Nyílt levélben kérnek segítséget az autóbuszos személyszállítók

2020.03.24.
A miniszterelnök 2020. március 18-i bejelentését követően a Magyar Közlönyben is megjelentek a gazdaságvédelem érdekében szükséges azonnali intézkedések. A 47/2020. (III.18). Korm. rendeletben kiemelték a már most súlyos gondokkal küzdő szektorokat, így a turizmust, a vendéglátást, a szórakoztatóipart, a sport és a kulturális szolgáltatásokat nyújtó ágazatokat, valamint a személyszállítást, mely ágazatba kizárólag a taxis személyszállítókat sorolták. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) azonnal jelezte a hazai különjárati autóbuszos személyszállítás rendkívüli érintettségét is. A hazai különjárati autóbuszos személyszállító kis- és középvállalkozások tevékenysége a világjárvány következtében – párhuzamosan más turisztikai szektorok tevékenységével – szinte teljes mértékben megszűnt.   A turisztikai célú autóbuszos személyszállítás várható teljesítményvesztése – a kínai csoportok távolmaradásával – már 2020 első hónapjában tapasztalható volt. Mára a munkásszállítások egy részétől eltekintve teljes a leállás a szektorban, úgy nemzetközi, mint belföldi relációban. Az intézkedéseket követően megszűnt a gyermekcsoportok, iskolás csoportok szállítása, elhalasztották a nyári külföldi nyelvtanulási programot és a „Határtalanul!” programot, minden más csoportos útra adott megrendelés lemondtak (ideértve például a sportegyesületi megrendeléseket, az üzleti és konferenciaturizmus megrendeléseit) és a termelés részleges leállásával drasztikusan visszaesett a munkásszállítás is. A nagy értékű eszközök, autóbuszok forgalomból történő kivonása folyamatosan zajlik, és megkezdődött az autóbuszvezető munkavállalók tömeges elbocsátása is. Miközben az ágazat célja – a kormányzati állásfoglalással összhangban – a munkaerő megtartása, munkavállalóink megélhetésének biztosítása lenne. Ez azonban kizárólag a vállalkozások biztonságos működése esetén valósítható meg. A válság következményeit mintegy 1 500 tevékenységi engedéllyel rendelkező magyar kis- és középvállalkozás, közel 16 000 családfenntartó autóbuszvezető munkavállaló szenvedi el, ebben a szegmensben most mintegy ötvenezer ember mindennapi megélhetése forog kockán. A szektor megmentése érdekében ezért azonnali intézkedést látnak szükségesnek: a NiT Hungary, az ágazat érdekvédelmi szervezeteként arra kéri a miniszterelnököt, hogy az „egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 49.3)” tevékenységi kör kormányrendeletben szabályozva soron kívül kerüljön az azonnali támogatásra, „mentőövre” szoruló ágazatok körébe. Emelletta NiT Hungary a levélben előrejelezte, hogy az árukibocsátók egyre gyorsabb ütemben csökkentik, vagy állítják le gyártókapacitásaikat, a nem élelmiszer- és gyógyszeripari termékek, illetve az azok előállításához, forgalmazásához kapcsolható áruk szállítási igénye fokozatosan csökken. Prognosztizálható, hogy rövid időn belül a közúti árufuvarozás is nehéz helyzetbe fog kerülni, a szektorban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások a kapacitásaik és munkavállalóik leépítésére fognak kényszerülni. Különös figyelemmel a vészhelyzet idején az áruellátás biztonságára, fel kell készülni arra, hogy ez az ágazat sem fogja tudni nélkülözni a kormányzat támogatását - írja nyílt levelében a NIT. A nyílt levél az alábbi linken érhető el: https://nit.hu/images/2019/NiT-Hungary---Nylt-levl-20200324.pdf  

Nagy Dániel a túraautó Európa-kupában folytatja pályafutását

2020.03.24.
A 21 éves versenyző menedzsmentje kedden számolt be a megállapodásról, hozzátéve, hogy a TCR első hétvégéjére csak akkor kerül majd sor, amikor ezt a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet lehetővé teszi. "Óriási megtiszteltetés a számomra, hogy a WTCR-bajnok Michelisz Norbert csapatához tartozhatok és ilyen tapasztalt szakemberekkel dolgozhatok együtt" - idézte a közlemény Nagy Dánielt, aki 2015-ben mutatkozott be a TCR-sorozatban, 2018-ban pedig Hollandiában futamot is nyert, összesen hét alkalommal zárt dobogós helyen, és az év végén ötödik volt az összetett pontversenyben. "A TCR az elmúlt években bizonyította, hogy az egyik legerősebb az elérhető kategóriájú túraautó-bajnokságok között. Szeretnék itt tovább fejlődni, és remélem, hogy lesz lehetőségem futamokat nyerni" - mondta Nagy, aki egy Hyundai i30 N volánja mögött veszi majd fel a küzdelmet a mezőnnyel.

BKK: átmeneti intézkedést vezettek be a kedvezményes bérletekre

2020.03.24.
A BKK kedden közleményben tudatta, hogy az álláskeresők a februári vagy márciusi keltezésű, illetve a kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiállított hatósági bizonyítványokkal az átmeneti időszak végéig kiválhatják a bérletüket. Az intézkedés visszavonása a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon várható. Azoknak, akik kidobták az előző havi igazolásukat vagy új álláskeresők, az első alkalommal még kérniük kell a hatósági bizonyítványt, de aztán erre az egy igazolásra kapják a bérletüket - írták. Az álláskeresők bérletét kilenc bérletpénztárban lehet kiváltani: a Batthyány téren, az Örs vezér terén (egy a metró-, egy a HÉV-végállomásnál), a Puskás Ferenc Stadionnál, a Blaha Lujza téren, a Corvin-negyednél, Újpest-központnál, a Nyugati pályaudvarnál, a Nagyvárad téren. A BKK közölte azt is, hogy azokat a nyugdíjas- vagy kisgyerekes-bérletigazolványokat, amelyeknek az érvényessége a veszélyhelyzet ideje alatt járna le, nem kell meghosszabbítani, hanem továbbra is felhasználhatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig. Az átmeneti intézkedés részeként a március 13. után pótdíjazott utasok esetében az utólagos személyes bérletbemutatás öt munkanapos határidejét csak az ügyfélközpontok újranyitásától kell számolni, míg az utólagos helyszíni pótdíjbefizetés a pótdíjazástól számított két munkanap helyett 15 munkanapon belül átutalással lehetséges - olvasható a közleményben.
Címkék: 

Az eddigi legmeredekebb emelkedőt győzte le a Curiosity a Marson

2020.03.24.
A Curiosity a Greenheugh-oromra mászott fel, amely egy domb tetején elhelyezkedő széles kőlap. Előtte szelfit készített, amelyen látható a Greenheugh alatt elterülő táj. A felvételen a rover előtt látható egy lyuk, amelyet ahhoz fúrt, hogy kőzetmintát gyűjtsön a Hutton nevű formációból – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A szelfi egy 360 fokos panorámakép, amelyet a Földre lejuttatott 86 felvételből állítottak össze a NASA kutatói. A felvételen a Curiosity mintegy 3,4 méterrel azon pont alatt áll, ahova végül felmászott. Az emelkedő tetejére március 6-án jutott fel, több szakaszban. A Curiosity 2014 óta már felment a Gale-kráter közepében álló 5 méter magas Sharp-hegyre is. A NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory szakértői minden egyes utat alaposan leképeznek előre, hogy szavatolják a marsjáró biztonságát. A Curiosityt sohasem fenyegeti az a veszély, hogy annyira megbillen, hogy felboruljon. Billenő forgóalvázas kerékrendszere lehetővé teszi, hogy akár 45 fokban is biztonságosan megdőljön, a meredek út azonban kipörgetheti a kerekeket. A Curiosity missziójának célja annak tanulmányozása, hogy a marsi környezet vajon támogathatta-e évmilliárdokkal ezelőtt a mikrobiális élet létét. Ennek egyik eszköze a MAHLI, a robotkarja végén lévő különleges kamera, amely a porszemek és a kőzetek textúráját közelről képes megvizsgálni, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan egy geológus használja a nagyítót. Ennek a kamerának az elmozgatásával tudja a kutatócsoport megmutatni magát a marsjárót is. Mivel a MAHLI által készített minden egyes felvétel csak egy kis területet fed le, sok képhez és a kar sok különböző pozícióba helyezéséhez van szükség ahhoz, hogy kép szülessen a roverről és környezetéről – mondta el Doug Ellison, a Curiosity kamerájának kezelője.

Marko szerint a Red Bull a Mercedes kihívója

2020.03.24.
“Az RB16 egy nagyon agresszív konstrukció hatalmas potenciállal.” – fogalmazott Marko. Úgy látja, ők lesznek a Mercedes első számú kihívói idén és bízik benne, hogy Max Verstappen a bajnoki címért fog harcolni a szezon során. “Továbbra is az a célunk, hogy Max Verstappen minden idők legfiatalabb világbajnoka legyen.” – mondta és hozzátette, hogy ha ezt el akarják érni, ebben a szezonban kell megtenniük. Nem véletlen, hiszen ezt a rekordot jelenleg Sebastian Vettel tartja, aki szintén a Red Bull autóját vezetve érte el ezt a sikert 23 évesen. Verstappen most 22 éves.

A szobáig tolta a kocsit a garázsba vágódó ittas autós

2020.03.24.
Egy 41 éves győri férfi közlekedett kocsival hétfőn Győrújfalun a Duna utcában, a Kossuth Lajos utca felől, a József Attila utca irányába. A kereszteződéséhez érve nagy sebességgel lesodródott az úttestről és belerohant egy ház garázsába, majd az ott parkoló két autónak ütközve az egyiket – a falat átszakítva – a lakótérbe tolta – közölte a rendőrség honlapja. A baleset során az autót vezető férfi és utasa is megsérült, őket a mentők kórházba vitték. A férfiról kiderült, hogy alkohol fogyasztása után ült volán mögé.

Közel 47 ezer román tért haza a Magyarország által nyitott humanitárius folyosón

2020.03.24.
Ludovic Orban román miniszterelnök a kormány szerdai ülésén jelentette be: arról állapodott meg Orbán Viktor magyar kormányfővel, hogy Magyarország mindennap közép-európai idő szerint 21 és hajnali 5 óra között lehetővé teszi, hogy a Nyugatról hazatérő román állampolgárok a magyar hatóságok által kijelölt útvonalakon áthaladjanak. A GCS által közölt adat a kiszombori, csanádpalotai (M43/A1), nagylaki, varsándi és ártándi határátkelők személyforgalmára vonatkozik. A román és a magyar hatóságok azt követően állapodtak meg a humanitárius folyosó kialakításáról, hogy Magyarország lezárta határait a nem magyar állampolgárok előtt, és az osztrák-magyar határon torlódtak fel a koronavírus-válság miatt Nyugatról hazatérő román állampolgárok.

A Waberer's ideiglenes vezérigazgatót nevezett ki

2020.03.24.
Robert Ziegler, aki a cég átalakulását 2019 eleje óta vezette, távozik a vezérigazgatói pozícióból, és lemond a társaság igazgatóságában betöltött tisztségéről is - írták. A Waberer's International Nyrt. kedden költségcsökkentési intézkedések bevezetését jelentette be azonnali hatállyal a koronavírus káros hatásainak ellentételezésére a BÉT honlapján. Az intézkedések kiterjednek a kamionok jelentős részének azonnali leállítására a Waberer's nemzetközi flottájában. Elfogadták az országon kívüli eszközök és járművezetők hazatelepítési tervét, megkezdték annak végrehajtását.   A tájékoztatás megfogalmazása szerint ésszerűsítik a munkaerő-állományt, a bevezetett HR-intézkedések összessége magában foglalja az új keresések befagyasztást, a bérek újratárgyalását, és egy fizetés nélküli szabadsággal kapcsolatos programot. Erdélyi Barna vezérigazgató az intézkedésekről szóló közleményben kiemelte, a bevezetett intézkedésekkel megtalálják a kényes egyensúlyt a pénzügyi helyzetük szükségszerű javítása és az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatási színvonal fenntartása között, az intézkedések biztosítják tevékenységük fenntarthatóságát a jelenlegi kihívásokkal teli időszakban. A közlemény szerint Gerard van Kesteren, az igazgatóság elnöke azt mondta: Erdélyi Barna hosszú ideje tagja a Waberer's vezetésének és értékes szakértelemre tett szert a kihívásokkal teli időszakok menedzselésében.

Katonai konvoj közlekedik több forgalmas útszakaszon kedden

2020.03.24.
Közleményük szerint kedden 16.00 és 19.00 óra között az Újdörögd - Sümeg - (84. főút) - Zsédeny - (M86)  - Csorna - (M85) - Abda - M1 - Mosonmagyaróvár - M15 - Rajka határátkelőhely útvonalon közlekedik katonai konvoj. A Lengyelországba tartó katonai járművek hadgyakorlaton vettek részt Magyarországon - tették hozzá. A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopot, ezzel is segítve biztonságos és folyamatos haladását.       A menetoszlop elején és végén figyelmeztető jelzést használó járművek közlekednek - írta a HM, hozzátéve: a Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Autósok figyelem: hófúvás is lehet néhol

2020.03.24.
Baranyában akár hófúvás is előfordulhat, ami miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ. Az északkeleti, északi szelet sokfelé erős, az Északi-középhegység keleti felén, az Észak-Alföldön és az Alpokalján viharos lökések kísérhetik. (A fotó illusztráció) A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 8 fok között valószínű. Késő estére 2 és mínusz 3 fok közé csökken a hőmérséklet.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója