Jönnek a magukat beállító ülések

2014.02.20.
A világ 6. legnagyobb autóipari beszállítójaként ismert Faurecia olyan ülésekkel kísérletezik, amelyek nyomás-szenzorok és kamerák alapján beállítják saját magukat attól függően, hogy milyen termetű ember ült beléjük.  A sci-fi filmbe illő ülések gondolata azért foglalkoztatja a céget, mert sok vásárlótól olyan visszajelzések érkeznek, hogy a túl sok beállítási lehetőség összezavarja őket, és, hogy gondot okoz nekik a tökéletes üléspozíció megtalálása. Az automata üléseknek nincs szüksége arra, hogy az utas nyomkodja az általában eldugott helyen lévő gombokat, mindent megoldanak maguktól. Persze ha az utasnak nem felel meg az automatikusan felvett pozíció, akkor a végső beállítást maga is elvégezheti majd. Az Oasis néven fejlesztett automata ülés a Faurecia állítása szerint egy észak-amerikai gyártó 2015-ben megjelenő luxusautójában lesz először megvásárolható, de a márka nevét még nem árulták el. Valószínűleg a Cadillac készülő új zászlóshajója lesz, amely a Mercedes S-osztály vetélytársaként kerül piacra jövőre. Ahogy a legtöbb luxusautós extrával, valószínűleg ezzel is az fog történni, hogy évekkel később az olcsóbb kocsikban is megjelenik majd. Ráadásul nemcsak kényelmi, de biztonsági előnye is van a helyes üléspozíciónak. A Faurecia konkurense, a Johnson Control szintén bejelentette, hogy hasonló automata ülésekkel kísérletezik.

Gombnyomásra bújnak elő a szögek a Nokian gumijából

2014.02.20.
A Nokian 80 éve találta fel a téli gumit, és a jeles évfordulót most egy különleges gumiabroncs-koncepció bemutatásával ünnepelte meg. Az egyelőre csak tanulmányként elkészített új téli gumi a Hakkapeliitta 8 abroncson alapul, amelyet nagy szabadidő-autók számára fejlesztettek ki. Különlegessége, hogy automatikusan előbújó szögekkel rendelkezik, amelyek akkor jönnek elő, ha a vezető megnyom egy gombot a műszerfalon. A fémből készült szögeknek csak a középső része mozog, a szögek mind a négy gumin egyszerre bújnak elő. Amikor már nincs szükség a szögekre, azok a gomb ismételt megnyomásának hatására elbújnak a futófelületben. Nagyon hasznos találmánynak bizonyulhat az új téli gumi, mert a szöges gumikkal nagymértékben növelhető a tapadás havas, jeges útburkolaton, de sok országban tiltott a használatuk, mert száraz aszfalton rongálják az útburkolatot. De ha ez az új abroncs egyszer szériagyártásba kerül, akkor a törvényeket úgy módosíthatják, hogy minden országban legálisan használható legyen.

Autólopás! MJV-213 VW Polo - fekete

2014.02.20.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MJV-123-Gyártmány:Volkswagen-Típus:Polo-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 február 18-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Virág árok 16. https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.596294770458210.1073742709.423534077734281/596294797124874/?type=3&theater

Autólopás! MCS-653 VW Polo - fekete

2014.02.20.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MCS-653-Gyártmány:Volkswagen-Típus:Polo-Gyártási év:2012-Motorszám:CGG667026-Alvázszám:WVWZZZ6RZCY179264-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 február 19-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Franken Leó utca 42 https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.596292853791735.1073742708.423534077734281/596292873791733/?type=3&theater

Mini terepjárót faragott a Fiat a Pandából

2014.02.20.
A Genfi Autószalonon mutatkozik be a harmadik generációs Fiat Panda legújabb, legkülönlegesebb és egyben legdrágább változata, a Cross. Az elődhöz képest nem olyan drámai a külső átalakulása, ezúttal nem tervezték át a komplett orr-részt új fényszórókkal, de összetéveszteni így sem fogja senki a Crosst a többi Pandával. Legkönnyebben a fényszórót keretező műanyag védőelemről, az új lökhárítókról, a fényszóró mellé felhozott ködlámpákról, a polírozott, titánszínű alsó védőlemezekről, valamint a nagyméretű, 185 mm széles, 15 colos kerekekről lehet felismerni a legextrémebb Pandát. Emellett több lett a műanyag védőelem, szélesebbek lettek a kerékjáratok, lecserélték a tetősínt és a hátsó lámpák buráját is. A nagyobb kerekek miatt javultak a 3,7 méteres autócska terepszögei, a belépő szög 24, a kilépő 33 fokra nőtt meg, és természetesen a hasmagasság is nagyobb, mint korábban.Kétféle motorral, az 1,3 literes, 80 lóerős dízellel és a 0,9 literes, 90 lóerős, kéthengeres, turbós benzinessel lehet majd megrendelni a Panda Crosst, az utóbbi speciális, rövidebb első fokozattal ellátott hatfokozatú kézi váltóval kerül forgalomba, ami a felezőt pótolja. Mindkét motor szériában start-stop rendszerrel készül, és mindkettő erősebb annál, mint amit a sima Pandában tudnak. Természetesen széria a 4x4 hajtás, amelynek három üzemmódja közül lehet választani: „Auto”-ban a rendszer maga dönti el, hogy mikor kapcsolja be a hátsó kerekeket a hajtásba, „Lock”-ban állandó a négykerékhajtás és elektronikus, fékekkel működő differenciálzár funkció is rendelkezésre áll, a „Hill descent” üzemmód pedig meredek lejtőkre lett kitalálva.

Az első hivatalos dizájnvázlat az új győri TT-ről

2014.02.20.
Az új modellt márciusban, a Genfi Autószalonon mutatják be, és az autó teljes egészében Győrben, az Audi Hungaria 2013-ban megnyitott új járműgyárában készül majd. Itt préselik a karosszériát, azt itt szerelik össze, itt lakkozzák, majd szerelik készre az autót.Az új Audi TT elején a vízszintes vonalak dominálnak, Singleframe hűtőrácsa széles és lapos rajzolatú. A motorházfedélen V-alakban két határozott kontúrvonal húzódik. Újszerű a négy karika elhelyezése is, amelyek ezúttal a motorházfedél közepén, az R8 modellekkel egyértelmű rokonságra utalva kaptak helyet.A nagyméretű légbeömlő nyílásokat bordák tagolják. A fényszórók szintén e motívumot ismétlik, s elválasztó bordák osztják meg őket, amelyek a nappali menetfényt sugározzák. Extrafelszerelésként a fényszórók LED technikájú vagy az iránymutató Mátrix-LED kivitelben is rendelhetők, utóbbi esetben a távfényt egyenként szabályozható fénykibocsátó diódák állítják elő.Az új kupé számos részletében az első generáció klasszikus dizájnját idézi. A küszöb kontúrja erőteljes fénytörési élt formáz, a széles kerékjáratok sajátos geometriai alakzatokat alkotnak. Az első közülük a motorháztető fúgáját is áttöri, a fedél vonala egyébként tornádóvonalként folytatódik az ajtón keresztül egészen a farig. Az utastér lapos üvegezett felülete („üvegház”) szintén önálló geometriai test benyomását kelti. Az enyhe töréssel („knick”) futó C-oszlopok nyomán a TT erőteljes és atletikus hatást kelt, további feszültséget kölcsönözve megjelenésének.Hátul szintén vízszintes orientáltságú vonalak emelik ki a TT sportos szélességét. A hátsó lámpatestek bordái a fényszórók hasonló motívumaira rímelnek. A hátsó lámpák folytonos világítási képe az Audi további újdonsága, köztük a karcsú sávként húzódó harmadik féklámpa biztosít összeköttetést. A kipufogórendszer mindegyik motorváltozatnál a diffúzorba integrált két nagyméretű, kerek végcsőben zárul. A TTS, mint az Audi minden S-modellje, négy végcsövet kap.Utasterében szintén a könnyed, szinte lebegő vonalvezetés emeli ki az új Audi TT letisztult sportautó-karakterét. A középkonzol és az ajtókárpitok folyamatos, egymással harmonikus összhangban álló formákat alkotnak. Felülről rátekintve a műszerfal leginkább repülőgépszárnyra, míg a klasszikus TT-elemként kerek légbefúvó nyílások – amelyek a légkondicionáló berendezés kezelőelemeit is rejtik – a sugárhajtóművekre emlékeztetnek. E mesteri megoldás, illetve az Audi virtual cockpit által kiváltott központi MMI-képernyő elhagyásával a tervezők megkapóan karcsú architektúrával formálhatták meg a műszerfalat.Az Audi TT vérbeli dizájn-ikonként harmadik generációjában is kívül és belül egyaránt következetesen továbbfejlesztve, izgalmas sportautóként mutatkozik be. Különösen feltűnőek karakteresen éles vonalai, amelyeket kimondottan dinamikus és precíz kidolgozás jellemez. A felületek sajátos összjátéka a teljes karosszérián különös feszültséget teremt. 
Címkék: 

Teljes fordulaton a kecskeméti Mercedes-Benz gyár

2014.02.20.
A Magyarországon 2013. harmadik negyedévben mutatkozó GDP-növekedésben nagy szerepe volt a hazai autógyártás fejlődésének, így a kecskeméti Mercedes-Benz is szignifikánsan hozzájárult az ország pozitív gazdasági fejlődéséhez. 2012-ben már több mint 40 ezer B-osztály gördült le a gyártósorról, 2013-ban pedig több mint 100 ezer Mercedes-Benz B- és CLA-osztályú gépjárművet gyártottak Kecskeméten. Jelenleg több mint 3 ezer magyar munkatársat foglalkoztatnak az üzemben, és a beruházás következtében a becslések szerint legalább 10 ezer új munkahely jött létre Kecskeméten és környékén.A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a tavaszi időszakban az ország számos pontján toboroz további munkatársakat a kecskeméti gyárba. A vállalat elsősorban a termelés és a termelést támogató területekre keres szakembereket, ugyanakkor szeretettel várják a diplomázókat és a gyakornoki állások iránt érdeklődőket is. Itt ugyanis azonnali kezdéssel betölthetők gyakornoki pozíciók a beszerzés, HR, IT, pénzügy, marketing, minőségbiztosítás, logisztika és műszaki üzemeltetés területeken. Jelentkezni lehet továbbá a présüzem, felületkezelő-, karosszéria- és összeszerelő üzem által meghirdetett gyakornoki álláshelyekre is.A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. – biztos munkahelyet és jó perspektívákat nyújtva – segíti a magyar fiatalok elhelyezkedését a kecskeméti régióban is, ezért vezette be elsőként Magyarországon a duális szakképzést és főiskolai képzést, amely iránt egyre több fiatal érdeklődik.Az álláshelyekre és gyakornoki pozíciókra a pályázatokat a palyazat@daimler.com, illetve a gyakornok_371@daimler.com címre várják, de az állásbörzéken személyesen is be lehet nyújtani a jelentkezéseket.Állásbörzék:2014. 02. 25. Debreceni Műszaki Kar Állásbörze (Debrecen)2014. 02. 26-27. HVG Állásbörze (Budapest)2014. 03. 05-06. Corvinus Egyetem Állásbörze (Budapest)2014. 03. 12-13. BME állásbörze (Budapest)2014. 03. 26. Szegedi Egyetem Állásbörze (Szeged)2014. 04. 26. GAMF állásbörze (Kecskemét)A német mintájú duális főiskolai képzésA duális főiskolai képzés az elméleti és a gyakorlati oktatás szoros egymásra épülésén alapul. A Németországban már 1972 óta sikeresen működő, és Magyarországon 2012-ben a Mercedes-Benz által elsőként bevezetett duális főiskolai képzés egy nemzetközileg is elismert rendszer, melynek számos előnye van:A gyakorlati képzés szerves részét képezi az oktatásnak, ezért a hallgatók több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek már a diploma átvételekor is. A képzés – a duális főiskolai képzésben együttműködő céggel kötött tanulmányi szerződés értelmében – anyagi függetlenséget biztosít a hallgatóknak. Egy olyan szakmai képzésről van szó, amely viszonylag rövid idő alatt (3 és fél év) célorientált, hivatalosan elismert végzettséget ad, ezáltal biztos szakmai jövőképet nyújt a képzésben résztvevőknek.A duális képzésbe bekapcsolódó cégek számára is egyértelmű előnyökkel jár ez az oktatási forma: magas szinten képzett szakemberek kerülnek ki a főiskolákról, akik már tökéletesen ismerik a választott cég kultúráját, a vállalatnál alkalmazott munkafolyamatokat és technológiát.  

Egyre több eszköz vonja el a figyelmet a vezetéstől

2014.02.20.
A technikai eszközök folyamatos fejlődése egyfelől egyre biztonságosabbá teszi a járműveket: a gyártók egyre több olyan alkalmazást építenek be az autókba, amelyek jelentősen növelik az autók menetbiztonságát. Ezzel párhuzamosan azonban az utastérben egyre több olyan elektronikus eszköz jelenik meg, amelyek a vezető figyelmét elvonva adott esetben komoly balesetek forrásai is lehetnek. A Genertel felmérése ezen a téren vizsgálta az autósok szokásait.Nem meglepő módon a leggyakrabban az immár hagyományosnak számító eszközök: az autó zenelejátszója, illetve a mobiltelefon vonja el a leggyakrabban a sofőrök figyelmét a vezetéstől. Az autósok csaknem fele nyilatkozott úgy, hogy a hifiberendezés kezelése vezetés közben már vonta el valaha a figyelmét (ötödük esetében ez rendszeres is), míg a kihangosító vagy headset nélküli mobiltelefonálást 22 százalékuk vallotta be (8 százaléknál ez rendszeres szokásnak is számít).Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a GPS-készülék immár szorosan felzárkózott a mobiltelefon mögé. Az autósok 18 százaléka a címek beállítását is menet közben végzi el, ami az esetek többségében akár fél percre is elvonhatja a figyelmet a vezetéstől. Ennél is veszélyesebb gyakorlat üzenetek olvasása vagy írása, ami az okostelefonok elterjedésével nem csupán sms, hanem hosszabb lélegzetű üzenetek írását is jelentheti e-malben vagy chaten (az autósok 12 százaléka esetében már előfordult ilyen tevékenység a volán mögött).Fontos tudni, hogy a KRESZ nem csupán a mobiltelefonálást tiltja vezetés közben, hanem minden olyan tevékenységet, amelyek a vezetéshez szükséges képességeket korlátozzák. A jogszabályi tiltás azonban önmagában nem hatékony, ha nem kíséri hatékony hatósági ellenőrzés. A megkérdezetteknek mindössze 4 százaléka állította, hogy valaha rendőr intézkedett vele szemben ilyen ok miatt. Visszatartó erő lehet ugyanakkor az is, ha egy bekövetkező balesetnél a járművezető gondatlan magatartását súlyosító körülményként veszik figyelembe.„Figyelmetlenségből bekövetkező balesetet legtöbbször utolérés, illetve sávelhagyás okoz – magyarázza Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. – Ezen kívül könnyen balesetveszélyes helyzetet teremt a sebesség jelentős ingadozása, illetve az index használatának ilyenkor nagyon gyakori elmulasztása is. A legsúlyosabb következmény a személyi sérülés lehet, ám az egyszerű anyagi kárral járó helyzetek is súlyos problémát jelenthetnek, hiszen a saját autóban keletkezett kárt az autósok 80 százaléka saját zsebből kénytelen fizetni. A hazai személyautó-állomány ekkora hányadára ugyanis sem teljes körű cascót, sem a járművek ütközésekor térítő törés, vagy minicascót sem kötnek tulajdonosaik.”A figyelmetlenség további okaiA Genertel egy éve lezajlott felméréséből az is kiderült, hogy nem csupán az elektronikus eszközök használata vonja el a sofőrök figyelmét a vezetéstől. Az akkori adatok szerint a válaszadók pillanatnyi figyelmetlenségét leggyakrabban a padlóra leeső, vagy a kesztyűtartóban vagy a táskájukban lévő tárgyak utáni kutatás (46%), illetve az étkezés (35%) okozza. Szintén igen gyakran okoz pillanatnyi figyelmetlenséget a veszekedés (14%) és a dohányzás (7%) is.

Autólopás! LUW-734 Reneult Megane Grand Scenic - pezsgőszín

2014.02.20.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LUW-734-Gyártmány:Renault-Típus:MEGANE GRAND SCENIC-Kivitel:EGYTERŰ-Gyártási év:2007-Motorszám:K9K-Alvázszám:VF1JMGED638376039-Szín:pezsgôszín-Lopás időpontja:2014 február 20-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:XXII.-Utca, házszám:BATTHYÁNY U. 62.-Megjegyzés:2014.02.19. Éjszaka ellopták a parkolónkból szeretett autónkathttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.596248843796136.1073742707.423534077734281/596248847129469/?type=3&theater

Autólopás! LXK-839 Ford S-MAX - kék

2014.02.20.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LXK-839-Gyártmány:Ford-Típus:S-MAX-Gyártási év:2007-Motorszám:qxwa-Alvázszám:wf0sxxgbws8k76818-Szín:kék-Lopás időpontja:2014 február 19-Lopás helyszíne - város:Üllő-Utca, házszám:Malom u. 1.-Megjegyzés:Általános Iskola elől lopták el. Ismertetője: B oszloptól hátra sötétített üveg, autómata seb váltó, Csomagtér ajtaján jobb alsó sarok német feliratú matrica.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.596248390462848.1073742706.423534077734281/596248400462847/?type=3&theater

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója