Remek eredményekkel zárult a legújabb EuroNCAP törésteszt

2017.12.06.
Az európai törésteszteket végző független szervezet legújabb tesztnapján a BMW X3, a DS 7 Crossback, Honda Civic, Jaguar E-Pace, Mercedes-Benz X-Class, Porsche Cayenne, Subaru Impreza és a Subaru XV is maximális, ötcsillagos értékelést kapott. Fontos tudni, hogy az aktuális vizsgálati módszerben már nem csak az ütközésbiztonságot, hanem az aktív vezetéstámogató rendszerek működését is ellenőrzi a szervezet, csak úgy lehet elérni az öt csillagot, ha mindent rendben találnak.   Ebből a csoportból a legdrágább autó, a harmadik generációs Porsche Cayenne végzett a legjobb eredménnyel az utasbiztonság szempontjából, mivel 95 százalékos eredményt ért el.   A gyermekvédelem terén a két Subaru brillírozott, 89 százalékos „bizonyítvánnyal”. A gyalogosvédelem terén szintén a Subaru XV lett a legjobb, a vezetéstámogató rendszerekben pedig a Civiket találták a legjobbnak a szakemberek. A Honda alsó-középkategóriás modelljét egyébként már másodszor vizsgálták, mivel az első teszten az oldallégzsák nem bizonyult elég hatékonynak a gyermekvédelemben, ezért a gyártó módosított rajta.   Csak a Citroën E-Méhari szerepelt le a teszten, amit a háromcsillagos eredmény tükröz. Ez persze nem annyira meglepő, mivel egy kis szériában készülő elektromos strandautóról van szó, amit nem is a PSA-konszern fejlesztett ki. Ebben a kocsiban az egyetlen asszisztens rendszer a biztonsági öv bekötésére figyelmeztető jelzés.   Ahogy közeledik az év vége, mi is készülünk az új, 2018-as teszt metódus bevezetésére. Ebben első ízben vesszük górcső alá azokat az automatikus vészfék-asszisztens rendszereket, amelyek a kerékpárosokat is képesek észlelni - nyilatkozta Michiel van Ratingen, az Euro NCAP főtitkára. „Ez az új teszt és az egyéb tervezett fejlesztések is az automatizált funkciók elterjedésére reflektálnak majd. Az a feladatunk, hogy megértessük az ügyfelekkel, hogy ezek a rendszerek hogyan működnek, mire képesek, és, hogy elmagyarázzuk nekik, hogy egy nap talán megmentik majd az életüket” – tette hozzá.

Együttműködési megállapodást írt alá a Continental és a Szent István Egyetetem

2017.12.06.
Tőzsér János, a SZIE rektora elmondta, a cég segíti az egyetemen tanuló hallgatók elméleti és gyakorlati képzését, és így a későbbi sikeres elhelyezkedésüket. Hozzátette, az egyetem elkötelezett a szakemberek utánpótlásának biztosításában, valamint a magasabb szakmai színvonalú képzésben, amelyhez hozzátartozik a megállapodás révén létrejövő gyakornoki program, egy speciális ösztöndíj, valamint a szakmérnöki képzések elindítása. Magyar László, a kft. cégvezetője arról beszélt, hogy a Continental mint technológiai vállalt szerepet vállal a jelen és a jövő tehetségeinek gyakorlati képzésében, hozzájárulva ezáltal a fenntartható fejlődéshez. Molnár András, a cég HR-menedzsere kitért arra, hogy vállalatuk Magyarországon két telephelyen közel 3500 embernek ad munkát, fontos számukra a fenntarthatóság, valamint, hogy minél korábban megtalálják a jövő tehetséges szakembereit. Magyar Ferenc, a SZIE kancellárja kifejtette, hogy az ilyen együttműködések révén juthat a magyar ipar gyakorlatorientált és felkészült szakemberekhez. A Continental cégcsoporthoz tartozó kft. honlapja szerint a cég 1995 óta van jelen Magyarországon Makón és Vácon, ahol hűtő- és fűtőtömlők gyártásával, valamint az autóipar számára üzemanyagtömlők előállításával foglalkoznak a gumi- és műanyagipari technológiák vezető specialistájaként. A cég két telephelyén a termelés összesen több mint 35 000 négyzetméteren folyik 3500 alkalmazottal.

Meghalt az M0-s törökbálinti szakaszán elütött munkás

2017.12.06.
Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy mentőhelikopterrel érkeztek a helyszínre. Megkezdték a középkorú férfi újraélesztését, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudták megmenteni az életét. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy az M0-s autóút Diósd felé vezető oldalán a 3-as kilométernél, Törökbálint külterületén egy személyautó behajtott a terelés melletti lezárt útszakaszra, és elütött egy ott dolgozó munkást. A mentőhelikopter érkezése miatt az útszakaszt egy időre teljesen lezárták, a forgalmat az autóút melletti mellékútra terelték. Kora délutánra egy sávon már megindult a közlekedés, de a helyszíni szemle még tart, ezért a rendőrség kéri az autósokat, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek.

Pályázat a kerekesszékesek autóvásárlásának támogatására

2017.12.06.
Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a mintegy 50 millió forint keretösszegű pályázat részleteit ismertetve szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: szeretnék, ha a fogyatékossággal élő emberek egyenrangú, aktív és teljes jogú, "látható" állampolgárai lennének a nemzetnek. Megjegyezte, a fogyatékossággal élők önálló életvitelének biztosítása magában foglalja a közlekedés lehetőségének biztosítását is, ezért írták ki öt évvel ezelőtt a Lehetőségautó programot, amelyben a Duna Lízing közreműködésével Suzuki gépkocsit lehetett vásárolni. Elmondta: az igényeknek megfelelően módosítanak a programon, és 2018. január 1-jétől már nem lesz előírás a 850 ezer forintos hitel felvétele, ettől azt várják, az eddigieknél is többen élnek majd a támogatással. Czibere Károly közölte: a Lehetőségautó programot idén továbbfejlesztették, ez lett az AutóPlusz program, amelyben már nem volt sem hitelfelvételi kötöttség, sem modellkötöttség, nagyobb volt a támogatás mértéke, továbbá használt és új autó vásárlására egyaránt lehetett a támogatást fordítani. Hozzátette: a program messze az elképzeléseik feletti népszerűségnek örvend, az 50 millió forintos keretre 233 pályázat érkezett, ebből 17 nyertes család tudott az igényeiknek megfelelő járművet vásárolni. Kiemelte, 2018-ban már 100 millió forint áll rendelkezésre ilyen célra, ebből az első 50 millió forintos pályázat december 11-én zárul, jövőre pedig további 50 millió forintos pályázatot hirdetnek. Az AutóPlusz2018 kiírása szerint a pályázat célja az aktív, kerekesszéket, elektromos kerekesszéket vagy elektromos mopedet használó, súlyosan mozgáskorlátozott emberek önálló életvitelének támogatása, közlekedési lehetőségeik javítása egy állapotuknak megfelelő, akadálymentes, új vagy használt személygépkocsi beszerzésének támogatásával. Pályázni a vételár függvényében 1 millió és 4 millió forint közötti összegre lehet, az elnyerhető támogatási összeg legfeljebb a személygépkocsi vételárának 50 százaléka, vagyis a gépkocsivásárláshoz önrész biztosítása szükséges. A pályázatokat december 11-éig lehet benyújtani. A pályázati dosszié a www.fszk.hu oldalról tölthető le, ahol a pályázattal kapcsolatosan további információk is olvashatók. Szekeres Pál, az Emmi fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa a sajtótájékoztatón elmondta: az első félévben zárult első AutóPlusz pályázat értékeléseinek tapasztalatai alapján most külön kategóriát határoztak meg azoknak, akik elektromos kerekesszéket használnak. A sajtótájékoztatót követően az AutóPlusz pályázat egyik nyertese, akinek hiányzik három végtagja, megmutatta a pályázati támogatással vásárolt autóját, illetve azt, hogyan tud beszállni a járműbe és miként tudja elhelyezni benne a kerekesszékét.

Mercedes-Benz Fashion Week: divatbemutató Mercedes módra

2017.12.06.
Idén az Iparművészeti Múzeum volt az évente megrendezett divatbemutató-sorozat helyszíne, legalábbis ami a Közép-Európára koncentráló rendezvényt illeti. A Mercedes minden évben megrendezi az eseményt New-York-ban, Miamiban, Isztambulban, Berlinben, Ausztráliában és a világ számos egyéb pontján, mindig a régió divattervezőinek teret engedve. Mercedes Benz Fashion Week Persze az autógyártás tökélyre fejlesztése nem jelenti azt, hogy egy vállalat divatbemutatót is tud szervezni, így összeálltak a téren komolyabb tapasztalattal rendelkező IMG-vel. Az IMG Fashion a divatvilág egyik vezető szereplője, Mumbai-tól Toronto-ig szerveznek divatbemutatókat, ahol igyekeznek a helyi tervezőknek lehetőséget biztosítani. Az Iparművészeti Múzeumban rengeteg ismert vagy feltörekvő, közép-európai dizájner alkotásaikat viselték a modellek. Az autók szerelmeseinek nem feltétlenül, de a divat világában otthonosan mozgók számára minden bizonnyal ismerősen cseng az Anna Baubner, Nanushka, Nubu vagy éppen a Je Suis Belle név. De mégis miért szervez a Mercedes divatbemutatót? Teszi fel a kérdést a legtöbb autóbolond, teljesen jogosan. Miért éri meg súlyos euromilliókat költeni úgy, hogy közben legfeljebb a jegyeladásokból lesz egy a Mercedes számára szinte láthatatlan bevétel? Mercedes Benz Fashion Week Értelemszerűen az egész a marketingről és PR-ról szól, ebben pedig a Mercedes híresen jó. Zseniálisan használják ki a Forma-1 csapat sikerét és a lehető legátgondoltabb módon tartják a kapcsolatot ügyfeleikkel. Egy átlagos Mercedes vásárlót magunk elé képzelve értelemszerűen nem egy átlagemberre gondolunk, különösen nem átlagos pénztárcával. Mercedes Benz Fashion Week A Mercedes vásárlói többségében tehetős emberek, a márka pedig sokat küzdött, míg elérte, hogy tipikus vásárlója ne az ötvenes éveiben lévő üzletember legyen. Nem mintha bármi baj lenne a tapasztalt menedzser vásárlókkal, de a márka imidzsét fiatalosabbra és mindenekelőtt trendibbre akarták szabni. És hol találják meg azokat a fiatalabb, divatos potenciális ügyfeleket, akiknek nem feltétlenül okoz gondot egy Mercedes vásárlása? Divatbemutatókon! Persze most sokan felsóhajtanak: „Ugyan miért vennék Mercedest azért, mert voltam egy divatbemutatón, amit ők szerveztek?”. És a kérdés jogos, de a német óriás évek óta folyamatosan rendezi a világ különböző pontjain a divatheteit, ami a multik világában egyet jelent: megéri. Mercedes Az emberek olyan környezetben találkoznak a márkával, amit elvárnak egy Mercedes által szponzorált rendezvényen, sokak a sofőr mögött ülve élvezhetik a márka autóinak kényelmét az odaúton, és a márka persze nem felejti el prezentálni egy-egy különleges modelljét, ahogy tették ezt idén, az Iparművészeti Múzeumban is.  Aki idén lemaradt, ne búsuljon, minden évben megrendezésre kerül a Mercedes divathete. Ha Mercedese nincs is, ruhái biztosan, így érdemes akkor is ellátogatni, ha nem tervezik új Mercedes vásárlását, legalább öltözetükben igazi Mercedes tulajdonosnak érezhetik magukat. 

Az autósok is összefoghatnak a koraszülöttekért

2017.12.06.
A tankolásokból összegyűlt támogatást egy speciális lélegeztetőgép-kiegészítő készülék megvásárlására fordítják, az adományozott pontok segítségével pedig a hozzá szükséges nitrogén-monoxidos palackokat és az egyszer használatos adagolót valamint mintavételi készletet szerzik be. Az eszközök együttesen olyan légzéstámogató terápiát biztosítanak a kicsiknek, amellyel már a rohamkocsiban eredményesen javulhat a babák állapota. - Évente körülbelül 9000 koraszülött jön világra Magyarországon. A szállításra szoruló koraszülöttek túlélési és gyógyulási esélyei lényegesen megnőttek azóta, hogy a rohamkocsik valódi újszülött intenzív osztályként működnek. A mentéshez szükséges eszközök jelentős részét viszont csak támogatók segítségével, illetve pályázatok útján tudjuk beszerezni – mondta dr. Somogyvári Zsolt a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője. A koraszülött világnapon elindított akcióval a Shell a Peter Cerny Alapítvány működését szeretné támogatni, azzal, hogy hozzájárul egy-egy életmentő berendezés beszerzéséhez. A Shell november 17-19. között FuelSave üzemanyag tankolása esetén literenként 1 Ft-tal, Shell V-Power esetén pedig literenként 3 Ft-tal támogatta a Peter Cerny Alapítványt, amely az adományt egy speciális lélegeztetőgép-kiegészítő készülék megvásárlására fordítja. - A Shell számára fontos, hogy a saját erőforrásait használva segítse a helyi közösségeket, és egy-egy jó ügy mellé állva együttműködjön a helyi szervezetekkel. Már a kezdetek óta különböző formában támogatjuk a Peter Cerny Alapítványt. Tavaly óta a szervezet összes mentőautója számára mi biztosítjuk a szükséges üzemanyagot – tette hozzá Bujdosó Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke.  

Debrecen Airport: újabb rekord

2017.12.06.
- A Debrecen Airport az első tízenegy havi utasforgalmát a javuló kihasználtságot mutató menetrend szerinti járatok mellett a különösen élénk nyári charterforgalomnak köszönhetjük. Az év utolsó hónapja mindig rendkívül élénk, hiszen sokan látogatnak haza külföldről szeretteikhez, rokonaikhoz a karácsonyi ünnepekre ill. a szilveszteri rekreációs célú turistaforgalom évről évre egyre szignifikánsabb. Március végétől kezdve már összesen hét európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. További növekedést várunk az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakákat tekintve ill. a régió szállodáinak kihasználtsági mutatói is javulnak. A Debrecen Airport által generált turistaforgalom jelentősen hozzájárul a 2017-es IFA és ÁFA bevételekhez ill. új munkahelyeket teremtett az idegenforgalmi szektorban és növeli a régió vállalatainak és vállalkozásainak az összeköttetést a piacok és az anya- és leányvállalataik között - közölte a járatfejlesztési igazgató, Tamás László. 2017. december 18-án indul az új Wizz Air Moszkva járat, amellyel 8-ra bővül az elérhető menetrend szerinti járatok száma a Debrecen Airportról és a szomszédos országok régionális repülőterei közül egyedül Debrecenből lesz közvetlen légi összeköttetés az orosz fővárosba. Az őszi és téli hónapokban a kultúrára, vallási turizmusra és városi vakációra szomjazók, Nyugat-Európa és Izrael nagyvárosait kereshetik fel közvetlen járatokkal ill. a hálózati partner-légitársaságunkkal az egyetlen európai 5-csillagos légitársasággal, a Lufthansával Európa legjobb repülőterén, a müncheni repülőtéren keresztül csupán egy átszállással szinte minden német városba, Európa szinte összes fővárosába és öt kontinens, több mint száz úti céljára utazhatnak el a Debrecen Airportról hetente akár háromszor is. A Debrecen Airport Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2016-ban több mint 284 000 utas kereste fel. 2017. végére közel 320 000-es utasforgalmat prognosztizál a Wizz Air bázisnak illetve Lufthansa City Line menetrend szerinti és az erős nyári charter forgalomnak köszönhetően. A repülőteret üzemeltető Xanga Cégcsoport és Debrecen Város Önkormányzata is elkötelezett, hogy minél több charter és menetrend szerinti járat valamint cargo járat is üzemeljen a Debrecen Airportról és ennek érdekében, intenzív tárgyalásokat folytat számos nemzetközi légitársasággal természetesen az egyéni utasok és üzleti utazók reális igényeit szem előtt tartva. A repülőtér katalizátor szerepe a régió turizmusában valamint Kelet-Magyarország gazdasági fejlődésében megkérdőjelezhetetlen.
Címkék: 

Már rendelhető az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio

2017.12.06.
A lenyűgöző formatervű, teljesítményű és technológiájú Stelvio Quadrifoglio a „világ leggyorsabb szabadidőjárműve” cím büszke tulajdonosa, miután 7 perc 51,7 másodperces köridejével új kategóriarekordot állított fel a legendás Nürburgring versenypályán. 510 lóerős, 2,9 literes V6-os biturbo benzinmotor A Stelvio Quadrifoglio azt az exkluzív 2.9 V6 Bi-Turbo benzinmotort kapta meg, amelyet a Ferrari technológiai és fejlesztési szakértelmének felhasználásával építettek meg. Az alumínium szerkezetű erőforrás legnagyobb teljesítménye 510 lóerő 6500/perc fordulatszámon, maximális forgatónyomatéka 600 Nm 2500 és 5000/perc között. A motorhoz egy különleges hangolású, nyolcfokozatú automata sebességváltó csatlakozik, amely Race (verseny) üzemmódban mindössze 150 ezredmásodperc alatt vált fokozatot. A Stelvio Quadrifoglio álló helyzetből mindössze 3,8 másodperc alatt éri el a 100 km/órát, legnagyobb sebessége 283 km/óra. Innovatív Q4 összkerékhajtási rendszer - AlfaTM aktív nyomatékvektor Az 510 lóerős 2.9 V6 Bi-Turbo benzinmotort most először társítottuk az innovatív Q4 összkerékhajtási rendszerrel, amely verhetetlen menetdinamikát, tapadást, erőátvitelt, vezetési élményt és biztonságot szavatol minden menetkörülmények között. Normál körülmények között a Q4 rendszer a hajtóerő 100 százalékát a hátsó tengelyre juttatja. Amint valamelyik kerék megközelíti tapadási határát, a rendszer egy erre szolgáló osztómű segítségével képes a hajtóerő akár 50 százalékát valós időben az első tengelyre átirányítani. Az Alfa Romeo sportos szabadidőjárműve emellett kiemelkedően takarékos és tiszta üzemű is, köszönhetően az elektronikusan szabályozott hengerlekapcsolási rendszernek, valamint az Advanced Efficiency üzemmódban elérhető „vitorlázás” funkciónak. Végül, de nem utolsósorban a Stelvio Quadrifoglio alapfelszerelésként kínálja a kormányoszlopra szerelt, egyetlen darabból készült alumínium váltófüleket. AlfaTM Chassis Domain Control (CDC) és AlfaTM aktív nyomatékvektor-szabályozás A Stelvio Quadrifoglio megkapta az exkluzív AlfaTM Chassis Domain Control futóműszabályozó rendszert, és egyedüliként kínálja alapfelszerelésként a differenciálművel működő AlfaTM aktív nyomatékvektor-szabályozási funkciót. A CDC rendszer az autó „agyaként” koordinálja a Stelvio Quadrifoglio összes fedélzeti elektronikus rendszerének működését, minden helyzetben a lehető legtökéletesebb teljesítményt és maximális vezetési élményt garantálva. A rendszer párhuzamosan módosítja a különböző aktív menetdinamikai rendszerek: az AlfaTM DNA Pro üzemmódválasztó, a Q4 összkerékhajtás, az AlfaTM aktív nyomatékvektor-szabályozás, az AlfaTM aktív felfüggesztés és az ESC beállításait. A nyomatékvektor-szabályozási technológia optimalizálja a Stelvio Quadrifoglio nyomatékmegosztását, és kihangsúlyozza a modell sportos karakterét. A hátsó differenciálmű két elektronikus vezérlésű tengelykapcsolójának köszönhetően külön-külön szabályozható az egyes kerekekre jutó nyomaték mennyisége. Ennek köszönhetően a hajtóerő akár a határtartományon autózva is optimálisan vihető át a talajra. Ez teszi minden helyzetben biztonságosan és élvezetesen vezethetővé a Stelviót, anélkül, hogy a menetstabilizáló rendszer beavatkozására kellene hagyatkoznunk. Kategóriaelső fajlagos teljesítmény (176 LE/liter) és tömeg/teljesítmény arány (3,6 kg/LE) A Stelvio Quadrifoglio két olyan kategóriaelsőséggel is büszkélkedhet, amelyek mindegyike hozzásegíti a modellt a szegmens legjobb menetdinamikájú szabadidőjárműve címhez: az 1830 kg menetkész tömegű jármű a méretosztály legjobb tömeg/teljesítmény arányával (3,6 kg/LE) és legkiválóbb fajlagos teljesítményével (176 LE/liter) rendelkezik. A kiemelkedő vezetési élményt szavatoló, nagyszerű eredmények hátterében a tökéletesen kiegyensúlyozott tengelyterhelés áll. Ennek eléréséhez a tömegek és anyagok találékony alkalmazására volt szükség: a mérnökök úgy módosították a komponensek elrendezését, hogy a nehezebb alkatrészeket a tömegközépponthoz lehető legközelebb tudják elhelyezni. Szénszálas kompozit anyagból készült a hajtótengely, míg a motor, a felfüggesztés, a fékek, az ajtók a kerékdobok vagy a motorházfedél gyártásához alumíniumot használtak fel, így gondoskodva az ideális tömeg/teljesítmény arány megvalósításáról. A tömegcsökkentés nem csorbította a jármű kiváló szerkezeti szilárdságát, ami szélsőséges igénybevétel mellett is tartós minőséget, fokozott zajkomfortot és kiemelkedő vezethetőséget garantál. Felfüggesztés exkluzív AlfaLinkTM technológiával; a kategória legközvetlenebb kormányműve A Stelvio Quadrifoglio elöl újonnan kifejlesztett, kettős keresztlengőkaros felfüggesztést alkalmaz, félig virtuális kormányzási tengellyel, amely optimálisan szűri ki az útegyenetlenségeket, és gyors, pontos kormányozhatóságot biztosít. Az Alfa Romeo ezen exkluzív konfigurációja kanyarban is állandó mértékű kapcsolatot biztosít az abroncs futófelülete és az aszfalt között, ami kivételesen jó oldalirányú tapadást szavatol. Az Alfa Romeo Stelvio a sebességtől és a körülményektől függetlenül, minden helyzetben természetes, ösztönös vezethetőséget biztosít. A hátsó felfüggesztésnél a maximális menetteljesítményeket, vezetési élményt és komfortot biztosító, Alfa Romeo által szabadalmaztatott négy és fél lengőkaros szerkezet mellett döntöttünk. Az elektronikusan szabályozott lengéscsillapító rendszer ezen túlmenően villámgyorsan alkalmazkodik a menetkörülményekhez, lehetővé téve, hogy a vezető válasszon a dinamikusabb vagy kényelmesebb vezethetőség és rugózás között. Integrált fékrendszer (IBS) és karbon-kerámia féktárcsák Az eredetileg a Giulián debütált, egyedülálló integrált fékrendszer (IBS) most a Stelvio Quadrifoglio fedélzetén is megjelenik. Az innovatív, elektromechanikus rendszer a menetstabilizáló funkciókat egy hagyományos fékszervóval kombinálva késlekedés nélkül biztosít fékhatást, és ezáltal rövidebb féktávolságot, tovább az optimális tömegelosztás megvalósításában is fontos szerepet vállal. A bevezetést követően a Stelvio Quadrifoglio külön kívánságra karbon-kerámia féktárcsákkal is megrendelhető lesz. Ezek nem csak könnyebbek (-17 kg az alapkivitelhez képest), de ellenállóbbak is, száraz és nedves körülmények között egyaránt, akár a legnagyobb hőterhelés mellett is. Egyedülálló dizájn Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio az olasz formatervezés legkiválóbb példája, az Alfa Romeo egyedülálló hangvételében értelmezve. A forma és a funkció tökéletes egységét kínáló modell érzéki, izmos karosszériájának hatását még szélsőségesebbé teszi a típus ösztönös természete. Olyan nagyteljesítményű szabadidőjármű, amelynek formai elemeit nem pusztán esztétikai szempontok alakították, hanem olyan létfontosságú funkcionális tényezők is, mint az aerodinamika, a sebesség, a teljesítmény és a vezethetőség. Ennek tökéletes példái a motorházfedélen kialakított, a motortér levegőjének kivezetésére szolgáló nyílások; a turbófeltöltők töltőlevegő-hűtőjét kiszolgáló, oldalsó szellőzőnyílások; a sportos küszöbtoldat és az izmos kerékívek (mind a karosszéria színére fényezve), nem is szólva a négy kipufogóvégről és az Alfa Romeo legszebb hagyományait idéző, összetéveszthetetlen „Kamm” farkialakításról. És ez nem minden. A Stelvio Quadrifoglio utasterét exkluzív, testre szabott öltönyként alakítottuk ki, a leggondosabb mestermunkát alkalmazva, prémium anyagokat (karbon, bőr és Alcantara) felhasználva. A Stelvio Quadrifoglio a tökéletes megvalósulása annak az autónak, amely eleve egyedülálló arányokkal, stílussal, eleganciával és személyiséggel bír. Ebben a konfigurációban azonban minden értéke még erőteljesebben, még hatásosabban érvényesül. Az orr (az ikonikus, azonnal felismerhető, hármas osztású motívummal), valamint a kivitelre jellemző, egyedi belső és külső formai elemek olyan harmonikus egységet alkotnak, amely a márka legmélyebb értékeit testesíti meg, értelmet adva a „szükséges szépség” fogalmának. AlfaTM Connect 3D infotainment rendszer Apple Car Play funkcióval. A műszerfal közepét elfoglaló, új 8,8 colos Connect infotainment rendszer 3D navigációs funkciót (opció), valamint Apple CarPlay szolgáltatásokat kínál. Ezek az Apple, illetve a Google által kifejlesztett technológiák a fedélzeti kijelzőn jelenítik meg az okostelefon menürendszerét és tartalmát, így téve lehetővé a készülék folyamatos, biztonságos és felhasználóbarát kezelését, akár menet közben is.    
Címkék: 

Alapítványt hozott létre egymilliárd forintos tőkével Wáberer György

2017.12.06.
Az alapítvány kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Miskolci Törvényszék nyilvántartásba vette Wáberer György vállalkozó magánalapítványát, amelynek célja a hátrányos helyzetű emberek társadalmi esélyegyenlőségének biztosítása anyagi eszközökkel és természetben nyújtott támogatásokkal. Az alapítvány vagyona egymilliárd forint. Székhelye a zempléni Füzér. Ismertették: az alapítvány vagyonának minden forintja közvetlenül segíti a beteg gyermekeket nevelő és megélhetési gondokkal küzdő családokat, hozzájárul tehetséges gyermekeik iskoláztatási költségeihez. A kuratórium által vezetett alapítvány ítéli oda a beteg gyermekek otthoni ápolásához szükséges eszközök beszerzési költségeit, gondoskodik a tehetséges, de nélkülöző gyermekek oktatásáról és hozzájárul a hátrányos helyzetű családok életminőségének javításához.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója