Kémfotókon a Maserati első teljesen elektromos modelljének prototípusa

2021.06.14.
Az új GranTurismo lesz a márka első száz százalékában elektromos meghajtású autója, a modell fejlesztését a Maserati Innovációs Laboratóriumában végzik Modenában. Az új modell prototípusát jelenleg intenzíven tesztelik közúti és versenypálya körülmények között annak érdekében, hogy a végleges kialakításhoz szükséges visszajelzéseket, adatokat összegyűjtsék és kielemezzék. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Ismét igényelhető állami támogatás új elektromos autók vásárlásához

2021.06.14.
 Steiner Attila ismertette, hogy a pályázatot 3 milliárd forintos kerettel hirdették meg. Magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személyek 1 jármű után, magyarországi székhelyű vagy belföldi telephellyel rendelkező civil szervezetek, egyesületek, felsőoktatási intézmények 5 jármű után kérhetnek állami hozzájárulást. A támogatási összeg felső határa az autók méretétől és árától függően 1,5 millió forint, vagy 2,5 millió forint lehet. Fotó: Porsche Hungaria A felhívás az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján olvasható. Az államtitkár hozzátette, hogy a pályázat első szakasza 1 milliárd forintos kerettel július 2-án zárul. Augusztus 9. és 27. között szintén 1 milliárd forintra lehet majd pályázni, október 11-től pedig a keret kimerüléséig várják a kérelmeket, legkésőbb 2022 júniusáig. Steiner Attila bejelentette, hogy hétfőtől a személyszállítási szolgáltatók is igényelhetnek támogatást elektromos autók vásárlására. Ezt a pályázatot is 3 milliárd forintos kerettel írták ki, a pályázati hozzájárulás aránya 45 százalék lehet. Az államtitkár szerint mindkét pályázat hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország 2050-re klímasemlegessé váljon, a kormány ezért - mint mondta - fontosnak tekinti az elektromos autózás támogatását. Az eddigi 5,8 milliárd forintos pályázati forrás 1500 elektromos autó beszerzéséhez járult hozzá, ezekkel együtt már 25 ezer jármű közlekedik zöld rendszámmal Magyarországon. Az állam ugyanakkor nemcsak elektromos autózást, hanem majdnem 4500 elektromos kerékpár, 475 elektromos robogó, megvásárlását is támogatta. A Zöld busz programnak köszönhetően a közösségi közlekedés is kibocsátásmentessé válik, idén Székesfehérváron, Szolnokon, Zalaegerszegen, és Esztergomban lehet kipróbálni az elektromos városi utazást - tette hozzá. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

A Daimler főnöke magabiztos 2022-re

2021.06.14.
Az ígéretes évkezdés után Ola Källenius, a Daimler főnöke legalább a következő évig optimista. "Azt hiszem, 2022 még erősebb is lehet 2021-nél, de a jósolni mindig nehéz" - mondta a menedzser az "Automotive News Europe" szaklapnak. Noha sok ismeretlen külső tényező létezik, a járművek iránti kereslet valószínűleg ez év második felében megélénkül. Ennek a tendenciának a következő évben is folytatódnia kell.  Källenius új autómodellekkel utalt az autógyártó remélt lendületére. A Daimler vezérigazgatója. Fotó: Mercedes A Daimler az erős első negyedév után már megemelte a Mercedes-Benz személygépkocsik és kisteherautók divíziójának 2021-re vonatkozó előrejelzését, és most tíz-tizenkét százalékos működési eredményre számít kamatok és adók nélkül.  A német autógyártók jelenleg profitálnak a koronajárvány okozta költségcsökkentésből, de a növekvő keresletnek köszönhetően a nagyon jó árkörnyezetből is - különösen a legfontosabb piacukon, Kínában – írja Daimler vezér szavait idéző automobilwoche.de További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

A hétvégén 38 embert kellett kimenteni a Balatonból

2021.06.14.
A vízirendőrök szombaton hat esetben tizenöt főnek segítettek partra jutni. Nem volt ez másképp vasárnap sem, akkor hat alkalommal huszonhárom bajbajutottnak nyújtottak segítséget. A hétvégén így - többek között - elsodródott vízibicikliseket, felborult katamaránosokat, homokpadra futott, illetve műszaki hibás vitorlás utasait, több elsodródott SUP-ost és szörföst segítettek ki szorult helyzetükből. Fotó: police.hu A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a következő napokban rendkívül meleg időjárás várható, amely nagyban kihat mindenki szervezetére, de főleg az idősebbekére. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsai: Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, inkább a parti sávban hűsítse magát! Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek! Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek használatával még csak most ismerkednek! Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdőeszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a vízmélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással van a szervezetre! Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban és vízijárművekkel vízre mennek, mindenképpen viseljenek mentőmellényt! Lehetőleg kerüljék az extrém melegben a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást! Lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt, a szeszes italtól befolyásolt vagy bódult állapotban a fürdőzés életveszélyes! A parttól távol kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot! Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon felfújható fürdőeszközt! Ha a part mellett elalszik a gumimatracon, akkor is kisodródhat a mély vízbe. Vízen vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével). A viharjelzés figyelembe vételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Érzékelők, szenzorok 3. rész – Radarok

2021.06.14.
A Volkswagen magyarországi oktatócsapata segítségével néhány hete indult sorozatunkban a járműveinkben megtalálható érzékelők, szenzorok működését mutatjuk be. Az első részben a fényérzékeléssel foglalkoztunk, a másodikban a parkolássegítő rendszerek elemeit ismerhettük meg. Nem tolatóradar A köznyelv mindig igyekszik a legjobban érthető, legegyszerűbb néven nevezni a dolgokat, így lett az ultrahang hullámokkal működő távolságérzékelő köznapi neve tolatóradar. Azonban a műszaki nyelvben tilos radaroknak nevezni ezeket az eszközöket, mert működési frekvenciájuk „csupán” 40 kHz körül mozog. Ezzel szemben a radarok mikrohullámú frekvenciatartományban működnek, ezen belül is a 24 GHz-es érték körül kell gondolkodni, tehát nagyjából ezerszer nagyobb frekvenciában. A frekvencia növelésével nőtt az érzékelhető távolság is, míg az autókan használt ultrahangos eszközök legfeljebb 0,8 méter távolságban lévő objektumokat észlelnek, addig a radarok hatótávolsága ennek nagyjából százszorosa, 70-80 métertől indul. Milyen rendszerek használnak radarokat a járművekben? Alapvetően két vezetési asszisztens rendszer használ radart, vagy radarokat az autókban. Ebben a cikkben még csak egyikkel, a holttér felügyeleti rendszerekkel foglalkozunk, de cikksorozatunkban sor fog kerülni a másik felhasználási területre is, amely nem más, mint az adaptív sebességtartás. Holttér felügyelet Az egyik a holttér felügyelet, de mielőtt belemennénk a működési elvbe, lássuk, mire is szolgál ez a segédrendszer. A járművekből való megfelelő kilátás alapvető biztosági követelmény. Ezért van előírva a járművekre legalább két darab visszapillantó tükör is, persze tudjuk, hogy már jó régen a hátsó szélvédővel is rendelkező járműveken három, két külső és egy belső visszapillantó tükröt találunk. (Más kérdés, hogy ki, mennyire használja ezeket…) Bármennyire igyekszünk különleges kialakítású, például aszférikus (nem sík, hanem görbített, vagy különböző szögben álló sík) felületű tükrökkel minél nagyobb területet beláthatóvá tenni, mindig maradnak olyan jármű mögötti részek, amelyekre a vezető pozíciójából nincsen rálátás. Ezeket a területek nevezzük holttérnek. A holttér felügyeleti rendszer dolga, hogy érzékelje és jelezze a holttérben lévő objektumokat a vezető számára. A jelzés, csak úgy, mint a parkolássegítő rendszereknél hang- és vizuális hatásban is jelentkezhet, ez a beállításoktól és persze az észlelt objektum veszélyességétől függ. A holttér felügyeleti rendszer, ha érzékel valamit a holttérben, akkor első körben általában csak egy fényjelzéssel figyelmezteti erre a járművezetőt. Ez a fényjelzés a legtöbb esetben a visszapillantó tükörlapba integrált LED megvilágítású piktogram, de egyre több jármű használ olcsóbban előállítható és pótolható, a tükörház vezető felé eső oldalára szerelt lámpát is, ilyen van például az utolsó generációs Volkswagen Passatban is. Hol van a radar? Pontosabban radarok, mert a holttér felügyeleti rendszer két radart használt. Ezek az radarok természetesen már nem a klasszikus parabola alakú egységek, hanem körülbelül egy fél tenyérnyi méretű, téglalap alakú lapot kell elképzelni. Ezeket a radarokat a jármű hátsó vészhárítójának két sarkára építik be, mégpedig úgy, hogy a jármű hossztengelyére (és persze a menetirányra merőleges tengelyére is) 45 fokos szögben rögzítik. Így a radar egyszerre „lát” oldalra és hátra. A két radarra azért van szükség, hogy a jármű mindkét oldalán működhessen a felügyeleti rendszer. Kiegészítő szolgáltatások A holttér felügyeleti radarok beépítésével tehát a jármű figyelmeztetni képes a vezetőt, ha valami ebben a térben helyezkedik el. Hangjelzés viszont általában csak akkor ad, ha azt észleli, hogy a vezető éppen az akadály felé szeretné manőverezni az autót. Ekkor mindenképpen hangjelzés is hallunk, sőt, az elektromechanikus kormányművel szerelt járművek ennél is tovább mennek. Ezek képesek egyrészt a vezető kezében megrezgetni a kormányt, ezzel figyelmeztetve a veszélyre, másrészt képesek egy kismértékű beavatkozásra is, hogy az ütközést elkerülni. (Fontos kiemelni, hogy ezek a rendszerek soha nem írják felül a vezető akaratát, tehát, ha a sofőr neki akar menni a mellette haladónak, akkor a rendszer ezt engedni fogja.) A rendszer megléte esetén nem jelent problémát a hátsó keresztirányú forgalom detektálása sem. Ez különösen akkor jön jól a járművezető számára, amikor merőleges parkolóhelyről kell tolatással elindulni olyan helyen, ahol jöhet valami a takarásból Miért nem látjuk a radart? Szerencsére a radarok „átlátnak” például a műanyag lemezeken, így kiválóan elrejthetők a külső héjszerkezet, értsd a lökhárító műanyaga alá További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Elérkezett a nevezés napja!

2021.06.14.
A magyar fuvarozó cégnél dolgozó hivatásos - érvényes dokumentumokkal rendelkező - kamionsofőrökre idén új kihívások várnak Magyarország egyedülálló közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyén. A nevezési időszak a mai naptól - június 14. - július 16-ig tart. A nevezés előtt mindenféleképp tájékozódjon a feltételekről Versenyszabályzatból! Mire lesz szükség a nevezéskor? A nevezéskor a néven és a működő e-mail címen kívül szüksége lesz érvényes - a verseny végéig -, legalább C+E kategóriás EU tagállami gépkocsi-vezetői engedélyre, továbbá GKI kártyára. A szükséges adatok megadása és feltöltése után a regisztráció véglegesítésével válik érvényessé a nevezés! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                       

Mesés az új Multivan, tarolni fog

2021.06.14.
A márka és a mobilitás új korszakát nyitotta meg a Volkswagen Haszonjárművek az új Multivan június 10-i világpremierjével. A jövőben három fő pillérre – a Multivan, a Transporter 6.1 és a 2022-ben érkező ID.BUZZ – épül a Bulli termékcsalád. A haszonjármű alkalmazások specialistájaként és az immár ikonná vált California kempingautó alapjául továbbra is a T6.1 szolgál, az ID.BUZZ lifestyle-egyterű és az ID.BUZZ Cargo városi kisáruszállító formájában pedig két tisztán elektromos hajtásrendszerű modell hódíthat meg új piaci szegmenseket. Mindeközben az új, akár hétüléses Multivan minden eddiginél jobban átveheti a sokoldalú tehetség kulcsfontosságú szerepét. A mindenekelőtt a családok és a sportos, aktív vásárlók igényei szerint készült Multivan új fejlesztésű ülés- és csomagtérrendszerével számtalan mobilitási szituációhoz alkalmazkodhat, emellett immár szalonszerű belterével igényes transzfermodellként (shuttle) is kiváló ajánlat. Annál is inkább, mivel az új generáció az alapmodellel párhuzamosan még nagyobb, akár 4053 literes csomagtér jellemezte, hosszabb változatában is bemutatkozik. Hátul ezentúl már csak könnyen állítható és kivehető egyes ülések állnak rendelkezésre, így például már a nagyértékű kerékpárok is a beltérben utazhatnak. Továbbra is jelentős a maximális belmagasság, amely az új panorámatetővel még bővült is. A Multivan teljes egészében új fejlesztésű műszerfalával, illetve annak integrált kijelzőjével is hídként szolgál a digitális világ felé, s alapkivitelében a Digital Cockpit digitális műszeregységgel és a Ready 2 Discover infotainment-rendszerrel készül. Az Online-szabályzóegység (Online Control Unit) révén e technika már a szériafelszereltség részeként is a legkülönfélébb online-szolgáltatásokat és funkciókat hozza el a fedélzetre. A Multivan-tulajdonosok a Function on Demand kínálatából utólag is aktiváltathatják a Ready 2 Discover navigációs funkciót. Újdonság a modellsorozatban a hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszer. A 160 kW/218 LE teljesítményű high-tech konstrukció különösen nagy hatótávokkal és alacsony összfogyasztással hozza harmonikus összhangba a helyi szinten károsanyag-kibocsátás nélküli közlekedést. A plug-in hibrid hajtású Multivan az eHybrid típusjelzés-kiegészítést hordozza. Emellett a kétféle – 100 kW/136 LE és 150 kW/204 LE teljesítményű – turbófeltöltésű benzinmotort kínáló, elsőkerékhajtású Multivan is megérkezik, 2022-ben pedig a 110 kilowattos (150 LE), szintén turbófeltöltésű dízel erőforrás (TDI) is csatlakozik a kínálathoz. Az alapkivitelekben kettős tengelykapcsolós automata sebességváltó (DSG) szerepel. Jelentősen bővült a vezetői segédrendszerek palettája. Egységesen az alapfelszereltség része a Car2X helyi figyelmeztetőrendszer, a Városi vészfékfunkcióval (City Emergency Braking) kiegészített Front Assist környezetmegfigyelő rendszer, a Sávtartás-asszisztens (Lane Assist), az új Bekanyarodás-asszisztenssel (Turn-off Assist) bővített Kikerülés-asszisztens, a Közlekedési táblák felismerő rendszere (Dynamic Road Sign Display) és a sebességszabályzó berendezés. Az innovatív új rendszerek közé tartozik az IQ.DRIVE Travel Assist menetasszisztens is, amely 0 és 210 kilométer/óra között mindvégig lehetővé teszi a részlegesen automatizált vezetést. További újdonság a Multivan kínálatában a széria LED-fényszórók alternatívájaként extrafelszerelésként rendelhető és interaktív világításszabályzással működő IQ.LIGHT - LED Matrix-fényszóró. High-tech megoldásai egész sorával minden idők legprogresszívebb Multivan modellje immár a modern korba lép az autózás életérzésével. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                                   
Címkék: 

Brüsszel fellélegezhet: megkapta a Q8 e-tron-t

2021.06.14.
E-tron gyártás Brüsszelben. Fotó: Audi AG Az Audi brüsszeli gyárában véget értek a jövővel kapcsolatos félelmek: Az ingolstadti Volkswagen leányvállalat most talált egy új modellt, amely az e-tron megszüntetése után biztosítja a kapacitáskihasználást a brüsszeli gyárban. 2026-tól egy új Q8 e-tron elektromos terepjáró gördül le a futószalagról - tudta meg a Automobilwoche vállalati köröktől.  Erről novemberben, a csoport következő tervezési fordulóján kell dönteni – írja a német honlap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Hegyeshalom éjfélre elesett

2021.06.14.
A heti ingázók visszaindultak, így a szokásos állapotok alakultak ki a legnagyobb magyar-osztrák átkelőn. Így van ez már másfél éve, sőt volt ez ígyebb is. Korábban vasárnap este nem volt ritka a 2-3 órás várakozás sem, így a mostani hatvan perc akár kellemesnek is tekinthető. Kivéve azok számára, akik a sorban állnak és araszolnak a határig. Fotó: autoszektor.hu archív Az Ö3 osztrák rádióállomás közlekedési szolgálata szerint 45 perc a várakozás, a Google térkép torlódásjelzője szerint azonban ez akár másfél óra is lehet. Az autoszektor.hu folyamatosan figyeli a hegyeshalmi határ forgalmát, így biztonsággal állítjuk, a térkép piros torlódásjelzője szerint jóval több mint egy órára számítsanak azok, akik az éjféli órán igyekeznek átlépni a határt Bécs felé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

Vonatgázolás Budapesten, Kelenföldön vesztegel a szerelvény

2021.06.13.
Felborult egy autó a 471-es főúton, Nyíradony és Aradványpuszta között Lesodródott az úttestről, és az oldalára borult egy személyautó a 471-es főút Nyíradony és Aradványpuszta közötti szakaszán. Egy ember nem tud kiszállni a járműből. Őt feszítővágóval szabadítják ki a műszaki mentést végző nyíradonyi hivatásos tűzoltók - ezt éjfél előtt nem sokkal írta a Katasztrófavédelem. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója