Itt a tavasz! Készítse fel szakszerűen autóját!

2016.03.31.
Amennyiben hosszú távon szeretnénk megőrizni gépkocsink jó állapotát, akkor autónkat nem csak a téli időszakban, hanem tavasszal is megfelelően kell felkészítenünk. A legtöbben megelégednek a gumicserével, azonban négykerekűnknek ennél jóval több törődésre van szüksége. A téli időszak ugyanis jobban igénybe veszi autónkat, mivel az utak minősége rosszabb ilyenkor és a fagy is maradandó kárt okozhat benne, ráadásul az utak jégmentesítésére használt szerek sem hatnak kedvezően a járművekre. Első lépésként érdemes tehát egy teljes, alvázmosással egybekötött tisztításra is elvinni gépkocsinkat, hiszen ezek a szerek könnyedén beivódnak a jármű különböző réseibe, ami szétmarhatják az elemeket. Emellett egy motormosás is tanácsolt. Miután alaposan kitakarítottuk a kocsit, érdemes néhány lépésben átvizsgáltatnunk azt. A márkaszervizek tavasszal  kedvező akciókkal várják ügyfeleiket, s akár pár ezer forintért átnézik a kényes pontokat, ezáltal pontos képet kaphatunk autónk állapotáról. A kátyús utak miatt szükséges lehet a futóművek szakszerű beállítására, de emellett a fékek ellenőrzését is elvégzik a szakszervizek. A téli üzem után elengedhetetlen a hűtőrendszer, a fékfolyadék, az ablak- és fényszórómosó feltöltése, továbbá a klímaberendezés évenkénti tisztítása is ebben az időszakban lehet esedékes. Szükség esetén ezzel együtt érdemes a lég- és pollenszűrőket is cserélni, mivel ezek nagyban befolyásolják a helyes működést, és a belső levegő minőségét. Hét fokos átlaghőmérséklet fölött a gumik cseréjét is érdemes elvégezni, hiszen a nyári gumik jobb tapadást biztosítanak autónk számára. Mielőtt feltennénk az abroncsokat, győződjünk meg arról, hogy megfelelő-e azok profilmélysége (legyen legalább 4 milliméteres), és ellenőrizzük a gumik életkorát is, ugyanis a korral romlik a minőség is, így öt évnél tovább nem érdemes használni azokat. A téli gumik tárolását nem kell otthon megoldanunk, a márkakereskedések különböző konstrukciókat kínálnak a raktározásra. Az "Értünk hozzá" kampányról Tizenkilenc MGE tagvállalat (30 márka képviseletében) úgy gondolta, szakmai összefogásra van szükség annak érdekében, hogy a márkaszervizek által képviselt valós értékek kerüljenek a köztudatba. A márkaszervizek garantálják a gépjármű biztonságát, garanciát adnak munkájukra és a beépített eredeti gyári alkatrészekre. A résztvevő márkák egy közérdekű tájékoztató kampányt folytatnak, amelynek részeként létrehozták a www.ertunkhozza.hu honlapot, hogy bemutassák azokat a valós és hiteles értékeket, amelyeket a márkaszervizek képviselnek, és amelyek fontosak valamennyi autós és közlekedés biztonsága számára.  Az Értünk Hozzá kampány márkái: Alfa Romeo, Audi, BMW, Chevrolet, Citroën, FIAT, FIAT Professional, Ford, Honda, Hyundai, Jaguar, Jeep, Kia, Lancia, Land Rover, Lexus, Mazda, Mercedes-Benz, Mini, Mitsubishi Motors, Opel, Peugeot, Porsche, SEAT, Skoda, Subaru, Suzuki, Toyota, Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Volvo.

Ford mega pickup tolatókamera rendszere

2016.03.31.
A Ford új, 2017-es Super Duty pickupja bizony igazán súlyos egyéniség. A 6.2 literes, 405 lóerős V8-as benzines, vagy 6.7 literes 440 lóerős szintén V8-as turbódízel motorral készülő pickup terhelhetősége nem kevesebb, mint 3172 kilogramm, a 203 centiméter széles és 668 centiméter hosszú monstrum vontatási kapacitása pedig már-már a kamionokat idézi, hiszen 6300 kilogrammot is vontathat. Így el lehet képzelni, hogy bizony nem valami könnyű tolatni vele, főleg ha egy hatalmas utánfutót is vontatunk, a Ford Trailer Reverse Guidance névre hallgató több kamerából álló, 360 fokos képet adó tolatókamera rendszerének köszönhetően azonban a cég állítása szerint egy átlag autós is könnyedén elboldogul a pick-up méretes testével. A Trailer Reverse Guidance révén a sofőr több szögből látja tolatásközben a vontatmányt, ráadásul a rendszer arra is képes, hogy manőverezési tanácsokkal lássa el a sofőrt. Egyenes vonallal és színkódokkal mutatja például a rendszer azt, ha a tolatási szög megfelelő, vagy túl szűk, valamint azt is megmondja, hogy merre is kellene tekerni a kormányt, hogy egyenesbe hozzuk a vontatmányt. A Ford mérnökei három nagyfelbontású kamerát helyeztek el a két visszapillantó tükör aljára, illetve egyet a hátsó csomagtérajtó közepére. De kamera található az első hűtőrácsban is, ami jól jön, ha egy stoptábla mögül kell benéznünk a kereszteződésbe. Továbbá van még egy kameránk a hátsó féklámpában is, de a pótkocsi végébe is felszerelhető egy, amivel az utánfutó mögötti területet is szemmel tarthatjuk a biztonság érdekében. A

Indul a motoros szezon a rendőrmotorosoknál is

2016.03.31.
A napos, tavaszias idő beköszöntével egyre többen előveszik - a hosszú téli pihenőt követően - a motorkerékpárokat. Ez azonban számos veszélyt rejt magában, hiszen a motorosoknak vissza kell szokniuk a két kerékre, az autósoknak pedig ­fel kell készülniük a motorkerékpárok újbóli megjelenésére az utakon. A tavalyi évben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 173 motorkerékpáros és 140 segédmotor-kerékpáros baleset történt, amelyből 9 halálos kimenetelű volt. A balesetek megelőzése érdekében minden évben alaposan fel kell készülni és számítani kell a motorral közlekedőkre, akikre - kevés kivétellel - ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az autóvezetőkre. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei is megkezdték a felkészülést a szezonra. Negyvenegy rendőrmotort a műszaki szakemberek 2016. március 30-án már alaposan átvizsgáltak. Ellenőrizték többek között a lengéscsillapítót, a fék- és biztonsági berendezést, a gumik profilmélységét és a világító berendezéseket is.     (forrás, Kép: police.hu)  

A Toyota Mirai sikeres tesztje Európában

2016.03.31.
. A Mirai 107 napon keresztül napi 16 órát töltött úton. A 100 000 kilométeres teszt során az autót csaknem 400-szor tankolták meg, több mint 1000 kilogramm hidrogénnel. Kétszer cseréltek rajta gumiabroncsot, valamint lecserélték az első fékbetéteket. Ez idő alatt egyáltalán nem tapasztaltak mechanikus meghibásodást. A közúti teszt lebonyolításáért a hamburgi KJ Tech Services GmbH felelt. A Toyota meghatározta, mekkora távolságot kell megtennie az autónak, valamint hogy mennyi időt kell mennie különböző úttípusokon: városban, országutakon, illetve sebességkorlátozás nélküli német autópályákon. Ezeket figyelembe véve a KJ Tech Services megtervezett egy útvonalat, Hamburgon belül, illetve a város környékén, majd felállított egy nyolc pilótából álló csapatot, akik a hét hat napján, napi két műszakban váltották egymást. „A Mirai kiválóan teljesített, egyáltalán nem történt mechanikus meghibásodás. Az üzemanyagcella 100 százalékos megbízhatósággal üzemelt. Ez azon a héten is érvényes volt, amikor a külső hőmérséklet mínusz 20°C alá süllyedt: munkatársaink ekkor sem számoltak be hidegindítási nehézségekről” – mondta Patrick Hake, a KJ Tech Services projekt menedzsere. A Toyota a Mirai vezetésével kapcsolatos személyes benyomásaikról is kikérdezte a nyolc pilótát. A vezetők szerint a Mirai utastere tetszetős és kényelmes; külön kiemelték a fényűző bőrüléseket és a bőr kormánykereket. A modell helykínálata is kiemelkedő, még a legmagasabb sofőr is bőséges lábtérről számolt be. Az autó remekül kanyarodik, könnyen manőverezhető, a kormánymű közvetlen és kellő visszajelzést ad. A gyorsulás egyenletes, rángatásnak nyoma sincs. A pilótákat lenyűgözte a motorteljesítmény, amely szükség esetén – például előzések során vagy lámpától elindulva – késlekedés nélkül rendelkezésükre állt. A vezetők maguk töltötték fel a Mirai üzemanyag-tartályát hidrogénnel. Előzetesen mindenkinek röviden elmagyarázták a folyamatot, ám mivel ez a hidrogén üzemű járművek esetében csupán apróságokban tér el a hagyományos benzin- vagy dízelmotoros autók tankolásától, minimális oktatásra volt szükség. A vezetők szerint a tankolás nagyon egyszerű és biztonságos volt. Mindannyian felismerték, hogy a Mirai egy igen fontos előnnyel rendelkezik más elektromos járművekkel szemben: ahelyett, hogy egész éjszaka tölteni kellene az akkumulátorát (mely idő alatt nem lehet használni a járművet), a Mirai mindössze három perc alatt teljesen feltölthető, és újra menetkész állapotba hozható.    

A PR hihetetlen leleményessége

2016.03.31.
A fejlett vezetéstámogató rendszerek számos Nissan modellben, többek közt a díjnyertes Qashqai crossoverben is megtalálhatók. Bár a vezetési élmény növelése érdekében ezen technológiák fejlesztése töretlenül halad, a Nissan mérnökei mindig szem előtt tartják, hogy a kis technológiai fejlesztést igénylő megközelítések is éppen olyan komoly eredményeket hozhatnak. Ebben a hónapban lesz éppen 20 éve, hogy megjelent ezen irányvonal az egyik legjelentősebb képviselője, a közkedvelt táskaakasztó. A középkonzol oldalára szerelt akasztó elsőként a Nissan Almera kompakt családi autó csapotthátú modelljében jelent meg 1996 márciusában. A funkciója, hogy megakadályozza a kézitáskák és bevásárló táskák felborulását. A külföldi médiában hamarosan „ételhordó-akasztónak” kezdték becézni, mivel rájöttek, hogy ezzel az akasztóval tökéletesen megoldható, hogy a hazaszállított étel ne boruljon ki. A táskaakasztó a mai napig hozzátartozik a márka díjnyertes crossovereinek, így a Qashqai és az X-Trail felszereltségéhez is; csupán elhelyezkedése változott: a középkonzol oldaláról a csomagtartóba került át. Az akasztó csak egy a számos egyszerű megoldás közül, melyekkel a Nissan megkönnyíti az autóvezetők életét. Egy másik ilyen megoldás a multifunkciós csomagtértálca (karakuri), mely többek közt a Qashqai, X-Trail, Juke és a Note modellek felszereltségének része. Ez a polcrendszer számos különböző praktikus elrendezést tesz lehetővé, így a vezető saját igényeinek megfelelően oszthatja fel a csomagteret. Amikor használaton kívül van, akkor pedig ötletesen elbújtatható a csomagtartó padlójában. A Nissan mérnökei ugyanilyen gondosan tervezték meg a legújabb Navara pick-upot is. A modell felszereltségének része például a középkonzol felső tárolótálcájában elhelyezett 12 voltos csatlakozóaljzat. Ez a megoldás ideális azok számára, akik saját hordozható navigációs rendszerüket a szélvédőre rögzítve használják. Így eltűnnek a potenciális veszélyforrást jelentő tekergőző kábelek, a vezető környezete pedig rendezett és akadálymentes marad. A beépített műholdas navigációs rendszerrel szerelt Navarákban az aljzat értelemszerűen nincs beépítve. Ez a fajta praktikus gondolkodás nem újkeletű a Nissan ügyfélközpontú filozófiájában. 1986 szeptemberében, amikor az első Nissan Bluebird legördült a sunderlandi brit gyár új gyártósoráról, az autóban két analóg kilométerszámláló is volt a kormánykerék mögött található műszerfalban. Miért? Azért, hogy a vállalati ügyfelek számára megkönnyítsék a hivatalos és magáncélú felhasználás elkülönítését és nyilvántartását. Ez a megoldás akkoriban egyedülállónak számított, ma pedig már minden nagyszériás autómárka digitális kijelzőjénél alapfelszereltségnek számít.

Elektromos buszok Londonban

2016.03.31.
A kínai autó és újratölthető elem gyártó vállalat, a BYD fejlesztette ki az emeletes buszokat, melyek 10,2 m hosszúak, s 81 utas befogadására alkalmasak, közülük 54 le is tud ülni. 345 kWh-s vas-foszfát akkumulátorral működnek csaknem 305 km-en keresztül. Mindössze 4 óra alatt töltődnek majd fel az észak-londoni Metroline’s Willesden Bus Garage-ban.   Ez már nem az első londoni környezetbarát intézkedés, amit közösségi közlekedés véghezvitt, 2009-ben 1300 hibrid buszt helyeztek üzembe.Az öt új busz a 98-as vonalon közlekedik majd, London környezetszennyezési csomópontja környéké.

Javuló SEAT eredmények Magyarországon is

2016.03.31.
A márka vezetése arra számít, hogy ez a tendencia 2016-ban is folytatódik, és a SEAT a piac bővülésével azonos mértékben, azaz a márka mintegy 10%-kal tud bővülni a hazai piacon. "Forgalmunkra rendkívül jó hatással voltak az elmúlt két évben bemutatott újdonságok, az Ibiza mellett elsősorban a Leon különböző változatai és a Toledo voltak keresettek. Ezen modellek révén komoly előrelépést tudtunk elérni a flotta üzletek terén is, és számos cég választott teljes mértékben SEAT-okból álló flottát. - mondta Papp Zoltán SEAT márkavezető, majd hozzátette: "további komoly előrelépést várunk az új kategóriában, a szabadidő autók között szeptemberben piacra kerülő SEAT Ateca bevezetésétől."  A spanyol márka jelenleg az Ibizától az Alhambráig tartó kínálata a piaci kategóriák 49%-át fedi le, ami az új SEAT Ateca megjelenésével, az év végén érkező új Leon valamint a jövőre piacra kerülő új Ibizával és az A0-Crossover modellekkel 72%-ra nőhet. A SEAT az idén összesen 3.000 gépkocsi eladását is reálisnak tartja az Ibiza, a Leon, a Toledo és az Alhambra értékesítés bővülésével. E négy típus közül a Toledo után a Leon modellcsalád értékesítése nőtt a leggyorsabban az előző évhez képest: a 2014-ben piacra került 680 Leon után 2015-ben már 1053 darab talált gazdára, ami mintegy 55%-os növekedést jelent, míg a tavalyelőtt átadott 198 darab után tavaly 332 darab, azaz 68%-kal több SEAT Toledo értékesítése vált valóra.

ICDP sikeres kereskedői reakciók a megváltozott fogyasztói szokásokra VI. rész

2016.03.30.
Az ICDP szakmai anyag vásárlói interakciókkal és a felkínált szolgáltatásokkal foglalkozó kutatási része összesen 11 pontban tárgyalja a témát, ezek közül most a legfontosabbakat vesszük górcső alá. A szakemberek véleménye szerint a főoldalon (landing page) megjelenített telefonszám nagyon fontos abból a szempontból, hogy igény esetén az érdeklődő azonnal és közvetlenül kapcsolatba tudjon lépni a gyártó telefonos ügyfélszolgálatával, ezáltal egy személyesebb kommunikációs csatornára terelve a vásárlási folyamatot. Ugyanakkor a vizsgált oldalak csupán 6,7%-a tartalmaz „visszahívást kérek” funkciót, más gyártók a „forró drótjukat” ajánlják fel honlapjuk valamelyik releváns aloldalán. Az autókonfigurátor mindenképpen egy rendkívül fontos eleme az autós oldalaknak, így nem meglepő, hogy ez kivétel nélkül fellelhető minden gyártó honlapján. Mindazonáltal óriási különbségek vannak a megjelenésben és a felkínált funkciókban. A 2 dimenziós felület már-már elavultnak mondható, a lehetőségek tárháza pedig az összerakott konfiguráció mentésétől kezdve a közösségi oldalakon való megosztáson át szinte végtelen. Ha belegondolunk, nagyon is kényelmes, gyors és hatékony megoldás miden szereplő számára egy otthon az online konfigurátor segítségével összerakott autó, melyre a kereskedő a beküldött konfigurációs kód alapján szinte azonnal tud hitelkonstrukciót vagy lízing ajánlatot kalkulálni. A kor követelményeinek egyre inkább a 3 dimenziós konfigurátor felel meg, és jó a van néhány kiegészítő funkció. A vizsgálatok alapján a prémium márkák már ezzel operálnak, de a kutatásban résztvevő honlapok még csupán fele nyújtja a vásárlónak azt a lehetősséget, hogy valós időben pörgesse-forgassa-színezze a virtuális járművet. Egyszerű, de nagyszerű autó konfigurátor a Suzukitól (forrás: suzuki.co.uk) A valós idejű interaktivitás – ha úgy tetszik – élményét a telefonos ügyfélszolgálat mellett a webchat tudja biztosítani. A honlapok 40%-ánál létezik is ez a kommunikációs csatorna, és meglepő, hogy az alsóbb kategóriákban magasabbnak mutatkozott ez az arány (53%), mint a prémium márkáknál. Ugyanakkor nem elég, hogy van ilyen lehetőség, a kommunikációnak fel is kell épülnie, ám ez korántsem mindig egyértelmű (az esetek 37,5%-ában nem sikerült kapcsolatba lépni ügyintézővel). Az ICDP szakmai értékelése alapján az audi.de mutatta be az ügyfél igényeknek leginkább megfelelő webchatet, ami az alsó menüsorból egyszerűen elérhető, és egy pop-up ablakként nyílik meg, ráadásul az igen hosszúra hagyott nyitva tartási időn kívül visszahívást is lehet kérni. Az ügyfél választhat a szöveges üzenetküldés és a videóhívás között, és a kapcsolat mindkét esetben igen gyorsan felépül. A vizsgálat során mért 17 másodperces várakozási idő kiváló eredménynek bizonyult a konkurenciához képest. Gyors csevej a szakemberrel – részlet az audi.de hpnlapjáról Mindezen felül a gyártónak követnie kell a klasszikus kommunikációs kliséket, így a katalógusoknak és az árlistának elérhetőnek kell lennie a honlapon is. Érdekes, hogy ezt az egyszerű igényt milyen sokféleképpen elégítik ki az autóipari szereplők, érdemes visszaemlékezni az előző sorokra, miszerint a lehetőségek tárháza a fejlett online világban szinte végtelen. Mégis sokaknál az árlista és a katalógus egyetlen letölthető pdf fájlként van feltöltve, ami valljuk be, nem feltétlenül mondható korszerű és személyre szabott megoldásnak. A vizsgált oldalak 56,7%-ánál a pdf árlistát ráadásul szabadon le lehet tölteni, míg vannak olyan oldalak, ahol csak online igénylés beküldése esetén számíthat az érdeklődő az elektronikus postaládájában landoló bemutatkozó anyagokra. Az ICDP szakértői a kutatásban azt is vizsgálták, hogy a gyártók valamilyen formában megtámogatták-e a honlapokon közzétett információkat azzal, hogy TV reklám vagy más videó tartalom közzétételével bemutatják az autót mozgás közben. A vizsgált honlapok 43,3%-ánál felfedezhető volt valamilyen videó tartalom, általában az oldalba beágyazott Youtube tartalom formájában. A Mercedesnek például kiváló videó anyagai vannak a Youtube-on is, IDE kattintva lehet szemezgetni (forrás: Youtube, Mercedes-Benz USA) A leendő vásárlók meggyőzése érdekében kézzel fogható élmények is szóba jöhetnek. Ez pedig nem más, mint a tesztvezetés felajánlása, ami az érdeklődőkkel való kapcsolat szorosabbra fűzésének logikus következő lépése. Ezt fel is ismerték a gyártók, hiszen a kutatásban résztvevő minden weboldalon lehetőség van tesztvezetésre jelentkezni. Gyakran előfordul, hogy a vevőnek további, olyan kérdései merülnek fel, ami miatt szívesen lépne személyesen is kapcsolatba egy márkaképviselettel annak érdekében, hogy meghozza a vásárláshoz szükséges döntéseit. Nem meglepő, hogy minden márkának meg is van a kereskedés kereső modulja, amin keresztül általában könnyedén kiválasztható a legközelebbi elérhető autószalon. Na és persze vannak olyan autómárkák, akik közvetlen lehetőségek biztosítanak az online vásárlásra egyes piacokon, bizonyos modellekre és konfigurációkra. Egyelőre csak az ICDP által górcső alá vett oldalak 16,7%-a alkalmazza ezt az eszközt, és ezek 80%-a is a prémium szegmensből kerül ki. Van ráadásul olyan is, aki mindezt egy teljesen különálló oldalon keresztül bonyolítja le. Végül, de nem utolsósorban érdemes szólnunk néhány szót a hírlevelekről, mint a vásárlás előtti, ill. vásárlást követő információk és hasznos tájékoztató anyagok közvetítésének egyik igen fontos eszközét. A hírlevelek általában a főoldalról is elérhetők, de a tesztelés során előfordult, hogy az abban szereplő hivatkozások nem megfelelően működtek, így visszájára fordítva ennek az egyébként igen hasznos kommunikációs eszköznek a rendeltetését. A következő fejezetben a vásárlók bevonásának lehetőségéről és a közösségi média eszközökről lesz szó. Aki lemaradt volna, cikksorozatunk első öt részét ide, ide, ide, ide, ide kattintva olvashatja.

Jár az ötperces türelmi idő a parkolásnál Budapesten

2016.03.30.
A parkolási rendelet módosítása a várakozási díj utólagos igazolásával kapcsolatos pontosítást tartalmaz, amely szerint a gépkocsijával parkoló mentesül a törvényben meghatározott egyórai várakozási díj és pótdíj megfizetése alól, ha az ellenőrzés időpontja és a mobiltelefonos parkolási díjfizetés érvényességének kezdő időpontja között nem telt el öt percnél hosszabb idő és a várakozási díjfizetést a parkolás-üzemeltető ügyfélszolgálati irodáján utólag igazolja - olvasható az elfogadott előterjesztésben. A rendelet módosítását a hatálybalépését követő fél éven belül - a fővárosi parkolás-üzemeltetők bevonásával, azok tapasztalatai alapján - felülvizsgálják és arról ismét tárgyal majd a Fővárosi Közgyűlés. A türelmi idő eltörlésére vonatkozó módosítás áprilisban lépett volna hatályba. Az előterjesztést 22 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.

170 millió forint állami támogatást kap két ajkai autóipari beszállító

2016.03.30.
Varga Mihály elmondta, hogy a két vállalat abból a nagyvállalati beruházásösztönzési támogatási programból részesült, amely az uniós forrásokból kiszoruló cégek támogatására jött létre. Hozzátette, hogy 2015-ben 3 milliárd forintból 15 céget támogatott a kormány. A két ajkai vállalat összesen 168 millió forint támogatásban részesül, a 480 millió forintos beruházás eredményeként 33 új munkahely jön létre, egy ponthegesztő robotot, egy 600 tonnás fémmegmunkálót és hét fröccsöntő gépet vásárolnak - ismertette a miniszter. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a nagyvállalati beruházásösztönzési támogatásra fordított összeg megsokszorozva térül meg az államháztartás számára. Hozzátette, hogy ez a program az idén is folytatódik, az innováció ösztönzése, a munkahelyteremtés, az exportnövekedés és a versenyképesség növelése érdekében. A nemzetgazdasági miniszter beszélt arról is, hogy a magyar gazdaság fejlődő pályán van, amit az export növekedése, a reálkeresetek 4,3 százalékos emelkedése, az ipar 7,5 százalékos bővülése jelez. Hazánkban 4 millió 300 ezer embernek van munkája, a munkanélküliségi ráta 6,1 százalékra csökkent, és az új munkahelyek kétharmad része a versenyszférában jön létre - mondta a miniszter. Hozzáfűzte, hogy az ajkai járásban 2010-hez képest 7 százalékról 3 százalékra mérséklődött a munkanélküliség. Lautner József, az Ajkai Elektronikai Kft. ügyvezetője az MTI kérdésére válaszolva felidézte, hogy 1996 óta működik a két cég jogelődje, az Ajkai Elektronika, melyről 2008-ban vált le a műanyag divízió AE-Plasztik Kft. néven. A cégek elsősorban autóipari termékeket, műanyag- és lemezalkatrészeket gyártanak, valamint háztartási elektronikai alkatrészeket. A két cég együttes forgalma mintegy 9 milliárd forint, a dolgozók létszáma közel 700. A vállalatok főbb partnerei a Magyar Suzuki, a Valeo, a Johnson Controlls, a Gedia, a Fuji Koyo és a Sumitomo. Kersner László, az AE-Plasztik Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a beszerzendő hét új fröccsöntő gép kisebb zajszint mellett, kevesebb energia felhasználásával működik majd. Hozzátette, hogy a fejlesztés 500-700 millió forint árbevétel-növekedést eredményezhet.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója