Lezárták az átkelőket a szlovák-magyar határon - már 13 kilométeres a sor

2025.03.27.
Frissítés: - Hatósági tevékenység miatt az M15-ös autópálya szlovák határ felé vezető oldalán, a 13-as km-nél lévő Rajka csomópontban kiterelik a kamionokat a parkolóba, ahol fertőtlenítésen esnek át - írta fél 9-kor az Útinform. Ennek következtében már 13 km hosszan feltorlódtak a járművek, a sor vége eléri az M1-es autópályát. Aki teheti, személygépjárművel inkább Hegyeshalom felé hagyja el az országot. Korábban írtuk: A szlovák közlekedési minisztérium közleményében figyelmeztetett: a száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben korlátozott forgalmi rend van érvényben mind a szlovák-magyar, mind pedig a szlovák-cseh határátkelőhelyeken, ami miatt torlódások fordulhatnak elő. A betegség terjedésével összefüggésben Csehország is ellenőrzéseket vezet be a cseh-szlovák határátkelőknél. Illusztráció: MTI/Komka Péter Csütörtök reggel az Útinform arról számolt be, hogy hatósági tevékenység miatt az M15-ös autópályán, a határ felé vezető oldalon a 13-as km-nél lévő Rajka csomópontban kiterelik a teherautókat a kamionparkolóba, emiatt közel 6-8 km hosszan feltorlódtak a járművek. A szlovák belügyminisztérium közölte: mindennemű - a száj- és körömfájás terjedésének megakadályozásával összefüggésben hozott - a határforgalmat érintő korlátozás kizárólag az erre a betegségre fogékony állatokat szállító teherforgalomra vonatkozik. További részletekről későbbre ígért tájékoztatást a szlovák belügyminisztérium. "A közlekedési tárca a fuvarozók türelmét kéri a kialakult helyzettel kapcsolatban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a korlátozások minél kisebb mértékben érintsék őket" - jelentette ki Jozef Ráz szlovák közlekedésügyi miniszter a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által is idézett közleményben. A szlovák minisztérium egyúttal arra kéri a fuvarozókat, hogy kövessék a határforgalmat érintő időszerű hatósági közléseket. A szlovák kormány kedden a száj- és körömfájás betegség eseteinek előfordulásával összefüggésben országos szintű rendkívüli helyzet kihirdetésének jóváhagyásáról döntött. Az állatállományt érintő, rendkívül fertőző betegség előfordulását Szlovákiában az ország déli részén, a dunaszerdahelyi járás négy településén - Bakán, Medvén, Csiliznyáradon és Lúcson erősítették meg. Az érintett településeken és környékükön már a hétvégén rendkívüli intézkedéseket - egyebek közt kötelező fertőtlenítést és az állatok szállítására vonatkozó korlátozásokat rendeltek el - illetve hatósági rendelet mentén megkezdték az érintett állatállományok kényszervágását.  

Mint a madár? Nem, mint a hal!

2025.03.26.
Gólyaláb, hattyúnyak a futóműben, fészek a csapágynak, lóerő a teljesítményre, légterelő szárny a sportkocsira, megannyi természetből átvett név, forma az autók szerkezetében, alakjában. A repülőkhöz hasonlóan sokáig a gépkocsiknál is a cseppformát tartották ideálisnak a légellenállás szempontjából, de változott a sorrend, mert a tervezők szerint már a pingvin forma az ideális. Nem mai ötlet a természet utánzása, Ikarus és Otto Lilienthal is madárszárnyakhoz hasonló eszközökkel próbált meg repülni. 1490-ben Leonardo da Vinci ezt írta naplójában: „Az ember megfelelő szerkezet és nagyméretű szárnyak segítségével, a légellenállás ellen dolgozva a levegőbe emelkedhet”. A hajó- és repülőgép építők is sokat merítettek a természettől, az amerikai légierő mérnökei 1958-ban külön bionikai részlegben azon dolgoztak, hogy a természetből adaptált ötletekkel minimálisra csökkentsék az energiaveszteséget. A gumigyártók a téli abroncsok kapaszkodóképességét javították karomszerű mintázattal. A Mercedes fejlesztői a tágas belső tér és kedvező közegellenállás miatt választották mintául a bőröndhalat. Az Indiai- és Csendes-óceánban, északon a Vörös-tengertől Tuamotuig, Japánig és Hawaii-szigetekig, délen a Lord-Howe-szigetekig és a dél-afrikai Kapprovinzig előforduló Ostracion cubicus ihlette a nevében is természetre utaló Bionic tanulmánymodellt. A trópusi bőröndhal, vagy dobozhalnak nagy térfogata ellenére is csekély a közegellenállása, miközben minimális energiával is kitűnő a manőverező képessége. A 2005-ben bemutatott Mercedes tanulmánymodellre a mérnököknek csak részben sikerült kedvező átörökíteni az előnyös tulajdonságokat: a kissé esetlen fazonú Bionic szélcsatornában és vízben mért közegellenállási tényezője 0,19 cW volt, ami alakjának és minimális súrlódású felületű fényezésének is köszönhető. Az autó szerkezetét is az Ostracion cubicus csontvázáról mintázták, ezzel a hasonló méretű hagyományos autóhoz képest a karosszéria merevsége 40 százalékkal nőtt, miközben a jármű tömege és fogyasztása 30 százalékkal csökkent. Több ezer szimulációval 65 százalékkal javult légellenállása a hasonló méretű - 4,24 méter hosszú, 1,82 méter széles és 1,59 méter magas - négyüléses kompakt autókhoz képest, de nem sikerült legyőznie a mintául szolgáló halat: a Bionic légellenállási együtthatója 0,19 cW, de ez az érték messze elmarad a bőröndhal 0,06-os indexétől. A Mercedes később is alkalmazta a bionikus technológiát a futurisztikus és gondolatolva Vision AVTR tanulmánymodellen. A Las Vegasban bemutatott show-car utasterében nincsenek kapcsolók, az autót hangvezérléssel vagy érintéssel lehet utasítani. Az önvezető jármű kerekeink különlegessége, hogy képesek színt váltani, ezzel is jelezve, hogy előre, hátra vagy harminc fokban elfordítva oldalazva közlekedik. Az elektromos energiát tároló egység tengervízből párolt sóoldatból és mezőgazdasági hulladékból előállított grafénből készült. Az AVTR 110 kilowattos akkupakkja egy töltéssel 700 kilométeres útra elég. Az egyik látványelemnek funkciója is van: a tető hátsó részén kialakított hatszögletű légterelőkkel menet közben változtathatók az AVTR aerodinamikai tulajdonságai, például a tapadást növelő leszorító erő. A torinói Viberti cég 1956-ban, a Genfi Autószalonon mutatta be Arany Delfint (Golden Dolphin): a vízi állat formájú busz farába 400 lóerős, Fiat gázturbinás hajtásláncot építettek. A műanyag-kompozit karosszériás jármű foteljeiben a vezetőn kívül 18-an utazhattak akár kétszázas tempóban, de a látványos jármű megmaradt egykének, viszont makettként, modellként milliós darabszámot ért el. A pingvin formát preferálta a világ legtakarékosabb sorozatgyártású közúti autójának bemutatóján, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Martin Winterkorn professzor, a VW konszern akkori elnöke. A hálózatról tölthető kétüléses (plug-in) hibrid ötven kilométernyi hatótávot kínált tisztán elektromos hajtással, majd további nyolcszázat dízeles üzemmódban. Az iparából már visszavonult professzor szerint mindig is fontos volt volt a bionika a járműtervezésben, legyen az vízi, légi, vagy földi. Jelentős szerepe volt abban is, hogy az VW XL1-es autó fogyasztását 1 liter alá nyomják, hogy a szélcsatornás teszteken 0,189 cw lett az autó optimalizált légellenállási mutatója. Ez többek között a kicsi homlokfelületnek, a külső tükrök nélküli kamerás visszapillantó rendszernek, a karosszéria minimális nyílásainak és a 795 kilós tömegének köszönhető. A legújabb kutatások már egy kicsinyke és lassú élőlény különösen erős anyagát próbálják elemezni, utánozni és átemelni a járműiparba: a csészecsiga parányi fogai különleges vastartalmú ásványt, goethitet tartalmaznak, ami miatt rendkívül kopásállók, így az állat a sziklák felszínéről is lerágja táplálékát. Fotók: Mercedes, Viberti, VW AG További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Gyorsaságimotoros-vb: hat évig biztosan lesz Valenciai Nagydí

2025.03.26.
A versenysorozat honlapján olvasható közlemény szerint a korábbi szerződés nyomán a 2026-os esztendőig szerepelt a naptárban Valencia, az új megállapodással pedig további öt futam megrendezésére van garancia. Illusztráció forrása: hirado.hu/EPA/Danilo Di Giovanni A motogp.com-on kiemelték, a spanyolországi helyszín nemcsak a versenyzők és a csapatok, hanem a szurkolók körében is nagy kedvenc, ráadásul számos alkalommal a Valenciai Nagydíjat választották az év legjobb viadalának. A pálya a magyarok számára is kedves, hiszen a 2007-es szezonban Talmácsi Gábor itt lett világbajnok a 125 köbcentis kategóriában. Carmelo Ezpeleta, a Dorna Sports elnök-vezérigazgatója kiemelte, Valencia egyedülálló rálátást biztosít a pályára a motorsport-rajongóknak, akik "hihetetlen hangulatot" teremtenek minden alkalommal. "Mindig telt ház van, a promóter nagyszerű munkát végez, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy továbbra is képesek vagyunk olyan látványt nyújtani, amellyel meghálálhatjuk a sportág iránti szenvedélyüket" - mondta. Ezpeleta visszautalt rá, hogy tavaly a heves esőzések és az áradások miatt nem tudták megrendezni a hagyományos szezonzáró versenyhétvégét, de nagyon várják, hogy az idén visszatérjenek a helyszínre, a továbbiakban pedig egészen 2031-ig minden esztendőben ott legyen a mezőny Valenciában. A Valenciai Nagydíjra november 14. és 16. között kerül sor, az lesz a vb 22., utolsó fordulója. Augusztus 22. és 24. között a balatonfőkajári Balaton Park Circuit-en a Magyar Nagydíjat rendezik meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Xcite, a rövid élet titka

2025.03.26.
A vállalkozás nem tudott megállni a saját lábán, a kudarcot a rossz árképzéssel és marketinggel magyarázzák, s részben azzal is, hogy az elmúlt hetekben drasztikus mértékben csökkent az új autók iránti kereslet Orosországban. A szaksajtóban az elmúlt hetekben többször felröppentek hírek arról, hogy a szentpétervári vállalkozás bajban van, mert a telepén közel 7-10 ezer eladatlan autó halmozódott fel. A legfrissebb hírek azonban már arról szólnak, hogy az üzemben leállt a gyártás, és már nem is várnak összeszerelendő részegységeket a kínai donorgyártól, a Cherytől. Merthogy az Xcite modelljei mindenestül Chery-alapokon nyugszanak, és abban a szentpétervári gyárban szerelik össze őket, amely korábban a Nissané volt, s amely az ukrajnai háború kitörése után távozott Oroszországból. A Nissan távozása után, 2023-ban a pétervári gyár először az AvtoVAZ-hoz került, majd az államé lett, bár elve az AvtoVAZ is közvetve állami kézben van. Az utóbbi időben kérdések merültek fel a vállalat tulajdonviszonyaival kapcsolatban, miután a Xcite modelljeiet az AvtoVaz márkakereskedéseiben kezdték forgalmazni. Az Xcite első modellje az X-Cross 7 crossover volt, amely gyakorlatilag az orosz piacon kapható Chery Tiggo 7 Pro klónja. A nemrég bemutatott hétüléses  X-cross 8 pedog nem más, mint az oroszországi viszonyokhoz adaptált Chery Tiggo 8, amelytől igen nehéz megkülönböztetni, mert kísértetiesen hasonlít rá.  
Címkék: 

Felpörgött a hajrában a vállalati elektromos autó program

2025.03.26.
Keddről szerdára több mérföldkövet is túllépett: az igényelt járművek száma 7000 fölé nőtt, a személyautók száma meghaladta az 5500-at, a kisteherautókból pedig már 1500-nál többet vásárolnának a cégek - közölte a Facebookon szerdán kiadott összefoglalójában az Energiaügyi Minisztérium (EM). A tavaly februárban elrajtolt kiírásra eddig több mint hatezer gazdasági társaság jelentkezett. A 30 milliárd forintos keretösszegből több mint 27,4 milliárd forintra érkezett támogatási kérelem. A teljes forrásmennyiség több mint kétharmadát szerződésekben lekötötték, bő harmadát ki is fizették a nyerteseknek. Emlékeztettek, hogy az Energiaügyi Minisztérium két pályázaton összesen közel 60 milliárd forinttal támogatja a legnagyobb szennyezők közé tartozó közlekedés zöldítését. A másik felhívás a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását célozza. A korábbi évek folyamatos növekedése után 2023-ban csökkenőbe fordult a közlekedési ágazat kibocsátása üvegházhatású gázokból. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

E-Fantom elektromos sportcsónak Porsche motorral

2025.03.26.
Fotók: Porsche A Porsche Macan Turbo hajtástechnológiás 850 Fantom Air elektromos sportcsónakja továbbra is felhívja magára a figyelmet – nem csak a vízen, hanem az iparág vezető díjátadó ünnepségein is. Két innovatív, hagyományos cég együttműködésének eredményét – a hajótest és a fedélzet az osztrák Frauscher hajógyárból, a hajtás és néhány dizájnelem a Porsche sportautó-gyártótól származik – a szakértők és a szakújságírók igen dicsérik. A világ legnagyobb hajó- és vízisport-vásárán, a „boot Düsseldorf 2025”-en a Frauscher x Porsche 850 Fantom Air az „Év motorcsónakja” lett az „Elektromos” kategóriában az elbűvölő zászlóshajók éjszakáján. „A Frauscher és a Porsche kombinációja a legmagasabb szintű mérnöki munkát eredményezi” – vélekedett a zsűri. Michael Frauscher, a Frauscher hajógyár vezetőségének tagja Jörg Kernerrel, a Macan sorozat vezetőjével együtt vette át a díjat. „Az eFantom képes forradalmasítani a hajózás világát” – mondta Kerner. „Az elektromobilitás a vízen is egyre fontosabbá válik. A Frauscherrel együtt sikerült mércét teremtenünk ebben a szegmensben a Porschére jellemző e-performance segítségével. Örülünk, hogy ezt két első osztályú díjjal jutalmazták.” Norman Bauer, Florian Helmberger, Jens Winterfeld A legjobb hajók díja átadásán Berlinben Még 2024 novemberében a „Best of Boats Award” díjat a „Best Electric” kategóriában – egyben Európa egyik legrangosabb motorcsónakjaként – a Frauscher x Porsche 850 Fantom Air kapta a berlini „Boot & Fun” rendezvényen. A „Best of Boats Award” zsűrije a „Best of Boats Award” vezető európai autógyártóból, valamint az USA-ból, a The USA-ból áll. „Az osztrák Frauscher hajógyár az elektromos hajóépítésben hagyományaikkal ötvözi a két világ legjavát: a Frauscher x Porsche 850 Fantom Air az első elektromos hajó, amely egy gyors, elegáns nappali cirkáló teljesítményét modern elektromos hajtással ötvözi.” Az osztrák-német együttműködés már egy második terméket is készített: a Frauscher x Porsche 850 Fantom a „boot Düsseldorf 2025” rendezvényen a világpremierjét ünnepelte, mint egy klasszikus, zárt előtetővel és kabinnal rendelkező hajó – természetesen a Macan Turbo hajtásarchitektúrájával is.  

Ezek a klasszikus túltervezett autók az örökkévalóságnak szólnak

2025.03.26.
A Toyota olykor szereti megmutatni a világnak, hogy mire képes, ha mérnökeit nem kötik gúzsba kompromisszumok. Ilyenkor születnek a japán gyártó legendás modelljei. Az egyik ilyen a Lexus LFA, amely ugyan üzleti szempontból biztosan veszteséges volt, ám olyan örök ikonná vált, amelyre minden rangos márka vágyik. Nyilván ezért is készült. A motor fejlesztését és hangolását például a hangszereket is gyártó Yamahára bízták.  A 4,8 literes V10-es hamisítatlan autóipari műremek: nemcsak erős és megbízható, hanem a hangja is hátborzongatóan szép. Míg zajlott a motor fejlesztése, a Toyota gondolt egy merészet, és hatévnyi fejlesztést és nürburgringi tesztelést sutba dobva megváltoztatta az LFA alapkoncepcióját. Az eredetileg alumíniumból készülő kocsitestet elvetették, és terveztek helyette karbonszálas erősítésű polimervázat, amely elöl-hátul alu segédkereketek kapott. Mindezt a tömeg/lóerő arány miatt. Emlékeznek? Nincs kompromisszum. Az LFA-ból mindössze 500 darabot gyártottak, s bár korai fogadtatása nem volt átütő, ha ma cserél gazdát egy-egy példány, akkor dollárban már hétjegyű az ára. Nem kevésbé volt meghatározó modell a Lexus életében az LS, amellyel rárúgták az ajtót a német márkák által uralt prémiumkategóriára. A „túltervezettség” e modell esetében tudatos törekvés volt, hiszen ismeretlen márkaként a Lexusnak olyat kellett villantania, amelyre sokan felfigyelnek. Így tett a Mercedes is, hiszen amikor alaposan megvizsgálták a Lexus első modelljét, akkor szép csöndben elhalasztották az aktuális S osztály bevezetését, mondván: „ezen még dogoznunk kell”.  Az LS nagyszerűsége annak köszönhető, hogy a modell fejlesztését nem zavarták meg olyan kicsinyes problémák, mint büdzsé vagy határidő. Addig dolgoztak rajta, amíg a lehető legjobb nem lett. 60 formatervező, 24 csapatba szervezett 1.400 mérnök és 2.300 szerelő nem kevesebb, mint 1,6 millió kilométeren át nyúzta az LS-t, míg végre azt mondták: igen, ennél nem tudunk jobbat. S mivel a fejlesztése óvatos becslések szerint is többe került egymilliárd dollárnál, valószínűleg az LS első generációja is veszteséges volt. De csak rövid távon. Hiszen az LS400 sikere fölhelyezte a Lexust a térképre, amelyet ma már a legtartósabb, legmegbízhatóbb prémiummárkaként tartanak számon. A Toyota harmadik legendás modellje anyagi szempontból szintén kudarcnak tekinthető. A Supra Mk IV a 90-es évek szülötte, és olyan legendás riválisokkal kellett szembeszállnia, mint a Nissan Skyline GTR, a Mazda RX- 7 vagy a Chevrolet Corvette. A Suprát a motorja tette halhatatlanná. A hathengeres 2JZ gyári állapotában 276 lóerőt tudott, ám a Suprát imádták tuningolni és átépíteni, mert komoly volt benne a potenciál. A Supra erőgépe is olyan tartalékokkal bírt, annyira „túltervezett” volt, hogy zokszó nélkül tűrte, ha 500 lóerőre hízlalják teljesítményét, mégis ugyanolyan elpusztíthatatlan és megbízható maradt.  A Supra-legenda másik forrása a speciális fékrendszer volt. Olyan, a Formula-1 által inspirált, négyszenzoros, négycsatornás ABS rendszert kapott, amely lehetővé tette, hogy a sebesség, a dőlésszög és a bólintás mértékétől függően minden egyes féknyeregnek külön vezérlése legyen. Az eredmény: a Supra 112 km/óráról kevesebb, mint 45,5 méter alatt megállt. Ezt először csak a Supránál hétszer többe kerülő Porsche Carrera GT tudta felülmúlni 2004-ben. Fotók: Toyota, Wheelsage.org További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ittas rollereseket tiltottak el mindenféle jármű vezetésétől

2025.03.26.
Bartalné Mentes Judit közölte: az egyik ügy vádlottja 2024 júniusában este 11 órakor közlekedett bérelt elektromos rollerével Zalaegerszegen egy járdaszakaszon. A férfinak fékeznie kellett, de a közepes fokú ittassága és a helytelenül megválasztott sebesség miatt megcsúszott és elesett, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett. Illusztráció: police.hu A másik ügy vádlottja tavaly novemberben szintén Zalaegerszegen használta a hátsó világítással nem rendelkező elektromos rollerét, ami miatt a rendőrjárőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával ellenőrzés alá akarták vonni. A férfi továbbhajtott, holott a rendőrök az autójukból szóban is felszólították a megállásra. Továbbra sem engedelmeskedett, először egy társasház parkolójába hajtott, majd még tíz percen át menekült a rollerrel a járőrök elől. Az elfogása után derült ki, hogy enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt. A Zalaegerszegi Járásbíróság a két ügy vádlottját bűnösnek találta ittas járművezetésben, emiatt az első vádlottra 156 ezer, a másikra 180 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. Ezenfelül az első ügy vádlottját négy hónapra, a másikét öt hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől, mindkét esetben jogerős ítélettel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A BMW átfogó mesterséges intelligencia stratégiát indít Kínában

2025.03.26.
"A BMW a mesterséges intelligenciát kulcsfontosságú tényezőnek tekinti az emberközpontúbb, intelligensebb és biztonságosabb mobilitási megoldások létrehozásában. A vállalatcsoport továbbra is elkötelezett az innováció és a felelősségvállalás mellett, és kiáll a MI felelős felhasználása mellett" - jelentette ki Oliver Zipse, a vállalat vezérigazgatója a kínai fejlesztési fórumon elmondott beszédében. A német vállalat közleménye szerint a most bemutatott MI-stratégia három fő pillérre összpontosít: a felhasználói élmény fokozására, az üzleti folyamatok hatékonyabbá tételére, valamint a mindenki számára előnyös, ellátási láncon belüli együttműködés előmozdítására. Az újonnan bejelentett fejlesztési program szerint a mesterséges intelligenciával működő nagy nyelvi modelleket és intelligens rendszereket integrálnak majd a 2026-ban piacra kerülő első, Kínában gyártott, következő generációs modelljükbe, amelyek fokozzák az autók és a járművezetők közötti természetes és zökkenőmentes interakciót. "MI-stratégiánk központi elemeként a BMW továbbra is a következő generációs technológiai klaszterre alapozva folytatja innovációját, következetesen tovább fejlesztve és gazdagítva a kínai felhasználók számára nyújtott, minden forgatókönyvre kiterjedő intelligens élményt" - fogalmazott Sean Green, a BMW Group kínai régióért felelős elnök-vezérigazgatója. A pekingi, sanghaji, senjangi és nancsingi kutatás-fejlesztési (K+F) központokkal a BMW a Németországon kívüli legnagyobb K+F hálózatot hozta létre Kínában. 2010 óta összesen 116 milliárd jüant (mintegy 16,16 milliárd dollárt) fektetett be senjangi gyártóbázisába. Az autóipari óriáscég a hónap elején jelentette be, hogy a Neue Klasse nevű következő generációs modelljébe a Huawei intelligens kommunikációs megoldását telepítik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Egy új crossoverrel nyűgözné le a kínaiakat a Honda

2025.03.26.
A vállalat az egyre gyümölcsözőbb japán-kínai együttműködés jegyében fejlesztette közösen a Dongfenggel az S7 modellt, amelyet azzal a deklarált céllal dobott a kínai piacra, hogy méltó versenytársa legyen a Tesla Model Y,  a Zeekr 7X, az Xpeng G6 vagy BYD Sealion 07 modelleknek. Merthogy paraméterekben ők állnak hozzá a legközelebb. Az eredeti terv az volt, hogy a Honda és a Dongfeng új modellje a Ye néven bevezetendő márka első példánya lesz, de a Honda piaci megfontolásokból visszatáncolt az ötlettől, és inkább saját nevét adta hozzá. A Honda-Dongfeng kínai gyárában előállított crossover máshol nem jelenik meg, kizárólag az elektromos modellek sokaságától virító kínai piacra szánták. Az elektromos autó igen stílusos és modern, a nűanszokban elmerülő markáns karosszéria párosul az igen keskeny, csillag elrendezésű LED-es menetfényekkel, magason ívelő ablakvonallal, elől nagy légbeömlőkkel, hátul nagy légterelővel és 19 colos, illetve 21 kerekekkel az autó módozatától függően. A teljes képhez tartoznak a modernitás olyan elengedhetetlen kellékei, mint a visszapillantó tükrőket felváltó kamerák vagy a behúzható kilincsek. Az S7  méretei 4750/1930/1625 mm, tengelytávja 2930 mm ( 47 mm-rel rövidebb, mint a „frissített” Tesla Model Y). a csomagtartója 471 literes. A belső kínálat része a 9,9 colos digi műszerfal, a 24 colos multimédiás rendszer, illetve a hatalmas, 41,9 colos headup kijelző. A kínai vásárlók csábítását szolgálja a többi között az alapkivitelben nyolc, drágább változatban 16 hangszórós audiorendszer – négy hangszóró fejtámlába applikálva -, a panorámatető, továbbá a parkolássegító, a vezetéstámogató és a biztonsági asszisztensek széles skálája.  A Honda S7 elektromos crossover egy és két villanymotorral is választható. Az egymotoros, hátsókerekes alapváltozat 268 lóerős, 420 csúcsnyomatékkal. A 650 km-es hatótávot egy 89,8 kWh-s akkumulátor biztosítja. Az összkerekes változatnak ugyanaz az akksija, de már két villanymotora van, teljesítménye 468 lóerő, 770 Nm csúcsnyomatékkal, 620 kilométeres hatótávval. Az alapmodell alapára 260 ezer jüan (körülbelül 12,3 mFt), a négykerekesé 310 (14,7 M Ft). Az autó csupán leheletnyivel olcsóbb egy Tesla Model Y új változatánál Kínába, és így nem lesz könnyű birokra kelni a  már „polgárjogot nyert” amerikai riválisával.  A Honda egyébként hamarosan piacra dobja az S7 elektromos testvérét Honda P7 néven. Ezt a modell már a GAC és a Honda vegyesvállalatának lesz a terméke.   
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója