Rali Eb - Műszaki hiba miatt kiesett a Herczig, Ferencz páros

2019.03.22.
Menedzsmentjének beszámolója szerint a magyar páros a második versenynapon a nyolcadik helyen állt, amikor kiesett. A Volkswagen GT R5 versenyautó kormányszervója a hetedik gyorsasági szakaszon, nem sokkal a start után ment tönkre. - Lidérces érzés volt, de egyenesben, féktávon történt, és bár a következő kanyarba már nem tudtunk befordulni, szerencsére meg tudtunk állni előtte. Két kilométeren keresztül még küzdöttünk a szervóval, de aztán fel kellett adnunk, félre kellett állnunk - mondta Herczig Norbert. A MOL Racing Team párosa legközelebb a Kanári-szigeteken áll rajthoz az Európa-bajnokság második futamán, május 2-4-én.

Vigyázat: biztosíték is lehet a kiszemelt használt autó

2019.03.22.
A MOKK szerint mindenképpen érdemes megnézni az adatbázist használt autó vagy más értékes gép, eszköz megvétele előtt, mert ennek elmulasztása esetén később akár lefoglalhatják és elárverezhetik a vásárolt jószágot. A 2014-ben létrehozott, és azóta folyamatosan bővülő nyilvántartásban 2018 végén az egy évvel korábbinál 23 százalékkal több, 445 ezer bejegyzés szerepelt. Ennek 79 százaléka többnyire lízinggel érintett gépjármű. Képünk illusztráció! Tavaly 103 ezer ingóságot rögzítettek a hitelbiztosítéki nyilvántartásban. A hitelbiztosítéki nyilvántartás használatának az ingóságok vásárlásakor ugyanolyan automatizmussá kellene válnia, mint egy ingatlan vásárlásánál a tulajdoni lap lekérésének - mondta a közlemény szerint Tóth Ádám, a MOKK elnöke. Hozzátette: ha a vevő a vásárlás előtt nem néz bele a rendszerbe, és terhelten vásárol meg egy vagyontárgyat, azt a bírósági végrehajtó a korábbi tulajdonos tartozása fejében akár le is foglalhatja és elárverezheti, ami ellen már semmit sem lehet tenni. A vevő nem hivatkozhat jóhiszeműségre, hiszen ha megnézte volna a hitelbiztosítéki nyilvántartást, tudomást szerezhetett volna arról, hogy a vagyontárgy nincs a vele szerződő fél tulajdonában, vagy hogy harmadik személy joga terheli, amely hátrányosan érinti az ő jogszerzését - hangsúlyozta. A nyilvántartásba való betekintés az interneten, ingyenesen elérhető, az adatok néhány perc alatt lekérhetők a kamara weboldalán keresztül - közölték.

Üzemanyagcellás busz Nagy-Britanniából

2019.03.22.
Az Alexander Dennis Ltd. (ADL) az Enviro400-as modellsorozat alapján készítette el első üzemanyagcellás buszát. Az AxTrax AVE elnevezésű, különleges elektromos hajtótengelyt a ZF szállítja, ennek koncepcióját már 2012-ben megálmodták. A beszállító gondoskodik továbbá az inverterről, az EST 54 elektromos vezérlőegységről és a pontos irányítószoftverről. Az üzemanyagcellás busz első prototípusa már sikeres teszteken van túl. Az Enviro400 nagyon hatékonynak ígérkezett a népszerű buszútvonalakon vizsgálva – számos nagy-britanniai városban. A ZF ismét jó munkát végzett a járműplatform egyszerűsített elektrifikálása terén, újabb lépést téve a zéró emissziós városi közlekedésért.

Kevesebb prémiumot kapnak az idén a német autógyárak dolgozói

2019.03.22.
A legmagasabb prémiumot a BMW 81 ezer németországi alkalmazottja kapja: a szakmunkások 9175 eurót, szemben a 2017-es eredmény után tavaly fizetett 9455 euróval. A Daimler 130 ezer alkalmazottja 4965 eurót kap kézhez az idén a tavalyi 5700 euró után. Az Audi ingolstadti és neckarsulmi üzemeiben a szakmunkások prémiuma 1100 euróra csökken az idén a tavaly 3630 euróról.
Címkék: 

Frontális baleset és teljes zár az 1-es főúton

2019.03.22.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2019. március 22-én 13 óra 45 perckor az 1-es számú főút 33. kilométerszelvényében Bicske külterületén két személygépkocsi frontálisan ütközött. A balesetben három fő sérült, akik közül ketten életveszélyesen. A helyszínelés idejére a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében zárják, a forgalmat a környező utakra terelik. Kérjük, hogy aki teheti kerülje el a balesettel érintett útszakaszt.

Indonézia lemondta negyvenkilenc Boeing 737 Max 8 megrendelését

2019.03.22.
A Garuda a délkelet-ázsiai ország legnagyobb légitársasága. A vállalat több mint négymilliárd euró (1240 milliárd forint) összegű megrendelést törölt. A Garuda eddig egy Boeing 737 Max 8 típusú gépet tartott üzemben, amelyet most a légitársaság feltehetőleg vagy elad, vagy visszaszolgáltat a Boeingnak. Az összesen ötven gépre szóló megrendelés még 2014-ből származott. - Levelet küldtünk a Boeingnak a rendelés törlését tartalmazó kérelemmel. A Garuda utasai nem bíznak többé a Boeing 737 MAX 8-asokban, nem akarnak velük utazni - közölte az indonéz légitársaság szóvivője. Az AFP francia hírügynökség megjegyezte, hogy ez az első megerősített esete a típus szállítására vonatkozó szerződések felbontására a Boeinggal. A fél éven belül egymást követő két szerencsétlenség miatt a légügyi hatóságok szerte a világon megtiltották az ilyen típusok repülését. Az Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX 8 típusú gépe március 10-én indult el Addisz-Abebából Nairobiba, azonban felszállás után hat perccel a földnek csapódott, és több darabra esett szét. Az utasok és a személyzet tagjai - összesen 157 ember - életüket vesztették. A Lion Air indonéz légitársaság Jakartából Pangkal Pinang városba tartó Boeing 737 MAX 8 típusú gépe 2018. október 29-én zuhant a Jávai-tengerbe. A fedélzeten tartózkodó 189 ember meghalt.

A tavalyi bevételi csúcs után újabb rekordévre számít a NÚSZ

2019.03.22.
A tavalyi évben is folytatódott a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevételek erőteljes emelkedése. A 2017-es évhez képest 6 százalékkal több, bruttó 315 milliárd forint útdíj folyt be tavaly a NÚSZ-hoz. A cég a 300 milliárdos határ átlépésével újabb bevételi rekordot ért el – közölte Bartal Tamás, aki szerint reális várakozás, hogy a növekedés az idei évben is folytatódjon. A NÚSZ igazgatóságának elnöke szerint az e-útdíj bevétel emelkedése alapvetően két okra vezethető vissza. Egyrészt – az elmúlt évek tendenciáját követve – tovább erősödött a díjköteles úthálózat forgalma. A NÚSZ portáljain 10 százalékos a forgalomnövekedés. Hozzájárul még az úthálózat bővülése és az októberi díjemelés, ami önmagában 1,2 milliárd forintot hozott pluszban. Ez újabb hozadéka a gazdasági növekedésnek, hiszen az ország teljesítménye, ezen belül is az ipari termelés volumene erős, mintegy 90 % os korrelációt mutat az útdíjbevételek alakulásával. Ezt a NÚSZ által végzett korábbi kutatási eredmények is alátámasztják. Mobilisabb lett a társadalom, több és hosszabb utazásra vállalkoznak az emberek – mondta Bartal Tamás. A NÚSZ az első öt között Az elmúlt öt és fél évben az útdíjszolgáltatóhoz összesen csaknem 1500 milliárd forint folyt be, ami közvetlen költségvetési bevétel, az úthálózat fejlesztésére fordíthatja az ország. Árbevételét tekintve az állami cégek között a NÚSZ az első öt között van. Tavaly az e-útdíj rendszerben a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek úthasználatából bruttó 234 milliárd forint bevétel folyt be, ennek 52 százalékát külföldiek fizették. A befolyt összeg közel 90 százaléka az OBU fedélzeti egység révén, 10 százalék pedig viszonylati jegyből folyt be. A több mint 400 ezer járműből 3280 ezer a HU-GO rendszerben regisztrált, ami 20 százalékos emelkedés 2017-hez képest. A 3,5 tonna alatti járművekre, döntően a személyautókra 14,5 millió darab e-matricát vásároltak az autósok bruttó 81 milliárd forint értékben. Bartal Tamás hangsúlyozta: Magyarország földrajzi helyzetéből adódóan erős a tranzitforgalom, a hazai úthálózatot a külföldi fuvarozók, illetve a személyautóval utazók jelentős számban veszik igénybe és amortizálják. A magyar útdíjrendszer ugyanakkor alkalmas arra, hogy a külföldiek úthasználatának díját használat-arányosan beszedje. A románok a legnagyobb befizetők Az adatokat ismertetve elmondta: a 3,5 tonna feletti, külföldi tehergépjárművek 40 százaléka román felségjelű volt, tőlük származott a legtöbb, 48 milliárd forint bevétel. A lengyel fuvarozók 16 milliárd, a bolgárok 11 milliárd, a szlovákok 10 milliárd, a szerbek pedig 7 milliárd forintot fizettek be. A vezérigazgató elmondta: minden matricatípusból többet adtak el 2018-ban. Az ebből származó bruttó 81 milliárd forintos bevétel 8 százalékkal haladta meg a 2017-es összeget. Az összesen eladott 14,4 millió matrica kétharmada heti (10 napos) volt. A legnépszerűbb kombináció a személyautók heti matricája, amelynek 53 százalékát külföldi autósok vásárolták meg tavaly, a leggyakrabban román, német, osztrák és szlovák rendszámú autóra. Változatlanul sikeres a megyei matrica, ezekből 8 százalékkal vettek többet az autósok tavaly, mint 2017-ben. A megyei matricák több mint 90 százaléka Pest megyei volt. Bartal Tamás szerint Pest megye az „örök aranyérmes”.  Ennek az az oka, hogy köztelenül vagy közvetve mintegy 3 millió ember életét befolyásolja az útpályahasználat. Ami a Balaton -Budapest viszonylatot illeti, több tízezer ember több milliárd forintot takarított meg azzal, hogy 2-3 megyei matricát vett más típus helyett. Bár a digitális értékesítési felületek szerepe nő, a fizikailag elérhető viszonteladók, főként benzinkutak elsődlegessége egyértelmű: az összes matrica 98 százaléka, illetve az összes matricabevétel 77 százaléka viszonteladókon keresztül érkezik. A heti matrica a legnépszerűbb Hozzátette: bár a heti matrica a legnépszerűbb, tavaly az országos éves e-matrica értékesítése ugrott meg leginkább, 10 százalékkal több fogyott belőle, mint egy évvel korábban. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pótdíjakból 7 milliárd forint folyt be tavaly. Az idei tervekről szólva Bartal Tamás kiemelte a NÚSZ ügyfélszolgálatának továbbfejlesztését, például saját rendszerük összekapcsolását a kormányzati ügyfélkapuval, illetve a pótdíjfizetési lehetőségek bővítését. A vezérigazgató jelezte, hogy a tehergépjárművek néhány héten belül számíthatnak folyamatos menet közbeni ellenőrzésekre. Tervezik a tehergépjárművek környezetvédelmi besorolásának hatékonyabb vizsgálatát is. Az útdíjfizetési szolgáltató az adatokat a bírságot kiszabó hatóságnak továbbítja

Toyota és a Suzuki együttműködés - első konkrétumok

2019.03.22.
Az elmúlt két évtizedben immár több mint 13 millió környezetbarát hibrid elektromos autót értékesítő Toyota egyik közismert erőssége az autók hajtásának villamosítása. Egyetlen más autógyártó sem rendelkezik a Toyotához fogható tapasztalattal a részben vagy teljesen elektromos hajtások fejlesztése terén, a Toyota és prémium márkája, a Lexus együttesen a világ hibrid elektromos értékesítéseinek több mint felét, a részben vagy teljesen elektromos értékesítéseknek több, mint 40%-át adja). A Suzuki ugyanakkor hatalmas tapasztalattal bír a kompakt járművek fejlesztése és technológiája terén, ezért a két márka ezekből az erősségekből szeretne kölcsönös előnyöket kovácsolni. A tervek közt szerepel az elektromos hajtású autók közös gyártása és széles körű elterjesztése is. Miközben a Toyota és a Suzuki továbbra is versenytársként tekint egymásra, a két vállalat fontolóra veszi a további együttműködés lehetőségeit a fenntartható jövőbeli mobilitási társadalom megvalósítása érdekében, természetesen tiszteletben tartva az összes ide vonatkozó jogszabályt. Akio Toyoda, a Toyota elnöke ekként fogalmaz az együttműködés kapcsán: “A járművek villamosítása terén – ami várhatóan egyre erőteljesebb trenddé fejlődik – a hibrid technológia számos piacon rendkívül fontos szerepet játszik. E technológia széles körű elfogadása és elterjedése szükséges ahhoz, hogy az elektromos hajtású autók valóban hasznosak lehessenek a Föld számára. Új megállapodásunktól a hibrid technológia még szélesebb körű használatát várjuk, nemcsak Indiában és Európában, hanem az egész világon. Ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy a Suzukival létrejött üzleti kapcsolat kiterjesztése révén – ami ugyanúgy vonatkozik járművek és hajtásláncok beszállítására, mint közös fejlesztésre és gyártásra – megőrizhetjük és megerősíthetjük versenyképességünket, sikeresen kezelve azt az átalakulási folyamatot, ami évszázadonként csupán egyszer fordul elő az autóiparban. Mindkét vállalat erősebbé és versenyképesebbé válik azáltal, hogy egyesítjük erősségeinket, és tanulunk egymástól.” Osamu Suzuki, a Suzuki ekként kommentálja az együttműködést: “Tavaly májusban, amikor bejelentettük együttműködési szándékunkat, arról beszéltem, hogy globális szintű sikerre törekszünk. Azóta jelentős előrelépéseket láttam ebben az együttműködésben, és örömömre szolgál, hogy ma bejelenthetjük a közös munka újabb állomásait, méghozzá globális szinten, beleértve Európát és Indiát is. Mindemellett nagyra értékeljük a Toyota ajánlatát, hogy használhatjuk a márka hibrid technológiáját. Továbbra is mindent megteszünk a siker érdekében!”
Címkék: 

Hyundai IONIQ Electric: maximális pont a Green NCAP minősítésén

2019.03.22.
A vizsgálat részleteit és eredményeit a Nemzetközi energiatakarékossági világnapon, a szervezet brüsszeli sajtótájékoztatóján hozták nyilvánosságra. A tizenkét vizsgált jármű közül mindössze kettő modell, köztük a 100 százalékban elektromos üzemű Hyundai IONIQ Electric kapott maximális pontszámot. A Green NCAP a következőképpen értékelte a Hyundai IONIQ Electric teljesítményét: „A Hyundai tisztán elektromos, kompakt családi autója, az IONIQ EV egy 88kW teljesítményű villanymotort alkalmaz erőforrásként. A helyi károsanyag-kibocsátást értelemszerűen nulla, hiszen a tesztek során a jármű nem fogyaszt fosszilis üzemanyagot; az IONIQ EV maximális 10 pontot szerzett a Légtisztasági Indexen (Clean Air Index.) Hasonlóképpen zéró az üvegházhatás előidézésében kulcsszerepet játszó szén-dioxid kibocsátása, az energiahatékonyság pedig kiemelkedő; a modell energiafogyasztása egyik vizsgálat során sem haladta meg a 20kWh/100km-t, annak ellenére sem, hogy a nagy terheléssel járó autópálya-teszt érezhetően nagyobb igénybevételt jelent, mint a többi vizsgálat. Az IONIQ EV a bizonyíték arra, hogy a jelenleg elérhető hajtási módozatok közül a tisztán elektromos jelenti a legtisztább alternatívát.”  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója