A Mondeo is belépett az elektromosság korába

2020.11.04.
A Mondeo Hybrid anélkül kínál tisztán elektromos hajtást, hogy az autósnak külső áramforrásról kellene feltöltenie az akkumulátort. A full hybrid technológia egyike azoknak a megoldásoknak, amelyek segítségével a Ford vásárlói bármiféle aggodalom nélkül tekinthetnek az elektromos hajtásláncokra, és kifejezetten előnyös azok számára, akiknek fontos a kifinomult és üzemanyag-takarékos működés, de sem otthonukban, sem a munkahelyükön nem tudják megoldani autójuk töltését.   A Mondeo Hybrid már az év első hét hónapjában 25 százalékkal nagyobb részt tett ki az európai Mondeo-eladásokból, mint a teljes 2019-es évben, és jelenleg ez a modell adja a teljes Mondeo-értékesítés több mint egyharmadát.   Ez idő alatt a Mondeo Hybrid népszerűsége több mint 50 százalékkal nőtt az Egyesült Királyságban és mintegy 40 százalékkal Olaszországban, ahol a Mondeo-vásárlók 75 százaléka választotta ezt a modellváltozatot 2020 első hét hónapjában. Magyarországon idén az első háromnegyed évben a Mondeo eladások 40 százalékát tették ki a hibrid hajtású modellek.   A Ford tavaly kibővítette a Mondeo Hybrid kínálatát, bevezetve a szegmens első kombiját, illetve a Ford Performance által inspirált, sportos stílusú Mondeo Hybrid ST-Line kivitelt, akárcsak a stílusos Titanium és a gazdagon felszerelt Vignale változatokat. A négyajtós és kombi Mondeo vásárlói ezentúl az üzemanyag-takarékos full hybrid hajtás és a 2,0 literes EcoBlue dízelmotorok közül választhatnak.   - Azzal, hogy a benzinmotoros Mondeo modelleket 100 százalékban full hibridekre cseréljük, hatalmas lépés a Ford számára az elektromos hajtásláncok bevezetésében - mondta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. “Az évi 20.000 kilométernél kevesebbet autózó vásárlók számára átgondolt döntés a Mondeo Hybrid, ami ilyenkor jobban megéri, mint egy dízel, de sosem kell aggódni az akkumulátor lemerülése miatt, és külső áramforrásról sem kell tölteni az autót.”
Címkék: 

Fontos adatok derültek ki az újgenerációs WRC-k hajtásláncáról

2020.11.04.
Az FIA Világ Motorsport Tanács megegyezett abban, hogy a következő generációs WRC versenyautók egy 100 kW (136 lóerő) teljesítményű elektromos motorral is fel lesznek szerelve a benzines erőforrás mellett. A WRC-k technikai paramétereit rögzítő Rally1 technikai szabályzat arról is rendelkezik, hogy az elektromos hajtásrészt nem csak arra kell használni, hogy a gyorsaságikon növeljék vele a rendszer összteljesítményét, hanem arra is, hogy az átkötő szakaszokon, közúton kizárólag ez mozgassa a versenyautókat, zéró kibocsátással. Az egységes hibrid rendszer kifejlesztését a német Compact Dynamics cég végzi, az első tesztelések a tervek szerint jövő februárban kezdődhetnek el. A csúcskategóriás WRC versenyautókat 2017 óta 1,6 literes, kb. 380 lóerős turbómotorok hajtják, de egyelőre hibrid rásegítés nélkül. Nem csak a WRC autók hajtáslánca fejlődik majd a 2022-es szabályváltozásnál, hanem a biztonsága is. Megerősítik a bukócsövet a vezető és a navigátor mögötti részen, ami nem csak a karosszéria torziós merevségét fokozza, de a nagyobb védelmet is ad egy esetleges bukás esetén. Fokozzák az oldalvédelmet is, mégpedig úgy, hogy több energiaelnyelő anyagot kell majd beépíteni az ajtóknál. Az FIA a költségcsökkentést is komolyan vette, ezért a mostani három helyett már csak két motort lehet majd autónként felhasználni egy szezonban büntetés nélkül, és eltűnik a motorból a gázreakciót javító anti-lag rendszer friss levegő szelepe is. „A Rally1 szabályrendszer elemei jelentik a kulcsot: elsőként a hibridesítés és a fenntartható technológia bevezetése, másodsorban a biztonság javítása, harmadikként pedig a költségcsökkentés. Ezek az alkotóelemek ma még fontosabbak, mint amikor két éve elkezdtük a kidolgozását az új szabályrendszernek” – nyilatkozta Yves Matton, az FIA ralisportért felelős igazgatója. „A hibrid technológia bevezetésére szükség volt ahhoz, hogy a gyártók 2022 után is elkötelezettek legyenek a sport iránt, nem halogathattuk tovább ezt a váltást a rali világbajnokság esetében. Hamarosan még több információt megosztunk majd a szabályváltozásokról” – tette hozzá Matton. Az is kiderült, hogy a Rally2 szabályrendszerbe tartozó R5-ös versenyautók 2022-től csak egy 48 voltos enyhe hibrid rendszert kapnak, ezekben a szíjhajtású indítómotor-generátor teljesítménye mindössze 10 lóerő lesz.

Teljes szélességében lezárták az M44-es főutat

2020.11.04.
Közúti közlekedési baleset történt Kunszentmárton külterületén, az M44 főút 47. kilométerszelvényében, november 3-án. Egy Kunszentmárton felől Kecskemét irányába közlekedő, veszélyes anyagot szállító, nyerges vontató sofőrje eddig tisztázatlan körülmények között  elveszítette uralmát a járműve irányítása felett, és a szalagkorláton áthaladva az úttest melletti árokba hajtott.   A veszélyes anyag átfejtését 2020. november 4-én 2 órakor megkezdték, ezért az autóút jobb és bal pályája teljes szélességében lezárásra került. A rendőrök a forgalmat a 44. útra terelik. A rendőrség híre szerint a lezárás délig is eltarthat.

Ha reggel kocsiba ül, ezeken a helyeken sűrű ködre számítson

2020.11.03.
Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: estétől többfelé alakulhat ki párásság, akár sűrű köd. Szerda hajnaltól egy hidegfront hatására északnyugat felől egyre nagyobb területen javulnak a látási viszonyok, legtovább az Északi-középhegység térségében maradhatnak párás, ködös körzetek. Fotó: SEAT A köd veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adtak ki figyelmeztetést. Szerdán eleinte északnyugaton, majd este északkeleten megerősödik a szél is. Az előrejelzés szerint délelőtt elszórtan, délutántól többfelé várható eső. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-12 Celsius-fok között alakul. Napközben 11-16 fokig melegszik a levegő. MTI
Címkék: 

Gondolatjel – Jönnek a limittartó autók

2020.11.03.
Audi A8: meddig mehet a mutató? Kinek jó ez a visszásság? Nyilván az autóiparnak és az autókereskedelemnek, hiszen a száguldás lehetőségéhez nagyteljesítményű motor, hozzá illő fékrendszer, futómű és gumiabroncs szükségeltetik, ezek pedig mind drága dolgok, tehát nagyobb a vételár és a profit. A reklámban is jól mutat egy „Döntsd le a határokat” szerű ostobaság, amely felelőtlen emberekből előhozhatja, sőt elő is hozza a közúti huligánt. De miért nem szólalnak fel ellene az egyes országok kormányzatai, miközben – nagyon helyesen – veszélyesnek deklarálják, és eszerint szankcionálják is a gyorshajtást? Két okot tudok elképzelni: a tévesen értelmezett szabadságjogok tiszteletét és a bírságokból az államkasszába befolyó (egy-egy esetben 300 ezer forint körüli) összegeket. Akárhogy is áll valójában a dolog, az egész ügy, úgy ahogy van, méltatlan, tisztességtelen és tűrhetetlen. Nem helyes kísértésnek kitenni embereket, és aránytalanul büntetni, ha engednek a csábításnak. Megoldási javaslatként felvetettem, hogy a teherautók mintájára (amelyekben régóta kötelező), személyautókba lehessen rendelni gyári, szoftveres sebességhatárolót, például 140-re belőve – az ilyen kocsinak lágyabb, komfortosabb lehetne a rugózása, és akár mérsékeltebb a biztosítási díja, miközben megmaradna az erős motor, élénk gyorsításokra és biztonságos előzésekre.   Porsche: 300-at ostromolja Most nagy örömmel üdvözlöm a hírt, miszerint az Európai Bizottság irányelve értelmében 2022-től minden új autóba kötelező lesz beépíteni egy olyan rendszert, amely az aktuális helyi sebességkorlátozás túllépésekor jelzőhanggal figyelmeztet, sőt akár nem engedi tovább növelni a tempót, hiába nyomja a gázt a pilóta. Ez sokkal jobb az én korábbi ötletemnél, mert mindenütt működik, amire az időközben elterjedt GPS-alapú helymeghatározás ad lehetőséget. Igen, a jelenleg eladott kocsik nagyon nagy százalékában van beépített navigátor, amely a térképes képernyő sarkában megjelenő piktogrammal jelzi a limit túllépését, a sofőrre bízva, hogy figyelembe veszi-e, vagy sem. Akinek meg nincs fedélzeti készüléke, az okostelefonját használhatja ugyanerre. Mibe is kerülne gyárilag ellátni minden egyes új autót ezzel a funkcióval, mikor egy néhány tízezer forintos telefon is alkalmas rá? A jármű vételárához képest szinte semmibe. A műszaki és a szoftveres háttér rendelkezésre áll. Egyszerűbb járgányokba képernyő nélkül is alkalmazható, elegendő lenne egy kis felület a központi műszeregységben. Szóval közel nulla ráfordítással lehetne kiküszöbölni a gyorshajtást, a belőle adódó balesetekkel és bírságolásokkal együtt. Mindjárt közre is adok egy továbbfejlesztési lehetőséget, ha netán nem gondoltak volna rá. Bizonyos navigációs eszközök figyelik a forgalom áramlását, hogy nagyobb lelassulások vagy dugók elkerülésére alternatív útvonalat dolgozhassanak ki. Ezáltal a központi rendszer, amellyel állandó online-kapcsolatban van az autó, „tudja”, ha például egy autópályán mindenki, folyamatosan 80-90-nel megy, 130 helyett. Vajon miért? Talán felhőszakadás vagy sűrű hóesés miatt. Egy igazán intelligens „közüzemi sebességkorlátozó” ilyenkor még lejjebb vehetné a beavatkozási küszöböt, hiszen nemcsak az abszolút gyorshajtás (a limit túllépése) veszélyes, hanem a relatív gyorshajtás, az útviszonyoknak nem megfelelő sebességválasztás is. Nyilvánvalóan meg kell támogatni a berendezést kifinomult biztonsági funkciókkal. A régóta ismert elektronikus sebességhatárolók például úgy működnek, hogy nem engedik a beállított tempót túllépni, de ezt egy hirtelen padlógázzal időlegesen feloldhatja a vezető, ha ezáltal menekülhet egy adott forgalmi szituációból, mondjuk, egy hosszúra nyúló előzésből. A hely-alapú sebességkorlátozás bevezetése alapvető változásokat hozhat autógyártók kínálatában, autóvásárlási szokásainkban és autóvezetési stílusunkban. Kevesebb lehet a bődületes teljesítményű és sebességpotenciálú, extrém pazarló és környezetkárosító kocsi, vagy ha mégis vesznek ilyeneket, kénytelenek lesznek moderáltan vezetni, csekélyebb fogyasztással. Hadd említsem meg személyes tapasztalatomat az Egyesült Államok közlekedéséről. Azért éreztem ott mindig biztonságban magam, mert a gyakori radarozások és szigorú bírságolás miatt mindenki ugyanolyan sebességgel megy – személyautó, dupla pótkocsis óriási kamion és motorkerékpár. Kevés az előzés, nincs „levillogás” a belső sávból, mert ha hat sáv vezet egy irányban, akkor is mindegyikben ugyanolyan a járművek áramlása. Persze sokan éreznénk túlzásnak, ha mifelénk is csak kamiontempóban ballaghatnánk a kocsinkkal, de ha nem is esünk át a ló túlsó oldalára, akkor is jó lehetne úgy lemenni a Balatonra, hogy senki sem süvíthetne 190-nel a belső sávban, mert mellényzsebből kifizeti a bírságot, és magasról tesz az előéleti pontokra. Aki rendszeresen olvassa a Gondolatjel rovatot, többször érzékelhette elégedetlenségemet a politika autóipari beavatkozásaival, például az elektromos autózásra átállás túlságosan gyors, forszírozott, tudományosan és műszakilag nem kellően megalapozott módja miatt. A minden autóba kötelezően beépített, manipulálhatatlan, helyspecifikus sebességkorlátozót viszont óriási elgondolásnak tartom, emberéleteket menthet meg, baleseti károkat és bírságokat kerülhetünk el vele, és jelentősen csökkentheti a belsőégésű motoros kocsik környezetszennyezését, illetve növelheti a villanyautók hatótávját.

16 tonna robbanóanyag a magyar-osztrák határon egy kamionban

2020.11.03.
Az elmúlt hét szerdán reggel kilenc órakor egy finn sofőr vezette kamiont állítottak meg vizsgálatra nem messze a magyar határtól az osztrák rendőrök az A4-es autópályán Nickelsdorfnál. Mivel a fuvarokmányokból nem derült ki, hogy pontosan milyen veszélyes árut szállít, a lezárt pótkocsit kinyitották – számol be róla az osztrák rendőrség honlapja. Az ellenőrzés során kiderült, hogy 22 raklapon 16 tonna robbanóanyag van. Az árut szabálytalanul rögzítették két reteszelő rúddal.  A törvényi előírások szerint a szállított rakomány össztömegének 50% -át hátul kell rögzíteni és csúszásgátló anyagokat is használni kell. Az 55 éves finn sofőr vezetési és pihenőidejének ellenőrzése során összesen tizenegy hiányosságot találtak, amelyek közül néhány súlyos volt.  A kamionsofőr az elmúlt 29 napban nem kevesebb, mint 26 napig volt úton, ami azt jelentette, hogy a heti vezetési és pihenőidőket tömegesen túllépte. A hibák kijavításáig a kamiont visszatartották, a sofőrtől biztonsági letétet szedtek és eljárást indítottak ellene.    
Címkék: 

4 százalékkal csökkent az új személygépkocsik eladása októberben

2020.11.03.
 Az év első tíz hónapjában mintegy 102 ezer új személyautó került forgalomba, ami éves összevetésben 20 százalékos csökkenés. Az MGE felidézte, hogy áprilisban és májusban a koronavírus miatti válságintézkedések és a gyárbezárások miatt 50 százalék feletti volt a visszaesés, ezt az egyesület várakozása szerint a második félév valamennyire kompenzálni tudja majd. Az MGE közleményében jelezte, hogy a nemzetközi szervezetek világ- és európai méretekben is 25-30 százalékos visszaesést prognosztizálnak az év végére. A gépjárműimportőrök egyesülete bízik abban, hogy a pandémia miatt a gazdaságot nem kell leállítani, és év végére a módosított forgalombahelyezési számok teljesülhetnek - közölték. Az MGE áprilisban módosította 2020-ra vonatkozó előrejelzését, a korábban várt 155 ezer helyett csak 118 ezer új személygépkocsi forgalomba állítására látnak esélyt az idén. A kis haszonjárműveknél nem 26 ezer, hanem 22 ezer, a nagy haszonjárműveknél pedig 4500 helyett 2300 új forgalomba helyezést jeleztek előre erre az évre. Az októberben forgalomba helyezett 1953 új kis haszonjármű 8 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A január-októberi időszakban 17 174 kis haszonjármű került forgalomba, ami 19 százalékos csökkenés éves összevetésben. Októberben 371 nagy haszonjárművet helyeztek forgalomba, 3 százalékkal többet a tavaly októberinél. A január-októberben forgalomba helyezett 2666 nagy haszonjármű 42 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. Az egyesület közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy az év első tíz hónapjában a használt személyautók behozatala mintegy 10 százalékkal meghaladta az új személyautók importját. A használt gépjárművek importjának környezetvédelmi szempontú szabályozása, különösen a járművek korösszetétele miatt egyre kevésbé tűr halasztást - hangsúlyozta az MGE.
Címkék: 

A Toyota összekapcsolná a városokat, az otthonokat, az autókat és az embereket

2020.11.03.
A Toyota és a KDDI napon megállapodtak egy új üzleti és befektetési szövetség létrehozásáról, hogy tovább erősítsék a két vállalat közötti kapcsolatot. A KDDI 2000 októberi alapítása óta (amikor összeolvadt a Daini Denden Inc., a KDD Corporation és az IDO Corporation) a Toyota a vállalat második legnagyobb részvényese (ez a részvények 12,95 %-át jelentette 2020 szeptemberében). A Toyota és a KDDI 2002 óta együttműködnek a G-BOOK, illetve a Toyota telematikai üzletágának nyújtott egyéb szolgáltatások terén. Emellett az internetes alapon összekapcsolt járművek növekvő számának hatására  a két cég 2016 óta együttműködik egy, a már meglévő roaming-szolgáltatásoktól független, globális kommunikációs platform létrehozásán, ahol a járművek kommunikációs eszközei összekapcsolhatók a felhőalapú szolgáltatásokkal.   Az üzleti szövetség részletei Fotó: Toyota A jövőben a két vállalat gyorsítja a mobilitási, illetve telekommunikációs alaptevékenységükön túlmutató, új kezdeményezések megvalósítását, melyek a jövő társadalmának felépítését szolgálják; egy olyan társadalomét. ahol a városok, az otthonok és az autók az emberekkel összekapcsoltan működnek. A vállalatok tovább dolgoznak olyan szolgáltatások kifejlesztésén, amelyek a társadalmi problémák orvoslásával gazdagabbá teszik az emberek életét, illetve együttműködnek a telekommunikáció és összekapcsolt autótechnológiák terén zajló kutatás és fejlesztés területén.  A Toyota és a KDDI jövőbeni együttműködése olyan kezdeményezésekre terjed majd ki, mint a: Közösen végzendő kutatás-fejlesztés olyan telekommunikációs platformokkal kapcsolatban, amelyek  optimális kommunikációt tesznek lehetővé a városok, otthonok, emberek és autók között, összhangban a kommunikációs technológiák fejlődésével, beleértve a 4G, 5G, és 6G rendszereket Az új generációs összekapcsolt autókat kiszolgáló operációs és kezelőrendszer közös fejlesztése, ami az eszközök, hálózatok, platformok és szolgáltatások integrált kezelése révén lehetővé teszi majd a kifinomult működést Az emberek életét gazdagabbá tévő, és a biztonságot nem csupán a járművekben vagy azokon kívül, hanem minden helyszínen garantáló szolgáltatások és szolgáltatási platformok közös fejlesztése Közös munka a városi és vidéki környezet, illetve regionális közösségek közti társadalmi feszültségek kezelése érdekében a városokkal, otthonokkal, emberekkel, autókkal és egyébbel kapcsolatos big data adatfolyam felhasználásával. A fent vázolt üzleti szövetséggel összefüggésben a két vállalat arra a megállapításra jutott, hogy a stratégiai szövetség közép- illetve hosszútávú működése érdekében tovább kell erősíteniük a tőkebefektetés révén megvalósult köteléküket. A vállalatok megállapodtak arról, hogy a Toyota megvásárol 18.301.600 KDDI treasury részvényt (mintegy 52,2 milliárd jen értékben). Ennek megfelelően a Toyota várhatóan a KDDI részvényeinek 13,74%-ával rendelkezik majd. A részvények megvásárlására érvényes határidő 2021. január 29.    
Címkék: 

Átadták az esztergomi Suzuki szállót

2020.11.03.
Két- és háromágyas szobák, jó felszereltségű, modern, többfunkciós közösségi terek, gyalogosan is kényelmesen elérhető bevásárlási és tömegközlekedési lehetőségek, valamint kedvező elhelyezkedés – mindössze 6 perces sétára a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárától. Többek között ezeket kínálja a most átadott 4 szintes, 126 férőhelyes Suzuki szálló a vállalat távoli településekről érkező munkavállalóinak, akiknek nincsen lehetőségük az ingázásra. A vállalat elkötelezett a saját dolgozói létszámának erősítésében, amelyhez egy, munkaerő-elszállásolás terén komoly tapasztalattal rendelkező partner cég biztosította az egyik legfontosabb toborzási eszközt, a kulturált és igényes szállást. A Magyar Suzuki meggyőződése, hogy közös sikereket csak kipihent és elégedett dolgozókkal lehet elérni. Ezért is kezelte kiemelt feladatként a közelmúltban, hogy a lehetőségekhez mérten otthonos lakókörnyezetet biztosítson azon munkatársak számára, akik olyan távoli településekről érkeznek az esztergomi Suzuki-gyárba dolgozni, ahonnan nem megoldható a mindennapos ingázás. A vállalat számára fontos a munkavállalók elégedettsége: nagy hangsúlyt fektetett a tavalyi évben az üzemi étkező teljes modernizálására, idén októbertől pedig a kollégák napi, ingyenes utaztatásában váltott modern, korszerű buszokra, hogy a munkavállalók még kényelmesebben közlekedhessenek otthonuk és munkahelyük között. „Folyamatosan keressük és valósítjuk meg a munkavállalói elégedettséget növelő intézkedéseket. Bízom benne, hogy a Suzuki szálló színvonalas körülményei is nagyban befolyásolják majd a távoli lakhellyel rendelkező munkatársaink elkötelezettségét vállalatunk iránt” – hangsúlyozta Dr. Fejesné Gyurján Ildikó, a Magyar Suzuki Zrt. HR-ért, a pénzügyekért és az informatikáért felelős operatív igazgatója a Suzuki szálló átadásán. Az átadáson Kondor András, a Staff House Zrt. vezérigazgatója kiemelte: „Jelenleg 6.200 munkavállalót szállásolunk el 50 ingatlanban, az ország több területén. Nagy örömünkre szolgál, hogy már a Magyar Suzuki Zrt.-t is Partnereink között tudhatjuk. A beruházás megvalósításához 9 hónap megfeszített munkára, több mint 100 szakemberre és 50.000 munkaórára volt szükség. Boldogok vagyunk, hogy elérkezett ez a pillanat, és felkészülten várjuk, hogy megkezdhessük szolgáltatásunkat a Magyar Suzuki Zrt.-nek ebben az épületben.” A 126 férőhelyes szállásra már megérkeztek az első lakók, a beköltözés folyamatos.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója