Ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg 2021-ben - itt a lista

2021.01.10.
A közlemény szerint 2010 és 2019 között több mint 6000 kilométernyi útszakaszt tettek rendbe, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt. A Komplex Útfelújítási Programban 2016 óta mintegy 1500 kilométeren zajlottak beavatkozások. A teljes egészében hazai forrásból finanszírozott program tavaly befejeződött. A Magyar Falu Program és az uniós társfinanszírozású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kapcsolódó elemei mellett a közúthálózat korszerűsítése egy idén induló programban folytatódik. A közlemény idézte Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki elmondta, december végén írták alá a kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfelújítási program végrehajtásához szükséges támogatási szerződést az országos közútkezelővel. A kormány több mint 157 milliárd forintot biztosít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számára csaknem 590 kilométernyi útszakasz rendbetételéhez 2022-ig. Az ITM által támogatott fő- és mellékúti korszerűsítések közül a program első két évében a leghosszabb egybefüggő szakaszként a Kecskemét-Dunaföldvár összeköttetés burkolata újul meg csaknem 46 kilométeren, ebből már idén elkészül három csomópont körforgalommá alakítása az 52-es főúton. A 2021-ben befejeződő projektek dobogósai a Törökszentmiklós-Mezőberény (20,2 kilométer), a Derekegyháza-Székkutas (19,7 kilométer) és a Gyöngyös-Eger (15,1 kilométer) kapcsolatok egyes szakaszai. A forrásbiztosításnak köszönhetően a többi között jövőre zajárnyékoló fal is épül az M0 autóút mellett Pécel térségében, fél kilométeren. Idén indul el a Magyar Falu Program következő része, a csaknem 250 projekt több mint 550 kilométeren teszi lehetővé kistelepülési utak rendbetételét mintegy 90 milliárd forint értékben. Idén a kivitelezők közel 300 kilométeren érhetnek a hazai költségvetés terhére megvalósuló munkálatok végére 42 milliárd forintból. A közleményben Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: "2021 rekordév lehet számunkra az elindított projektek számában, a felújítandó szakaszok hosszában és a beruházásokra fordított összegben is. A döntő részben hazai költségvetési támogatásoknak köszönhetően kiemelkedő esztendő elé nézünk, ami az állami kezelésű országos közúthálózaton érezhető mértékű javulást hoz majd magával. A tervezett beruházások megvalósításával több százezer autós közlekedhet korszerű és biztonságos utakon. A kedvező hatások azonban még szélesebb körben érvényesülnek, hiszen a felújításoknak köszönhetően felszabaduló üzemeltetési és fenntartási forrásokat más szakaszok javítási munkáiban hasznosíthatjuk". További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tumultuózus jelenetek az osztrák-magyar határon

2021.01.10.
December 19. óta van érvényben a szigorúbb korlátozás a határforgalmat illetően, amely szerint mindenkinek tíznapos hatósági házi karanténba kell vonulnia, és ha szabadulni akar, csak a karantén ötödik napján teszteltetheti magát. Ez alól kivételt csak az osztrák munkáltatói igazolással érkező ingázók jelentenek. A Balkánról visszatérő vendégmunkások jelentős része ezen a hétvégén érkezik meg Ausztriába, illetve utaznak tovább Skandináviába, Német- és Franciaországba, így a határátkelőkön már tegnap megnőtt a forgalom. Vasárnap délelőtt másfél-két órát is várakozniuk kellett a beutazni szándékozóknak, a helyzet dél körül valamelyest normalizálódott, de a hatóságok még délután is jelentős tömegekre számítanak. Eközben Bécsben harmadik napja zajlik a tünetmentes koronavírusos betegek kiszűrését célzó tömeges tesztelés második fordulója. Eleinte csak időpontfoglalással lehetett érkezni a három különböző helyszínen zajló szűrésre, vasárnaptól azonban a két nagyobb csarnokban berendezett "tesztutcákban" már előzetes bejelentkezés nélkül is fogadják a lakosságot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     

Hódít Elvira

2021.01.10.
A vasúttársaság közleményében azt írták: az applikációban váltott bérletek aránya a koronavírus-járvány idején általánosan csökkenő bérleteladások ellenére is növekedett. Hozzátették: az új internetes Elvira-rendszerrel közös felhasználói fiókoknak köszönhetően megháromszorozódott, és közel félmillióra nőtt az applikációra regisztrálók száma. Közölték: az elmúlt évben már a MÁV-appban is lehet bérletet vásárolni elektronikus személyi igazolványhoz rendelten vagy az applikációban létrehozott virtuális bérletigazolványhoz csatolva. Tavaly 26 ezernél is több bérletet vettek a MÁV-applikáción keresztül, ami a 2020-ban eladott összes bérlet 3,5 százalékát jelenti. Az applikációban vásárolt bérletek 59 százaléka tanulóbérlet volt - írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tóbiás és Balambér kalandjai – Biztonságos közlekedés a sípályán

2021.01.10.
Megérkezett Magyarországra az első nagyobb havazás, a Dunántúl egyes tájait 10-15 centis hótakaró borította be. Egyelőre csak az eplényi síaréna nyitotta meg a kapuit,  és a koronavírus miatt létszámlimitet, valamint járványügyi szabályokat vezettek be. Ám a meteorológusok a jövő hétre is havazást ígérnek, így várhatóan további sípályák nyitnak meg az országban. A koronavírus miatt a hazai síelők túlnyomó többsége belföldön keres majd magának síterepet, borítékolható a zsúfoltság, ezért ilyenkor még fontosabb az alapvető szabályokkal és tudnivalókkal tisztában lenni.  Sajnos még a tapasztalt síelők sem mindig tartják be a síelés alapszabályait, vagy ahogy gyakran hívják, a sí-kreszt. Kedzőknek pedig elengedhetetlen, hogy ismerjék a sípályák etikettjét és legfontosabb közlekedési szabályait, amelyet a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) állított össze.  A síelés 10 alapszabálya Odafigyelés másokra: Légy tekintettel a többi sízőre! Ne veszélyeztess másokat a pályán!  Megfelelő sebesség: Légy óvatos, és mindig a sítudásodnak, a terepnek és az időjárásnak megfelelő sebességgel síelj! Vedd figyelembe azt is, mennyien vannak a pályán. Kikerülés: A hátulról jövő síelőnek kell kikerülnie az előtte haladókat úgy, hogy ne veszélyeztesse őket.  Előzés: Úgy előzz meg másokat, hogy közben ne zavard meg őket! Előzhetünk felülről, alulról, jobbról, balról, de mindig megfelelő távolságot kell tartanunk, hogy a megelőzött síelőt semmiképp se akadályozzuk a mozgásban. Körülnézés: Mielőtt elindulsz a pályán, nézz alaposan körül minden irányba!  Megállás a pályán: Semmiképpen ne állj meg a pálya közepén, keskeny vagy beláthatatlan részén! Aki ilyen helyen elesik, próbáljon minél gyorsabban tovább haladni. Ha valami miatt meg kell állnod, a pálya szélén állj meg, jól belátható helyen. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a hosszú baráti beszélgetéseket a sípályán kell megejteni. Gyalogos közlekedés: A feljutáshoz és lesétálásához csak a pálya szélét használd!  Figyelj a pálya jelzéseire: Tartsd be a pálya üzemeltetője által hozott szabályokat! A pályán kitett jelzéseket, jelöléseket minden síelő köteles figyelembe venni. Segítségnyújtás: Ha balesetet látsz, nyújts segítséget! A segítségnyújtási kötelezettség kivétel nélkül mindenkire vonatkozik. Bármilyen helyzet áll elő, segítenünk kell amiben tudunk. Igazolvány: Mindig legyen nálad fényképes igazolvány! Egy baleset érintettjeként vagy tanújaként meg kell adnod az adataidat, függetlenül attól, ki a felelős. Vegyek fel bukósisakot? Mindenképpen ajánlott, mert a legsúlyosabb síbaleseteknél általában a fej – vagy a fej is – sérül. A védősisak használata pedig gyerekeknél 60, felnőtteknél pedig 35 százalékkal csökkentheti a fejsérülések esélyét.  Gyerekekre mindenképpen adjunk sisakot, külföldön sok helyen kötelező is Magyarországon jelenleg nincs sisak használatára vonatkozó előírás, de a gyerekekre mindenképpen adjunk fejvédőt. A környező országokban már más a helyzet: Szlovákiában és Ausztria legtöbb tartományában a 15 éven aluliaknak kötelező a bukósisak, Szlovéniában és Olaszországban pedig 14 év alatt előírás a fejvédő. Emellett külföldön sokkal nagyobb arányban viselnek sisakot a felnőttek is. Légy tisztában a korlátaiddal! Az alapvető szabályok mellett az emberi tényezőkre is oda kell figyelni, ha síelni mész. A legtöbb baleset a túl nagy sebességre vezethető vissza. De nem szabad félvállról venni a fizikai állapotunkat sem. Sokan ülő munkát végeznek, keveset mozognak, főleg télen, a járvány idején meg pláne. A síeléshez jó kondiban kell lenni, és ha nem volt időnk az erőnlétünk fejlesztésére, akkor nem szabad szégyellni egy kis „besíelést”, vagyis az elején könnyebb pályákon csúszunk, és többet pihenünk.  A síeléshez jó kondi kell, figyeljünk az erőnlétünkre, és ne lógjuk el a bemelegítést Problémát és akár balesetet okozhat a nem megfelelő felszerelés is, a rossz méretű sícipő, a rosszul beállított kötés, az életlen, elhanyagolt síléc. Ezeket érdemes síelés előtt szakemberrel ellenőriztetni. Tisztában kell lenni a sífelvonók használatával is, a szokatlan ruházat, a lécek megnehezítik a mozgást, ezért a folyamatosan mozgó felvonóknál nagyon ügyeljünk a ki- és beszállásnál. Veszélyforrás lehet a fáradtság, a kialvatlanság és a koncentráció hiánya is. Emellett akárcsak más sportoknál, a síelésnél sem szabad ellógni a bemelegítést, mert anélkül sokkal nagyobb a sérülés esélye. Ha jó fizikai és mentális állapotban, bemelegítés után, megfelelő sebességgel csúszunk, és ismerjünk saját képességeink határait, akkor a síelés nem veszélyes sport.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Bemutatjuk az ország három legnehézfejűbb sofőrét

2021.01.10.
Nagy-Britannia legnehézfejűbb autósának összesen 3600 fontot (kb. 1 millió 440 ezer forintot) kellett leperkálnia a jogosítványért, mivel az elméleti teszteken 157-szer bukott meg – írja a ladbible.com brit portál. A portál által meg nem nevezett, angliai lakhelyű férfi javára kell írni azonban, hogy nem adta fel: végül a 158. próbálkozás után vezetői engedélyt szerzett. Ez lehet, hogy nem lesz öröm a közlekedés más részvevői számára, de legalább ez a tétel nem terheli tovább a 42 éves úr bankszámlájának egyenlegét. A brit autósok között a második helyet egy harmincas éveiben járó hölgy foglalja el, akinek 117 kísérlet után sikerült letennie az elméleti vizsgát autóvezetésből. Mivel a vezetéselméleti vizsgák alkalmanként 23 fontba kerülnek, ezekre nagyjából 2700 fontot (kb. 1,1 millió forintot) költött a hölgy. És még csak ez után jött a gyakorlati rész….   Az Egyesült Királyságban a harmadik helyet a vizsgapróbálkozások számát illetően egy 48 éves nő áll, aki végül a 94. kísérletre jutott túl az elméleti feladatokon.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tűz okozott káoszt a metróban

2021.01.10.
Tűz bénította meg a hétvégén Mexikóvárosban a metró hat vonalát. A tűz miatt életét vesztette egy rendőrnő, legalább harminc ember pedig megsérült – közölte Mexikóváros polgármestere. Claudia Sheinbaum hozzátette, hogy a tüzet valószínűleg transzformátorhiba okozta. A tűz a metró központi irányító helyiségében keletkezett. A tűzoltóknak két órába tellett, mire eloltották a lángokat - írja a marca.com mexikói hírportál. A mexikói főváros metrószerelvényein naponta hatmillióan utaznak. Ilyen széleskörű, egyszerre hat vonalat megbénító leállás még sohasem fordult elő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Villanyosok gyártására rendezi be lengyel gyárát az FCA

2021.01.10.
Egy nem kevesebb, mint 204 millió dolláros befektetés keretében rendezi át hibrid és villanyautók összeszerelésére Tychy gyártósorát a Fiat-Chrysler csoport Lengyelországban. „2022-től modern hibrid és teljesen elektromos Jeep, Fiat és Alfa Romeo modellek fogják elhagyni a Tychy gyártósort.” – tette hozzá Jaroslaw Gowin felelős lengyel miniszter, aki a Reuters jelentése szerint további befektetések lehetőségéről is beszélt. Lengyelország ugyanis az ilyen, és ehhez hasonló befektetésektől várja, hogy villanyautó gyártásban utólérhetik a régió vezető szereplőit a V4 országok közül. Különös időszak ez az FCA számára, hiszen éppen most olvadnak össze a PSA-val, ennek ellenére már 2020 végén megkezdték a lengyel gyártósor modernizálását, ami egyébként kb. 2500 munkaerőt foglalkoztat, és a cégcsoport egyik legnagyobb területű gyára. Jelenleg a Fiat 500 és a Lancia utolsó modellje, az Ypsilon is itt készül, tavaly körülbelül 263 000 autót szereltek itt össze a világ 58 piacára. Ha sikerült az átrendeződés, gyaníthatóan itt készül majd a Fiat 500 új, már teljesen elektromos változata, illetve több hibrid modellt is bejelentette a 2022-es időszakra a Jeep. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Durva baleset az M1-esen - mentők, tűzoltók a helyszínen

2021.01.10.
Összeütközött két gépkocsi az M1-es autópálya 148-as kilométerszelvényénél, Lébény és Károlyháza között, a Hegyeshalom felé vezető oldalon. Az ütközés következtében az egyik jármű átszakította az út melletti vadhálót, a másik autó a leállósávban, a forgalommal szemben állt meg. A lébényi hivatásos tűzoltók áramtalanították a kocsikat, amelyekben összesen hatan utaztak. A balesethez a mentők és a rendőrök is kiérkeztek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rejtély, mi okozhatta a tegnapi Boeing-katasztrófát

2021.01.10.
Pontianakra, Borneó szigetére kellett volna megérkeznie a lezuhant utasszállítónak. Az utasok hozzátartozói még annak reményében jöttek ki a reptérre, hogy hamarosan viszontlátják szeretteiket, ott hallottak először a katasztrófáról. Az eltűnt utasszállítón összesen hatvanketten utaztak: 50 utas, köztük tíz gyermek, valamint a 12 fős személyzet. A kétségbeesett hozzátartozók a jakarta-i nemzetközi repülőtéren gyülekeznek. Innen indult útnak Pontianak felé a belföldi menetrendszerinti járat, ám néhány perccel felszállás után megszakadt az összeköttetés az irányítóközponttal, és a repülő a radarok szerint egyetlen perc alatt három kilométert zuhant. Lezárták a jakartai légikikötő 2D terminálját, a helyén egy válságközpontot állítottak fel: a területet katonák biztosítják. Indonézia közlekedésügyi minisztere elmondta: amíg nem találják meg a repülőgép feketedobozát, nem tudják megállapítani a baleset okát. A kutatásért felelős hatóság igazgatója bejelentette:már találtak rocsokat a tengerben, eredetüket azonban még vizsgálják.  A maradványokat folyamatosan keresik éjszaka is. Minden perc számít, ugyanis a maradványokat néhány óra alatt messzire sodorja az áramlat. A közelben dolgozó halászok arról számoltak be, hogy látták, amint a lángoló repülőgép a vízbe zuhan és a becsapódás erejétől felrobban. A lezuhant repülőgépet egy helyi fapados légitársaság üzemeltette, amelynek eddig kifogástalan volt a baleseti története. A 26 éves Boeing 737-500-as típusú utasszállító is megbízhatónak számít, utoljára 2013-ban zuhant le ilyen típusú repülőgép. Szintén az indonéziai Jakartánál zuhant le azonban egy másik Boeing gyártmányú repülőgép: a Boeing 737-MAX, 2018 októberében. Akkor több mint 180-an vesztették életüket. Nem sokkal később egy ugyan ilyen típusú utasszállító zuhant le Etiópiában, fedélzetén több mint 150 emberrel: senki sem élte túl a tragédiát. A repülőgéptípust ezt követően ki is vonták a forgalomból. Épp e hétvégén zárult le a két éve tartó vizsgálat az amerikai székhelyű Boeing vállalat beismerte: megtévesztették a hatóságokat a 737-MAX repülésirányítási rendszerével kapcsolatban. Az amerikai igazságügyi minisztérium 2,5 milliárd dollárt, vagyis mintegy 730 milliárd forint pénzbírsággal sújtotta a céget, ám egyetlen felső vezetőt sem vontak felelősségre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Dunába hajtott egy autó 3 utassal

2021.01.10.
A Dunába gurult egy gépkocsi, amikor a Soroksárról Csepel felé tartó kompra akart ráhajtani. A jármű három utasa ki tudott szállni, mindannyian a partra tudtak jutni. A fővárosi hivatásos tűzoltók az esti órákban kivontatták a Dunából az autót. A fővárosi búvárszolgálat a kivontatást megelőzően átvizsgálta a kocsit, amelyben senki nem tartózkodott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója