Durva baleset a 7-esen - mentők, tűzoltók a helyszínen

2021.02.10.
Két személyautó karambolozott a 7-es főút 84-es kilométere közelében, Polgárdi és Kőszárhegy között. A polgárdi önkormányzati tűzoltók a járműveket áramtalanítják. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon a mentés idejére a fél útpályát lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Váltott műszakokban, 24 órás szolgálatban a Magyar Közút

2021.02.10.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli üzemeltetésben dolgozó 3300 fős állománya a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot lát el a 32 ezer kilométeres közúthálózaton, ugyanis az előrejelzések alapján a markáns lehűléssel együtt főleg az észak- és nyugat-dunántúli, valamint az észak-magyarországi térségekben a havazás mellett ma és holnap ónos eső is várható. Ezen kívül a közlekedőknek viharos, nagy erejű széllökésekkel is számolniuk kell – főleg a Dunántúlon, ahol akár 70-80 km/órás szél is lehetséges - mely a havazásban érintett területeken szerdán kisebb hófúvásokat is eredményezhet, elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyében. De akár az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt felázott talaj nyomán fákat is kidönthet a viharos szél. Az ónos eső és a tapadó hó mennyiségétől és súlyától függően pedig kisebb-nagyobb ágak is letörhetnek, amelyek akár az úttestre kerülve a közlekedést is befolyásolhatják. A téli üzemeltetési munkákat a társaság meghatározott rend szerint, ütemezetten, első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a fő-, végül a mellékutakon végzi el és ezeket a köröket addig ismétli, amíg az időjárás és az útviszonyok indokolják. A markáns lehűlés miatt péntektől-vasárnapig várhatóan a síkosságmentesítési munkákon lesz a hangsúly, ezért ahol csak lehet és szükséges, már megelőző sószórási munkákat végeznek a szakemberek és az útszóró són kívül kálcium-klorid oldatot is használnak majd ezen tevékenységük során. A téli üzemeltetésről a társaság következő videójában további hasznos információkat tudhatnak meg a közlekedők: https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=8UvDTfAIsJI&list=PLalqvMG31Wll-lzxYW3qnRuA-GvyE5s1E. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Új vizsgakövetelményekkel szembesülnek a motorosok márciustól

2021.02.10.
A közlemény szerint a tárca alapos szakmai előkészítő munka és egyeztetési folyamat eredményeként korszerűsítette a képzést a balesetek számának csökkentéséért. Mint írták, a közlekedésbiztonsági helyzet alakulását nagymértékben befolyásolják a közlekedők ismeretei, vezetéstechnikai tudása. A Magyarországon regisztrált motorkerékpárok száma 2001-hez képest több mint kétszeresére, 186 ezer közelébe nőtt 2019 végére. A statisztikák szerint a motorosok baleseti halálozási kockázata lényegesen magasabb az autósokénál, az elmúlt időszakban évente bekövetkezett 1200-1500 balesetben 50-60 motoros vesztette életét. A közleményben Mosóczi László, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát idézve azt írták, 2020-ban az 1950-es évek óta először csökkent 500 alá a hazai közutakon elhunytak száma. A 454 halálos áldozatból a tavalyelőtti 53-hoz képest tavaly 34 volt motoros. Magyarországon évente 15-20 ezren tesznek forgalmi vizsgát a kétkerekű járműkategóriákban. A korszerűsített tanterv bevezetésével a száz közúti balesetből négyet okozó motorkerékpárosok közlekedése még biztonságosabbá válik - írták. A tájékoztatás szerint a módosításokat a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. szakemberei készítették elő a szakoktatók tapasztalatainak felhasználásával, más hazai közlekedési szakértők bevonásával és külföldi példák elemzésével. Átfogó javaslatcsomagjuk alapján a technikai fejlődéshez igazították a képzések tanterveit és a vizsgakövetelményeket. Az összes kétkerekű kategóriát érintő változások hatályba lépésével a vizsgafeladatok között hangsúlyosabban szerepelnek az összetettebb vezetéstechnikai elemek. A balesetek jelentős része az ilyen bonyolult manőverek - az ellenkormányzásos kikerülés vagy a jármű bedöntése kanyarodáskor - elhibázására vezethető vissza. Változik a vizsgapályák mérete és vonalvezetése, és részletesebben oktatják a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztását, helyes használatát is - ismertette a minisztérium. A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Vizsgaközpont ismeretterjesztő céllal oktatóvideó-sorozatot állított össze és tesz közzé hamarosan a KAV honlapján. A néhány perces epizódok a motoros tantervi és vizsgakövetelményekben szereplő feladatok helyes végrehajtását mutatják be. A videók háromféle, a tanulók mellett a szakoktatóknak és vizsgabiztosoknak szóló narrációval készültek el. A képzést és vizsgáztatást végző szakembereket tájékoztatók és útmutató segédanyagok készítik fel az új követelmények alkalmazására - közölte az ITM.

Tilos lesz a vázra ülni és bekönyökölni

2021.02.10.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szabálymódosításai értelmében tilos lesz a vázra ülni, illetve a kormányra könyökölni az országúti versenyeken. A cyclingnews szakportál beszámolója felidézte: a néhány napja ismertetett szabály ellen, amely a - többi között Chris Froome és Matej Mohoric által előszeretettel alkalmazott - vázra ülős, kormányra fekvős lejtmenetező technikát tiltotta be, már számos bringás emelt szót. Az újabb korlátozások értelmében a - főleg szökésekben alkalmazott - kormányra könyöklő póz is tiltott lesz a mezőnyversenyeken, az előírás alapján a lábnak a pedálon, a kéznek a kormányon kell lennie, míg ülni a nyergen kell. Az elsők között a rutinos Iljo Keisse tiltakozott a módosítás ellen. "Mi fogjuk eldönteni, hogyan tekerünk vagy megyünk le a lejtőn. Az UCI-nál először arról kellene meggyőződniük, hogy a saját felelősségük kapcsán minden rendben van-e..." - fogalmazott a 38 esztendős belga bringás. Nagyobb hangsúlyt fektet az UCI a szemetelés szankcionálására is, a kulacsok vagy az energiaszeletek csomagolásának eldobásáért is emelt büntetés jár majd, amennyiben az nem a kijelölt szemetelőzónában vagy az "ereklyékre" váró nézők között történik. Ennek megszegése esetén az eddigi pénzbírság mellett pontlevonás, 30 másodperces vagy két perces időbüntetés, sőt akár kizárás is járhat. Az előírások vonatkoznak a versenyszervezőkre is, akiknek az eddigieknél sűrűbben kell kijelölniük a szemetelőzónákat. Az új szabályok április elsejétől lépnek életbe. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Horrorra akadtak az M0-áson

2021.02.10.
Az M0 autóúton ellenőriztek a szigetszentmiklósi rendőrök, amikor kiszúrtak egy román honosságú gépjárművet, utánfutóján egy személyautóval. A sofőrt 500 ezer forintra büntették. Nem sokkal később egy túlsúlyos járművet intettek ki a forgalomból, a mérésen kiderült 1000 kg-mal nyomott többet az előírtaknál. A sofőrrel szemben 50 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki. A bírságon túlmenően mindkét járművezető ideiglenes pihenőre kényszerült, úgy mehettek csak tovább, ha megszüntették a szabálytalanságokat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Tíz páncélozott török Gidrán áll szolgálatba Tatán

2021.02.10.
A támogató feladatokat ellátó, Ejder Yalcin típusú páncélozott harcjárművekből 2019-ben rendelt tíz darabot a Magyar Honvédség a török gyártótól. A magyar Gidrán névvel ellátott járműveket - megérkezésük után - a HM ArmCom Kommunikációtechnikai Zrt. szakemberei korszerű híradástechnikai eszközökkel szerelték fel. (Fotó - Kismartoni Mátyás) A tizenhat tonnás Gidránok amellett, hogy nagyfokú védelmet nyújtanak személyzetük és a szállított katonák számára, azokkal a technikai berendezésekkel is rendelkeznek, amelyek elengedhetetlen részei a modern haderőnek. A gidrán egyébként a mezőhegyesi ménesben kitenyésztett lófajtáink egyike, amely egy 2004-es országgyűlési határozat alapján nemzeti kincsnek számít. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Büntetik a téli gumit június 1. után

2021.02.10.
Június 1-jétől Oroszországban betiltják a téli gumiabroncsok használatát nyáron. A nyári gumikat pedig télen - írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség a most megjelent moszkvai kormányrendelet-tervezetre hivatkozva.  Az orosz belügyminisztérium egyebek mellett javasolja, hogy azonnal vonják ki a forgalomból azokat az autókat, amelyeknek nincs mind a négy kerekére felszerelve az évszaknak megfelelő gumiabroncs. Ugyancsak büntetést helyeztek kilátásba azon autósok számára, akik nem az autógyár ajánlásainak megfelelő méretű abronccsal közlekednek.  Az új szabályozás egy másik pontja a biztonsági övekre vonatkozik. A jövőben kizárólag olyan biztonsági övek lehetnek felszerelve az autókban, amelyek megfelelnek a gyári szabványoknak. Eddig ugyanis bármilyen - akár házi készítésű - biztonsági övet be lehetett szerelni a régebbi évjáratú autókba.  Új rendelkezés lép életbe a gázzal hajtott járművek esetében. Eszerint minden  autógáz-palackhoz hivatalos gyári eredetiség-igazoló bizonyítványt kell kapniuk az autótulajdonosoknak. A már beszerelt palackokra pedig utólag be kell szerezni a hivatalos származási igazolást.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Már életbe lépett a kijárási tilalom a ma éjjeli karambol előtt

2021.02.10.
A kijárási tilalom életbe lépése után egy órával összeütközött egy nyerges vontató és egy személyautó a 23-as főút Mátraterenye és Nemti közötti szakaszán tegnap este. A műszaki mentést végző a pétervásárai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A helyszínre érkeztek a bátonyterenyei önkéntes tűzoltók is. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Lezárják a Normafát és parkolóját

2021.02.10.
A Normafa és a János-hegy térségében az ónos eső, majd a havazás következtében képződött vastag jégréteg miatt erdőlátogatási tilalmat rendel el és lezárja a Normafát és parkolóját a XII. kerületi önkormányzat. A Hegyvidék önkormányzatának az MTI-hez kedd este eljuttatott közleménye szerint az intézkedés visszavonásig érvényes. Azt írták: a fővárosi Normafán este az ónos eső után havazás kezdődött, a magasabban fekvő részeken az ágakra mintegy 1 centiméter vastag jégréteg rakódott. Egy-egy nagyobb ág leszakadt, az Erzsébet-kilátóhoz vezető útra fa is dőlt. Kiemelték: ágak szakadhatnak le, fák dőlhetnek ki, így az ott-tartózkodás rendkívül veszélyessé vált. A János-hegy környékén a legveszélyesebb a helyzet - írták. A gyalogos és kerékpárutakat belépési tilalmat jelző szalagokkal zárják le - közölte az önkormányzat, amely mindenkitől azt kéri: saját biztonságuk érdekében a korlátozás feloldásáig ne látogassák a Normafát. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ónos eső veszélye miatt szerdára is elsőfokú figyelmeztetést adott ki Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Veszprém megyére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Elektromos lakóautót fejlesztett ki a Nissan

2021.02.09.
Az év egy olyan időszakában, amikor a túrázás és a friss levegőn töltött szabadidős tevékenységek általában menekülési utat kínálnak a mindennapok zaja elől, az e-NV200 Winter Camper alig várja, hogy eggyé váljon a természet csodájával, és újra felfedezhesse a körülöttünk lévő világot. Az izgalmat és a környezeti hatásokat szem előtt tartva tervezett e-NV200 Winter Camper ötvözi az elektromos vezetés izgalmát a szabadságérzettel. A sok egyedi vezetési és életmódbeli-jellemzővel rendelkező kalandos lakóautó-koncepciót a keményebb terepek uralására találták ki. Az egyedi Nissan Camper átalakítás széleskörű kiegészítőket kínál, maximalizálva az önellátáshoz szükséges kényelmet és sokoldalúságot. A fedélzeti 220 V-os tápegység könnyen feltölthető a tetőre szerelt napelemek segítségével, míg a beépített kiskonyha, a hűtőszekrény, az összecsukható ágyak és a szigetelt üvegek mindenféle környezetben kényelmessé varázsolják az utazást. A teljes átalakítást egy spanyolországi cég végezte, rajtuk keresztül lehet reprodukálni, ha valaki szeretné megvásárolni. A járműveket a kerekekkel kezdve mindenhol optimalizáltak, hogy jobban tudjanak alkalmazkodni a kihívást jelentő terepekhez. Ezáltal az e-NV200 Winter Camper számos tuningfrissítésen ment keresztül, aminek köszönhetően gördülékenyebben halad a durva útfelületeken. A prémium terepjáró gumiabroncsok és a megnövelt menetmagasság optimális tapadást és hasmagasságot biztosít sárban és hóban, míg az 5400-Lumens spotlámpák a jármű elején található megerősített acélrúdra vannak felszerelve, így maximális láthatóságot nyújtanak, amikor a sofőröknek erre leginkább szükségük van. A széles körben elérhető Nissan Eredeti Tartozék termékcsalád részei (az első és hátsó sárvédők, az ajtó védőburkolatok, az oldalsó rudak és a gumiszőnyegek) tökéletesen kiegészítik a terepjáró arzenált, védelmet és kényelmet nyújtva feladattól függetlenül. Csak úgy, mint az e-NV200 Evalia, az e-NV200 Winter Camper is nagyban kihasználja a Nissan intelligens és elektromos hajtáslánc-technológiáját. A bevált tápegység az erő és a hatótávolság optimalizált keverékét biztosítja, azonnali nyomatékot és gyorsulást, valamint energiatakarékos technológiákat kínál - beleértve a B-módot és az ECO-módot a fokozott fékezés és a hatékonyabb energiafogyasztás érdekében. "A Nissan számára az elektromos mobilitás nem más, mint hogy izgalmas élményt nyújtsunk azoknak, aki a volán mögött ülnek - miközben fokozottan figyelünk a környezetre gyakorolt hatásra" - nyilatkozta Dmitrij Busurkin, a Nissan Europe vállalati értékesítési és kis- és közepes járművekért felelős vezetője. Átitatva a kalandvággyal és az elektromos erő izgalmával, a Nissan e-NV200 Winter Camper koncepciója egy optimista előrelépés a jövő felé, hiszen a cél a zéró károsanyag-kibocsátás elérése. Ez a jövőkép és az e-NV200-hoz kapható innovatív tartozékkészlet modellek, egyaránt életre szóló kalandra csábítják a sofőröket és a természet szerelmeseit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója