Jelentősen nőtt a globális légi áru- és utasforgalom augusztusban

2017.10.05.
A montreáli székhelyű, 200 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az utasforgalom, értékesített utaskilométerben számolva, 7,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a járatok töltöttsége pedig 0,7 százalékponttal, 84,5 százalékra javult. Az IATA azonban figyelmeztetett, hogy az eddigi keresletélénkítő hatások - elsősorban az alacsony jegyár - kifutnak, és az év vége felé csökkenni fog a bővülés mértéke. A legnagyobb bővülés a világ légi utasfogalmának legnagyobb részét, 32 százalékát adó Ázsia-Óceániában volt, ott 9 százalékkal javult a szektor teljesítménye. Európában 7 százalékos bővülést mértek, míg a korábban hosszú ideig a bővülés motorjaként szolgáló Közel-Kelet teljesített a legrosszabbul 5,4 százalékkal. Az áruforgalomban folytatódott a nyár eleje óta tapasztalható kétszámjegyű bővülés, augusztusban 12,1 százalékkal szállítottak több árut, mint egy évvel korábban. A folyamatok mögött a globális kereskedelem élénkülése áll, amely 2011 óta a legnagyobb mértékben, 4,2 százalékkal nőtt a január-júliusi időszakban az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Korábban a légitársaságok az áruforgalomhoz képest nagyobb mértékben emelték a kapacitásokat, ez a trend viszont megfordult, így a jövedelmezőség is javult a töltöttségi mutatókkal együtt. Utóbbi adat 43,3 százalék volt augusztusban, 2,8 százalékponttal több, mint tavaly ugyanilyenkor. A világ régiói közül Afrika teljesített a legjobban 29,4 százalékos bővüléssel, de Európában is jelentős, 11,8 százalékos forgalomnövekedést mutattak ki.  

Kétszázezer szórólapot nyomtattak a kamionosoknak az előzési tilalomról

2017.10.05.
A nyolcnyelvű nyomtatványban ismertetik, hogy a módosult KRESZ szerint 2011. január 1-je óta Magyarország teljes területén tilos előzni az azonos irányú forgalom számára csak két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 7,5 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival reggel 6 és este 10 óra között. Felidézik továbbá, hogy a felsorolt körülmények fennállása esetén a kamionoknak legalább 70 méter követési távolságot kell tartaniuk egymás között. A szórólapot a határátkelőhelyeken, a benzinkutakon, az autópálya-pihenőhelyeken és a rendőri intézkedések során adják át a sofőröknek - olvasható a közleményben.

A Ford és a Trigano már Intelligens Összkerékhajtással is kínálja a Transit lakóautókat

2017.10.05.
A Ford azt is megerősítette, hogy a lakóautók vásárlói 2017. július 1. óta már a kiterjesztett, öt évig érvényes garanciára számíthatnak a Trigano Group mindegyik Ford-alapú modelljénél. A Transitra épülő új Randger 560 lakóautó nemcsak sokoldalú és üzemanyag-takarékos, hanem a Ford kifinomult Intelligens AWD rendszerével is felszerelik, ami még jobb tapadást kínál a rossz utakon. Az autót a nagy teljesítményű és csekély CO₂-kibocsátású 2,0 literes EcoBlue dízelmotor hajtja, ami akár 170 lóerős változatban is megrendelhető. A nyaralni indulók utazását fejlett Ford-technológiák varázsolják kellemesebbé és biztonságosabbá; például a nagy felbontású, 6 colos színes érintőképernyővel kombinált, hangvezérlésű SYNC 3 kapcsolódási és szórakoztató rendszer, az Adaptív Sebességtartó Automatika, a Közlekedési Tábla Felismerés, a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer és az Oldalszél Stabilizálás. A Ford angliai Dunton Műszaki Központjában fejlesztett és a törökországi Kocaeli üzemben gyártott Ford Transit AWD áruszállítókat a Trigano Group specialistái kényelmes, négyágyas lakóautóvá alakítják. Az ötüléses járművekben olyan megoldások teszik kellemesebbé a hosszú túrákat, mint például a zuhanyzóval is ellátott fürdőszoba. A Ford évente mintegy 7000 darabot szállít haszongépjármű-kínálatából (Európa legkelendőbb haszongépjármű-családjából) a lakóautókat építő cégeknek. Az áruszállítókra épített lakóautók piaca tavaly 18 százalékkal nőtt.

Autóbuszos kisokos készült az utasbiztonságért

2017.10.05.
Közlekedés- és utasbiztonsági kézikönyvet, „kisokost” adott ki az autóbuszos személyszállító vállalkozások legnagyobb érdekképviseleti szervezete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary. Az ORFK-OBB támogatásával és az EMMI ajánlásával megjelent kiadvány elsősorban a köznevelési intézmények és szülői közösségek részére fogalmazza meg az autóbuszos utazások legfontosabb ismérveit, de mindenkihez szól, aki a legnagyobb kényelemben és biztonságban szeretne autóbusszal utazni. Palkovics László és Dittel Gábor „Az autóbuszos utazás tízparancsolata” című tájékoztató füzet hamarosan minden csoportos buszos utazás elengedhetetlen kellékévé válik. A kisokos kitér a szolgáltatás-megrendelés és a díjképzés szempontjaira, a buszok üzemeltetési és műszaki feltételeire és az autóbuszvezetők munkavégzésének szabályaira is. A gyermekek utaztatásával kapcsolatban egyértelműen megfogalmazza a biztonságot szolgáló magatartási szabályokat, és kiemelten foglalkozik a biztonsági protokoll kérdéseivel is. „Fontos, hogy a biztonság érdekében az autóbuszos utazások résztvevői tisztában legyenek a szolgáltatás-megrendelés, és a szolgáltatásnyújtás minden olyan részletével, amely az utasok és a többi közlekedő biztonságát és a közúti közlekedésben elvárt partnerséget szolgálja. Bízunk abban, hogy kiadványunk segítségül szolgál mindazoknak, akik a jövőben is a csoportos utazások legbiztonságosabb formáját, az autóbuszos utazást preferálják. - mondta el Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára. A NiT Hungary ingyenes kiadványa a KLIK közreműködésével jut el a köznevelési, oktatási intézmények részére, de kézhez kapják a szülői egyesületek és közösségek is. A kisokost a NiT Hungary saját honlapján is hozzáférhetővé teszi minden megrendelő és érdeklődő számára.  

A Honda Civic bekerült az AUTOBEST 2018 döntősei közé

2017.10.05.
Legutóbb tavaly, a HR-V-vel sikerült a japán márkának bejutnia az első hatba, ami azt mutatja, hogy a megújult választékot csupa kiemelkedő használati értékű modell alkotja.  Az AUTOBEST Európa legnevesebb autós-újságíróit hívta meg a zsűribe, így a végeredmény 31 ország szakembereinek véleményét tükrözi. Céljuk, hogy megtalálják azt az új modellt, ami a legjobb vételt jelenti az európai vásárlók számára, így az árképzést, a variálhatóságot, a formatervet és a kommunikációs kiegészítőket éppúgy vizsgálják, mint az alkatrész-ellátást vagy a szervizszolgáltatást. Ahhoz, hogy egy típus nevezhessen, indulóárának 20 ezer euró (kb. 6,2 millió forint) alatt kell lennie. A Civic tizedik nemzedékének bevezetését a Honda történetének legátfogóbb fejlesztési folyamata előzte meg, ami nemcsak a karosszériát, a hajtásláncot és a futóművet érintette, hanem a gyártást is hatékonyabbá tette. Az európai forgalmazás 2017 elején kezdődött. Az ötajtós kivitelt Swindonban, a Honda angliai üzemegységében készítik. A hat legjobb közül november 29. és 30. között, az olaszországi Vairanóban választják ki a győztest, a 17. AUTOBEST díjat pedig december 15-én adják át.

Kiss Norbi komoly harcra számít a dobogóért Jaramában!

2017.10.05.
A kronológiához tartozik az is, hogy a szériában az első győzelmét is itt szerezte meg, még 2011-ben. Tavaly már a Tankpool24-Mercedes versenyzőjeként szállt harcba Spanyolországban, és mindenképp jobb eredményekre számít 2017-ben mint az előző évben: "Azért is kedves számomra ez a pálya, mert 2015-ben itt lettem másodszor is Európa-bajnok. A spanyol rajongók is meglepően kedvesek velem, pedig még balszerencsés kalandjaim is voltak a hősükkel, Antonio Albacetével. Szeretnék újra jó eredményeket magaménak tudni ezen a hétvégén is, annak ellenére, hogy tavaly az egyik legnehezebb hétvégénk volt itt, köszönhetően a technikai problémáknak, és a büntetéseknek. A pálya egyébként egy igazi klasszikus, komoly versenypálya, amely szintemelkedésekkel, és egy-két meglepő kanyarral tűzdelt, amit nehéz belátni. Azt gondolom, hogy pont ez ad extra izgalmat nekünk versenyzőknek és a nézőknek egyaránt." Kiss Norbi jelenleg a harmadik helyen áll a bajnoki összetettben az utolsó helyszínen a hátralévő négy futam előtt, és ezen pozícióját mindenképp szeretné megőrizni, sőt mindent meg akar tenni, hogy a jelenleg második helyen álló német Jochen Hahnt megelőzze. Így látja Norbi a helyzetét: "Hahn mindegyik versenyen a maximumot hozza ki magából, és a technikájából is. Mindenképp futamot kellene, hogy nyerjünk ahhoz, hogy legyen reális esélyünk át megelőzni. Amennyiben sikerülne legyőznünk, az hatalmas siker lenne, bár ez a harmadik hely is kiváló eredmény és abszolút felülmúlja az év eleji céljainkat, és elvárásainkat." Kiss Norbi tehát motivált, és a német csapata is mindent meg fog tenni azért, hogy az utolsó versenyhétvégén a 2017-es kamion Európa-bajnokságon jól szerepeljenek. Sőt! A csapat már elkezdett dolgozni a 2018-as szezonra is, erről ennyit árult el a legsikeresebb magyar kamionversenyző: "A hétvégén új speciális SKF csapágyakat is teszünk a versenykamionba és több olyan alkatrészt próbálunk ki amit már év eleje óta terveztünk. Folytatjuk azt az utat, hogy amikor lehetőségünk adódik mindig egy kicsit fejlesszünk a versenykamionon. Szerencsére az eredményeink jóvoltából a Mercedesszel is egyre erősebb lett a kapcsolatunk. A csapat management tárgyalt Zolder és Le Mans között is a Mercedes vezetéssel, és ezt előreláthatóan az elkövetkezendő hetekben is folytatni fogják, amelynek a végeredménye remélem az lesz, hogy komoly előrelépést tudunk tenni a motor teljesítmény növelése és dinamikája terén is.”

Három milliárd forintért vásárol új járműveket a Szemereyplus-cégcsoport

2017.10.05.
Szemerey Lóránd, a bejegyzés alatt álló Szemereyplus Zrt. igazgatótanácsának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a tavaly decemberben családi vállalkozásként alakult zrt. szerint a fuvarozói és logisztikai piacon a versenyképes áron nyújtott prémium szolgáltatás hiányzik, ezért a felsőkategóriás szegmensben látnak fejlődési lehetőséget. Az elnök közölte, a beszerzés finanszírozására versenyeztették a bankokat, végül az UniCredit bankkal és lízingcégével kötötték meg a szerződést. Hozzátette, azt tervezik, hogy a járműflottát két-három évente cserélik a legújabb közlekedésfejlesztéseket tartalmazó járművekre. Elmondta, a többletszolgáltatás lényege, hogy a rakodótérben kamerarendszert működtetnek, amin keresztül a megbízó és a cég diszpécserszolgálata látja az árurakodást, illetve menetközben követni tudja az áru biztonságos szállítását. (a kép illusztráció) Szemerey Lóránd felidézte, hogy 2017. szeptember elsején Magyarországon is elindult tesztjelleggel a közutakon a tengelysúly-mérés, az új járműveket tengelysúly-mérővel együtt vásárolták, a járművezető folyamatosan látja a rakomány súlyát, így el tudják kerülni, hogy a megengedettnél nehezebb legyen a kamion. A zrt. az idén 2,5 milliárd forint árbevétellel és mintegy 230 millió forint eredménnyel számol, a jövő év januárjáig az új járművek forgalomba állnak, és 2018-ban az árbevételt megduplázzák. A mostani bevétel 85 százaléka belföldi, 15 százalék nemzetközi árufuvarozásból származik - mondta az igazgatótanács elnöke.(mti)

Schwarzenegger elektromos Hummer terepjárója

2017.10.05.
A Kreisel Electric nevű akkumulátorokkal foglalkozó cég – együttműködésben a “zöld kormányzóval” – most egy igazi újdonsággal állt elő, ami nem más, mint egy teljesen elektromos meghajtású Hummer H1. Ez nem az első közös projektje a Kreisel Electric-nek és Schwarzeneggernek. Valójában az ex-bodybuilder sztár egyfajta nagykövete lett az osztrák cégnek. Januárban egy elektromos meghajtású Mercedes-Benz G-Osztályleleplezése alkalmával Schwarzenegger, mint a Kreisel Electric szóvivője mondott beszédet; továbbá a Kriesel mérnökeivel Kaliforniában dolgozik az újabb fejlesztéseken és teszteléseken. Az ikonikus Hummer H1 terepjáró 24 litert fogyaszt 100km-en és 470g szén-dioxid gázt bocsát ki a levegőbe kilométerenként. A Kreisel Electric elmondása szerint az átalakítás körülbelül 2 hónapot vett igénybe. A H1-esbe 100 kWh kapacitású akkumulátorokat és két – összesen 483 lóerős – elektromos motort építettek be. A végeredmény egy több, mint 3 tonnás autó, melynek maximális sebessége 120 km/óra és nagyjából 300 km megtételére képes egyetlen feltöltéssel. Schwarzeneggernek múlt télen alakította át G-osztályát a Kreisel Electric. És most ezt a Hummert. Ha így folytatják, a Terminátor hamarosan elektromos repülőgéppel repkedhet fel-le a világban. Bár a Kreiselnek nagy tervei vannak, nem szánja kereskedelmi forgalomba az átalakított Hummer modellt, ebből csak egyetlen prototípus készült Schwarzenegger számára. A jövőben tehát tömeges számban biztosan nem fogjuk viszontlátni a Kreisel által átalakított elektromos luxusautókat.   (miferfiak.hu)  

BiTurbo dízel: az Opel Insignia új csúcshajtóműve

2017.10.05.
Az újonnan konstruált kétliteres dízel teljesítményét soros, kétfokozatú turbófeltöltés dobja fel 154 kW/210 lóerőre, 4000/perces fordulatszámon. A bivalyerős gép nyomatéka 480 newtonméter, már 1500/percnél (hivatalos fogyasztási adatok: Grand Sport 2.0 BiTurbo az Új Európai Menetciklus szerint városban 8,7 l/100 km, országúton 5,7 l/100 km, kombináltan 6,9 l/100 km, kombinált CO2-emisszió 183 g/km). Az Insignia Grand Sport BiTurbo mindössze 7,9 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, és 233 km/óra csúcssebességet ér el.    Ennyi erőt intelligensen kell elosztani, ezért a csúcsmotor mindig a simán kapcsoló nyolcfokozatú automatához és a magas műszaki színvonalú, adaptív Torque Vectoring összkerékhajtáshoz kapcsolódik. A puszta teljesítményleadáson túlmenően az új,közös nyomócsöves dízelmotor tovább javítja a vezethetőséget (turbóerő minden élethelyzetben) és az autó viselkedését, a továbbra is kapható, nagyon népszerű, szimpla turbós kétliteres dízelhez képest (125 kW/170 LE; a fronthajtásos Grand Sport hivatalos NEFZ fogyasztása városban 6,7 l/100 km, országúton 4,3 l/100 km, kombináltan 5,2 l/100 km, CO2-emisszió 136 g/km). Fogyasztását a továbbra is törvényesen előírt NEFZ-adatok (Neuer Europäischer Fahrzyklus− Új Európai Menetciklus) közlik az ősztől érvényes Worldwide Harmonized Light-Duty Vehicles Test Procedure (WLTP – világszerte egységes könnyűjármű-tesztelés) szerint is. Az utóbbival megállapított értékek (Grand Sport 2.0 BiTurbo WLTP-gázolaj-fogyasztása városban 12,2 - 6,2 l/100 km[1], kombináltan 8,0 – 7,5 l/100 km, CO2 209 – 196 g/km) sokkal közelebb állnak a gyakorlathoz, mint az eddig alapul vett NEFZ (Grand Sport 2.0 BiTurbo NEFZ-gázolaj-fogyasztása városban 8,7 l/100 km, országúton 5,7 l/100 km, kombináltan 6,9 l/100 km, CO2-emisszió 183 g/km). Ráadásul a WLTP figyelembe veszi a különböző vezetési stílusokat, ezáltal mindenki jól megbecsülheti, hogy ténylegesen mennyit fog fogyasztani a kocsija. Az új csúcsdízel – akárcsak a 125 kW/170 LE teljesítményű, egyszerű feltöltésű kétliteres dízelmotor – rendkívül hatásos, AdBlue-befecskendezéssel működő (SCR) kipufogógáz-kezelő rendszere nagyszerűen semlegesíti a nitrogénoxidokat (NOx): az ammóniáktartalmú (NH3) vizes karbamidoldat az SCR-katalizátorban reakcióba lép velük, és végül nem mérgező nitrogén, illetve víz keletkezik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója