A Tesla „kémautó”?

2021.04.14.
A meghökkentően hangzó döntést azzal indokolták, hogy a Teslák önvezetést segítő kamerái folyamatosan rögzítik a jármű környezetében lévő terepet és azokat összegyűjtve az Autopilot asszisztensrendszer fejlesztése címén az USA-ba továbbíthatják, ami viszont úgymond alkalmas lehet a képinformációkból nyerhető adatok Kínával szembeni ellenséges célú feldolgozására. Elon Musk, a Tesla nagyfőnöke hevesen visszautasította a kémkedési feltételezéseket, s azt hangoztatta, hogy mindenfajta ilyen ügyfelektől nyert adatot bizalmasan kezelnek, és különben is rögvest lehúzhatná a rolót, ha kémkedésre használnák gyártmányaikat. Fotó: Tesla A Tesla vezérnek valóban öngyilkosság lenne az ilyesfajta visszaélés. A Tesla forgalmának egyharmada, tavaly mintegy 150 ezer autó Kínában talált gazdára, Sanghajban pedig már teljes gőzzel üzemel az ottani Gigafactory, amely az első kizárólag külföldi tulajdonban engedélyezett vállalkozás. Megjegyzendő, hogy a kereskedelemi összetűzésekkel tarkított amerikai-kínai kapcsolatrendszerben megesett már ilyen csörte. Trump volt amerikai elnök tavaly ugyancsak nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva a kínai hátterű Tik Tok videomegosztó alkalmazást akarta kiseprűzni az Egyesült Állomokból. Fordítás: Heimer György További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Megnyílt az első autós oltóhely - a kocsiból se kell kiszállni

2021.04.14.
Megnyílt Franciaországban a koronavírus elleni első autós oltóhely: a déli Montpellier egyik elővárosban az előzetes bejelentkezés alapján érkező autósoknak az oltás idejére sem kell kiszállniuk a gépkocsijukból. A Saint-Jean-de-Védas településen kialakított központban naponta száz embert tudnak beoltani. "Az ötletgazda a helyi Saint-Jean klinika, amely a prefektúrának és a regionális egészségügyi hatóságnak néhány héttel ezelőtt javasolta a kísérlet elindítását" - mondta Alexandre Pascal, az egészségügyi hatóság részéről az AFP hírügynökségnek. Hozzátette, hogy az újfajta lehetőséget egyelőre kiegészítésnek tekintik a klinikán januárban megnyitott hagyományos nagy oltóközpont mellett, s a lehetőségei is "szerények". "Minden jó szándéknak örülünk, és meglátjuk, hogy lesz-e igény erre a megoldásra" - hangsúlyozta az illetékes. A magánklinika tavaly költözött ki Montpellier belvárosából a szomszédos településre, ahol az A9-es autópálya mentén egy parkolóval is rendelkezik. Itt alakították ki az autós oltóhelyet. "Megjelentek a Covid miatt a nozokomiális fertőzések, ezért megnyugtató lehet a honfitársainknak, ha nem kell bejönniük az intézménybe" - mondta Lamine Gharbi, a klinikát üzemeltető Cap Santé magánkórházi cégcsoport elnöke. Az oltásra előzetesen regisztrált autósok a hagyományos oltóközpontokban megszokott eljárást követnek: a parkolóba érkezésük után az illetékesek ellenőrzik a személyazonosságukat, majd ki kell tölteniük egy kérdőívet, ha szükséges, orvossal konzultálnak, majd egy orvos vagy egy ápoló beadja nekik az oltást. "A nagy különbség, hogy az emberek mindezt a gépkocsijukban csinálják végig" - mondta Alexandre Pascal. A prioritást élvező foglalkozási ágakban dolgozókon kívül a legalább 18 éves krónikus betegek és minden legalább 55 éves kérheti az oltást. Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint kedd estig a teljes lakosság 17, a felnőtt lakosság 21,6 százaléka, azaz több mint 11,3 millió francia kapta meg az első vakcinadózist, és 4 millióan, a teljes lakosság 6, a felnőtt lakosság 7,7 százaléka mindkét adagot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Éjszakai baleset az M1-esen, több autó is érintett, tűzoltók a helyszínen

2021.04.14.
Több jármű ütközött össze az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 46-os kilométernél, Óbarok térségében éjfél előtt - írja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapja. A balesethez a tatabányai hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanítják a gépkocsikat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Havazik a Bakonyban, 13 munkagéppel dolgozik a közútkezelő

2021.04.13.
A fotó csak illusztráció. Forrás: Magyar Közút Pécsi Norbert elmondta: Veszprém megyében a Bakony magasabban fekvő részein - az ajkai, a pápai és a veszprémi mérnökségek egyes területein - már körülbelül öt centiméter hó esett, és várhatóan az esti órákban is folytatódik a havazás. Ezekre a területekre a megye más részeiről is vezényeltek át munkagépeket - tette hozzá. Éjszaka és reggel a Bakony mellett az Északi Középhegység magasabban fekvő területein, a Bükkben és a Mátrában is havazhat - mondta az osztályvezető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

Fazont igazított a Jeep Compass

2021.04.13.
Szerző: Heimer György Formai vonalai nem változtak, úgy néz ki, mint a 2017-ben bemutatkozott első generáció. Kívül a karosszéria csak minimálisan, elöl és hátul esett át ráncfelvarrásokon, a változások inkább a kocsi utasterében és fedélzeti szolgáltatásaiban számottevőek.  A kompakt szabadidős járműben vadonatúj az utastér, a vezető számára jobban áttekinthető lett a műszerfal közepén feljebb költöztetett, 8,4 vagy 10,1 hüvelykes képátlójú, színes, full HD digitális kijelző. A műszeregységben ötször gyorsabb processzor dolgozik, az Android operációs rendszer vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto telefonos kapcsolatot tesz lehetővé, az interaktív 3D Tom Tom navigáció pedig a beszédhang-felismerő szolgáltatást is kínál.  A megújult Compass széles választékú hajtáslánccal érkezik. Lesz benzines, dízel és plug in motor, hozzá három sebességváltómű (hatfokozatú manuális, automata DDCT duplakuplungos, vagy hatgangos automata), továbbá a kocsi elérhető front-, illetve összkerékhajtással. Az 1,3 literes GSE benzinmotor – takarékosabb és tisztább jellemzők mellett – 130 és 150 lóerős teljesítményűek lehetnek, az 1,6 literes dízel Multijet erőforrás 130 lovas, 10 százalékkal erősebb a korábbinál. A 4xe jelű konnektorról tölthető benzines-elektromos hibrid Compass ugyancsak kétféle, 190, vagy 240 lóerős teljesítményt kínál, feltöltött akkukkal 47 vagy 49 kilométeres e-hatótávval. A megújított Compass március végi bemutatóján az is elhangzott, hogy a kocsiból megjelenése óta 200 ezer talált vevőre, Olaszországban a plug in hibrid változat a legnépszerűbb és annak eredményeként, hogy a Compass gyártása a Fiat csúcstechnikájú, magasan automatizált Melfi gyárában is megkezdődött az eddigi hat hónapos szállítási határidő a felére csökken. A hazai Jeep-kereskedésekben április végétől lesznek elérhetők az új modellek, s az importőr addigra ígéri az új, minden bizonnyal magasabb árlistát is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Drónnal vadásztak a szabálytalankodókra az M7-esen

2021.04.13.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság autópálya-rendőrei 2021. április 12-én, az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszát ellenőrizték fokozottan. Ezúttal a nehéz tehergépkocsik előzési tilalma volt célkeresztben. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások drónnal is figyelték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat. A drón biztonságos távolságból és helyzetből készít kiváló minőségű videófelvételeket az észlelt forgalmi szituációkról, szabályszegésekről. A videót ITT nézheti meg. Az ellenőrzés időszakában az egyenruhások szabálytalan előzés miatt összesen 10 – többségében külföldi - járművezetővel szemben, míg egyéb közlekedési szabálysértések miatt további 2 esetben szabtak ki helyszíni bírságot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Hiába ért el Sopronig, az osztrákok nem akarják összekötni

2021.04.13.
Az április 7-én megtartott egyeztetésen Burgenland tartományfőnöke megerősítette: az A3-as és az M85-ös gyorsforgalmi utak összekötése nem szerepel a tartományi tervek között, és nem igazak a B16-os főút négy sávossá bővítéséről szóló hírek sem. A kamionok tranzitforgalmát pedig a határátkelők közelében érvényes súlykorlátozás fenntartásával a jövőben is akadályozni kívánja a tartomány. Az M85-ös gyorsforgalmi út Győr és Sopron között ideális körülményeket teremtett a közlekedőknek. Fotó: Magyar Közút Az A3-as autópályán Höflány/Großhöflein és Szárazvám/Müllendorf térségében hamarosan megkezdődik a pályafelújítás és a zajvédő falak építése, a szárazvámi tervezett logisztikai központ forgalomterhelését pedig a teherautókra érvényes előzési tilalom és sebességkorlátozás bevezetésével igyekszik majd mérsékelni a tartomány a környék útjain. Az S4-es gyorsforgalmi út Nagymarton és Bécsújhely közötti tervezett bővítése kapcsán Hans Peter Doskozil felhívta a figyelmet arra, hogy a szakaszon jogszabály írja elő a 100 km/h-ás sebességkorlátozás fenntartását, és nem tervezik az utat autópályává átminősíteni. A közösségi közlekedés burgenlandi fejlesztéséről jelenleg is tárgyal a tartomány és a központi kormányzat. A tervek között a Bécs-Sopron vasúti kapcsolat menetidejének további csökkentése szerepel, ebben a magyar, a burgenlandi és az alsó-ausztriai érintettek egyaránt érdekeltek, közölte a megbeszélésen Heinrich Dorner, közlekedésért felelős tartományi tanácsos. Az észak-burgenlandi utak forgalomterhelését az is csökkenthetné, ha a nemzetközi teherforgalmat Sopronban a vasútra terelnék. A határ magyar oldalán található raktárkapacitások bővítéséről már folynak az egyeztetések Bécs és Budapest között – hangzott el az eszmecserén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Két főúton is teljes útzár balesetek miatt

2021.04.13.
A rendelkezésre álló adatok szerint április 13-án 14 óra körül egy tehergépjármű és egy személygépkocsi ütközött össze az 55-ös számú főút 16-os kilométerszelvényében, Mórahalom közelében. A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Az 55-ös számú főút forgalmát a domaszéki körforgalomban és a mórahalmi elkerülőnél elterelik. Kerülni az 5431-es és 5432-es számú utakon lehet Zákányszék irányába. Két tehergépkocsi és egy személyautó érintett a balesetben, ami Karcag és Kisújszállás között történt. Egy személy könnyű sérülést szenvedett. A rendelkezésre álló adatok szerint, két tehergépkocsi ütközött eddig tisztázatlan körülmények között a 4-es számú főút 161 km szelvényében, Karcag külterületén 2021. április 13-án 13 óra 10 perc körül. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – egy személy könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését. A forgalmat Karcag belvárosa felé terelik. Kérjük az arra közlekedők türelmét! - írja a police.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója