„Büszkeség számunkra, hogy 2019 után ismét helyet adhatunk egy olyan rangos eseménynek, ahol a jövő fejlesztőinek drukkolhatunk. Kedves versenyzők, ti vagytok hazánk legjobb robotépítői korcsoportotokban. Rengeteget dolgoztatok ezért, s én szurkolok nektek, hogy közületek sokan jól szerepeljenek majd a világdöntőben is” – üdvözölte a World Robot Olympiad (WRO) nemzetközi lego robotépítési és programozási verseny mezőnyét köszöntő beszédében dr. Ballagi Áron, a Széchenyi István Egyetem Automatizálási Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. Dr. Ballagi Áron, a Széchenyi István Egyetem Automatizálási Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. Fotók: SZE Hozzátette: „Hamarosan egyre több robot vehet majd minket körbe a hétköznapokban. A jövő tehát a kezetekben van”. Az izgatottságtól csillogó gyermekarcokra tekintve dr. Ballagi Áron hangsúlyozta azt is, hogy a győri egyetem számára ezek a gyerekek jelentik az utánpótlást. Mint mondta, nagy öröm látni, hogy milyen felkészülten érkeztek a versenyzők. „Ha most lennék iskolás, biztosan beneveztem volna én is. Ilyen tapasztalatokkal nagy előnyre tehetnek szert a tanulók” – tette hozzá. A főszervező Edutus Egyetem vezérigazgatója, Szögi Zoltán a helyszín méltatása, és a győri egyetem nyitottsága mellett kiemelte, hogy versenyen első helyezést elérő csapatok esélyt kapnak arra, hogy a november 17-19. között megrendezendő dortmundi világdöntőn Németországban képviselhessék Magyarországot. Markó Milán a versenyen két kategóriában is dobogós, győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum egyik csapatát erősítette. Érdeklődésünkre elmondta, iskolájukban szinte hagyománya van a WRO-versenyeken való szereplésnek, ezért számára természetes volt a nevezés. „Csapatommal nagyon izgatottak voltunk az extra kihívások és az időnyomás alatti teljesítés miatt. Sokat tanultunk a felkészülés során és a verseny közben is” – fejtette ki a versenyző, aki a jövőben szívesen foglalkozna még a robotikával és a programozással is. A versenyre idén 133 magyar csapat regisztrált, közülük ötvenen jutottak a győri nemzeti döntőbe, ahol a fiataloknak saját tervezésű és készítésű LEGO robotokat kellett építeniük. Ezeket úgy programozták, hogy utána maguktól is teljesíteni tudják a szervezők által előre meghatározott pályát. Az idei év témája a „My robot, my friend”, azaz a gyerekek olyan robotokat építettek, amik a kerti munkákban, a mentési akciókban és a kórházi ellátásban segítenek. A szervezők ismertetése szerint a csapatok a versenyre előre megírt programmal érkezhettek, amik alapján a robotuknak meghatározott időre kellett teljesíteni a feladatot. A legjobb csapatok kiválasztásához a verseny folyamán többször is véletlenszerűen kerültek fel az elemek a pályára, így a robotoknak mindig az adott helyzethez kell alkalmazkodnia. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 76. évében elhunyt dr. Várlaki Péter okl. gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Egyetem professor emeritusa, tiszteletbeli doktora, a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola alapító tagja, egykori törzstagja - írták.  A győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola alapítása után szinte közvetlenül, 1972-ben csatlakozott az akkori főiskola oktatói karához. Négy évig dolgozott a jogelőd műszaki főiskolán. Aktívan részt vett az intézmény győri szakmai profiljának és oktatási kínálatának kialakításában. Kutatási területe a közúti járműdinamikai rendszerek modellezése és statisztikai identifikációja volt. Tudományos eredményeinek összefoglalásaként beadott akadémiai doktori értekezését 1988-ban védte meg, majd nem sokkal ezután egyetemi tanári kinevezést kapott. Tudományos alkotó munkája mellett nagy figyelmet fordított az oktatásra, a kutatói utánpótlásra. Több doktor-jelőlt témavezetőjeként az elméleti tudás és a gyakorlati szempontok alkalmazását alapértéknek tartotta. Munkájának eredménye, hogy szakterületének eredményei a nemzetközi oktatási térben is megjelentek. Szakmai, közéleti tevékenysége is rendkívül széles körű: a Magyar Mérnökakadémia alapító tagja, az MTA Közlekedéstudományi Bizottság tagja volt. Az Acta Polytechnica Hungarica, a Periodica Polytechnica, az Acta Technica Jaurinensis folyóiratok szerkesztőjeként is dolgozott. Számos szakmai díja közül kiemelendő az Akadémiai Díj. Sok évtizedes tudományos tapasztalataival hozzájárult a széchenyis közlekedési képzés fejlesztéséhez, a doktori iskola oktatóinak tudományos előre haladásához. Jelentős és példa értékű dr. Várlaki Péter mentori munkája a Járműipari Kutatóközpontban. A fiatal kutatómérnökök szemléletének alakítása, sokrétű gondolkodásuk fejlesztése új programot, közös sikereket hoztak a tekintélyes professzornak és a friss szakembereknek egyaránt. Az Egyetem dr. Várlaki Péter győri életútjának értékeit a közelmúltban a „professor emeritus” és a „Széchenyi István Egyetem tiszteletbeli doktora” címek adományozásával ismerte el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ki ne szeretne Budapest-belvárosi, emeleti lakásából kiköltözni egy közeli, művészetéről, kultúrájáról, gazdag szellemi életéről, ékszerdoboz-belvárosáról méltán híres, kedves város hangulatos, ódon épületébe, vagy kertes házába? Érthető e vágy, csak az a baj vele, hogy minél többen engednek neki, annál erősebben foszlik szét az idilli hely varázsa. Kilépve a meghitt otthon kapuján, lassan vonagló autófolyamban találja magát az ember, idegesítően sokáig tart bejutni a szomszédos fővárosba, és délután ugyanez ismétlődik meg hazafelé. Ennek elháríthatatlan földrajzi oka van: Szentendre a hegyek és a Duna közötti keskeny sávra épült. Az utóbbi évtizedekben nagy területeket parcelláztak fel a hegyoldalakból, a keskeny, meredek utcákba nem jár közösségi közlekedés, egy vagy több autójukra vannak utalva az emberek. Ráadásul nagy a város átmenő forgalma, a Dunakanyar települései, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu, s a sziget községei, Kisoroszi, Pócsmegyer. Szigetmonostor felől. Sok-sok kilométeres alagút elképzelhetetlen, de a Szentendrei-sziget védett Vízmű- és természetvédelmi területeire sem lehetne átterelni a forgalom egy részét. Mivel, nagyon helyesen, lezárták az átmenő gépjárműforgalom elől Szentendre kincsét, a Duna-korzót, az egész autóáradat a 11-es út négysávos városi szakaszán zúdul át, sok jelzőlámpánál meg-megállva. Milyen alternatívák állnak rendelkezésre? Vasút nincs, amely a túloldalon, Vác felé, korszerű, gyors, pontos kulturált, komfortos szerelvényekkel váltja ki az egyéni autózás kényszerét. A H5-ös HÉV viszont közlekedési skanzenbe illene, régimódi vagonjaival, lassú, dülöngélő, zajos döcögésével, ráférne egy átfogó felújítás, de annak vélhetően hónapokig tartó idején eluralkodna az őskáosz. A Volánbusz járatainak nincs és nem is férne el külön buszsávjuk, együtt araszolnak az autókkal. Kerékpár? Szentendre hegyoldalakra felnyúló részein jószerivel csak drága elektromos rásegítésű (pedelec) típusok jöhetnek számba. A rendszeres kerékpáros ingázásnak hazánkban még csekély a jelentősége, ellentétben néhány nálunk gazdagabb nyugati országgal. A 11-es úttal párhuzamos, helyenként pocsék állapotú régebbi kerékpárúton kívül van már egy újabb, tájilag nagyon szép út a Duna ártéri erdejében és a Lupa-tó mellett. Használják is mindkettőt, és ahány bicikli suhan rajtuk, annyival kevesebb gépkocsi torlódik a 11-esen. Magam is gyakran járom ezeket bringával, és világosan látom, hogy nem tömegek karikáznak rajtuk, hanem maroknyi sportember (ma reggel, ideális nyári időben négy bringás jött szembe velem). Netán kajak? Igen, Hesz Misa olimpiai aranyat nyert az 1968-as mexikói olimpián, többek között azzal, hogy Vácról kajakkal járt be budapesti edzéseire. Nyomdokába azóta sem lépett senki, ami teljesen érthető. Hol is kötne ki, hol tárolná kajakját napközben egy elszánt vízjáró? Komolyra fordítva a témát: a Duna igenis alkalmas közlekedésre! Valaha „kofahajók” jártak rajta, őstermelőket hozva budapesti piacokra. Ennek már nyoma sincs, kirándulóhajóknak is csak idegenforgalmi jelentőségük van, a Főváros sem használja ki kellően a kishajózásban rejlő lehetőségeket, amelynek különös aktualitást adhatna a rakpartok autóforgalom előli lezárásának időnként felbukkanó terve. Minap közlekedési elemző cikket kért tőlem a Szentendre és Vidéke lap, és eltűnődve a reménytelennek tűnő problémagubancon, eszembe jutott egy lehetséges megoldás – egyszerűen elvágni a gordiuszi csomót! Mi lenne, ha a Dunára terelnék át a napi ingázó személyforgalom egy részét? Mellette szól, hogy utakat bővíteni, hely hiányában, nem lehet, a személyszállítási igényt csökkenteni sem, egyéni személyszállító drónok megjelenése pedig még csak utópia, és az is marad. Szabad kapacitást egyedül a Dunán látok. Egy nagy befogadó képességű, sűrűn járó, aránylag gyors hajójárat, például a Batthyány térre vagy egyéb kikötőhelyekre is, sokaknak lehetne vonzó alternatíva a frusztráló autózás, vagy az izzasztó biciklizés helyett. Kényelmes ülőhelyről nézni az elvonuló panorámát, újságot olvasni, telefonon híreket nézni, zenét hallgatni, mennyire más, mint volán mögött szenvedni! Még ki kellene találni, hogy honnan indulna a hajójárat, Szentendréről, vagy akár Visegrádtól? Jégmentes teleinknek köszönhetően egész évben működhetne a hajózás. Persze ehhez legalább egy népszavazás, politikai akarat és jelentős forrás szükségeltetne, beleszámítva a megfelelő parkolóhellyel kiegészített, nívós hajóállomásokat is. Talán érdemes átgondolni, hogy mekkora lehetne a nyereség, mennyivel élhetőbb város lehetne Szentendre, ha a központjából egyenesen Budapest belvárosába lehetne eljutni, egy attraktív, gyors, komfortos hajón, és délután ugyanezt visszafelé. Csak gyakran arrafelé kajakozó sportemberként szólok, hogy ha netán lenne valami gondolatomból, amelyre mások már régóta eljuthattak, a hajótípus kiválasztásakor és az egész megszervezésekor ne feledjék, hogy a Szentendrei-Dunaág a rekreációs és versenyszerű kajakozás, kenuzás, evezés egyik hazai fellegvára – legyenek harmóniában a különböző szempontok! Szentendre és lakói megérdemelnének egy emberibb, vonzóbb közlekedési infrastruktúrát, a jelenleginél, még akkor is, ha tömeges, átgondolatlan kivándorlásukkal saját magukat juttatták csapdába!