Új, digitalizált korszakra számít a Volkswagen Csoport az autóiparban

2014.03.12.
A jövő intelligens mobilitásának központi témái az autók és környezetük egyre intenzívebb hálózatossága, valamint az automatizált vezetés, magyarázta Winterkorn 2500 vendég előtt a Hannover Congress Center kupolatermében, Dr. Angela Merkel szövetségi kancellár, David Cameron brit miniszterelnök, Stephan Weil alsó-szászországi miniszterelnök és az iparági szövetség (BITKOM) elnöke, Prof. Dieter Kempf jelenlétében. „Az információs technológia már régóta az autóipar fontos része. Autóink már ma guruló számítógépközpontok másfél kilométer kábellel, több mint 50 vezérlőegységgel és húsz legmodernebb asztali számítógép számítási kapacitásával. A most előttünk álló nagy feladat az IT-szektorral közösen a mobilitást még intelligensebben és még jobban hálózatba kapcsoltan alakítani” – emelte ki Winterkorn.Ez tanulási hatásokhoz vezethet: „Az IT-szektor digitális innovációival alapvetően változtatja meg életünket, munkánkat. Technológiáit és termékeit egyre gyorsuló ütemben bocsátja ügyfelei rendelkezésére. Ezek olyan témák, amelyekkel mi az autóiparban is intenzíven foglalkozunk.” Winterkorn hozzátette: „Az emberek mobilitás iránt támasztott elvárásai alapvetően megváltoznak. Ügyfeleink saját autóikkal kapcsolatos kívánságai világszerte egyre gyorsabban módosulnak. Éppen ezért indította a Volkswagen Csoport új, nagyszabású jövőprogramját, a »Future Tracks«, azaz a jövő útjai projektet. E kezdeményezés keretein belül a csoport legjobb szakembereit gyűjtjük össze annak érdekében, hogy közösen találjanak megoldást az iparágunk előtt álló nagy kihívásokra. Ebben kulcsszerepet játszik majd a digitalizálás.”Így már ma 9300 jól képzett IT-szakemberrel rendelkezik aVolkswagen Csoport házon belül, és körülbelül 3,8 milliárd eurót fektet be évente az információs technológiákba.A jövő intelligens autóját egyedül, önmagában senki sem képes megvalósítani, mondta Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke. „Az infrastruktúra modernizálása, a jogi szabályozás tisztázása és Németország, mint ipari célpont erősítése jelenti a helyi feladatokat. Ehhez pedig az autóipar, az IT-szektor, a tudományos élet és a politika összefogása szükséges. A jövő mobilitása minden érintettnek megéri majd – mindenekelőtt az embereknek, akik még biztonságosabb, kényelmesebb és intelligensebb autókat kapnak.”Winterkorn nem kerülte a kényes témákat sem: „Az autó nem válhat adatszörnnyé. Számtalan veszélytől megóvjuk ügyfeleinket – a vízen csúszástól, az elalvástól, a hosszú és időrabló közlekedési torlódásoktól. Ugyanilyen kötelességtudattal védjük majd őket az adataikkal való visszaéléstől. A nagyobb biztonság és kényelem érdekében dolgozunk, és határozottan nemet mondunk az atyáskodásra és a Big Brother jelenségre. Ebben a kérdésben az egész iparág egyetértésére szükség van, egyfajta autóipari kötelezettségvállalás kell. A Volkswagen Csoport készen áll, hogy szerepet vállaljon ebben.”A Volkswagen már 15 éve következetesen fejleszti az automatizált vezetés technológiáját. A CeBIT kiállításon Winterkorn világújdonságként bemutatta a kancellárasszonynak és a brit miniszterelnöknek a „James 2025” elképzelést. A Volkswagen Csoport kutatási részlegének fejlesztése bemutatja, hogyan festhet egy jövőbeli virtuális műszerfal. Amint az automatizált vezetési üzemmód aktiválódik, megváltozik a kormánykerék, az üléspozíció és az utastér világítása, egy nagy központi képernyő mutatja az összes utasnak a tervezett manővert. Egy másik, a kardánalagút konzolján elhelyezett érintőfelülettel vezérelhető képernyő emellett további infotainment-funkciókat kínál.A CeBIT kiállításon a Volkswagen Csoport IT részlege a kettes csarnokban a hálózatba kapcsolt autó és az elektromobilitás központi témákat mutatja be. A konszern öt márkájának kiállítási tárgyai engednek bepillantást az autós IT és a villanymotoros meghajtások világába – a bemutatójárművek mellett többek között alkalmazások, gesztusvezérelt felhasználói felület, valamint telematikai megoldások mutatkoznak be. A „job&career” sorozat előadásai és az állásajánlatokat megjelenítő multimédiafal a kilences csarnokban információkkal szolgálnak és egyúttal gyakorlati betekintést engednek a pályakezdők és a fiatal IT-szakemberek számára az autóipar legnagyobb IT-szervezetébe. A vásári területen 15 darab elekromos Up! szolgál iránytaxiként.
Címkék: 

Rekordév az Audinál - Ingolstadtból jelentjük

2014.03.11.
Cikkünk folyamatosan frissül.Háromszáz újságíró előtt Rupert Stadler Audi-főnök kifejtette: 2013 nagyszerű év volt az Audi számára és 2014 is sikeres lesz.Nem csak az autóeladások nőttek 2013-ban 8,3 százalékkal, hanem a konszern árbevétele is. 2013-ban ez az összeg 49,880 milliárd euró volt, ugyanez 2012-ben 48,771 milliárd. A növekedés 2,3 százaékot tesz ki. Az operatív eredmény viszont csökkent. 2012-ben még 5,365 milliárd euró volt, tavaly pedig 5,030 milliárd. A csökkenést Stadler a termékekre és technológiákra fordított növekvő fejlesztési költségekkel, valamint a nemzetközi gyártóhálózat következetes kiépítésével, továbbá a főként európai kihívásokkal teli piaci helyzettel magyarázta.Rupert Stadler, az Audi AG igazgatóságának elnöke.A pénzügyi eredmény az elmúlt üzleti évben 293 millió euró volt - mondta el Rupert Stadler. Ezáltal az Audi adózás előtti eredménye a 2013-as üzleti évben 5,323 milliárd euró volt, 2012-ben ugyanebben a sorban 5,951 milliárd euró állt.A nemzetközi sajtótájékoztatón az Audi vezetői részletesen is kifejtették, hogyan oszlottak meg az autóeladások az egyes országok között. Az 1.575.000 autóból 492.000 Kínába került. Az eladások mértéke Kínában egyötöddel haladta meg az előző évi értékesítést.Európa különböző országaiban 732.000 Audi kelt el. Ez azt jelenti, hogy továbbra is Európa maradt az Audi legfontosabb piaca.Rupert Stadler a sajtótájékoztatón kifejtette: Az elmúlt 12 hónapban új gyárakat építettek Magyarországon és Kínában, Mexikóban és Brazíliában pedig megkezdték a gyártás kiépítésének előkészítését.A magyar újságírók különösen örömmel nyugtázták Stadler szavait, amikor a Győrben készülő Audi A3-as családot nagyon sikeres jelzőkkel illette. De kijutott a dícséretből az egy hete Genfben bemutatott, ugyancsak Győrben készülő Audi TT 3. generációjának is.A jövőről szólva az igazgatóság elnöke kifejtette: az Audi 2018-ig 22 milliárd eurót fordít fejlesztésekre, új innovációs technológiákra és gyártási struktúrák kialakítására. Németországban 1500 újabb munkatárssal bővítik létszámukat - közölte Rupert Stadler.-A TT 3. generációjában megtalálható minden, ami az Audira jellemző - mondta Ulrich Hackenberg, fejlesztésért felelős igazgatósági tag. - Lenyűgöző sportosság, kiváló dizájn, iránymutató hatékonyság.Sikeres év a győri Audi Hungaria Motor Kft.-nél isA győri Audi 2013-ban is a világ legnagyobb motorgyára maradt 1 millió 925 ezer 636 motorral - mondta el Ingolstadtban Thomas Faustmann, a győri Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke. A gyártás tízezer darabbal haladta meg a korábbi év teljesítményét. Győrben a nyáron felavatott új járműgyárban 42.851 autó gördült le a szalagról, ez ugyancsak meghaladja a 2012-es év számait, amikor is 33.553 autó készült a Kisalföld székhelyén.Kettős jubileum tavaly: a félmilliomodik TT és a 25 milliomodik motor is elkészült GyőrbenFaustmantól megtudtuk azt is, jelenleg 235 féle motor alkotja termékpalettájukat, ami egészen elképesztő számnak nevezhető. A motorgyártásban és járműgyártásban elért növekedés az árbevételen is megmutatkozik. A 2012-es 5 milliárd 282 millió euróhoz képest tavaly a győri Audi árbevétele 5 milliárd 588 millióra euróra nőtt.A győri gyár első embere két fontos eseményt is felidézett Ingolstadtban, ami ugyancsak a tavalyi év krónikájához tartozott. Elkészült Győrben a 25 milliomodik motor és legördült a szalagról a félmilliomodik TT sportautó is.Az Audi Hungaria Motor Kft. árbevétele az elmúlt üzleti évben elérte az 5 milliárd 588 millió eurót (2012: 5 milliárd 282 millió euró). A vállalat összesen 968 millió eurót (2012: 1 038 millió euró) fektetett a magyar telephelybe. Ennek nagy része a járműgyár kiépítésébe, a motorgyártás termelési kapacitásának bővítésébe, valamint a kutatás&fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységekbe folyt. A vállalat alapítása óta az összbefektetés értéke elérte 2013. december 31-ig a 6 milliárd 735 millió eurót. Az Audi Hungaria 2013. december 31-én 10 337 munkatársat (2012: 8 663) foglalkoztatott és ezzel 2 088 szakember lett a vállalat munkatársa. Jelenleg több mint 3 000 munkatárs dolgozik az új járműgyártásban.Dr. Knáb Erzsébet személyügyekért felelős ügyvezető igazgató arról beszélt Ingolstadtban, tavaly ötvenezren pályáztak a kétezer állásra, ami elképesztő szám, hányan akarnak a győri Audiban dolgozni. Az Audi népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy évente nyereségrészesedést fizetnek. Idén ez átlagosan a havi bér 1,7-szerese, amelyet májusban kapnak meg a dolgozók.A péri repültőr egyik tulajdonosa az Audi.A 2013-as üzleti évhez tartozott az is, hogy az Audi támogatta a Győr melletti regionális reptér fejlesztését. Bővítették a kapacitást és nőtt a repülésbiztonság is. Mindezt testközelből is megnézhették azok a magyar újságírók - közöttük az autoszektor.hu képviselője is - akik az Audi hagyományos éves sajtótájékoztatójára ezúttal nem a Bécs-München menetrend szerinti járattal érkeztek, hanem az Audi charter gépével, amely Pérről szállt fel és az Ingolstadt melletti Machingban landolt, mindössze negyvenöt percre lerövidítve az Audi németországi és magyarországi gyára közötti távolságot.

Volánbusz: szükség van a BKV-s buszvezetők munkájára

2014.03.11.
A korábban a BKV által üzemeltetett agglomerációs járatokat tavasztól a Volánbusz teljesíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelése alapján, a központ korábbi közleményei szerint a Volánbusszal úgy kötötték meg a szolgáltatási szerződést, hogy abban előírták 320 buszvezető átvételét.A Népszabadság kedden azt írta, még nem tudni, ki megy át a Volánbuszhoz. Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetője a lapnak azt mondta, sok a bizonytalansági tényező, nem tisztázott, hogy pontosan hány buszvezető kerül át és milyen munkaszerződéssel a Volánbuszhoz.A Volánbusz keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, biztos és hosszú távú munkaviszonyt ajánlanak, a feltételek, az anyagi körülmények azonosak lesznek a mostani volános munkavállalókéival. Jelezték továbbá, hogy 167 új busszal szolgálják majd ki az agglomerációs járatokat. A cég szakmai háttere, tapasztalata garancia a zökkenőmentes átvételhez – írták.
Címkék: 

Autólopás! LVM-394 Renault Megane Grand Scenic

2014.03.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LVM-394-Gyártmány: Renault-Típus: Megane scenic-Kivitel: grand-Gyártási év: 2008-Motorszám: xxxxxxxxxxxx-Alvázszám: xxxxxxxxxxxx-Szín: kék-Lopás időpontja: 2014 március 10-Lopás helyszíne - város: Szigetszentmiklós-Utca, házszám: xxxxxxxxxxxxxxxxx-Megjegyzés: xxxxxxxxxxx lakóparkból lopták el, 4 db gyereküléssel együtt. Középső sor középső ülése kiszedve, ismertető, hogy a szélvédőjén vezető oldalán L alakban repedés látható.  https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.607457222675298.1073742804.423534077734281/607457232675297/?type=3&theater

Autólopás! MEV-657 Opel Zafira - grafitszürke

2014.03.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MEV-657-Gyártmány: Opel-Típus: zafira-Kivitel: diesel-Gyártási év: 2012-Motorszám: A17DTR2399432-Alvázszám: W0L0AHM75C2075003-Szín: grafitszürke-Lopás időpontja: 2014 március 11-Lopás helyszíne - város: Szigetszentmiklós-Utca, házszám: Csokonai köz 3/15-Megjegyzés: A lopás hajnalban történt.az időpontot nem tudtam módosítani.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.607460492674971.1073742806.423534077734281/607460506008303/?type=3&theater

Autólopás! MGM-344 Skoda Octavia - fekete

2014.03.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MGM-344-Gyártmány: Skoda-Típus: Octavia-Kivitel: 5 ajtós-Gyártási év: 2009-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 március 10-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XV.-Utca, házszám: Thököly út 51-Megjegyzés: Az autó hátulján jobb oldalon gyári TDI felirat van. Legmagasabb felszereltségű, de erre utaló felirat nincsen rajta. A hátsó ablak bal felső sarkában egy kb 8x8 cm-es négyzet alakú barna matrica van amin egy 4-es szám van. A hátsó rendszámtábla mellett jobb oldalon egy kb 8 cm-es fehér "H" matrica van. A hátsó ülésen 2 db gyerekülés van (1 szürke + 1 fekete-rózsaszín). Az utastérben kívülről semmilyen érték nem volt látható. Az autó a lopáskor zárva volt, de a helyszínen semmilyen nyomot nem találtak. Sajnos a forgalmi benne volt a könyöklőben.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.607459716008382.1073742805.423534077734281/607459726008381/?type=3&theater

Saját fejlesztésű befecskendező rendszerek Ajkáról

2014.03.11.
Ajkán a járműipar számára gyártanak saját fejlesztésű közös nyomócsöves alrendszereket és magas nyomású dízel befecskendezési szerelvénycsöveket. Az elektronikus vezérlésű magas nyomású dízel befecskendezési rendszerek - közös nyomócső vagy Common rail - területén a cég beszállítója több neves autógyártónak, így a Daimlernek, a Renaultnak, és azok beszállítóinak, közöttük a Delphinek.A lezárult fejlesztéssel 50-nel növelték a gyárban dolgozók létszámát, jelenleg 300 munkavállalót foglalkoztatnak.Az ajkai ipari parkban működő kft. 2003 óta 5 hektáros bérelt ingatlanon gyártja a prémium kategória közös nyomócsöves rendszereit és csőkomponenseit. A Poppe+Potthoff holding 14 telephellyel rendelkezik 9 országban. A csoport árbevétele eléri a 180 millió eurót, az ajkai cég 2013-ban 37 millió euró (mintegy 11 milliárd forint) nettó árbevételt ért el.
Címkék: 

Teljesen megújult a Hyundai Genesis

2014.03.11.
A vadonatúj Genesis egy olyan, modern technológiákkal felvértezett prémium szedán, amely demonstrálja a  márka képességeit egy sor területen, a technológiától a formatervezésig, a komforttól a vezetés élményéig. A vadonatúj Genesis korlátozott példányszámban lesz elérhető Európában; az ügyfelek egy jól felszerelt felső kategóriás szedánra tesznek szert.Noha a vadonatúj Genesis az Európában kapható legnagyobb, legfelszereltebb, legfejlettebb műszaki tartalmat kínáló Hyundai modell, minden szempontból megfelel a márka ígéretének. A modell hajtásáról egy nagyteljesítményű, 3,8 literes V6 GDI motor gondoskodik. Ennek bőséges erőtartaléka és nyomatéka széles fordulatszám-tartományban áll a vezető rendelkezésére, és harmonikusan működik együtt a nyolcfokozatú automata sebességváltóval. A vezetési élmény és a biztonság záloga az új HTRAC öszkerékhajtási rendszer, a kifinomult multilink első és hátsó kerékfelfüggesztés, valamint az első és hátsó tengely közötti csaknem egyenlő tömegelosztás.A Genesis utasairól intelligens szolgáltatások hiánytalan arzenálja gondoskodik. Olyan funkciókról van szó, mint az intelligens sebességtartó automata, az automatikus vészfékrendszer, a világelső utastéri CO2-érzékelő, amely az utastér levegőjét ellenőrizve megóvja a vezetőt az elálmosodás veszélyeitől.A Genesis modell létrehozására négy év alatt összesen 500 milliárd koreai wont (105 milliárd Ft) fordított a Hyundai. A hatalmas beruházás eredményeként megszületett modellt elsősorban az Egyesült Államok és Korea piacára tervezték, ahol elődje komoly sikereknek örvendett. Az első generációs Genesis számos rangos autóipari díjban és elismerésben részesült Észak-Amerikában, és fontos szerepet játszott a Hyundai márka gyors fejlődésében. Európában ugyancsak a márka ismertségének erősítése lesz a feladata; itt eltérő, ám nem kevésbé határozott célt fog betölteni, mint a Hyundai márka képességeit hiánytalanul demonstráló modell.

Értékesítési rekord a BMW-nél

2014.03.11.
A BMW csoport februárban rekord számú, 141 ezer 100 autót értékesített, 5,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A növekedés szinte kizárólag a BMW márkának volt köszönhető, amiből 8,6 százalékkal többet, 124 ezer 800-at adtak el – ami szintén a legmagasabb februári értékesítési szám a márka történetében. A Mini eladásai viszont 14 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest a modellváltás miatt visszafogott a kereslet.A BMW eladásainak lendületes növekedése ellenére is a prémium kategóriában az idei első két havi eladásokat az Audi vezeti, igaz, csak egy hajszállal a BMW előtt. Amíg az Audi 242 ezer 400 autót értékesített, 9,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a BMW 8,9 százalékos növekedés után 242 ezer 17 autót. A Daimler prémium márkája a Mercedes 215 ezer 753 autót értékesített az idei első két hónapban, 16,6 százalékkal többet, mint egy éve.

Anyukám is érteni fogja! – Izzócsere – avagy, ami a bura mögött van

2014.03.11.
A felelősség kérdéskörébe több dolog tartozik, de mielőtt belevágnánk a technikai részletekbe, jó tisztázni, hogy nem elég, hogy minden lámpa működőképes az autón, azokat be is kell kapcsolni. Azzal nagyot nem tudunk hibázni, ha mindig működtetjük a tompított fényszórót, de vannak esetek, amikor a KRESZ szerint kötelező is:szürkülettől pirkadatig – vagyis amint sötétedni kezd, illetve amíg nincs teljes nappali világosságlakott területen kívül – véssük be a fejünkbe: amint egy lakott terület vége táblát látunk, nyúljunk automatikusan a kapcsolóhozjavasoljuk még a lámpák használatát esőben, ködben, havazáskor, illetve minden esetben, ha úgy érezzük, a többi járművet jobban látjuk, ha égnek a lámpái.Ha rossz az izzó, cseréjük kiA járművezetői oktatások kötelező eleme az izzócsere és az ellenőrzés is. Elvileg már tudjuk, de frissítsük fel az ismereteinket a témában. Először is lássuk milyen izzókat találunk az autóban.Az izzókSokféle fényforrás található a kocsikban, de leginkább szabványos alkatrészekkel találkozunk. Az akkumulátoroknál már tisztáztuk, hogy a személygépjárművek 12 volt névleges feszültségű elektromos rendszerrel rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy minden elektromos berendezés – így az izzók is – erre a feszkóra vannak tervezve. Egy ideje már nem kötelező a tartalékizzók és a pótkerék magunkkal hurcolása, de csak magunknak ártunk, ha ezeket kidobjuk az autóból.Helyzetjelző izzókÁltalában 5 watt teljesítményű, kis fejű izzókat használnak a helyzetjelző lámpákban. A legtöbb izzó bajonett zárral rendelkezik, vagyis a foglalatba csúsztatva, majd enyhén elfogatva lehet őket rögzíteni. A foglalat hasonlóképpen illeszkedik a lámpa alaplapjára.Féklámpák, kombinált izzókA féklámpa szerepe, hogy a mögöttünk haladó jármű vezetője számára egyértelműen jelezze, hogy lassulunk. Szerepe ezért nagyon fontos a biztonságban, fénye erős, vörös színű. A felhasznált izzó teljesítménye is ehhez igazodik: 21 watt, több mint négyszer akkora, mint a helyzetjelző izzóké. Sok modellben azonban a kisebb lámpatestek miatt azt a megoldást választották, hogy ugyanaz az izzó látja el a helyzetjelző és a féklámpa szerepét is, ezért kombinált, dupla izzószálas fényforrásokat alkalmaznak. Ezek a szálak külön-külön is képesek meghibásodni, ha valamelyik része nem működik, sajnos nem tudunk spórolni a cserén. IrányjelzőkAz indexlámpákból legalább négyet találunk az autón, az itt használt izzók mindig egy izzószálat tartalmaznak, teljesítményük szintén 21W. Azoknál a modelleknél, ahol esztétikai okokból a lámpabura fehér színű, vagy átlátszó, sárga színű bevonattal ellátott izzókat alkalmaznak.Tompított- és távolsági fényszórókIde most már tényleg komoly teljesítmény kell, hiszen ezek a lámpák világítják meg előttünk az utat, úgyhogy az autókban használt legnagyobb teljesítményű izzót, 55 wattost találunk bennük. A fényszórók izzói a legtöbb esetben halogén lámpák, amelyre a nagyobb fényerő mellett, a nagyobb hő fejlődés a jellemző. A halogén izzók üveg burkolata a használat során ezért jelentősen melegebb, mint a hagyományos izzóké. Éppen ezért a külső üvegfelületen semmiféle zsíros szennyeződés nem lehet, a csere során emiatt nem szabad puszta kézzel megérinteni, hanem valamilyen kesztyűt, vagy ennek hiányában rongyot, esetleg papír zsebkendőt kell használnunk.A xenon lámpával szerelt járművekben az „izzók” cseréje házilag tilos, mert ezek a berendezések magas feszültségen működnek. Szakképzetlen kezekben a szerelés során fennáll az áramütés veszélye, ezért ha xenon lámpás az autónk és nem világít a fényszóró, feltétlenül forduljunk szakemberhez.Az új járművekben egyre gyakoribb a LED-es (fényt kibocsájtó diódák) izzók használata. A LED-ek elvileg nem égnek ki, ha mégis meghibásodást tapasztalunk, akkor a házi barkácsolás itt sem lehetséges, szintén szakműhelyben kell elvégeztetni a javítást.A hagyományos wolfram ötvözetű izzószállal rendelkező égők azonban rendszeresen kiégnek, mert anyaguk az izzás során elhasználódik, vékonyodik, végül elszakad, így az áramkör nem záródik. És mikor égnek ki az izzók? Ugyanúgy, mint a lakásban: a bekapcsolás után közvetlenül. Hogy ez miért van, mihez, hogyan nyúljunk, ha valami nem világít, csütörtökön kiderül.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója