Leegyszerűsítve a fentieket az A3 Limousine esetében megvalósulni látszik a csövön feltalált lyuk esete.H/Sz/M (mm): 4456/1796/1416, tengelytáv (mm): 2637Számtalan pro és kontra érv létezik szedán vs. hatchback témában, vegyük sorra az utóbbi kivitel mellettieket: első és legnyomósabb mind közül a praktikusság, amivel bármilyen ötajtós kivitel porig alázza a nagyobb kategóriájú szedánokat. Példának okáért vegyünk egy Mazda3-at, aminek döntött üléstámláival közepes SUV-kat verhetünk könnyűszerrel kenterbe, ráadásul még a csomagtérhez való hozzáférés is előnyösebb. Második érv a stílus lehet, ami a kombikhoz és szedánokhoz kapcsolódó disztingváltabb megjelenésből eredhet. A lista harmadik helyén az ún. viszonteladási érték (resale value) szerepel, ugyanis hatchback kasztnis autók (Subaru Impreza WRX, Mazda3, Toyota Prius, Mini Cooper vagy Clubman) esetében a vételár 58 százalékával számolhat új autó vásárlásnál a tulajdonos, ha három évesen kívánja eladni autóját, miközben az átlag 35 százalék körül van. Végül pedig következzen a hatchback-ek mellett szóló érvek legtámadhatatlanabbja, miszerint sok újdonság csak ilyen kivitelben jelenik meg, lásd: Fiat 500, Kia Soul, Nissan Cube.Az első generációs A4-es méretei: H: 4520, Sz: 1733, M: 1415, tengelytáv: 2615 - kívülről elenyésző a különbség, viszont idebent minden másA szedánok mellett szóló érvek sora nem ennyire hosszú, de legalább ilyen hatásos, ugyanis bármennyire is nélkülözik az ilyen autók a praktikumot, több országban is ez a forma jelenti minden trend ellenére az autót. Sokak szerint szükség van az utastér és a csomagtér közötti elszeparálásra, amit nem csak egy rolóval tehetünk és ebben a kérdésben csakis a négyajtós kivitel jelenthet számukra megoldást. A második érv – amivel nem igazán lehet vitatkozni – pedig az, hogy egy szedán sokkal természetesebb, vagányabb forma, mint egy ötajtós. Gondoljunk csak a gyermekkorban elsők között lerajzolt autók formájára. Generációnként lehet eltérő a típusa, de a formája minden bizonnyal ugyanaz. Mégpedig egy lépcsőshátú, ahol egy doboz a motoré, egy doboz az utasoké és egy a csomagoké.A futómű úgy tökéletes ahogy van, viszont jobb lenne a kiállása egy 18 colos garnitúrávalAz USA-ban és Kínában gondolom nem meglepő, hogy a szedánokra van leginkább kereslet, és az Audi elsősorban ezeken a piacokon kíván nagyobb szeletet kihasítani a részesedés tortájából. Ezzel egy időben a prognózis szerint háromból két A3 vevő a szedánt fogja választani nem csupán az említett országokban, hanem világszerte. Ha ez igaz, akkor ez számunkra azért is öröm, mert az A3 Limousine teljes gyártása Győrben történik, és jelen pillanatban a termelési kapacitás 125 ezer darab autót jelent évente.Határozottan jobb a fejtér hátul, mint a CLA-ban és fájdalommentesen abszolválható a helyfoglalásMint minden újdonság, az A3 limuzinja is nagyobb lett a műszaki alapokat jelentő Sportback-hez képest, de a régi Audi 80-tól is nagyobb a jövevény 5 cm-rel, sőt! Az első generációs A4-es méreteivel szinte megegyezik a lépcsőshátú kompakt. Ezt a méretnövekedést egy olyan formavilággal párosították, aminek következtében teljes mértékben összetéveszthető az A3 az A4-gyel, vagy nagyobb távolságból akár az A6 vagy A8-cal. Ez annak köszönhető, hogy szemből a hatszögű hűtőrács uralja a kocsi elejét, csak úgy, mint az említett nagytestvéreknél, oldalról pedig – leginkább a küszöb felett – sokkal dinamikusabb vonalak futnak végig az autó oldalán, mint eddig valaha. Dany Garand, az A3 család dizájnere szerint a hátrafelé táguló vonalakkal egy szörfös számára ihletet adó hullámot kívántak az autó oldalára applikálni, kihangsúlyozva ezzel az autó dinamikáját. Hátul a szélesre húzott és befelé szűkülő ívű lámpatestekkel folytatódik ez a vonalvezetés, de mindenképp kiemelendő a légterelőben végződő csomagtér fedél, aminek vertikális viszonyait fénytöréssel igyekeztek redukálni.Nem mutatja többnek magát, mint ami - Nincs kamudiffúzor és ál-kipufogóvégAz autó minden elemét áttervezték, egyetlen idom sem került beépítésre az előd, ötajtós kivitelből átdolgozatlanul. Erre már csak azért is szükség volt, mert a tengelytáv 15 cm-rel hosszabb, a szélesség 1 cm-rel nagyobb és ugyanennyivel alacsonyabban húzódik a tetővonal. Jelentős helykínálat növekedésről nem igazán adhatunk számot, mindenesetre elmondható, hogy a Mercedes CLA-nál jobb a térkínálat a hátul ülők számára. A csomagtér 380-ról 425 literre gyarapodott, amihez egy teljesen átlagos méretű nyíláson keresztül jól hozzá is férhetünk és a 60/40 arányban dönthető támlákkal, szükség szerint akár hosszú, lapos tárgyak is szállíthatók.425 liter, szükségpótkerékkelA méretnövekedés manapság már nem említésre méltó adat, hacsak nem jár együtt némi súlycsökkenéssel. A karosszéria váza nagyszilárdságú acélból készült, a motorháztető alumíniumból és a motorblokk tömegét is lefaragták, olyannyira, hogy alig több mint egy mázsa csak a súlya. A tesztautó menetkész tömege így alig 1,3 tonna volt. Az ehhez párosuló 140 lóerős, hengerlekapcsolásos erőforrás és a 7 sebességes duplakuplungos automata váltó olyan dinamikával mozgatja a kis lomót, hogy arra aztán semmi panasz nem lehet. A konszern 1,4 literes, turbós motorjait egyébként is csak dicsérni tudom, bármelyik csatlós (VW, Seat, Skoda) modellben volt velük dolgom. Gyakorlatilag az 1,4 TFSI egy kifinomult négyhengeres, közvetlen befecskendezéses motor, aminek teljesítmény adatait 15 évvel ezelőtt minimum kétliteres motoroknál láttuk utoljára, itt azonban az eltelt idő meghozta gyümölcsét. Erőben, nyomatékban hibátlan, fogyasztása pedig nagyon is pénztárcabarát. A COD-rendszer (Cylinder On Demand) részterhelésnél lekapcsolja a 2-3 henger befecskendezését, megspórolva ezzel - és a start/stop rendszerrel - legalább 20 százalékot az egyébként sem egetverő fogyasztásból. A gyári 4,7 literes adat enyhén szólva túlzás, azonban a teszt során jelzett 6,2 literes vegyes átlag már sokkal hihetőbb, annak tudatában pedig, hogy a visszatankolás után sem számoltunk 6,5 liternél többet, felettébb jó kedvre derül az ember a kútoszlop mellett.Az S-Tronic (676 ezer forint) és az MMI - a komfortérzetért nagyban felelős extrák. Az anyagok és az összeszerelés minősége kifogástalan...és nemcsak azért, mert a "mi kutyánk kölyke"Az autó belterének minőségi mivoltát mi sem írja le jobban, mint a galéria képei. A vezetőpozíció ergonómiája, a kezelőszervek elhelyezése és működtetése legalább olyan prémium-szintű, mint azok látványa. Jó érzés beülni és elidőzni az egyszerű és logikus megoldásokon, legyen szó a kormány mögötti műszeregységről, vagy az érintőpados MMI-rendszerről. És végre egy high-tech kijelző, amit nem csak azért illik megemlíteni, mert 11 mm-es vastagságával, 7 colos szélességével és grafikájával hozza azt, ami manapság már elvárható egy prémium kategóriás autóban, hanem a motor leállítása után kecsesen eltűnik a műszerfal tetejéről. Ezt bizony hiányoltam az összes tabletszerű kijelzőt használó prémium (Mercedes) és nem prémium (Mazda3) kategóriás autónál, ami az utóbbi években megfordult a kezeim között.Az alumínium optikás légbefúvó nyílásokkal szabályozható a légáramlat sugaraA helykínálat alapján egyértelmű, hogy nem sokgyermekes családi autó szerepre vágyik az A3 limuzin. Egyéb esetben pedig igazi luxus kisnagy autó az Audi legkisebb kompakt négyajtósa. Ahogy a Mercedes C-osztály esetében egy kisméretű S-osztályt ismertünk meg, úgy ebbe is könnyű belelátni az A6-os, vagy A8-as nagytestvéreket. A tesztautó alapára (1.4 TFSI 125LE) 6 576 000 forint, az Ambiente felszereltségű tesztautó viszont már közel 11 milliót kóstált.Az eddigiekhez képest kissé konzervatív vonalvezetést kapott a nappali menetfény 

Novemberben áll forgalomba az új hibrid autóbusz

2014.10.05.
Seszták Miklós közölte: a Rába Járműipari Holding Nyrt. és a svéd Volvo, autógyártó cég stratégiai buszpiaci együttműködése a magyar jövő építését szolgálva hozzájárul a növekvő társadalmi igények kielégítéséhez.Fotó: Soós Lajos/MTIVitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta: 2015 januárjáig 28 hibrid autóbuszt állítanak forgalomba, az 5-ös, a 7-es és a 9-es busz vonalán.  A vezérigazgató kiemelte: a hibrid autóbuszok vegyesen használják a dízel-, és az elektromos hajtómotort, ezáltal lényegesen, akár 40-50 százalékkal alacsonyabb a károsanyag-kibocsátásuk, kisebb környezetterhelést jelentenek majd a budapesti utakon.További előnyük, hogy 39 százalékkal kevesebb üzemanyagot használnak fel, így hamarabb megtérül a járművekre fordított beruházás. Hozzátette: egy éves szinten 6000 üzemórát futó autóbusz akár 27 ezer liter üzemanyagot is megtakaríthat, amely tíz év alatt nagyságrendileg egy új autóbusz árát is jelenti.     Az összesen mintegy 3 milliárd forint beszerzési értékű autóbuszok mindegyike alacsonypadlós, légkondicionált, akadálymentes, az utastérben 11 darab kamerával és FUTÁR utastájékoztatási rendszerrel felszerelt – mondta a BKK vezérigazgatója.Forrás: MTI

Audi A3 1.4 TFSI COD Ambiente - képgaléria

2014.10.05.
Galéria képek: 

Tóbiás és Balambér kalandjai - Közlekedés babakocsival

2014.10.05.
Babakocsival közlekedni egy anyukának a városban hatalmas kihívás. Ha kicsit belegondolunk, olyan egyszerű dolgok is hatalmas gondot tudnak okozni, mint egy lépcső, vagy járdaszegély. Szomorú látni, hogy mennyiszer nézik végig az emberek egy anya szenvedését, akinek nem más a célja, minthogy eljusson A pontból úgy B-be, hogy nem történik semmi a legféltettebb kincsével, a gyermekével.De tisztában vagyunk-e azzal, hogy kis jóakarással és odafigyeléssel mennyire meg tudjuk könnyíteni az anyukák életét?Hogy segítsek? Ha egy anya útnak indul gyermekével a nagyvárosba, akkor sokszor nem is tudja elkerülni a lépcsőket és a tömegközlekedési eszközöket. Ha látjuk, hogy egy anyuka próbál épp felszállni babakocsival, akkor ne legyünk restek segíteni neki. De hogyan?Mivel az anyák sokszor egyedül kénytelenek megoldani a hasonló helyzeteket, így mindegyiküknek megvan a saját, bevált mozdulata amivel akár egyedül is le tudja küzdeni az akadályt. Nem fogjuk kitalálni, hogy mit és hol fogjunk meg, így a legjobb, ha kérdéssel kezdünk: "Hogy segíthetek? Hol fogjam meg?". Így biztosan nem esik ki sem a gyermek a kocsiból, sem a frissen vásárolt dolgok a babakocsi különböző rekeszeiből.Ha nagyobb gyermek is van a szülővel, akkor segíthetünk a gyermeknek is, nemcsak az anyukának! Pl. segíthetünk neki a kezét fogva felszállni a buszra. Csomagok esetén is bőven van lehetőségünk a segítségnyújtásra. Higgyük el, nagyon jól fog esni az a köszönet, amit kapunk érte!A kormány mögött is segíthetszZebrához közeledve is mindig legyünk körültekintőek és adjuk meg az elsőbbséget a gyalogosoknak, de fokozott óvatossággal tegyük ezt, ha a gyalogosátkelő helyhez közeledve látjuk, hogy egy babakocsit toló szülő áll várakozva, hogy megkapja az elsőbbségét! Óvodák és iskolák környékén is sok olyan veszélyhelyzet alakulhat ki, amire nem is számítunk. Kifuthat elénk egy gyerek, és nem is kell a megengedettnél gyorsabban haladnunk, hogy baj történjen. Legyünk itt is nagyon óvatosak!Segíthetjük a babakocsis közlekedést, ha a zebráknál - a szabályt betartva - legalább 5 méterre parkolunk le az autónkkal, így is segítve a gyalogátkelőhely beláthatóságát.Parkolj tudatosan!Félig a padkára való parkoláskor is figyeljünk arra, hogy ne lehetetlenítsük el a járdán való közlekedést a gyalogosok és a szülők számára sem azzal, hogy nem hagyunk a KRESZ-ben előírt 1,5 méter helyet az autó orra és az épület között. (Egész pontosan a KRESZ szerint meg kell hagyni a gyalogosoknak a járda felét, de legalább 1,5 métert. És persze csak akkor parkolhatunk fel a járdára, ha azt tábla engedélyezi is.)Nem szégyen más embertársainkon segíteni, így ha látjuk, hogy valahol segíteni tudunk, akkor tegyük meg nyugodt szívvel. Valószíbnűleg mindkettőnk napja jobb lesz ettől!

Az autóbalesetek 10 leggyakoribb oka

2014.10.05.
NapsugarakA brit Automobile Association felmérése szerint az egyik fő ok a felkelő illetve lemenő nap fénye. Különösen október hónap veszélyes ebből a szempontból: Nagy-Britanniában évente átlagosan 3900 közúti baleset (köztük 28 halálos kimenetelű) okai között nevezték meg a járművezetőt elvakító napsugarakat.TüsszentésNem is gondolnánk, hogy a kormánykeréknél tüsszenteni, pláne autópályán, milyen komoly veszélyforrás: mivel automatikusan becsukjuk a szemünket, egy átlagos autópálya-tempónál akár 15-20 métert is haladhatunk csukott szemmel, és ez alatt bármi megtörténhet…KátyúkEzt az okot egészen biztosan nem kell részletezni, szinte minden autóvezetőnek van kellemetlen kátyús tapasztalata. A felmérés viszont rávilágított egy érdekes adatra: a britek nem sietnek jelenteni az önkormányzatnak az ilyen jellegű káreseményeket, mivel átlagosan tíz autósból legfeljebb három jelzi, ha kátyúval találkozott az úton.GyerekekA tavalyi év tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerekek még a mobilozásnál is jobban elterelik a vezető figyelmét a forgalomról. Ez különösen az apákra igaz. Az anyákat is megzavarják, de ők egy kicsit hamarabb vissza tudják nyerni az önuralmukat, legalábbis vezetés közben…GyorshajtásEz a közúti balesetek egyik leggyakoribb oka, különösebb magyarázatra ebben a listában nem szorul.Kedvezőtlen időjárásLegyen az eső, köd, hó vagy jégeső, a rossz idő gyakori tényezője a közúti baleseteknek. Egy másik brit felmérés szerint a halálos balesetek kb 10 %-át a csúszós utak okozzák.MobiltelefonA University of Washington szakértői szerint nemcsak a mobilozás (akár kihangosítóval) veszélyes, de már az is, ha csak a kezünkbe vesszük a készüléket, mondjuk egy hívás előkészítésére vagy egy sms ellenőrzésére.Vezetés közbeni elalvásMajdnem tíz éve már, hogy a Brit Közlekedési Minisztérium közzétett egy tanulmányt, miszerint a 30 évesnél fiatalabb férfiak körében tízszer nagyobb a volánnál elalvás kockázata, mint a hasonló korú nőknél. Ez különösen a hajnali órákban jelent kockázatot, amikor a balesetek közel fele történik a fenti ok miatt.Vidéki utakA rossz minőségű vidéki utak is főleg a fiatal, tapasztalatlan vezetők tudását teszik próbára, nemre való tekintet nélkül.Rossz reakciókMi más szerepelhetne a baleseti okok listájának legelőkelőbb helyén? A nagy-britanniai halálos közúti balesetek 65%-a következik be amiatt, hogy a járművezető rosszul reagál a hirtelen kialakult helyzetre, és elveszti uralmát a jármű felett.

Hamilton nyerte a kaotikus Japán Nagydíjat

2014.10.05.
53 kör helyett 44 kör után véget ért a Japán Nagydíj, mivel Jules Bianchi súlyos balesetet szenvedett. A verseny elején is esett, ezért a Safety Car mögött rajtolt a mezőny, és csak 9 kör után engedték meg a versenyezést, amikor elállt az eső, és a pályáról felszáradt annyi víz, hogy lehessen látni is valamit.A verseny első 28 körében az élről induló Nico Rosberg vezetett, de csapattársa, Lewis Hamilton egyszer sem szakadt el tőle 2-3 másodpercnél jobban. Könnyen húzott el a két Mercedes a mezőnytől, körönként több másodpercet vertek mindenkire. Rosberg eleinte az esőgumikon kényelmesen maga mögött tartotta Hamiltont, de amikor a pálya száradni kezdett, és intermediate gumikra váltott, túlkormányzottá vált az autója. Ahogy a gumik kopni kezdtek, egyre nehezebben tudta vezetni a Mercedes W05-öst, ami lehetőséget adott Hamiltonnak a felzárkózásra és a támadásra, a brit a nagy igyekezetében egyszer le is csúszott a pályáról.Miután ismét felzárkózott, és egy ideig türelemmel várt a csapat kérésére, a 29. körben végre komoly támadást indított a célegyenesben. Szép manőverrel, az 1-es kanyar külső ívén a DRS segítségével könnyedén megelőzte a védekezésre képtelen németet. A 2008-as világbajnok ezután el tudott húzni Rosbergtől, és így sorozatban 3., pályafutása során pedig a 30. győzelmét szerezte meg, a világbajnoki pontversenyben pedig 10 pontra növelte az előnyét.„Sokkal jobb volt a tempóm Rosbergénél, de ezen a pályán nem könnyű követni valakit. Szerencsére az utolsó kanyarban közel tudtam kerülni hozzá. Neki kicsit kitört az autója hátulja az utolsó kanyar kijáratánál, ami a DRS-sel együtt elég volt ahhoz, hogy az 1-es kanyarban megelőzzem. Elégedett voltam az autó egyensúlyával. Ezután teljesen más megközelítésben tudtam vezetni, a padlóig nyomhattam a gázt, és más íveken autózhattam, mint korábban. Nyilvánvaló, hogy nem azt akartuk, hogy így érjen véget a futam. Imádkozunk érte (Bianchiért) és a családjáért” – nyilatkozta a futam után Hamilton.Rosberg elismerte, hogy Hamilton ma jobban megérdemelte a győzelmet. „Mindent egybevetve Lewis ma jobb munkát végzett nálam. A második hely a kármentésre jó. Ha mindent figyelembe veszünk, a trükkös körülményeket és a hét pontos veszteséget Lewishoz képest, alakulhatott volna rosszabbul is. Nem voltam megelégedve a kocsi egyensúlyával, de ugyanolyan beállításokkal mentünk, Lewis-nak is biztos túlkormányzott volt az autója. Megpróbáltam állítani az egyensúlyon, de nem igazán lett jobb, ezt meg kell vizsgálnunk. Szerintem én jobban küszködtem az autóval, mint ő, nincs ínyemre a túlkormányzottság” – nyilatkozta a német.A két Mercedes mögé a két Red Bull zárkózott fel Sebastian Vettel-Daniel Ricciardo sorrendben. Könnyen előzték meg a második sorból induló, de jóval kisebb leszorítóerővel rendelkező Williamseket a versenyen. A fehér versenyautók annyira küszködtek az esőben, hogy még Jenson Button is maga mögé utasította őket. Nem hiába tartják évek óta esőmenőnek a 2009-es világbajnokot: mindenkinél hamarabb váltott inter gumikra a verseny elején, amivel sok pozíciót nyert, és sokáig úgy tűnt, még a dobogóra is esélyes lehet. Végül az lett a veszte, hogy az utolsó kerékcseréjénél a kormányt is ki kellett cserélni a McLarenjében, amivel sok időt vesztett, és csak az 5. helyen végzett.A legnagyobb dráma a futam végére maradt: a 44. körben Adrian Sutil csúszott ki egy felúszás miatt a Dunlop balkanyarban, de ő nem sérült meg. Bejöttek a pályamunkások menteni, a Safety Cart viszont még nem küldték be, csak a veszélyre figyelmeztető sárga zászlót lengették. Egy körrel később Jules Bianchi ugyanott csúszott ki a Marussiával, és ő már valószínűleg nem a gumifalnak, hanem a darus kocsinak ütközött neki. Ezt az ütközést nem mutatták a tv közvetítésben. Bianchiról csak annyi információt adott az FIA, hogy elvesztette az eszméletét, és autóval a legközelebbi kórházba szállították. Azért nem helikopterrel, mert az időjárási körülmények nem tették lehetővé a felszállást.Utoljára több mint négy éve, 82 versennyel ezelőtt esett meg az a szégyen a Ferrarival, hogy ne szerezzen pontot, de ezúttal így jártak: Fernando Alonso már a futam elején kiállt egy elektronikai probléma miatt, Kimi Räikkönen pedig csak a 12. helyen végzett.Eredmények:1Lewis HamiltonMercedes1óra51perc43.021s-2Nico RosbergMercedes1:51:52.201s9.180s3Sebastian VettelRed Bull/Renault1:52:12.143s29.122s4Daniel RicciardoRed Bull/Renault1:52:21.839s38.818s5Jenson ButtonMcLaren/Mercedes1:52:50.571s1:07.550s6Valtteri BottasWilliams/Mercedes1:53:36.794s1:53.773s7Felipe MassaWilliams/Mercedes1:53:38.147s1:55.126s8Nico HülkenbergForce India/Mercedes1:53:38.969s1:55.948s9Jean-Eric VergneToro Rosso/Renault1:53:50.659s2:07.638s10Sergio PerezForce India/Mercedes-1 kör hátrány11Daniil KvyatToro Rosso/Renault-1 kör hátrány12Kimi RäikkonenFerrari-1 kör hátrány13Esteban GutiérrezSauber/Ferrari-1 kör hátrány14Kevin MagnussenMcLaren/Mercedes-1 kör hátrány15Romain GrosjeanLotus/Renault-1 kör hátrány16Pastor MaldonadoLotus/Renault-1 kör hátrány17Marcus EricssonCaterham/Renault-1 kör hátrány18Max ChiltonMarussia/Ferrari-1 kör hátrány19Kamui KobajasiCaterham/Renault-1 kör hátrány20Jules BianchiMarussia/Ferrari-kipördült21Adrian SutilSauber/Ferrari-kipördült-Fernando AlonsoFerrari-műszaki hibaEgyéni világbajnokság:   1Lewis Hamilton266 pont2Nico Rosberg2563Daniel Ricciardo1934Sebastian Vettel1395Fernando Alonso1336Valtteri Bottas1307Jenson Button828Nico Hülkenberg769Felipe Massa7110Sergio Pérez4611Kimi Räikkonen4512Kevin Magnussen3913Jean-Eric Vergne2114Romain Grosjean815Daniil Kvyat816Jules Bianchi217Adrian Sutil018Marcus Ericsson019Pastor Maldonado020Esteban Gutierrez021Max Chilton022Kamui Kobajasi0Konstruktőri világbajnokság:   1Mercedes522 pont2Red Bull3323Williams2014Ferrari1785Force India1226McLaren1217Toro Rosso298Lotus89Marussia210Sauber011Caterham0 

A Volkswagen bemutatta az új Passat GTE változatát

2014.10.05.
"E" üzemmódban a Passat GTE 50 kilométert képes megtenni kizárólag elektromos hajtással, nulla CO2-kibocsátással. Amikor a belső égésű és az elektromos motor együtt működik, akkor a Passat GTE 160 kW / 218 LE teljesítmény ad le, és több mint 1000 km-t képes megtenni, maximális nyomatéka 400 Nm. A gépkocsi környezetbarát és hatékony, NEDC üzemanyag fogyasztása 2.0 l / 100 km és 13.0 kW/h alatt van. (Ez kevesebb, mint 45 g/km CO2-t jelent.)Az elsőkerék-hajtású, hatsebességes kettős kapcsolású sebességváltóval ellátott Passat GTE 8 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, csúcssebessége 220 km/h, míg elektromos üzemmódban végsebessége 130 km/h. A Passat GTE szériafelszereltségben tartalmaz olyan innovációkat, amelyek más modelleknél extraként érhetők el, így például a másodlagos ütközésvédelmet és a városi vészfékfunkciót is tartalmazó Front Assist környezetfigyelő rendszert.Az új Passat GTE felszereltsége további külső és belső bővítési lehetőségekkel rendelkezik, mint például a C-alakú LED-es reflektorok, a „Composition Media” nevű belső hifi rendszer, amelyet speciálisan a plug-in-hybrid hajtáshoz igazítottak, és a „CAR-NET e-Remote” alkalmazás, ami lehetővé teszi a felhasználónak, hogy az akkumulátor töltését az okostelefonon keresztül indítsa.

Japán Nagydíj - Hamilton nyerte a kétszer félbeszakított versenyt

2014.10.05.
Hamiltonnak ez volt az idei nyolcadik, pályafutása 30. futamgyőzelme, és ezzel 10 pontosra növelte az előnyét összetettben csapattársával, a most második német Nico Rosberggel szemben.A harmadik helyen a címvédő, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Red Bull) zárt. A versenyt azért szakították félbe, és fejezték is be a 47. körben, mert a francia Jules Bianchi (Marussia) súlyos balesetet szenvedett, emiatt nem engedték tovább a mezőnyt.Fotó: James Moy/Press Association ImagesA rajt heves esőben, a biztonsági autó mögött indult, két kör után aztán a körülmények miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt. A mezőny nagyjából 20 percet állt a boxban, majd a kedvezőbbé váló időjárási körülmények nyomán a Safety Car mögött ismét a pályára hajtott.A biztonsági autó a 10. körben elengedte a mezőnyt, ekkor Rosberg, Hamilton, Valtteri Bottas (Williams), Felipe Massa (Williams), Daniel Ricciardo (Red Bull), Kevin Magnussen (McLaren) volt a sorrend, és néhány kör elteltével az összes pilóta a boxba hajtott a félig száraz, félig vizes aszfaltra alkalmas gumikért. A kerékcserék után Rosberg és Hamilton az első két helyen maradt, Jenson Button (McLaren) viszont feljött harmadiknak, mivel ő nagyon korán, az elsők között kapott friss abroncsokat. A Red Bull két versenyzője, Vettel és Ricciardo közben negyedik és ötödik volt, s az övéké volt a mezőnyben a legjobb köridő.Nico Roseberg Lewis Hamilton nyomában - Fotó: APA 29. körben Hamilton - aki már körök óta szemmel láthatóan gyorsabb volt csapattársánál - a célegyenesben megelőzte Rosberget, aki ezután jelentősen lassabb köridőket futott, így nagy hátrányba kezdett kerülni Hamiltonnal szemben. A második kerékcseréjét letudó Vettel és Button közben helyet cserélt, majd Rosberg, s a 36. körben Hamilton is a boxban járt friss abroncsokért. Tíz körrel a leintés előtt újra erőteljesen elkezdett esni az eső, ekkor Hamilton megnyugtató előnnyel vezetett Rosberg,Vettel, Button és Ricciardo előtt. A 40. körben Adrian Sutil (Sauber), majd a 41. körben Bianchi is balesetet szenvedett ugyanabban a kanyarban, a 44. körben ezért a pályára hajtott a biztonsági és az orvosi autó, a 47. körben pedig piros zászlóval félbeszakították a versenyt.Bianchit kórházba vitték. Az idei vb-sorozat egy hét múlva, a most debütáló Orosz Nagydíjjal folytatódik Szocsiban.Forrás: MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója