Egymilliárd fölötti bevételt hozott eddig az ekáer

2015.10.19.
A napilapnak nyilatkozva Suller György Attila, a NAV szóvivője elmondta, hogy a március óta éles üzemben működő rendszerben október közepéig mintegy 9 millió fuvarról számoltak be a szállító cégek, harmincezer vizsgálatot kezdtek el az adóhatóságok, ezek valamivel több mint felében az ekáerrel kapcsolatos előírások betartását ellenőrizték. A szóvivő tájékoztatása szerint száz ilyen esetből átlagosan ötben tapasztaltak hiányosságokat, a bírság összege megközelítheti a százmillió forintot. Ezek mellett a NAV 13 ezer olyan vizsgálatot is elvégzett, amelyben az ekáer adatait és a NAV korábbi tapasztalatait vették alapul, ezekben az adóügyi kötelezettségek visszamenőleges vizsgálatát is magában foglaló eljárásokban 1,1 milliárd forint be nem fizetett közteherre derítettek fényt.
Címkék: 

Torlódás a határátléptetésnél Záhonyban

2015.10.19.
 - Nagyszabású ügyészségi akció miatt van torlódás a záhonyi határátkelőnél - közölte az M1 aktuális csatorna hétfőn. A Központi Nyomozó Ügyészség az MTI megkeresésére megerősítette: valóban nyomozati cselekményeket hajtanak végre a térségben, de annak részleteiről kedden adnak tájékoztatást. Az M1 úgy tudja: több helyszínen is házkutatásokat tartanak. Információik szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és feljelentése alapján indult eljárás mintegy 20 ember ellen, és eddig már több, hivatásos állományba tartozó embert őrizetbe vettek. Őket a nyíregyházi nyomozó ügyészség és a megyei rendőrkapitányság épületében állítják elő. Az M1 felidézte: idén augusztusban a határátkelőhely állományából 11 ember ellen már indult eljárás cigarettacsempészet gyanújával. Az átkelő közelében továbbra is torlódásra lehet számítani, ezért a rendőrség azt tanácsolja, hogy az Ukrajnába tartók inkább válasszák az egész nap üzemelő beregsurányi vagy a tiszabecsi közúti határátkelőhelyet. Korábban írtuk: - Megindult a forgalom a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson, ahol hétfőn 5.45 órától technikai okok miatt szünetelt a határátkelés - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Fehérvári Marietta százados elmondta, hogy a hibát elhárították, és az utazók ismét átkelhetnek a határállomáson. A több mint kétórás üzemszünet miatt az átkelőhelyen a személygépkocsi-forgalom torlódott, emiatt a ki- és belépésnél egyelőre kisebb várakozásra kényszerülnek az autósok. Korábban írtuk: A záhonyi közúti határátkelőhelyen 2015. október 19-én 5 óra 45 perctől technikai okok miatt előre nem látható ideig szünetel a határátléptetés. Felhívják az Ukrajnába utazók figyelmét, hogy a hiba elhárításáig a határátlépésre válasszák a 0-24 óráig üzemelő beregsurányi vagy a tiszabecsi közúti határátkelőhelyek valamelyikét. Útnak indulás előtt célszerű előzetesen tájékozódni az aktuális határforgalmi helyzetről a police.hu honlapon.
Címkék: 

A BMW a Német Túraautó Bajnokság 2015-ös győztese

2015.10.19.
Maxime Martin, António Félix da Costa, Marco Wittmann, Tom Blomqvist, Bruno Spengler és Martin Tomczyk is pontszerző helyre hozta be a BMW M4 DTM versenyautót a Német Túraautó Bajnokság (DTM) szezonzáró hétvégéjén, amellyel a BMW megőrizte vezető pozícióját a gyártók közötti pontversenyben. Mint ilyen, a bajor gyártó az elmúlt négy évben a DTM tizenkét lehetséges bajnoki címéből hetet bezsebelt. A csapatok közötti pontversenyben idén a BMW RMG csapat az előkelő második helyen végzett (206 ponttal), a legsikeresebb BMW-pilóta pedig Bruno Spengler lett, aki a pilóták közötti pontverseny abszolút ötödik helyén zárta a szezont (123 ponttal). Tom Blomqvist nem hivatalosan elnyerte az „Év újonca” címet. A 2015-ös DTM-idény világbajnok pilótája Pascal Wehrlein (német, Mercedes, 169 pont), világbajnok csapata a gooix/Original-Teile Mercedes-AMG (225 pont), világbajnok gyártója pedig a BMW lett (602 pont), aki 2012-es visszatérése óta immáron harmadik alkalommal hódította el a sorozat tekintélyes világbajnoki címét. Az idei díj a BMW M4 DTM versenyautó első, gyártók közötti világbajnoki címe, a BMW M3 DTM 2012-es és 2013-as sikerei után. – A BMW Motorsport idén újabb fejezettel bővítette a bajor gyártó sikertörténetét, megnyerve a Német Túraautó Bajnokság gyártók közötti pontversenyének világbajnoki címét – mondta Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának fejlesztésért felelős tagja a vasárnapi futam leintése után. – A 2012 óta megnyerhető tizenkét címből hetet a BMW tudhat magáénak, és ez egészen fantasztikus eredmény. Minden egyes versenyszezonban legalább egy cím Münchenbe vándorolt. A csapat minden tagja büszke lehet rá, hogy a BMW tizennyolc verseny után is az élen végzett, egy ennyire kiélezett küzdelemben. Lenyűgöző, hogy a BMW pilótái mennyire kiegyensúlyozottak, és külön öröm számomra, hogy a világbajnoki címet példaértékű sportszerűséggel, fair play versenyzéssel hódítottuk el – tette hozzá Klaus Fröhlich. – Nagyszerű érzés világbajnokként zárni a DTM 2015-ös idényét. Ez a cím a kimerítő munka, a rendkívüli összetartás és az erős csapatszellem szimbóluma, amely végigkísérte az egész szezont. Kivétel nélkül mindenki megérdemli ezt a címet – a pilóták, a mérnökök és a szerelők egyaránt, és külön köszönöm mindenkinek, hogy idén is példaértékű kitartásról és küzdeni akarásról tett tanúbizonyságot – vette át a szót Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. – A nehéz kezdés után folyamatosan tértünk vissza az élbolyba, és amint lehetőségünk adódott rá, dobogóra is álltunk – így Zandvoort-ban is, ahol hétszeres győzelmet arattunk. Nyolc pilótánkból öten futamgyőzelmet ünnepelhettek idén, amellyel sikeresen teljesítettük 2015-re kitűzött azon célunkat, hogy a BMW M4 DTM minden tekintetben versenyképes legyen a mezőnyben. Gratulálok Pascal Wehrlei n-nek és a Mercedesnek a pilóták közötti világbajnoki címhez – fogalmazott Jens Marquardt. 2015 tizenhetedik DTM futamának BMW-eredményei (Hockenheim, 4,574 kilométer, 40 perc + 1 kör.): Maxime Martin (belga, BMW RMG csapat) – 3. hely Marco Wittmann (német, BMW RMG csapat) – 6. hely Tom Blomqvist (brit, BMW RBM csapat) – 7. hely António Félix da Costa (portugál, BMW Schnitzer csapat) – 11. hely Martin Tomczyk (német, BMW Schnitzer csapat) – 16. hely 2015 tizennyolcadik DTM futamának BMW-eredményei (Hockenheim, 4,574 kilométer, 60 perc + 1 kör.): Maxime Martin (belga, BMW RMG csapat) – 6. hely António Félix da Costa (portugál, BMW Schnitzer csapat) – 7. hely Bruno Spengler (kanadai, BMW MTEK csapat) – 8. hely Martin Tomczyk (német, BMW Schnitzer csapat) – 10. hely Augusto Farfus (brazil, BMW RBM csapat) – 14. hely Tom Blomqvist (brit, BMW RBM csapat) – 17. hely Timo Glock (német, BMW MTEK csapat) – 21. hely A pilóták közötti pontverseny 2015-ös végeredménye 1. Pascal Wehrlein (169 pont), 2. Jamie Green (150), 3. Mattias Ekström (147), 4. Edoardo Mortara (143), 5. Bruno Spengler (123), 6. Marco Wittmann (112), 7. Maxime Martin (94), 8. Paul di Resta (90), 9. Gary Paffett (89), 10. Mike Rockenfeller (83), 11. António Félix da Costa (79), 12. Augusto Farfus (77), 13. Robert Wickens (61), 14. Tom Blomqvist (59), 15. Timo Glock (56), 16. Christian Vietoris (56), 17. Miguel Molina (54), 18. Timo Scheider (51), 19. Martin Tomczyk (27), 20. Daniel Juncadella (26), 21. Nico Müller (26), 22. Maximilian Götz (25), 23. Lucas Auer (18), 24. Adrien Tambay (3) A csapatok közötti pontverseny 2015-ös végeredménye 1. gooix/Original-Teile Mercedes-AMG (225 pont), 2. BMW Team RMG (206), 3. Audi Sport Team Abt Sportsline (201), 4. BMW Team MTEK (179), 5. Audi Sport Team Rosberg (176), 6. SILBERPFEIL Energy Mercedes-AMG (151), 7. Audi Sport Team Abt (146), 8. BMW Team RBM (136), 9. Audi Sport Team Phoenix (134), 10. EURONICS/BWT Mercedes-AMG (107), 11. BMW Team Schnitzer (106), 12. PETRONAS Mercedes-AMG (51) A gyártók közötti pontverseny 2015-ös végeredménye 1. BMW (602 pont), 2. Audi (595), 3. Mercedes-Benz (534)  
Címkék: 

Besenyei Péter visszavonult

2015.10.19.
A sorozat hivatalos honlapja szerint az 59 éves pilóta 10 éven át versenyzett a világ legjobb műrepülőit felvonultató mezőnyben, 66 futamon 22 dobogós helyezést ért el, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban második, 2007-ben harmadik volt az összetettben. – A kezdetektől a csapat tagja vagyok, ott voltam a Red Bull Air Race életre hívásakor, a döntést, hogy ez az utolsó szezonom, néhány nappal ezelőtt hoztam meg – mondta Besenyei, s hozzátette, a jövőben több időt szeretne tölteni a családjával, repülni pedig csak bemutatókon fog. – Ez egy csodálatos rendezvény, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sikeressé vált az évek során – nyilatkozta Besenyei az Air Race-ről, amelynek naptárában az elmúlt 10 szezonból nyolcban Budapest is szerepelt, a magyar helyszín így Abu-Dzabival együtt csúcstartó a megrendezett futamok számát tekintve. A vasárnapi Las Vegas-i viadalt az ausztrál Matt Hall nyerte a brit Paul Bonhomme előtt, de a bajnoki címet utóbbi szerezte meg. Besenyei Péter 13. lett, és összetettben a 12. helyen zárt. A Red Bull Air Race 2015-ös szezonjának végeredménye: 1. Paul Bonhomme (Nagy-Britannia) 76 pont 2. Matt Hall (Ausztrália) 71 3. Hannes Arch (Ausztria) 34 ...12. BESENYEI PÉTER 8 ponttal.

Hét halálos baleset és 49 ittas vezetés a hétvégén

2015.10.19.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 448 személyt fogott el, közülük 100 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 277 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 674 személyt állítottak elő, köztük 303 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 49 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 339 esetben foganatosítottak. A rendőrök 2015. október 16-án 0 óra és október 18-án 24 óra közötti időszakban tiltott határátlépés miatt 7264 főt fogtak el. Közokirat-hamisítás miatt 2 személlyel szemben, további 4 fővel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Megjelent a Csabaikum, a Csabai Kolbászfesztivál élmény és programmagazinja

2015.10.19.
Ha ez a csinos malacfej bámul Rád, jó helyen jársz Keresd a Csabaikumot az interneten is: a Csabai Kolbászfesztivál honlapján letölthető és online lapozgatható formában is megtudhatsz minden fontosat a csütörtökön induló 4 napos kolbászünnepről. Töltsük együtt a hosszú hétvégét Békéscsabán október 22-25. között, hiszen a csabai Csabán az igazi! Hátulról is a csabai az igazi! További részletekért érdemes követni az Autószektor kiemelt Csabai Kolbászfesztivál rovatát, a versenyekre való jelentkezésért ellátogatni a www.csabaikolbaszfesztival.hu honlapra, de folyamatosan nyereményjátékokba botlik az is, aki a Facebook-on követi a kolbászfesztivált.    

Gyorsaságimotoros-vb - Marquez sikere Phillip Islanden

2015.10.19.
Az ezúttal második helyen záró, szintén spanyol Jorge Lorenzo 11 pontra csökkentette hátrányát az éllovas Valentino Rossival szemben, aki negyedikként ért célba. Eredmények: MotoGP (27 kör, 120,096 km): 1. Marc Marquez (spanyol, Honda) 40:33.849 perc 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 0.249 mp hátrány 3. Andrea Iannone (olasz, Ducati) 0.930 mp h. A pontverseny állása 16 verseny után (még 2 van hátra): 1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 296 pont, 2. Lorenzo 285, 3. Marquez 222. Moto3 (23 kör, 102,304 km): 1. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 37:34.742 perc 2. Efren Vazquez (spanyol, Honda) 0.132 mp h. 3. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 0.161 mp h. A pontverseny állása 16 verseny után (még 2 van hátra): 1. Danny Kent (angol, Honda) 244 pont, 2. Oliveira 204, 3. Enea Bastianini (olasz, Honda) 188. Moto2 (25 kör, 111,2 km): 1. Alex Rins (spanyol, Kalex) 39:00.084 perc 2. Sam Lowes (angol, Speed Up) 6.633 mp h. 3. Lorenzo Baldassarri (olasz, Kalex) 10.408 mp h. A pontverseny állása 16 verseny után (még 2 van hátra): 1. (és már világbajnok) Johann Zarco (francia, Kalex) 318 pont, 2. Rins 214, 3. Esteve Rabat (spanyol, Kalex) 206. Következik: Szepangi Nagydíj, Malajzia, október 25.
Címkék: 

Menetpróba- Volvo FH500 Dual Clutch

2015.10.18.
Ez a megoldás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a sebességváltások szünetek nélkül mennek végbe, hiszen a múködésből adódóan, abban a pillanatban, amikor az egyik fokozatról leold az egyik kuplungtárcsa, a másik rögtön zárja a következő fokozatot. Ez mind a fel-, mind a visszaváltásoknál működik. A rendszer óriási előnye, hogy a váltások között gyakorlatilag nem szakad meg a vonóerő átvitele, így megtorpanás nélkül megy végbe a fokozatok váltása. Hegyi utakon, változatos terepviszonyok között dinamikusabb haladás az eredmény. Emellett óriási előnyt jelenthet tartányos szállítás, vagy élőállatos szerelvények esetében is, hiszen a rakomány relatív előre-hátra mozgása menet közben megszűnik. Az I-Shift Dual Clutch a 460, 500 és 540 lóerős teljesítményszintű Euro 6-os D13 motorokkal szerelt Volvo FH-khoz rendelhető. A nyár elején egy próbaút erejéig Csehország festői tájain ki is próbálhattuk ezt a berendezést, amely egy 500 lóerős, 13 literes, természetesen Euro6-os sorhatos D13-as motorral szerelt FH vontatóban teljesített szolgálatot. Egyébként a 13 literes Volvo motorok közül talán ez a legjobban eltalált erőforrás, teljesítményszintje, 2500 Nm-es nyomatéka kiváló. A cseh volvós kollégák egy kifejezetten változatos terepviszonyokkal rendelkező összesen 140 km hosszú autópálya-szakaszt jelöltek ki az újságíróknak. Az útvonal adottságaiból adódóan nem csak a kettős kuplungtárcsával szerelt váltót, hanem a domborzati viszonyokat is figyelembe vevő I-See sebességtartó automatikát is kipróbálhattuk külön műszerrel mért fogyasztással. A tesztjármű, teljes szerelvényként a megengedett maximális terheléssel állt rendelkezésünkre, a fedélzeti rendszerek használatában, az új váltó és a vezetéstámogató, valamint a fogyasztás csökkentését szolgáló fejlesztések helyes használatában gyári tesztpilóta segített. A kényelemre sem lehetett panasz, az új FH ebben is kiváló, könnyű vezetni ezt az autót, a fülke csendes, az ülések és a kényelmi berendezések kiválóan teszik a dolgukat. Maga a jármű rendelkezett mindazokkal a fejlesztésekkel, amelyeket a Volvo Trucks gyakorta iparági újdonságként és a piacon a egyedüliként, vagy elsőként fejlesztett ki és alkamaz az elmúlt években a járműveiben. Így a dinamikus elektronikus vezérlésű kormánymű – lásd van Damme reklámfilm – a minden versenytárstól eltérő filozófiával megalkotott I-See előrelátó sebességtartó autómatika, kiegészítve a távolságkövető, ha kell megállásig vészfékező biztonsági rendszerrel. Fontos kiegészítő a fogyasztás visszafogásához a szabadonfutóként is felfogható ecoroll rendszer, amely nem csak a sebességtartó automatika bekapcsolásakor, hanem normál haladási módban is, gázelvételre „üresbe“ helyezi a váltót. Amellett, hogy a kettős kuplunggal szerelt váltó kiválóan működött, még kényelmesebbé téve az utazást, hiszen „bólogató“ mozgások nélkül gyorsítható-lassítható a szerelvény, egyenletesen olyan érzetet keltve, mintha fokozatmentes erőátviteli berendezéssel lenne dolga a vezetőnek. A tesztút során az új kuplungrendszer kipróbálása mellett kiemelt szerepet kapott a hatékony üzemeltetés, a takarékos vezetés minden kritériuma. A változatos terepviszonyokkal rendelkező autópályaszakaszon, amely többek között a rajzfilmből méltán híressé vált Jičin városa mellett vezetett kiválóan gyakorolhattuk a jármű mozgási energiájának maximális kihasználásával történő járművezetést. Mindebben persze sokat segített az I-see rendszer, de bizony további súlyos százalékok csikarhatóak ki a járműből csökkentve a fogyasztást, ha maga a járművezető is együtt él a rendszerrel és olykor-olykor beavatkozik az elektronika dolgába. A teljes terhelés és a dimbes-dombos útszakasz mellett, 80 km/óra feletti átlagsebességgel 26 liter körüli fogyasztást produkált a magyar újságíró csapat, ami nem sokkal marad el a gyáriak mért értékeitől. Ez nem feltétlenül a duplakuplungos váltónak köszönhető, a gyári tájékoztatás szerint nem változtatja meg a fogyasztást egy hasonló, hagyományos váltóval szerelt járműhöz képest, hanem az egyéb hatékony üzemeltetést szolgáló rendszereknek és persze gyári tesztpilótánk instrukcióinak. Sokan most persze legyinthetnek, hogy persze jó ez az érték, de ki az aki a fuvarfeladatok során majd erre figyel, egy túlhajszolt gépkocsivezetőtől ez nem várható el. Pedig a dolog súlyosan zsebre, és amiről kevesebbet beszélünk, környezetünk védelmére megy. Egy negyven-ötven darabos járműflottánál, ha a futásteljesítmény eléri az évente 100 ezer kilómétert/jármű, mindössze egy literrel csökkentett átlagfogyasztásnál megközelítőleg húszmillió forint takarítható meg az adott vállalkozásnál. A matek egyszerű, tessék egy kockás papíron kiszámolni. Az el nem füstölt több ezer liter üzemanyag környezetet nem károsító hatásáról nem is beszélve. Egy képzési programmal és egy jól átgondolt gépkocsivezető-premizálási-szankcionálási rendszerrel még egy közepes vállalkozás is súlyos milliókat takaríthat meg csak az üzemanyagköltségen. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy egy hatékonyan használt jármű szervízköltsége is alacsonyabb, mint egy olyané, amelyet csak padlógázon használ a vezetője. A hosszútávú fuvarozásban a gázolajnak, a dízelmotornak egyelőre nincs alternatívája. Anyagi és környezetvédelmi megfontolások okán is érdemes használni azokat a kiváló, előremutató fejlesztéseket, amelyeket a Volvo Trucks is felvonultat a járműveiben a biztonságos és hatékony üzemeltetés érdekében. (A cikk, az AutóKözlekedés 2015/8. számában jelent meg)

Nem engednek a 48-ból…

2015.10.18.
Csak lépésenként! Csak annyit tesznek meg a gyártók, a nagysorozatú modelleket illetően, amennyit az előírások megkövetelnek. (Vannak elismert „előresietők” már évek, sőt több, mint egy évtized óta – ők többnyire hibridek, közöttük is a full-hibridek és egyre több a tisztán villanyautó – de egyelőre még nem fordították meg a trendeket.) A gyártóknak – sok minden mellett – a vevők igényeit (jobbára pénztárcáját) kell figyelembe venniük. Ma egy akkumulátoros villanyautót, egy tüzelőanyagcellás villanyautót, egy full hibridet még sokan nem engedhetnek meg maguknak. A „tenni kell valamit” követelményét a széndioxid-kibocsátás ún. gyártói flotta előírásai (szerte a világon) határozzák meg. A 2020/2021-ben (ez a dátum itt van a kertek alján) életbe lépő 95 gramm CO2/teszt km érték teljesítéséhez – ez ma már biztosan látszik – valamilyen mértékben alternatívvá kell tenni a járműhajtást. Avatott szakértők szerint Európában 2020-ra valamilyen mértékben az új autók 70%-a hibrid lesz. A Bosch szerint a 2020-ban a 48 V-os mild-hibrid újautók száma a világban meghaladja a 4 milliót. (Az akkor várt közel 80 milliós új személyautó gyártáshoz képest ez viszonylag szerény darabszám, de ne feledjük, nincs – ma még nem tudunk róla – egyedül üdvözítő megoldás.) A Bosch áttekintése rendkívül informatív, és cikkünk témájaként megjelölt 48 V-os (az ábrán <60 V) mild hibrid megoldást emeli ki. Az ábrán látható BRS rövidítés is viszonylag újkeletű, Boost Recuperation System a feloldása, mely a feltöltés fokozását, a fékezési energia visszanyerését jelenti. Az első megjelölt előny a „coasting”, melyet  „vitorlázásnak” is nevezünk. Ez a „stop-start” rendszer kiterjesztését jelenti, akkor is leáll a motor, ha szabadon, gázelvétellel gurulunk, mert enyhe lejtőn megyünk, vagy utolérésnél motorfékkel vagy üresben gurulunk. A mai autók (személyautók) fedélzeti üzemi (szabályzott) feszültsége 14 V. Ennek hálózatát mutatja az ábra. Ábrán az EBS egység az Electronic Battery Sensor, az akkumulátor állapotának, töltöttségének érzékelője. Ha a segédberendezések hajtását egyre inkább villamosítjuk, tehát villanymotor hajtja a klímakompresszort, a szervókormány elektromos, a feltöltő kompresszort, az olaj és vízszivattyút, a szelepvezérlést (pl. a fázisállítást) elektromos beavatkozó működeti, az asszisztensek sem kis fogyasztók, gyakran kell újraindítani a motort, szerencsés dolog a fékezési energiát visszanyerni villamos energia formában és a sor bizonyára folytatható, akkor igen nagy áramigény jelentkezik. Azt tanulják gyermekeink (mi pedig tudjuk), hogy egy berendezés hajtásához, ha ismert, és ismert annak teljesítmény-igénye, akkor a P=U.I összefüggés szerint, 14 Voltos feszültség melletti áram értéke kiszámítható. Egy mild-hibridnél is elérheti az 1000 A értéket. Ehhez pedig vezeték (átmérő) is szükséges, ez tömegnek, költségnek sem semmi. Ha a rendszer feszültsége 48 V, akkor az áram mintegy 3,5-szeresére esik vissza. Egy ilyen hálózatot mutat az ábra. A mild hibrid a belépő a hibridek közé. Önálló elektromos járműhajtás nélküli kialakítás, de a fékezési energia visszanyerésén túl „booster”, azaz hozzáadott teljesítmény leadásra képes. Számos korábbi modellnél láttuk, hogy a generátor olyan villamos gép, mely egyben motor is. Motorüzemben szíjjal hajtja a belső égésű motor főtengelyét, ezen keresztül az autót, kb. 10 kW-tal növelve gyorsításkor a teljesítményt. Ebben nincs újdonság. Az újdonság az, de ez sem igazán mai jövevény, hogy mindennek a fedélzeti feszültsége 48 V. Ma ez a téma nagyon foglalkoztatja a szakembereket, még nem késő jelentkezni a „3rd International Conference Automotive 48 V Power Supply Systems” tárgyú konferenciára, melyet 2015. november 24 – 26-a között tartanak, Düsseldorfban, a Hotel Hiltonban. A mild hibrid előnyei számosak: - a rendszer nem növeli ugrásszerűen a költségeket, - a gépjárműfogyasztást a jelenlegi NDEC teszten legalább 8-15%-kal csökkenti és a várt WLTP ciklusban is számottevő, - nincsenek jelentős üzemletetési, karbantartási gondok, - viszonylag egyszerűek a villamos berendezések, - az akkumulátor sem okoz komoly gondot, mint a nagyfeszültségű (kb. 600 V-os) rendszereknél, ahol nemhogy a hűtésről kell gondoskodni, hanem külön termomenedzsment rendszert kell alkalmazni, - az akkumulátor lehet olcsó savas ólomakku, de nagy erőkkel folyik a kutatás a nanofoszfát EXT (EXtreme Temperature) Li-ion akkuknál is, melynek – ezt célozza a fejlesztés – nincs szüksége hűtésre, - a vezetési komfortot, a sportosságot kedvezően fokozza, így az ügyfél elégedettséget növeli, - a világ bármely részén alkalmazható. A 48 V-os rendszer kialakításában sokféle lehetőség van, ma még többesélyes a kialakítás. A Bosch egy, a lehetőségeket taglaló vázlatát mutatjuk az ábrán. A villanymotor/generátor elhelyezésre van több alternatíva.  A 48 V-os feszültség mellé a fedélzeten szükség van a hagyományos 14 V-os feszültségre is, így szükséges a DC/DC átalakító, hiszen a generátor (lásd az egyik legkorszerűbb típust) 48 V-os. Szükség van egy 12/14 V-os akkumulátorra és egy 48 V-osra is. Az előbbi ólomakku, a második Li-ion, ma ez a párosítás „dívik”. Vajon kezdődik, felerősödik vagy kifut a „48-as” mild hibrid történet? A mild hibrid sokáig megoldás lesz! A „48-as” változat előnyösnek tűnik. Ma nem engednek a 48-ból… Nem lenne kétségünk efelől, ha nem szólnának hírek, hogy a „14 V-os” hálózatú mild hibrid rendszereket sikerül eredményesen továbbfejleszteni…   Dr. Nagyszokolyai Iván az Autótechnika főszerkesztője

Ifjabb Tóth nyerte meg az idényzárót!

2015.10.18.
Éppen ez volt a terv. Az összetett pontverseny harmadik helyét így se, úgy se fenyegette veszély, viszont győzelemmel zárni az évet… Nos, az megadja a téli szünet alaphangulatát, és persze a lendületet a felkészülésre. „Három gyorsasági szakasz szerepelt a vasárnapi programban, amelyek során próbáltuk beosztani az előnyt, és vigyázni az autóra. Meg aztán a magam részéről igyekeztem hasznosítani a verseny előtti teszt tapasztalatait: hétfőn hazánkban járt Paolo Andreucci, aki olasz bajnok ezzel az autóval, és tudtam vele menni néhány kilométert. Érdekes volt látni, hogy ő miként kezeli az autót, s átgondolni, hogy én mit csinálok másként. Próbáltam változtatni, és valamelyest sikerült is, mert rájöttem néhány apró trükkre.   Úgy gondolom, most végre rajta vagyunk a jó úton, amelyen mehetnénk tovább” – mondta a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János, akinek azért nem volt teljesen sima a vasárnapi napja, mert az első gyorsasági szakasz után furcsa hangot kezdett adni a kocsi váltója. Legalábbis ők úgy hallották, s ez elég volt ahhoz, hogy visszavegyenek egy kicsit a tempóból. „Nem használtam a rajtprogramot és a megszokottnál finomabban fékezgettem és váltogattam vissza. Csak alapjáraton lehetett hallani a szokatlan zajt, és végül nem is lett belőle baj, sikerült megnyernünk az utolsó szakaszt és a versenyt. Nagyon örülök neki, főleg azért, mert ez tényleg egy nagyon nehéz futam volt. A szombati folyamatosan változó körülményekkel, a sötéttel, a ritmusváltásokkal, a sáros utakkal. A gumiválasztás nagy fejtörést okozott, de nekünk mindig szerencsénk volt, és remek abroncsokat is kaptunk a Pirellitől” – mondta ifjabb Tóth, akinek a vegyes talajú Fehérvár-rali után ez volt a második futamgyőzelme a szezonban.  „Hosszú, de tapasztalatokkal teli hétvége van mögöttünk, de a szombat esti utolsó két gyorsaságit leszámítva – amelyek tényleg emberpróbálóak voltak – nagyon élveztük az egészet. Ma arra kértem Janit, hogy próbáljuk beosztani a másfél perces előnyünket, s bár tudom, hogy nem könnyű így  autózni, azért mindent megtettünk. Az utolsó gyorsaságin már elkezdett élvezetből menni, érezte, mennyire stabil a Peugeot, úgyhogy akkor már kimondottan vissza kellett fogni. Ezen a versenyen is sokat tanultunk a gumikról, a csapat tökéletesen dolgozott, köszönet az egész éves munkájukért, és köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy versenyezzünk. Három év kihagyás után Jani két futamgyőzelemmel és összetett harmadik hellyel tért vissza, ami szerintem remek eredmény.  Reméljük, az autó tovább fejlődik és az idei tapasztalatokkal felvértezve jövőre mi is még jobbak leszünk” – mondta a Peugeot Total Hungária Rallye Team navigátora, Szőke Tamás. Ifjabb Tóth is egyetértett vele: „Nincs okunk szomorkodni a harmadik hely miatt – főleg, hogy volt két nullás versenyünk, amelyekből le kell vonni a tanulságot, és jövőre még jobban felkészülni…” 49. MECSEK-RALI, AZ OB 7. FUTAMA, PÉCS Abszolút végeredmény: 1. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot Total Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5) 1:43:32.9, 2. Kazár, Ferencz (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9 R4) 1:28.1 perc hátrány, 3. Bútor, Tagai R. (Dynamic Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo10) 2:28.7 p h.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója