Magyar gokart világbajnokot avattak Portugáliában

2015.11.18.
A verseny érdekessége, hogy az azonos feltételek biztosítása érdekében, a rendezők biztosítják a gokartokat és a Rotax motorokat, így csak a versenyző tehetsége és tudása (no és néha a szerencséje is) dönti el a küzdelmet. Kancsár Ferenc - Rubens Barichello-t is maga mögé utasította A magyar színeket népes csapat képviselte a versenyen, hiszen a Magyar Bajnokság győztesei automatikusan jogot nyernek a fináléra, de több magyar versenyző a Közép-Kelet Európai Bajnokságból nyert indulási jogot. A kilenc, magyar színben induló versenyző egytől egyig kiemelkedő teljesítményt nyújtott, amivel összesítésben a magyar csapat a nemzetek értékelésében a 10. helyen zárt, messze megelőzve olyan gokartos nemzeteket, mint az olaszok, vagy épp a spanyolok.  A MicroMax kategóriában Dominkó Arnold és a Hargitai Racing versenyzője Válint Balázs nevezett, és ért el 15. és 26. helyet. A MiniMax kategóriában Válint Bence az előkelő 13. helyen futott be, míg Tuzson Bencének a döntőben több fennakadás után csak a 35. hely jutott. Kovács Zsombor egyeneságon került a Junior kategória döntőjébe, amire korábban magyar versenyző még nem volt képes, majd egy mozgalmas döntőben több ütközés után a 22. helyen futott be. Ekkor már mindenki a két csúcskategória döntőjét várta, melyekben erős magyar érdekeltség volt. A Masters kategóriában Locskay Lajos a Hargitai Racing színeiben a 12. helyre tudta behozni a gokartot, ami a késhegyre menő küzdelemben remek teljesítmény. Rubens Barichello (b) Az igazi siker azonban csak ezután jött. Már az egész héten érezni lehetett, hogy ha a szerencse nem pártol el Kancsár Ferenctől, akkor itt világraszóló siker születhet, olyan, ami a magyar gokartsportban még senkinek sem sikerült. Kancsár az egész héten, minden futamát megnyerve került a végső döntőbe, ahol az első rajtkockából indulva, hibátlan vezetéssel, az ellenfeleitől jócskán meglépve biztosította be magának és a magyar csapatnak a világbajnoki címet! Teljesítményére mi sem jellemzőbb, hogy a sokszoros Forma-1 futamgyőztes, korábban sokáig a Ferrari csapatban versenyző brazil Rubens Barrichello a negyedik helyen, Kancsártól 14 másodperccel lemaradva futott be. Az eredményeket látva úgy tűnik, hogy a sok éves munka kezdi meghozni a gyümölcsét, és az egyre erősödő Magyar Bajnokságban olyan tehetségek fejlődnek, akik magas szinten tudják képviselni hazánkat nemzetközi versenyeken is.

Vrchlabí ŠKODA üzeme az „Év gyára”

2015.11.18.
Az értékelés az értéknövelés, az ügyfél-elégedettség, a minőség, a fejlesztés és a gazdaságosság szempontjai alapján zajlik. A szakmai zsűri az idén a „Kiemelkedő fejlődésű termelési helyszín” kategória első helyezésével ismerte el a ŠKODA Vrchlabíban termelő gyárának a jármű-összeszereléstől egészen a korszerű sebességváltókat előállító üzemig ívelő fejlődését. A Vrchlabíban készülő, hétfokozatú DQ 200 kettős tengelykapcsolós sebességváltó (DSG) a ŠKODA, valamint a Volkswagen Csoport további márkáinak modelljeibe kerül, s az autóipar leginnovatívabb váltóműveinek egyike. „Nagy örömmel tölt el minket, hogy Vrchlabíban működő gyárunk elnyerte az ’Év Gyára 2015’ díjat” – hangsúlyozta Michael Oeljeklaus a ŠKODA igazgatótanácsának a termelés területéért felelős tagja. „A vállalat, a dolgozók és a szakszervezetek közös erőfeszítésével Vrchlabí gyárát a sebességváltók előállításának igazi high-tech helyszínévé sikerült fejlesztenünk az elmúlt évek során. A „Kiemelkedő fejlődésű termelési helyszín” kategóriában elért első helyünk nagyszerű elismerés, amely nagyrészt a helybéli dolgozói gárdának köszönhető, akik nagy szakértelemmel, elkötelezettséggel és rugalmassággal vettek rész e fejlesztések megvalósításában. A DSG váltóművek gyártásával e termelési helyszín mára jelentősen megerősítette pozícióját és kiváló jövőbeli perspektívákkal rendelkezik” – folytatta Oeljeklaus. Vrchlabí 2011 elején nyerte el a Volkswagen Csoporttól a DQ 200 sebességváltók gyártásának feladatát, s 2012 októberében már el is készült az első példány. A ŠKODA a Volkswagen Csoporttal közösen napjainkig mintegy 210 millió eurót invesztált e korszerű kettős tengelykapcsolós sebességváltó előállításába. Ennek nagy részét műszaki berendezésekre, valamint olyan további beruházásokra fordították, mint például a sebességváltó-gyártás oktatási központja, a logisztikai részleg, a mérési központ, a laboratóriumok és a minőségellenőrzési centrum. Mintegy 27 millió euró értékben húztak fel új épületeket, illetve korszerűsítették a meglévő létesítményeket. A ŠKODA pillanatnyilag e termelési helyszíne kapacitásának bővítésén dolgozik, amit márciusra a jelenlegi 1500-ról napi 2000 darab DQ 200 sebességváltóra kíván növelni. Erre további mintegy 25 millió eurót fordít a cseh gyártó. A napi termelési volument még 2014-ben emelték napi 1000-ről 1500 DSG váltóműre. Napjainkig nagyjából 910 ezer DQ 200 sebességváltó készült Vrchlabíban, mintegy ezer dolgozó közreműködésével. A ŠKODA ezzel a régió egyik legnagyobb és legjelentősebb munkáltatója. Az idei év elején a vállalat a Vrchlabí környékének fejlődéséhez a „Česká inovace” („Cseh Innováció”) verseny keretében tanúsított társadalmi szintű hozzájárulásáért részesült elismerésben.

Paul Walker "maga felelős a haláláért" a Porsche ügyvédei szerint

2015.11.18.
A filmsztár lánya, Meadow szeptemberben gondatlanságból való halálokozásért beperelte a Porsche gyártóját, azt állítva, hogy az autóból fontos biztonsági berendezések hiányoztak - tudósított a BBC hírportálja. A Porsche válasza szerint Walker "tudatosan és önként vállalt minden kockázatot" azzal, hogy a kocsi utasa lett. Az autógyár ügyvédei a múlt héten benyújtott iratokban úgy fogalmaztak, hogy a színész "a 2005 Carrera GT nagy tudású és tapasztalt használója" volt. Hozzátették: "nyilvánvalóak és ismertek voltak számára a kockázatok és veszélyek. Maga döntött úgy, hogy kiteszi magát azoknak a veszedelmeknek, melyek a jármű használatával járnak". Fotó: The Guardian A két évvel ezelőtti autóbalesetet négy hónapos nyomozás követte, mely megállapította, hogy a balesetben szintén elhunyt Roger Rodas óránként 151 kilométeres sebességgel vezette a Porschét egy olyan szakaszon, ahol 72 volt a megengedett, amikor egy lámpaoszlopnak ütközött. A 16 éves Meadow Rain Walker beadványa alapján szerint a baleset idején az autó sokkal lassabban haladt, amikor a sofőr elvesztette uralmát felette. Azt is írta, hogy apja biztonsági öve hibás volt, valamint azt is, hogy az autóból "hiányoztak olyan berendezések, melyek megakadályozhatták volna a balesetet vagy legalább lehetővé tették volna, hogy Paul Walker elhagyja a járművet". Rodas özvegye tavaly szintén beperelte a Porschét, a gyártó szerint azonban a sofőr halála a saját hibájából, nem az autó tervezési hiányosságai miatt következett be. Forrás: bbc.com

Hódítsa meg Németországot tanácsadóink segítségével!

2015.11.18.
Kiváló a terméke? Kiváló a szolgáltatása? Szeretné kiaknázni a német piac gazdasági előnyeit? Szeretne versenyelőnyhöz jutni Magyarországon a német piac segítségével? Szeretné megsokszorozni árbevételét?   Kiválóan el lehetne adni a termékeit/szolgáltatásait Németországban is! Vétek lenne nem kihasználni a piac által kínált kedvező lehetőségeket!   Tudja-e, hogy mit érdemes figyelembe venni a németországi piacra lépés során: – A német piac nehéz piacnak számít a gazdasági, jogszabályi és kulturális belépési korlátok miatt. – A német piacon csak kiváló terméket/szolgáltatást lehet eladni. – A német piacra lépés átgondolt finanszírozási stratégiát és előkészületeket igényel.   Hogyan tudjuk garantálni a cége sikerességét Németországban? – Ismerjük a piac általános jellemzőit. – Ismerjük az adott piac specifikus jellemzőit. – Tudjuk, hogy mi kell ahhoz, hogy a cége sikeres legyen a kiválasztott külpiacon. – Az együttműködés során alaposan megismerjük az Ön cégét és személyre szabott megoldásokat kínálunk.   Milyen top-szolgáltatásokkal garantáljuk cége sikerességét Németországban? – Részletes piacelemzés. – Piackutatás. – Közreműködés a beruházás pénzügyi és mérnöki előkészítésében, finanszírozásában és kivitelezésében. – Operatív támogatás (pl. toborzás, jogi tanácsadás, kormányzati kapcsolatok etc.).   Kik vagyunk mi? – Többéves tapasztalatunk van vállalatok nemzetközi piacralépésének támogatásában, beruházási projektek előkészítésében és megvalósításában. – Csapatunkat közgazdászok, jogászok, mérnökök erősítik. – Eredményes projektekkel rendelkezünk az informatika, a gépgyártás, gyógyszergyártás, élelmiszeripar területén.   Tudjon meg többet Németországról és szolgáltatásainkról IDE kattintva!   Kérje ingyenes projektindító tanácsadásunkat és garantáljuk, hogy megtaláljuk az ideális megoldást cége külpiacra lépéséhez!   Kollégáink német és angol nyelv mellett magyar nyelven is állnak rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken: Telefon: +49 511 5455-3510 E-Mail: info@goodwillconsulting.de

Rióra hangolnak Bús Edina és Tasi Attila, a B3 Racing pilótái?

2015.11.18.
Csúszós pálya, éles kanyarok és tíz Audi A3 Limousine száguldozott szombaton a Hungaroringen. Nem kis meglepetésre, a fehér sportautókban  Bús Edinát és Tasi Attilát, a B3 Racing  pilótáit is fel lehetett fedezni, mely felvetette a kérdést, hogy talán szériát váltanak a 2016-os versenyszezonra. Valójában az Audi A3 Limousine-okat csak egy felkérésnek eleget téve vezették a B3 Racing pilótái, magyar olimpikonokkal közösen. A szerencsés kiválasztottak Magyarország egyik legmodernebb vezetéstechnikai pályáján különböző nehézségű, játékos feladatokat kaptak, hogy a riói olimpiára készülő sportolók szponzori autóit kipróbálják. Az olimpikonok vezetéstechnikai szokásaikat szerették volna fejleszteni, Edina és Attila pedig tudásukkal próbáltak nekik segíteni. A fényképek megtévesztőek lehetnek, de szó sincs arról, hogy Audi szériába váltana a B3 Racing. A tesztelés annyira jól sikerült, hogy látványos videó is készült róla. BúS Edina és Tasi Attila bravúros trükközése az alábbi videóban megtekinthető.

Csökkent az üzemanyagok ára

2015.11.18.
A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 338-339 forintra, a gázolajé 345-346 forintra mérséklődött.     Legutóbb pénteken változtak az árak, akkor a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi ára bruttó 2 forinttal nőtt, a gázolajé nem változott.      A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.   Forrás: MTI

Ismét a Ford Transit lett az Év Haszonjárműve

2015.11.18.
Ez a díj az egyik legfontosabb elismerés, hiszen a szakmai közönség választása bizonyította, hogy a szavazók a Ford Transit modellcsalád kiváló terméktulajdonságai mellett a gazdaságos üzemeltetést is nagyra értékelik. „Büszkék vagyunk arra, hogy a nagy múltú haszongépjármű szaklap által meghirdetett jubileumi, 20. Év Haszonjárműve szavazáson 2 kategóriában is az idén 50 éves jubileumát ünneplő Transit család 1-1 tagja lett a díj büszke birtokosa.”- mondta el Györke Orsolya a Ford PR és Közkapcsolatok igazgatója a díjak átvételekor. Ford Transit Custom 2,5 tonna alatti kategóriában a Transit Customot választották az olvasók az év Haszonjárművévé, mely etalonnak számít a hatékonyság és a rakodótér méretét illetően, hiszen nemcsak produktív, hanem a külseje is figyelemre méltó. Nem véletlen, hogy megkapta az elismerő „Év Haszongépjárműve 2013" díjat. Az olyan ECOnetic technológiai megoldásoknak köszönhetően, mint az Auto-Start-Stop rendszer a DEKRA 2015-ös tanúsítványa szerint a Ford Transit Custom a kategóriájának legalacsonyabb üzemeltetési költségű modellje. „A 2,5 – 3,5 tonnás kategóriában újabb bizonyíték az 50 éves születésnapját ünneplő Transit kiforrott technológiai megoldásaira, hogy a Transit most ezen nagy hagyományokkal bíró szavazáson is bizonyította, hogy a szavazók a Ford Transit modellcsalád széles modell, felépítmény és motor választéka mellett a gazdaságos üzemeltetést is értékelik. A Transit a tavalyi évi elsőséget megőrizve nyerte el ismét a díjat, mely külön öröm számunkra.” – tette hozzá Papp Zoltán, a Ford Haszongépjármű igazgatója. Ford Transit Van A szakmai közönség elismerése mellett a piac visszajelzései is egyértelműen pozitív tendenciát mutatnak: Az év első tíz hónapjának eredményei alapján a Ford áll a haszongépjármű szegmens élén. A vállalat haszongépjármű-értékesítési eredménye októberben 11, az év első tíz hónapjában pedig 24 százalékkal nőtt. A piac bővülésével vásárlók egyre élénkebben érdeklődnek a teljes egészében megújult és kibővített Transit család (amelynek tagjai a Transit, a Transit Custom, a Transit Connect és Transit Courier), valamint a Ranger pick-up iránt.

Parlament előtt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

2015.11.17.
Balla György (Fidesz) expozéjában rámutatott: néhány éve bevett gyakorlat, hogy a biztosítótársaságok jelentős része becsapja az ügyfeleket, s az új biztosítások lényegesen olcsóbbak, mint a régebbiek. Ad abszurdum, ha valaki ugyanott felmond, majd új szerződést köt ugyanarra az autóra, az kevesebbet fizet, mint az aki folyamatában hagyja - mondta. A fotó csak illusztráció. Forrás: parlament.hu Szerinte nem az a helyes magatartás, hogy azokat az ügyfeleket, akik bíznak a biztosítótársaságban, becsapják, azért, hogy másokat magukhoz csábítsanak. A javaslat nem másról szól, mint hogy lehet kedvezményt adni az ügyfeleknek, de kizárólag a régieknek - mutatott rá. Feltette azt a kérdést, hogy az autósoknál jellemző helytelen gyakorlattal más biztosításoknál, más szolgáltatásoknál is élnek-e. A tapasztalatok szerint a távközlésben, a kábeltévészektorban, bizonyos esetekben a bankszektorban is hasonló megoldásokat lehet látni - ismertette. Mint mondta, bízik abban, ha ezt a javaslatot elfogadják, akkor a fenti szolgáltatók is látják az irányt. Ha ugyanakkor maguktól nem lépnek, akkor az emberek oldalára kell állniuk - jelezte Balla György. Kiemelte: a javaslat reményei szerint élvezi majd az ellenzéki pártok támogatását is. Cseresnyés Péter, a nemzetgazdasági tárca államtitkára jelezte: a kormány támogatja a javaslatot. MSZP: disszonanciát tenne helyére a javaslat          Gúr Nándor, az MSZP vezérszónoka azt mondta, a javaslat egy ellentmondást kíván a helyére tenni. Megjegyezte: a Magyar Autóklub is felvetette a törvénymódosítás szükségességét. Hiányolta a javaslatból a gazdasági totálkár szabályozásának módosítását. Úgy értékelt, hogy a legnagyobb ügyfélkörrel rendelkezőknek kedvező a javaslat. Azt nem olvassa ki a szövegből - mondta a szocialista képviselő -, hogy új ügyfélnek is adható lenne kedvezmény, szerinte egyértelművé kellene tenni, hogy érvényesülni tudjon a legnagyobb kedvezmény elve. Indítványozta, hogy ha az új ügyfél kedvezményt kap, az automatikusan a régire is vonatkozzon. KDNP: a biztosítási piac régi problémájára ad megoldást a javaslat Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka azt mondta, a biztosítási piac régóta fennálló problémájára jelenthet megoldást a Ház előtt fekvő törvényjavaslat. Mielőbb rendezni kell a díjakkal kapcsolatos helyzetet - szorgalmazta, jelezve, hogy az idén további díjtétel-emelkedés várható. Hangsúlyozta: a gépjármű-felelősségbiztosítási piacon a meglévő ügyfelek nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe, mint az újak. Szavai szerint a törvényjavaslat a hűséges ügyfelek megbecsüléséről szól.      Ezt követően Lezsák Sándor levezető elnök lezárta a vitát, az előterjesztő fideszes Balla György pedig megismételte, változtatni kell azon a gyakorlaton, hogy egyes biztosítók gyakorlatilag becsapják az ügyfeleiket. (MTI)

Enyhén csökkent a román gépkocsigyártás és -export

2015.11.17.
A január-október közötti időszakban 328 776 járművet gyártottak Romániában, ami 0,2 százalékkal kevesebb a tavalyi hasonló időszakban jegyzett adathoz mérten. Ebből 286 789 autót a francia Renault tulajdonában lévő Dacia gyártott, 41 987-et a Ford.      A román gépkocsi-kivitel elérte a 301 580 egységet, ami 0,1 százalékos csökkenést jelent a tavalyi első tíz hónaphoz képest. A legnagyobb kereslet a Dacia Duster márkájú autó iránt mutatkozott, ugyanis ebből exportáltak a legtöbbet (135 155-öt). Ez azt jelenti, hogy a Romániában gyártott járművek 92 százalékát külföldön értékesítették, ez az arány megegyezik a tavalyival. Az APIA adatai szerint a román autópiac 17,7 százalékkal nőtt az idei első tíz hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz mérten. A vizsgált időszakban 97 807 új járművet adtak el Romániában, ebből 79 739 személygépkocsi volt, a többi haszongépjármű. A használt gépkocsik értékesítése is 12,8 százalékkal, 204 ezerre nőtt a román piacon az első tíz hónapban. (MTI)

Legjobb Női Munkahely díjat kapott a járműipari beszállító

2015.11.17.
A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) 2015. november 12-én a Personal Hungary 12. Emberierőforrás- menedzsment Szakkiállításon szervezte meg a „Legjobb Női Munkahely 2014” Pályázat ünnepélyes díjátadóját a „Nő, Család és Karrier II. - Generációk közötti együttműködés” nemzetközi konferencia keretében 14:30-15:00 óra között a „Gyakorlati Fórum2” helyszínen. Az eseményt Ferenczi Andrea az MNKSZ elnöke nyitotta meg és köszöntőbeszédet mondott Dunai Mónika országgyűlési képviselő, a Női Méltóságért Albizottság elnöke, az esemény díszvendége. I.Díj: GIMEX-Hidraulika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A rendszerváltás után alakult, ma 22 éves tapasztalattal rendelkező családi kisvállalkozás, vezetője édesapjától vette át a céget. Fő profiluk a műszaki kereskedelem, a gépipar és az autóipar területén beszállítóként tevékenykednek. A 2013-tól a győri telephely a háromszorosára nőtt, a cég kisvállalkozásból lassan középvállalkozássá válik. A foglalkoztatottak száma 22 főre emelkedett, ebből 8 női munkatárs, ebből 2 fő vezető pozícióban, akik tagjai a 4 fős menedzsmentnek. A vállalkozásnak jelenleg 3 nő a tulajdonosa, valamint 35 év alatti női az ügyvezetője. A Gimexet a kezdetektől a rendszeretet, rendszerszemlélet, korrekt üzletfilozófia, az adó- és áfa-csalás elutasítása, a minőség szem előtt tartása, értékes végtermék előállítása, szavahihetőség és szakértelem jellemzi. A dolgozói számára a folyamatos képzést és a teljesítményt segítő munkakörnyezet kialakítása jellemzi. Nemtől függetlenül szívesen alkalmaznak pályakezdőket is, mert formálhatóak, lelkesek, tanulékonyak, van bennük lehetőség. Az utóbbi 1 évben 2 pályakezdőnek számító fiatal női munkatársat vettek fel. Amennyiben a családoknak, nőknek szükséges rugalmasabb munkaidőt, részmunkaidőt és az otthoni munkavégzés lehetőségét is biztosítják.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója