A cégvezetők szinte kizárólag új autók vásárlásán gondolkodnak

2021.05.06.
Az elmúlt évtizedben a céges járműlízing egyre növekvő népszerűségre tett szert Európában. Miközben a Deloitte elemzése alapján 2010-ben még 7,3 millió új gépjárművet vásároltak magánszemélyek és 7,2 millió céges gépkocsit állítottak forgalomba, addig 2018-ban a flottaértékesítések már a kontinens újautóeladásainak 56%-át tették ki 8,35 millió járművel. De vajon milyen hatással volt a koronavírus a magyar a piacra? Hogyan alakultak a céges autóbeszerzések, és mit tartanak legfontosabbnak a hazai vállalatok az új járműflotta kiválasztásakor? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat a Wallis Motor és a Share Now ügyfeleik körében végzett online kérdőíves kutatása, melyet a járvány 3. hulláma idején, 2021. márciusában készítettek. A maximum 10 darabos vállalati autóflotta a leginkább jellemző A gazdaság szinte minden területén aktív csaknem ötszáz válaszadó közül a legtöbben a szolgáltatószektorban (15%) az építőiparban (13%), illetőleg IT-területeken (10%) tevékenykednek. A válaszadók nagyjából fele-fele arányban rendelkeznek gépjárműflottával, körükben az 1-10 darabos flotta a leginkább jellemző (70,6%), de magas arányban képviselték magukat a nagyobb flottás vállalkozások is, az 51-200, illetve 200+ kategória összaránya 11% volt a válaszadók között. A megkérdezett vállalatok közel 2/3-a (64,3%) országos, vagy multinacionális lefedettséggel működik. A válaszadók teljes körében a járvány kitörését megelőzően a vállalati flotta legjellemzőbb formája a dedikált cégautó volt egyéni beszerzéssel (51%), ezt követte a dedikált cégautó flottaüzemeltetéssel (18%), és a vegyes rendszer alkalmazása (cégautó és kulcsos autók egyszerre). A felmérés arra is rámutatott, hogy a vállalati autók beszerzési formája erős összefüggést mutat a vállalkozás létszámával, illetve méretével: a létszám növekedésével természetszerűleg növekszik a flottaüzemeltetés, illetve a vegyes rendszer (flotta+pool) aránya. A darabszám nem változott, az igények igen A magyar vállalatok nagy többségénél a koronavírus-válság alatt a cégautók darabszáma változatlan maradt (85%), mindössze 15%-nál volt pozitív vagy negatív irányú változás. Azon cégek körében, ahol valamilyen irányú változás történt, ez többnyire nem volt hatással a flotta összetételére (36,6%). Arra a kérdésre, hogy - akár a vírushelyzet hatására - a vállalatnál dolgozó kollégák körében nőtt-e az igény a céges autók használatára az elmúlt fél évben 12%-uk nyilatkozott úgy, hogy kimondottan a vírushelyzet miatt, további 9 %-uk szerint pedig egyéb okok miatt, de nőtt az igény a vállalaton belül céges autók iránt. Ha már vesznek, akkor inkább újat és minőségit A munkaadókra ugyanakkor alapjában véve az óvatosság volt jellemző: a válság hatására több mint felük befagyasztotta az új autók beszerzését, harmaduk (31%) csupán elhalasztotta a céges flotta bővítését, 12 százalékuk viszont meghallgatta a munkavállalói igényeket és a felgyorsult beszerzést választotta stratégiájául. További érdekesség, hogy azok, akik az új beszerzések mellett döntöttek szinte kizárólag új autóban gondolkodnak: 42 százalékuk új normál kategóriás, míg 38 százalékuk szintén nullkilóméteres prémium kategóriás autók vásárlását tervezi. Használt cégesautót mindössze a válaszadók 20 százaléka tervez venni, közülük is inkább a használt, de prémium a jellemző. Mi alapján választanak most flottát a cégek? A Wallis Motor és a Share Now ügyfelei körében a cégesflotta bővítésekor a legfontosabb szempont a kutatás eredményei szerint az adott autó megbízhatósága, és szervizigénye, valamint a biztonság, míg a fogyasztása, az autó márkája és a kínált mennyiségi kedvezmény szintén fontos, de nem döntő tényezőnek számítanak. A márkakereskedések kiválasztásánál a szervízhálózat fejlettsége, a finanszírozás és az alkatrészek raktárkészlete emelkedik ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nálunk is megrendelhető a vadonatúj Toyota Yaris Cross

2021.05.06.
Alig egy  éve tartotta a Toyota a modell világpremierjét, mától pedig már Magyarországon is megrendelhető a vadonatúj Yaris Cross. A 2021-es ’Év Autója’ díjat elhozó Yaris padlólemezére épülő Yaris Cross magasabb üléspozíciót és emelt hasmagasságot kínál, hűen ahhoz az SUV-hagyományhoz, ami a világ első és legkeresettebb szabadidő-autója, a RAV4 alapozott meg, és a Toyota C-HR kompakt crossover, illetve a nemrégiben hazánkban is bemutatott Highlander gyarapított tovább. A Yaris Cross, hasonlóan a Yarishoz, 2560 mm-es tengelytávolságával készül, de a jármű 240 mm-rel hosszabb, mivel első túlnyúlása 60, hátsó túlnyúlása pedig 180 mm-rel nagyobb, így a belső tere is megnőtt. A hasmagasság 30 mm-rel gyarapodott, és a karosszéria is 90 mm-rel magasabb és 20 mm-rel szélesebb lett a Yarishoz képest. A padlólemez kimagasló merevséget, alacsony súlypontot és jól kiegyensúlyozott futóművet biztosít, így az erre épült autók élvezetesen és stabilan irányíthatók, miközben kényelmesen rugóznak. Mindennek köszönhetően a Yaris Cross vásárlói továbbra is számíthatnak a Yaris által kínált lendületes vezetési élményre, fejlett biztonsági technológiákra és csekély üzemanyag-fogyasztására, emellett pedig olyan újszerű értékekre is, amelyek révén ez nagyvárosi, kompakt SUV hűen tükrözi vezetőjének és utasainak egyéniségét és életstílusát. Az új Yaris Crosst kiegyensúlyozott és kifinomult arányok jellemzik, amelyek érzékletesen kihangsúlyozzák az SUV-modellekre jellemző robusztus, látványos stílust, mindehhez pedig az aktív életstílust szolgáló, könnyen használható és kompromisszumoktól mentes csomagtér társul. Az 1,5 literes, manuális és CVT vátóval is elérhető Yaris Cross megrendelhető öntöltő hibrid elektromos hajtással is, amelynek alapja az ’Év Autója’ díjat elnyert Yarisból már ismert, 116 lóerős, 1,5 literes Atkinson-ciklusú, negyedik generációs rendszer. A hajtáslánc rendkívül hatékonynak ígérkezik: a Yaris Cross elsőkerékhajtású kivitele várhatóan 100 g/km körüli CO₂-kibocsátással halad majd, és az AWD-i modellek emissziója is 110 g/km alatt marad. A magasabb felszereltségi szinteken elöl-hátul LED-világítás működik (hátul szekvenciális irányjelzőkkel), és az autókat robusztus küszöbelemek és kerékjárat-szélesítések díszítik. Az oldalvédő elemeken – az autó fényezésétől függően – ezüstszínű vagy Warm Gold árnyalatú Yaris Cross betét látható. Urbánus, kifinomult formavilág és egy SUV erőteljes kiállása A „robusztus és minimalista” koncepció egyik fontos kulcsszava a „felvillanyozóan intelligens” volt; mindez érzékletesen írja le a Yaris Cross vadonatúj formatervét. A Toyota olyan karosszériát szeretett volna megalkotni, ami egyszerre intelligens és energikus, és amelynek gyönyörűen kiegyensúlyozott arányai vonzzák a tekintetet. A rettenthetetlen hatást keltő orr-rész letisztult, erősen térhatású kialakítását markáns műanyag elemek hangsúlyozzák ki a sárvédőkön és az alsó légbeömlőn. Az oldalnézet meghatározó eleme a fényszóróktól a hátsó lámpatestekig végignyúló vízszintes vonal, ami teljesítményt és dinamikus vezethetőséget sugall. A hátsó ajtótól a kabin első részéig futó, különleges karaktervonal jól érzékelteti az utastér tágasságát. A hátsó traktus középső részének szögletes kialakítása és a nagyméretű csomagtérajtó-nyílás világosan jelzi az autó praktikus kialakítását. A hátsó sárvédő formája és a hosszú túlnyúlás robusztus hatást kelt – éppen úgy, mint elöl. Legalább ilyen látványos az autó belső utastere is. A középkonzol pereme a display audio kijelzőjében folytatódik; ez a függőleges vonal kihangsúlyozza a dizájn robusztusságát. A mérnökök optimális pozícióban helyezték el az üléseket, a kormánykereket, a váltókart és minden kezelőszervet. A színes LCD multi-információs kijelző remekül áttekinthető, a display audio és a műszeregység pedig kifejezetten magasra került, hogy a vezetőnek a lehető legkevésbé kelljen elfordítania a tekintetét. Ugyanezt a célt szolgálja a head-up kijelző (HUD) alkalmazása is. A műszerfal felső részét lágy párnázás borítja, de az egész kabinban újszerű benyomást keltő anyagokból készültek a burkolatok. Ennek és más ötletes megoldásoknak köszönhetően az utastér határozottan kifinomult és kényelmes. Tágas, könnyen használható csomagtér A padlót az alsó pozícióban rögzítve a csomagtér 390 literes, ami kimagasló érték a kompakt SUV kategóriában. A csomagtérben elfér két bőrönd (110 literes) vagy két golftáska (9,5 colos). A tér széltében és magasságában is tekintélyes, így sokféle poggyász szállítására alkalmas. Ez a Toyota első olyan kompakt SUV-modellje, amelyben a hátsó üléssor 40/20/40 arányban, az állítható csomagtérpadló pedig 60/40 arányban osztható. A csomagok csúszkálását  akasztók és állítható hevederek akadályozzák meg; ezekkel nemcsak a poggyász, hanem a különféle sporteszközök is praktikusan rögzíthetők. A Yaris Cross felszereltségi listáján a kényelmesen, kézhasználat nélkül nyitható csomagtérajtó is szerepel. Egy másik érdekes tétel az okostelefon-kulcs, ami automatikusan nyitja és zárja a csomagtartó ajtaját, ha meglendítjük a lábunkat a hátsó lökhárító alatt; ez a megoldás most először jelenik meg egy kompakt Toyota SUV-ban. A hagyományos Toyota SUV-khoz képest az ajtó majdnem kétszer gyorsabban nyílik és záródik. A Yaris Cross utasterében is sok a praktikus, tágas rakodóhely; ilyen például a könnyen elérhető középső tálca vagy a nagyméretű rekeszek az első és hátsó ajtókban. A könnyen kezelhető kompaktok és a robusztus SUV-k minden előnye egyben Ahogy a Yaris esetében, a Toyota most is a kompakt autókhoz tervezett TNGA padlólemez GA-B változatát vette alapul, ami nemcsak a csekély tömegre és a rendkívüli szilárdságra, hanem az alacsony súlypontra is garanciát jelent. A Yaris Cross tervezői átalakították a futóművet, hogy az új modellváltozat is ugyanazt a kezes viselkedést és kiváló rugózási kényelmet nyújtsa, mint a Yaris. Az autó menetteljesítménye jóval túlmutat a kategória határain, mivel a mérnökök két kulcsszó (Magabiztos és Természetes) jegyében dolgoztak, így a jármű menet közben példásan stabil marad, és élvezetes természetességgel reagál a vezető utasításaira. A Yaris Cross kínálatában a hibrid változat esetében összkerékhajtás is szerepel, amivel az autó a nehéz útviszonyok közt is jól boldogul. Intelligens összkerékhajtás A Yaris Crosst autentikus SUV-modellé avató tulajdonságok egyike, hogy az autó – kategóriájában egyedüli hibridként – intelligens összkerékhajtási rendszerrel is megrendelhető. Az AWD-i extra stabilitást és tapadást biztosít, méghozzá a mindennapos közlekedés során ugyanúgy, mint a rossz útviszonyok közt vagy a csúszós utakon. Az elektronikus vezérlésű rendszer kisebb és könnyebb a mechanikus AWD egységeknél, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Yaris Cross Hybrid AWD-i üzemanyag-fogyasztása és CO₂-kibocsátása minden más összkerékhajtású B-SUV modellénél kedvezőbb. Elinduláskor és gyorsításkor a rendszer vonóerőt közvetít a hátsó kerekekhez. Normál haladás közben a Yaris Cross elsőkerékhajtású, de ha az út csúszóssá válik – például ha az autó síkos macskaköveken, sűrű esőben, hóban vagy homokos talajon közlekedik –, az összkerékhajtás automatikusan bekapcsol, hatásosan fokozva ezzel az utasok biztonságát. Ráadásul az intelligens összkerékhajtáshoz alapáron jár egy manuális üzemmódkapcsoló, amellyel a vezető kiválaszthatja a menetstabilitást tovább javító Trail és Snow beállításokat is. Továbbfejlesztett és kibővített biztonsági és kényelmi funkciók A Yaris Cross alapfelszereltség listáján megjelenik a vállalat legújabb aktív biztonsági csomagja, a Toyota Safety Sense is. A járművek mellett a gyalogosokat (nappal és éjszaka) és kerékpárosokat (nappal) is felismerő ütközést megelőző biztonsági rendszer segít elkerülni a baleseteket, vagy mérsékelni azok súlyosságát. A rendszer már azokat a gyalogosokat is képes észlelni, akik akkor lépnek az úttestre, amikor az autó balra vagy jobbra fordul egy kereszteződésben, és akkor is aktív, ha a nagy ívben kanyarodó Yaris Cross nyomvonala keresztezi egy szemből egyenesen érkező jármű útját. Az alacsony sebességtartományban működő gyorsításvezérlés a motor teljesítményének korlátozásával vagy enyhe fékezéssel előzi meg, hogy az autó veszélyesen nekilóduljon, miközben akadály áll előtte. A rendszer az is megakadályozza, hogy a vezető túlságosan nagy erővel nyomja meg a gázpedált elinduláskor vagy kis sebesség mellett. A vészhelyzeti kormányzási asszisztens megőrzi a jármű stabilitását, és megakadályozza, hogy az autó kitérjen a forgalmi sávból, miközben a vezető gyors kitérési manővert hajt végre, elkerülve egy gyalogosgázolást. A rendszer ilyenkor felméri, hogy van-e még elég hely a sávban, és ha igen, kormányzási rásegítéssel a sávon belül tartja az autót, egyúttal megakadályozva a gázolást is. A teljes sebességtartományban működő radarvezérlésű sebességtartó automatika az elöl haladó autóhoz igazítja a Toyota sebességét, így a hosszú utakon kényelmesebb a vezetés. Amikor a radarvezérlésű sebességtartó automatika be van kapcsolva, a sávkövető asszisztens (LTA) kormányzási rásegítéssel a forgalmi sáv közepén tartja az autót. Az adaptív távolságifény-vezérlés (AHS) precízen vezérli a LED fényforrásokat, automatikusan kitakarva azokat a zónákat, ahol a fénycsóva elvakíthatná a szembejövő járművek vezetőit; ugyanakkor az út többi részét továbbra is megvilágítja, kiváló látási viszonyokat teremtve ezzel éjszaka (opció / először egy Toyota kompakt SUV-modellben). A jelzőtábla-felismerés (RSA) azzal segíti a biztonságos autózást, hogy a kameráján keresztül felismert táblák képét megjeleníti a kijelzőn, figyelmeztetve a vezetőt, ha esetleg nem vette volna észre a jelzést. A másodlagos ütközést megelőző fékezés a Yaris Crossban mutatkozik be először egy Toyota kompakt SUV-modellben: ha egy baleset miatt kinyílik valamelyik légzsák, a rendszer önműködően aktiválja a fékeket és a féklámpát, lelassítva a járművet, így kisebb eséllyel következik be egy másodlagos ütközés. A Holttérfigyelő rendszer (BSM) egy milliméteres hullámhosszú radar segítségével érzékeli a Toyota hátsó sarkánál megjelenő, a visszapillantó tükörben nehezen látható járműveket, amelyek maximum 60 méteres távolságból közelítenek a szomszédos sávban. Ilyenkor egy fényjelzés jelenik meg a visszapillantó tükörben, és a fény figyelmeztetően villogni kezd, ha a vezető az irányjelző használatával jelzi, hogy át akar sorolni a foglalt sávba. A S-VSC oldalszél-kontrollal (először egy Toyotában) megakadályozza, hogy egy erős, oldalirányú széllökés kisodorja az autót a forgalmi sávból.  A Yarishoz hasonlóan a Yaris Cross is kínál Toyota Teammate fejlett parkolási rendszert; ez a modern vezetősegítő funkció a kormányzás mellett a gázadást és a fékezést is önműködően vezérli (először egy Toyota SUV-modellben). A vezetőnek mindössze annyit kell tennie, hogy az instrukcióknak megfelelő állásba kapcsolja a váltókart. Ha a rendszer a parkolási manőver közben akadályt észlel, hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, és automatikusan fékez, hogy elkerülje a koccanást; mindeközben ultrahangos érzékelőkkel figyeli a jármű környezetét. Mindemellett az előre beállított parkolóhelyekre a rendszer akkor is képes beállni, ha nincsenek felfestett vonalak az aszfalton.  Az elektromosan 6 irányban mozgatható üléseken könnyen és gyorsan beállítható az ideális üléshelyzet. A kiforduló/lebillenő vezetőülésnek köszönhetően könnyű a ki- és beszállás, és a hideg napokon kellemes pluszt jelent a kormány- és ülésfűtés.  A hibrid modellekhez egy váltóáramú, 100 Volt feszültségű, 1500 Watt teljesítményű csatlakozó is rendelhető, amiről számos elektromos készüléket lehet működtetni, sőt vészhelyzetben – például áramszünet esetén – az autó áramforrásként is szolgálhat. A legmagasabb igényeket támasztó vásárókat kiszolgáló Adventure változat A vadonatúj Toyota Yaris Cross hamisítatlan SUV-vérvonalát és sokoldalúságát még inkább kihangsúlyozza a kizárólag hibrid hajtással elérhető Adventure modellváltozat. Az új változat külső megjelenését egy első aláfutásgátló és egy hátsó lökhárítóvédő lemezbetét varázsolja még robusztusabbá, és a hatást tovább erősítik a szériában kínált ezüstszínű tetősínek és a sötétszürkére fényezett, 18 colos könnyűfém keréktárcsák. A Yaris Cross Adventure kabinjának legmarkánsabb dizájn-elemei a zongoralakk színű betétek és a fekete tetőkárpit. A jól tartó ülések bőrhatású kárpitozását Adventure mintázat díszíti. A fekete, lágy tapintású műszerfalon és az ajtókárpitokon egy látványos dekorációs csík fut végig, amit a Yaris Cross jellegzetes Warm Gold árnyalatára fényeznek. A kormánykerék borítása és a váltókar szoknyája bőrből készül. A felszereltségben olyan tételek szerepelnek, mint az AWD-i intelligens elektromos összkerékhajtás, a Toyota Smart Connect, a Toyota Teammate fejlett parkolássegítő rendszer és a Toyota Smart Cargo. A robusztusabb külső megjelenésű és egyedi utasterű Adventure modellváltozat leggazdagabb felszereltségű, korlátozott darabszámban elérhető Premiere Edition kivitele, amely exkluzív bőr üléskárpitozást, egyedi 18 colos, csiszolt felületű könnyűfém keréktárcsákat, és alapfelszereltségében motoros mozgatású, lábmozdulattal nyitható csomagtérajtót, head-up kijelzőt és kéttónusú színvilágot kínál, csak a Yaris Cross forgalmazásának első 12 hónapjában lesz kapható. Az Adventure és a Premiere Edition változatok Yaris Cross alap felszereltségi szintek mellett jelennek meg a kínálatban. Toyota Smart Connect Az Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis Yaris Cross megbízható vezeték nélküli mobileszköz-csatlakoztatást biztosít vásárlóinak a Toyota Smart Connect révén, első ízben kínálva szabványos, eszközök közötti kereszttámogatást egy nagy sorozatban gyártott Toyota modellben. A nagyméretű, 9 colos, nagy felbontású multimédia kijelzőről kezelhető a navigációs rendszer, ami a felhőalapú élő térképfrissítéseknek, a valós idejű közlekedési információknak és a POI-pontok online keresésének köszönhetően praktikusan és gyorsan használható. A MyT okostelefon-alkalmazással a Yaris Cross tulajdonosai még otthon összeállíthatják és elküldhetik autójuk rendszerébe útiterveiket, emellett pedig távirányítással is zárhatják-nyithatják az ajtókat.  Toyota Teammate fejlett parkolássegítő rendszer A Toyota Teammate fejlett parkolássegítő rendszer a biztonság és a kényelem új szintjét nyújtja a zsúfolt nagyvárosokban. A félautomata parkolórendszer 360 fokos képet ad a jármű környezetéről, és egyértelmű utasításai segítségével a vezető fölösleges kormánymozdulatok, gáz- és fékparancsok nélkül állhat be a parkolóhelyre. A 360 fokos panoráma kamera mellett a fejlett félautomata parkolórendszerhez alapáron jár a holttérfigyelő, a hátsó keresztirányú forgalomfelügyelet automatikus fékezéssel, illetve az intelligens távolságmérő radar automatikus fékezéssel, amelyek szintén nagyban megkönnyítik a városi autóhasználatot. Toyota Smart Cargo A Yaris Cross praktikus és sokoldalú használhatóságát tovább fokozza a lábmozdulattal működtethető, motoros mozgatású csomagtérajtó, valamint az ötletes csomagtérpadló, ami nemcsak több magasságban állítható be, hanem két részre is osztható, hogy a vezető kialakíthasson egy biztonságos, padló alatti tárolórekeszt vagy nagy mértékben kibővíthesse a csomagteret.  A hátsó szakasz ráadásul tovább bővíthető a 40:20:40 arányban osztott üléstámlák külön-külön ledöntésével, így az autóban jól elférnek a sílécek, a kerékpárok vagy a kirándulás egyéb kellékei, és ezek a nagyméretű tárgyak biztonságosan rögzíthetők is a lekötő gyűrűkhöz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Sörfesztivál nem, autókiállítás igen

2021.05.06.
A müncheni Nemzetközi Autószalon a Német Autóipar Szövetség (VDA) véleménye szerint szeptemberben megrendezhető az Oktoberfest ismételt lemondása ellenére.  Az IAA-nak teljesen más keretfeltételei vannak, mint az Oktoberfestnek - mondta a VDA szóvivője. Az IAA elköszönt Frankfurttól. Fotó: Messe Frankfurt Mint az közismert, az IAA évtizedeken át Frankfurthoz kötődött, a bajor főváros azonban megszerezte a nemzetközi autókiállítás rendezésének jogát. A tavalyit a koronavírus elvitte és sokáig úgy tűnt, az idei is törlődik, a VDA azonban bízik abban, hogy szeptember 7 és 12 között az új müncheni IAA Mobility debütálhat és látogatókat fogadhat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Magyar autós tragikus halála Ausztriában

2021.05.05.
Fotó: Facebook/Tűzoltóság Pinkafeld A magyar autós hajnali 5 órakor a B63-as úton haladt Pinkafeld irányába, amikor eddig tisztázatlan okból frontálisan ütközött egy teherautóval. A magyar férfi, - akinek életkorára nem tér ki az osztrák honlap, beszorult autójába és sérüléseibe a helyszínen belehalt. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki az osztrák mentők és tűzoltók, életét azonban már nem tudták menteni. A teherautó sofőrje a baleset után sokkot kapott – írja az orf.at További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

100 év tapasztalata egy autóban – Mazda CX-30 e-Skyactive-X Edition-100 teszt

2021.05.05.
Egy hétig élvezhettem a 100. születésnapját ünneplő Mazda jóvoltából a CX-30 névre hallgató crossover jubileumi kiadásának szolgáltatásait. Annyira jól összerakott városi terepjáróval volt dolgom, hogy „németautósként” komoly értékelési válságot okozott. Igazi születésnapi felszereltségparádé A Mazda nem csak, hogy a legerősebb motor pakolta a születésnapi kivitelébe, de jónéhány felszereltség szériaszinten került az autóba, ráadásul olyan egyedi dizájnelemekkel ruházták fel, ami valóban különlegessé teszi társai között. 360 fokos kamerarendszer, head up display (szélvédőre vetített információk), sávtartás, adaptív tempomat, navigáció, ülésfűtés, fűthető kormánykerék, tetőablak és digitális klímaberendezés várja a vezetőt és utasait. Mindezekre jön rá a nagyon arányérzékkel adagolt jubileumi dizájnt, amelyet a piros, vagy bordó szín ural. Nem csak az ülések kapták meg a feltűnő színt, hanem a padlókárpit és a szőnyegbetétek is. A piros színt a vajszínű kiegészítőkkel kombinálták, ami nekem elsőre furcsa volt, azt gondoltam ez a két szín abszolút üti egymást, de amennyire tartottam tőle, olyan hamar kedveltem meg a színkombót. Ha ez még nem lenne elég, hogy el ne felejtsük az évfordulót, a fejtámlákon, a szőnyegbetéteken és kívül a sárvédőn, de még a felnikupakokon is visszaköszön a direkt erre az alkalomra tervezett 100 éves jubileumot jelző logó. Utóbbin még egyszer visszaköszön a piros dekoráció. Az évfordulós különkiadás kizárólag gyöngyházfehér színben elérhető. Dinamikus megjelenés még álló helyzetben is Nem feltétlenül kell autópályatempó ahhoz, hogy érezzük az új CX-30-asban rejlő dinamikát. A mélyre húzott orron lévő nagyméretű hűtőmaszk, az oldalrészbe húzódó lámpatestek és krómszínű első díszléc mind-mind a mozgás, a sportosság érzetét kelti a szemlélőben. Ugyanez megjelenik a jármű hátsó részén is. A lámpák adta szűk tekintet agresszivitást sugall, miközben a kocsi fenekének magassága jól megtalálja a helyét a térben. Annyira szerettem volna napsütéses időben, kék ég előtt fotózni, de nem jött össze: helyette itt ez a fake blue sky - én kérek elnézést! Úgy fogalmaztam meg magamnak – és ez szerencsére nem csak a Mazdára igaz - , hogy az elmúlt évtizedben a látványtervezőknek beígért bónusz nem volt ablakon kidobott pénz. Az utóbb években mind több márka újította meg nagyon nívós módon a megjelenését és ebben a Mazda mindenképpen éltanuló. Örök vesszőparipám, hogy meddig tart ki egy-egy formaterv frissessége. Ezt egy új autó esetében nyilván nem lehet megmondani, de annyi biztos, hogy a Mazdáénál frissebb dizájn ebben a szegmensben nehezen található. Dinamizmus menet közben De az autó mégsem egy szobor, igazi jelleme használat közben domborodik ki és a modellhez kínált csúcsmotorral elérhető dinamika több mint elég. A kétliteres 186 lóerős Skyactive technológiát ebben az autóban egy kisméretű kompresszor és egy lágyhibrid rendszer egészíti ki. A 24 voltos rendszer az alapkivitelben is takarékos motort segíti a még kisebb fogyasztás, így alacsonyabb károsanyag kibocsátás elérésében. Az eredmény, hogy a teszt alatt, kizárólag városi forgalomban 7,3 liter benzin kellett 100 km megtételéhez. A motorház fedél alatt megtaláljuk a szokásos műanyag motorburkolatot, de ezt ügyesen, mint egy második motorház fedelet, ajtóként fel lehet nyitni és rögzíteni ebben az állapotban. Ennyi erő már mindenre (is) elég az utakon. A felszereltségeknél kihagytam – hogy itt aztán leírhassam – hogy az Edition 100 modell kézváltóval és elsőkerék meghajtással rendelkezik. Nagy hiányosságnak éltem meg, hogy nincs automataváltónk, de menet közben be kellett látnom két dolgot. Az egyik, hogy mivel a lágy hibrid rendszer és a nagy hengerűrtartalom miatt már alacsony fordulatszámon is elegendő nyomaték áll rendelkezésre, nem szükséges minden gyorsításhoz visszakapcsolni, a rendszer nagyon készségesen gyorsítja az autót. A másik, hogy ha a múltkor a 8-as Golf kéziváltóját az egekig magasztaltam, akkor a Mazdáét azt két bolygó között kell elképzelni, annyira finom és könnyen kezelhető, amiről tényleg csak álmodni lehet. Aki még 2021-ben is a manuális sebességváltás híve, annak ez a csúcs. A fölényes nyomatéktartalékra bizonyíték továbbá, hogy szemtelenül alacsony fordulatszám mellett, még emelkedőkön is kéri a műszerfalon az autó, hogy váltsunk feljebb egy fokozattal. Ehhez nehéz volt hozzászokni, de végül is hittem a technikában és nem kellett csalódni, valamivel az ezres fordulatszám felett is remegésmentesen és erőlködés nélkül viszi a nem kicsi testet ez a hajtáslánc. Nem érintőképernyő Bár, 2021-ben szinte nem is autó, amibe legalább egy érintőképernyő nincsen beépítve, a Mazdánál ezt nem így gondolták. A fedélzeti informatikai rendszer képernyője egy szabálytalan rombusz alakú keretben lévő, amúgy remek felbontású és megjelenítésű kijelző. A rendszert a váltóboxon a váltókar mögött kialakított panellel tudjuk vezérelni. Az nyomkodható és joystick-ként is működő tárcsa jól kezelhető, de például a navigációba való cím megadás kicsit nehézkes, mert a képernyőre felrajzolt karaktersoron sokan kell jobbra-balra szánkázni, mire megadjuk a célt, ráadásul az intelligens keresés eredményeihez jobbra kell joystick-ozni egyet. Ha viszont egyszer sikerült megadni a célt, onnantól világos és egyértelmű az útvezetés, amit a head up display-en is megkapunk. Érintettük már, de jó még egyszer kimondani, hogy a Mazda CX-30 Edition-100 kivitel utastere gyönyörű. Ki kell emelni az anyagválasztást, mert bármihez nyúlunk az utastérben, annak tapintása kellemes és felső kategória érzetet ad. Ez az érzet az ajtócsukódásban is megmutatkozik egyébként. Ezzel a különleges szín- és anyagválasztással igazán jó érzés beszállni az autóba. A vezetőülés jól beállítható, ezt elektromosan tehetjük meg. Talán kicsit az üléslap hosszán lehetne növelni, de ez is csak kukacoskodás, mert – bár hosszabb útra nem mentem a CX-30-assal – igazából nem is tűnt annyira rövidnek. Az anyósülésre már nem jutott villanymotor, ezt csak kézzel állíthatja a drága mama. Beszélni azonban a hátsó helykínálatról. Egy teljes értékű gyermekülés hátul csak úgy fér el, ha az elöl ülő felnőtt összehúzza magát. De még is lábnyomok sorakoztak volna a gyönyörű bordó bőrön, ezért minden beszálláskor: cipő le! A csomagtartó jól méretezett, amit csak abból vontam le, hogy a nagyméretű babakocsi lapra hajtva simán befért. Ez is „emeletes”, a felső dekli 10 cm-el van az alsó szint alatt, de ezt ügyesen lehet hajtogatni: vagy harmonika szerűen felnyitjuk és így oldaltámaszt adhatunk kisebb csomagoknak, vagy teljesen összehajtva a baloldalon tűzhetjük az erre szolgáló tartóba. Ez az ötlet nagyon tetszett, mert nem kell az egyben lévő polc elhelyezésével bajlódni, amikor mélyebb csomagtartóra van szükség. Az árlista Tudom, nem szerencsés egy teszt végére hagyni az árat, mert esetleg elrontja az olvasó eddig kialakult jó szájízét. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a pénzünkért milyen technikát kapunk, akkor már nem mondhatjuk, hogy rossz ár-érték arányú lenne a Mazda CX-30. Az alapkivitelben 122 lóerős crossover „fapadosan” is 8,4 millió Ft. Ha a kínálat legtetejét választjuk 186 lóerővel, összkerékhajtással, automataváltóval GT Plus felszereltséggel, akkor 12,84 millió forintra kell finanszírozási ajánlatot kérni a bankunktól. (Persze aki még metálfényezést is szeretne, annak 13-assal fog kezdődni az összesen sor.) Az Edition-100 modell ára a feni felszereltségi és műszaki paraméterek mellett 11,66 millió forint, de ebben már benne van a gyöngyház fehér fényezés. Hogy ez sok vagy kevés, azt sok minden befolyásolhatja. A megítélés szempontjából mindenképpen jól jön, ha valaki eleve elkötelezett a márka iránt. Ha ez van megvan, akkor már csak egy jó kereskedői kedvezmény kell, hogy a lélektani 10 millió forintos határ környékére szorítsuk le az árat. Ha valaki egy ilyen autót vásárol, abban biztos lehet, hogy kivitelében nem fog minden sarkon szembe jönni a „tesó”. A Mazda kitett magáért és a jubileumi modellt, bárhonnan nézem is, sikerrel pozícionálta a prémium megjelenésű és kivitelű autók közé. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Éledezik a cseh autópiac

2021.05.05.
Amennyiben azonban az idei január-áprilisi adatokat a 2019-es, tehát a koronavírus-járványtól nem érintett év első négy hónapjával hasonlítjuk össze, akkor 17 százalékos csökkenés mutatható ki - jegyzi meg a szövetség. Idén áprilisban a tavalyi negyedik hónaphoz képest az eladás növekedése 78 százalékos. Csehországban tavaly március közepe és május közepe között gyakorlatilag szinte minden autószalon zárva tartott. Az idén is a legnagyobb érdeklődés a hazai Skoda márka iránt nyilvánult meg, amelynek eladásai négy százalékkal 24 565 darabra nőttek. A második helyen álló Volkswagen majdnem egynegyeddel, 6556-ra emelte eladott autóinak számát. A Volkswagen ezzel megelőzte a harmadik helyre visszaesett dél-koreai Hyundait. A Hyundai eladásai az idén 11 százalékkal 5991 darabra emelkedtek. A csehországi autószalonok jelenleg az év eleje óta szintén nem látogathatók szabadon, de az autóeladás már nincs leállítva, csak korlátozva. Az autóértékesítés teljes felszabadítását a cseh kormány május közepére ígéri. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A nap karikatúrája: Futópad autóknak

2021.05.05.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Rá sem lehet ismerni a horrorbaleset helyszínére

2021.05.05.
Befejezték az április 20-án Újfehértónál történt balesetet követő helyreállítást a második sínpáron is, így ismét két vágányon haladhatnak a vonatok Újfehértó és Hajdúhadház között - közölte a Mávinform a honlapján szerda délután. Azt írták, a vonatok menetrend szerint közlekednek, nem kell késésekkel számolni a záhonyi vonalon. Április 20-án délután egy traktor a tilos jelzés ellenére behajtott az egyik fénysorompóval biztosított vasúti átjáróba és összeütközött két arra haladó személyvonattal Újfehértó közelében. A balesetben a mezőgazdasági vontató sofőrje meghalt. A két vonaton összesen mintegy húszan utaztak, az egyik szerelvény kisiklott, az azon utazó öt utas és a mozdonyvezető könnyebben megsérült. A vasúttársaság szakemberei azóta folyamatosan dolgoztak a baleset helyszínén: előbb a kisiklott személyvonat kocsijait emelték vissza a sínekre egy 150 tonnás teherbírású vasúti daruval, majd a vágányoktól 16 méterre a földbe fúródott, 80 tonnás villanymozdony műszaki mentését végezték el. A kétvágányú, villamosított vasúti vonalszakasz vágányain kicserélték a balesetben megsérült betonaljakat, a síneket és a felsővezeték-tartó oszlopot, pótolták a leszakadt felsővezetéket, biztosítóberendezési kábeleket fektettek le, vágányszabályozást végeztek, valamint helyreállították a biztosítóberendezést és a megrongálódott átjárót is. A kevésbé sérült vágányon április 23-án hajnalban indulhatott újra a vonatforgalom, a súlyosabban rongálódott sínpár helyreállításával szerda délutánra végeztek a MÁV szakemberei. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Horribilis összegért árulják Putyin páncélozott limuzinját

2021.05.05.
Az interneten megjelentek az Aurus Senat kormány-limuzinok "polgári" változatainak értékesítésére vonatkozó hirdetések. Vlagyimir Putyin orosz államfőnek is ez a „hivatali” autója. Az orosz Aurus márka hivatalos kereskedői, az "Avilon" és "Panavto" hirdetéseket tettek közé az auto.ru autós szakportálon, melyben eladásra kínálják az Aurus Senat limuzin páncélozott változatát. Az orosz állam legfőbb tisztségviselői, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnök is ilyen hivatali autókat használnak. Jelenleg két autó vásárolható meg, mindkettőt 106,9 millió rubelért (kb. 440 millió forintért) árulják. Ez körülbelül ötször drágább, mint a "normál" szedán. Az Aurus Senat L700 páncélozott limuzin "polgári" változatáról először 2019 őszén lehetett hivatalos információkat kapni. Az autót páncéllemezekkel vonták be, alkatrészei speciális acélötvözetekből készültek és a karosszériát golyóálló Kevlar-elemek is erősítik. Az autó a VR10 szabvány szerint készült. Maximális védelmi szintje azt jelzi, hogy a páncél képes megvédeni az utasokat egy Kalasnyikov géppisztoly  golyóitól, és ellenáll a legtöbb páncéltörő és gyújtótöltet rombolásának, beleértve a Dragunov mesterlövész puska (SVD) lövedékeit is. A páncélozott autókat az „Individual” konfigurációban kínálják. Az ilyen autók felszereltsége magában foglalja az adaptív sebességtartó automatikát, a légrugózást, az elektromos beállítású üléseket, a masszázs- és szellőztetési funkciókat, a fény- és esőérzékelőket, a többzónás klímaberendezést, az elektronikus display-t, az automatikus ajtózárakat és 360 fokos megfigyelő kamerákat. Az Aurus Senat 4,4 literes V8 turbómotoron alapuló hibrid meghajtással van felszerelve, amely kompakt elektromos egységgel és 9 sebességes automata váltóval működik. Az elektromos egységek összteljesítménye 598 lóerő. Az Aurus modellek szabadpiaci értékesítéséről szóló első információk március végén jelentek meg az interneten, amikor 10 Senat szedánt – nem páncélozottat - darabonként 24 millió rubel értékben adtak el. Jelenleg az orosz luxusmárkából 17 autó vásárolható meg. Az első járműveket május végén kapják meg az ügyfelek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Shellnél "semlegesíthetik" szén-dioxidjukat a magyar autósok

2021.05.05.
A benzinkutakon a vásárlók választhatják azt a lehetőséget, hogy literenként 6 forintért, tehát 40 liter tankolásakor 240 forintért ellensúlyozzák az üzemanyag felhasználása során keletkező szén-dioxidot. A befolyó összeget ugyanis olyan programokba fekteti a vállalat, amelyek célja, hogy a keletkező üvegházhatású gázok elnyelésében szerepet játszó ökoszisztémák védelmét, helyreállítását és létrehozását támogassák - ismertette Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt. Magyarországért és Szlovéniáért felelős értékesítési menedzsere a társaság keddi online sajtótájékoztatóján - írja az MTI. Jelezte, hogy a Shell világszerte hajt végre, illetve tervez további befektetéseket, amelyek egyebek mellett a mocsaras, füves és mezőgazdasági területek védelmét, valamint a természetes erdővédelmet szolgálják. Bujdosó Andrea kiemelte, hogy kizárólag olyan megoldásokat választanak, amelyek a legjobb minőségű semlegesítést jelentik. A programba magyarországi projektek is bekerülhetnek, ha lesznek olyanok, amelyek megfelelnek a legmagasabb minőségű szabványoknak - fogalmazott. A projektek közül példaként említette a perui Cordillera Azul erdőterület és az indonéziai Katingan tőzegláp megóvását. A Shell karbonsemlegesítési szolgáltatása 15 országban elérhető, például Németországban, Ausztriában, Kanadában, Dániában, és Magyarország után újabb országokban vezetik majd be - mondta Kapitány István, a Shell globális alelnöke. A program összesen 4 millió tonna szén-dioxidot váltott már ki, ami mintegy 8 millió fa szén-dioxid-megkötési képességével egyenértékű - emelte ki. A globális alelnök közölte: a tapasztalatok szerint a vásárlói reakciók pozitívak, van olyan ország, ahol a vásárlók több mint 10 százaléka döntött úgy, hogy részt vesz a programban. Magyarországon is a kétszámjegyű részvételi arány elérése a cél. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója