A Schneider Electric innovációjával zöldít a Renault

2022.12.19.
A Renault Csoport célja, hogy 2030-ra a Refactory gyárban negatív szén-dioxid mérleget érjen el, 2040-re pedig egész Európában szén-dioxid semlegessé váljon a működése. Ennek érdekében a vállalat a Schneider Electric újszerű, az üvegházhatású SF6 gáz helyett tiszta levegőt használó SM AirSeTÔ középfeszültségű kapcsolóberendezéseit alkalmazza a Flins-i üzemben. A kapcsolóberendezésekben általános szigetelésre, valamint a kapcsolásoknál keletkező villamos ív oltására szolgál elsősorban az SF6. Jelenleg globálisan mintegy 30 ezer tonna ilyen gáz van ezekben a készülékekben. Ez azért probléma, mert az SF6 egyike az üvegházhatás szempontjából legkárosabb vegyületeknek: az ezt kifejező GWP (global warming potential) értéke 23.500-szor haladja meg a szén-dioxidét, vagyis egy kilogramm SF6 gáz ugyanannyi kárt tud tenni a környezetben, mint 23,5 tonna szén-dioxid. Ez nagyjából akkora mennyiség, amekkorát egy átlagos személyautó 200 ezer kilométer megtétele során juttat a környezetbe. A problémát tovább nehezíti, hogy a világnak egyre több villamos energiára lesz szüksége, ami az elkövetkezendő években maga után vonja a középfeszültségű berendezések számának drasztikus emelkedését is. A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat a probléma kezelésére fejlesztette ki a nagynyomású, tisztított levegővel töltött kapcsolóberendezést. Az SM AirSeT a fenntarthatóság mellett a digitális képességei révén a kiberbiztonság, a megbízható energiaellátás és a karbantartás területén is komoly előnyöket kínál. A középfeszültségű kapcsolóberendezés integrált, intelligens érzékelőkkel rendelkezik, amelyek 24/7-es csatlakoztathatóságot biztosítanak. Ez lehetővé teszi a Renault Csoport számára, hogy távolról felügyelje a Refactory középfeszültségű kapcsolóberendezésének működését az állapotalapú karbantartás és a fokozott biztonság érdekében. Az érzékelők adatait a Refactory helyi eszközeibe/alkalmazásaiba és olyan kifinomult elemzőeszközökbe továbbítják, mint amilyeneket a Schneider Electric robusztus EcoStruxure architektúrája és platformja kínál. A tiszta levegő használata egyszerűsíti a berendezések telepítését, szétszerelését és újrahasznosítását is, miközben csökkenti a költségeket. A körforgásos gazdaság szempontjai alapján tervezett SM AirSeT megerősített kialakítása a digitális funkciókkal kombinálva több mint 30 százalékkal meghosszabbítja a kapcsolóberendezések élettartamát. A Schneider Electric elkötelezett amellett, hogy fokozatosan kivonja termékeiből az SF6-ot, ennek érdekében szisztematikusan fejleszti az ilyen gázt használó középfeszültségű berendezéseinek zöld alternatíváit. A vállalat ezzel a lépéssel évente mintegy 4 millió tonna CO2-nek megfelelő üvegházhatású-gáz kibocsátását tudja megelőzni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Megadta a módját a BMW ennek a 100 éves jubileumnak

2022.12.19.
A szóban forgó BMW motort, az R 32-t 1923 szeptemberében tárták a nagyközönség elé. Ezzel az epizóddal vette kezdetét a BMW motorkerékpár-gyártói története, amely egy példa nélkül álló sikertörténet. A 100 éves jubileum előtti tisztelgésül a BMW Motorrad a Heritage élményvilág két letéteményeséből – az R nineT Roadsterből és az R 18 big boxer cruiserből – megjelentet egy-egy 100 Years különleges kiadást. A BMW Motorrad alapítási évére utalva mindkét modellből 1923 példány készül. A R nineT 100 Years felszereltsége egyebek mellett fekete, anodizált felnigyűrűkkel ellátott 719 Classic kerekekből, mart szelepfedél-borításokat, ékszíjburkolatot, üléstartó-konzolokat és olajbetöltőnyílás-fedelet tartalmazó Option 719 Shadow martalkatrész-csomagból, valamint az állítható kézikarokat és lábtámasz-rendszert, utaslábtartót, valamint kiegyenlítőtartály-borítást és kormányvégi tükröket magában foglaló Option 719 Shadow II martalkatrész-csomagból áll. A különleges kiadás gazdagon felszerelt mivoltát az adaptív kanyarvilágítás, illetve a fűtött markolatokat, sebességtartó automatikát és Pro menetmódokat felsorakoztató Komfort csomag teszi teljessé. A riasztóberendezés utólag is megvásárolható az eredeti BMW Motorrad tartozékok választékából. Az R 18 100 Years ékköve egyértelműen a 91 LE (67 kW) teljesítményű boxermotor, amely a BMW Motorrad által valaha gyártott legnagyobb hengerűrtartalmú ilyen erőforrás. Azzal, hogy a BMW R 18 mind műszaki értelemben, mind látványra az olyan híres BMW modellekhez nyúl vissza, mint a BMW R5, a motorozás esszenciáját helyezi a középpontba – azaz a purista, mindenféle túlbonyolítástól mentes technológiát, valamint az élmény „epicentrumának” számító boxermotort. A másik jubileumi modellhez hasonlóan az R 18 big boxer vonzerejét is számos különleges felszereltség, valamint igen kifinomult felületi koncepció növeli. Az R 18 100 Years – hasonlóan, mint az R nineT jubileumi változata – Classic Chrome színösszeállítású, vagyis a fekete és a fényes króm fényezésű felületek váltják egymást, emellett róla sem hiányzik a dupla csíkozás motívuma, valamint a „100 Years” embléma. A Classic Chrome krómfestés koncepciója jelen van a dupla csíkozással ellátott hátsó sárvédőn is. Az első sárvédő és az oldalborítások feketére fényezettek, az első sárvédőn pedig ugyancsak ott a dupla fehér csíkozás. Az összképbe harmonikusan simul bele a kétszínű, fekete/vörösesbarna kombinációjú, gyémántmintás dombornyomású kárpittal borított Option 719 ülés. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Elektromos Hilux tanulmányt mutattak be

2022.12.19.
A hivatalosan Hilux Revo BEV Conceptnek hívott villanyautó formája alig különbözik a mezei Hiluxétól, de a lökhárítókat áttervezték, és a bal első sárvédőn kialakítottak egy nyílást a töltőcsatlakozónak. Ezen kívül zárt hűtőmaszkra cserélték a régit, mivel a villanymotoros hajtásnak nincs szüksége annyi levegőre, mint a belső égésűnek. Jól látszik, hogy nem a dedikált villanyautók (Toyota bZ4X, Lexus RZ 450e) által használt e-TNGA platformot használták fel az autóhoz, hanem a meglévő létraalvázat módosították úgy, hogy az akkumulátorokat el lehessen benne helyezni. Hivatalosan meg nem erősített információink szerint az elektromos Toyota pickup 2024-ben kerülhet gyártásba, elképzelhető, hogy az új, kilencedik generációs Hilux érkezését megvárják majd a környezetbarát hajtáslánc bevezetésével. A modellváltás nagyjából akkorra válik időszerűvé, a jelenlegi nyolcadik nemzedék ugyanis már viszonylag régen, 2015-ben érkezett. Állítólag az elektromos Hilux fő piaca Kína lesz, de Európában is várható a piaci bevezetése. Egy évvel ezelőtt, amikor a Toyota több mint egy tucat elektromosautó-tanulmányt leplezett le egyszerre, egy pickup is volt az újdonságok között, bár az sokkal inkább a Tacomára, és nem a Hiluxra emlékeztetett. Csak annak tűnhet szokatlannak, hogy a Toyota először Thaiföldön mutat be egy ilyen fontos tanulmányautót, aki még nem járt az országban. Aki már volt ott, az az utcaképből is rájöhetett, hogy az egész világon itt a legmagasabb a pickupok részesedése az újautópiacból. Jelenleg az ország legnagyobb darabszámban eladott autója az Isuzu D-MAX, a második a Toyota Hilux. Előbbiből 2022 első tíz hónapjában 152 434 darabot, utóbbiból 125 002 darabot értékesítettek, a Toyota 11,4 százalékos növekedést könyvelhetett el 2021-hez képest. Jól mutatja a két helyben készülő pickup népszerűségét, hogy a harmadik legnépszerűbb autóból, a szintén Thaiföldön gyártott Honda City-ből „csak” 39 610 darab fogyott ebben az időszakban. A Thaiföldön leleplezett Revo BEV Concept rövid időn belül a második zéró szén-dioxid kibocsátású Hilux-tanulmány. A Toyota brit leányvállalata, a Toyota Motor Manufacturing UK ugyanis december elején mutatta be a könnyű haszonjármű hidrogén üzemanyagcellás prototípusát. Kiindulási alapként ők is a jelenlegi, nyolcadik generációs modellt választották, amelybe a második generációs Toyota Mirai FCEV hajtásrendszerét építették be a szükséges módosításokkal. A 182 lóerős, 300 Nm-es villanymotor energiaellátásáról egy 310,8V-os lítium-ion akkumulátor, illetve egy 128 kW teljesítményű hidrogénüzemanyag-cella gondoskodik, a platóban elhelyezett nagynyomású hidrogéntartályok 700 kilométert meghaladó hatótávolságot biztosítanak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bemutatjuk a Porsche Hungaria Innovációs és Tréning Centrumát

2022.12.19.
Markos László, a Porsche Hungaria műszaki és vevőszolgálati igazgatója  Magyarország 31 éve piacvezető járműkereskedelmi cége a beruházást saját erőből, uniós és állami támogatás nélkül valósította meg. A több mint kétmilliárd forintos beruházás bő egy év alatt készült el. A hatalmas képzési és átadási kapacitással rendelkező központ az ország minden pontjáról várja a Porsche Hungaria hálózatába tartozó műszaki és értékesítési területen dolgozó szakembereket azért, hogy 21. századi, valóban modern és komplex ismereteket adhasson át nekik. A Porsche Hungaria országszerte 72 szervizponttal rendelkezik, az ott dolgozó kollégákat igyekszünk a legmodernebb tudással felvértezni egy olyan világban, amelyben a napi tudást gyorsan leamortizálja a technológia fejlődése – magyarázza Markos László, a Porsche Hungaria műszaki és vevőszolgálati igazgatója. A szakember szerint nem csak a tudás avul el gyorsan, de idejétmúlt a közvéleményben az autószerelőkről alkotott felfogás is. Az autószerelőről az a kép alakult ki, hogy ez egy piszkos, hidegben, nehéz körülmények között végzett fizikai munka – fogalmaz Markos László, aki szerint a valóság teljesen más. Egy mai, korszerű autóipari műhely laboratóriumi körülményeket követel meg. Mind a tisztaság, mind a szerzámozottság, mind pedig a humán erőforrást jelentő ember szempontjából. Impozáns létesítmény. Vagyis a tudást felértékelte a gyorsan változó világ. Új hajtásláncok jelentek meg, a hibrid és az elektromos autózás már nem jövő, hanem jelen. Egyre több asszisztensrendszer kap helyet az autókban, csakúgy, mint az emissziót felügyelő berendezések. És akkor még nem beszéltünk az infotainment rendszerekről, az autóba való kulcs nélküli bejutás adta lehetőségről. Ezeknek a szervizelése, karbantartása, meghibásodás esetén a javítása tudás nélkül nem megy, ez már technikusi, mérnöki tudást igényel – jelenti ki Markos László. – Ez a tudás, legyen az szakmunkási vagy mérnöki, a diploma megszerzése után gyorsan elévül. A képzésnek, a továbbképzésnek soha nem volt még ekkora jelentősége, mint a forradalmi változásokat átélő autóiparban és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokban.   Ezt a tudást szolgálja ideális helyszínként a Porsche Hungaria Innovációs és Tréning Centruma, amelynek megalkotásával óriási előrelépést hajtott végre a vállalat a gépjármű ágazatban az oktatás területén. Nemzetközi szinten is elsők között épült ilyen tudástárral, oktatási anyaggal, oktatásszervezési és vizsgáztatási rendszerrel, szervizberendezés alkatrész hozzáféréssel, TV stúdióval is felszerelt oktatási centrum. A Porsche Hungaria tervei szerint évente több, mint 2000 oktatási napot biztosít a Centrum a szerződéses autójavító és kereskedői hálózat számára. Laboratóriumi tisztaság világszínvonalú diagnosztikai eszközökkel. Magyarországon 22 olyan szerviz üzemel, amelyek munkatársai ebben az új létesítményben szerezték meg a legmagasabb, nagyfeszültségű technikusi képzettségüket, ők már bátran hozzá nyúlhatnak egy 400 voltos feszültség szinten működő rendszerhez. Legyen az diagnosztika, hibakeresés vagy éppen érintésvédelmi vizsgálat.   Fontosnak tartjuk azt is, hogy egyre több fiatallal megszerettessük az autószerelő szakmát – mondja a szakember. – Ezért kitárjuk kapuinkat a fiatalok előtt. Az ország szervizeiben gyakorlatukat töltő szakiskolásokat is meghívjuk az ITC-be, hogy szakmai napok keretében átadjuk azt a tudást és ismeretet, amivel rendelkezünk. Emellett az Innovációs és Tréning Centrum szakmai támogatóként, rendezőként, helyszínként vagy éppen zsűriként részt vesz a szakiskolások versenyének megrendezésében. Az Innovációs és Tréning Centrum megfelel a világ bármely részén nyitott legkorszerűbb Audi, Volkswagen, Skoda vagy SEAT szervíznek, ahol a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel dolgozunk – mondja Markos László.- Abban bízunk, hogy a nálunk megforduló fiatalok közül sokan kötelezik el magukat valamelyik márkánk mellett, vállalva az élethosszig tartó tanulást. A középiskolások mellett az egyetemi szférához is utat talált az ITC. A győri Széchenyi István Egyetemmel közösen szervízmérnöki szemesztert indítottak. Célja az, hogy egy korszerű autóházhoz szükséges mérnöki tudással felvértezzék a leendő végzősöket. Az autóházakban dolgozó mérnökeink automatikusan részévé válnak a gyárak minőségfigyelési rendszerének, az utakon futó autókban tapasztalható jelenségeket – amelyek hibához vagy elfáradáshoz vezetnek, - statisztikailag elemzik, s ezek visszacsatolásra kerülnek az autógyárak fejlesztési osztályaira Ily módon a szervizekben dolgozó mérnökök az autófejlesztés vagy minőségjavítás szerves részeivé válnak  – mondta el   az autoszektor.hu-nak Markos László, a Porsche Hungaria műszaki és vevőszolgálati igazgatója.

Fekete hétvége Tolnában – képekkel!

2022.12.19.
Tolna megye útjain az elmúlt hétvégén két halálos kimenetelű, három sérüléses és további nyolc anyagi káros baleset történt. Pénteken az esti órákban – mindössze negyed óra eltéréssel – egymástól öt kilométerre két halálos kimenetelű baleset is történt A balesetekben hárman, – az M6-os autópályán egy nagykozári házaspár, a 6232-es úton egy 48 éves paksi férfi – vesztették életüket. Hárman meg is sérültek, egy nő súlyosan, egy férfi és egy kisgyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Pénteken délután Bátaszéken is történt egy sérüléses baleset. Egy autós az Ady Endre és a Lajvér utca kereszteződésében az STOP tábla utasításait figyelmen kívül hagyta, behajtott a kereszteződésbe, ahol nekiütközött a védett úton haladó autósnak. A balesetben ketten könnyebben megsérültek. Egy autós közlekedett vasárnap délután a 65-ös főúton Kéty térségében, amikor egy kanyarban nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét, emiatt megcsúszott. Ezt követően az autó 28 éves kalocsai sofőrje elvesztette uralmát a járműve felett, áttért a szemközti forgalmi sávba, és az út mellett levő fás-bokros részen oldalára borult. A balesetben az autó sofőrje súlyosan megsérült. Vasárnap a késő esti órákban újabb súlyos sérüléssel járó baleset történt az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán Paks térségében. Egy szerb férfi közlekedett az autópályán, amikor a 101-es kilométerszelvény térségében elaludt, emiatt letért az útról, és az úttest melletti vízelvezető árokban felborult. A balesetben a sofőr könnyebben, míg utasa súlyosan megsérült. A hétvégén további nyolc anyagi káros baleset is történt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Honda bemutatta a SENSING 360 és a SENSING Elite menetbiztonsági rendszer legújabb nemzedékét

2022.12.19.
A Honda Motor Co., Ltd. bemutatta a Honda SENSING 360 névre keresztelt menetbiztonsági és vezetést segítő rendszer legújabb nemzedékét, valamint a Honda SENSING Elite csomagot, ami a SENSING legfejlettebb, legösszetettebb változata. Miként a „Biztonságot mindenkinek” jelmondat is tanúskodik róla, a Honda elsődleges célja, hogy a közúti közlekedés teljesen balesetmentessé váljon, ezért mélyreható kutatási-fejlesztési munkát végzett a hardverek és a szoftverek területén. A korszerű menetbiztonsági és vezetéstámogató eszközöket magában foglaló Honda SENSING a Honda főbb modelljeinek többségébe már bekerült. Az Egyesült Államokban és Japánban az új Hondák 99%-ban megtalálható, és a globális arány is elismerésre méltó, hiszen az új Honda személyautók 86%-át óvja Honda SENSING rendszer. A pontos adatok igencsak beszédesek: a Honda SENSING rendszerrel eladott járművek száma elérte a 14 millió darabot. A Honda mérnökei folyamatosan fejlesztik a Honda SENSING elemeit. Erről tanúskodik, hogy 2021-ben bemutatták a 3. szintű Traffic Jam Pilot önvezető rendszert is tartalmazó Honda SENSING Elite menetbiztonsági csomagot. A tapasztalatok bővülésével és az új műszaki megoldások kifundálásával a teljes környezetet figyelő Honda SENSING 360 menetbiztonsági és vezetéstámogató rendszer még hatékonyabbá vált: a holtterek megfigyelésével, a balesetek elkerülésével és a vezetői terhelés csökkentésével minden irányból védelmet nyújt. A Honda SENSING 360 várhatóan 2022-ben a kínai piacon forgalmazott Honda modelleknél jelenik meg elsőként. Szintúgy megismerhette a nagyközönség a Honda SENSING 360 következő generációját, ami képes felismerni a vezetőt és a járművet érintő rendellenese helyzeteket, ezáltal tovább mérséklődik a vezető terhelése, valamint a balesetek kockázata. Erre hamarosan a napjainkban is alkalmazott Honda SENSING 360 is alkalmassá válik, globális bevezetése pedig 2024-ben kezdődik. A Honda SENSING Elite rendszer érkezése azért is mérföldkő, mert a legendás japán vállalat számos olyan – fokozott felismerő- és értelmezőképességet kihasználó – funkcióval állt elő, amelynek alapját a Honda által kidolgozott mesterséges intelligencia adja. Ezeket már nemcsak gyorsforgalmi úton működnek, hanem a többi úttípusnál is, így körülményektől függetlenül a lehető legnyugodtabb és legbiztonságosabb módon érhetnek célba a Honda-tulajdonosok. Ami pedig a jövőt illeti, a Honda azon dolgozik, hogy a motorkerékpárok érzékelésére is alkalmas Honda SENSING rendszer (beleértve a 360 és az Elite névre keresztelt változatot) világszerte elterjedjen 2030-ig. Mi több, az is a célok között szerepel, hogy a főbb piacokon 2030-ig minden új Honda modell megkapja a Honda SENSING 360 rendszert, s persze folytatódjon a Honda SENSING fejlesztése. Ha minden a cég tervei szerint alakul, 2030-ra felére esik a Honda autókat és motorkerékpárokat érintő halálos balesetek száma. Ez rendkívül fontos, hiszen a Honda elsődleges törekvése, hogy 2050-ben a Honda autók és motorkerékpárok már képesek legyenek minden (!) halálos balesetet elkerülni. Mivel az egyedülálló tapasztalattal büszkélkedő Honda több járműkategóriában, így a személyautók és a motorkerékpárok piacán is képviselteti magát, s igen jelentős hatása van a mobilitásra, elkötelezett amellett, hogy tovább fejlessze technológiáit és megvalósítsa a balesetmentes közúti közlekedés koncepcióját. A Honda SENSING 360 jelenlegi vezetéstámogató, ütközéselkerülést szolgáló funkcióihoz újabbak társulnak. Ezek képesek felismerni és pontosan értelmezni a normálistól eltérő – vezetőt vagy járművet érintő – helyzeteket, ezáltal tovább mérséklődik a sofőr terhelése, valamint a balesetek kockázata. Az egészségi állapothoz vagy vezetői hibához köthető balesetek kockázatát csökkentő eszközök integrálásával olyan járműveket szeretne létrehozni a Honda, amelyek aktívabb életvitelre, illetve hosszabb utazásokra biztatják az embereket. Ezeket az új funkciókat a napjainkban is alkalmazott Honda SENSING 360 is megkapja, a különféle régiókban a vásárlók igényeinek megfelelően történik majd bevezetésük. Aktív Sávtartás Kormányfogás nélküli funkcióval. Ez a rendszer jelentősen csökkenti a vezető terhelését, ugyanis – a gáz- és a fékpedál, valamint a kormánykerék kezelését magára vállalva – tartja a sebességet és a sávot, a sofőr akár el is engedheti a volánt. Ha szabad az út, precízen követi az elektronika, azaz mindig a sáv közepére kormányozza a kocsit. Felismeri például, ha kanyarhoz ér a jármű, és segít a vezetőnek minél lágyabban és precízebben elfordulni a teljes íven. Mindemellett arra is képes, hogy kövesse az előtte haladó autót, és tartsa az előre megadott távolságot hozzá viszonyítva. Aktív Sávváltás Kormányfogás nélküli funkcióval. Ha az Adaptív Sávtartó aktív, és a vezető bekapcsolja az Aktív Sávváltót Kormányfogás nélküli funkcióval, a rendszer felméri a helyzetet és – ideális körülmények között – segít a sávváltásban, illetve az előzésben. Amennyiben a vezérlőegység úgy érzékeli, hogy a követett autó lassan halad, figyelmezteti a vezetőt, majd végrehajtja a sávváltást, az előzést és a visszatérést az eredeti sávba. Vészhelyzeti Vezetőtámogató Rendszer. Ha vezető nem valamilyen oknál fogva nem veszi vissza a jármű irányítását a rendszertől, akkor a rendszer automatikusan lassításba kezd, majd megáll ugyanabban a sávban. Figyelmeztetés kiszállásnál. Ha az autó parkol, a vezérlőegység pedig úgy érzékeli, hogy egy jármű közelít hátulról, az adott oldali tükrön vagy tetőoszlopon felvillan egy lámpa, és figyelmezteti az utast a veszélyre. Ha a rendszer úgy ítéli meg, hogy akár ütközés is történhet, a figyelmeztetőfény villogni kezd és hangjelzéssel egészül ki. Műszaki megoldások, amelyek figyelik a vezető állapotát és a veszélyeket, hogy segítsenek elkerülni a frontális ütközéseket: Vezetőéberség-figyelő Rendszer és Ütközésre Figyelmeztető Rendszer. A rendszer folyamatosan ellenőrzi a vezető állapotát, s ha úgy érzékeli, hogy figyelme lankad, esetleg elalszik, csökkenti a sebességet és a sávban tartja az autót, nehogy másik járművel, illetve kerékpárral ütközzön, esetleg elgázoljon valakit. Ütközést Elkerülő Asszisztens Technológia. Ha fennáll az ütközés veszélye, legyen szó gyalogosról, kerékpárosról vagy másik járműről, és a rendszer úgy ítéli meg, hogy a jármű által használt sávban még van elegendő hely a baleset elkerülésére, az elektronika csökkenti a jármű sebességét az adott sávban és segíti a járművezetőt az ütközés elkerülésében. Vészhelyzeti Kormányzást Segítő Technológia. Ha fennáll az ütközés vagy gázolás esélye, esetleg a vezető nem kellő mértékben kormányoz, a vezérlőelektronika csökkenti a jármű sebességét és besegít a kormányzásba. A Honda SENSING Elite rendszer következő generációs műszaki megoldásai A Honda tovább gyorsítja a Honda SENSING csúcsváltozatának fejlesztését, még több ultramodern eszközt állítva csatasorba az utasok biztonsága érdekében. Hála a Honda által kidolgozott mesterséges intelligenciának, a Honda SENSING Elite a használat során egyre okosabbá válik. Ebből fakadóan folyamatosan javul azon képessége, hogy felismerje az összetettebb helyzeteket, és bonyolultabb forgalmi környezetben, például autópályán kívül is képes boldogulni. Hogy a Honda-tulajdonosok mindig biztonságban, problémák nélkül, teljes nyugalomban érhessék el úti céljukat, a Honda folytatja ezen technológiák fejlesztését. Egészen pontosan azon fáradoznak a Honda szakemberei, hogy ne csak autópályán legyen használható a rendszer, hanem dugókban és a nagyobb forgalmú, városi főútvonalakon is, méghozzá úgy, hogy a vezető elengedi a kormánykereket. A rendszer abban is segítséget nyújthat, hogy a kéz nélküli funkció az autópályára fel-, illetve az autópályáról lehajtva is aktív legyen, és akkor is segíti a járműtulajdonost, ha parkolni szeretne vagy ki kíván állni saját garázsából. Ezeket az újdonságokat 2020-as évek közepétől, fokozatosan vezeti be a gyártó a nemzetközi piacon. Vezetéstámogatás nem gyorsforgalmi utakon. Az autópályán kívüli vezetéstámogatást összetett forgalmi helyzetekben is használható, rendkívül kifinomult felismerő- és irányítórendszerekkel oldja meg a Honda. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy olyan autópályán kívül is kiszámíthatóan működő, vezető terhelését csökkentő kockázat-előre jelző, valamint ütközéselkerülő eszközöket építenek be a márka járműveibe, mint az Adaptív Sebességrögzítő vagy a Sávtartó Asszisztens, maga a Kormányfogás nélküli funkció pedig torlódásokban és városi főútvonalakon is aktiválható lesz. Automatikus parkolási segéd. A Honda Sensing Elite ezentúl automatikus parkolási funkciót is kínál a járművezetőnek, sőt segít kiállni egy átlagos családi ház garázsából vagy egy előre megjelölt társasházi parkolóhelyről. Mindemellett a jövőben a Honda szeretné megvalósítani az „Automatikus parkolófiú” funkciót is, tehát az autó vezető beavatkozás nélkül is képes lenne eljutni bárhova, a sofőr akár is ki is szállhatna az autóból. Vezetéstámogatás minden helyzetben gyorsforgalmi úton. A már kifejlesztett sávtartó- és sávváltó asszisztens, valamint a Traffic Jam Pilot funkció mellett a Honda SENSING Elite immáron arra is képes, hogy segítsen a pilótának lehajtani az autópályákról, illetve felhajtani rájuk. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Éjjeli borulás: 11 ember sérült meg egy járműben

2022.12.19.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei – A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztály információi alapján – az M1-es autópályán akartak megállítani egy személygépkocsit 2022. december 18-án 22 óra körül. A jármű a rendőrök jelzését figyelmen kívül hagyta, majd az autópálya 112-es kilométerszelvényében – eddig ismeretlen okok miatt – felborult. Az autóban a 23 éves szerb sofőrön kívül további tíz, magát afgán állampolgárnak valló külföldi utazott. Az utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Az elsődleges adatok szerint a járműben utazó személyek mindegyike megsérült, ellátásukról a mentőszolgálat munkatársai gondoskodnak. A rendőrök a járművezetőt elfogták és – orvosi ellátásukat követően – a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják. A sofőrrel szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indít, a migránsokat pedig meghallgatásukat követően, a hatályos magyar jogszabályok értelmében a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lada márkanéven gyártanak majd kínai autókat a volt Nissan gyárban

2022.12.19.
Arról már korábban is kiszivárogtak hírek, hogy zajlanak a tárgyalások egy potenciális partnerrel, de idáig senki nem erősítette meg, hogy döntés születetett volna a konkrét partnerről és márkáról. Az orosz kormány számára stratégiai jelentőségű kérdés, hogy a szankciók miatt gyakorlatilag összeomlott orosz autóipar újrainduljon, azért állami szinten is mindent bevetnek új partnerek felkutatása érdekében. A Fontanka forrása megerősítette: "a kínaiakon kívül jelenleg nincs olyan külső partner, aki reálisan szóba jöhetne.” Maga az AvtoVAZ – ahogy hagyományosan teszi - nem kommentálta az értesüléseket. A Nissan egykori szentpétervári autógyárának első "kínai" összeszerelő szalagja várhatóan 2023-ban indul el. Putyin Ukrajna ellen indított agressziója nyomán a japánok úgy döntöttek, kivonulnak Oroszországból, így a vállalat az AvtoVAZ irányítása alá kerül. A Nissan autógyár eladásáról szóló megállapodást október 11-én hagyták jóvá. A szerződésben rögzítették, hogy AvtoVAZ megkapja a jogot a Nissan modellek pótalkatrészeinek gyártására, illetve és az értékesítés utáni szolgáltatások elvégzésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ezek a legolcsóbb villanyautók

2022.12.18.
Toplista: legolcsóbb villanyautók Magyarországon (2022. november) smart EQ fortwo, 60 kW (teljesítmény), 17,6 kWh (akkumulátor bruttó kapacitása), 159 km (megtehető hatótávolság WLTP-mérés szerint), 7,44 millió forint (bruttó ár) smart EQ fortwo cabrio, 60 kW, 17,6 kWh, 8,574 millió forint Dacia Spring Electric 45, 33 kW, 28,3 kWh, 230 km, 8,559 millió forint. Van belőle Cargo haszonjármű változat is, annak bruttó alapára 8,689 millió forint Volkswagen e-up!, 61 kW, 36,8 kWh, 260 km, 12,094 millió forint Mini Cooper SE, 135 kW, 32,6 kWh, 253 km, 12,573 millió forint Fiat 500e, 70 kW, 23,8 kWh, 190 km, 13,14 millió forint Mazda MX-30, 107kW, 35,5 kWh, 200 km, 13,25 millió forint Opel Corsa-e, 100 kW, 50 kWh, 330 km, 13,75 millió forint Hyundai Kona electric, 100 kW, 39,2 kWh, 305 km, 13,799 millió forint MG ZS EV, 130 kW, 51,1 kWh, 320 km, kb. 13,8 millió forint (cikkünk írásakor nem kapható) Nissan Leaf, 110 kW, 40 kWh, 270 km, 14,49 millió forint Opel Mokka-e, 100 kW, 50 kWh, 338 km, 14,6 millió forint Renault Zoe, 80 kW, 52 kWh, 395 km, 14,649 millió forint Peugeot e-208, 100 kW, 50 kWh, 340 km, 14,98 millió forint Kia e-Soul, 100 kW, 39,2 kWh, 277 km, 14,999 millió forint Citroën ë-C4, 100 kW, 50 kWh, 350 km, 15,06 millió forint Citroë ë-Berlingo, 100 kW, 50 kWh, 280 km, 15,295 millió forint; haszonjármű változatban is elérhető, nettó 8,03 millió forinttól Peugeot e-2008, 100 kW, 50 kWh, 320 km, 15,43 millió forint Honda e Advance, 113 kW, 35,5 kWh, 210 km, 15,499 millió forint; (olcsóbb és gyengébb változata jelenleg nem kapható) Fiat 500e cabrio, 87 kW, 42 kWh, 311 km, 15,645 millió forint Renault Kangoo Van E-Tech, 90 kW, 45 kWh, 300 km, 16,256 millió forint (bruttó) Renault Mégane E-Tech EV40, 96 kW, 40 kWh, 300 km, 16,349 millió forint DS 3 E-Tense, 115 kW, 54 kWh, 402 km, 16,39 millió forint Kia Niro EV, 150 kW, 64,8 kW, 460 km, 16,399 millió forint Peugeot e-Rifter,100 kW, 50 kWh, 274 km, 16,54 millió forint Dongfeng Seres 3, 120 kW, 53,6 kWh 301 km 18,6 millió forint (forrás: saját gyűjtés)
Címkék: 

Egyre több úttesten alvó embert gázolnak el Japánban

2022.12.18.
A koronavírus-járvány miatti szigorítások feloldásával egyre több embert vonz az éjszakai élet például Tokióban, és ezzel együtt nőtt az úton halálra gázolt alvó emberek száma - írja az MTI. A rendőrség beszámolója alapján az ilyen halálesetek száma megduplázódott az egy évvel ezelőttiekhez képest. Félő, hogy a következő két hétben, az ünnepek alatt a halálos áldozatok száma tovább nő majd, mert a pandémia miatt elmaradt ivászatokat, az úgynevezett bonenkai-esteket, ahol munka után az irodai dolgozók összegyűlnek, most megpróbálják pótolni. A halálos balesetek számának hirtelen növekedése miatt a rendőrség arra kérte a lakosokat, hogy az év végi "bonenkai-idény" alatt fogyasszanak kevesebb alkoholt. Az idén Tokióban halálra gázolt tíz ember közül mindegyik ivott, mielőtt az úttestre feküdt és elütötték - közölte a rendőrség. A közlekedési minisztérium egy humorista páros közreműködésével nyilvános tájékoztató filmet adott ki, amelyben a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire hívják fel a figyelmet, valamint közlekedésbiztonsági tanácsokkal látják el a lakosságot. A film szilveszterig 60 ezer taxiban is látható, ha az utas figyeli a felszerelt monitort, de egyéb helyeken is vetítik majd. A rendőrség ezenkívül arra kéri a személy- és árufuvarozó cégeket, hogy figyelmeztessék sofőreiket: éjszaka vezessenek lassabban, és fényszórójuk mindig legyen felkapcsolva. A bonenkaik szó szerint olyan évfelejtő bulik, amelyeken az emberek a sok, irodában töltött óra után összegyűlnek és "leeresztenek". De Tokión kívül más országrészekben is egyre több részeg alszik el az úttesten, főleg hétvégéken és az év végén, amikor amúgy is többet isznak az emberek. 2020-ban az okinavai rendőrség több mint hétezer ilyen esetet jegyzett fel, amit egyesek a sziget déli részén lévő kedvező időjárásnak, valamint egy erős helyi szeszesitalnak tulajdonítanak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója