Top Gun Vagány fickóként ábrázolják filmeken a vadászpilótákat, az űrhajósokat pláne. A Top Gun sztereotípia persze nem mindig jön be, bár az igaz, hogy az amerikai berepülők tényleg arról híresültek el, hogy izomautókkal rodeóztak, de nem mindegyikükre volt ez igaz. Ami történelmi tény, hogy a világűr úttörője Jurij Alekszejevics Gagarin volt, akiről már megírtuk, hogy imádta a jó kocsikat és a francai Matra cégtől ajándékba kapott is egy Bonnet Djet VS Coupét, igaz, a 3 literes motorral szerelt kétszemélyes sportkocsit ritkán használta, hétköznapokon többnyire szovjet modellel járt. Volgája is bőszen hirdette űrrepülését, hiszen a GAZ-21-es rendszámtábláján a 12-04 ju-a-g jelzés az április 12-iki dátumra és nevének kezdőbetűire utalt. Gagarin a Vosztok 1-es űrhajójával 1961 április 12-én 108 percet töltött az űrben Corvette, amit imádtak a pilóták                                         Forrás: GM Shepard izomautója Az amerikai űrhajósok messze izmosabb kocsikat hajtottak, mint szovjet vetélytársaik, többnyire Corvetteket, igaz, csak keveseknek futotta saját pénzből. Mert a NASA-nál közalkalmazotti státuszban dolgoztak, így a kormányhivatalnokokhoz hasonlóan nem volt eget verő fizetésük, amiből nem futotta a legújabb Corvette-re. A tehetősebbnek számító Alan Shepard a NASA Mercury űrprogramjának jelöltjeként saját sportkocsival érkezett a kiképzésre 1959-ben. Ismerte a titkos bázist, melyet a floridai Cocoa Beachtól északra, egy meglévő rakétaindító állomás helyszínén, Cape Canaveralban alakítottak ki. Innen indultak az amerikai űrutazások Indy-győztes kerítő Sok cég finanszírozta volna „áldozatkészen” a Mercury program másik hat űrhajósjelöltjének autóhasználatát, de ennek nem örült volna foglakoztatójuk, ahogy annak sem, ahogy a kiképző központ környéki díler mégiscsak becserkészte a pilótákat. A sebességimádó és Indy 500 győztes Jim Rathmann mániája volt az autóversenyzés és a repülés, ez a két szerelem hozta össze az űrpilótákkal. Nem volt nehéz „véletlenül” találkozniuk, hiszen Chevrolet kereskedése néhány mérföldre volt Cape Canaveral-tól, a NASA floridai központjától, Melbourne városában. Az Indy 500 győztes Jim Rathmann és csapata                          Forrás: JRT                     Annyiért, mint az elnöknek Mivel állami alkalmazottként az űrhajósok nem fogadhattak el ajándékautót, ezért Rathmann és a Chevrolet márkaigazgató Ed Cole kitalálta az egydolláros lízingszerződést, ami jó üzletnek bizonyult a General Motors konszernnek és persze a pilótajelölteknek, akik mindig a legújabb modelleket, többnyire Corvetteket kaptak. Nagyjából ilyen jelképes összegért adja bérbe az amerikai elnök páncélozott Cadillacjait i a GM. Astrovette program A Chevy-díler Rathmann első bérautóflottájának legénységét a Mercury program hét pilótajelöltje adta: Scott Carpenter, Gordon Cooper, John Glenn, Virgil Gus Grissom, Alan Shepard, Walter Schirra és Donald K. Slayton. Rathmann és a GM terve bevált, mert már rövid távon is nagy forgalmat generáltak az űrhajósok és autóik, melyek az Astrovette becenevet kapták. A Mercury programban már működő lízingkonstrukciót az Apolló küldetések alatt is folytatták. A lízing kifutásával az autók egy rész visszakerült a kereskedésbe, a többit megvették az űrhajósok. Néhányat megszereztek múzeumok és magángyűjtők, több eltűnt, pár éve Neil Armstrong '67-es Corvettjére lehetett licitálni egy aukciós oldalon. Amerikai asztonauták speciális fényezésű Chevykkel                     Forrás: NASA Az igazak Tom Wolfe űrhajósokról szóló könyvében, Az igazakban így ír a fiúkról: „Eltökéltek voltak és meg akarták mutatni a bajnok Rathmannak, és persze egymásnak, hogy értenek ezekhez a járgányokhoz. A fiúk nem ismertek félelmet az autóban, nem haboztak vásárra vinni bőrüket.” A száguldozó és bulizó csapatból kitűnt a második világháborúban és a koreai harcokban edzett tengerészgyalogos pilóta, a mindig fegyelmezett John Glenn, aki szabadidejében inkább sportolt. Nem véletlen, hogy a szovjet Gagarin után első amerikaiként a NASA öt küldte földkörüli pályára, majd harmadikként az űrbe. A megfontolt John Glenn benzinfaló Corvette helyett takarékos kéthengeres NSU Prinzet vezetett. Leszerelése után politikai pályára ment John Glenn, aki 1974 és 1999 között Ohio állam demokrata szenátora volt. NSU Prinz mini, amit a fegyelmezett John Glenn választott                            Forrás: LSB Szkafanderben lakóautóval Igazi szolgálatban ennél is szerényebb járművel közlekedtek az űrhajósok. A korai években a legénységi szállástól a Saturn V rakéta 39A kilövőállomásig egy átalakított Clerk Cortez lakóautóban nagyjából 25 kilométert kocsikáztak szkafanderben az űrhajósok Az asztrobuszban négy asztronauta fért el, többnyire csak hárman használták egyszerre. A rakétáig ez a shuttle vitte az asztraunatákat    Forrás: NASA Lézeres nívószabályozás A rakétákat a világ két legnagyobb önjáró járműve, a hernyótalpas Hans és Franz szállította az összeszerelő épülettől a 39-es indítókomplexumig, az 1,6 kilométeres út öt óráig tartott. Mindegyik jármű tömege 2993 tonna, teherbírása pedig 8164 tonna. Tizenhat villanymotorjuk áramellátását két (5500 összteljesítményű) dízelgenerátor biztosította. Automata lézeres szintszabályozásukkal szélben és a kilövőállás öt százalékos emelkedőjén is stabilan közlekedtek, fél évszázad alatt nyolcezer kilométert lánctalpaltak. Három a Holdon maradt, és még sok egyéb Holdbéli gyalogosként 1969-ben Neil Armstong volt az első, autót 1971-ben az Apollo 15 parancsnoka, David Scott vezetett a Holdon. A járművet a General Motorsnál dolgozó zseniális magyar mérnök Pavlics Ferenc tervezte. A 17 hónap alatt 38 millió dolláros költségből épített összecsukható Lunar Roving Vehicle négy (egyenként 190 wattos) villanymotorját két 36 voltos, 121 amperórás ezüst-cink akkumulátor táplálta, ami 92 kilométeres hatótávolságra és 14 km/h sebességre volt elég. Biztonsági okokból az LRV-vel csak annyira távolodtak el a holdkomptól, hogy műszaki hiba esetén gyalog is visszaérjenek. David Scott és James B. Irwin 27 kilogrammnyi kőzetmintát pakolt a 3,1 méter hosszú holdautóra. A csúcsot Gene Cernan kapitány tarja 18 kilométerrel, az eddig használt mindhárom jármű a Holdon maradt, ahogy több komplett kamera, többek között jó néhány Nikon és Hasselblad fényképezőgép, melyekből csak a filmtároló magazinokat hozták vissza. LRV, az első Holdmobil                                                                          Forrás: NASA Mozgó karantén A földet érés utáni napokat az asztronauták mozgó karanténban (Mobile Quarantine Facility – MQF), egy átalakított Airstream lakóbuszban töltötték. Ez megszűrte a ki- és beáramló levegőt, majd partra tették és repülővel vitték Houstonba, ahol 21 napot töltöttek elszigetelten a Holdfogadó laboratóriumban. Az Apollo 15-től az MQF-et leselejtezték, mert már biztos volt, hogy a Hold steril, vagyis nem jelent veszélyt a földiekre. Ebből az Imperialból csak három készült              Forrás: Chrysler Collection Parádés kocsik A Chevrolet és NSU mellett más márkák is feltűntek a NASA program résztvevőinél: a vezető rakétatudós német Wernher von Braun nemzetiségéhez hűen 220-as Mercedesszel járt. A Földre visszatérő Apollo 11 legénységét először New-Yorkban ünnepelték, majd 45 nap alatt 24 országban parádéztak. Az amerikai ceremóniákon 1952-es Chrysler Imperial Parade Phaetonból integettek, ezekből három készült: a hat méter hosszú és nyolc üléses kocsi belseje vörös kárpitozású volt, egykor ezzel szállította elnököket, királyokat és vezető külföldi politikusokat, aztán űrhajósokat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!