6,3 százalékkal nőtt az üzemanyag-fogyasztás

2016.10.12.
A tájékoztatás szerint 2,511 milliárd liter üzemanyagot értékesítettek idén szeptember végéig a szövetség tagvállalatai által üzemeltetett töltőállomásokon. Ebből 1,529 milliárd liter gázolaj, 981 millió liter benzin volt. A gázolajon belül dízelből 1,418 milliárd liter fogyott, ami 5,4 százalékos növekedés, prémium dízelből pedig jelentősen, 37,6 százalékkal többet tankoltak, mint egy éve, így 110 millió litert értékesítettek. A benzinen belül a legtöbb a 95-ös motorbenzinből fogyott, 932 millió liter, ami 3,6 százalékos növekedés. Az összes típus közül egyedül a 98-as motorbenzin fogyasztása csökkent a vizsgált időszakban, 2,8 százalékkal, 3,33 millió literre. A prémium motorbenzinből több mint harmadával, 35,7 százalékkal több fogyott, mint egy éve, így 46 millió liter értékesítettek ebből a típusból - derült ki az adatokból.
Címkék: 

Opten: megerősödtek a taxitársaságok az elmúlt években

2016.10.12.
A céginformációs szolgálat adatai szerint a szektorban mintegy 800 cég működik 2000 alkalmazottal, mellettük azonban 6000 egyéni vállalkozó is dolgozik. Az Opten szerint a taxitársaságok - néhány cég kivételével - megerősödve kerültek ki a közösségi autószolgáltatókkal vívott harcból, egyelőre azonban kérdésesnek tartották, hogy az online kassza 2017-es bevezetésének milyen hatása lesz. A szürkegazdaság visszaszorulásával a nagyobb társaságok tovább erősödhetnek, ugyanakkor visszaszorulhatnak azok az egyéni vállalkozók és a mikrovállalkozások, amelyek eddig ügyeskedéssel termelték ki a költségeiket. Így várhatóan nőni fog a cégtörlések száma, a piac tisztulása ugyanakkor kedvező lehet az utasok és a gazdaság számára is - írták.

Vigh László a zalai járműipari tesztpálya miniszteri biztosa

2016.10.12.
A kinevezésről szerdán tartott sajtótájékoztatón Vigh László felidézte, májusban döntött a kormány az Európában is egyedülálló járműipari tesztpályáról. Az építéséhez és az üzemeltetéséhez egy profitorientált állami céget hoznak létre, a miniszteri biztos feladata pedig az, hogy segítse a minél gyorsabb megvalósítást, s ehhez európai uniós fejlesztési források bevonására is számít - mondta. Vigh László közölte, egy kisebb város épül fel Zalaegerszeg határában, ami nemcsak a város fejlődésének lesz a motorja, de jelentős hatással lehet a megye, illetve a tágabb régió lehetőségeire, s a kormány abban bízik, hogy a tesztpálya az ország GDP-jében is "láthatóvá" válik. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere arról beszélt, hogy a város mintegy 7 milliárd forint értékben 250 hektáros terület ad a beruházáshoz, továbbá 3 milliárdot a helyi területfejlesztési programból a közművesítéshez és az útépítéshez. A tesztpálya közvetve és közvetlenül mintegy 350 új mérnöki álláshelyet teremt, ezért fejleszteni kell a szakember-utánpótlást, a szakképzést és a műszaki felsőoktatást. Az országban elsőként tesztmérnökképzést is indít a Pannon Egyetem a zalai megyeszékhelyen. Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott elmondta, a létesítmény mihamarabbi megvalósítását a határidők lerövidítésével, az eljárások egyszerűsítésével segítik a kormányhivatal szakigazgatási szervei.
Címkék: 

Halálos baleset az 55-ös számú főúton

2016.10.12.
A jelenleg rendelkezésre álló információnk alapján az 55-ös számú főút 65-ös kilométerénél - Mélykút belterületén - 2016. október 12-én 7 óra körül egy helyi kerékpáros nem tett eleget az elsőbbségadási kötelezettségének és a főúton történő átkelése során a Baja felől Mélykút irányába közlekedő tehergépkocsi elé hajtott, ami ennek következtében elütötte. A baleset következtében az 59 éves mélykúti férfi kórházba szállítását követően életét vesztette. A baleset körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
Címkék: 

Itt az új Fiesta ST ötajtós karosszériával

2016.10.12.
Az ötajtós Fiesta ST praktikusabb a mindennapos használat során, hiszen a hátsó utasok könnyebben tudnak ki- és beszállni, illetve a szülők egyszerűbben ültethetik be hátulra a kisgyermekeket. Ugyanakkor nem csorbult az autó teljesítménye és menetdinamikája, amit már a forgalmazás első évében több mint 20 díjjal ismertek el világszerte. A modell 1,6 literes EcoBoost benzinmotorjának 182 lóereje és 240 Nm forgatónyomatéka 6,9 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órás sebességre az autót, amelynek üzemanyag-fogyasztása 6,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 141 g/km.  A futóművet, a kormányművet és a fékrendszert a Ford Performace tuningolta, és a Fiesta ST menetdinamikáját emeli a továbbfejlesztett Nyomatékvektor Szabályozás (ami kanyarodás közben fékezi az ívbelső első kereket, javítva ezzel az útfogást, és a sebesség csökkenése nélkül mérsékelve az alulkormányzottságot), valamint a 3 üzemmódba kapcsolható Elektronikus Stabilitásvezérlés. - 2013-as bevezetése óta több mint 38 ezer Fiesta ST-t adtunk el Európában, ugyanakkor egyre több vásárlónk kérdezte tőlünk, hogy lehetséges lenne-e ötajtós kivitelben is gyártani ezt a modellt - mondta el Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Az új, ötajtós Fiesta ST elérhető áron kínálja a Ford Performace vezetési élményét, ami ezentúl még több vásárló számára jelent majd vonzerőt.” A Ford számításai szerint az ötajtós változat a Fiesta ST európai eladásainak akár 25 százalékát is kiteheti. Az autót továbbra is a Fiesta ST jellegzetes stíluselemei díszítik: 17 colos könnyűfém keréktárcsák, egyedi hűtőrács, dinamikus formavilágú fényszórók és hátsó diffúzor. Az öt választható fényezés között a Race Red és a Spirit Blue árnyalat is szerepel, az utastérben pedig különleges ST-mintázattal díszített Recaro ülések várják az utasokat. A Ford idén mutatta be az új, 200 lóerős Fiesta ST200 modellt is, ami kizárólag háromajtós karosszériával rendelhető; ez a változat 6,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás tempóra.
Címkék: 

11,06 milliárd dollár a Nissan márkaértéke

2016.10.12.
- A márkaerő növelése az elmúlt öt év során központi szerepet kapott a cég minden tevékenységében, és nagyon biztató, hogy erőfeszítéseink évről évre visszaigazolást nyernek ezen a tekintélyes márkarangsoron keresztül is  – mondta el Roel de Vries, a Nissan marketingért és márkastratégiáért felelős alelnöke. „A tény, hogy a Nissan továbbra is a leggyorsabban növekvő autóipari márka maradt, még inkább megerősíti, hogy a termékeink mögött álló filozófia és a jövőre vonatkozó elképzeléseink vásárlóink megelégedésére szolgálnak.” Az újabb elismerés mindemellett tükrözi a Nissan azon erőfeszítéseit is, hogy a márka folyamatosan erősödő láthatósága az erőteljes üzleti teljesítmény egyik hajtóereje is legyen. A Nissannak egyebek mellett a biztonságosabb, fenntarthatóbb, de egyben élménydúsabb vezetést ígérő Intelligens Mobilitás jövőképének ismertetésével sikerült lényegesen proaktívabb módon fokoznia a márkanév vonzerejét. Az elmúlt év során a Nissan a márka ismertségét több, kiemelt nyilvánosságot biztosító szponzori megállapodással is erősítette, a 2016-os riói olimpiától az UEFA Bajnokok Ligájáig. Az Interbrand tanulmánya a márkarangsorban való előrelépés hátterében álló tényezők közül külön kiemelte egyebek mellett a következőket:     - a digitális platformok és technológiák stratégiailag átgondolt használatával megvalósított, a márkaismertség növelését célzó hosszú távú vízió;     - a járművek hálózatba kapcsolására és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére irányuló partnerségi megállapodások olyan iparági szereplőkkel, mint a Microsoft;     - olyan innovatív új modellek kifejlesztése, mint a ProPilot technológiával felszerelt Serena vagy a GT-R NISMO;     - a Nissan vevőelégedettség iránti erős elkötelezettsége; valamint     - a Nissan sikeres kísérlete a márkaarculat modern, újszerű megjelenítésére a Tokió Ginza negyedében nemrégiben megnyitott Nissan Crossing bemutatóteremmel. A „Best Global Brands” az Interbrand évente publikált jelentése a világ legértékesebb kereskedelmi márkáiról. Az Interbrand módszere a vállalatot mint vagyontárgyat érintő beruházásokat és menedzsmentdöntéseket vizsgálja, figyelembe véve a pénzügyi teljesítményt, a márka vásárlási döntési folyamatokban betöltött szerepét, illetve erősségét.
Címkék: 

Óránként 3611 autót adtak el Kínában szeptemberben

2016.10.12.
A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) szerdán azt közölte, hogy 2,6 millió autót adtak el az országban a múlt hónapban. Kínában ezzel már a harmadik egymást követő hónapban nőtt az autópiac, augusztusban 24,2 százalékos, júliusban 23 százalékos bővülést jegyeztek fel. Az ázsiai országban az idei első kilenc hónapban az autóeladások 13,2 százalékkal nőttek éves összevetésben. Kínában tavaly 21,1 millió személygépkocsit értékesítettek, 7,3 százalékkal többet, mint 2014-ben. A növekedés 2014-ben 10 százalék, 2013-ban 16 százalék volt. Elemzők az idei évre 7,8 százalékos növekedést és 22,76 milliós értékesítést várnak.
Címkék: 

Márkaértékből jeles a MINI

2016.10.12.
Egy érzelmekre építő, kimagaslóan hiteles márka, vonzó termékpalettával és rendhagyó márkakommunikációs megoldásokkal: a MINI szisztematikus átalakítása sikeresnek bizonyult. A világmárkák piaci értékét vizsgáló Interbrand vállalatcsoport legfrissebb felmérése szerint a brit kisautó-gyártó abszolút értéke egy év alatt nem kevesebb, mint 18 százalékkal növekedett, amely a TOP 100-as rangsor legkiugróbb értéknövekedésének számít a prémium autógyártók mezőnyében – két másik márkával holtversenyben. Az Interbrand összeállítása szerint mintegy 4,9 milliárd amerikai dollárra becsült abszolút értékével a MINI tíz helyet javítva immáron a világ 88. legértékesebb márkája. Az elmúlt évek során a MINI kimagasló márkaérték-növekedésről tett tanúbizonyságot. Miközben 2014-ben még nem tudott betörni az Interbrand TOP 100-as listájára, 2015-ben már a 98. helyen debütált, amelyet most, egy évvel később a 88. helyre javított fel. - A márka értékének növekedése egyenes ágon következik abból, hogy egyre több embernek vagyunk képesek örömet okozni – vagyis kiszolgálni a szenvedélyüket és az ő igényeik szerint dolgozni – mondta Sebastian Mackensen, a MINI márka alelnöke. A brit kisautó-gyártó eme rendkívül látványos márkaérték-növekedése a 2015-ben bejelentett átfogó márkaarculati átalakítás eredménye. A MINI új márkaképét egyedi dizájn, hitelesség és kimagasló szintű megbízhatóság jellemzi, amely a vizuális megjelenésben és a vadonatúj stílusú márkakommunikációs megoldásokban is visszaköszön. Holisztikus frissítésen átesett minőségpolitikájának köszönhetően a brit kisautó-gyártó az ajtón kívül hagyja a szükségtelen és felesleges dolgokat, hogy még több időt és energiát fektethessen az igazán fontos szempontokra és csak a lényegre összpontosítson, amelyet hamisítatlanul egyedi stílusban prezentál. „A márka folyamatosan fejlődik, s jelenleg épp egy globális újrapozícionálás kellős közepén vagyunk. A MINI nem csupán egy érzelmekben gazdag autógyártó vállalat, de egy hiteles, nagyvárosi környezetre koncentráló életmódmárka is, amely számos új területen lép be a piacra” – tette hozzá Sebastian Mackensen. A MINI kimagasló márkaérték-növekedése szembetűnő párhuzamot mutat az brit kisautó-gyártó globális értékesítési eredményével: 2016 első nyolc hónapjában 223 913 darab jármű talált gazdára világszerte, amely 5,7 százalékkal szárnyalja túl az egy évvel korábbi eladásokat. A prémiumgyártó legnépszerűbb terméke a MINI Clubman és a nemrégiben bemutatott hatajtós élsportolóval bővült MINI John Cooper Works modellcsalád, valamint az idén tavasszal leleplezett új MINI Cabrio. Az Interbrand 2016-ban immáron tizenhetedik alkalommal állította össze a világ legértékesebb márkáit rangsoroló TOP 100-as listát, amelyet évről évre frissít. A vállalatcsoport folyamatosan vizsgálja, hogy mi minden határozza meg a világ vezető márkáinak sikerességét, az értékelés szempontjai között pedig az egyes vállalatok termékeihez és szolgáltatásaihoz kapcsolódó gazdasági növekedés, az ügyfélkörök visszajelzései és az adott márka globális szerepvállalása is szerepel. A 2015-ben kiadott legutóbbi TOP 100-as listához képest a világ legértékesebb márkái átlagosan 4,8 százalékos értéknövekedést értek el.
Címkék: 

Concorde-alkatrészeket árvereznek el Toulouse-ban

2016.10.12.
A tételek között szerepel menükártya, csavar, poggyásztároló, széksor, de lehet venni futóműről származó gumit, műhorizontot is. A legdrágább tétel egy repülési műszer, egy úgynevezett Mach-számláló, amellyel a gép hangsebességét mérték. A gép a hangsebesség kétszeresével repült az óceán fölött. Az első Concorde forgalomba állításának januárban lesz 41 éve. Az elsősorban a francia Air France és a brit British Airways által üzemeltetett gépek három óra alatt tették meg a London-New York távolságot. A forgalomból 2003 októberében vonták ki őket, miután a szeptember 11-i terrortámadások miatt jelentősen csökkent az utasforgalom, valamint egy 2000 júliusában történt, 113 halálos áldozatot követelő balesetben lezuhant az egyik példány. Az aukció előtt október 22. és 30. között Toulouse-ban kiállítják az árverezésre kerülő tárgyakat.

Százzal is mehet a tamtrain Szeged és Vásárhely között

2016.10.12.
- Légrugózás szolgálja az utasok kényelmét a dízel és elektromos üzemmódú Citylink Hybrid Tramtrainen, amelyen vécé is van. Ilyen villamos motorvonat fut már a kelet-németországi Chemnitzben - írta a delmagyar.hu. az Index információira hivatkozva. Szeged és Hódmezővásárhely között is piros-fehér-zöld festésű Citylink Hybrid Tramtrain közlekedhet majd. A hírportál Berlinben szerezte az információit, ahol a napokban ért véget a világ egyik legnagyobb vasúti szakkiállítása, az InnoTrans. A szakági hírek szerint a (Stadler által megvásárolt) Vossloh cég tervezte Citylink szerelvény lehet nálunk a befutó. A delmagyar.hu megkérdezte erről a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-t. – A járművek beszerzéséért a MÁV-Start Zrt. felel – válaszolta Loppert Dániel. A NIF Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, most állítják össze a járműspecifikációt és az ajánlatkérési dokumentációt. Hangsúlyozta, a járműnek alkalmasnak kell lennie a nagyvasúton és villamosvasúti pályán való közlekedésre is. A döntés azért is nehéz, mert Magyarországon először Szeged belvárosa és Hódmezővásárhely belvárosa között közlekedik majd tramtrain – előreláthatólag 2019-től. A nyolc jármű beszerzésére 10 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. A pálya kiépítése 13,2 milliárdba kerül. – A közbeszerzési eljárás megindításáról a MÁV-Start Zrt. alapítója, a MÁV Zrt. dönt – tájékoztatta a Délmagyarországot az államvasutak kommunikációs igazgatósága. Azt írták, az eljárás megindításához szükség van a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályának tanúsítványára is. A közbeszerzést várhatóan még az idén elindítják. Szeged és Hódmezővásárhely biztosan nem szavaz arról, hogy milyen tramtrain fut majd a két város között, mert a két önkormányzat csak megfigyelőként vesz részt a bírálóbizottságban. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester a delmagyar.hu-nak elmondta, Szeged az SZKT-n keresztül nem szavazó tagot delegál, és még nem kapott értesítést a bírálóbizottság összehívásáról.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója