Négy autó ütközött az M7-es autópályán a Balaton felé

2022.07.11.
Négy autó szenvedett ráfutásos balesetet az M7-es autópályán, a 62-es kilométer közelében, a Balaton felé vezető oldalon. Műszaki mentés céljából a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre.
Címkék: 

Európa megosztott a belső égésű motorok ügyében - ki hol áll?

2022.07.11.
2022. június végéig Franciaország volt az Európai Unió soros elnöke és fontos volt számukra, hogy elnökségük alatt megállapodás szülessen a környezetvédelmi tervekről.   A környezetvédelmi miniszterek ülésére (június 28-án került sor Luxemburgban, de ahelyett, hogy az egyes jogszabályokat külön-külön tárgyalták volna, a francia elnökség úgy döntött, hogy egybe gyúrják a kérdéses pontokat, amit azt jelentette,, hogy a Fit for 55 csomag nagy részét egyként tárgyalják és szavazzák meg. A szavazás során számos tagállam előre nyilvánvalóvá tette álláspontját – Olaszország, Bulgária, Portugália, Románia és Szlovákia amellett érvelt,csak az új autók 90 százalékának kelljen emisszió mentesnek lennie, ezzel pedig 2040-re tolták volna a 100%-os csökkentést. Azzal érveltek, hogy ez több időt adna az országoknak az elektromos autókra való átálláshoz szükséges töltési infrastruktúra kiépítésére, és – tekintettel az elektromos járművek többletköltségére – segíti az emberek pénztárcáját is. Lengyelország és Magyarország hasonlóan ellenezte a 2035-ös betiltást, Lengyelország azzal érvelt, hogy sem a piac, sem a fogyasztók nem állnak készen az elektromos járművekre való áttérésre. Európa más részein azonban határozottan támogatták a tiszta járművekre való átállásra irányuló javaslatot, több északi ország is előbbre hozta volna a céldátumot és már 2030-ra betiltották volna a hagyományos járműveket. Hollandia képviselői például felháborodásukat fejezték ki a céldátum elhasztalásának ötletére és ellenezték a szintetikus üzemanyagok megoldásként való használatát: „Nem fogadhatunk el semmiféle higítást… Ami a terítéken van, az a minimum, és ehhez ragaszkodnunk kell.” A legfontosabb kérdés persze Németország álláspontja volt: A német pénzügyminiszter már az ülés előtt kijelentette, hogy Németország nem fogja támogatni azokat az EU-terveket, amelyek az új belsőégésű motoros autók eladásának 2035-től való betiltását jelentenék, azzal érvelve, hogy egy ilyen lépés bezárná a kaput a „technológiai nyitottság” előtt, és gyakorlatilag felszámolná a szintetikus üzemanyagokat, mint alternatívát. Christian Lindner, a Szabad Demokraták (FDP) pénzügyminisztere elmondta, hogy a szintetikus üzemanyagok klímasemleges megoldást jelentenek a belső égésű motoros autók számára, amelyeket világszerte még sokáig fognak használni. Végül ez a felemás megoldás lett a nyertes – a 2035-ös céldátum marad, de zöld lámpát kaptak a szintetikus üzemanyagok. Természetesen nem meglepő, hogy elsősorban azok a tagállamok ellenezték a teljes tiltást, amelyek jelentős autóiparral rendelkeznek és munkavállalóik jelentős része dolgozik az autóiparban. Az elektromos autók hajtásláncai sokkal egyszerűbb szerkezetek, mint egy belső égésű motor, valamint egy elektromos autóhoz összességében is jelentősen kevesebb alkatrész szükséges, mint egy hagyományos modellhez. Mindezért a gyártók és beszállítók munkavállalóinak jövőjét fenyegetné a belső égésű motoros autók teljes tiltása. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hazánk legifjabb robotépítői versenyeztek

2022.07.11.
„Büszkeség számunkra, hogy 2019 után ismét helyet adhatunk egy olyan rangos eseménynek, ahol a jövő fejlesztőinek drukkolhatunk. Kedves versenyzők, ti vagytok hazánk legjobb robotépítői korcsoportotokban. Rengeteget dolgoztatok ezért, s én szurkolok nektek, hogy közületek sokan jól szerepeljenek majd a világdöntőben is” – üdvözölte a World Robot Olympiad (WRO) nemzetközi lego robotépítési és programozási verseny mezőnyét köszöntő beszédében dr. Ballagi Áron, a Széchenyi István Egyetem Automatizálási Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. Dr. Ballagi Áron, a Széchenyi István Egyetem Automatizálási Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. Fotók: SZE Hozzátette: „Hamarosan egyre több robot vehet majd minket körbe a hétköznapokban. A jövő tehát a kezetekben van”. Az izgatottságtól csillogó gyermekarcokra tekintve dr. Ballagi Áron hangsúlyozta azt is, hogy a győri egyetem számára ezek a gyerekek jelentik az utánpótlást. Mint mondta, nagy öröm látni, hogy milyen felkészülten érkeztek a versenyzők. „Ha most lennék iskolás, biztosan beneveztem volna én is. Ilyen tapasztalatokkal nagy előnyre tehetnek szert a tanulók” – tette hozzá. A főszervező Edutus Egyetem vezérigazgatója, Szögi Zoltán a helyszín méltatása, és a győri egyetem nyitottsága mellett kiemelte, hogy versenyen első helyezést elérő csapatok esélyt kapnak arra, hogy a november 17-19. között megrendezendő dortmundi világdöntőn Németországban képviselhessék Magyarországot. Markó Milán a versenyen két kategóriában is dobogós, győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum egyik csapatát erősítette. Érdeklődésünkre elmondta, iskolájukban szinte hagyománya van a WRO-versenyeken való szereplésnek, ezért számára természetes volt a nevezés. „Csapatommal nagyon izgatottak voltunk az extra kihívások és az időnyomás alatti teljesítés miatt. Sokat tanultunk a felkészülés során és a verseny közben is” – fejtette ki a versenyző, aki a jövőben szívesen foglalkozna még a robotikával és a programozással is. A versenyre idén 133 magyar csapat regisztrált, közülük ötvenen jutottak a győri nemzeti döntőbe, ahol a fiataloknak saját tervezésű és készítésű LEGO robotokat kellett építeniük. Ezeket úgy programozták, hogy utána maguktól is teljesíteni tudják a szervezők által előre meghatározott pályát. Az idei év témája a „My robot, my friend”, azaz a gyerekek olyan robotokat építettek, amik a kerti munkákban, a mentési akciókban és a kórházi ellátásban segítenek. A szervezők ismertetése szerint a csapatok a versenyre előre megírt programmal érkezhettek, amik alapján a robotuknak meghatározott időre kellett teljesíteni a feladatot. A legjobb csapatok kiválasztásához a verseny folyamán többször is véletlenszerűen kerültek fel az elemek a pályára, így a robotoknak mindig az adott helyzethez kell alkalmazkodnia. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nem hagyjuk, hogy lekéss róla!

2022.07.11.
A verseny három fordulóból épül fel. Az első megmérettetés egy 30 GKI-vizsgakérdésből álló online teszt, aminek a megoldására 30 perc áll a versenyzők rendelkezésére. Augusztus 28-ig, az online előselejtezőig heti rendszerességgel készülhetnek fel az ingyenes gyakorlótesztekkel. A legújabb itt érhető el >>> A következő állomás már az elődöntő szeptember 10-én és 11-én, ahol 30 versenyző csap össze. Mindkét napon 15-15 tehergépjármű-vezető indul. Leleményességükre, szakmai tudásukra és ügyességükre lesz leginkább szükségük. Kik kerülnek tovább? A 10 legmagasabb pontszámmal rendelkező versenyző készülhet a szeptember 24-i döntőre. A döntőt most már nyolcadik éve rendezik meg a zsámbéki drivingcamp Hungary egyedülálló vezetéstechnikai pályáján. Itt olyan izgalmas szimulációs helyzetekkel találkozhatnak a versenyzők, amiket biztonságos környezetben próbálhatnak ki. Tehergépjármű-vezetőként felelősek a saját és mások életéért a közutakon, maximálisan uralniuk kell a járművüket, megoldani olyan szituációkat, amik nem is annyira egyértelműek és csak filmekben láthatóak. Magyarország 2022-es legjobb kamionsofőrje nettó 2 millió forintot vihet haza, ami egyedüli nyeremény, ahogyan a verseny is az országban! Az idei évtől pedig a győztes képviselheti a magyar tehergépjármű-vezetőket a nemzetközi DAF Driver Challenge 2023-as döntőjén Luxemburgban. https://youtu.be/n86PbcsI5Jc A pénz nyereményen kívül a döntő minden szurkolónak és kilátogató családnak élményt nyújt. Interaktív, szórakoztató közlekedésbiztonsági programokkal válik még élménydúsabbá ez a nap mindenki számára! Találkozzunk szeptember 24-én Zsámbékon! Adja meg magának az esélyt a nyereményre és nevezzen be még ma >>> További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Meghalt Várlaki Péter

2022.07.11.
Megrendülten tudatjuk, hogy életének 76. évében elhunyt dr. Várlaki Péter okl. gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Egyetem professor emeritusa, tiszteletbeli doktora, a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola alapító tagja, egykori törzstagja - írták.  A győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola alapítása után szinte közvetlenül, 1972-ben csatlakozott az akkori főiskola oktatói karához. Négy évig dolgozott a jogelőd műszaki főiskolán. Aktívan részt vett az intézmény győri szakmai profiljának és oktatási kínálatának kialakításában. Kutatási területe a közúti járműdinamikai rendszerek modellezése és statisztikai identifikációja volt. Tudományos eredményeinek összefoglalásaként beadott akadémiai doktori értekezését 1988-ban védte meg, majd nem sokkal ezután egyetemi tanári kinevezést kapott. Tudományos alkotó munkája mellett nagy figyelmet fordított az oktatásra, a kutatói utánpótlásra. Több doktor-jelőlt témavezetőjeként az elméleti tudás és a gyakorlati szempontok alkalmazását alapértéknek tartotta. Munkájának eredménye, hogy szakterületének eredményei a nemzetközi oktatási térben is megjelentek. Szakmai, közéleti tevékenysége is rendkívül széles körű: a Magyar Mérnökakadémia alapító tagja, az MTA Közlekedéstudományi Bizottság tagja volt. Az Acta Polytechnica Hungarica, a Periodica Polytechnica, az Acta Technica Jaurinensis folyóiratok szerkesztőjeként is dolgozott. Számos szakmai díja közül kiemelendő az Akadémiai Díj. Sok évtizedes tudományos tapasztalataival hozzájárult a széchenyis közlekedési képzés fejlesztéséhez, a doktori iskola oktatóinak tudományos előre haladásához. Jelentős és példa értékű dr. Várlaki Péter mentori munkája a Járműipari Kutatóközpontban. A fiatal kutatómérnökök szemléletének alakítása, sokrétű gondolkodásuk fejlesztése új programot, közös sikereket hoztak a tekintélyes professzornak és a friss szakembereknek egyaránt. Az Egyetem dr. Várlaki Péter győri életútjának értékeit a közelmúltban a „professor emeritus” és a „Széchenyi István Egyetem tiszteletbeli doktora” címek adományozásával ismerte el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Leállt a Tesla német gyára

2022.07.11.
Majdnem négy hónappal az indulás után hétfőn kéthetes termelési szünetet tart a grünheidei Tesla gyár. Ezt már nagyon régen bejelentették az alkalmazottaknak – közölte pénteken kérésre az IG Metall. Az ilyen nyári leállások nem ritkák az autóiparban. A fotó csak illusztráció. Fotó: Tesla Markus Sievers, a szakszervezet szóvivője a Tesla által bejelentett hatszázalékos béremelés ellenére elégedetlenségről számolt be a munkaerő körében. A háttér az, hogy az újonnan felvett alkalmazottak több pénzt kapnak, mint néhány hónappal ezelőtt az újonnan érkezők. Ez pedig a szakképzett munkaerő megtalálásának növekvő problémáinak tudható be. Elon Musk Tesla főnök egyetlen európai gyárát márciusban nyitották meg hivatalosan a Berlin melletti Grünheidében. A cég évente 500 000 elektromos autót szeretne ott gyártani 12 000 alkalmazottal. A gyártás azonban még felfutás alatt áll. Musk nemrég megerősítette, hogy hetente 1000 autó készül. A dpa információi szerint 2023 első negyedévére 5000-nek kell lennie. A kéthetes gyártási szünetet a gyári karbantartásra kell fordítani – áll a közleményben. Az üzem jelenleg mintegy 5000 alkalmazottat foglalkoztat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Így lenne megoldható Szentendre közlekedése

2022.07.10.
Ki ne szeretne Budapest-belvárosi, emeleti lakásából kiköltözni egy közeli, művészetéről, kultúrájáról, gazdag szellemi életéről, ékszerdoboz-belvárosáról méltán híres, kedves város hangulatos, ódon épületébe, vagy kertes házába? Érthető e vágy, csak az a baj vele, hogy minél többen engednek neki, annál erősebben foszlik szét az idilli hely varázsa. Kilépve a meghitt otthon kapuján, lassan vonagló autófolyamban találja magát az ember, idegesítően sokáig tart bejutni a szomszédos fővárosba, és délután ugyanez ismétlődik meg hazafelé. Ennek elháríthatatlan földrajzi oka van: Szentendre a hegyek és a Duna közötti keskeny sávra épült. Az utóbbi évtizedekben nagy területeket parcelláztak fel a hegyoldalakból, a keskeny, meredek utcákba nem jár közösségi közlekedés, egy vagy több autójukra vannak utalva az emberek. Ráadásul nagy a város átmenő forgalma, a Dunakanyar települései, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu, s a sziget községei, Kisoroszi, Pócsmegyer. Szigetmonostor felől. Sok-sok kilométeres alagút elképzelhetetlen, de a Szentendrei-sziget védett Vízmű- és természetvédelmi területeire sem lehetne átterelni a forgalom egy részét. Mivel, nagyon helyesen, lezárták az átmenő gépjárműforgalom elől Szentendre kincsét, a Duna-korzót, az egész autóáradat a 11-es út négysávos városi szakaszán zúdul át, sok jelzőlámpánál meg-megállva. Milyen alternatívák állnak rendelkezésre? Vasút nincs, amely a túloldalon, Vác felé, korszerű, gyors, pontos kulturált, komfortos szerelvényekkel váltja ki az egyéni autózás kényszerét. A H5-ös HÉV viszont közlekedési skanzenbe illene, régimódi vagonjaival, lassú, dülöngélő, zajos döcögésével, ráférne egy átfogó felújítás, de annak vélhetően hónapokig tartó idején eluralkodna az őskáosz. A Volánbusz járatainak nincs és nem is férne el külön buszsávjuk, együtt araszolnak az autókkal. Kerékpár? Szentendre hegyoldalakra felnyúló részein jószerivel csak drága elektromos rásegítésű (pedelec) típusok jöhetnek számba. A rendszeres kerékpáros ingázásnak hazánkban még csekély a jelentősége, ellentétben néhány nálunk gazdagabb nyugati országgal. A 11-es úttal párhuzamos, helyenként pocsék állapotú régebbi kerékpárúton kívül van már egy újabb, tájilag nagyon szép út a Duna ártéri erdejében és a Lupa-tó mellett. Használják is mindkettőt, és ahány bicikli suhan rajtuk, annyival kevesebb gépkocsi torlódik a 11-esen. Magam is gyakran járom ezeket bringával, és világosan látom, hogy nem tömegek karikáznak rajtuk, hanem maroknyi sportember (ma reggel, ideális nyári időben négy bringás jött szembe velem). Netán kajak? Igen, Hesz Misa olimpiai aranyat nyert az 1968-as mexikói olimpián, többek között azzal, hogy Vácról kajakkal járt be budapesti edzéseire. Nyomdokába azóta sem lépett senki, ami teljesen érthető. Hol is kötne ki, hol tárolná kajakját napközben egy elszánt vízjáró? Komolyra fordítva a témát: a Duna igenis alkalmas közlekedésre! Valaha „kofahajók” jártak rajta, őstermelőket hozva budapesti piacokra. Ennek már nyoma sincs, kirándulóhajóknak is csak idegenforgalmi jelentőségük van, a Főváros sem használja ki kellően a kishajózásban rejlő lehetőségeket, amelynek különös aktualitást adhatna a rakpartok autóforgalom előli lezárásának időnként felbukkanó terve. Minap közlekedési elemző cikket kért tőlem a Szentendre és Vidéke lap, és eltűnődve a reménytelennek tűnő problémagubancon, eszembe jutott egy lehetséges megoldás – egyszerűen elvágni a gordiuszi csomót! Mi lenne, ha a Dunára terelnék át a napi ingázó személyforgalom egy részét? Mellette szól, hogy utakat bővíteni, hely hiányában, nem lehet, a személyszállítási igényt csökkenteni sem, egyéni személyszállító drónok megjelenése pedig még csak utópia, és az is marad. Szabad kapacitást egyedül a Dunán látok. Egy nagy befogadó képességű, sűrűn járó, aránylag gyors hajójárat, például a Batthyány térre vagy egyéb kikötőhelyekre is, sokaknak lehetne vonzó alternatíva a frusztráló autózás, vagy az izzasztó biciklizés helyett. Kényelmes ülőhelyről nézni az elvonuló panorámát, újságot olvasni, telefonon híreket nézni, zenét hallgatni, mennyire más, mint volán mögött szenvedni! Még ki kellene találni, hogy honnan indulna a hajójárat, Szentendréről, vagy akár Visegrádtól? Jégmentes teleinknek köszönhetően egész évben működhetne a hajózás. Persze ehhez legalább egy népszavazás, politikai akarat és jelentős forrás szükségeltetne, beleszámítva a megfelelő parkolóhellyel kiegészített, nívós hajóállomásokat is. Talán érdemes átgondolni, hogy mekkora lehetne a nyereség, mennyivel élhetőbb város lehetne Szentendre, ha a központjából egyenesen Budapest belvárosába lehetne eljutni, egy attraktív, gyors, komfortos hajón, és délután ugyanezt visszafelé. Csak gyakran arrafelé kajakozó sportemberként szólok, hogy ha netán lenne valami gondolatomból, amelyre mások már régóta eljuthattak, a hajótípus kiválasztásakor és az egész megszervezésekor ne feledjék, hogy a Szentendrei-Dunaág a rekreációs és versenyszerű kajakozás, kenuzás, evezés egyik hazai fellegvára – legyenek harmóniában a különböző szempontok! Szentendre és lakói megérdemelnének egy emberibb, vonzóbb közlekedési infrastruktúrát, a jelenleginél, még akkor is, ha tömeges, átgondolatlan kivándorlásukkal saját magukat juttatták csapdába!  
Címkék: 

Újabb frissítést kapott a Lexus ES

2022.07.10.
A 2018-ban bemutatott, majd 2021-ben széleskörűen frissített, komoly népszerűségnek örvendő Lexus szedánt a következő évre az üzleti és magánvásárlók számára is még vonzóbbá teszi a japán prémiumgyártó. A 2023-as modellévtől kezdve ugyanis még tovább csiszolták a modellt, éppen ott nyúltak hozzá, ahol a felhasználók többre vágytak. Ilyen volt elsősorban a multimédiás rendszer fejlesztése és a kapcsolódási lehetőségek bővítése: az új rendszer gyorsabb, logikusabb, könnyebben kezelhető és lényegesen több azonnali információval szolgál. Mindez részben a felhő alapú navigációnak köszönhető, amely valós idejű forgalmi adatokkal, naprakész üzemanyagárakkal és aktuális parkolási opciókkal szolgál. A rendszer ennek ellenére nem támaszkodik teljes mértékben az internethozzáférésre: ha bármi miatt megszakadna a kapcsolat, akkor is működőképes marad. A 21. században elképzelhetetlen lenne az élet okostelefonok nélkül, ezért a Lexus munkatársai erre két szempontból is gondoltak. Egyrészt természetesen az okostelefonok képernyőjének tükrözése is megoldott, Apple Carplay esetén akár vezeték nélkül is, míg Android Auto esetén kábellel csatlakozva. Másrészről az okostelefonról is vezérelhetjük az autó egyes funkcióit, méghozzá a Lexus Link alkalmazásból. Mivel az autó saját internet-hozzáféréssel rendelkezik, így még a közelében sem kell lenni: bárhonnan nyithatók és zárhatók az ajtók, bekapcsolható a vészvillogó, sőt, akár még az autó utastere is a kívánt hőmérsékletre klimatizálható az indulás időpontjára. Ráadásul innentől lehetőség nyílik az e-Care használatára és az autó távoli diagnosztikájára is. Ha meghibásodás történne, akkor a szerviz akár a világ másik végéről is le tudja kérni a pillanatnyi adatokat és a tárolt előzményeket is, így akár akkor is kideríthető a hiba forrása, ha az aktuálisan éppen nem áll fenn. Ezekhez az adatokhoz bármelyik Lexus márkaszervizben hozzá tudnak férni, így megoldható, hogy a tulajdonos ott szervizeltesse autóját, ahol számára az adott időpontban a legkényelmesebb. További fontos újítás a 19 európai nyelven értő beszédfelismerés, amely a frissítés után a „Hey Lexus!” hívószóra automatikusan aktiválódik, és a korábbinál informálisabb parancsokra is reagál. Ha például be szeretnénk kapcsolni a klímát, akkor innentől elég lesz annyit mondani a pontos utasítás helyett, hogy „Melegem van!”. Szintén az egyszerűbb és 21. századibb beltér víziójával nyúltak a műszefal középkonzoljához is. Az irányváltó mellett elhelyezett érintőpad ugyanis eltűnt, a helyén a jövőben két praktikus pohártartó kapott helyet. Ezzel funkcióiból nem vesztett az autó központi rendszere, egyedül annyi változott, hogy innentől a kormányról és az érintőképernyőről vezérelhető a rendszer, ezzel egyszerűbb és letisztultabb összképet és használhatóságot kínálva. Így észszerűbb helyre kerülhetett a vezeték nélküli töltőpad is, logikusan ide költöztek az USB-A és USB-C portok is. A leglátványosabb különbség a beltérben mégis a színvilág, innentől ugyanis megváltozik a paletta: a Rich Cream árnyalatot az Ammonite Sand váltja. A modell külső megjelenését illetően fontos változás, hogy az új modellévtől az F Sport dizájncsomag is választható, amely most válik először elérhetővé az európai piacon az ES-nél. Ebben az esetben sportosabb vonásokkal, F Sport logókkal, feketére fényezett, 19 colos könnyűfém felniszettel valamint tízféle különböző, exkluzív karosszéria-színárnyalatban kérhető az ES. A hajtáslánc terén csak regionálisan lesz számottevő változás: az ES 300h öntöltő hibrid változatot négy új piacon vezeti be a Lexus: Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova és Ukrajna is megkapja a környezetbarátabb és kifinomultabb, mégis erősebb és dinamikusabb hibrid változatot, amelyet a hazai piacon mi már jól ismerünk. A 2023-as modellévre frissített Lexus ES szedánt augusztusban kezdik gyártani, így az első példányokat várhatóan októberben átvehetik a vásárlók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Bentayga új csúcsmodellje olyan, mint egy wellness-központ

2022.07.10.
Az elmúlt hét év során a Bentley Bentayga bebizonyította, hogy helye van a luxus terepjáró szegmensben azzal, hogy a hibrid technológiát és haute couture öltönyhöz hasonlóan testre szabott megoldásokat kínál. Ez a brit modell a Crewe SUV hosszabb tengelytávú változata (ahogyan a nevében is szerepel: EWB: extended wheelbase) és arra hivatott, hogy hírességeket szállítson a világ legmesésebb helyeire.   Az autó aránya és vonalvezetése gyakorlatilag megegyezik elődjével, de a 18 cm-rel megnövelt tengelytávnak köszönhetően a teljes hossz 5,14 méterről 5,32 méterre nőtt, és ez a plusz az utastér még előnyösebb helykihasználását szolgálja. Ekkora térben már lehet merészet álmodni, elrugaszkodni a megszokottól és olyan fényűző kényelemmel várni az utasokat, mintha azok egy wellness-központba váltottak volna belépőt. A Bentayga négy- és ötüléses konfigurációban készül, a cég kombinatorikai szakemberei szerint elképesztő, 24 milliárd lehetséges testreszabási lehetőséggel. A kárpitok színe, anyaga, mintázata kombinálható a megszámlálhatatlan funkcionális- és díszítőelemmel, egy olyan térben, ahol a hangsúly a kényelmen és az infotainment rendszeren van és ahol intelligens ülések emelik a már tradicionálisan extra nívót. A Bentley Airline Seat Specification néven futó szolgáltatás része a huszonkét testhelyzet-beállítási lehetőség és az automatikus klímaérzékelés. A testtartás-beállító rendszer az ülés hat zónájában a különböző nyomásokra reagálva mikrobeállításokat végez. A rendszer három óra alatt akár 177 változtatásra is képes, javítva a kényelmet és minimalizálva a fáradtságot utazás közben. A Seat Auto Climate pedig érzékeli az utasok hőmérsékletét és a felület páratartalmát, és meghatározza, hogy fűtsön, szellőztessen, vagy kombinálja a két funkciót, hogy a bent ülőknek a legjobb hőkomfortot biztosítsa. Fűtött középső kartámasz és ajtókartámasz, Relax Mode 40 fokban dönthető ülésekkel és Business Mode az utastér irodává alakításával - az innovatív technológia csúcsa ez a Bentayga EWB. A cég pontos árat még nem közölt az autóról, ami az év végén kerül forgalomba, de várhatóan 300.000 fontba fog kerülni a full-extrás utazás. A cirka 150 millió forintért a Bentayga EWB 542 lóerőt produkál, 290 km/óra végsebességet tud és 4,6 másodperc alatt gyorsul százra.      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója