Ford T-modell találkozó Makón – Galamb Józsefre emlékeztek

2018.06.01.
Galamb József, a világhírű makói mérnök munkája, és az általa létrehozott ipartörténeti jelentőségű automobil, a T-Modell előtt is tisztelegtek a pünkösdi hosszú hétvégén az autózás szerelmesei a Maros partján. Az eseménysorozat már pénteken megkezdődött és a Ford jóvoltából a sajtódélelőttön a szakújságírók zavartalanul fotózhatták a sportcsarnokban kiállított veterán autókat – köztük a T-Modelleket –, még a hivatalos megnyitó előtt. A tárlatvezetők között Györke Orsolya, a nap háziasszonya - a képre kattintva galéria nyílik. Mi több, szakszerű „tárlatvezetést” is kaptunk, egyenesen a makói múzeum igazgatójától Halmágyi Páltól, illetve a veteránklub elnökétől, Szilágyi Lászlótól. Utóbbitól megtudtuk, 11 évesek, 39 tagjuk és 200 járművük van, köztük működőképes Ford T-Modellek is. A közeli jövőben szeretnének egy Fordson traktort is, a Galamb-család egykor ezeket forgalmazta Makón. Színes történetet is hallottunk Galamb József és a Horthy Miklós kapcsolatáról, ami úgy kezdődött, hogy a még ifjú mérnök egykor Horthy hajóján szolgált. Sok év után találkoztak újra, így került a Horthy fiú 8 hónapos gyakorlatra Amerikába a Fordhoz, Galamb József segített a nem mindennapi tanulmányútban. Ez a kapcsolat a szocializmus évtizedei alatt nem igazán segítette a T-Modell konstruktőrének hazai elismertségét. Galamb József világhírű gépészmérnök konstruktőr (Ford-T modell) és feltaláló (bolygómű) 1881. február 3-án, Makón látta meg a napvilágot, a lelkes lokálpatrióta nevét, és emlékét a városban múzeumi kiállítás, iskola is őrzi. Munkáját dicséri az 1908 októberében a Ford Motor Company szerelőcsarnokból első alkalommal kigördült Ford T-modell. Ez volt a világ első népautója, melyből évtizedek alatt több mint 15 millió „Bádog Böske” készült - akkor így becézték a szalagszerű gyártással készült gépkocsit. Nagy márkák, ha találkoznak. Ez az autó valósította meg Henry Ford álmát, miszerint „Szeretném kerekekre tenni Amerikát”. A T-Modell koncepcióját, melyben egy olcsó, megbízható, járt és járatlan úton is vezethető, könnyen javítható automobil képét festette le Henry Ford egy lelkes magyar tervezőcsapat valósította meg 1907-ben. Galamb József a szintén magyar Farkas Jenővel, Kaltenberger Gyulával, és Balogh Károllyal együtt alkotta meg a híres Ford T-modell alkatrészeinek tervét. 110 évvel ezelőtt gördült le a szalagról az első prototípus, mely megváltoztatta Amerika, és majd a világ hétköznapjait. A kocsi Otto-rendszerű négyhengeres motorjának legnagyobb teljesítménye 15 kW, legnagyobb sebessége 65 km/h volt. A Galamb tervezte bolygóműrendszerű sebességváltó működtetése két lábpedállal, szalagfékekkel és több lemezes tengelykapcsolóval történt. Rend a lelke mindennek... A korábbi tolókerekes váltó helyett alkalmazott Galamb által feltalált új külső fogazású bolygóműves sebességváltó kiküszöbölte a korábbi pontatlan gyártástechnológia miatt gyorsan kopó fogaskerekek miatti gyakori meghibásodásokat. A külső fogazású bolygóművet lényegesen könnyebb és olcsóbb volt gyártani, mint elődjeit, ami nagyban hozzájárult, hogy ez a modell olyan hamar meghódította a világot. Különlegessége például az volt, hogy az előremenet és hátramenet pedált egymás után lehetett működtetni, amivel az autót ki lehetett hintáztatni a legmélyebb kátyúkból is. 1913-ban Galamb vezetésével a Ford gyár áttért a mozgó összeszerelő szalagon történő sorozatgyártásra. E forradalmi újításnak köszönhetően a T-modell a világ első népautója lett. Húsz évig gyártották, még 2000-ben is 100 ezer működőképes darab volt fellelhető a világon, ebből 3 működőképes Touring modell 1917-ből, 1919-ből és 1921-ből az MVKSE jóvoltából Makó városában található . T-Modellek sorakoznak. 1915-től Farkas Jenővel elkészítette a Fordson-traktor, az első sorozatgyártású mezőgazdasági jármű terveit. 1921-ben Galamb József Makóra küldött hat darab Fordson traktort a családi vállalkozás megindítására. Makón testvérei nem csak dolgoztak a traktorokkal, hanem egyúttal reklámozták is a Ford-járműveket, és családi céget alapítottak, majd 1922 őszén Makón megnyitották Magyarország első Ford márkakereskedését. A telephely a Deák Ferenc utca sarkán állt. Az épület homlokzatát, melyen még mindig kivehetőek az eredeti Ford kereskedés feliratai 1916-ból, idén a T-Modell 110. évfordulója előtt tisztelegve felújíttatja a makói városvezetés. – Galamb József az elismerésre méltóan szorgalmas és alázatos mérnöki munka, a kimagasló műszaki teljesítmény példaképe mai is a Fordnál. Ez a nap minden évben tisztelgés munkássága előtt, amely alapvetően hozzájárult az automobil fejlődéséhez, tömegcikké válásához – mondta el Szamosi Viktor a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. Emlékbélyeg a nagy tervezőről. Galamb tervei alapján 1908 és 1914 között a kísérleti mérnöki részlegen készített kis sportkocsik közül kettőt is indítottak a New York – Seattle között, amelyek egyike meg is nyerte a versenyt. Galamb részt vett más Ford gépkocsi-modellek tökéletesítésében, fejlesztésében, teherautókat, pályamunkás kocsikat tervezett, dolgozott prototípusokon, új gyárrészlegek tervezésén és fejlesztésén is. Az első világháború alatt tervezett sebesültszállító autókat, tengeralattjáró-keresőt és könnyű harckocsit, azt követően pedig karosszériát különböző gépkocsikhoz. Előkészítette a Liberty repülőgépmotor gyártását. Az Amerikai Szabadalmi Hivatalhoz 1920 és 1952 között benyújtott 27 szabadalmi leírása rendre a Ford gépkocsik egyes szerkezeti elemének korszerűsítését szolgálta. Jelen és a múlt - városnéző útra indul a Ford T-Modell. 1944-ben egy szívrohamból felépülve kérte nyugdíjazását. Négy évtizedes munkássága alatt a Ford cég 300 főt foglalkoztató kisüzemből az USA óriásvállalatainak egyike lett. 1955. december 4-én, 74 éves korában hunyta le örökre szemét az 1999. december 18-án Las Vegasban az „Évszázad autójának” választott T-modell főkonstruktőre. Két működőképes Ford T-Modellel megkocsikáztatták a Budapestről érkező szakújságírókat, ami mindenkinek nagy élmény volt. A mienk, egy 1921-es évjáratú autó „pöccre” indult, szépen, tempósan gurult és meglepően kényelmes volt a hátsó üléssora. Ez még fa vázzal készült és igazi faküllős kerekeken gurult. Soros, négyhengeres és pöccre indul - a képre kattintva galéria nyílik.

A Himalájáról a trópusokra: a Ford „klímagyárában” semmi sem lehetetlen

2018.06.01.
A Ford létrehozta Európa legmodernebb klimatikus tesztközpontját. A legfejlettebb technológiával rendelkező létesítmény adottságai lehetővé teszik, hogy a mérnökök az autókat a földgolyó legextrémebb meteorológiai körülményei között teszteljék, anélkül, hogy azok egyetlen métert is megtennének az épületen kívül – írja az autocosmos.com mexikói autós portál.  A környezeti viszonyokhoz, a klímaváltozáshoz és az szélsőséges időjárási körülményekhez való alkalmazkodás kulcskérdéssé vált az autós technológiák fejlesztése során is. Egészen más elvárásoknak kell megfelelnie egy gépkocsinak a forró égövön vagy metsző szélviharban, a jégről és a hóról nem is beszélve. A Ford ezért felépítette saját „klímagyárát”, azt a létesítményt, amely képes szimulálni a legszélsőségesebb időjárási körülményeket.  Egy futballpályányi területen modellezni tudják, milyen időjárás fogadja az autókat az Alpokban, a Mont Blanc közelében, vagy a dél-amerikai Andokban, az Atacama sivatagban. Képesek szimulátorokkal előidézni az orosz sztyeppék zord időjárását, és Costa Rica óceánpartjának párás, nehéz trópusi levegőjét. A 70 millió eurós beruházás részeként létrehozták Európa első, kifejezetten az autók tesztelésére kifejlesztett szélcsatorna rendszerét. Ezekben a mérnökök szabályozni tudják a levegő páratartalmát, képesek előidézni egy nagy erejű vihart, hogy kiderüljön, miként képesek állni a sarat a gépjárművek. Hogyan reagál a szélsőséges körülményekre az autó egésze. A „klímagyár” képes produkálni 95 százalékos páratartalmat és plusz 55 fokos hőséget, amit úgy harminc darab, egyenként 4 ezer wattos reflektor állít elő. Ugyancsak beállítható a különböző tengerszinteknek megfelelő légköri nyomás. A limitek 100 métertől 5200 méterig terjednek. Ez utóbbi több mint az Alpok legmagasabb csúcsain, és nagyjából megegyezik a Mount Everest északi alaptáborában regnáló időjárási kondíciókkal.  A maximális szélerő 120 kilométer/óra, a minimális hőmérséklet pedig mínusz 40 Celsius fok, ami megfelel a szibériai tél átlaghőmérsékletének – írja a mexikói  autocosmos.com. A Klímagyár ideális tesztszínhely arra, hogy a lehető legapróbb részletekig tanulmányozhassák az egyes modellek tűrőképességét, és a mérési eredmények ideális technológiai megoldásokat fejlesszenek ki a világ bármely táján élő kliensek számára. A Fordnál azt mondják: a Kölnben megépült klímagyár bekerülhetne a Guinness Rekordok Könyvébe, hisz ez egyszerre a legforróbb, a leghidegebb és a legpárásabb hely Európában.

Ásványvizet a Moltól

2018.06.01.
A közlemény szerint a lépés illeszkedik a Mol 2030 stratégiájába, amely szerint a vállalatcsoport a hagyományos olajipari tevékenységi körét bővítve, új üzletágak és fogyasztói szolgáltatások felé is nyit. A 2002-ben alapított Fonte Viva Kft. a magyarországi ásványvízpiacot látja el a somogyvári kutakból nyert kiváló minőségű szénsavas és szénsavmentes változatban kapható ásványvizekkel. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2017-es lezárt üzleti évben a Fonte Viva Kft.-nek 1 milliárd 465 millió 819 ezer forint volt az értékesítésből származó nettó árbevétele, ami több mint 214,4 millió forintos növekedés az előző évhez képest. A cég tavaly adózás után 125 millió 545 ezer forint értékű nyereséggel zárt, profitja 42,6 millió forinttal nőtt 2016-hoz viszonyítva. A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A részvények csütörtöki záróára 2578 forint volt, az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb ára 3350 forint, a legalacsonyabb pedig 2488 forint volt.

A Maserati versenyre hívja a Teslát

2018.06.01.
Mike Manley, a Jeep márkaigazgatója a Fiat Chrysler ötéves üzleti tervét bemutató befektetői konferencián közölte: az FCA jelenleg évi 1,9 millió Jeep modellt értékesít, a terepjáró kategóriában világszerte eladott minden tizenhét járműből egy Jeep. Hozzátette: az üzleti tervperiódus végére szeretnék elérni, hogy minden tizenkettő eladott terepjáróból egy Jeep legyen. Konkrét értékesítési tervszámot azonban nem nevezett meg. A Jeep környezetvédelmi megfontolásból törli kínálatából a dízelmotorokat az európai és a közel-keleti piacokon - közölte. A Jeep modellek elektromossá tételéről szólva pedig rámutatott, hogy ez lehetővé teszi majd a motor nyomatékának a terepjáró autókban kifejezetten előnyös szabályozását is. A Jeep új piaci szegmensek meghódítását szintén célul tűzte ki: lesz városi kisautó kategóriába sorolható SUV-modellje, valamint három üléssorral rendelkező nagyméretű SUV-modellje is. Hasonló útra lép az FCA luxus sportautó márkája is, a Maserati, mivel nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint felvenni a versenyt a Teslával az elektromos autók piacán. Timothy Kuniskis, a Maserati márkaigazgatója bejelentette: kizárólagos együttműködési megállapodást kötöttek a Ferrarival hibrid, hálózatról tölthető (plug-in) hibrid és teljesen elektromos hajtásláncok fejlesztésére. A Ferrari 2016-ig a Fiat Chrysler csoporthoz tartozott, de továbbra is Sergio Marchionne, az FCA vezérigazgatója irányítása alatt áll. A Maserati az ötéves üzleti tervidőszakban két teljesen új modellt mutat be, ezekből az egyik, a teljesen elektromos Alfieri "szuperautó" lesz, a másik pedig egy nagyméretű SUV. "Nagyon úgy néz ki, mintha szuperautónkkal magát a Teslát vennénk célba, és ez így is van" - jegyezte meg a márkaigazgató. A Maserati 2022-re évi 100 ezerre tervezi növelni eladásait a 2017-es 50 ezerről. Timothy Kuniskis a szintén az irányítása alatt álló Alfa Romeo márkáról szólva a befektetői konferencián elmondta, hogy az ötéves tervperiódusban a Jeep és Maserati márkákhoz hasonlóan hibrid-elektromos verziókkal bővül az Alfa Romeo modellpalettája is és megszüntetik a dízeles verziók gyártását. Az Alfa Romeo öt év alatt hét új modellt mutat be és a tervperiódus végére az eléri azt az évi 400 ezres eladási számot, ami eredetileg a mostani tervperiódus végére volt kitűzve. Az Alfa Romeo az idén előreláthatólag 170 ezer autót fog értékesíteni a 2014-es 66 ezer után.  

Rendszerhiba: áll a forgalom az ukrán határon

2018.06.01.
Az ukrán határőrizeti szerv tájékoztatása szerint számítástechnikai rendszerük meghibásodott, ezért nem tudják átléptetni az utasokat. Ennek következtében minden magyar-ukrán viszonylatú közúti határátkelőhelyen szünetel a ki- és beléptetés 2018. június 1-jén 14 órától. A leállás a gyalogos és a gépkocsi forgalmat egyaránt érinti. Jelenleg a záhonyi közúti határátkelőhelyen alakult ki 120 perces várakozás. Az utazóközönséget arra kérjük, hogy aki teheti egyelőre ne induljon el. A várakozóktól megértést és türelmet kérünk. Az ukrán társszerv tájékoztatása szerint a szakemberek megkezdték a hiba elhárítását.

17,5 százalékkal nőtt az új autók eladása Magyarországon

2018.06.01.
Az MGE adatai szerint a májusi eredmények elsősorban a magánvásárlók visszatérését tükrözik, arányuk meghaladta a 40 százalékot, ráadásul a céges vásárlások egy része - különösen az egy-három autós céges vásárlások - is magánvásárlásnak tekinthetők. Hozzátették, hogy az alacsony betéti és hitelkamatok is ösztönzik a fogyasztást. Ennek megfelelően az új és a használt gépjármű-import is fejlődik, erősödik az idősödő autópark lecserélése, ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a használtautó-import korösszetétele továbbra is egészségtelen. A közlemény szerint 2018 májusában az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik között 132 tisztán elektromos meghajtású jármű található, számuk idén elérheti a 2000-2500-at. A kishaszon-jármű piac visszaesése megállt, ebből a típusból májusban 8,4 százalékkal, az év első öt hónapjában pedig 17,2 százalékkal többet értékesítettek az előző év azonos időszakához képest - ismertette az MGE. A nagyhaszon-járműveknél májusban 17,4 százalékos visszaesés tapasztalható, a január-májusi időszak azonban 30,7 százalékos növekedést mutat. Az egyesület szerint ebben a kategóriában a májusi visszaesés ellenére folytatódik a piac növekedése, ami nagymértékben függ a nagy szállítmányozók flotta beszerzéseitől, illetve a havi átadások alakulásától. A motorkerékpár piac továbbra is gyenge, ugyanis bár a májusi adat 44,5 százalékos növekedést mutat, számszerűen azonban csupán 484 új motorkerékpárt helyeztek forgalomba. Az év első öt hónapjában számuk 37,8 százalékkal 1371-re nőtt. Az egyesület továbbra is úgy véli, hogy a helyzet javítása érdekében fontos lenne például a robogó-azonosítás megoldása, valamint könnyíteni kellene a robogókhoz szükséges B kategóriás jogosítvány megszerzését.  

Gépjármű Regatta hetedszer – szél nélkül

2018.06.01.
Mindez persze nem nyomta rá bélyegét az összejövetelre, jókedvben ezúttal sem volt hiány a balatonkenesei kikötőben, ahol a hazai gépjármű ipar képviselői immár hetedszer randevúztak. A kenesei kikötőből indult a mezőny. Ahogy minden versenyt, az ideit is a magyar vitorlás sportikonja, Litkey Farkas rendezte. Rövid eligazítás után a vitorlások elhagyták a kikötőt, s megkezdték volna a versenyt, ha lett volna szél. Ennek hiányában inkább araszoltak a bóják között. Eredetileg a mezőny Balatonaligáig ment volna, s három kör szerepelt a kiírásban. A fránya szél hiánya miatt azonban Litkey Farkas rövidített. Aliga kimaradt, a három körből pedig kettő lett. Az Autós Nagykoalíció csapata Knezsik István elnök vezetésével a Kicsim névre keresztelt hajón versenyzett. Böjte Richárd és Lombosi Barbara személyében profik mellé került az ANK, a páros legutóbb magyar bajnok lett. Böjte Richárd A Nautic 330 vitorlás mint jeleztük, a Kicsim nevet kapta a keresztségben. A keresztapa Soponyai Géza, a Nautic család tervezője volt. Három férfi és Lombosi Barbara egyetlen nőként indult egy futamon közös hajóban, akkor érdemelte ki a Kicsim megszólítást, s ez került névként a hajóra is. A páros nem csak a magánéletben, a hajón is összeszokott, így aztán valahogy mindig mozgásban tartották a vitorlást, annak ellenére is, hogy voltak hosszú percek, amikor a műszer szinte nulla szélerősséget jelzett. A Gépjármű Regatta ötletadója, kitalálója Gergely László, a Kár-Web Kft. tulajdonosa.  Gergely László, a Kár-Web Kft. tulajdonosa Azzal a céllal hoztuk létre, hogy a magyar gépjármű szakma képviselői kötetlen beszélgetéseket folytathassanak, s ehhez ideális környezet a csodálatos Balaton – fogalmazott portálunknak, s elmondta azt is, csak a köszönetét tudja kifejezni Knezsik Istvánnak, az Autós Nagykoalíció és Erdélyi Péternek, az MGE elnökének, akik a kezdetektől fővédnökséget vállaltak a regatta fölött. Az ANK csapata Knezsik István elnökkel az élen. Nagy öröm és megtiszteltetés az is, hogy az Uniqa névadó szponzorként visszatért a versenyre, az első kettőnél is ott voltak, s most a hetediken is – fogalmazott Gergely László. A regatta sikerét jelzi, hogy az első versenyen 16 hajó indolt, tavaly és az idén pedig a negyven felé közelített a részt vevő vitorlások száma. Az idén is több kategória volt, hajónagyság szerint. A több mint kétórás verseny végén Litkey Farkas eredményt hirdetett, a győztesek nagy taps és ováció közepette álltak fel a dobogó valamelyik fokára. Eredmények: 1. kategória: 1. Extend Porshe Hungaria Molnár Zsolt Szinessy Klára, Pallós Mihály, Czunyi Anikó   2. Zenit and More Kárweb Gergely László Gergely Norbert, Harkai Attila, Bognár Rita   3. Royal Smart team Gáspár Péter Székely Iván, Gosztonyi Pál   4. Fragolina BMW Kőszeghy Tamás Péczeli Ildikó, Kőszeghy Kira, Kőszeghy Mira,   5. Calypso Opel Team Simonics Péter dr. Göndöcs Rita, Simonics Miklós, Kozár Balázs   6. Azura Renault Mózes Gábor Mózes Róbert, Bohdány Dóra (mocó) 2. kategória: 1. Zizou Alfa romeo Csicsman Viktor 3. kategória: 1. First Aquarius Volvo Molnár Imre László Patoczky Tamás, Egedy Ágnes, Dr. Sors László 4. kategória: 1. Déli szél Ford Szamosi Viktor Fórián Tamás, Tagai Marcell, Tarjányi Attila   2. Scheerburg Mercedes Benz Burger Károly Hartai Károly, Cserháti Gabriella, Dr. Kalas Attila   3. Thunderbird Mitsubishi Gacsályi Bertalan Gacsályi Márton, Miklós Nándor,Behek Istvàn,Barta Dàvid   4. Hector Tesla Luda Ottó Tóth Róbert   5. Big Easy Lang auto Vrabély Imre dr Gál László, Svébis Anna, Svébis Máté Nautic: 1. Kicsim ANK Böjte Richárd Böjte Barbara, Knezsik István, László Márk, Leitner Beáta, Koloszár Tamás   2. Narmo Procar Devecsai Péter Rendek Rihard, Godor Alexandra, Markus Manka, Devecsai Daniella, Devecsai Dániel   3. Szent Ágota MGE Csepely György Rácz Mihály, Erdélyi Adél, Erdélyi Péter 6. kategória: 1. Fantom Ferrari Owners Club Török Zoltán Ónody Péter, Ónody Csaba, Vizi András, Vass Viktor, Kolma Kornél, Dötl Dea   2. Carbonado Europe-Assistance Kiss-Bálint Zsolt Fajd Balázs, Borszéki Miklós, Bródi Sándor, Eleki József, Tarcsafalvi Tamás, Szőke Zsuzsanna   3. Remete Uniqua Papp Ádám Bánky Bálint, Polányi Zoltán, Polányi Levente, Bagyó Sándor, Papp Petra, Bánki Bálint   4. Infinity Inter cars Szabó József Szabóné Cseh Anett, Hajdú Szabina, Benkő Judit, Baán Csaba, Bár Sándor, Dombi miklós Csányi Szilárd   5. Ganz Danubius Ivanics Bajusz András Kása Mihály, Pató László, Farádi Henriett, Hauser Péter, Hauser Panna, Hauser Nikolett, Horváh Levente            

Nőtt a dél-koreai autógyárak forgalma

2018.06.01.
Az öt autógyár belföldi értékesítése 1,3 százalékkal 133 ezerre emelkedett, a külföldi eladások pedig 6,9 százalékkal 570 ezerre nőttek. A forgalmat elsősorban Kína és a feltörekvő piacok keresletének növekedése emelte meg. A kínai eladások bővülése áprilisban vett lendületet az amerikai rakétarendszerek dél-koreai telepítése miatt kirobbant diplomáciai ellentétek elsimításával párhuzamosan. A Hyundai eladásai májusban 5,7 százalékkal 387 ezerre, a Kia eladásai pedig 9 százalékkal 247 ezerre nőttek. Az együttesen a világ ötödik legnagyobb autóipari csoportját alkotó Hyundai-Kia az idén 7,55 millió autó eladását tűzte ki célul a tavaly 7,25 millió után. A GM Korea, a General Motors dél-koreai leányvállalata eladásai 5,1 százalékkal 41 ezerre csökkentek májusban. A belföldi eladások 35 százalékkal 7670-re estek vissza, a külföldi eladások viszont 6,3 százalékkal 33 ezerre nőttek. A GM csütörtökön zárta be egyik dél-koreai gyárát a négyből. A GM 2014 és 2017 között 3134 milliárd von veszteséget halmozott fel modelljei megújításának elmulasztása és a gyenge kereslet miatt. A Renault Samsung eladásai 22 százalékkal 16 ezerre estek májusban. Még a Nissan számára gyártott Rogue SUV modell exportja is 28 százalékkal esett. A Renault Samsung 80 százalékban a francia Renault tulajdonában van. A SsangYong Motor májusban 12 ezer autót értékesített, 4,6 százalékkal többet mint egy évvel korábban. A cég 72,85 százalékban az indiai Mahindra Ú Mahindra Ltd. tulajdonában van. Január-májusban az öt dél-koreai autógyár együttesen 3,32 millió autót értékesített, 1,3 százalékkal kevesebbet a 2017 első öt havi 3,28 milliónál.

Felújítják a 4-es utat Szolnoknál, hétfőtől torlódások várhatók

2018.06.01.
A közlemény szerint a július 15-ig tartó első ütemben a Tószegi úti csomópont és a Szent István Tisza-híd Debrecen felőli oldal közötti dolgoznak. A másfél kilométeres útszakaszon az aszfalt kopóréteg és az aszfalt kötőréteg cseréjére, valamint a híd aszfaltburkolatának és dilatációs szerkezetének felújítására kerül sor. A munkavégzés idején szakaszosan félpályás lezárás lesz, hétköznap 8 és 16 óra között. A tájékoztatás szerint 4-es főúton a forgalom kismértékű zavarása is komoly fennakadásokat okozhat, ezért a tranzitforgalom részére alternatív útvonalakat - M3-M35-42, illetve M5-44-47-42, M5-M43 - javasolnak. A kivitelezés érinti a 4-es és a 402-es út csomópontját is, a fel- és lehajtókat a burkolatmarás és aszfaltozás idején lezárják, a forgalmat a 32-es, 402-es számú főutak Szolnok bevezető szakaszára terelik.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója