Kigyulladt és leégett egy busz az M0-son Szigetszentmiklósnál

2020.03.26.
A busz több mint negyven embert szállított. Az utasoknak sikerült időben elhagyniuk a járművet, továbbszállításukra mentesítő jármű érkezik - közölték. (a kép illusztráció) Szabóné Berki Bianka, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a kigyulladt buszon ukrán vendégmunkások utaztak. (mti)

Kínában elindult a Polestar 2 gyártása

2020.03.25.
  Miközben világszerte egyre több autógyár áll el, a kínai Luqiao városban a járvány ellenére megkezdték a Polestar 2-es luxus villanyautó sorozatgyártását. Nem könnyű időszak ez a világnak, de vállaljuk a kihívást és a munkatársak egészségének maximális védelmével dolgozunk, állítja a Thomas Ingenlath, a kínai Zhejiang Geely Holding tulajdonában lévő Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. A Volvónak négy gyára van Kínában: Chengdu, Luqiao és Daqing üzemeiben autók, Zhangjiakou-ban motorok készülnek. Az egy éve bemutatott Polestar 2 első példányainak kiszállítását az idei évre tervezik az európai, a kínai és az észak-amerikai piacra. A teljesen villamoshajtású sportos luxusautó első változatainak 300 kW (408 lóerős) és 660 Nm forgatónyomatékú villanymotorjai mind a négy kereket hajtják, 78 kWh akkucsomagjával 470 kilométeres hatótávval (WLTP). Polestar gyártósor, Luqiao, Kína

A KIRCHHOFF állásfoglalása a koronavírus krízishelyzetről

2020.03.25.
Általánosan elmondható, hogy a késztermékek nagyobb mennyiségű raktárkészleten tartása nem lehetséges, mivel a KIRCHHOFF Automotive viszonylag nagyméretű alváz, illetve karosszéria szerelvényeket gyárt. Ennek következtében a KIRCHHOFF Automotive termelése is közvetlenül érintett. „A megrendelőinktől bejövő megbízások természetesen erős csökkenést mutatnak, de az is tény, hogy az autókereskedők a „lezárás” miatt Európa-szerte érintettek az ügyben. Ez azt jelenti, hogy jelenleg egy személygépjármű sem szállítható le a vásárlóknak.” nyilatkozta J. Wolfgang Kirchhoff, a KIRCHHOFF Automotive menedzsment bizottságának elnöke. Jelen pillanatban azt vizsgáljuk, mely területek lesznek leállítva a különböző üzemekben. Azonban az iserlohn-i üzemben bizonyos termelési területek, ahol az autóalkatrészeket a tengerentúli (Egyesült Államok, Kína stb.) piacokra gyártják, továbbra is működni fognak. Ennek az oka pedig az, hogy a német gyártók Kínában újra növelni kezdték a termelés mértékét és ezáltal az Iserlohn-ból érkező termékekre ismét igény van. „Csökkenésre számítunk idén az értékesítési mutatókat illetően a világ mindhárom fő piacán. Azonban ez időbeli eltolódással fog megtörténni. Míg Kína újra fellendülni látszik, addig Európa viszont leszállóágban van és ezt Észak-Amerika követni fogja”, mondta el Kirchhoff úr. Mint ahogy a többi üzemében, úgy a KIRCHHOFF Automotive esztergomi gyárában is időben megtörténtek azon óvintézkedések, amelyek a munkavállalók egészségét és a vírus terjedésének mérséklését hivatottak szolgálni.  Amint a helyzet komolyra fordult, bevezették a testhőmérséklet mérését az üzem területére való belépés előtt, naponta két db arcmaszk kerül kiosztásra minden munkavállalójuk számára. Hetekkel ezelőtt kikerültek a mosdókba és  a gyár több területére is a virocid készítmények, illetve a vezetőség kérte ezen időszakra a munkatársaiktól az összes olyan üdvözlési forma mellőzését, amelyhez fizikai kontaktus szükséges. „A vírusveszély miatt a piacon folyamatosan változik a helyzet, ami óhatatlanul a mi termelésünkben is változást fog hozni. A vállalat vezetősége folyamatosan dolgozik a következő nehéz időszak működésének kialakításán. A fontosabb lépésekről munkavállalóinkat folyamatosan tájékoztatjuk.” – tudtuk meg a KIRCHHOFF Automotive magyarországi üzemének ügyvezető igazgatóitól, Méri Szilárdtól és Körtvélyessy Gézától.  
Címkék: 

Toyota motoros hibrid lesz az új csúcs-Lotus?

2020.03.25.
Új fejezetébe léphet a Toyota és a Lotus közötti tradicionális együttműködés. A japán márka az ezredforduló óta szállít ütőképes, mégis megbízható erőforrásokat a brit butikgyártónak, most pedig annak megújulásában és villamosításában is komoly szerephez juthat a globális hibrid-specialista. A következő öt évben új alapokra helyezné és megszilárdítaná tevékenységét a Lotus, a legendás Colin Chapman által 1948-ban alapított brit sportautó-márka. Az átalakulás első lépéseként visszahoznák az 1976 és 2004 között gyártott, kultikus kupét, az Esprit-t. A kínálat legnagyobb, legkomfortosabb tagjának ígérkező modell a brit Autocar megbízható forrásai szerint hibrid hajtásláncot kap, méghozzá a Toyotától, ezen azonban csak azok lepőnek meg, akik nem ismerik a két cég közötti együttműködés múltját. A márka jelenlegi modellpalettájának összes tagját ugyanis Toyota-motorok hajtják: az 1.8 literes 2ZR-FE négyhengeres (amelynek kompresszoros változata dolgozott a Yaris GRMN-ben), a szintén 1.8 literes 2ZZ-GE (Corolla TS), valamint a 3.5 literes V6-os 2GR-FE (Lexus RX 350), feltöltött vagy szívó kivitelben. A beszámolók szerint az angol márka megmaradna a sikeres 3.5 V6-os konfigurációnál, ám kompresszor helyett (vagy azon felül) villanymotorral toldanák meg a belső égésű erőforrás teljesítményét. A Toyota palettáján jelenleg két ilyen hibrid hajtáslánc is található: az egyik a Camry szívómotorján alapuló, 312 lóerős egység, amellyel a Lexus RX 450h-ben találkozhatunk (2GR-FXS), a másik a Lexus LC 500h-ból ismerős, 359 lóerős rendszerteljesítményű konstrukció (8GR-FXS). A Lotus jelenlegi legnagyobb modellje, az Evora csúcskivitelében 422 lóerőt ad le a kompresszoros 2GR-FE; az új Esprit-motornak ennél feltétlenül erősebbnek kell lennie. A jelen formájukban takarékosságra hangolt hathengeresekben azonban bőven van még tartalék ahhoz, hogy feltöltés nélkül (például az Atkinson-ciklus átállításával vagy a hibrid vezérlés módosításával) könnyedén elérjék a kitűzött teljesítménycélt. Az Autocar újságírója szerint egy másik lehetséges út, hogy a Toyota csak a hajtáslánc belső égésű komponensét adja, a villamosítást pedig a Lotus vállalja magára. Kétségtelenül járható ez az út is (a Lotus már bemutatta és az eredeti tervek szerint az év vége előtt forgalomba hozza elektromos szupersportkocsiját, az Eviját), ám hosszabb és rögösebb annál, mintha a komplett hajtásláncot a Toyota szállítaná. Ráadásul a fejlesztési kapacitás megosztása késleltetné a Lotus legfontosabb újdonságának, egy esetleges szabadidőjárműnek a megvalósulását. A Lotus Esprit visszatérésének ötlete egyébként nem új keletű: a gyár már 2010-ben bemutatott egy formatanulmányt, amelynek sorozatgyártását végül 2014-ben elvetették. A képeinken is szereplő Lotus Esprit Concept ülései mögött szintén egy Toyota blokk, egy 620 lóerős 5.0 V8-as monstrum dolgozott volna, méghozzá opciós hibrid (KERS) technológiával kiegészítve. Ez a blokk minden bizonnyal közeli rokona lett volna annak a versenymotornak, amelyet az észak-amerikai Grand Am szériában, valamint a japán Super GT bajnokságban akkoriban rajthoz álló Toyota és Lexus versenyautók alkalmaztak. Az Autocar helyszíni fotói alapján az biztos, hogy már nem kell sokat várnunk a helyes válaszra. A modell várható bemutatását Fotó: Toyota, wheelsage.org
Címkék: 

A Fiat beszállt a maszkok gyártásába

2020.03.25.
A hírt Mike Manley, a konszern vezérigazgatója hivatalosan is megerősítette. A gyártást a cég egyik ázsiai gyárában kezdik meg, s havi egymillió darab legyártását tervezik. Az FCA egyik gyára: új helyzet, új profil Az FCA és a Ferrari az orvosi műszereket gyártó Siare Engineering cégnek is besegít a lélegeztető gépek gyártásába. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Volkswagen 125 ipari 3D-s nyomtatóját ajánlotta fel lélegeztető gépek műanyag alkatrészeinek gyártására

A Toyota Camry lett Magyarország autója a családi autók kategóriában

2020.03.25.
2020-tól minden évben nagy példányszámú magyarországi online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri (tagjai: Biró Csongor, Csordás Gábor, Miklós-Illés Kálmán, Katona Mátyás, Kismartoni András) dönti el, hogy több kategóriában melyik lesz a “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autó. A világ legnépszerűbb felső-középkategóriás limuzinja, a Toyota Camry 10 nevező közül bizonyult a legjobbnak az öt fős szakmai zsűri szavazatai alapján a családi autók kategóriájában, amelyben a márka egyik másik modellje, a világ legnagyobb darabszámban értékesített autója, a Toyota Corolla is versenyzett. A díj egybecseng a piac ítéletével A világ legnépszerűbb felső-középkategóriás szedánja, a 38 éves múltra és közel 20 millió eladott példányra visszatekintő Camry legújabb generációja a tavalyi évben, 15 év kihagyás után debütált Európában, és mindjárt megkezdte a piac meghódítását. A modell visszatérésének híre felfokozott várakozásokat hozott a piacon, számos flottavásárló amiatt halasztotta el beszerzéseit, hogy megvárhassa az új Camry megérkezését, de hasonlóan nagy lelkesedés övezte a modellt a magánvásárlók részéről is. A kizárólag a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtásával elérhető vadonatúj Camry így már a tavalyi évben megkezdte európai és magyarországi menetelését, amelynek akkor még gátat szabott a korlátozott elérhetőség, az idei évben azonban várhatóan még előkelőbb helyet sikerül majd megszereznie az európai és hazai piacon egyaránt. Jelenleg a 2020-as évben Magyarország családi autójának választott Camry hazánkban szegmensének negyedik legnépszerűbb autója, a magánvásárlók körében pedig a szegmens második legkedveltebb modellje. Meggyőző méretek és teljesítmény A 4,89 méter hosszú Toyota Camry tizennégy centivel hosszabb, mint az általa tavaly leváltott Toyota Avensis, az 1,84 méteres szélessége és 1,45 méteres magassága három centivel szélesebb, és ugyanennyivel alacsonyabb is nála. A 2,83 méteres tengelytávja is bővebb 12,5 centivel, a csomagtér 524 literes. 2,5 literes, négyhengeres benzinmotorja 177 lóerőre és 221 Nm-re képes, ehhez kapcsolódik a 88 lóerős, 202 Nm nyomatékú elektromotor, az összesített teljesítmény 218 lóerő. A Camry ezzel 8,3 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre. A Toyota Camryban megtalálható öntöltő hibrid elektromos rendszer az autós szakújságírók egyöntetű véleménye szerint a Toyota valaha volt legjobb hibrid erőforrása, és nem is cáfol rá erre az ítéletre: városi forgalomban akár 50-70%-ban tisztán elektromos, károsanyagkiocsátás-mentes közlekedést tesz lehetővé. A szegmensének egyik legimpozánsabb méreteit, legtágasabb utasterét és csomagterét a kategória egyik legalacsonyabb fogyasztásával, károsanyagkibocsátásával és üzemben tartási költségeivel kombináló Camryt méltán ítélte hát a szakmai zsűri is 2020 legjobb családi autójának.

A Continental rendkívüli bónusszal jutalmazza munkatársait

2020.03.25.
Az üzemi megállapodás szerint a 2019-es pénzügyi év üzleti eredménye alapján nem járt volna nyereségrészesedés. „A 2019-es eredményekkel nem vagyunk elégedettek, és mindenkire vonatkozik az a Continentalnál, hogy ha nincs nyereség, nincs nyereségrészesedés” – magyarázta Dr. Ariane Reinhart, a Continental igazgatótanácsának emberi kapcsolatokért felelős tagja. Ugyanakkor azt is kihangsúlyozta, hogy: „Tavaly a Continental globális csapata kiemelkedő elkötelezettséggel és kölcsönös tisztelettel válaszolt a felmerülő kihívásokra, az „egymás támogatása” vállalati irányelvünk szellemében. Kollégáink kemény munkája jobb üzleti eredményeket érdemelt volna, mint amiket 2019-ben elértünk, így a munkavállalók képviselőivel abban állapodtunk meg, hogy egy rendkívüli pénzbeli elismeréssel honoráljuk az alkalmazottaink példamutató és rendkívül magas szintű elkötelezettségét világszerte.” Ezzel kapcsolatban Dr. Reinhart rámutatott a különböző kihívásokra, amelyekkel a Continentalnak szembe kellett néznie az elmúlt év során: az autóipar átalakulására, valamint a gyorsan hanyatló gazdasági környezetre válaszként indította a vállalat az „Átalakulás 2019-2029” programot. A “Mozgásban a Continental” társadalmilag elfogadható módón formálja az átalakulást A DAX-on jegyzett vállalat azt is bejelentette, hogy az igazgatótanács és az érdekképviseletek kollektív szerződéseket írtak alá ezen a héten a 2018-ban lezárult „Mozgásban a Continental – a jövő Szövetsége” programmal kapcsolatban. A Németországra érvényes megállapodás az alábbi két témára fókuszál: a magasabb szintű szakképzettséggel és nagyobb szaktudással rendelkező alkalmazottak foglalkoztathatóságának javítása, valamint a Vitesco Technologies leválása által érintett munkavállalók foglalkoztatási biztonságának növelése. „A „Mozgásban a Continental” programmal a társadalmi partnerek és a Continental már időben felelősséget vállalt. Aktívan formáljuk az átalakulást, ahelyett, hogy hagynánk, hogy csak megtörténjen, ezáltal biztosítjuk a Continental jövőbeni életképességét.” – mondta Dr. Reinhart, majd hozzátette: „A jelenlegi kiegészítő megállapodásunk alapján világszerte szinten tartjuk kollégáink foglalkoztathatóságát a belső és külső munkaerőpiacon. Ez egy rendkívül fontos kezdeményezés -különösen súlyos készséghiány és munkaerőhiány idején-, amely szem előtt tartja a digitális területeken történő jövőbeni növekedésünket.” Ugyanakkor Dr. Reinhart szerint arra is szükség van, hogy a munkavállalók hajlandóságot mutassanak a változásra, és szabadidejükben saját továbbképzésükkel is foglalkozzanak. A megállapodás keretet biztosít egy átfogó képzési programhoz, melynek célja, hogy erősítse a vállalat versenyképességét, és hosszú távú karrierlehetőségeket nyisson meg a munkavállalók előtt, ezzel is növelve az alkalmazási esélyeiket. Ez a kezdeményezés három fő elemből áll: a tavaly alapított Continental Technológiai és Átalakulási Intézetből (Continental Institute of Technology and Transformation – CITT), egy vállalati szintű képzési folyamatból, amely az alkalmazotti oldalról is tartalmaz hozzájárulását, valamint a vállalat belső munkapiacának kibővítéséből. A program folyamatosan frissül az egyes munkavállalói csoportok moduljaival. A Continental vállalati üzemi tanácsának elnöke, Hasan Allak elégedett volt a megállapodásokkal: „Ez a munkavállalóknak juttatott rendkívüli bónusz jó jel a nehéz időkben. Hiszen a tavalyi évben nyújtott kemény munkájuk után a munkatársainkat nem szabad jutalom nélkül hagynunk.” A szövetség jövőjét illetően hozzátette: „Ezekkel a megállapodásokkal teljesültek a vállalati üzemi tanács igényei a Vitesco Technologies leválásának következményeivel kapcsolatban. Így új lehetőségeket nyitottunk meg a kollégák számára a Continentalnál és a Vitesco Technologies-nál egyaránt. A koronavírus által okozott krízis és annak előre nem látható következményei azt mutatják, hogy egy ilyen hatalmas projekt, mint a Continental vállalat átalakítása, beleértve a Vitesco Technologies leválasztását is, csak akkor lehet sikeres, ha mindenki közösen dolgozik, és bizalmi alapon működik együtt.” Megjegyzés a rendkívüli jutalommal kapcsolatban: A rendkívüli bónusz kiszámításakor a gazdasági teljesítmény mellett az egyes országok jogi és szerződéses szabályait is figyelembe veszik. Azok az alkalmazottak jogosultak a 72. 060 forint jutalomra, akik a teljes 2019-es év alatt a Continental alkalmazásában álltak, és munkaszerződésük 2020. március 31-ig nem került felmondásra.

Az ANK és az MGE a minisztertől kéri a gépjármű szakma kárainak enyhítését

2020.03.25.
Tisztelt Miniszter úr, Egyesületeink és ezek tagjai nagyra értékelik a kormány erőfeszítéseit a koronavírus elterjedésének elhárítása érdekében. Természetesen ezen intézkedések, a vállalatok kényszerű belső intézkedéseivel együtt hátrányos gazdasági következménnyel járnak, amelyek enyhítésére – az ágazat sajátosságainak figyelembe vételével – azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy a gazdaságmentő csomagban szíveskedjenek az alábbiakra is tekintettel lenni, hogy a nemzetgazdaság számára is fontos ágazat épségben vészelhesse át ezt az időszakot és a konszolidációt és azt követően hatékonyan hozzá tudjon járulni a gazdaság újjáépítéséhez. 1. Kérjük, hogy a gépjármű kereskedelmi és javítói tevékenységet, valamint a belföldi és nemzetközi (belföldre, vagy belföldről irányuló) áruszállítási tevékenységet, valamint az autókölcsönzőket is sorolják a „súlyos gondokkal küszködő” szektorok közé és rájuk is alkalmazzák az ide vonatkozó könnyítéseket. 2. Ha a márkakereskedések teljes bezárásra lesznek kötelezettek, vagy az esetleges lakhely elhagyási, vagy kijárási tilalom miatt munkájuk ellehetetlenül, akkor kapjanak lehetőséget arra, hogy gyorsított eljárásban pályázhassanak munkahely megtartó állami támogatásra, amelyet az így megtartott dolgozók bére egy részének fedezésére fordítanak. 3. A márkaszervizek nyitva tartását és munkáját ne korlátozzák, hogy a válsághelyzetben szükséges mobilitás javítói és szerviz háttere biztosított legyen. 4. A Magyar Nemzeti Bank KKV védelmi programját terjesszék ki a kereskedések, szervizek teljes tevékenységére, beleértve az új gépkocsik és alkatrészek faktorálását. 5. A határzár ne vonatkozzon azokra a külföldi rendszámú és tulajdonú szállítójárművekre, amelyek hazai célra autókat, alkatrészeket (és egyébként más fontos anyagokat, mint élelmiszer, gyógyszer, stb.) szállítanak. Ezeket a megfelelő dokumentáció birtokában engedjék át. 6. A járvány miatt elbocsátott munkavállalóknak biztosítsanak egy rezsifizetési moratóriumot, átütemezést vagy elengedést (a rászorultság figyelembe vételével) a munka nélkül eltöltött hónapokra, de maximum 6 hónapra. 7. A járvány átéléséhez és a járvány utáni helyreállási hónapok finanszírozásának támogatásához a bankok járuljanak hozzá állami kamattámogatás alapú, a vállalkozó részére kamatmentes hitellel. 8. Kérjük a kormányt, hogy az EU megfelelő szervezeteinél kezdeményezze a gépjárművek gyártóira vonatkozó széndioxid kibocsátási előírások és a büntetési fenyegetettség egy évvel történő elhalasztását. 9. Kérjük, hogy a sikeresen zajló nagycsaládos és elektromos autóvásárlási kedvezmény akciókban elfogadott szerződésekkel kapcsolatos kifizetést gyorsítsák fel, hogy a kereskedők pénzügyi helyzete jobbá válhasson. Jelenleg több száz ilyen autó támogatásának kifizetése van függőben, ami a kereskedések számára szinte megoldhatatlan likviditási helyzetet jelent. 10. Kérjük, hogy a kereskedők ÁFA fizetési kötelezettsége cash flow alapon akkor keletkezzen, amikor az ÁFA összege hozzájuk befolyt és ne a számla kibocsátás alapján. Ennek megfelelően kérjük a 125 millió forintos bevételi összeghatár eltörlését és az ÁFA törvény ehhez illeszkedő módosítását. Köszönjük figyelmét és javaslataink, kéréseink megfontolását és beépítését a gazdaságmentő csomagba. Természetesen készséggel állunk rendelkezésére a felvetések részletesebb kifejtésére, megbeszélésére. Kérjük, ha szükségesnek találja, hogy levelünket más szervezetnek, kormánytagnak is megküldjük, jelölje meg számunkra, hogy ezek kik legyenek. Köszönjük. Budapest, 2020. március Knezsik István elnök Autós Nagykoalíció Erdélyi Péter ügyvezető elnök Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete    

Dél-Amerikában is szünetel az autógyártás

2020.03.25.
Két gyára is van a világ legnagyobb autógyártójának Argentínában. Az egyik a főváros közelében fekszik General Pacheco településen, a másik pedig Córdobában. General Pachecoban az Amarokot gyártják, tavaly ebből 42 ezer darab gördült le a szállítószalagokról. A Buenos Aires közelében fekvő gyárban pedig sebességváltókat gyárt a Volkswagen leányvállalata, 2019-ben 670 ezres gyártási kapacitással. A váltók nagy részét exportálták. A Volkswagen szerint a termelés március végéig szünetel. A gyárak arra reagáltak, hogy Argentinában is kijárási tilalmat vezettek be, az emberek csak a legszükségesebb esetben hagyhatják el otthonaikat, ha élelmiszerért vagy gyógyszerért mennek. A Volkswagen két argentin gyárában összesen 5 ezer embert alkalmaz.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója