Toyota Land Cruiser: egyszerre luxus és robusztus terepjáró

2021.06.20.
Szerző: Heimer György Alig néhány héttel azután, hogy itthon is megkezdődött a Toyota Land Cruiser felfrissített változatának árusítása, a főpiacnak számító Dél-Afrikában már rendelhető a japán terepjáró-legenda vadonatúj 300-as szériája. A világpremiert június elejére ígérő modell egyik legfontosabb újdonsága, hogy lesz belőle hibrid is – írja Smarter Media Automotive News. A Toyota háza táján jól informált hírforrás azonban hozzáteszi, hogy bevezetéskor csak kétféle, hagyományos V6-os erőforrásokkal lesz kapható a jármű. A 3,3 literes dízel 301 lóerős, 700 Nm-es nyomatékkal, a benzines változat pedig egy 3,5 literes turbós motor, 409 lóerővel és 650 Nm-es forgatónyomatékkal. A motorokhoz tízfokozatú automata sebességváltó kapcsolódik. Mindezzel szemben az itthon nemrég forgalomba került újabb Land Cruiserekben a jól bevált 2,8 literes, négyhengeres dízelmotor dolgozik. Teljesítményük a korábbiakhoz képest 27 lóerővel több, 204 lóerő, 500 Nm-es maximális nyomatékkal. A 6 fokozatú automata sebváltóval szerelt terepjáró-monstrum végsebessége 175 km/óra, álló helyzetből 9,9 másodperc alatt gyorsul 100km/órás tempóra (3 másodperces javulás az előző változathoz képest), ugyanakkor az átlagfogyasztás száz kilométeren 0,7 literrel kevesebb, 7 liter. Ám japán terepest nem pusztán csak teljesítményadatai miatt jegyzik az off-road kategória legjobbjai között. A közel hét évtizedes múltra visszatekintő Land Cruiser ma már egyszerre luxusautó és kőkemény terepjáró. Ha letérnek vele az aszfaltról, akkor is átmegy árkon-bokron. Ebben meghatározó szerepet játszik az alvázas konstrukció és a többféle csúcstechnikai megoldás. Így többi között az adaptív futóművel (AVS) háromféle üzemmódban állítani lehet a rugózási jellemzőket, méghozzá úgy, hogy azzal összhangban ötféleképpen elektronikusan módosítani lehet a hátsó légrugózást is – köztük az automatikus szint- és magasságszabályozás funkcióval. A jármű összkerékhajtásához háromféle nyomatékelosztási rendszer választható. Mindhárom rendszer közös vonása, hogy az első tengely differenciálműve hagyományos, a központi egység pedig egy részlegesen önzáró Torsen (LSD) differenciálmű. Ez utóbbi képes automatikusan megváltoztatni a nyomatékelosztást a két tengely között annak érdekében, hogy mindig optimális legyen a hajtóerő megoszlása. Aztán ott van az ötfokozatú kúszónyomaték-szabályozás, amely öt előre beállítható sebességgel automatikusan vezérli a motort és a fékeket. Ennek jóvoltából a Land Cruiser sétatempóban ereszkedhet le az éles lejtőn, kapaszkodhat fel a meredek kaptatón, vagy szabadulhat ki az elakadásból, s eközben a vezetőnek még a pedálokat sem kell taposnia. A terepképességeket tovább növeli az úgynevezett Multi-terrain Select (MTS), ötféle terepbeállításban (sár-homok, laza sziklás, kaptató, sziklás, sáros-sziklás). E rendszer automatikusan, a terepviszonyoknak megfelelően módosítja a gázadást, a fékek és a kipörgésgátló működését. Az MTS még akkor is aktiválható, amikor az ötfokozatú kúszónyomaték-szabályozás be van kapcsolva, mivel ilyenkor a rendszer automatikusa az „auto” állásába kapcsol. Mindezek az off-road vezetéssegítő rendszerek a középkonzolon kialakított vezérlőpanel forgókapcsolóival, valamint a multi-információs képernyő visszajelzései révén egyszerűen és gyorsan beállíthatók. A kijelző többek között az MTS aktuális üzemmódjáról, a futómű beállított magasságáról és az off-road rendszer működéséről nyújt valós idejű tájékoztatást. Az MTS-el párhuzamosan működő Multi-terrain Monitor automatikusan megjeleníti az autó előtti útfelület képét a középkonzol 8 colos képernyőjén. Az autó orr-részén, oldalán és a hátfalán lévő kamerákkal a rendszer mutatja a jármű helyzetét. Sőt, a „jármű alatti nézet” azt a képet vetíti, amit az első kamera vesz fel, amikor az autó még 3 méterre van egy adott ponttól. Amikor a Land Cruiser elér erre a pontra, a rendszer kiegészíti a képet a jármű pillanatnyi helyzetével és az első kerekek irányszögét jelző vonalakkal, így a vezető pontosan látja, mi van az autó orr-része alatt. Mindez csak a terepjáró-tudás hézagos összefoglalója, s az importőr ígérete szerint a mindenféle autóskényelemmel felszerelt luxusterepjáró nagyobb teljesítménnyel és egyedi kivitelben is elérhető. A Land Cruiser így nem olcsó mulatság. Ára 16 millió felett startol, de az legmagasabb Executive kivitelért már 22 millió 305 forintot kell leszurkolni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Apu, hogy megy be az a nagy tv a Ferrari hátuljába?

2021.06.20.
A Ferrari Testarossa tulajdonosáról két dolog biztonsággal állítható. Egyrészt gazdag, mert egy ilyen sportkocsira futotta neki. Másrészt találékony, mert képes volt a Ferrari külső karosszériájára elhelyezni a hatalmas plazmatévét. Ahogy a fotón is látszik, minden kreativitására szükség volt, hogy a berlinetta teteje és hátsó ablaka közé beillessze a monitort úgy, hogy annak súlypontja motortéren nyugodott. És akkor vannak, akik arra panaszkodnak, hogy a szuperautók legnagyobb problémája a helyszűke! Pedig lám, egy kis találékonysággal mindent meg lehet oldani. Minden fejben dől el, hisz ember nincs, aki előzetesen el tudta volna képzelni, hogy ezt meg lehet csinálni. De a Testarossa tulajdonosát láthatóan nem riasztották el az előítéletek, és legalább erre az időre úgy kezelte 1980-as évekbeli sportkocsiját, mint egy terepjárót - írja az auto.it olasz autós szakportál. Mindennek a csimborasszója, hogy a tévé dobozát végül ragasztószalaggal rögzítette a sokmilliós autó kasznijához, hogy útközben ne mozduljon el. Természetesen az autós némi kockázatot vállalt azzal, hogy a tévét a motortérre helyezte el, hisz menet közben ez a pont túlhevülhet, ami nyilvánvalóan nem tesz jót egy vadi új tévének. További komplikációkról azonban nem érkeztek hírek, így valószínűleg a Testarossa teherszállító járműként is bevált. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Árat csökkent a Lada

2021.06.20.
Az AvtoVAZ leegyszerűsítette és olcsóbbá tette a Lada Largus és az XRay modelljeit. Az R90 Largus kombi a Comfort Light és a Luxe Light két új változatával rendelkezik, az F90 Largus kisteherautók és az XRay hatchbackek kínálata kibővült a Comfort Light verzióval – írja a motor.ru. A Light módosítások jellemzője, hogy hiányzik belőlük az eredetileg az alapfelszereltséghez tartozó  érintőképernyővel, navigációs és visszapillantó kamerával ellátott multimédiás rendszer, valamint a sebességtartó automatika elutasítása. Ennek megfelelően az árak is csökkentek  10-20 ezer rubellel. A Lada hivatalos honlapján ugyan még nem jelentek meg új konfigurációk, de a vásárlók már felfigyeltek a Largus Luxe Prestige Lightra az egyik kereskedő szalonjában. A „light” válltozat hagyományos audiorendszert kapott érintőképernyős infotainment komplexum helyett, hiányzik belőle a tolatókamera, visont továbbra is rendelkezik a fűtött, multifunkciós kormánnyal, és sebességtartó vezérléssel. Az ára viszont 20 ezer rubellel, 928 900 rubelre csökkent. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Lezuhant egy siklóernyős

2021.06.20.
Ma délelőtt Hajdúszoboszló térségében, siklórepülés közben, eddig tisztázatlan körülmények között lezuhant egy 46 éves férfi - írja a police.hu. Az elsődleges információk szerint a siklóernyős a baleset következtében megsérült, ezért a mentőszolgálat munkatársai további ellátásra kórházba szállították. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hármas baleset az M1-esen, torlódik a forgalom

2021.06.20.
Elesett egy motoros és összeütközött két autó az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 48-as kilométernél, Bicske térségében. A balesethez a bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanítják a járműveket - írja a Katasztrófavédelem honlapja. Az autópályán egy sávon halad a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Így közlekedj a kánikulában

2021.06.20.
Nem is olyan régen még azon csodálkoztunk, hogy milyen szokatlanul hűvös a tavasz, aztán rövid idő alatt beköszöntött az igazi nyár. A hétvégén több helyen már 35 fok körüli hőmérsékletet mértek, és az időjárás-előrejelzések szerint a jövő héten még jobban berobban a kánikula.  A hőség a közlekedőket is megviseli A hőség mindenkit megvisel, főleg a nyár elején, amikor a szervezetünknek még nem volt elég ideje hozzászokni a forrósághoz. Ilyenkor közlekedni is kockázatosabb, mivel a nagy melegben a járművezetők és a gyalogosok kevésbé összeszedettek, a megszokottnál figyelmetlenebbek és gyakran türelmetlenebbek.  A balesetek megelőzése érdekében ezekre érdemes figyelni kánikula idején: A tartós melegben a közlekedők között is megnőhet a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tompaságot, közönyösséget, másoknál fokozódó ingerlékenységet válthat ki.  Kánikulában fokozottan jellemző a koncentráció hiánya, mely a reakcióidő növekedésében is jelentkezhet. A reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak. A nyári hőségben a gyalogosokra is jellemző lehet a figyelmetlen, bágyadt közlekedés; nem néznek alaposan körül, mielőtt lelépnek az úttestre.  Aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne vezessen autót! Amennyiben feltétlenül szükséges elindulnunk, akkor csak kipihenten üljünk a volánhoz, álljunk meg gyakrabban pihenni, felfrissülni! Ha az autónk napos helyen parkol, indulás előtt szellőztessük át! Igyunk sok folyadékot, cukros üdítők helyett lehetőleg vizet. Az autóban is mindig tartsunk vizet.  Hőség idején ne a legforróbb órákban induljunk útnak, ha tehetjük, inkább a reggeli órákban utazzunk, amikor még nincs annyira meleg.  Bringázzunk okosan a kánikulában Ha kerékpárral közlekedünk, akkor nem tudjunk bekapcsolni a klímát, de ezt megfelelő tervezéssel, tudatossággal és néhány trükkel ellensúlyozhatjuk. Bringára is érvényes, hogy a reggeli, hűvösebb órákban tekerjünk, de az is sokat segíthet, ha nem a leggyorsabb útvonalon haladunk, hanem keresünk egy árnyékosabb, zöldebb útvonalat. Induljunk kicsit korábban, és tekerjünk lassabban. Az izzasztó hátizsák helyett cipeld a bringán a cuccodat A legnagyobb hőségben nehéz elkerülni, hogy leizzadjunk biciklizés közben. Sokszor a célba érés után nem tudunk lezuhanyozni és átöltözni, de néha már egy váltófelső is sokat jelent: megérkezés után kicsit rendbe szedjük magunkat a mosdóban, és felsőt cserélünk. Hőségben az izzasztó hátizsák helyett cipeld a bringádon a cuccodat, válts kosárra vagy oldaltáskára. Soha ne hagyd a gyereket a forró autóban! Sajnos minden nyáron többször előfordul, hogy gyereket vagy háziállatot hagynak a tűző napon álló autóban. Ez életveszélyes, ugyanis a kocsi belső hőmérséklete rövid idő alatt elviselhetetlenül felforrósodik, és ehhez ráadásul nem feltétlenül szükséges 35 fokos kánikula. Az autó ilyenkor kis üvegházként működik, és percek alatt szauna lesz belőle még akkor is, ha le van engedve az ablaka.  Erre figyelmeztet a katasztrófavédelem is, és egy táblázattal mutatták meg, hogy milyen gyorsan felforrósodik az autó belseje: Sajnos idén nyáron már kétszer is hagytak gyereket forró autóban. Egy váci hipermarket parkolójában egy kislányt zártak be az autóba, mert a gyerek nem akart bemenni a boltba. A kocsi pillanatok alatt felforrósodott, a kislány sírt és dörömbölt, amit szerencsére egy járókelő is észrevett, de nem sokkal később az anya is visszaért a kocsihoz. Balatonfüreden pedig egy kétéves kisfiú rekedt az napon álló autóban, miután az édesanyja a slusszkulccsal együtt véletlenül bezárta. Az esethez riasztották a rendőröket, akik végül betörték az ablakot, hogy kimentsék a gyereket. Szerencsére egyik esetben sem történt tragédia, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: soha, senkit ne hagyj az autóban a hőségben! Akkor sem, ha csak egy perce ugrasz ki valamiért, és a bevásárláskor se hagyd a gyereket vagy a kutyát a kocsiban. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Látványos hétvégi újdonságot vezetett be a MÁV a Balatonnál

2021.06.20.
Schanda Tamás bejegyzésében kijelentette: "a járvány harmadik hullámát letörtük. A nyarat családunk, barátaink körében tölthetjük kedvenc nyaralóhelyeinken. A magyar tenger kényelmes és biztonságos megközelítése érdekében az elmúlt években összesen több mint 300 milliárd forintot fordítottunk térségi közlekedésfejlesztésre. Hazánk egyik legkedveltebb turisztikai célpontját autón, vonaton, autóbusszal vagy biciklin is rövidebb idő alatt, fennakadások nélkül érhetik el, járhatják körbe az emberek". Az államtitkár megjegyezte: a budapesti elővárosi forgalomban már tíz emeletes motorvonat üzemel, a 600 ülőhelyes járművek először szombaton szállítanak utasokat a nyugati országrészben. Az idei idegenforgalmi főszezonban a hétvégéken közlekedő Napfürdő expresszvonat Szolnok és Fonyód között, a Jégmadár expresszvonat pedig Szob és Fonyód között jár emeletes KISS motorvonattal. Ezzel teljesen új összeköttetés jön létre a Dunakanyar felől a Velencei-tó érintésével a Balatonig - közölte az államtitkár. Schanda Tamás kiemelte: a fejlesztések nem értek véget, "töretlen lendülettel" folytatják a munkát a Balatonnál élők és ott nyaralók érdekében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Mellbevágó látvány a szörfösöknek tervezett Zaporozsec

2021.06.20.
A híres zaporozsjei kozákok már régen történelemmé váltak, de a róluk elnevezett Zaporozsecek emléke még élénken él több generációban – írja az inforeaktor.ru oldal. A fantázia és a Photoshop felhasználásával Alexander Storm tervező elkészítette a Zaporozsec modern verzióját szörfösök és evezősök számára. Miért pont ők a célközönség? Mert a modellt – hagyományai miatt – leginkább szabadidő-autóként lehet elképzelni a vízi sportok kedvelői számára. A látszólag lenyűgöző méretek ellenére a szerző "alig-literesnek" nevezi az autót. Elképzelései szerint 1,3 literes motorral lehet felszerelni, amely 100 kilométerenként mindössze 5 liter üzemanyagot "fogyasztana". Az autó karakteres elemei közé tartoznak a Bentley stílusú hátsó lámpák, a modern LED-es optika és a fekete műanyagból készült alsó testpajzs, amely az autó karosszériáját védi a homokfelverődéstől, apró kövektől és egyéb külső sérülésektől. A „szörfös” Zaporozsec ára Storm számításai szerint 800 ezer rubeltől, azaz kb. 3,2 millió forinttól indulhatna. A dizájner elképzelései között szerepel egy hasonló stílusú, sportos, bíbor színű kabrió tervezése is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Citroëntől érkezik a Lancia új főtervezője

2021.06.20.
A PSA és a Fiat-csoportot (FCA) egyesítő Stellantis zöld utat adott a Lancia feltámasztására. A nagy hagyományokkal bíró márka évek óta csak a 2011-ben bemutatott, vagyis igencsak koros Ypsilon III-at kínálja, és azt is csak Olaszországban, az 60 ezres eladások azonban így is túlszárnyalják az egész világon kapható Alfa Romeóét. Talán ez a tény győzte meg Carlos Tavares Stellantis-vezért, hogy érdemes még egy esélyt adnia a Lanciának. A feltámasztási terv egyik első lépéseként Jean-Pierre Plouét, a 14 márkát tömörítő Stellantis dizájnigazgatóját nevezte ki a Lancia dizájnrészlegének élére. Ploué fogja irányítani a Lancia új formanyelvének kialakítását a Torino Centro Stile irodájából, Torinóból. Hasonló feladatot fog végezni az FCA többi márkájánál, az Abarth-nál, az Alfa Romeónál, a Fiatnál és a Maseratinál is. Plouének nem idegen feladat egy márka formatervezési irányának megújítása, hiszen 1999-ben pont ezzel szerzett magának hírnevet a szakmában, akkor ugyanis a Citroën újult meg általa olyan modellekkel, mint a C4, C5, C6, vagy a DS3. Az 59 éves szakember 2010 óta a PSA dizájnigazgatójaként tevékenykedett. „A Lancia reneszánsza igazán izgalmas kihívás. Ez egy ikonikus márka, amit vissza fogunk állítani a központi helyzetébe Európában, ki akarjuk használni a benne rejlő hatalmas potenciált” - nyilatkozta a formatervező, aki fiatal dizájnerekből álló csapatot épít maga köré. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

"Megerőszakolt" furgon látványától dobtak hátast a rendőrök

2021.06.20.
Horrorszállítmányt kapcsoltak le a szlovák rendőrök minap. Erről tettek ki fotót a szlovák rendőrség Facebook-oldalára. Egy furgon sofőrje - jobbhíján - oldalára fektetve nyomott be saját autója rakterébe egy másik kocsit, pontosabban annak lecsupaszított karosszériáját. Az autócsontváz így sem fért be teljes terjedelmében a furgonba, így a kilógó részeket gumipókokkal rögzítette.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója