Miért olyan fontos a maradványérték?

2021.07.06.
Hogy áll össze egy autó havidíja? Tegyük fel, hogy egy autó ára 10 millió forint. A kereskedő ebből ajánl 15% kedvezményt, a maradványértéket pedig 50%-ra állítják be 36 hónap után. Így a fennmaradó összeg 3,5 millió forint, a vásárló ezt az összeget, és persze a rá vonatkozó kamatot fizeti vissza havidíjak formájában. Ezt a konstrukciót Magyarországon nyíltvégű pénzügyi lízingnek nevezzük. Bár nem ritka, de közel sem annyira elterjedt a konstrukció, mint Nyugat-Európa országaiban. Az Egyesült Királyságban például kifejezetten ritka, hogy a vásárló az autó teljes vételárát kifizesse a szerződéskötéskor, néhány kereskedő például nem is szívesen ad ajánlatot, ha nem havidíjra szeretné megvásárolni az ügyfél. Ezeknek a konstrukcióknak egyik leglényegesebb pontja a maradványérték. Az sem jó ha alacsony és az sem, ha magas A túl magasra beállított maradványérték jó lehet a vásárlónak, mert a fentmaradó, kifizetendő összeg alacsonyabb lesz. Így a havidíj alacsony, de a végén az autó megvásárlása nem lesz jó üzlet, így minden bizonnyal a vásárló az autó visszaadása mellett dönt. Ez a gyártónak sem jó, hiszen kevesebb pénzt kapott a havidíjak formájában, mint az lehetséges lett volna és ha valóban túl magas a szerződött maradványérték, akkor az autót csak annál alacsonyabb áron fogja tudni továbbértékesíteni. A túl alacsony maradványérték szintén problémás. A vásárló szempontjából magasabb havidíjat eredményez, viszont cserébe a futamidő lejárta után jobb áron tudja megvásárolni az autót. A magas havidíj persze jó a gyártóknak, mert több pénz folyik be a szerződés időtartama alatt, de ez hatással van az autó használt értékére, a jelentős értékcsökkenés pedig nekik sem jó, mert kevesen akarnak olyan autót vásárolni, aminek meredeken zuhan az értéke a megvásárlás utáni néhány évben. A maradványértéket lehet befolyásolni A gyártók nem teljesen tehetetlenek, ha egy autó maradványértékének beállításáról van szó. Sok esetben nem ők határozzák meg azt az összeget, amiért a vásárló a futamidő végén megveheti az autót, olyankor az adott lízingcég lövi be ezt az árat, elsősorban a saját tapasztalatai alapján. De a gyártók sokszor igyekeznek saját finanszírozó cégük ajánlatát előtérbe helyezni, ott pedig van mozgásterük. Ezt úgy tehetik meg, hogy amikor az ajánlatot adják, valamivel alacsonyabb kedvezményt biztosítanak, de a kedvezményből lejövő összeget átteszik a maradványértékbe. Így például 15 százalék helyett 14 százalék kedvezményt kap a vásárló, de a maradványérték 50 helyett 51 % lesz. A havidíj így ugyanannyi, de az autó másodpiaci értéke hosszútávon nőni fog. Persze ez nem életbiztosítás, megeshet, hogy rengeteg hasonló autó kerül a szerződés lejártakot a piacra, így megeshet, hogy nem jön be a terv és a végén rosszul jár a gyártó. Ez megtörténhet például akkor, ha egy nagy vállalat, példáule egy car-sharing vagy taxi vállalat sok hasonló autót vesz, az ő autóik egy időben való megjelenése a másodpiacon negatívan fogja befolyásolni az ilyen kocsik másodpiaci értékét. Persze a gyártók igyekeznek a lízinszolgáltatókat is úgy befolyásolni, hogy nekik megfelelő szintre állítsák be a maradványértéket, de velük nehéz dolguk van. Épp ezért nem lehet túlbecsülni ezeknek a szolgáltatóknak a jelentőségét, különösen ott, ahol a havidíjas megoldás az autóvásárlás elsődleges módja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Halálos áldozata is van a reggeli súlyos balesetnek

2021.07.06.
  Szabó Szilvia közölte, a baleset az 5-ös főút 142-es kilométerénél történt. A személyautó lesodródott az útról, vezetője a helyszínen meghalt. A másik jármű vezetője nem sérült meg.

Bajnokok a bowlingban

2021.07.06.
A harmadik, egymást követő évben kötött szponzori szerződést Kiss Norbert autóversenyzővel a Jet-Power Hungary Kft. amely közel negyed százada forgalmazza Magyarországon a kanadai-osztrák BRP márkáit, a Sea-Doo jet-skiket, a Can-Am quadokat és homokfutókat, valamint a különleges három kerekű Spider és Ryker modelleket. Az említett márkáknak a nemzetközi reklámarca egyébként sokáig szintén egy autóversenyző, Lewis Hamilton volt.    - Amióta Kiss Norbi a márkanagykövetünk, egy új, eddig nem tapasztalt problémával kellett szembenéznünk: annyi terméket sikerült eladnunk, hogy quadokból, jet-skikből szinte folyamatos árúhiány van - meséli mosolyogva Gerencsér Csaba, aki szerint mindez természetesen az örvendetesen növekvő keresletnek, az utóbbi másfél évben pedig a pandémia okozta sajnálatos termelés kiesésnek is köszönhető, de ettől függetlenül tény, hogy Kiss Norbi nagyszerű munkát végez márkáink népszerűsítésében, ezért is kértük fel idén a folytatásra.   Kiss Norbi elmondta, fontos számára, hogy a rendkívül magas minőségű, ugyanakkor nagyszerű ár-érték arányú prémium termékeket ő maga is szívesen használja, így meggyőződéssel tudja ajánlani másoknak.   Norbi elmesélte, legelőször egy Can-Am quaddal volt dolga, amit még évekkel ezelőtt a Kamion EB hungaroringi versenyhétvégéjére kapott kölcsön, hogy megkönnyítse csapata tagjainak mozgását a pályán belül.      - Sose felejtem el, hogy ezzel a Can-Am Outlanderrel vittek a dobogóhoz, aminek a legfelső fokára állhattam, meséli Kiss Norbi hozzátéve: a rotax motorral szerelt quad lényegében csütörtöktől-vasárnapig meg sem állt és hibátlanul teljesített, legyen szó versenygumik, stábtagok, fotós kollégák vagy éppen alkatrészek szállításáról. A kétszeres Európa bajnok azt is elmesélte, hogy a Jet-Power Hungaryvel folytatott együttműködés óta rendszeres vendég a cég dunaharaszti bázisán, ahol a sokak által "a jet-ski sport hungaroringjének" tekintett tavon edzésként és kikapcsolódásként is gyakran vízimotorra pattan.   A két legendás bajnok lapunknak azt is elárulta: üzleti és baráti megbeszélésükhöz gyakran használják találkozó helyként a Novotel Hotelben Bowling City Budapestet, ahol nem csak gurítani, beszélgetni, de a Kiss Norbi számára rendkívül fontos húsmentes ételekben gazdag étlapról választva ebédelni vagy vacsorázni is tudnak.    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szeptember elején lesz Európa legnagyobb modell és makett kiállítása

2021.07.06.
Az elmúlt másfél évben legalább háromszor kellett saját hibájukon kívül álló okból időpontot módosítani a világhírű veronai Model Expo Italy szervezőinek, míg mostanra remélhetőleg véglegessé vált: szeptember első hétvégéjén, 4.-én és 5.-én rendezik a Magyar Modellezők és makettezők által is közkedvelt nemzetközi kiállítást és vásárt, amelynek különlegessége, hogy a két nap alatt a látnivalók mellett rengeteg látványos programmal is várják a Rómeó és Júlia városába érkezőket. A Model Expo Italy hagyományosan legkedveltebb tematikái a repülőgép modellezés, amely természetesen idén kiegészül a korábbi években divatossá vált helikopter modellek mellett a legkorszerűbb drónokkal is. De a rendezvény zarándokhelye az autómodellezőknek is legyen szó rádió távirányítású  pályaversenyautókról, vagy éppen RC off road járművekről. De szintén itt adnak találkozót egymásnak a világ legjobb autómakettezői és ezzel foglalkozó cégei is, természetesen kiemelt szerepet szánva a legendás olasz márkák miniatűr változatának. Az autó és repülőmodelleket természetesen nem csak nézni lehet, hanem több speciálisan kialakított pályán a versenyzésüket is nyomon követhetik a látogatók, de egész nap bemutatóznak a legakrobatikusabb látványt nyújtó helikopter modell versenyzők is. Természetesen a vasútmodellek is külön csarnokot kapnak, mint ahogy az RC modell kamionok, mezőgazdasági gépek és munkagépek is, amelyek miniatűr építkezéseken, ugan olyan földmunkákat végeznek el mint életnagyságú társaik. Az olasz seregszemle is haladni kíván a korral, ezért külön szekció foglalkozik a legújabb videójátékokkal és digitális képregényekkel, míg a hagyományokat kedvelők akár ólomkatona hadseregekben is gyönyörködhetnek.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Yamahával büntetnek az angliai rendőrök

2021.07.06.
 Az angliai Northants rendőrkapitánysága megelégelte - ahogy ők fogalmaznak - az illegális terepmotorosok terrorját, környezetpusztítását és azt a helyzetet, hogy a rendelkezésre álló járműveikkel szinte képtelenek utolérni és felelősségre vonni a természetet pusztító terepmotorosokat. Nick Adderley az olasz In Sella szakoldalnak nyilatkozva bejelentette, radikális lépésre szánták el magukat és a terepen szolgálatot teljesítő kollégáik számára Yamaha WR450F típusú enduro verseny motorokat vásárolnak.   - Túl sok ideig tűrtük tehetetlenül a bűnözők száguldozását és pusztítását, de most más idők jönnek - magyarázza a rendőrkapitány, aki nemrégiben vette át a műszaki szempontból az enduro világbajnokság futamain induló motorokkal szinte azonos, de természetesen rendőrségi jelzésekkel, speciális felszereléssel és még egy kis szirénával is felszerelt motorokat.    Az angol rendőrök szerint a kőkemény Yamaha enduro versenymotorokkal felszerelt ügynökeik természetesen nem csak az Angliában is egyre jobban elharapódzó és egyre agresszívabb illegális terepmotorozással szemben tudnak fellépni, de a minden akadályt leküzdő terepmotorok és nagy teljesítményű kamerás drónjaik segítségével sokkal hatékonyabban tudnak majd segítséget nyújtani a településeken kívül eltévedt, elveszett vagy segítségre szoruló emberek mentésében. Mint ismeretes a Yamaha WR450F a világ egyik legkorszerűbb és legmegbízhatóbb enduro versenymotorja, amelyet a világ számos országában használnak versenycsapatok és a típushoz számos nemzeti és nemzetközi bajnoki cím kötődik.      További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Korlátozzák az orosz autók negyedének mozgását

2021.07.06.
Már korábban is megtiltották a meghatározottnál alacsonyabb ökológiai osztályú motorral rendelkező személygépkocsik és teherautók behajtását bizonyos városi zónákba. Ezt a tiltást most kiterjesztik minden olyan járműre, amelynek nincs ökológiai besorolása vagy az nincs rögzítve a forgalmi engedélyben. A szabályszegőkre 500 rubel – kb. 2000 forint – pénzbírság szabható ki. De hogy pontosan miként rögzítik ezeket a jogsértéseket, egyelőre nem tudni. A közlekedési rendőrség szerint új korlátozások 16,7 millió járművet érinthetnek, vagyis az ország teljes járműparkjának körülbelül 26% -át. Legtöbbjük több mint 10-15 évvel ezelőtt gyártott régi autó. A behajtási korlátozások csak a különleges szolgálatok, vagyis a fegyveres erők, a rendőrség, a katasztrófavédelem és tűzoltóság, valamint a mentők autóira nem vonatkoznak. Ezek továbbra is behajthatnak bármelyik „tiszta” zónába, függetlenül környezetvédelmi besorolásuktól.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Feszítővágóval mentették a hajnali baleset sérült áldozatát

2021.07.06.
Árokba csapódott egy személyautó az 5-ös főúton, Kistelek és Balástya között. A balesethez a kisteleki hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik egy embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki a járműből - írja a Katasztrófavédelem honlapja. Az egység a társhatóságokkal közösen dolgozik a helyszínen. A műszaki mentési munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Audi S és RS modellekkel túráztunk: 4-600 lóerő az étlapon II. rész

2021.07.05.
A túra első, önkéntes cserepontján egy Audi SQ7-be ültem át, az 507 lóerős TFSI motorral szerelt változatba. Itt a 32 milliós indulóárból „csináltak” 46 millió forint feletti végsőt és persze ebbe is benne volt minden. Mondjuk, a távolságtartó tempomathoz nem tették hozzá, hogy 0 és 250 között között képes követni az autó az előtte haladót… (Írásunk első részét itt olvashatják.)   Előtérben az Audi SQ7 Pannonhalmán. Fotók: Kovács András   Az előző sofőr bekapcsolta hagyta az aktív sávtartó asszisztenst, én is úgy hagytam és próbálgattam, mint a „fél” önvezetés másik felét az adaptív tempomat mellett. Azt vallom, sztrádán lényegében ez a kettő elég ahhoz, hogy ne legyen túl nagy baj. Határozottan, de nem tolakodóan tartotta a sávban a rendszer az autót, besegített a kormányzásba kétszer is egymás után, ám ezt követően már jelezte, hogy ne szórakozzunk, hanem vegyük vissza az irányítást.   S5 Cabriolet, itt még csukott tetővel.   A következő cserét Pannonhalmán, az Apátsági Viator Étteremben elköltött, jó ízléssel összeállított finom ebéd után ejtettük meg, ami mellé a kánikula miatt temérdek limonádét is fogyasztottak a résztvevők. Pocsék üteérzékkel egy S5 Cabriolet modell választottam, 354 lóerős TFSI motorral és a hozzá dukáló 8 fokozatú tiptronic váltóval. A kvantum szürke színhez jól ment a fekete vászontető, bár az utóbbit indulás után azonnal eltüntettem a csomagtartóba. Először csak majdnem, de az egyik előttem autózó szakújságíró kolléga jelezte, az úgy jó, ha nem látszik kis belőle semmi. Rövid úton azt is megoldottam.   Más is jól bírta a napot...   Az eplényi síarénához vezető út elején többször gondoltam úgy, hogy a 34 fok meg a tűző nap nem klasszikus kabriós idő, de végül nyitva maradt a tető, meg azért erdők is voltak útközben. Ezzel együtt a kollégák a korábban fűnyírással összeszedett szín azonnal betudták a Pannonhalma Eplény közötti szakasznak. Felhúzott ablakkal, légkondival mentem, így ki lehetett bírni.   Az autó nagyon rendben volt, stabil maradt a szűk, nagyobb sebességgel vett kanyarokban is. Itt a 25,5 millió forintos induló árat csak 31-ig tornázták fel extrákkal. Köztük volt az S sportfutómű, csillapítás szabályzással című tétel is, ami nagyban segítette az élvezetes autózást.   A negyedik kipróbált autó 400 lóerős volt. RS Q3 Sportback TFSI quattro S tronic, ez volt a negyedik kipróbált autó teljes neve, a gleccserfehér metál színű modellben egy 2,5 literes 400 lóerős motor dolgozott. Eplénytől Kapolcsig ezzel a 28,5 millió forintos üzembe helyezési új árú autóval tettem meg az utat – és volt tető a fejem felett.   Megérkezni tudni kell, ennek – no meg a véletlen – jegyében a 600 lóerős Audi RS6 Avant modellel futottam be a vonyarcvashegyi Zenit Hotel parkolójába. Kapolcs és a végállomás közötti út nem volt eseménymentes, ugyanis az utolsók között indultam és „összevesztem” a navigációs rendszerrel, ami az előző modellekben hibátlanul működött. Vagy be voltak állatva az állomások, vagy ha nem beütöttem én őket. Itt ez nem sikerült, később kiderült, kézírással kellett volna abszolválnom.   A 600 lóerős Audi RS6 Avant, már a Balatonon.   Úgy döntöttem, inkább tapadok az utolsó audisok egyikére és azért ez 600 lóerővel sem volt leányálom, egy lengyel fiatos be is mutatott, amikor elé akartam kerülni, hogy ne maradja le Biró Csongorról. Egy idő után persze győzött az Audi, végül egymás után futottunk be hotel parkolójába. Túl sok elemző vizsgálatra nem maradt idő útközben, de az kiderült, ha sietni kell, az RS6 nagyon tud menni, miközben mindvégig stabil.   Az árakról – nem a hoteléről – röviden csak annyit, hogy az szűk 41 millióról indult és 53-ig ment el, igaz az extrák felsorolásában szinte minden létező asszisztens ott volt.   A Hungaroringen az összes autó ráfért egy képre. Fotó: Mosoni Péter További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Motoroshalál a Balatonnál: 44 éves siófoki férfi az áldozat

2021.07.05.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2021. július 5-én 15 óra 25 perc körül Balatonszárszó belterületén, a 7-es főút és a Csárda utca kereszteződésében - eddig tisztázatlan körülmények között – egy motoros és személygépjármű ütközött össze. A baleset során a motort vezető 44 éves siófoki lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                               
Címkék: 

A Schwarzmüller rekordeladásokra számít

2021.07.05.
Fotó: Schwarzmüller A várható forgalom nemcsak tíz százalékos növekedést jelentene 2020-hoz képest, hanem rekordértéket is.  Az év első hat hónapjában a Schwarzmüller 5348 járművet épített. A beérkező megrendelések még jóval meghaladják a tervet. Az új pótkocsik állami beruházási támogatásai tovább ösztönzik a vásárlási hajlandóságot - jelentette be Roland Hartwig, a Schwarzmüller vezérigazgatója.  Az acél- és elektronikai alkatrészek hiánya azonban jelenleg nem teszi lehetővé a nagyobb kihasználtságot. A Schwarzmüller Csoport három termelőüzemet működtet külföldön:Németországban, a Cseh Köztársaságban és Magyarországon Saját információi szerint a Schwarzmüller-csoport az egyik legnagyobb európai teljes körű vontatott haszongépjármű-beszállító. Három termelőüzemet működtet - Freinbergben, a Cseh Köztársaságban Zebrakban, a Budapest melletti Dunaharasztiban és a németországi Neustadt/Dosse-ben. Főleg Közép-, Délkelet- és Kelet-Európában van jelen. 2020-ban a járműgyártó átvette a Neustadt / Dosse (Németország) Hüffermann Transportsysteme GmbH-t – írja az osztrák honlap További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója