Várják a javaslatokat az egész napos sebességmérő akció helyszíneire

2019.03.19.
Óberling József – aki az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke is – sajtótájékoztatóján közölte: a Speedmarathon elnevezésű, 24 órás sebességmérést egész Európában a Tispol (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) felhívására hajtják végre. Magyarországon ötödször lesz ilyen akció. Hozzátette: 26 országban tartanak majd egész napos ellenőrzést, amelynek célja a gyorshajtás veszélyességének tudatosítása, mert évek óta ez a halálos balesetek legfőbb oka; a rendőrség előzetes adatai szerint tavaly 31 százalékuk emiatt következett be. Az akcióval fel akarják hívni a figyelmet arra is, hogy a közlekedésbiztonság mindenki ügye, nem csak a rendőrségé. Oberling József az MTI-nek elmondta: a rendőrség 365 helyen figyeli a forgalmi sávot a közúti kamerahálózattal. Ezek az akció ideje alatt is működni fognak, és mellettük százhatvan mobil sebességmérőt, valamint húsz gépkocsiba szerelt kamerát is használni fognak. A rendőrség a helyszínek kiválasztásához idén is a lakosság segítségét kéri. Valamennyi főkapitányságon külön e-mail címen várják a javaslatokat március 25-én 12 óráig. A fővárosban a speedmarathon@budapest.police.hu címre, vidéken az adott megye nevét, illetve nevének első tagját tartalmazó - például Győr-Moson-Sopronban a speedmarathon@gyor.police.hu - címre lehet írni. Az adatok összesítése után nyilvánosságra hozzák, hogy pontosan hol és mikor mérik a sebességet. A tavalyi akcióban több mint ezer, a lakosság által javasolt helyszínen volt sebességmérés. MTI

Nyílt nap a Kelenföldi autóbuszgarázs szerelőcsarnokában

2019.03.19.
Az épületben - amely átadásakor a világ legnagyobb feszített héjszerkezetű csarnoka volt - és a telephely területén rendezett nyílt napon a látogatók megismerkedhetnek a közösségi közlekedés mindennapokban láthatatlan érdekességeivel. Az ipari műemlékké nyilvánított szerelőcsarnokba a nap folyamán vezetett látogatásokat szerveznek, amelyek során bemutatják a garázs műszaki életét és történetét. A vezetett túrán a részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni online a https://www.bkv.hu/visits/64 címen, vagy korlátozott számban a helyszínen lehet – olvasható a BKV Zrt. MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Mint írják, a nyílt napon megtekinthetők, bejárhatók lesznek a forgalomban közlekedő és a nosztalgia járművek (M108D, M168D, C68E, IK284 és IK415), és autóbuszmaketteket is kiállítanak. A telephely területén egész nap körjáratként közlekedik a TR5-ös nosztalgia autóbusz. Az autóbuszvezetés iránt érdeklődők tesztvezetésen vehetnek részt. A 18. életévüket betöltött, érvényes jogosítvánnyal rendelkezők helyszíni szondás vizsgálat után az oktatóbusz volánja mögé ülhetnek. A jogosítvánnyal nem rendelkezők autóbusz-szimulátor segítségével élhetik át a több tonnás városi járművek vezetésének izgalmait. A gyerekeknek pontgyűjtő játékot szerveznek: a kreatív műhelyben a készségfejlesztő játékokon, a KRESZ-pályán a játékos KRESZ-teszten és a múzeumbuszban a közlekedéstörténeti kvízen megszerzett pecsétek BKV-s ajándéktárgyakra válthatók. A rendezvényen a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitánysága és a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (KTI) Közlekedésbiztonsági Kutatóközpontja a biztonságos közlekedés fontosságára hívja fel a figyelmet. A rendőrkapitányság kerékpáros ügyességi és KRESZ-pályával, KRESZ-tesztlapok kitöltésével, puzzle KRESZ-táblákkal segíti a közúti közlekedés szabályainak megismerését. Lesz ujjlenyomatvétel, megtekinthetők lesznek a rendőrség technikai eszközei (rendőrautó, testpáncél, pajzs), és kipróbálható a motoros szimulátor. A KTI jóvoltából a Traffic Games internetes online játék offline változatával játszhatnak a gyerekek. A Zebra Zebi foglalkoztatósarokban a kisebbek egy városrészletet ábrázoló molinón - a mini KRESZ-táblák elhelyezése után - játékautókkal mehetnek végig, a nagyobbakat pedig bójákkal kirakott ügyességi gokartpálya várja. MTI
Címkék: 

Can-Am-Ryker, nekünk hölgyeknek álmodták

2019.03.19.
Különlegességeket gyártó különc cég a kanadai Bombardier Recreational Products (BRP), amelyről igazán elmondható, hogy a férfias járművek specialistája. Készítenek See Doo márkanév alatt jet-skiket, Can-Am néven quadokat, de a legextrémebb, legférfiasabb termékük mégis csak az a különleges Can-Am Spider háromkerekű, amely utánozhatatlan külsejével, elképesztő technikai megoldásaival, hosszú évek óta a világ egyik járműipari különc csodája. Már évekkel ezelőtt a Can-Am Spider globális reklámjaiban feltűnt nekem, hogy ezt az ízig-vérig férfias gépet mintha egyre inkább a hölgyek figyelmébe akarnák ajánlani. Míg a BRP szabadidős termékeinek, jetjeinek, quadjainak globális márka nagykövete a nagyszerű sokszoros Forma 1-es világbajnok Lewis Hamilton, addig a spidert mintha tudatosan kivették volna a "Hamilton márkacsomagból": ennek reklámarca Amerika talán legnépszerűbb női autóversenyzője Danica Patrick lett. Sokat gondolkodtam mi a ráció abban, hogy egy ilyen pasis cuccot egy hölggyel népszerűsítsenek? Talán telítődött a férfi vásárló piac és ezért nyitnak a hölgyek felé? Aztán néhány hónapja a BRP bejelentette világújdsonságát, a Can-Am-Rykert. Ettől kezdve napnál világosabbá vált a "terv". A nagyobb és férfiasabb Spiderrel Danica Patrick személyén keresztül fel akarták kelteni a bolygó vagányabb hölgyeinek figyelmét, erre a se nem autó, se nem motor három kerekű csodára. Ezt követően pedig piacra dobták a kisebb, takarékosabb, olcsóbb de trendibb és csajosabb Rykert. Amely szerintem az első kifejezetten hölgyekre optimalizált jármű a különc gépek kategóriájában. A Ryker globális reklámkampánya rögtön egy poszt modern divatfotó sorozattal indult, aminek legjobban sikerült darabjait itt a képgalériában végig is nézegethet a kedves olvasó.  Képre kattintva galéria nyílik! Ezekből a fotókból is teljesen világos, hogy az új Can-Am-Ryker egyik legfontosabb célcsoportja bizonyosan a kortalan, vagány nők egyre szélesebb köre. Tény, hogy a Can-Am háromkerekűi, így a Spider után érkezett kisebb Ryker egyesíti magába az autó és motor néhány hátrányát. Miközben nincs fedél a fejünk felett, a széles első nyomtáv miatt nem lehet motor módjára az autók között cikázni. Dehát nem is ez a lényeg. A Spider és a Ryker nem azoknak való akik közlekedésük, utazásuk, kirándulásuk során praktikus előnyöket akarnak gyűjtögetni. Inkább azoknak, akik e helyett élményekre, különlegességre, sajátos életérzésre vágynak. Férfiaknak a Spider, hölgyeknek a Ryker. Pároknak meg egy Spider és egy Ryker. Legalábbis vélhetően így gondolkodnak a BRP marketingesei. Annyi minden esetre bizonyos, hogy a világban szinte mindenhol a hölgyek körében is egyre növekszik az igény, különleges élmények, életérzések megszerzésére. A Can-Am Ryker ezt bizonyosan biztosítja, praktikumot, racionalitást kevésbé. A XXII. századi külsejű Ryker ráadásul elérhető egy úgy nevezett rally változatban is, ami lehetővé teszi, hogy használója egy-egy különleges úti cél érdekében földutakra is lemerészkedjen ezzel az alapvetően betonra optimalizált járművel. És ami még ennél is fontosabb a legjobb változat ára sem lesz több 10 000 euronál, így a viszonylag normális jövedelemmel rendelkezők számára is elérhető álom válhat valóra egy Ryker megvásárlásával. 

Nagy név viszi pályára a Supra drift verzióját

2019.03.19.
A TOYOTA GAZOO Racing kötelékében méretteti meg magát Daigo Saito driftversenyző a Toyota GR Supra volánja mögött a március 23-24-én, Tokióban megrendezésre kerülő Monster Energy D1GP All Star Shoot-out rendezvényen. Saito, a világhírű profi drifter 2004 óta versenyez a D1 Grand Prix kategóriában, ahol 2008-ban és 2017-ben bajnoki címet is szerzett. 2014-ben a Formula Drift bajnokságban is pályára lépett az USA-ban, és már első évében győztesként került ki a versenysorozatból, amivel a világ egyetlen olyan pilótája lett, aki mindkét fontos drift-sorozatban nyerni tudott. A Formula Drift Asia és America versenysorozatokban Saito zsinórban háromszor is bajnoki címet szerzett, amivel bekerült a világ legjobb driftversenyzőinek elit klubjába. A TOYOTA GAZOO Racing úgy véli, sok közös vonás van aközött, ahogyan Saito profi driftelőként új meg új bajnoki címeket nyer, és aközött, ahogy a Toyota új meg új motorsport-ágazatokban keres kihívást. Saito lenyűgöző teljesítményét ezért az új Supra tudásával és erejével szeretnénk párosítani – olyan gépet adva a bajnok alá, ami motorsport világát sokáig uraló Supra-generációk génjeit hordozza. Így találkozik majd Saito és egy drift-specifikációk alapján épített GR Supra versenygép a Monster Energy D1GP All Star Shoot-out rendezvényén, egy kifejezetten erre épített arénában. Saito bemutatja drift-technikáját – mi pedig egyúttal az autó tudását is megcsodálhatjuk. A versenyző egyébként a júniusban kezdődő D1 Grand Prix sorozatban is a GR Suprával áll rajthoz.

Négymilliós röszkei fogás

2019.03.19.
Egy szerb férfi 2019. március 18-án 13 óra 40 perckor jelentkezett belépésre egy német honosságú Audi A4 típusú személyautóval a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a járművet a német hatóságok körözik. A magyar rendőrök a 4 millió forint értékű Audit lefoglalták.

Romániában nyolc százalékkal nőtt a gépkocsigyártás

2019.03.19.
A román autógyártók és importőrök egyesülete (APIA), valamint a romániai gépkocsigyártók egyesületének (ACAROM) adatai szerint az amerikai Ford az első két hónapban 21 070 járművet szerelt össze, ami éves összehasonlításban 9 százalékos csökkenés. A francia Renault tulajdonában levő Dacia ugyanakkor 14,4 százalékkal növelte a gyártást, 64 828 darabra. Az APIA adataiból az is kiderül, hogy az első két hónapban 17 százalékkal 24 065 darabra nőtt az eladott új járművek száma Romániában, ebből 19 531 személygépkocsi volt, 18 százalékkal több, mint egy éve. Tavaly egész évben mintegy 477 ezer járművet gyártottak Romániában, 31 százalékkal többet a 2017-esnél. MTI

Csökken a gázolaj ára

2019.03.19.
A változást követően a gázolaj ára literenként 389 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok ára múlt héten változott utoljára. A 95-ös benzin literje pénteken 2 forintos emeléssel 366 forintra drágult, a gázolajé szerdán 3 forintos mérsékléssel 392 forintra csökkent. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. MTI
Címkék: 

Jön a nagy átszervezés a BMW-nél

2019.03.19.
2019. április 1-től a BMW Group átszervezi igazgatótanácsa részlegeit és felelősségköreit azért, hogy a vállalatcsoport minden eddiginél strukturáltabb, jövőbiztos felépítés mentén működhessen tovább. Az idei esztendő második negyedévétől kezdve a BMW, a MINI és a Rolls-Royce márkák egyetlen, központosított értékesítési divízióban egyesülnek, amelynek élén Pieter Nota, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért, illetve a BMW Group ügyfélszolgálati részlegéért felelős tagja foglal majd helyet. Pieter Nota az új pozícióval párhuzamosan korábbi felelősségköreit is megtartja. A BMW Motorrad eközben az igazgatótanácsban is helyet foglaló Klaus Fröhlich által irányított, járműfejlesztési részleg alatt folytatja tevékenységét. „Igazgatósági részlegeink és felelősségköreink átszervezésével a jövő lehető legstabilabb alapjait fektetjük le. A döntés egyértelmű jelzésként szolgál arra vonatkozóan, hogy vállalatcsoportunk a leghatékonyabb struktúra mentén dolgozik tovább” – nyilatkozta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke március 15-én Münchenben. Peter Schwarzenbauer, aki 2019 első negyedévének végéig a MINI, Rolls-Royce és BMW Motorrad márkák, valamint a BMW Group ügyfél-elégedettségeinek és digitális üzleti innovációinak felelős vezetőjeként dolgozik a BMW AG igazgatótanácsában, idén októberig foglal helyet a vállalatcsoport legfelső körében. Az április és október közötti időszakban Peter Schwarzenbauer a BMW Group elektromos mobilitásra koncentráló stratégiai döntéseit koordinálja majd, mígnem 60. életévét betöltve, saját kérésére távozik a vállalatcsoporttól. „Peter Schwarzenbauer az elmúlt hat esztendőben új magasságokba emelte a MINI, a Rolls-Royce és a BMW Motorrad márkákat, miközben a mobilitási szolgáltatások, a digitális szolgáltatások és az ügyfél-elégedettség területén is jelentős mérföldköveket helyezett el. Hálás köszönettel tartozunk neki mindezért és biztosak vagyunk benne, hogy elektromos mobilitás iránti elköteleződésével és szenvedélyével további lendülethez segíti vállalati átállásunkat, és az első tisztán elektromos MINI is nagy sikerrel indul majd útnak” – tette hozzá Harald Krüger.
Címkék: 

A SEAT és az IBM forradalmasítja a városi mobilitást

2019.03.18.
- A forgalmi torlódások és a környezetvédelmi kihívások hatalmas nyomást gyakorolnak a városok átalakítására - mondta Jordi Caus, a SEAT új városi mobilitási koncepciójának vezetője. "A SEAT-nál az innovatív városokkal és technológiai vállalatokkal működünk együtt, hogy megoldást találjunk a könnyebb és hatékonyabb mobilitásra. Az IBM fejlett felhő- és AI-technológiáival segít a mobilitás innovatív megközelítésében, melyek megváltoztatják üzleti stratégiánkat, miközben javítják a városi területeken élő emberek életét." A 4G / 5G hálózatokra tervezett mobilalkalmazás jelenleg fejlesztés alatt áll, a "Mobility Advisor" az IBM Watson Assistant-t használja, hogy a felhasználók számára kommunikációs felületet biztosítson az útvonalak tervezéséhez és optimalizálásához, valamint a legmegfelelőbb közlekedési lehetőségeket javasolja. Az IBM Watson Machine Learning segítségével a "Mobility Advisor" megtanulhatja a felhasználó preferenciáit, és személyre szabott ajánlásokat készíthet az utazás legjobb módjára. Az IBM Cloud-hoz csatlakoztatva dinamikusan alkalmazkodik a változó körülményekhez, figyelembe véve az időjárás-előrejelzéseket, a forgalmi jelentéseket és a városban azon a napon bekövetkező eseményeket. Ez magában foglalja a felhasználó előírásait és korábbi döntéseinek adatait annak érdekében, hogy a legjobb szállítási módokat javasolják minden alkalommal - még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kiszálljon az autóból, sétáljon, vagy egy SEAT e-KickScooters-t használjon az utazás egy részéhez. - A következő években a városokban kiépülő 5G hálózatokkal a vezetési élmény átalakításának lehetőségei korlátlanok - mondta Juan Ramon Gutierrez Villar, az IBM Global Markets ipari megoldások vezetője. "Az IBM-nél a távközlési vállalatokkal és az innovatív gyártókkal, mint például a SEAT-tal dolgozunk, hogy biztosíthassuk a vízióik megvalósításához szükséges nyílt technológiákat, melyekkel rendkívül kontextusú, személyre szabott felhasználói élményeket hoznak létre, amelyek villámgyorsan működnek több felhőn és informatikai platformon keresztül." A SEAT K + F mobilitási csapata továbbra is együttműködik az IBM technikusokkal a Mobility Advisor koncepciójának és a különböző potenciális alkalmazásoknak a kialakításában. A SEAT független cége, a mobilitást elősegítő új megoldásokat tesztelő XMOBA-val együtt, a SEAT elemzi a Mobility Advisor jövőbeni integrációját az ügyfelek számára már most is ajánlott Justmoove mobilitási megoldásokat kínáló platformmal. Az IBM részéről a projektet a Viewnext hajtja végre, amely egy IBM leányvállalat Spanyolországban.

Milyen a jó kiszolgálás egy márkakereskedésben? 1. rész

2019.03.18.
Oldalunk egyik cikkében már szó esett a gyár, importőr és kereskedő viszonyokról. Ugyan Londonban akár már telefonfülkéből is megrendelhetjük új autónkat (márkakereskedés helyett elegendő ide betérni), vagy a Tesla házhoz szállítja a használatra alkalmas termékét. Nem feledem a rastatti Mercedes gyár átadócsarnokát, ahol a sok boldog vevő duplán elégedett volt, hiszen szinte közvetlenül a sorról vásárolta új autóját. A márkakereskedők jelenleg még fontos részét képezik az értékesítésnek és a termékek fogyasztóhoz való eljuttatásának, ám a jövőben ez is megváltozik. Egy-egy értékesítő és az ügyfél között kialakult kapcsolat a legtöbb esetben jóval túlmutat puszta gépjárműeladáson és -átvételen. A puritán rendszerszemléletet egy néhány bekezdésre öreg kabátként akasszuk be a gardróbba, és a mérnökösdit vagy az autó- és vezetésszerelmet a háttérbe szorítva tekintsünk egyszerű, hétköznapi ember szemével magára a márkakereskedésekkel kialakuló viszonyra. Vagyis a nyomatékgörbéket meg a fűrészdiagramokat vagy a sebességérzetet és ívrajzolósdit háttérbe szorítva „csupán” egy tetszetős járgányt lássunk kiszemeltünkben, amely elvisz minket A-ból B-be, illetve amellett, hogy rajongunk formájáért vagy színéért, meg is engedhetjük magunknak, és kinéztük a helyet, ahol megrendeljük. 1. rész. Műszaki ismeretek, értékesítő és termékszakértő Korunk vásárlója egyre felkészültebben érkezik a szalonba. Ez igaz mind műszaki, mind árbeli területekre. Nevezetesen, a pontos paraméterekkel, a modell erősségeivel és gyengeségeivel már tisztában van a leendő tulajdonosok nagy része, de természetesen még ma is léteznek olyanok, akik az internetet nem fürkészik hetekig, nem olvasnak és néznek átfogó teszteket, véleményeket, hanem egyszerűen maguk akarják begyűjteni a tapasztalatot – esetleg tesztvezetéssel is egybekötve. Téged frusztrált már valaha, hogy erősen korlátozott volt helyenként a rendelkezésre álló tesztmodellek száma? Az USA-ban külön díj létezik a „muszáj kipróbálni” modellekre, amelyeket egy adott kategóriában mindenképpen próbára kell tenni, mielőtt bármi hasonlót rendelnénk. Egy értékesítő felkészültsége sokat nyom a latba, mert hogyha látszik rajta, hogy érti és saját tapasztalatára alapozva pontosan tudja is, hogy mit árulnak a szalonban, akkor nem fogjuk a szürke ködben, sem kissé megvezetve érezni magunkat. A prémium kereskedésekben egyre inkább jellemző, hogy a modellpaletta és a millió új műszaki megoldások tüzetes ismeretére külön „szakembereket”, termékszakértőket alkalmaznak. Ezek adott modelleket komoly mértékig, a legutolsó porcikájukig ismerik, és segítenek feltérképezni az ügyfelek igényeit, előkészítve a terepet az értékesítő kollégáknak. Ez adott esetben szintén nagyot lendíthet előre bizonyos kételyek elsöprésében és a legújabb technológiák közérthető nyelvre való lefordításában, hiszen gondoljunk csak bele, aki részt vett a gyártásban (betekintés szinten), van szerviztapasztalata, emellett az aktuális márka legrészletesebb leírásait ismeri, tökéletesen valós képet adhat arról, éppen minek a milyen ülésében ül a kedves leendő ügyfél. A legtöbbeket sokszor hidegen hagyja a túlontúl magas szintű háttérismeret. De manapság ez azért is lehet kiemelt fontosságú, mert bizonyos vásárlótípusok hajlamosak kételkedni adott termékcsoportok élettartamában és a kellő mérnöki szakértelem meglétében – míg a döntő többség vagy tapasztalta, vagy elhiszi a sok jót, amit reklámoznak vagy mondanak arról az autóról. És mivel ugye minden ügyfél fontos, úgy kell berendezkedni, hogy tényleg le lehessen reagálni a különböző vásárlótípusokat. Már akik betérnek, és akikkel kialakítható a személyes kontaktus. Mert sikeres, ízléses hirdetések és jó marketingfogások ide vagy oda, személyes kapcsolattal végződnek a járművásárlások. A termékszakértők hiányában az értékesítő igyekszik felmérni az igényeket, a vásárlói szándék komolyságát. Több kevesebb sikerrel, ez személyfüggő. Azonban általánosságban elmondható, hogy az igényes, a cég és a márka hírnevét a szívén viselkedő eladók jól felkészültek, sok apró részletet fejből tudnak a modellekkel kapcsolatban, és nem utolsó sorban jó beszélgetőpartnerek is. Hiszen az ő érdekük, hogy az említett vásárlási procedúrán túlmutató esemény történjen a szalonban: nem puszta eladás vagy átadás, hanem emocionális többletélményekre is szert tegyen az ügyfél, aki alapból örül leendő vagy már üzemkész autójának, de ezen felül egy jó személyes kapcsolat kialakítása az értékesítővel általában odáig vezet, hogy részben a márka, részben pedig a kiszolgálásnak és személyes kapcsolattartásnak köszönhetően lesz vendégünk következő új vagy használt autójának megvásárlására, ugyanott.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója