Ma a tömegközlekedésben is munkanapi menetrend lesz

2016.10.15.
A MÁV korábbi tájékoztatása szerint szombaton a vonatok a pénteki menetrend szerint közlekednek. A Volánbusz járatai is munkanapi menetrend szerint járnak. A társaság a honlapján felhívta a figyelmet arra, hogy a regionális közlekedési központok ettől az általános közlekedési rendtől eltérően is indíthatják autóbuszaikat. A fővárosi közösségi közlekedésben szombaton a tanítási szünetek idején érvényes pénteki menetrend van érvényben. Emellett, mivel munkanap van, fizetni kell a parkolásért.

Szeptemberben nőttek a Volkswagen eladásai

2016.10.15.
A Volkswagen AG szeptemberben 947 ezer autót értékesített, 7,1 százalékkal többet a 2015 szeptemberi 885 ezernél. Ennél magasabb éves növekedést legutóbb 2014 áprilisában ért el a konszern, 8,2 százalékosat. A szeptemberi növekedés jórészt a kínai eladások 20 százalékos növekedésének volt köszönhető. A konszern eladásainak negyven százalékát felvevő európai piacon 6,3 százalékkal több autó kelt el. A konszern vezető márkája, a VW eladásai szeptemberben éves bázison 6,7 százalékkal, 547 ezerre emelkedtek. A VW márkából minden második autót a kínai piacon értékesítettek. Kínában a VW-eladások szeptemberben 23 százalékkal nőttek éves, és 11 százalékkal havi bázison. Az idei első kilenc hónapban a konszern 7,61 millió autót értékesített, 2,4 százalékkal többet a tavalyinál. A VW márkából január-szeptemberben 4,4 millió kelt el, 0,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Címkék: 

Hülkenberg elhagyja a Force Indiát a Renault-ért

2016.10.15.
A német pilóta távozását pénteken közölte jelenlegi csapata, amelynek első embere jelezte, a náluk töltött öt év alatt Hülkenberggel baráti kapcsolatba került, ő és a csapat többi tagja is tiszteletben tartja a döntését és sok sikert kívánnak neki. Néhány órval a bejelentést követően - a korábbi sajtóhíreknek megfelelően - a Renault hivatalosan jelezte Hülkenberg szerződtetését, melynek részleteit nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit, hogy több évre szóló megállapodást kötöttek a 29 éves pilótával. Ezek után a pilóta is megszólalt, köszönetét nyilvánította ki a Force India vezetői felé, hogy elengedték őt, egyúttal nagy várakozásokkal tekint a munkára új csapatában. "Mindig is az volt a vágyam, hogy egy gyári csapatnál versenyezzek. A jövő évtől életbe lépő új szabályok átrendezik majd az erőviszonyokat, ez komoly esélyt ad majd nekünk" - mondta Hülkenberg utalva arra, hogy az idei évben rendre a mezőny hátsó részében végző Renault autói szerinte hamarosan a jobbak közé tartozik majd. "Az elkövetkező években a Renault a kihívók között lesz." A világbajnoki sorozat konstruktőri versenyében jelenleg negyedik Force India egyelőre azt nem közölte, kivel pótolja a versenyzőt, aki a csapat történetének legtöbb pontját szerezte, azt ugyanakkor már korábban jelezte, hogy másik pilótája a mexikói Sergio Pérez marad. Az idén eddig csupán nyolc pontot gyűjtött Renault autóit a dán Kevin Magnussen és a brit Jolyon Palmer vezetik, ám könnyen elképzelhető, hogy 2017-ben már egyikük sem lesz az istállónál.

Egy 79 éves nő a forgalommal szemben hajtott az autópályára

2016.10.14.
Az eset csütörtökön történt az A1-es autópályán Ausztriában - írja az orf.at Autósok sokasága hívta a rendőrséget, amikor érzékelték, hogy velük szembe jön egy autós. A nagy forgalomban azonban a rendőrök sem tudtak mit tenni. Végül az idős hölgynek feltűnhetett, hogy mindenki vele szembe jön és senki sem választja azt az irányt, amelyet ő. Megállt, megfordult és követette a helyes forgalmi rendet. Baleset szerencsére nem történt, a nőt azonban közlekedés veszélyeztetése miatt feljelentették, számol be az esetről az osztrák közszolgálati televízió honlapja.

Magyar MegaLux siker

2016.10.14.
Benzin helyett napenergia Szupertakarékos belsőégésűvel kezdtek és sikeresek voltak, két éve elvetették a benzint és átálltak a napenergiára, vagyis eco-marathon versenyről Solar Challenge-re váltottak. A Kecskeméti Egyetem MegaLux autója 2015-ben Ausztráliában rendezett World Solar Challenge-n hetedeik lett, idén októberben pedig minden korábbi eredményüket felülmúlva szerepeltek a Sasol Solar Challenge-n. A 2016-os dél-afrikai futamon harmadik lett a Pallasz Athéné Egyetem MegaLux autója és a kecskemétiek megkapták a legsikeresebb első alkalommal versenyző csapat díját is, sőt, harmadszorra is dobogóra kerültek azzal, hogy ők kapták a Nemzetközi Napelemes-autó Szövetség elismerő díját, mely annak jár, amelyik legjobban példázza az ISF küldetését: Figyelemfelhívás a fenntartható közlekedés fontosságára, az innovációra, és a mérnöki szemléletű technikai sport népszerűsítésére. Defekt és antennatörés Nehezen indult a dél-afrikai Sasol Solar Challenge a verseny a magyar csapatnak: ők is könnyedén rajtoltak a légiesen lengetett zászló alatt. A napelemes autók mezőnyét kísérőmotorok, furgonok és terepjárók is népesítették, némelyik csapatnak több is jutott belőle. Szélkerekekkel, legelőkkel, hegyekkel és tengerparttal tarkított tájakon haladtak, de sem a szűkös kabinban ülő pilótáknak, sem a kísérő kocsikban állandóan műszereket figyelő és adatokat elemző csapattagoknak nem jutott sok idő a nézelődésre. Hiába a csodás táj, nem indult jól az első etap a magyar csapatnak: akadt gond az akkumulátorral, mely nem volt képes tárolni a napból nyert elektromos energiát, ráadásul a műszerek sem jelezték a töltöttségi szintet, vagyis hogy mennyi még a tartalék, letört a cb-antenna és gumidefektet is kaptak. Minden jó, ha vége jó A kecskemétiek napelemes autója és a tizenkét fős csapat végül nagyon jól szerepelt Dél-Afrikában, ahol Kutasi Zoltán vezetésével telejsítették a Pretoria és Fokváros közötti távot és napelemes autójukkal alaposan túlszárnyalták előzetes számításaikat, a kalkulált háromezer kilométert. Szénszálas kompozit anyagból készült, 130 km/órás tempóra képes és 170 kg-os tömegű járművük tetején hat négyzetméternyi napelem gyűjtötte az energiát, lítiumion akkumulátora pedig tárolta a felesleget, pontosabban a tartalékot. Ember és technika is jól vizsgázott, mert 4033 kilométerrel sikerült elérniük a MegaLux autóval, amivel háromszoros dobogósok lettek. A sikeres befejezés után jött a mezcsere, és a mezőny többsége nem úszta meg szárazon a tengerparti célban, ahol kisebb felfújható gumimedencébe ugrottak a csapattagok, akik alaposan megizzadtak az utolsó métereken a kocsitolásban. Rengeteg munka és tudás van a MegaLuxban és a magyar csapatban, mely azért is megérdemli az elismerést, mert a világ legjobbjaival szemben is megállta a helyét, annak ellenére, hogy a győztes hollandok éves költségvetése sokszorosa a kecskemétieknek. A 2016-os Sasol Solar Challenge végeredménye Csapat neve                                Jármű neve    Megtett út Delft University of Technology    Nuon Solar    4716,7 km Tokai University                          Tokai Solar    4544, 2 km Kecskemét University                  GAMF Solar    4033, 2 km North West University                  NWU Solar     3525,9 km Lodz University of Technology     Lodz Cruiser 2817, 8 km    
Címkék: 

Kiss Norbi Macskaárvaháza mellé állt a Suzuki Ház

2016.10.14.
A Suzuki Swiftekkel versenyző tehetségek közül többen már korábban is részt vettek a Macskaárvaház Alapítvány nevű állatvédő szervezet munkájában: Borsi Gergő és Benyó Máté rendszeresen segíti a Kiss Norbi Európa bajnok kamion versenyző nevével fémjelzett állatmentő szervezetet. Most pedig a Swift Europe Cup újabb versenyzője és a sorozat egyik szponzora, Együd Gábor és cége, a zuglói Suzuki Ház nevű autó és robogó kereskedés, valamint szerviz és vizsga központ egy kitűnő állapotú Suzuki Swifttel ajándékozta meg az alapítványt. Kiss Norbi - Nagyon hálásak vagyunk a Suzuki Háznak, mert pont egy ilyen autóra vágytunk, amely megbízható, takarékos, olcsón üzemeltethető - mondta Bóday Csilla az alapítvány titkára, hozzátéve: mind a Suzuki márkára, mind pedig a Suzuki Ház minőségére jellemző, hogy a 18.-ik életévét hamarosan betöltő kisautót, tökéletes műszaki állapotban, szervízkönyvvel és minden eredeti gyári kiegészítő felszereléssel adta át a Macskaárvaháznak a Suzuki Ház.   - Büszke vagyok arra, hogy a Swift Eurpoe Cup versenyzői nem csak tehetségesek, sportszerűek de állatbarátok is, hiszen a sorozatot üzemeltető GFS Racing is hasonló értékeket vall, mondta Burkus Egon autóversenyző a Swift Cup Europe promotere, aki egyúttal bejelentette: az idei mversenysorozat október 14-16.-i hungaroringi fordulóján egy kisebb ünnepség keretében fogják hivatalosan is átadni az állatmentő Swiftet a Macskaárvaház Alapítványnak. Burkus Egon azt is elmondta: természetesen a rendezvényre meghívják Kiss Norbit is, nem csak az alapítvány kuratóriumi tagjaként és számos fiatal versenyző példaképeként, de a Suzuki Swift kupa egykori bajnokaként is. Kiss Norbi autóversenyző, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagja, Borsi Gergő televíziós személyiség, autóversenyző, Együd Gábor a Suzuki Ház tulajdonosa, autóversenyző   A Macskaárvaház Alapítvány Suzuki Háztól kapott Swiftje elsősorban az állatvédő szervezet hamarosan megnyíló kápolnai menhelye környékén fog dolgozni az alapítvány kuratóriuma és önkéntesei pedig bíznak abban, hogy Együd Gábor példaértékű felajánlása követőkre talál, hiszen az autón kívül számos más módon és eszközzel is lehet segíteni a Macskaárvaház működését.

Újabb halálos baleset, ezúttal Győr közelében

2016.10.14.
Ma ez volt a 4. halálos baleset, a korábbi háromról ITT olvashat.
Címkék: 

Novemberben érkezik az új Volkswagen Golf

2016.10.14.
A hetes Golf erős ráncfelvarrásából megalkotott új, nyolcadik Golf legnagyobb újdonsága az enyhe (mild) hibrid hajtáslánc megjelenése lesz, amivel jelentősen csökken majd a típus fogyasztása. A Volkswagennél hagyomány, hogy a páratlan számú Golfok szoktak vadonatúj konstrukciók lenni, a páros generációk pedig egy erős modellfrissítés eredményeként mutatkoznak be. Az új egyhe hibrid hajtáslánc benzinmotoros lesz, és 48 V-os elektromos hálózaton működik majd. A brit Autocar szerint átdolgozzák az MQB moduláris platformot is, mert szakérők szerint az architektúra túl drága és mérnöki értelemben túltervezett volt a kedvező árú népautók számára. A Volkswagen célja, hogy az új benzines hibrid hajtáslánccal a Golf fogyasztása ne csak a laborokban, hanem a valódi forgalomban is 5 liter alatt tartható legyen. Ennek érdekében a vállalat legkisebb, egyliteres TSI turbómotorját kapja meg a rendszer a hajtásba besegítő generátor/villanymotorral együtt. A háromhengeres benzinest egy elektromosan hajtott feltöltő lélegezteti majd a hagyományos, kipufogógázzal hajtott turbó helyett, így alacsony fordulatszámon is elég erős lesz a Golf dinamikus mozgatásához. A hagyományos ólom akkumulátor képes lesz a fékezéskor visszanyert elektromos energia tárolására. A villanymotor/generátor tulajdonképpen egy túlméretezett indítómotor lesz, amely szíjjal lesz a főtengelyhez kötve: fékezéskor a főtengely hajtja meg az ilyenkor generátor üzemre váltó villanymotort, indítózáskor, és amikor menet közben nagyobb teljesítményre van szükség, pedig fordítva történik a művelet. A fékezéskor visszanyert áram nem csak a villanymotort, hanem a benzinmotor elektromos feltöltőjét is ellátja energiával.  

Az igazi csabai házikolbász receptje

2016.10.14.
Hozzávalók: 10 kg sertéshús vegyesen (comb, lapocka, tarja, dagadó), ha nem elég zsíros, akkor kevés húsos szalonnával kiegészítjük. Legjobb a 150 kg-nál nehezebb, egy évesnél idősebb Mangalica-Berkshire, keresztezett sertés. 20 dkg édes, őrölt, házi paprika, 5 dkg erős, őrölt, házi paprika, 24 dkg asztali só, 3 dkg apróra vágott foghagyma, 2 dkg fűszerkömény (egész). Krajcsó Pál békéscsabai hentesmester házi kolbászáról Göncz Árpád egykori köztársasági elnök is elismerően nyilatkozott Elkészítésének módja: A legjobb a vastag csabai kolbász készítésére a Karácsony előtti, már hideg idő. A korán reggel levágott disznót megperzseljük, tisztára mossuk, felbontjuk részeire, majd bevisszük egy disznóvágó asztalra. Kicsontozzuk, a húst kis kézi hajtású gépen, 6 mm-es tárcsán megdaráljuk és a fent leírt fűszerekkel még melegen összegyúrjuk. (Ilyenkor jobb a hús kötőereje, jobban összetart!) Gyúrás után kivisszük a hidegre, nagyon tiszta asztallapra terítjük széjjel, 10 cm vastagon. A mikor a hús már hideg, visszavisszük és 10-es, 20-as géppel, ami már tölcsérrel van ellátva, sertés vastagbélbe töltjük és bekötjük úgy, hogy minden szálat külön-külön füstölő botokra helyezhessünk. Majd a kamrában lévő kolbászállványra helyezzük. A kamra huzatos és plusz 6 foknál melegebb ne legyen! 48 óra múlva visszük a szellős füstölőbe, vagy szabadkéménybe. Hat napon át, lassan füstöljük, száraz bükkfa fűrészporral, arra nagyon vigyázva, hogy plusz 12 C foknál ne legyen magasabb a hőmérséklet! Füstölés után bevisszük a kamrába, ahol plusz 18 foknál érik. Három hónap alatt teljesen beérik a finom, valódi csabai vastag házikolbász. Az Autószektor hagyományosan ott lesz a Csabai Kolbászfesztiválon, ahonnan idén is percről-percre jelentkezünk majd a legfrissebb hírekkel. Addig is érdemes figyelemmel kísérni Közép-Európa legnagyobb gasztrokulturális fesztiváljának legfrissebb híreit és kulisszatitkait a kiemelt rovatban.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója