Van cég, ami még a járvány idején is több autót adott el mint 2019-ben

2021.02.01.
Hozzátették, hogy a piaci visszaesés ellenére 7 százalékpontot tett ki az organikus bővülés a gépjárműértékesítésben, míg további 33 százalékpont a 2020-ban végrehajtott hat tranzakciónak volt köszönhető. A közlemény idézte Ormosy Gábort, a vállalat vezérigazgatóját, aki elmondta, tavaly a fedezetmegtartást a koronavírus helyzet miatti szállítási és keresleti ingadozások, valamint a forint árfolyamának kedvezőtlen alakulása is terhelte, amit az értékesítési darabszámok kiemelkedően kedvező trendje csak részben tudott ellensúlyozni. A gépjárműkölcsönzést kedvezőtlenül érintette a turizmus és az üzleti célú utazás jelentős visszaesése, így a bérleti események száma 60,9 százalékkal 9616 darabra csökkent, amelyet a flottaméret csak részben követett, a 28,2 százalékos visszaeséssel, a hosszabb távú bérleti szerződések hatása miatt. Az AutoWallis Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A részvény ára hétfőn a nyitás óta 4,81 százalékkal, 109 forintra erősödött, a papír éves legmagasabb árfolyama 120 forint, a legalacsonyabb 51,20 forint. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Szívó benzines: ez kell nekem

2021.02.01.
Nemcsak markáns, éles és sportos vonalakat kapott a tavaly megújított (előző generációja hat évig volt a piacon), a törökországi Izmitben gyártott Hyundai i20 , hanem nagyobb (4,04 méter hosszú) és könnyebb lett (alapverziója 1013 kilogramm). Az új i20 5 milliméterrel szélesebb és hosszabb és 24 milliméterrel alacsonyabb lett, miközben a tengelytávja 10 milliméterrel bővült, így négy felnőttnek is kényelmes. Csomagtartója is tágasabb (25 literrel gyarapodott), immár 352 literrel gazdálkodhatunk. A hátsó ülések ledöntésével 1165 literes erősen tagolt puttonyt kapunk, sík padlóra ne számítsunk. Az i20 a kategória legjobb csatlakozási szolgáltatásait nyújtja, modern kényelmi funkciók mellett. Az immár vezeték nélküli kapcsolaton keresztül is elérhető Apple CarPlay és Android Auto funkciók révén – csak az előbbit próbáltam , jól működött - a felhasználók a fedélzeti kijelzőre tükrözhetik iOS és Android okostelefonjuk tartalmát - mindezt felár nélkül. A tervezők vizuálisan egységbe foglalták az új, 10,25 hüvelyk képátlójú digitális műszeregységet és a mintegy 8 hüvelykes központi érintőképernyőt (felárt 10,25 hüvelykes is rendelhető, amelyen az osztott megjelenítésnek köszönhetően az érintőképernyő egyszerre több funkciót is képes kiszolgálni). A digitális fejlettséggel együtt a manuális klímával és az olcsó hatású, kopogós műanyagokkal is meg kell barátkoznunk, utóbbiak bántóak, de el kell fogadnunk, hogy ennyi pénzért ezt kapjuk. Az utastér tágasságával több mint elégedett voltam, különösen az első sorban áll a rendelkezésre bőséges váll- és fejtér. Hátul azért szűkebb a hely, de még így is kényelmesebb és tágasabb, mint az új Yaris. Kezelhetősége kiváló, de ezt a Hyundai autóiban megszoktuk. A ködlámpa helyén (ez tesztautónkban nem volt, csak a LED-es fényszórók esetén jár) található a nappali menetfény, a hátsó lámpákban felárért kapjuk a fénydiódákat.
Címkék: 

Szalagkorláton átugrató kamion miatt zárták le az M6-ost

2021.02.01.
Átszakította egy kamion a szalagkorlátot az M6-os és az M60-as autópálya találkozásánál hétfőn kora délután, az utat lezárták, a forgalmat alsóbbrendű utakra terelik - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Sárkány Sándor elmondta: egy Mohácsról Pécs felé haladó kamion szakította át a szalagkorlátot az M60-as autópálya 2-es kilométerénél, a sztráda és az M6-os autópálya találkozása közelében, Babarc térségében. A jármű az autópálya másik oldalára csapódott át, így mindkét oldalon forgalmi akadály alakult ki. A balesetben senki nem sérült meg. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mint a filmekben: menet közben vált szét egy InterCity

2021.02.01.
Képünk illusztráció Jelentős késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Győr vonalon, miután a Keleti pályaudvarról Sopronba tartó Lővér InterCity 12 órakor Tatabánya állomás váltókörzetében "szétakadt", és egy kocsi első két tengelye kisiklott - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel. A vonatforgalom Tatabányán szünetel, a MÁV-Start az utasok elszállítását pótlóbuszok forgalomba állításával szervezi – írták. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, a Győr és Sopron, valamint a Győr és Szombathely között közlekedő távolsági és InterCity vonatok menetideje "jelentősen meghosszabbodik" – hangsúlyozták. A balesetben nem sérült meg senki. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb városban áll forgalomba elektromos autóbusz

2021.02.01.
Elektromos meghajtású buszok végszerelése az Ikarus székesfehérvári üzemében 2021. január 26-án. A cégcsoport által összeszerelt buszokat február 1-től tesztelik a székesfehérvári tömegközlekedésben. MTI/Vasvári Tamás A témában tartott hétfői sajtótájékoztatón Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a magyar széndioxid-kibocsátás egyötödéért a közlekedés felel, ennek zöldítése kiemelten fontos. Éppen ezért a kormány 10 év alatt 36 milliárd forint támogatást nyújt az önkormányzatoknak zéró emissziós buszok vásárlásához, ezt azonban megelőzi a mintaprojekt, ahol élesben tesztelhetők az elektromos buszok - tette hozzá. Az államtitkár közölte, hogy a Zöld busz demonstrációs mintaprojektben nyolc városban és egy kiemelt régióban próbálhatják ki az utasok a járműveket, eddig Debrecenben, Békéscsabán és Nyíregyházán bizonyítottak az e-buszok, most Székesfehérváron teljesítenek szolgálatot. Steiner Attila az eddigi tapasztalatokról elmondta, átlagosan napi 165 kilométert tettek meg az elektromos buszok és kilométerenként 60 forinttal olcsóbb volt az üzemeltetésük. Emellett egy hónap alatt közel 4500 kilogrammnyi széndioxiddal kevesebbet bocsátottak ki, ami éves szinte, buszonként 50 ezer kilogrammot jelent. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester jelezte, hogy nagy örömmel élnek az ITM pályázatával, mert a visszajelzések alapján tudnak a jövőben döntést hozni az elektromos buszok forgalomba állításáról. Az ingyenesen használható elektromos buszt igyekeznek minden városrészbe eljuttatni - fűzte hozzá. Fehérváry Tamás, az Electrobus Europe Zrt. ügyvezetője az Ikarus számára fontos mérföldkőnek nevezte, hogy évek óta először újra Ikarus busz állt forgalomba Székesfehérváron. Megjegyezte, hogy a busz több mint 50 százalékos hazai hozzáadott értékkel készül, ezt a jövőben szeretnék tovább növelni. Az Ikarus City Pioneerról elmondta, hogy a forgalomba állított típus mellett további négy darab készült el az Ikarusnál, év elején pedig a sorozatgyártást is megkezdték. Elsőként negyven elektromos buszt gyártanak, idén százat terveznek legyártani. A járműben 314 kilowattos akkucsomag van, ez 200-250 kilométerre elegendő zord hidegben is és gyorstöltéssel három óra alatt fel lehet tölteni maximumra. Fehérváry Tamás az MTI kérdésére elmondta, hogy egy dízelmotoros autóbuszhoz képest a vételára nagyjából a kétszerese, de az ár nagyban függ a hatótávolságtól. Viszont az üzemeltetése sokkal olcsóbb, egy nap alig több mint tízezer forint, míg egy dízel motoros busz ennek sokszorosa, ráadásul a karbantartása is jóval olcsóbb. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Over the air: rendszerfrissítésben szintet lép a Mercedes

2021.02.01.
Ez a megoldás, amely először 2013-ban az USA-ban volt elérhető, mára az MBUX rendszer esetében mindennapossá vált: az eltelt időben tizenkétmillió online frissítés történt a Mercedes-Benz gépjárműveken. Világszerte számos MBUX ügyfél látogathat el a Mercedes me Store-ba, hogy kiegészítő szolgáltatásokat és opcionális lehetőségeket rendeljen meg. Az over the air frissítéseknek köszönhetően teljesen új lehetőségek nyílnak meg az ügyfelek előtt. A járműben található navigációs térképek frissítése az E-osztállyal kezdődött 2016-ban. Ami korábban valamilyen adathordozó, például DVD behelyezését vagy szervizlátogatást igényelt, mára automatikusan, vezeték nélkül történik évente akár több alkalommal is, ha az ügyfél aktiválta a szolgáltatást a Mercedes me portálon. Hogy működik mindez a valóságban? Amint a Mercedes-Benz új frissítést tesz közzé, üzenet jelenik meg a központi kijelzőn; ezt követően a frissítés letöltése és telepítése a háttérben történik. Fontos, hogy az ügyfélnek a folyamat végén el kell fogadni a feltételeket az aktiváláshoz. Ezzel a módszerrel a Mercedes-Benz gépjárművekben mindig a legfrissebb szoftverváltozat lesz elérhető. Az adatátvitelhez a Mercedes-Benz a mobil rádiótechnológiát használja a járműbe épített kommunikációs modul segítségével – a lehető legbiztonságosabb módon. További fontos részét képezi a folyamatosan frissülő és fejlődő felhasználói élménynek az új funkciók megrendelése a Mercedes me Store-ban: jelenleg az okostelefonos integráció (Apple CarPlay vagy Android Auto), az In-Car Office alkalmazás vagy az optimális rádióvételt lehetővé tevő DAB+ (digitális rádió) szolgáltatások érhetők el. Ráadásul a szolgáltatások lejárt előfizetése is gyorsan és könnyedén megújítható online, a Mercedes me Store-ban. Néhány megoldás és szolgáltatás esetében még csak frissítésre sincs szükség a járműben, ugyanis az MBUX egy hibrid rendszer, amely a járműben gyűjtött információkat és a felhőben tárolt adatokat egyesítve dolgozik. Így működik például a „Hey Mercedes” beszédvezérlése is. A rendszer folyamatosan új szavakat és kifejezéseket tanul a felhőből történő adatátvitellel, hogy minél több kérdésre tudjon azonnali választ adni. Emellett folyamatos adatátvitel is történik, például az aktuális forgalmi viszonyok vagy időjárási helyzet kapcsán, beleértve például a síterületek hójelentéseit is. Az A-osztály vásárlói - akik már 2018 óta élvezik az MBUX szolgáltatásait - kiegészítő streaming szolgáltatókhoz is hozzáférhetnek, mint például a TIDAL és az Amazon Music. Emellett az MBUX közvetlen hozzáférést kínál a Mercedes me Store-hoz, és bizonyos nyelvek esetében megjelent a tegezés lehetősége is. A jármű korától függően olyan további funkciók is letölthetők, amelyek a legfrissebb modellek fedélzetén már megtalálhatók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A CarGarantie erősíti a nemzetközi értékesítésért felelős vezetőségét

2021.02.01.
Edyta Wasiluk az új európai vezérigazgató Edyta Wasiluk, aki nyugat- és kelet-európai vezérigazgatóként (Németország, Svájc, Ausztria és Dánia kivételével) mostanáig az összes nyugat- és kelet-európai értékesítési tevékenységért felelt, új, európai vezérigazgatóként betöltött funkciójában teljes felelősséget vállal a dániai, svájci és ausztriai tevékenységekért is. Ő felel az összes európai értékesítési feladatért, Németország kivételével. Ìgy Edyta Wasiluk, aki már 2013 óta a vállalat vezetőségének tagja, a korábbi közép-európai vezérigazgató, Uwe Imbach helyére lép. Aki pedig ezentúl értékesítési projektekért felelős vezérigazgatóként a CarGarantie további lehetséges bővítéséért lesz felelős.. A német kereskedőkkel végzett értékesítési tevékenységeket továbbra is Sascha Schüren, a németországi vezérigazgató irányítja majd. Ivan Lattarulo, az új svájci és ausztriai igazgató Ivan Lattarulo, aki 2011 óta tartozik a CarGarantie csapatához és azóta svájci értékesítési vezetőként dolgozik, újdonsült svájci és ausztriai igazgatóként az ausztriai értékesítési tevékenységekért is felel. Az osztrák kereskedelem és az importőrök támogatását Christian Rothböck, a kereskedelmi értékesítésért valamint Peter Bachmaier, az importőrökért felelős igazgató továbbra is helyben végzi majd. Lukasz Liss az új, közép-kelet-európai igazgató Lukasz Liss 2016 óta a CarGarantie lengyel értékesítési csapatának tagja. Korábban lengyelországi értékesítési vezetőként dolgozott, ezentúl pedig közép-kelet-európai igazgatóként a kelet-európai és dániai értékesítésért lesz felelős. A CarGarantie különösen a kihívásokkal járó időszakokban  nagy hangsúlyt helyez a fenntartható támogatás biztosítására, és célkitűzése, hogy szakértő, személyes és egyéni támogatást nyújtson minden partnere számára. Ezért a garanciaspecialista vállalat tovább építi vezető pozícióit a nemzetközi értékesítésben. Akár garanciatermékekről, ügyfél-kapcsolattartási programokról vagy további szolgáltatásokról van szó, a CarGarantie nemzetközi folyamatainak fő célja, hogy minden ország számára egységesen magas minőséget, valamintazonos színvonalon magas szintű szolgáltatást, továbbá gyors és rugalmas ügyintézést biztosítson.
Címkék: 

MINI-invázió: három verzió is megújult – mutatjuk a változásokat

2021.02.01.
Húsz év telt el azóta, hogy a modern MINI első képviselői megjelentek az utakon, a legújabb modellgeneráció pedig ismét legjobb formáját nyújtja. A brit márka felélesztésekor kitűzött cél, amely a kisautó-szegmens prémium modelljeinek megteremtését vetítette előre, mára egyedülálló, világméretű sikertörténetté érett. A MINI ma egyet jelent az összetéveszthetetlen ruhában kínált agilis vezethetőséggel, amely ráadásul mind technológiai fejlettségét, mind minőségét tekintve a legmagasabb szintet képviseli. „A legújabb frissítéssel a MINI megérkezett abba a fejlődési szakaszba, amelyben már nem csupán a megjelenés és a megbízhatóság, de a prémium minőség tekintetében is példaként szolgál a kisautó-szegmensben” – fogalmazott Bernd Körber, a MINI márka vezetője. „A MINI stílusteremtő egyéniség, amely kiemelkedik a tömegből és időről időre újraálmodja önmagát” – tette hozzá. A háromajtós, az ötajtós és a cabrio MIN legújabb kiadásának piaci bevezetése 2021 márciusában veszi kezdetét. A gyártó szerint ezek a legfontosabb innovációi: Letisztultabb formanyelv az új frontrésznek köszönhetően LED-technológiás első fényszórók alapfelszereltségként Új stílusú oldalsó irányjelző-panelek Újratervezett hátsó lökhárító és alapfelszereltségként LED-technológiás hátsó lámpák britzászló-motívummal Multitone Roof színátmenetes tetőfényezés Új karosszériafényezési árnyalatok és könnyűfém keréktárcsák Újratervezett utastéri felületek és szellőzőrostélyok Újratervezett kormánykerekek, az opcionális extrafelszereltség részeként most először fűthető változatban Multifunkciós műszerfali kijelző 5” képernyő-átmérővel Központi műszeregység magasfényű Piano Black kerettel, 8,8” képernyő-átmérőjű központi kijelzővel és modern grafikával alapfelszereltségként Sportülések új, Light Chequered árnyalatban Új hangulatvilágítási opció kiegészítő funkciókkal Adaptív futómű folyamatosan alkalmazkodó lengéscsillapítókkal Elektromos rögzítőfék a modell történetében először Aktív tempomat (Active Cruise Control) mostantól Stop & Go funkcióval Nagyobb biztonság az új sávelhagyásra figyelmeztető rendszernek (Lane Departure Warning) és a „rosszidő-fényforrásoknak” köszönhetően Piano Black külső felszereltségi csomag kibővített tételekkel Új felszereltségi csomagok a célzott személyre szabhatóságért A megújuló modell motorpalettáján három-, illetve négyhengeres erőforrások sorakoznak. A MINI TwinPower Turbo technológia turbófeltöltőjét minden esetben a kipufogócsonkba integrálták, a rendkívül gyors rendszerreakciót pedig közvetlen üzemanyag-befecskendezés és változó szelepvezérlés segíti. Az 1.5 liter hengerűrtartalmú, háromhengeres benzinmotor Magyarországon 100 kW / 136 lóerő maximális teljesítménnyel, a kétliteres, négyhengeres benzinmotor pedig 131 kW / 178 lóerő és 170 kW / 231 lóerő maximális teljesítménnyel válik elérhetővé. 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményre képes elektromos motorjával a MINI Cooper SE zéró emissziójú vezetési élményt nyújt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Furcsa baleseti adatokat hozott január utolsó hétvégéje

2021.02.01.
Összeroncsolódott személyautót készülnek elszállítani Taksonynál, az 51-es főút mellől, ahol az autó lesodródott az útról, nekiütközött egy másik járműnek, majd az út melletti árokba csapódott 2021. január 31-én. A baleset következtében egy 70 éves férfi, az árokba került gépjármű vezetője, a helyszínen elhunyt. MTI/Mihádák Zoltán Magyarország területén 2021. január 29-én 0 órától 2021. január 31-án 24 óráig a rendőrök 87 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 22 súlyos és 64 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 25 személyt állított elő ittas vezetés gyanúja miatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója