Sokszor, sok helyen leírtam már, hogy használt autó vásárláskor sokkal jobb előre tudni valamit, mint a kasszától való távozás után rájönni arra, és bosszankodni, vitatkozni, ne adj Isten, pereskedni. Ha valamit ennél is többször írtam le az az, hogy az autózás nagyon drága dolog. Drága az üzemanyag, az alkatrész, a biztosítás és még sorolhatnám. Egy-egy kisebb hiba javítási díja is könnyen 6 jegyű számmal írható le manapság, érdemes tehát alaposan utána járni, mit veszünk meg. Ezektől még jó lenne Ügyfelünk Budapesten nézett ki magának egy kétajtós Mercedes-t. A 13 éves coupé nagyon szép állapotban volt. Alaposan átvizsgáltuk, de mindössze a következő hibákat találtuk rajta: Az indexkar (bajuszkapcsoló) nem akadt be a jobbra, vagyis felfelé való kapcsolás után. Típushiba, mondanák a Mercedes klubosok, de a kocsi által kijelzett, kicsivel több mint 100.000 km-es futásteljesítmény alatt egy Merciben nem nagyon szokott gallyra menni a kar. A műszerfalon a légzsákrendszer kontroll lámpája világított, de később a diagnosztika kimutatta, hogy a biztonsági öv csatjának kapcsolója zárlatos. Még mindig jobb, mintha csak légzsákcserével lenne orvosolható a hiba. A forma állja az időt, a technika pedig a kilométereket Kívülről is patent volt a kocsi. A festékréteg mérés alapján annyit lehetett mondani, hogy a motorház fedelet egyszer már átfújták, és a jobboldali ajtó és oldalelem korábban kicsit behorpadhatott, mert 1000 mikron fölé is felkúszott a rétegmérő kijelzője. Az első díszrács rögzítő füle a jobboldalon törött volt, Istenem, kicsit mozog a rács, de ettől még nem megyünk a falnak. A divatos, visszapillantó tükörbe integrált oldalvillogó már aggályosabb dolog, ugyanis azok mindkét oldalon erősen áztak, belülről voltak nedvesek, ráadásul a baloldalon már nem is villogott, és a jobboldaliban kiment már egy LED. Sederedjünk egyet! Nagyapám így nevezte, amikor szinte ok nélkül elment valahová, majd visszajött onnan. Én manapság már a próbaút szinonimájaként használom. Megtettünk az autóval 3-4 kilométert. Mind a 4 férőhelyet befoglaltuk, de a V6-os benzinmotor ereje így is elégségesnek bizonyult. Az automata váltó csaknem észrevétlenül tette a dolgát, bár dinamikusabb gyorsulások közben nem volt teljesen sima a váltás. Akkor a motor rendben van, a váltóban pedig legfeljebb olajat kell cserélni, az ezeknél csodákat tud tenni. Az ajtókárpit is hibátlan A futómű a „folt hátán folt” úttesten is jól teljesített, ilyennek kell lennie egy Mercinek. A felszerelt téli gumiabroncsok a következő szezont simán lehozzák, az alufelniken egy-két kisebb fénysérülés. Az utastér esztétikája még így, 13 év elteltével is jónak mondható. A prémium autókra jellemző tartós anyagok megdolgoznak a pénzükért és kopást csak az igénybevételnek legjobban kitett helyeken szenvedett a vastag bőrkárpit, de ezek is elfogadható mértékűek maradtak. Összefoglalva, ha csak a körbejárásos szemrevételezés és a próbakör alapján kellene zsűrizni, akkor azonnal álló ovációban törnék ki és bátran ajánlanám a kocsit. Óraátállítás 10 napja állítottunk órát, de vannak, akik ezt másképpen értelmezték, mert nem elég nekik, hogy egy órával tovább aludhattak. Egy tisztességes járműszemle elengedhetetlen része a komoly géppel elvégzett diagnosztika. Gondoltam, ránézünk a hibakódokra, böngészünk egy kicsit az adatok és értékek között és kész. Összesen 21 eltárolt hibát jelzett a számítógép, amelyek nagy része a korábban lemerült akkumulátor miatti zavarokból származtak. Már korábban is volt a kezünk alatt néhány hasonló kocsi. Már elárultam magam a légzsákokkal kapcsolatban, de a rend kedvéért itt is megemlítem, hogy az SRS hibajelzés mögött biztonsági övcsatok zárlatát jelezte a gép. A hibát nem is lehetett kitörölni. A külcsín alapján teljesen hihető futás és egy SRS (légzsákrendszer) hibajelzés A motorvezérlés – ahogyan arra számítottam a járását hallgatva – nem tartalmazott hibát, ez mindenesetre megnyugtató volt. A sebességváltó lekérdezése meghiúsult, mert egyik ismert rendszerrel sem sikerült kommunikálni a teszt során. Furcsállottam a dolgot, de mentünk tovább. Minden szemlén keresem-kutatom, hogy melyik autó hol tárolja a futásteljesítményt. Motorvezérlések, váltóvezérlések, műszerfalak, és ezek alrendszerei típusonként változó helyeken rejtik magukban a tényleges értékeket. Itt is találtam egy bejegyzést, de nyomokban sem hasonlított arra, amit a kocsi a műszerfalon kiírt. Nem is akartam hinni elsőre a szememnek. A jármű számítógépének egyik mély bugyrából a 321.138 kilométeres érték jött elő. Pedig olyan jól indult… Ügyfelem jelen volt a vizsgálatnál. Amikor a szomorú tényt kiírta a diagnosztika, odahívtam és néhány másodpercet hagyva a rossz hírre való felkészülésre, felé fordítottam a képernyőt. Ő nagyot sóhajtott, de megvárta a teljes összefoglalót. Persze a szervizkönyv bejegyzései sem voltak a legtisztábbak, találtunk benne olyan 45 hónapos időszakot, amikor összesen 8.870 km-t mentek vele, amiből kis matekkal adódik a havi átlag, ami kevesebb, mint 200 kilométer. Végül is reális… A lepel lehull (A diagnosztikai jegyzőkönyv részlete.) Mindazt, amit eddig leírtam, elmondtam a megbízónak is. Kiegészítettem persze olyan dolgokkal, hogy nem kilométert, hanem állapotot veszünk, és a feltárt bajok úgy látom, hogy orvosolhatók. Kérdésére, hogy mégis mennyit kell(ene) azonnal a kocsira fordítani, hevenyészett számolás után a 3-4 százezer forintos összeghatárt neveztem meg, de ebben már benne volt a kocsi féktárcsáinak és betétjeinek cseréje, egy „tisztalap” olajcsere és a fentiek közül a zavaró hibák javítása is. Mit gondolnak, hogyan döntött a vevőjelölt? Lelövöm a poént: nem vette meg a Mercedes-t. A kijelzetthez képest több mint háromszoros futásteljesítmény már sok volt neki. Szerintem büszkén kiírható lenne a valós futás De akkor most ki járt jól? A kereskedő biztosan nem, mert nem tudta eladni a kocsit, igaz, nem az ő pénze áll benne, mert bizományban volt nála az autó. A vevő oldalán már érdemes elgondolkodni, hiszen ő kiadott egy teletankra elegendő összeget a szemléért, végül pedig nem lett semmi az üzletből. Ez az egyik gondolkodásmód, de ha onnan nézzük, hogy átvizsgálás nélkül megvett volna egy viszonylag jó állapotú, ámde tekert órás autót, akkor már egészen más a helyzet. Miért? Ha ebben a motorban nemsokára tönkremenne egy csapágy, vagy ereszteni kezdene egy szimmering, akkor értetlenül állnánk az eset felett, hogy hogyan lehet az, hogy egy ilyen keveset futott luxusautó motorjához máris hozzá kell nyúlni. Aztán következne, hogy a Mercedes sem a régi már és így tovább. Végül, amikor kiderül (mert kiderül), hogy valójában hány KM után kezd el folyni az a tömítés, akkor pedig bosszankodnánk, hogy de jó lett volna ezt a vásárlás előtt tudni...