Férfiak a konyhában, nők a volán mögött

2025.03.24.
Vannak férfiak, akik tudnak főzni. Nem, nem csak rántottát, hanem olyan ételeket, amik után a Michelin-csillagos séfek is elismerően bólogatnának. Az ilyen férfiak a konyha alkimistái: egy csipet bazsalikom, egy csöpp balzsamecet, pár gerezd fokhagyma a paradicsomra, és már kész is az az étel, amitől azt hiszed, hogy az olasz Riviérán vagy. Ők nem mérnek, nem hibáznak, és soha nem mondják, hogy „hát, ezt kicsit elsóztam”. Egyszerűen zseniálisak.  De mitől lesz valaki ilyen tehetséges a konyhában? Talán a bátorságtól, hogy mer kísérletezni, vagy a precizitástól, amivel minden apró mozdulatát megtervezi. Az ilyen férfiak sokszor nem is gondolják, hogy amit csinálnak, mások szemében művészet. Pedig az. Egy tökéletesen elkészített étel olyan, mint egy szimfónia: minden íz a helyén, minden állag harmóniában van a többivel. Nők az utakon És most beszéljük a nőkről az utakon. Ahogy vannak férfiak, akik szinte ösztönösen érzik a konyhaművészet rejtelmeit, úgy vannak nők, akik eggyé válnak az autójukkal. Nem, nem csak a kisboltból hazafelé vezetésre gondolok. Ezek a nők olyan szinten érzik a kormányt, a gázpedált és a forgalom ritmusát, hogy Lewis Hamilton is beadná a papírjait tanulónak melléjük. A dinamikus vezetés nem csak technikai tudás kérdése. Az autó irányításában van valami intuitív, amit nem lehet tankönyvekből megtanulni. Az a nő, aki képes a zsúfolt városi forgalomban is tökéletesen megérezni az autó mozgását, és aki egy hétvégi kirándulás alkalmával az út menti kanyarokat is művészi pontossággal veszi be, valódi mestere a volánnak. Nem érdemes lebecsülni ezt a képességet. Más receptorokkal rendelkezünk A tévhit, hogy a nők „rossz sofőrök”, valószínűleg abból ered, hogy a társadalom gyakran más mércével méri a gyengébbik nemet az utakon. Ahelyett, hogy támogatást vagy tanácsot kapnánk, sokszor inkább kritikával találkozunk. Pedig a statisztikák is azt mutatják, hogy a nők ritkábban okoznak balesetet. Ez talán azért is van, mert míg a férfiak olykor túlbecsülik képességeiket, és bátrabban vállalják a kockázatot, például a 130-as sebességhatár közelében, a nők jellemzően átgondoltabban és biztonságosabban vezetnek. És igen, ezt a KSH adatai (2022) is alátámasztják – mert a tények néha szárazak, de nagyon beszédesek. A konyha és az utak mágiája A konyha világa nem áll messze az autóvezetéstől. Ahogy a főzésnek megvannak a maga szabályai és érzékei – például tudni, mikor kell egy levest „menteni” egy csipet édesítővel, vagy egy szem burgonyával –, úgy a vezetésnek is megvannak a maga íratlan törvényei. A konyhában talán megúszod, ha kicsit elsózod a vacsorát, de az utakon nincs helye tévedésnek. Minden mozdulat, minden döntés következményekkel járhat. Egy férfi, aki nem érti, miért kell háromféle serpenyő egy vacsorához, valószínűleg azt sem érti, miért van szükség téli vagy nyári gumira. És ha egy nő nem tudja, miért tart a párja egy komplett szerszámosládát, vagy túlélő csomagot a csomagtartóban, valószínűleg nem látja, miért fontos a nyomatékkulcs, vagy a takaró sem. Az érzékek harmóniája A lényeg, hogy mindkét területen – legyen az konyha vagy kanyar – a siker kulcsa az érzékek harmóniája. Egyetlen apró mozdulat, egy jól időzített döntés, és minden a helyére kerül – legyen szó egy tökéletes csirkepaprikásról vagy egy precíz sávváltásról a nyüzsgő belvárosi forgalomban. A különbség talán csak annyi, hogy az egyiknél az ízek, a másiknál pedig a helyzetfelismerés a meghatározó. Elismerés minden tehetségnek Ez egy remek alkalom arra, hogy elismerjük, mennyi különféle tehetség rejtőzik bennünk – legyen az az aszfalt vagy a konyhapult! Talán a világnak pont arra van szüksége, hogy ezeket a képességeket ne csak tiszteljük, hanem támogassuk is egymásban. Hiszen minden művészet és minden mesterség akkor lesz igazán tökéletes, ha az ember szíve-lelke benne van. Akár a konyhában főzőcskézik, akár az utakon szeli a kilométereket.

Új igazgatói kinevezések az Ayvensnél

2025.03.24.
Hegedűs Viktor Az ALD Automotive és a LeasePlan egyesüléséből létrejött vállalat car remarketing üzletágának eddigi vezetője, Hegedűs Viktor 2025. március 1-jétől a kereskedelmi területért felel, pozícióját pedig Bori Máté, a vállalat operációs igazgatója vesziát, meglévő feladatai mellett. Hegedűs Viktor 2016-ban érkezett a LeasePlan Hungária Zrt.-hez, ezt megelőzően több mint 10 év tapasztalatot szerzett a bankszektorban, a vállalati finanszírozás területén, valamint fiókvezetőként. A flottakezelőnél kezdetben sales manageri pozícióban tevékenykedett, ahonnan 2020-ban a rövidtávú cégautóbérlést kínáló Flex (korábbi nevén FlexiPlan) szolgáltatás csoportvezetőjévé lépett elő. A COVID járvány idején a szolgáltatás iránt drasztikusan megnőtt a kereslet, így a terület az ő irányítása alatt, 2022-re önálló szervezeti egységgé nőtte ki magát, mely azóta közel 1500 autós flottává bővült, ezzel az ország egyik legnagyobb bérautóflottájává vált. 2022-től a vállalat car remarketing tevékenységét irányította, lefedve a B2B, B2C, B2D értékesítési csatornákat. Kiemelt feladata volt az üzletág strukturális átalakítása, a sikeres uniformizálást, valamint az új szabályrendszer felállítását és a hatékony szervezeti működés kialakítását követően pedig 2024. januárjától Hegedűs Viktor car remarketing igazgatói pozícióba lépett elő. Ennek keretében a remarketing tevékenységek mellett újra vezetése alá került a bérautós flotta is. Az új, kereskedelmi igazgatói kinevezéséig az ALD és a LeasePlan fúzióját követő működési struktúra kialakításán dolgozott az üzletág élén, különös tekintettel a két vállalat eltérő folyamatainak harmonizációjára, és a hatékonyság növelésére. Az Ayvens Magyarország kereskedelmi igazgatójaként Hegedűs Viktor immáron a vállalat értékesítési-, ügyfélkiszolgálási- és marketing tevékenységét végző 75 fős csapatot vezeti, melynek immáron részét képezi a flotta 33 000 autóhasználójának napi ügyeit menedzselő ügyfélszolgálat, valamint a kereskedelmi terület támogatását végző adminisztrációs és kalkulációs support csoport is. „Nagy örömmel vállaltam el az Ayvens kereskedelmi igazgatói pozícióját, mellyel 5 év kitérő után újra visszatérhetek az operatív lízing konstrukció értékesítéséhez, immáron stratégiai vezetőként. Különös élmény volt, amikor az általam sales managerként leszerződött, megrendelt autót pár évvel később, a futamidő végén, a car remarketing folyamatok során én értékesíthettem. Azzal, hogy a különböző pozícióimból fakadóan volt lehetőségem a lízingautók életciklusának minden mozzanatában jelen lenni és az egyes területeken mély szakmai ismereteket szerezni, hiszem, hogy egy olyan tudást és szemléletmódot hozok a kereskedelmi működésbe, amely elősegíti azt, hogy a csapat az Ayvens szíve, motorja lehessen” – mondta el Hegedűs Viktor. „Új pozíciómban elsődleges feladatom, hogy a vállalat integrációjának jelenlegi, befejező szakaszában új irányokat határozzunk meg és a lehető legjobb kiszolgálási folyamatokat vezessük be, amelyekkel hosszútávon megőrizhetjük nem csupán a legnagyobb, de a legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtó flottakezelő címet. Úgy vélem, most van az a pillanat, amikor meghatározhatjuk az Ayvens Magyarország jövőjét, erre pedig kereskedelmi igazgatóként van a legnagyobb ráhatásom. Alkotója és részese lehetek ennek a folyamatnak, amely nagy megtiszteltetés számomra” – tette hozzá az igazgató. Bori Máté több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a biztosítások és a flottamenedzsment területén. Karrierje során dolgozott többek között az Allianz, az Aegon és a Groupama biztosítóknál. 2013-ban csatlakozott a LeasePlan Hungária Zrt.-hez, ahol kezdetben a biztosítási csapat vezetéséért felelt, később pedig az adminisztrációs, bérautós, gumiszolgáltatási és szervizcsoport irányítása is a feladatai közé tartozott. 2021-ben kapta meg az operációs igazgatói kinevezést, amely pozícióban a gépjárművek beszerzéséért, a teljes életciklus alatt felmerülő szolgáltatásokért és azok fejlesztéséért felelt. A LeasePlan és az ALD integrációjának kezdetén, 2023-ban a migrációs folyamatok vezetésével egészült ki feladatköre. Az egyesülést és az új márka létrejöttét követően, 2024-től az Ayvens operációs igazgatójaként folytatta munkáját, majd 2025. márciustól a car remarketing terület átvételével a rövid távú bérleti szolgáltatások és a lízingfutamidőt követő többcsatornás autóértékesítés is az irányítása alá került. A két üzletág vezetésével jelenleg mintegy 110 fős csapatot irányít. Bori Máté Az igazgató elmondta azt is, hogy egy ekkora csapat vezetésében a transzparencia, a folyamatos fejlődés és a teljesítményorientált, ugyanakkor támogató munkakörnyezet kialakítása a legfontosabb alapelve. „Hiszem, hogy a siker kulcsa a csapatként való együttműködés, ahol kiemelten fontos a csapattagok szakmai fejlődésének biztosítása és egy olyan pozitív munkahelyi környezet megteremtése, amely ösztönzi az innovációt és a proaktív szemléletet. Az együttműködés, a gyors alkalmazkodás és az ügyfélközpontú gondolkodás elengedhetetlenek ahhoz, hogy versenyképesek maradjunk ebben a dinamikus iparágban.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Máris lopják a Xiaomi Ultra 24 karátos logóját

2025.03.24.
A több mint ezerötszáz lóerős Xiaomi SU7 Ultra február végén került piacra. Az autóipar mezejére lépett telefongyártó azzal kedveskedett az első tulajdonosoknak, hogy különleges, aranyozott logóval látta el a szuperautót.  A motorháztető elejébe süllyesztett jelvény szemlátomást azonnal megmozgatta a tolvajok fantáziáját. A kínai szaksajtó beszámolt arról, hogy egyet máris ellopták egy autóról, és jó pénzért árulják.  Az eset aggodalmat keltett az újsütetű vagyonos tulajdonosok körében, ezért Lej Dzsun Xiaomi-vezér jobb belátásra próbálta bírni a tolvajokat. „Az arany csak vékony rétegben díszíti a jelvényt. Kérem, senki se merítsen ötletet a lopásból, nem éri meg törvényt sérteni ekkora mennyiségű arany miatt” – hangoztatta a cégvezető.  Az esetet azonban felkapta az autós közösségi média, s egy autóblogger utánajárt annak, hogy pontosan mennyi aranyat rejt az embléma. Az írta, elvitt egy ugyanilyen logót az ékszerészhez, hogy kiolvassza belőle a drágafémet. Kiderült, hogy 0,3 gramm tiszta, vagyis 24 karátos aranyat tartalmaz, amely piaci ára Kínában jelenleg 29,22 amerikai dollár (kb. 10 eFt). Vagyis alig van benne arany, ennek ellenére a logóipar azonnal szárba szökkent. Az egyik legnagyobb használtcikk-kereskedelmi kínai platformon, a XianYu-n valaki 200 dollárért kínál ilyen cégért. Egyesek hamisítani kezdték 3D nyomtatóval a jelvényt, és akár 40 dollárt is elkérnek érte. Feltehetően vevők lesznek rá azok az autótulajdonosak, akiktől ellopják a logót. S amit magáról az  autóról tudni kell. A február végén piacra dobott hárommotoros elektromos szuperautó 1548 lóerős, és mindössze 1,98 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet. Az értékesítés kezdete után, másfél óra alatt tízezer Ultrára adtak le rendelést, lekötve az egész éves kvótát. Jelenleg 13-16 hetet kell rá várni.  A Xiaomi első, tavaly márciusban indított modellje, az SU7-es hasonlóképpen nagy siker volt Kínában, 24 óra alatt kötötték le az egész éves kvótát.  A telefongyártó harmadik autóját, a Yu7 crossovert épp a minap mutatta be fotókon az autó forgalmazási engedélyét adó ipari és információtechnológiai minisztérium. A crossover stilusában teljesen olyan, mint az „elsőszülött” szedán, csak némileg testesebb.
Címkék: 

A Duna-völgyi-főcsatornába zuhant egy autó, az utas nem élte túl

2025.03.24.
A tájékoztatás szerint az autó a reggeli órákban az 5211-es számú úton - a Duna-völgyi-főcsatorna hídjánál - egyelőre ismeretlen okból lesodródott az útról, átszakította a szalagkorlátot és a csatornába zuhant. Az esethez a kunszentmiklósi önkormányzati, dunaújvárosi és sárbogárdi hivatásos tűzoltókat, illetve a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálatát is riasztották. A baleset következtében a sofőr, egy 71 éves kunszentmiklósi nő megsérült, míg utasa, egy 80 éves kunszentmiklósi férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Azt írták, az ügyet a rendőrség büntetőeljárás során vizsgálja. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Megérkezett a legerősebb és legdrágább Harley

2025.03.24.
A 2025 CVO Road Glide RR a patinás motorgyártó King of the Baggers szériából való versenymotorok architektúrájára épülő, „civil” rendeltetésű ékesség. Magva, lelke és fényponja a hatalmas, 2153 köbcentis V elrendezésű ikermotor, amely 155 lóerős teljesítményt ad le 203 Nm csúcsnyomaték mellett. Ez 26 lóerővel és hét Nm-el haladja meg az eddigi csúcstartó, az 1977 köbcentis Road Glide ST képességeit. Az egység Screamin' Eagle Stage IV „csomagból” kapott új hengerfejeket, vezérműtengelyt, szelepemelőket és szeleprugókat. Hatékonyabb olajszivattyút és nagyobb fojtószelepek is. A kuplungkosár alumíniumból készült - ezt is eredetileg versenymotorokhoz fejlesztették ki. De nemcsak ez lenyűgöző a 356 kilogrammos csodában. Figyelmet érdemel például a hőpajzsos, titánból készült Akrapovic kipufógórendszer, illetve a fékrendszer a Brembótól. A hasmagassága 51 milliméterrel nőtt, jöbb bedőléshez a kanyarokban. A gyártó a vezetési kényelmet is előnyei közé sorolja, bár a Harley vesszőparipája mindig is a kényelem és az életérzés volt az esztétikai szempontokon túl. A kényelmet a Trick Ohlins első és hátsó felfüggesztés garantálja, és a szénszálas idomjai, amelyek 23 kilogrammot vettek el a kétkerekű súlyából. A kellemes utazáshoz a Rockford Fosgate négycsatornás, ötszáz wattos erősítővel ellátott audiórendszer adja a kísérőzenét, és jár a multimédiás redszerhez 12,3 colos kijelző is, Cardo Packtalk Edge motoros headsettel. És a végére hagyjuk a csattanót, merthogy ez nemcsak a legerősebb, hanem a legdrágább közúti Harley lesz a vállalat dicső történelmében. A modell 110 ezer dollárba kerül, vagyis közel 38 millió forintba. Összehasonlításképpen: az új Corvette Z06 ára 112 ezer dollár. S akinek van rá pénze, ne tétlenkedjen, mert a CVO Road Glide RR modellből csak 131 darab készül!  
Címkék: 

Nevet vált a SsangYong

2025.03.24.
A márkanév megváltozásának hátterében az áll, hogy a dél-koreai KG Group vállalatcsoport 2022-ben vásárolta meg a SsangYong gyártósorait, a cég gyártói tapasztalatait ötvözve a legmodernebb mobilitási megoldásokkal, hajtásláncokkal és vezetőtámogató technológiákkal. A KG Group konglomerátum 1985-ben alakult, családi vállalkozásként, napjainkban pedig Dél-Korea egyik legjelentősebb cégcsoportjaként tartják számon, amelynek tevékenységi köre a vegyipartól az acélgyártáson át a médiáig terjed. A KG Group 2022-ben 61 százalékos részesedést szerzett a SsangYong Motorban, ezzel belépve az autóipar területére is. A SsangYong Motor 2023 márciusától KG Mobility néven működik tovább. Az akvizíciót követően Közép-Kelet-Európában márciustól veszi át a KGM a régi márkanév helyét . Az új brand új arculatot is jelent, azonban a KGM autókon megmarad a jellegzetes, két sárkányt ábrázoló logó, amely így összekapcsolja a múlt örökségét a jövőbe mutató megoldásokkal. A KG Group stabil pénzügyi háttere lehetővé teszi, hogy a mostantól KGM-ként működő gyártó megszilárdítsa és növelje piaci pozícióit, amely innovatív szemléletmódjának és előremutató technológiájának köszönhetően jobban megfelel a mai ügyféligényeknek. Az AutoWallis Csoport a közép-kelet-európai régió 9 piacán – Magyarország, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szlovénia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Románia, Koszovó - képviseli a márkát. A magyar központból irányított régió tavaly kiemelkedő piaci részesedést ért el, különösen a nyugat-európai országokhoz képest. Ezt a teljesítményt 2024-ben a KG Mobility vezetése a legmagasabb piaci részesedésért járó díjjal ismerte el, a mérföldkőnek számító szöüli Globális Disztribútor Konferencián. A márkaváltás bejelentésére hazánkban március 14-én került sor, a további országokban április során jelenik meg az új márkanév. A KGM márka fontos része az AutoWallis Csoport portfóliójának, amely iránt az elmúlt években jelentős kereslet mutatkozott a közép-kelet-európai régióban. 2023-ban például a magyar, román, cseh, szlovák és osztrák piacon közel 11 ezer darab járművet értékesített az AutoWallis Csoport – akkor még SsangYong márkanéven – ami 50 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbi szinthez képest. A márka a tavalyi évben a legdinamikusabban növekvő brand volt az osztrák nagykereskedelmi piacon, Csehországban – a márka második legnagyobb európai piacán – pedig az AutoWallis Csoport által értékesített modellek közel harmada talált gazdára. Kiemelkedő volt a román piac teljesítménye is a tavalyi évben, ahol a SsangYong több mint 43 százalékkal tudta növelni az értékesítéseit. A fenti piacokon elért kiemelkedő eredmények elismeréseként az AutoWallis 2024 márciusban további négy régiós országban (Koszovó, Szerbia, Montenegró és Bosznia) nyerte el a SsangYong importőri jogait. Ezeken a piacokon KGM márkanéven idén tavasszal kezdődik meg a márka modelljeinek forgalmazása. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Bővül a Mobi-pontok hálózata – már 940 helyen parkolhatunk rollerrel és biciklivel

2025.03.24.
Fotó: BKK A mikromobilitási pontok száma ezzel eléri a 940-et a fővárosban, azonban a kerületekkel együttműködve a társaság további helyszínekről is dönt. A Mobi-pontok segítenek abban, hogy a megosztott és saját tulajdonú eszközöket rendezetten, a gyalogosokat nem zavarva lehessen letenni, miközben támogatják a kerékpáros és rolleres közlekedés biztonságos terjedését is – írta közleményében a Budapesti Közlekedési Központ. Budapesten évről évre nő a kerékpárral és rollerrel közlekedők aránya, a fokozódó igényekre pedig felkészülten reagál a Budapesti Közlekedési Központ. A most kijelölt és még márciusban megvalósuló 11 új Mobi-pont az alábbi helyszíneken jön létre: Bem József tér 3. Üllői út - Könyves Kálmán körút Vajda Péter utca - Könyves Kálmán körút Karolina út - Bocskai út Villányi út 43. Szerémi út 8. Budafoki út 111. Budafoki út 44. Váci út 6. Váci út 32. Váci út 52. Így áprilistól már összesen 940 Mobi-pont segíti a főváros azon célját, hogy a megosztott és saját tulajdonú rollereket, valamint a kerékpárokat rendezetten lehessen leparkolni a közterületeken. A Mobi-pontok kialakításánál kiemelt szempont, hogy azok ne akadályozzák senki, de főleg az idősek, a babakocsival közlekedők, a mozgásukban korlátozottak, valamint a gyengénlátók közlekedését. Az élhetőbb városi környezet felé vezető úton további Mobi-pontok kijelölésével és kivitelezésével halad előre a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút. A kerületi hálózatbővítésekhez igazodva és a kerületekkel együttműködve hamarosan új mikromobilitási zónák is létrejöhetnek. A hálózat bővítésével tovább növelhető az aktív mozgást végző budapestiek, ezzel együtt pedig a környezetbarát közlekedési megoldásokat választók aránya. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Elrettentő Lamborghini-gyorshajtás a rendőrségi tájékoztatón

2025.03.24.
Léránt Krisztián a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy míg 2019-ben több mint 3800 súlyos, illetve halálos közúti baleset történt a fővárosban, addig ez a szám 2024-re mintegy 2900-ra, vagyis harmadával csökkent. Az alezredes elmondta, hogy elsősorban a sebességtúllépésekre, a gyorshajtásra fókuszáltak, ennek megfelelően a Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben helyeztek el sebességmérőket, traffiboxokat. Újdonságként említette, hogy a rendőrség már mozgó járművekből is készít felvételeket a gyorshajtókról. Az intézkedéseknek, az ellenőrzéseknek is köszönhetően a novemberi csaknem 53 ezer sebességtúllépés februárra kevesebb mint a felére csökkent - ismertette a főosztályvezető, hozzáfűzve, hogy ezek az adatok mind a főváros által elhelyezett mérőeszközök felvételein alapulnak. Léránt Krisztián szólt arról is, hogy szigorúan fellépnek az illegális gyorsulási versenyek résztvevőivel szemben: az elmúlt időszakban 202 ember ellen indult eljárás, 93-an a gépjárművük engedély nélküli átalakításával követtek el szabálysértést. Az ellenőrzések folytatódnak, mert a budapesti közút nem versenypálya - fogalmazott a főosztályvezető. Az alezredes a közúti balesetek másik okaként az ittas, vagy bódult állapotban történő járművezetést említette. Tájékoztatása szerint ezek ellen is szigorúan fellép a rendőrség, így ma Budapesten bárhol, bármikor, bárki belefuthat alkoholszondás ellenőrzésébe. A BRFK munkatársai a sajtótájékoztatón bemutattak egy, a közelmúltban a Szentendrei úton történt gyorshajtásról készült felvételt, amelyen egy Lamborghini személyautó a megengedett 70 kilométer per órás sebességet majdnem kétszeresen túllépve 140-nel közlekedett. A BRFK szóvivője, Csécsi Soma az esetről elmondta, hogy a szabálysértő sofőr 140 ezer forintos bírságot kapott. A szóvivő is megerősítette, hogy az ellenőrzések folytatódnak, egyben a közlekedés valamennyi résztvevőjének együttműködését kérte. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Durva baleset a 82-esen: felborult és kigyulladt egy kamion

2025.03.24.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Egymásba rohant egy személykocsi és egy kavicsot szállító kamion a 82-es főút 41-es kilométerénél, Veszprémvarsány térségében. A kamion az oldalára borult, a vezetőfülke kigyulladt, teljes terjedelmében égett. A teherautóban csak a sofőr ült, ki tudott szállni a járműből, az autó két utasa is el tudta hagyni a kocsit. Az utasokhoz mentő érkezett. Az esethez pannonhalmi és kisbéri hivatásos, valamint veszprémvarsányi önkéntes tűzoltók vonultak. A rajok áramtalanították a személykocsit, két vízsugárral eloltották az égő kamiont. A főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

A Hyundai 1,6 literes motorját használja a Genesis, hogy versenyautót fejlesszen

2025.03.24.
Sok minden történik mostanság a Hyundai cégcsoporthoz tartozó Genesis luxusgyártó háza táján. A cég új modelljét, a GV90-est nemrég mutatták be, most pedig azt jelentette a gyártó, hogy 2026-ban be akar lépni a versenyzés világába, méghozzá egy teljesen új, kifejezetten erre fejlesztett modellel. Bár azt már korábban is lehetett tudni, hogy a kocsiba egy V8-as motort akarnak majd szerelni, a gyártó nemrég azt jelentette, hogy az anyacég 1,6 literes hajtását fogja használni. A Hyundai már szerepel a World Endurance Championshipben, ahova a Genesis is szeretne belépni és a koreai gyártó már használja ott ugyanezt a motort. A Genesis azt mondta, hogy bár a motort készen kapják a Hyundaitól, de a versenyautót a semmiből fogják felépíteni, ami elég nagy kihívásnak tűnik, tekintve, hogy a Genesisnek egyelőre nincs tapasztalata a versenyvilágban. Cyril Abiteboul, a Genesis Magma Racing nevű versenycsapatának vezetője korábban elmondta, hogy a cég egy V8-as motort tervez beszerelni az autóba, aminek egyik oka az idő szűkössége volt és az, hogy a Hyundaitól kérték kölcsön a motort, szintén amiatt volt, mert egy már jól bevált hajtást akartak. Pontosan azért szavaztuk meg a V8-ast, mert a V8 jó lehetőség volt ahhoz, hogy ne kelljen a semmiből kifejlesztenünk egy komplett motort, hanem ehelyett inspirálódhattunk a [Hyundai Csoport] meglévő WRC [World Rally Championship] motorunkból, ami egy igen erős 1,6 literes, turbóval szerelt, soros, négyhengeres motor, amit már évek óta használunk. Fogtuk azt a motort és megkétszereztük a hengerek számát, így lett egy V8-asunk. A Hyundai WRC programja hihetetlenül sikeresnek bizonyult, két gyártói bajnokságot, egy vezetői díjat és 29 rali győzelmet tudhat magának a cég ennek köszönhetően. A Genesis tervei szerint hasonló eredményeket szeretnének elérni és remélik, hogy ez a győztes gén megoszlik a csoporton belül és sikeresek lehetnek a versenyvilágban. Azonban oda eljutni nem egyszerű, több kell, hozzá, mint egy erős V8-as motor. Éppen emiatt jelentették be azt is, hogy összeállnak az Oreca nevű francia céggel, akik alváztervezésben jeleskednek és egyik legismertebb projektjük a korai kétezres évek Dodge Viperjeinek alváza. Az amerikai sportautók azóta ikonná váltak, amelynek egyik oka a remek felépítmény volt. Az Oreca jelenleg is együtt dolgozik különböző gyártókkal performance modellek fejlesztésében. Mostani klienseik az Alpine és az Acura. A Genesis új lovát élőben igen hamar lehet majd látni, ugyanis már áprilisban be akarják mutatni, mielőtt megkezdik a teljesítményteszteket augusztusban, A gyártó azt tervezi, hogy a 2027-es IMSA SportsCar Championshipben már szerepelni is fog, majd ugyanabban az évben a Le Mans-t is a céljai közé tűzte. Végül is, miért ne lehetne egyből a legkeményebb versenyekkel kezdeni? Abiteboul kiemelte, hogy a Genesis valami hosszan tartót szeretne létrehozni a versenyvilágban és a márka történetében és emiatt is célozzák meg egyből a Le Mans-t. A csapatnak már megvannak a sofőrei és a vezető mérnökei is. Már csak annyi van hátra, hogy megkezdjék a modell tesztjeit, ami persze hosszú folyamat. És ahhoz, hogy egy éven belül regisztrálhassanak a versenyekre, két év múlva pedig már a Le Mans-on szerepeljenek, igencsak megfeszített tempóra és precízitásra van szükség. Képek forrásai: Carscoops  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója