A zombivadász Maybach Exelero

2016.04.19.
A Mercedes-Benz által a nagyteljesítményű abroncsok tesztelésére még 2005-ben megépített kétajtós luxuskupét, a Maybach Exelerót évek óta komoly figyelem övezi. Az autóbolond rajongók és tervezők pedig újabb és újabb átiratait készítik el a valóban páratlan járműnek. A Jordán Khaled Alkayed szerint pedig a 700 lóerős, V12-es motorral megáldott szörnyeteg a legjobb szolgálatot a tulajdonosa számára egy zombi apokalipszis idején tehetné, hiszen abból egy remek zombi pusztító fegyver születhetne. Alkayed pedig mindent meg is tett annak érdekében, hogy a zombivadász Maybach Exelero magabiztosan vívhassa meg az utolsó csatát. Az elméleti túlélő tank ezért hatalmas üzemanyagtartályt, egy elülső faltörő kost, minden támadásnak ellenálló páncélzatot és mindenen átgázoló lánctalpas hátsó kerekeket kapott. Természetesen a Maybach Exelerót fegyverzettel is ellátták, hiszen mihez is kezdenénk fegyverek nélkül egy zombi apokalipszis idején? A Maybach zombivadász arzenálját látva pedig igazán nem kell tartanunk az Exeleróban a felénk rohanó éhes zombihadtól, hiszen a biztonságunkról egy a motorháztetőbe épített, abból szükség esetén kiemelkedő géppuska mellett, dupla hátsó géppuska állvány és egy rakétavető is gondoskodik. Lehet ennél többet is kívánni vészhelyzet esetén? Kétségtelen tehát, hogy a luxustankunk komoly harci potenciállal rendelkezik, ugyanakkor a V12-es erőforrás üzemanyagigénye miatt még sem egészen biztos, hogy a zombivadász Maybach Exelero lenne a legjobb eszköz a túlélésre egy zombi apokalipszis idején.   (miferfiak.hu)  

Hyundai ix35 FCEV – a hidrogéncellás bérautó

2016.04.19.
Az üzemanyagcella tulajdonképpen egy kémiai erőforrás, amiben hidrogén alakul át vízzé, miközben a folyamat eredményeképpen elektromos áram szabadul fel. A Hyundai szerint jelenleg az ix35 az egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható üzemanyagcellás autó a világon, amiből csak Európában már több mint 250 darab rója az utakat, ami egymagában is több annál, mint amit az összes többi gyártó az egész világon eddig eladott. A tisztán elektromos erőforrást használó autók mellett a hidrogéncellás autók terjedésének is a legnagyobb gátja a magas áruk mellett a csekély hatótávolság. A hidrogéncellás ix35 azonban a Hyundai szerint akár 600 kilométert is meg tud tenni egy tank hidrogénnel. Minderről pedig Münchenben már meg is bizonyosodhatunk, ha kibéreljük a BeeZero 50 darab ix35 FCEV autójának az egyikét. A járműveket egyébként online, vagy egy mobil alkalmazás segítségével is le tudjuk foglalni, az elszámolás pedig egy zóna alapú modell segítségével történik, így az autókat München belvárosában, vagy a Schwabingi, Haidhauseni, Aui és a Glockenbachvierteli kerületekben is „felvehetjük”. „Arra számítunk, hogy a napi használatnak köszönhetően értékes információkhoz jutunk, melyek segítségével továbbfejleszthetjük a hidrogén technológiát, és bővül majd az infrastruktúra is” – nyilatkozta Dr. Christian Bruch a BeeZero anyavállalatának, a Linde Groupnak az igazgatósági tagja. „A BeeZero két autózással kapcsolatos trendben, így az autó megosztásban, és a zéró emisszióban is benne van, ezért komoly haszon a számunkra az, hogy a hidrogéncellás technológiát a szélesebb közönséggel is megismertethetjük.”

Cirkálók abroncsai

2016.04.19.
A Dunlop az európai piacon is bevezette az American Elite™ abroncsot                         A Dunlop kutatásai szerint az amerikai stílusú túra- és cruiser motorkerékpárokat használó európai motorosok körében egyre nagyobb az igény a nagyobb tapadást és jobb kezelhetőséget biztosító abroncsok iránt - természetesen a futásteljesítmény csökkenése nélkül. A felmerült igények kielégítésére a Dunlop megalkotta a Multi-Tread™ technológiával készült American Elite abroncsot, amelynek középső részén egy lassabban kopó keverék, míg a váll részén jobb oldalirányú tapadást biztosító keverék található. Az American Elite abroncsok 9-es első és 13-as hátsó méretben érhetők el, így szinte minden túra-motorkerékpárra megfelelők, legyen szó Harley Davidsonról, Victoryról vagy éppen Indianről. Fehér oldalfal az igazi amerikai stílus megjelenítéséhez Az amerikai stílusú túra-motorkerékpárok tulajdonosai olyan oldalfalú abroncsot választhatnak, amely leginkább megfelel motorjuk stílusának.  A klasszikus stílus megjelenítéséhez számos méret érhető el teljesen fehér vagy részben fehér oldalfallal. Andy Marfleet, a Dunlop Europe Moto marketingigazgatója elmagyarázta, hogy a Dunlop miért választotta a MultiTread technológiát: „MultiTread technológiánk fogadtatása nagyon jó volt az európai verseny- és utcai abroncsok terén, lehetővé tette, hogy a legújabb abroncsunk, a RoadSmart III új viszonyítási alap legyen élettartam és teljesítmény terén. Azzal, hogy hasonló technológiát alkalmaztunk egyedi modelleken, pontosabban az amerikai motorkerékpárokra szánt modelleken, hosszabb élettartamot, nagyobb bedöntési szöget, jobb stabilitást, nagyobb nedves tapadást, sokkal semlegesebb kormányzási tulajdonságokat és nagyobb komfortot tudunk garantálni.”

Óriási sikerrel debütált a Hankook Racer Cup

2016.04.19.
A nyitó viadalon, eltolt rajtrács szerint először a Lotusok kaptak szerepet, majd a húsz másodpercre rá a Swiftek indulhattak. Az újoncok meglepően jól teljesítették a Slovakiaring kicsit sem egyszerű köreit. A Lotusok versenyét a szlovák fiatal, Thomas Bizub nyerte, igaz csak két tized másodperccel döntött a stopper az ő javára, a dobogó alacsonyabb fokain két hölgy osztozhatott, másodikként György Anett, míg harmadikként Veronika Vanyova érkezett. A Swifteknél a pole pozícióból rajtoló Báldi Gergő szerezte meg a győzelmet. Igaz ez a pozíció az egész futam alatt folyamatosan cserélődött, hol ő, hol a végül második helyen záró Kismarty-Lechner Gábor volt a fürgébb. A verseny izgalmait fokozta, hogy nem sokkal a leintés előtt egy pályán maradt autó miatt a safety car-t is beküldték, ami újra összerázta a mezőnyt, a kiépített előnyök elvesztek, így a Swifteknél is érdekesre sikerült a végjáték. A szimulátor világából érkező Báldi Gergő ismét meglépett, Vogel Adrienn pedig feljött a második helyre. Az utolsó kör, végső kanyarjában Kismarty-Lechner Gábor visszaelőzte az újonc hölgyet, majd ismét helyet cseréltek. Gyakorlatilag a célvonalon, egy oldalszélárnyék segítségével mégis Kismarty-Lechnernek kedvezett a szerencse, csupán egy századdal utasította maga mögé a harmadik pozícióban végző Vogel Adriennt. A szombati végeredményt tekintve a nemek aránya is kiegyensúlyozott három hölgy és három fiatalember osztozott a helyezéseken. A vasárnapi futam fordított sorrendje szerint: Gorzó Zsolt, György Gábor majd László Martin rajtoltak az első-három pozícióból. A sorrend azonban gyorsan változott a folyamatos adok-kapokból már a nyitó körben Báldi Gergő teljesített a leggyorsabban. A helycserékből, előzésekből a harmadik körre rajzolódtak ki az erőkülönbségek, Báldi Gergő kiegyensúlyozott versenyzésével befészkelte magát az első helyre, amelyet taktikus autózással a viadal végéig meg is tartott az újoncok előtt. A második helyezett Gorzó Zsolt, aki gokartos múltját gyorsan kamatoztatni tudta, őt harmadikként Pap Viktor követte. A verseny feléig a harmadik helyet Kismarty-Lechner Gábor bérelte ki magának, amikor átvette a második helyet, autójának váltójából elszállt a harmadik fokozat, így végül ötödikként végzett. A Lotusok is komoly csatákon vannak túl, többször cseréltek helyet az élen, végül a hétvége második győzelmét is Thomas Bizub könyvelhette el, György Anett és Veronika Vanyova előtt. Anett és Veronika külön kis háziversenyt vívtak a második és harmadik helyért, folyamatos harcban voltak. Az már most látszik, hogy egy erős mezőny gyűlt össze, a versenyzők és a nézők sem számítottak ekkora csatákra.  Két hét múlva már a Hungaroringen folytatódik a bajnokság, melynek teljesen új aszfaltcsíkja mindenki számára újdonságot jelenthet.

Baleset miatt nem jár a 3-as metró az Árpád híd és Újpest-Központ között

2016.04.19.
 Az érintett szakaszon pótlóbuszok viszik az utasokat. Nebenführer Dávid, a BKK diszpécserének közlése szerint a Forgách utcánál történt a baleset. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, a Kőbánya-Kispest felé vezető oldalon ütött el egy nőt a metró. A sérülttel a katasztrófavédelem munkatársai tudtak beszélni, mentése folyamatban van - tette hozzá.

A Volkswagen Személygépkocsik márka megközelítőleg 1.46 millió gépkocsit szállított ki az első negyedévben

2016.04.19.
”A  vegyes előjelű fejlemények a regionális piacokon ugyancsak tükröződnek a kiszállítási adatainkban. Miközben a Volkswagen Személygépkocsik márka az első negyedévben a mindeddig legjobb eredményeket érte el Kínában,  a trend  különösen Dél-Amerikában továbbra is csökkenést mutat”- összegezte a helyzetet   Jürgen Stackmann, a Volkswagen Személygépkocsik márka igazgatótanácsának értékesítésért, marketingért valamint a vevőszolgálatért felelős tagja. „A leszállított 429.300 gépkocsival a cég majdnem elérte a tavalyi azonos időszak adatát az összeurópai piacon. A Volkswagen Személygépkocsik márka kiszállításai Nyugat-Európában stabilak voltak, itt 379.600 gépkocsit adtak át az ügyfeleknek. Mindezek mellett a Volkswagen Személygépkocsik márka kiszállításai márciusban 9 %-kal nőttek Közép- és Kelet- Európában . Márciusban a márka hálózatából majdnem 48.000 gépkocsit szállítottak  le az ügyfeleiknek Észak-Amerikában. míg az év harmadik hónapjában 32.400 gépkocsit adtak  át a vásárlóiknak Dél-Amerikában a továbbra is nehéz általános piaci helyzetben. Kínában a Volkswagen Személygépkocsik márka az év első három hónapjában 722.800 gépkocsit szállított ki ügyfeleinek, ami 6,5 %-os növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakával összevetve, és mindeddig  a legjobb negyedéves teljesítmény azóta, hogy a cég több,  mint 30 évvel ezelőtt belépett a kínai piacra.                        

Mesél a szakértő – Szervizkönyves? Igen. Miért nem?

2016.04.18.
Múlt héten vidéken jártunk egy Passat vásárlás előtti állapot felmérését elvégezni. Megbízónk az ország másik felében tűkön ülve várta az eredményt, megígértette velünk, hogy a vizsgálat után azonnal beszélünk telefonon, mert azt a néhány órát sem akarta elpazarolni, ami a vizsgálat és az írásos jelentés között eltelik. Vevői vakság Amikor beleszeretünk egy hirdetésben szereplő autóba sokan abba a hibába esünk, hogy amikor saját szemünkkel győződünk meg éppen a kocsi állapotáról és a hirdetésben leírtak valóságtartalmáról, akkor hajlamosak vagyunk felületesen vizsgálódni, mert a szerelem kérem szépen, vak. 2.0 PDTDI - 125 kW Talán ezért jó valaki mást is magunkkal vinni, mert ő a szemle alatt nem a kanyargó erdős utakon autókázik képzeletben a géppel, hanem racionalista szemmel vizsgálódik, vagy csak nézelődik. Nagyon alattomos csapdát rejteget ilyen szempontból az „autóhoz tartozó” szervizkönyv. Általában annyit nézünk meg, hogy megfelel-e a jármű márkájának, és hogy bejegyzések sora hol (km és dátum) ér véget. Pedig a szervizkönyveknek van egy nagyon fontos, sőt elsődlegesen vizsgálandó része, mégpedig az, hogy melyik kocsihoz tartozik valójában. Járműazonosítás Autónk személyi száma című írásunkban már kiveséztük, hogy mire jó az alvázszám. Egy átlagos autóvásárlónak csak az jut eszébe, hogy ezt ellenőrzik az újabban erősen megkérdőjelezett hatékonyságú előzetes eredetvizsgálaton. Ennél azért sokkal fontosabb, például rengeteg információt hordoz már önmagában is a járműről, biztos tudatában pedig különböző szakértői programok közbeiktatásával a jármű teljes gyári kiviteli listája is lekérdezhető. (Többek között ilyen lekérdezésen akadt fenn nálam egy zöld Honda Accord, ami eredetileg kék színű volt…) Éppen ezért soha nem maradhat ki az eredeti alvázszám és annak különböző helyeken megismételt bejegyzéseinek alapos vizsgálata, ha mi egyszer belefogunk egy teljes körű átvizsgálásba. Nem volt ez másképpen a mostani Passat esetében sem. Ez a beütott alvázszám (a korrektség miatt kitakartam egy részét) Amit még mindenképpen meg szoktunk keresni az a jármű típustáblája, amit olykor súlytáblának is neveznek, mert ezen találhatók a megengedett tengelyterhelések kilogramm adatai is. Az alvázszám ezen is fel van tüntetve, amelynek muszáj megegyeznie az előzővel. A típustábla - bekarikáztam rajta a motorkódra vonatkozó részt Eddig rendben vagyunk, lássuk a szervizkönyvet és azt a bizonyos azonosítást. A VW-csoport által kiadott szervizkönyvek első oldalán van beragasztva az úgy nevezett kódzászló, amelyen még több infót kapunk a kocsiról, az alvázszám mellett a motorkód, a teljesítmény és a felszereltség is megtalálható rajta kódolt formában. Ennek a típustáblának a VW-csoportos autókban van egy másolata a csomagtér fenéklemezére felragasztva. A másolatnak is –majdnem minden- elemében stimmelnie kell a szervizkönyvben lévő példánnyal. Előbb az tűnt fel, hogy a csomagtérben sehol sem találtam ezt a másolati példányt felragasztva. Itt szokott lenni... (ami ott van, az nem az) Pedig tuti ott van a helye, egy másik vizsgált járműben pl. ott figyel a jobboldalon. Jobbra lent, az a fehér négyzetalalú valami Nézzük tartalmilag Ami azonnal feltűnt, hogy a matricán lévő teljesítmény 147 kW, vagyis 200 lóerő. Ilyen PDTDI motor nem volt szerintem, bár nem ismerem az összes kivitelt. Cserébe ott van mindjárt  a motorkód („BWA”) amit egy három másodperces internetes keresés után kideríthetünk, hogy ez 2.0 TSFI motor. Ekkor már éltem a gyanúperrel, hogy valami nem stimmel, rápillantottam hát az alvázszáma is, ami teljesen más volt. A lódszázló - megint karikázva a motorkód - az alvázszám sem stimmel Pedig egyébként a kocsiról és a diagnosztikával is leolvasható futásteljesítmény (144.619 km) összevethető lett volna az utolsó bejegyzés, tehát, ha valaki csak felüti a szervizkönyvet és megnézi, hogy pl. 135 ezernél olajat cseréltek, az örömmel konstatálja, hogy rendben, a kocsit tisztességesen szervizelték. A fenti kijelentés éppen az ellentéte azzal, amit megállapítottunk végül, vagyis, hogy a kocsihoz nem tartozik szervizkönyv. Persze nem kezdtem el a kereskedőnek beszámolni erről, mert mindig kapok valami történetet az előző kocsival összecserélt dokumentációról, vagy hasonlóról. Máshol is ennyit tárolt a vezérlőegység Egyébként A vizsgálat során azért fény derült még néhány dologra, amit most a teljesség igénye nélkül idevetnék: 4 db erősen kopott, elöregedett, 1 mm-es gumiabroncs. A hátsó fékbetétek vastagsága is a gumik profilmélységével vetekedett – csere! A diagnosztikai lekérdezés 4 oldalnyi hibát tartalmazott, de törlés után csak a kiegészítő fűtőberendezés hibája maradt benne, de úgyis nyár jön, erre nem nagyon lesz szükség… (Majd télen nehezebben melegedik a kocsi…) A motorburkolat alul-felül egyaránt törött volt. Korábbi visszajavításokkal cserébe jól álltunk: csak a bal első sárvédő és a bal hátsó ajtó volt korábban szakszerűen átfényezve. A menetdinamikára sem lehetett panasz, 170 lóerővel úgy ment, mint a távirat.

Németek fejlesztik az Apple autóját

2016.04.18.
Az Apple cég német know-how alapján fejleszti első autóját – írja a német napilap. Berlinben egy olyan stábot hoztak össze, amely 15-20 tagja kreatív gondolkodással megáldott, s nemzetközi autókonszerneknél komoly tapasztalatokat szerzett. Illusztráció Forrás: tameboy.com A FAZ szerint a csoporthoz nem csak mérnökök, hanem programozók és értékesítésben jártas szakemberek is tartoznak. Az Apple nem kommentálta a német napilap értesüléseit. A telefonjairól és táblagépeiről elhíresült amerikai konszern 2020-ben lép a piacra az i-Carral, s feltehetőleg a Magna ausztriai üzemében gyártják majd – ezt a bennfentes információt a Wall Street Journal osztotta meg a közvéleménnyel.  
Címkék: 

Átadták a Budaörsi úti új közúti csomópontot

2016.04.18.
A csomópont hétfői átadásán Tarlós István főpolgármester elmondta: hosszú évek óta megoldatlan probléma zárul le a Budaörsi út és környéke rendezésével. Az építkezés 2014-ben kezdődött, 85 hétig tartott, és a beruházásnak naponta 120 ezer autós látja a hasznát - közölte. Tarlós István emlékeztetett, hogy a csomópont építése kifejezett vállalás volt az Európai Uniónál, egyik legfontosabb célja a 4-es metró, a BKV- és a Volán-járatok, valamint a P+R parkolók jobb elérésének biztosítása. A beruházásnak köszönhetően egyszerűbbé válik az egyes közlekedési ágak közötti gyors, kényelmes és biztonságos átszállás - mondta. Kicserélték a teljes közműhálózatot, megújult a közvilágítás, kétszintű csomópont, akadálymentes gyalogos- és kerékpáros-aluljáró, valamint zajvédő fal épült - ismertette. Szólt arról is, hogy a kivitelező az építkezés során a közlekedést végig biztosította: úgy kellett egy felszín alatt is futó rendszert megépíteni, hogy közben a forgalmat csak a lehető legkisebb mértékben akadályozták. Folyamatosan bővül a P+R parkolók száma, jelenleg 1000 parkolóhely van már a 4-es metró kelenföldi végállomásánál, az év végére pedig mintegy 1500 parkolóhely áll majd az autósok rendelkezésére - mondta. Heteken belül átadják a felújított Széll Kálmán teret. A fejlesztésnek köszönhetően élhető közösségi tér születik újjá, közelebb kerülnek egymáshoz a megállók és teljesen akadálymentessé válik a gyalogosközlekedés - mondta Tarlós István. A Budaörsi úti beruházás nettó 7,2 milliárd forintba került.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója