Apollo Tyres Gyöngyöshalász - OKJ-s abroncsgyártó képzésen az első 70 munkatárs

2015.07.01.
Különleges képzésben vesznek részt a nyáron az Apollo Tyres magyar üzemének első technikus munkatársai, amelynek végén Abroncsgyártó OKJ-s végzettséget szerezhetnek. A tréning célja, hogy a technikusok magabiztos szaktudással indíthassák majd el a gyöngyöshalászi gyár első gépeit. Az Apollo munkatársai Európa egyik legmodernebb, korszerű technológiával felszerelt üzemében kezdhetik majd meg pályafutásukat. A képzéssel kapcsolatban Bányai Tibor, az Apollo Tyres Hungary HR igazgatója megjegyezte: „Számos középiskolát kerestünk fel Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megyében, és többkörös felvételi folyamat után választottuk ki a végzős diákokat. Idén nyáron Gyöngyösön folyik majd a képzés, ahol az első technikusaink az elméleti felkészítés mellett angol nyelvoktatást és teljes ellátást is kapnak, majd októbertől a chennai és enschedei gyárainkban szerezhetik meg a piacon ma igen értékes gyakorlati tudásukat.” Megnyitása után a gyöngyöshalászi gyár évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 000 darab tehergépjármű-abroncsot fog előállítani. A cég idén szeptemberben további 100 érettségizett, műszaki beállítottságú munkatársat vesz majd fel, továbbá folyamatosan várja villamos-, gépész-, mechatronikai és anyagmérnök végzettségű szakemberek jelentkezését. Az Apollo 2013-ban elnyerte az Év Gumiabroncs-gyártója és az Év Munkáltatója, 2014-ben pedig a Globális Fenntarthatósági Díjat. Ugyanebben az évben a legjobb munkahelynek választották az ázsiai autóalkatrész-gyártó szektorban.

Autólopás! HAZ-521 VW Golf IV

2015.07.01.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: HAZ-521 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Golf IV -Kivitel: 1.4 16V EURO -Gyártási év: 1999 -Motorszám: AHW254208 -Alvázszám: WVW ZZZ 1JZYW 323046 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 június 28 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XII. -Utca, házszám: Abos utca 21 -Megjegyzés: Metál szürke, jobb oldalt sárvédőnél rozsdásodás. Kerti szerszámok voltak benne , 2 fűnyíró . egy Al-Ko 139 cm piros és egy Mtd Fekete, plusz Einhell damilos fűkasza , egy Garden Master motoros sövényvágó...plusz kézi szerszámok. Nem volt benne , baloldali első (anyós )ülés.

Autólopás! EYX-414 Audi 80 - szürke

2015.07.01.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: EYX-414 -Gyártmány: Audi -Típus: 80 1.6I -Gyártási év: 1994 -Motorszám: ADA034057 -Alvázszám: WAUZZZ8CZSA049634 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 június 28 -Lopás helyszíne - város: Sopron -Utca, házszám: Kaboldi u. 2.

Autólopás! KSW-019 Nissan Navara D40

2015.07.01.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KSW-019 -Gyártmány: Nissan -Típus: Navara D40 -Kivitel: Terepjáró -Gyártási év: 2007 -Motorszám: YD25799087A -Alvázszám: VSKCVND40U0161518 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 június 28 -Lopás helyszíne - város: Veszprém -Utca, házszám: Sáfrány utca 6/E

Autólopás! JIR-018 Toyota Corolla - acélszürke

2015.07.01.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: JIR-018 -Gyártmány: Toyota -Típus: Corolla -Kivitel: 1.4 Sedan Terra -Gyártási év: 2004 -Motorszám: 4zz1875210 -Alvázszám: JTDBM28E500055357 -Szín: acélszürke -Lopás időpontja: 2015 június 28 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: X. -Utca, házszám: Vörösdinka u 5/B -Megjegyzés: Kedves Autóvadászok! Kérlek segítsetek a kocsim megtalálásában. A hátsó 2 ablak és a hátsó szélvédő sötétített volt. Illetve a bal első sárhányón egy kis horpadas volt. Illetve a hátsó lökhárítón két kisebb zöld csík. Üzemképes állapotban volt.

Autólopás! JUL-922 Ford Focus - kék

2015.07.01.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: JUL-922 -Gyártmány: Ford -Típus: Focus -Kivitel: Kombi -Gyártási év: 2005 -Alvázszám: wf0wxxgcdw5g05536 -Szín: kék -Lopás időpontja: 2015 június 27 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Vezér 59

Autólopás! MKM-093 VW Sharan - kék

2015.07.01.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MKM-093 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Sharan -Kivitel: 5 ajtós -Gyártási év: 2004 -Alvázszám: WVWZZZ7MZ4V038573 -Szín: kék -Lopás időpontja: 2015 június 26 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIII. -Utca, házszám: Váci út 86/b -Megjegyzés: Sötétkék, bal hátsó lámpája törött

Autólopás! MDP-893 Renault Clio - grafitszürke

2015.07.01.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MDP-893 -Gyártmány: Renault -Típus: Clio -Gyártási év: 2012 -Alvázszám: VF1KRAH0H47325051 -Szín: grafitszürke -Lopás időpontja: 2015 június 26 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Fraknó u. 30/b.

Autólopás! MEM-963 Renault Grand Scenic - barna

2015.07.01.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MEM-963 -Gyártmány: Renault -Típus: Grand Scénic -Kivitel: 1.5 dci -Gyártási év: 2011 -Alvázszám: VF1JZ1GA644449183 -Szín: barna -Lopás időpontja: 2015 június 26 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XII. -Utca, házszám: Rőzse utca 19

(Nemcsak) angol szakértők az autó szervizek jövőjéről – ICDP szakmai konferencia (II. rész)

2015.07.01.
Mind a márkaszervizeket, mind független javítói hálózatokat azonban egyformán érintik az on-line térben jelentkező új lehetőségek. Ezek a változások egyszerre fenyegetik a ma megszokott üzletmenetben gondolkodó szervizeket, ugyanakkor számukra is új lehetőségeket teremtenek ügyfélkörük bővítéséhez. A virtuális térben jelentkező lehetőségek jellemzően az Egyesült Államokból indulnak és a szokásos néhány éves késéssel válnak érezhetővé Európában is. A kereskedelem és a szolgáltatások számos területén figyelhettük meg, hogy olyan internetes szolgáltatások jelentek meg, amelyek újszerű kapcsolatot tudtak teremteni a termékek hagyományos gyártói vagy szolgáltatói és a vásárlók között. Ezek az internetes szolgáltatók lényegében egy virtuális piacteret hoznak létre és a technológiában rejlő lehetőségeket kiaknázva egy magasabb színvonalra emelik az ügyfelek számára elérhető információk minőségét, akár egyszerű ár összehasonlításról van szó, akár komplexebb szolgáltatás csomagról. Mára megszokottá vált, hogy repülőjegyet, biztosítási termékeket vagy akár külföldi szállást az erre szakosodott honlapokon keresünk és rögtön lefoglalunk vagy meg is vásárolunk. Ez a lehetőség az autók karbantartásának és javításának piacát is elérte.    Ki áll nyerésre az autószervizek versenyében? Mi kell a sikerhez? A virtuális szerviz hálózatok megteremtik a felhasználók számára annak lehetőségét, hogy kényelmesen és gyorsan kapjanak információt arról, hogy hol és mennyiért tudják autójukon a következő éves átvizsgálást elvégeztetni vagy bármilyen más javítást vagy szolgáltatást igénybe venni. A virtuális szerviz legegyszerűbb változata, amikor az érdeklődő ügyfél leírja, hogy milyen karbantartásra vagy javításra van szüksége és a szolgáltató az ügyfél közelében található javítóktól árajánlatot közvetít felé. Ennél összetettebb módszerekre van szükség ahhoz, hogy számos előre meghatározott szerviz folyamatra az ügyfél saját magának állíthat össze szolgáltatás csomagot és rögtön látja annak árazását is a képernyőn. Természetesen az így kiválasztott szervizhez az ügyfelek többsége azonnal szeretne bejelentkezni és időpontot foglalni az interneten keresztül. A zökkenőmentes szolgáltatáshoz a honlap üzemeltetője és a résztvevő szervizek között szoros és folyamatos információ áramlásra van szükség, hogy az ügyfelek számára ne legyenek kellemetlen meglepetések akár egy tévesen visszaigazolt időponttal, akár egy rosszul kiszámolt árajánlattal kapcsolatban. Az elérhető szolgáltatások köre ezért lépésről lépésre bővül az egyszerűbb szolgáltatásoktól (például nyári vagy téli abroncsok átszerelése) a lényegesen összetettebb műveletekig (például kuplung csere adott márkájú és adott évjáratú autókhoz). A szolgáltatás kiajánlása történhet virtuális térben... A szervizek és javítók számára stratégiai döntés, hogy csatlakoznak-e a virtuális szolgáltatókhoz. Egyik oldalról úgy érezhetik, hogy ez a csatorna semmi másról nem szól csak arról, hogy az egymással versengő szervizek letörik egymás árait. Másik oldalról egyértelmű, hogy ezzel a lehetőséggel bővíthetik ügyfeleik számát, ha jól használják ezt az új marketing eszközt. Az ügyfelek számára a kényelmi szempontok mellett talán a legfontosabb az árak összehasonlítása. Érdekes adat, hogy a beérkező árajánlatok közül az ügyfelek csak közel egyharmad arányban választják a legolcsóbb ajánlatot. Még a virtuális térben is léteznek más fontos szempontok a szervizek és javítók  kiválasztásánál. A tanulmányok szerint például meghatározó szempont, hogy le lehet-e foglalni már a képernyőn keresztül időpontot a szervizben, azaz egy on-line alkalom alatt mindent el tud intézni az ügyfél és nem szükséges további utánajárás vagy telefonálgatás másnap. Az autók karbantartása és javítása továbbra is lényegében egy személyes és bizalmi kapcsolat a legtöbb tulajdonos számára és kifejezetten lojálisan tudnak viselkedni a megszokott szervizzel. Még a lojális ügyfelek is igénybe veszik a virtuális szerviz szolgáltatók honlapjait abban az esetben, ha rossz tapasztalat érte őket a megszokott szervizben. Az ügyfelek egy másik csoportja viszont kifejezetten csak arról akar megbizonyosodni, hogy a szokásos szervizben felszámolt árak nem lógnak ki a piaci átlagból. A tapasztalatok szerint az ügyfelek hajlandók a piaci átlagnál akár 6%-kal magasabb árat is elfogadni a megszokott javítótól és csak nagyobb különbség esetén néznek új szerviz után. ...de a végén persze a javítás nem virtuális Csak emlékeztetőül: az Autós Nagykoalíció idén lépett be az egyik legrangosabb európai autós szakértő szervezet az ICDP tagjai közé. Az Autós Nagykoalíció számára így elérhetővé válnak a legfrissebb trendekről készülő elemzések. Az ICDP szakértői személyesen vannak jelen a legnagyobb európai piacokon, ahol saját irodákat üzemeltetnek, de emellett szoros kapcsolatokat ápolnak minden EU ország autós szervezeteivel. Az együttműködő tagok között ugyanúgy találunk gépjármű gyártókat, mint márkakereskedői szervezeteket, de nem maradnak ki a sorból a beszállítók (alkatrészek, kenőanyag gyártók, stb.) sem. Továbbra is jellemző, hogy az autós szakmára jellemző trendek a fejlettebb és nagyobb piacokon jelentkeznek először és onnan terjednek lépésről lépésre a többi Európai országra. Az ICDP közvetítésével elsősorban ezeket a fő trendeket ismerhetjük meg, de betekintést kaphatunk meghatározó globális folyamatokba is. (Markó Zoltán tollából)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója