Valentino Rossi sisakja a mentőmotorosokért

2014.03.17.
Létezik egy csapat, mely vállalva a két kerék veszélyeit, járművükkel száguldanak életeket menteni. Ők az Országos Mentőszolgálat mentőmotorosai. Ám a csapat éves költségvetése, idén még nagyon hiányos!Ki mit tesz ilyenkor? Óvatosabban vezet, leteszi az autóját, ki sem megy az utcára… szemet huny a történet felett? Megannyi lehetőség, csakhogy egyik sem a megoldás!A dedikált sisakIlyenkor lép életbe az a „szabály”, hogy mindenki úgy segít, ahogy tud! Éppen ezért a Bridgestone Magyarország Kft. egy másik „Doctor”-t hív segítségül, méghozzá Valentino Rossit.A MotoGP egyik legeredményesebb versenyzője, na nem a magyar autópályákon fog ezek után száguldozni életmentő készülékekkel, hanem a 2014. február 11-én dedikált sisakját felajánlja árverezésre!A licit 2014. március 12. és április 13. között zajlik.Licit weboldala: http://sisaklicit.rentit.hu/index.php/user/logoutA kilencszeres világbajnoki címmel büszkélkedő Rossi minden idők egyik legeredményesebb MotoGP versenyzője, aki számos rekordot tudhat magáénak: például egyedül ő volt képes a 125-ös, a 250-es, az 500-as, a 990-es és a 800-as géposztályban is világbajnoki címet szerezni.Mivel a Bridgestone a MotoGP kizárólagos abroncsbeszállítója, közúti abroncsai igen sokat köszönhetnek a versenyabroncsok MotoGP-s génjeinek. A világ legjobb pilótáival, csapataival és mérnökeivel együttműködve a Bridgestone nagy mennyiségű adatot gyűjthet az abroncsokról, mely nagy hasznára válik a közúti abroncsok fejlesztésében. A Bridgestone szeretné kiaknázni Valentino Rossi és a MotoGP versenyek népszerűségét. Rossi tanácsadóként segíti a Bridgestone munkáját, teszteli az abroncsokat.Nem túlzás azt állítani, hogy a mentőmotorosok teljesítménye is van akkora eredmény, mint Rossié. Elég csak a száraz tényeket végig nézni velük kapcsolatban. A fővárosban és az autópályák mellett működő OMSZ Mentőmotoros Szolgálat közel 1000 sürgősségi hívást kapott 2013-ban, amelyek közül több mint 170 eset az életet közvetlenül veszélyeztető sérülés volt.A Mentőmotorosok  a lehető leggyorsabban odaérnek a szerencsétlenség helyszínére, ezáltal még időben el tudják kezdeni a súlyos, vagy életveszélyes állapotú beteg ellátását vagy akár az újraélesztést.

Hétfőn is szél nehezíti a közlekedést az országban

2014.03.17.
Elsőfokú riasztás van érvényben továbbá Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém megye egyes járásaiban is. A várt legerősebb széllökések sebessége meghaladhatja a 70 kilométer per órát.Fotóillusztráció Forrás: VÉSZ

Formula Student, a Forma 1 mérnöki előszobája

2014.03.17.
Szerző: Kisillés Sándor, BME Formula Racing TeamAz első magyar Formula Student csapat a BME Formula Racing Team (BME FRT) volt, amelyet néhány tehetséges műegyetemi közlekedésmérnök hallgató alapított 2007-ben. Az egyértelmű indok mellett, hogy hazánk is képviselve legyen a nemzetközi versenyeken, az is motiválta az egyetemistákat, hogy az elméleti szaktudásuk mellé gyakorlati tapasztalatot szerezzenek. Az autó tervezésén és megépítésén kívül az összes erőforrás biztosítása is a csapattagok feladata, amit az anyagi, eszközbeli és gyártási támogatást nyújtó szponzorok segítségével oldanak meg. Mindezért a műszaki ismeretek bővítése mellett a menedzseri feladatokban is jártasabbak lesznek a résztvevő hallgatók, miközben személyes kapcsolatot alakítanak ki az autóiparral.A kezdetben mindössze 18 tagú BME FRT egy benzines autóval, Justinnal - ami a nevét onnan kapta, hogy Just In Time készült el három hét alatt - állt rajthoz a 2008-as idényben. A Hockenheimringen megrendezett német versenyen második helyezést értek el az újonc csapatok között, pár héttel később pedig az olasz versenyen vettek részt, ahol az FRC-001 néhány Ferrari mérnök elismerését is kivívta. Erőteljesre sikerült tehát a bemutatkozás, ami elég magasra tette a lécet a későbbi elvárásokat illetően.A következő idényben már több mint ötvenen vettek részt a csapat munkájában, amelynek eredményeképp megszületett a második benzines versenyautó, az FRC-002, ami a csapat logója után a Cube nevet kapta. Ez mintegy 50 kilogrammal könnyebb, és a műszaki megoldások terén is kifinomultabb lett elődjénél, azonban a rendelkezésre álló szűkös idő miatt a viselkedését nem sikerült tökéletesen kiismerni a futamok előtt.   A valamelyest gyengébb versenyszereplés azonban nem vetette vissza a csapatot, sőt, ha lehetséges, még lelkesebben vágtak neki a 2010-es szezonnak.A BME FRT történetének egyik fontos mérföldkövét képviseli a harmadik versenyautó, amelyre gyakran csak DiVA-ként hivatkoznak. Az FRC-003 nem csak esztétikusabb lett, hanem műszaki felépítésében is komoly változások történtek: teljesen új struktúrájú futómű került bele, a váltót a kormány mögé helyezték, megújult a kipufogórendszer, a hajtásrendszer és a differenciálmű is, valamint jobb minőségű anyagokkal dolgoztak a csapattagok. Ezek mind jelentős fejlődést eredményeztek a menetdinamika terén, és így a csapat egyértelműen az élmezőny felé vezető útra lépett.Az előző három év tapasztalatai alapján 2011-re egy 20%-kal könnyebb, mindössze 225 kg-os versenyautót alkottak, amihez az eddigieknél nagyobb, 85 lóerős teljesítmény párosult. Az FRC-004, vagy közismertebb nevén Maula, összes részegysége javult a korábbiakhoz képest, ami meg is mutatkozott a sprintfutamokon. Az Silverstone-ban rendezett angliai versenyeken a legjobbak között szerepelt az Acceleration versenyszámban, míg pár hónappal később a győri versenyhétvége harmadik leggyorsabb nevezőjének bizonyult.  A csapat ugyanebben az évben erőforrásainak egy részét egy elektromos versenyautó építésére fordította, amelynek alapját az FRC-002 adta. Az autó megalkotásában mindössze kilenc ember vett részt, ám így is sikeres lett a projekt, hiszen a torinói futamon elnyerték a legjobb újonc címet.A Maulában rejlő potenciál miatt 2012-ben a csapat nem kezdett egy teljesen új benzinmotoros autó tervezésébe, hanem a már meglévő koncepció tökéletesítésére, finomítására törekedett. A hosszú tesztelési fázis lehetővé tette, hogy az autó finombeállításai megfelelőek legyenek a különböző versenyszámokra, ezzel biztosítva a sikeres versenyszereplést. Az FRC-005 beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és kiemelkedő sikereket ért el mind a németországi, mind pedig a magyar futamokon. Maula előnyös tulajdonságait azonban nem csak a benzinmotoros versenyautónál kamatoztatta a csapat, hiszen azzal párhuzamosan a második elektromos hajtású autó, az FREC-002 fejlesztése is zajlott. Ebben az esetben a cél az előző évi teljesítmény megtartása volt a tömeg minimalizálása mellett, amit a csapattagok minden várakozást felülmúlóan teljesítettek, hiszen 430 kg-ról 257 kg-ra csökkentették a versenyautó tömegét. Az autó vázának és futóművének tervezésekor az FRC-004-et vették alapul, amit egy tisztán elektromos erőátviteli rendszerrel egészítettek ki.A tavalyi évben a BME Formula Racing Team a fennállásának eddigi legnagyobb mérnöki kihívását teljesítette: megépítette Magyarország első monocoque karbon kompozit vázzal rendelkező versenyautóját, amihez a csapattagok a legkorszerűbb technológiákat alkalmazták. Az FREC-003 - amely a köztudatba Michaela néven került be - tervezése során az egyik fő szempont a teljesítmény és tömeg arányának további javítása volt, így 255 kg-ra jutott 120 kW. A súlycsökkentést elsősorban kompozit alkatrészek használatával érte el a csapat, a hajtást leszámítva az autó 75%-a karbon kompozitból készült. Az FRT eddigi legjobb eredményeit érte el a 2013-as koncepcióval, a csehországi verseny alkalmával harmadik helyen futott be a sprinten, a magyar versenyen összetett második helyezést ért el az elektromos kategóriában, valamint a dobogó legfelső fokára állhatott az energiafelhasználás és a műszaki tervezés versenyszámokban.Michaela az elődjéhez hasonlóan rengeteg potenciállal rendelkezik még, így a csapat 2014-es koncepciójának középpontjában ismét a továbbfejlesztés és tökéletesítés áll. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne jelennének meg újítások az FREC-004-en: aerodinamikai csomaggal egészítik ki, a súlycsökkentés érdekében további alkatrészek készülnek majd karbon kompozitból, valamint valósidejű telemetriával és intelligens hajtásszabályozással is büszkélkedhet majd.És hogy mit hoz a jövő? A csapat egyre komolyabb sikereket ért el az elektromos autókkal, és a mezőnyből is sok csapat tér át az alternatív hajtású versenyautók építésére. Ugyanakkor a háttérben folyamatosan zajlik a benzinmotor fejlesztése, így az FRT-nek több opciója is lesz az elkövetkezendő évekre.Mindenesetre a Műegyetem hallgatói a nyár során a Hockenheimringen és a Győr-Gönyű Kikötőben bizonyíthatják be ismét, hogy a külföldi csapatoknál kisebb költségvetésből dolgozó BME Formula Racing Team ténylegesen a Formula Student élmezőnyébe tartozik.Archív fotók az elmúlt évi versenyről

Autólopás! LNW-386 Opel Astra H - fehér

2014.03.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LNW-386-Gyártmány:Opel-Típus:Astra H Classic III-Kivitel:5 ajtós-Gyártási év:2010-Motorszám:Z14XEP19UE3451-Alvázszám:W0L0AHL48A5056206-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 január 30-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Zsíroshegyi út 101 https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.610367955717558.1073742819.423534077734281/610367975717556/?type=3&theater

Az állandóság jegyében: „A 123” Teszt Rallye, Orfű 2014

2014.03.17.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY párosa, Puskádi János és Gódor Barna az elmúlt évek közös sikerei és maradandó élményei után 2014-ben is folytatja a közös versenyzést. Az IRC-n, később ERC-n való részvétel után belekóstolnak egy újabb sorozatba az European Rally Trophy elnevezésű regionális kontinensviadalba. A részben korábbi Világbajnoki, Európa bajnoki futamokat tartalmazó erőfelmérő első megmérettetése éppen egy korábbi legendás VB futam, a San Remo Rallye lesz, amelyre április legelején kerül sor.Előtte azonban immár hagyományosan részt vett a csapat az Orfűn megrendezett év eleji aszfaltos tesztfutamon, melynek alkalmával Puskádi Janiék harmadik szezonjukat kezdték a top-kategóriás Skoda Fabia Super 2000-el.A teljes évad programja még nem kristályosodott ki, a további futamok helyszíne majd attól is függ a Puskádi – Gódor páros számára, hogy versenyautójuk mikor lesz „szabad”. Mivel több neves pilóta is jelezte szándékát a Fabia Super 2000-es kölcsönzésére, így Janiék is az autó programjának megfelelően döntenek majd a további versenyeken való indulásról. Az ERT-n való részvétel azért is merült fel, mert így számos új helyszínt is megismerhetnek a versenyzők, ami mindig nagyszerű kihívást jelent.Az EROSOL HONDA CIVIC TYPE-R, a „csapat a csapatban” 2014-ben szintén a régi összeállításban készül a tavaly megszerzett Európa Bajnoki cím megvédésére. Bessenyey Zoli és Nyírfás Juli már idén teljesítette az első ERC futamot Ausztriában, ahol ugyan vezették a kategóriát, de egy kis balszerencse után végül győzelem nem született, pontszerzés viszont igen. Az orfűi tesztversenyen Ők is ott lesznek az R 3-as Hondával, ami számukra azért fontos, mert nem sokkal utána indulhatnak is Görögországba az Akropolisz Rally-ra. A legendás korábbi VB futam idén az ERC sorozat része. Rendhagyó módon aszfaltos szakaszokat is tartalmaz a megszokott brutális murvás gyorsok mellett, így Zoliék számára szintén ideális tesztlehetőség lesz az orfűi verseny.Az állandóságok mellett persze az idei szezon bővelkedni fog újdonságokban is. Új helyszínek, új kihívások, új feladatok és visszatérő régi kedvencek egyaránt színesítik majd a csapat életét 2014-ben. Ezúttal is mindenkit szeretettel várunk Orfűre, az idei első komolyabb hazai rally-s megmozdulásra, a pálya szélére és a szervizparkba egyaránt. JCsökő Zoltán 

Nissan Note 1.5 dCi – Nota bene

2014.03.16.
Kép és szöveg: Horváth MiklósA Juke megjelenése óta három modellel is képviselteti magát a kisautók szegmensében a Nissan, nem rejtve véka alá ezzel világszintű piaci törekvéseit. A hagyományos formát kedvelőknek a Micra, a különcséget és egyediséget kedvelőknek a Juke, a praktikumot előnyben részesítő fiatal családok számára pedig a Note szerepel az immár teljes B-szegmenst lefedő kínálatban. Tesztünk főszereplőjének formavilágát a 2012-es genfi autószalonon bemutatott Invitation tanulmány által ismerhettük meg. A nagy áttörést az jelentette, hogy az addig csak „csúnyácska, de praktikus” városi autóként aposztrofált Note vonzóbb külsőt és határozottabb, megnyerőbb stílust kapott. Az új Note felépítménye a forradalmi V-platformra került, ami sokoldalúságával (V, mint Versatile) rengeteg plusz költség alól mentesíti a jövőben a gyárat. A hosszúság és a tengelytáv nem változott: előbbi 4100 mm maradt, utóbbi pedig változatlanul 2600 mm-es. A szélesség egy nem számottevő 5 mm-rel gyarapodott (1695 mm), a magasság azonban 15 mm-rel csökkent (1530 mm).A képre kattintva galéria nyílikAz új platformnak köszönhetően merevebb lett a kasztni, ennek folyományaként hatékonyabban működik a felfüggesztés, pontosabb a kormányzás és precízebb a kezelhetőség. A továbbfejlesztett praktikumhoz a stílusos csomagolást meglepő, hogy nem az aktuális hűtőrács dizájnnal kezdték, amit a jelenlegi Micra, Juke, Qashqai, X-Trail is hordoz, hanem egy teljesen más rajzolatúval. A fényszórók és a hűtőrács összefonódása azonban szerintem jól sikerült, csak nehezen látom meg benne azt, amit a sajtóközleményben erre vonatkozólag olvastam, miszerint az emberi szem ihlette ezt a frontrészt. Oldalnézetből a legszembetűnőbb változás az elődhöz képest a nem annyira meredeken emelkedő C-oszlop és a lejjebb helyezett hátsó lámpatest mellett az ajtók lemezeibe sajtolt „squash vonal”.Az autó oldalába sajtolt vonalakat egy squash pályán cikázó labda röppályája ihletteA beltérben használt anyagok, színvilág és kezelőszervek nagy része ismerős volt a tavaly frissített Micra-ból, mégis egy magasabb minőségi összbenyomást keltett bennem a Note utastere a házon belüli kategóriatársaihoz képest, a Juke-ot is beleértve. Miután túltettem magam azon a zavaró, de talán könnyen megszokható részleten, hogy a kormányt nem lehetett tengelyirányban állítani, hamar otthon éreztem magam a volán mögött. A műszeregység modernizálása abszolút jól sikerült, látszik, hogy sok időt és energiát fordított a formatervező és mérnök csapat az optimális hatás elérésére. Állítólag nagyon aprólékosan elemezték és tesztelték a megfelelő megvilágítás erősségét, a feliratok sűrűségét és a betűtípus kiválasztását. A nagy durranás azonban az kategóriában először alkalmazott, három biztonsági rendszer összekötésével működő Aktív Biztonsági Pajzs. A korábban költséges rendszereket egy csomagba tömörítették és egy valóban megfizethető áron kínálják, mindössze 345 ezer forintért. Az egyik ilyen a holttér figyelő rendszer, a másik az indokolatlan sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a harmadik pedig a tolatási útvonalat keresztező tárgyak észlelését végző rendszer.Íme a sok-sok munkaóra gyümölcseTermészetesen benne volt a tesztautónkban a 360 fokos kameraképet biztosító rendszer is, de az Aktív Biztonsági Pajzs lelke valójában a csomagtér ajtón elhelyezett nagy látószögű tolatókamera. Az ABP mindhárom elemének működése az említett kamera által továbbított információkon alapszik. Az optika és a mögötte lévő szoftver érdekessége, hogy a sávelhagyás figyelésére használt szélvédőre helyezett kamera és radar rendszer nélkül is képes észlelni és jelezni a sodródást és a sávelhagyást. További érdekessége még a rendszernek, hogy a kamera lencséjének tisztán tartása érdekében egy másodpercenként 15 millió képpontot feldolgozó szoftver is keményen dolgozik azon, hogy a látképet semmi ne torzítsa. A lencse tisztán tartása érdekében egy mosó és sűrített levegős szárító berendezést is alkalmaz a rendszer, attól függően, hogy esős vagy csak poros körülmények között került szennyeződés a lencsére.A start/stop rendszer és a kipörgésgátló alapáron jár, a kőrkörös védelmet biztosító pajzs mindössze 345 ezer forintba kerülAz első ülések kényelme átlagos, a hátsó tologatható üléssor azonban az előző generációból is ismert módon már-már nagyobb szedánokat is zavarba ejtő lábtérrel kecsegtet. A tervezők szerint a 160 mm-en mozgatható üléssor és az általa rendelkezésre álló 639 mm-es lábtér a legfontosabb eleme a praktikus és élhető utastérnek. Ez persze jól hangzik egy promóciós szövegben, de ne felejtsük el, hogy itt még messze nem kényelmi faktorról beszélünk. A korrektség megkívánja, hogy kiemeljük a Note-ot és ne menjünk el szó nélkül a kategóriájában tényleg pazar helykínálata mellett, de azért kényelem terén még van hova fejlődnie. A csomagtér 15 literrel lett nagyobb a korábbihoz képest, így most alaphelyzetben 295 literes. Ehhez hozzá kell még adjunk 30 liternyi teret, ami a padló alatti terület és még 85 litert, ami a hátsó ülés teljes előretolásából keletkezik. A fentieket összegezve tehát 411 literes csomagtérrel számolhatunk, azonban az üléstámlák előredöntésével és teljes utastér raktérré alakításával, két köbmétert meghaladó térrel gazdálkodhatunk.Minden a helyén...sajnos a kormány is, tengelyirányban fixenAz első futómű tekercsrugókkal szerelt McPherson felfüggesztéssel operál, a hátsó pedig egy egyszerű, de kis helyigényű kompakt torziós tengelyt kapott. Mindkét futómű felfüggesztését segédkeretre helyezték a menetzajok és rezgések csillapítása érdekében és a futóművet finomhangolták a jobb úttartás és a kényelem érdekében. Az Renault-Nissan közös fejlesztésű egyötöséről pedig csakis szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Ha valamiért szerettem a Note-tal úttalan utakon autózni, akkor az ennek az erőforrásnak és a hozzákapcsolt ötfokozatú váltónak volt köszönhető. Persze kedvemre volt az is, hogy majdnem kilencven fokban nyílnak a hátsó ajtók és könnyen hozzáférek a gyerekülés beszereléshez. No meg az is tetszett, hogy meglepő csend honolt az utastérben menet közben, és olyan könnyed a vezetés, hogy ha akarom, a forgalomra koncentrálok, de ha úgy tetszik a műszerfalon elhelyezett eco-pedált nézem, és a spórolásra figyelek. Egyszóval nem igényli az autó, hogy mindig rá figyeljek. Jelzett, ha valaki a holtteremben haladt, segített a parkolásnál a 360 fokos kamera és kb. két percbe telt kiismerni magam a menürendszerben. De bevallom férfiasan, hogy az tetszett a legjobban, hogy ilyen olcsón csak a Nissan Leaf-fel autóztam az utóbbi egy évben.Az egyik adu a hátsó térkínálatEzennel tehát kihirdetem, hogy az autoszektor.hu eddig tesztelt autói közül a Nissan Note nyerte a fogyasztási versenyt. Egyrészt azért, mert a gyárilag megadott 3,6 literes átlagot fedélzeti szerint csak egy tizeddel léptem túl, amikor öregesen, kilencvenes tempóval közlekedtem a Zsámbék környéki mellékutakon, majd amikor a fővárosba értem 4,1-re ugrott az átlag. Másrészt pedig azért, mert amikor a fotózás miatt sokat járattam állóhelyben a verdát és utána vágtam neki a városi csúcsforgalomnak, akkor is csak 5,2-vel tetőztem a teljes átlagot. A teszthét végén pedig abszolút fülig ért a szám, ugyanis egy majdnem 500 km-es főleg budapesti, és egy-két főváros környéki mellékúton furikázás csak 22 liter gázolajamba került, ami 4,4 literes vegyes átlagot jelentett.A másik pedig a pénztárcabarát fogyasztásIsmerve tehát a háromhengeres benzineseket és a CVT váltót, nem kérdés, hogy pillanatnyilag egyik konfiguráció sem vetekszik az 1.5 dCi-vel és az ötös manuállal házon belül. És mivel helykínálatban más márkák felhozatala sem számít igazán vetélytársnak, tényleg érdemes számolni a Note-tal annak, aki kiscsaládos és trendi kis-nagyautó vásárlást tervez. A Nissan a saját anyagaiban a Ford Fiestát és a VW Polót tartja első és második számú kihívóként számon, de sajnos – vagy szerencsére – ezek térkínálatuk és vételáruk miatt nem rúgnak labdába. A Ford Fiesta 1,5 TDCI (75 LE) gázolajosa 4 165 000 forintba kerül, a VW Polo 1,6 TDI-je (90 LE) pedig 4 283 000 forintot kóstál. A Ford B-Max és az Opel Meriva nagyobb méreteik miatt nem tekinthetők vetélytársaknak, a Hyundai ix20 és a Honda Jazz viszont már sokkal inkább, de utóbbiak is csak külső méreteik miatt. A Hyundai ix20 77 lóerős, 1,4 CRDi-je 4 199 000 forintba kerül, a Honda Jazz-hez pedig jelenleg nem kapható dízelmotor, csak egykettes és egynégyes benzines (a felsorolt árak természetesen listaárak).Harmadik adunak szánták a kategóriában először alkalmazott 360 fokos kamerarésndszert és az Aktív Biztonsági PajzsotA Note belépő modellje az 1,2 benzines, 80 lóerős motorral szerelt verziója 3 199 000 forintba kerül. Ennek alapfelszereltsége a hat légzsák, blokkolásgátló, ESP, Isofix, központi zár, első ablakok és tükrök elektromos mozgatása, elektromos szervokormány, abroncsnyomás-ellenőrző rendszer és a fedélzeti számítógép, valamint a tempomat és a start/stop rendszer. A dízelmotorért plusz 700 ezret kér az importőr, tehát 3,9 millióról indulunk. A tesztautó Tekna, azaz a legmagasabb felszereltséggel 5 119 000 forintról indul, de itt már a képeken is látható digitklíma, félbőr ülések és minden földi jó megtalálható, tehát kicsivel 5,5 millió feletti árcédulával számolhatunk. Összegezve tehát a fentieket, elmondható, hogy egy elfogadható alapfelszereltségű dízel Note 250-400 ezer forinttal olcsóbb a hasonló motorizáltságú vetélytársakhoz képest. A versenyképes ár/érték arányhoz pedig hozzátartozik, hogy a bevált dízel és az osztályelső térkínálat azonban mostantól egy stílusosabb külsővel párosul. 

Chicherit megdöntené a leghosszabb ugratás világrekordját

2014.03.16.
A terepralis körökben jól ismert Guerlain Chicherit célja, hogy 110 métereset ugrasson a Mini Countryman versenyautójával. Ezzel Tanner Faust 2011-ben, Subaru Imprezával felállított 101,19 méteres, Guinness által is hitelesített világrekordját szeretné megdönteni. A rekordkísérletre március 16-án került volna sor a franciaországi Tignes-ben, de a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztották a kísérletet.Chicherit 2009-ben megnyerte a Tereprali-világbajnokságot, de emellett négyszeres sí-világbajnoknak is mondhatja magát is a Freeride kategóriában. Tavaly februárban már bemutatott egy különleges gyakorlatot a Mini versenyautójával: hátraszaltót hajtott végre ugyancsak Tignes-ben, a szülővárosában. Az arról a mutatványról készített videót már négy millióan nézték meg a Youtube-on. 
Címkék: 

Ricciardót kizárták az Ausztrál Nagydíjról

2014.03.16.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) órákig tartó vizsgálatok után azzal indokolta a döntést, hogy a versenyző autójában szabálytalan volt a benzináramlás, a megengedett óránkénti 100 kilogrammnál nagyobb. A 24 éves, hazai közönség előtt versenyző Ricciardót utólag kizárták, így a vasárnapi, melbourne-i futamon - a győztes német Nico Rosberg (Mercedes) mögött - két mclarenes, a dán F1-es újonc Kevin Magnussen és a brit Jenson Button végzett a második, illetve harmadik helyen.A Red Bull az ítélet bejelentése után azonnal közölte, hogy fellebbez. Az istálló szerint a FIA által használatra bocsátott benzináramlás-mérő pontatlan, s ezzel a problémával több csapat is küzdött. Közlésük alapján Ricciardo autóján az időmérőt követően kicserélték a mérőműszert, s meggyőződésük, hogy a futam közben a benzináramlás szabályszerű volt.Az ausztrál pilótának ez lett volna F1-es pályafutása első dobogós helyezése.
Címkék: 

Ausztrál Nagydíj - Rosberg könnyen nyerte az idénynyitót

2014.03.16.
 Az előszezoni teszteken a leggyorsabbnak bizonyult Mercedes istálló megtartotta jó formáját a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra is, Nico Rosberg révén ugyanis megszerezte az első 2014-es győzelmét a szezonnyitó futamon. Rosberg pályafutása 4. győzelmét szerezte meg. Szenzációsan rajtolt a 3. helyről a német, már az első kanyar előtt megelőzte az első rajtkockából lassan induló csapattársát, Lewis Hamiltont, és a Red Bull ausztrál versenyzőjét, Daniel Ricciardót. Ezután ki sem engedte kezéből az első helyet, a leintésre már közel fél percre hízott az előnye.„A csapat remek munkát végzett, az autóm remekül működött, de még mindig van mit dolgozni rajta. Két hét van a következő versenyig, ez alatt megpróbáljuk megtalálni azokat a részeket, amin még javíthatunk. De hihetetlenül jó volt ma az autóm, nagyszerű érzés volt vezetni” – nyilatkozta Rosberg. „Kemény lesz a szezon, és a megbízhatóságunk sem 100 százalékos még, sok munka vár még ránk, ami izgatottá tesz” – tette hozzá a boldog futamgyőztes.A másik Mercedesszel Lewis Hamilton folyamatosan csúszott vissza a mezőnyben, aztán a 4. körben végleg kiállt a versenyből az egyik henger gyújtásproblémája miatt. Nem járt sokkal jobban a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel sem: a hatodik sorból indult, de a rajt után őt is többen megelőzték, mert a Renault-motor nem működött tökéletesen a Red Bulljában. A német végül az 5. körben adta fel a versenyt, amikor két hengere megállt a hatból.A Red Bull becsületét a hazai pályán versenyző Daniel Ricciardo mentette meg, aki végig megtartotta második helyét annak ellenére, hogy a végén nyomást gyakorolt rá a McLarennel Kevin Magnussen. Az ausztrál az első kanyarban bátran bebújt Lewis Hamilton mellé a belső ívre, és meg is előzte, aztán hibátlanul vezetve megérdemelten szerezte meg élete első dobogós helyezését.„Ha visszanézek oda, ahol három hete tartottunk – még nem is tettünk meg egy versenytávot sem máig –, nem bíztam abban, hogy elérek a kockás zászlóig, vagy, hogy a dobogóra állhatok. Még nem értük el a Mercedes sebességét, de ebből az eredményből elkezdhetünk építkezni” – nyilatkozta a boldog ausztrál, akit hatalmas szurkolótábor bíztatott az egész hétvégén.A dobogó legalsó fokára az élete első Forma-1-es futamát teljesítő Kevin Magnussen állhatott fel, aki szinte hibátlanul vezette autóját, a McLaren MP4-29-est. Csak a rajtnál volt egy veszélyes pillanata, amikor keresztbe állt alatta az autó, és majdnem nekikoccant a falnak, de ellenkormányzással megúszta a helyzetet. Végül 3,2 másodperccel verte meg csapattársát, a negyedik helyen befutó Jenson Buttont. 2009 világbajnoka sokáig csak a hatodik helyen haladt, de a második kerékcserénél sikerült megelőznie Nico Hülkenberget (Force India) és Fernando Alonsót (Ferrari).A rajtot csak második próbálkozásra sikerült megtartani, mivel az első kísérletnél a két Marussia és Romain Grosjean Lotusa is a rajtrácson ragadt. Az indulást követően azonnal kijött, hogy Kamui Kobajashi kihagyott egy szezont: a caterhames versenyző elnézte az első kanyar féktávját, és hátulról belerohant Felipe Massa Williamsébe, miközben Kimi Räikkönen Ferrarijának is nekikoccant. A finn tovább tudott menni, de a japán és a brazil azonnal feladta a futamot. Massa sajnálhatja a kiesését, mert mint utóbb kiderült, a Williams nagyon gyors autót épített: a brazil versenyző csapattársa, Valtteri Bottas volt az, aki folyamatosan előzgetve vágott át a mezőnyön a fehér versenyautóval, a versenytempója ugyanis kimagasló volt. A finn pilóta viszont elkövetett egy hibát a 10. körben, amikor Fernando Alonso mögé ért. Nekikoccant a falnak a 10-es kanyarban az autó jobb oldalával, amitől jobb hátsó durrdefektje lett. A leeső gumi és a kitört felni darab miatt a biztonsági autót is beküldték két körrel később, amit mindenki kihasznált arra, hogy megejtse az első kerékcseréjét.Bottas és a Williams sebességét bizonyítja, hogy a mezőny végéből ismét fel tudott kapaszkodni, és végül a hatodik helyen intették le Alonso mögött. Hetedikként végzett Nico Hülkenberg, mögötte Kimi Räikkönen (Ferrari) és a két Toro Rosso, Jean-Eric Vergne és az 19 éves újonc, Daniil Kvyat fért még be az első 10-be. Mögöttük még Sergio Pérez Force Indiája, a két Sauber és a két Marussia tudta befejezni a szezonnyitó futamot, így összesen 15-es jutottak el a kockás zászlóig. Mindkét Lotus kiesett műszaki hiba miatt, Pastor Maldonado 32, Romain Grosjean 45 kört tudott megtenni a még kiforratlan E22-essel.A várakozásokkal ellentétben az üzemanyagspórolás nem nyomta rá a bélyegét a futamra, de ebben nagy szerepe volt annak, hogy párt kört lassú tempóban, a safety car mögött tett meg a mezőny.Végeredmény:1.  Nico Rosberg       Mercedes              1óra32p58.710s 2.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault          +24.525s 3.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes          +26.777s 4.  Jenson Button      McLaren-Mercedes          +30.027s 5.  Fernando Alonso    Ferrari                   +35.284s 6.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes         +47.639s 7.  Nico Hulkenberg    Force India-Mercedes      +50.718s 8.  Kimi Raikkonen     Ferrari                   +57.675s 9.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault      +1p00.441s10.  Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault      +1p03.585s11.  Sergio Perez       Force India-Mercedes    +1p25.916s12.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari              +1 kör13.  Esteban Gutierrez  Sauber-Ferrari              +1 kör14.  Max Chilton        Marussia-Ferrari           +2 kör15.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari           +8 kör
Címkék: 

Autólopás! LFM-684 Skoda Fabia - fekete

2014.03.16.
-Rendszám:LFM-684-Gyártmány:Skoda-Típus:FABIA II-Gyártási év:2008-Motorszám:BXW141621-Alvázszám:TMBBC25J783059344-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 március 16-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XIV.-Utca, házszám:Tihany utca 38https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.610368459050841.1073742820.423534077734281/610368469050840/?type=3&theater

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója