Közútra vitték a Toyota Hilux Dakar-verzióját

2018.06.15.
Kivételesen jó eredménnyel, két kategóriában három dobogós helyezéssel zárta az idei Dakar-ralit a Toyota; a Toyota Gazoo Racing dél-afrikai részlege által felkészített Hilux versenyautók elpusztíthatatlannak bizonyultak a világ legkeményebb terepversenyén. A mesteri sportteljesítmény – no meg az azt megelőző, illetve végig kísérő, kiváló mérnöki munka – előtti tisztelgésként a Toyota South Africa limitált különkiadást készített a helyben gyártott Hilux pickupból. Az új csúcsmodell könnyen azonosítható az első ajtókat, valamint a hátfalat díszítő Dakar matricázásról, ám nem ez az egyetlen ismertető jegye. Vadonatúj, szögletesebb hűtőmaszkot rajzoltak hozzá, markánsabb trapéz alakkal és Dakar-logóval. A méhsejt mintázatú hűtőrács fényes fekete felületkezelést kapott. A keret szürke betéte folytonos egységet alkot a LED-es fényszórókkal, a motorházfedél belépő élén fényes fekete sáv tölt be kettős funkciót: egyrészt optikailag még magasabbra húzza a maszkot, másrészt óvja a kőfelverődésektől, bogaraktól a lemez festését. A méhsejt-struktúra a lökhárító alsó részén köszön vissza, a LED-es ködlámpák háza különleges, fél-célkereszt kialakítást kapott; alulról masszív védőlemez óvja a sérülésektől a lengőkarokat és a motortér kényes alkatrészeit. Az utastérben szintén egyedi részletekkel találkozunk. Ilyen a műszerek fehér, fogaskerék rajzolatú hátlapja, a narancssárga mutatók, a fekete bőrkárpitozás és a fekete tetőkárpit, vagy a multimédia rendszer, amely tematikus nyitóképernyővel köszönti a tulajdonost. A típus két motorral választható: az egyik egy 2.8 literes, soros négyhengeres dízelmotor 177 lóerővel és 420 (automata váltó esetén 450) Nm nyomatékkal, a másik egy 238 lóerős, 376 Nm forgatónyomatékú 4.0 V6 benzinmotor, amely üzemmódválasztó kapcsolójának köszönhetően sportos és takarékos üzemben egyaránt használható. A dízel variáns szimpla hátsókerékhajtással is rendelhető, manuális sebességváltóját felszerelték a Toyota friss fejlesztésű intelligens fordulatszám-szinkronizáló rendszerével, amely finom visszaváltásokat és késlekedés nélküli felkapcsolást biztosít, valamint nem engedi lefulladni a motort. Az árról egyelőre nem áll rendelkezésünkre információ.

Villanyoszlopnak ütközött a 114-es busz Budapesten, teljes útzár

2018.06.15.
Kisdi Máté elmondta: az autóbuszon mintegy harmincan utaztak, senki nem sérült meg. Az ütközés következtében a villanyoszlop kettétört és rázuhant a buszra. Az oszlopot a tűzoltók daruval emelik le a járműről - mondta a szóvivő. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt közölte, hogy a rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés befejezéséig a szakaszon közlekedő buszokat elterelik, a 158-as autóbusz pedig nem közlekedik. (mti)

Anyukám is érteni fogja – Radar, szenzor, érzékelő

2018.06.14.
A lead-nek mindig rövidnek és lényegre törőnek kell lennie, én igyekeztem is, de így visszaolvasva gondolom, nem derül ki, miről szeretnék írni. Szeretnék tehát pontosítani. A Volkswagen nagyon érdekes, fontos információkkal teli előadásanyagot juttatott el hozzánk, amely alapján remekül át tudjuk venni, hogy a korszerű autókban milyen, az autó körüli „helyzet” feltérképezésére szolgáló eszközök vannak. 51% frontális ütközés Egy statisztika szerint a súlyos sérüléssel járó balesetek kicsivel több, mint fele frontális ütközéssel történik. Ez eddig nem nagy meglepetés, de nem csak a vezető és utasai sérülnek ilyenkor, hanem a jármű is, igen, legtöbbször az elején, ami manapság már nem csak műanyag és vas, hanem tele van pakolva érzékelőkkel is. Korábban még csak a parkolóradar első szekciójának alkatrészei voltak elöl, de ma már összetett érzékelők pásztázzák az utat előttünk, és persze minden más irányban is. A kamerákon, távolságmérő radarokon kívül a védelmi rendszer tartalmaz még ütközés- és borulásérzékelő szenzorokat is, ezek a légzsákok megfelelő helyen és időben való nyitásához szükségesek. Négy fő típus Az alapvetően távolságmérésre használatos érzékelőknek négy fő típusa van. Természetesen mindegyiknek megvannak az előnyei és a hátrányai is, jól meg kell válogatni, melyik feladatra melyik típust választjuk. Ultahangos érzékelők Az ultrahangos elven működő érzékelőkkel már mindenki találkozott, ezekkel működnek a „parkradarok”. A legnagyobb előnyük, hogy kifejezetten olcsó, utólagosan is telepíthető szenzorok, működésüket pedig nem befolyásolják fényviszonyok. Cserébe rövid a hatótávolság és érzékenyek az időjárási körülményekre, ráadásul könnyen lehet zavarni a működésüket. LIDAR A LIDAR rendszerek működési elve, hogy nem a hang, hanem a fény visszaérkezési idejével operálnak, vagyis sokkal gyorsabbak, mint a hangalapú rendszerek. Nem csak a gyorsaság, a pontosság is ezek mellett szól, a fényviszonyok pedig itt sem zavarják a működést. Ellenben a víz, párásodás, illetve a koszolódás problémát jelent, ezrét beépítési lehetőségei igen korlátozottak. RADAR A RADAR rendszerek rádióhullámokat bocsátanak ki és érzékelik azok visszaérkezését. (A RADAR a Radio Decection And Ranging angol nyelvű kifejezésből lett rövidítés.) Szuper, mert az időjárás nem zavarja, mozgó tárgyhoz viszonyított mérésekre is alkalmas, de az autóipar számára a legnagyobb előnye, hogy (speciális) műanyagok mögé is beépíthető, hatótávolsága pedig hosszú. Kamerák Végül ejtsünk szót a kamerákról, amelyekhez ha már készen van a képek feldolgozását és kiértékelését végző szoftver, akkor egyszerre több tárgy észlelésére is alkalmasak, és már a nagy felbontású kamerák is elérhető árban mozognak. Hátrányuk persze, hogy ha bármilyen okból nem látnak a kamerák, mit sem ér az egész. Az önvezetés felé Manapság másról sincsen szó az autós lapokban, mint az önvezető járművekről, tesztekről és a már utcán lévő autók képességeiről. Kevesen gondolnak bele, hogy az önvezetéshez milyen berendezések, kommunikációs csatornák, technológia szükséges. Amikor először nálunk járt az új Arteon, már akkor is bemutattuk, hogy holttér- és sávváltás felügyelet, vészfék asszisztens, távolságtartó automatika, sávtartó automatika, és az ezekre a rendszerekre épülő, kis ideig valóban önvezető képesség is megtalálható az autóban. Csak a parkolóradarokat és a kamerát látjuk, a többi érzékelő rejtve marad De a sokféle érzékelő beépítésével nem csak elkerüljük a baleseti kockázatok egy részét, de valamennyi többletköltséget is viszünk a rendszerbe és nem csak a vásárláskor. Ha valamiért mégis javítani kell egy ilyen korszerű autót, akkor egy sor olyan feladat jön, amire eddig nem kellett gondot fordítani. A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségére a Volkswagen-t illeti köszönet. Folytatjuk…  

Okosdzseki jelzi a kerékpárosnak, ha kanyarodni kell,

2018.06.14.
Ez adta az ötletet néhány kerékpárrajongó Ford-munkatársnak, hogy megalkossák azt a különleges öltözéket, aminek segítségével a bicajosok könnyebben követhetik egy navigációs alkalmazás utasításait, mások pedig jobban láthatják a kerékpárost, és azt is, hogy mire készül éppen. “A Fordnál arra törekszünk, hogy az emberek és az árucikkek könnyebben, biztonságosabban és szabadabban mozogjanak a nagyvárosokban,” magyarázta el Tom Thompson, a Ford Intelligens Mobilitás csapatának projektvezetője. “Az okosdzseki-tanulmány révén jobban megérhetjük, hogy a közlekedés különféle résztvevői, vagyis a kerékpárosok, az autósok és a gyalogosok hogyan mozoghatnak összehangoltabban az intelligens technológiák alkalmazásával, és hogy hogyan tudjuk felhasználni ezeket a tanulságokat jövőbeli ötleteink kidolgozásához.” Az okosdzseki egyik ujja világítani kezd, amikor viselője arra készül, hogy balra vagy jobbra kanyarodjon. A dzseki vezeték nélküli kapcsolatban áll a felhasználó okostelefonjával, amelynek kerékpárosbarát navigációs alkalmazása egy-egy fordulóhoz közeledve megrezgeti a megfelelő oldalon lévő kabátujjat, így a bicajos akkor is tudja, melyik irányba kell kanyarodnia, ha éppen egy nagy forgalmú úton vagy kereszteződésben halad. A kerékpárosnak akkor sem kell elfordítani a tekintetét az útról, vagy elengedni a kormányt, ha okostelefonja képernyőjét szeretné kezelni: a hívásokat, az üzenetek fogadását vagy a navigációs iránymutatás megismétlését hangutasítással vagy tapintófelületen keresztül is elintézheti. A dzsekibe ezenkívül egy villogó féklámpát is beépítettek a mérnökök. “Az ember mindjárt másként éli meg a kerékpározás élményét, ha többé nem kell lépten-nyomon megállnia, hogy közvetlenül a telefon képernyőjén használja a navigációs alkalmazást, vagy ha nem kell stresszelnie a forgalmas és veszélyes kereszteződésekben,” vélekedett Thompson, aki szabadidejében segédkezett a dzseki elkészítésében. A dzsekit fejlesztő lelkes kerékpáros csapat tagjai maguk tesztelték az öltözéket, amikor naponta ingáztak munkahelyükre, a Ford Intelligens Mobilitás részleg londoni irodájába. Ugyanezek a Ford-munkatársak dolgoznak mostanában azon is, hogy praktikus megoldásokat találjanak az úgynevezett ‘utolsó mérföldre”, vagyis azokra a rövidebb útszakaszokra, amiket jellemzően már gyalog tesznek meg a munkába járó vagy árucikkeket kiszállító emberek. A közlekedési szakértők egyértelmű vélekedése szerint ez az ‘utolsó mérföld’ a közlekedés legköltségesebb és legbonyolultabb szakasza. Az okosdzseki koncepciója jól illeszkedik ’Az út mindenkié’ című Ford-kampányba, amelynek célja, hogy nagyobb összhangot és megértést teremtsen az autósok és a kerékpárosok között. A nagyvárosokban egyre népszerűbb a kerékpározás, legyen szó akár a munkába járásról, akár a kikapcsolódásról vagy az áruk és szolgáltatások célba juttatásáról. A reggeli csúcsidőben manapság a kerékpár számít a legnépszerűbb közlekedési eszköznek London belvárosában, ahol napjainkban közel háromszor annyi ember biciklizik, mint 1999-ben. * Az okosdzseki-koncepció kifejlesztésében a városi kerékpáros öltözékek specialistája, a Lumo és a közlekedési szoftverekre szakosodott Tome is részt vett, ami jól példázza a Ford szemléletét, hogy közös munkával törekszik az innovatív megoldásokra. A további tervek közt olyan ötletek is szerepelnek, mint a kerékpáros és motoros futárok számára készülő rendszer, aminek segítségével a felhasználók kézmozdulatokkal és hangutasításokkal kezelhetik hívásaikat és üzeneteiket. Egy másik érdekes elképzelés a csontokon keresztül történő hangtovábbítás, ami az állkapcson keresztül juttatja el a hanghullámokat a külsőfülbe, vagyis – a fülbe dugható fejhallgatókkal ellentétben – nem blokkolja a külvilág és a közlekedés zajait. Az okosdzseki jelenleg még csupán prototípus, de a Ford már elindította a szabadalmi eljárást, így lehet, hogy a vállalat a jövőben továbbfejleszti az ötletet, vagy az alkalmazással és az eddig gyűjtött tudásanyaggal együtt átadja a licenszt másoknak.  
Címkék: 

Keresztútnál a Fiat márka

2018.06.14.
Európában a Fiat márka jövője leginkább termékeinek elektronizálódásától függ, mely terméksort a teljesen elektromos, népszerű 500 minicar vezeti. Az 500-as forgalomban lévő EV változata, az 550e kizárólag az Egyesült Államokban kapható, de a következő modell már Európában is piacra kerül 2021-ben. A globális eladási célt évente 60 ezer és 80 ezer jármű között határozták meg. A FCA vezérigazgatója, Sergio Marchionne tervei között szerepel a Panda minicar gyártásának felrázása Lengyelországban, ahol a költségek alacsonyabbak, mint Olaszországban, ahol most készül. A Fiat legfőbb gondját az új termékek hiánya okozza Európában. Marchionne korábbi üzleti terve nyolc új modellt irányzott elő a márka számára 2014 és 2018 között, ám csupán öt jelent meg mostanáig. A cég a szándékai szerint egy kis hatchbackkel jön ki, amikor a Punto termelése kifut júliusban. Az új Panda minicar késésben van, és 2020 előtt nem is várható. A Fiat másik gondja Felipe Munoz, a JATO Dynamics elemzője szerint, hogy túl kevés SUV-val rendelkezik. „Ha manapság nincs SUV-od, sem Európában, de globálisan sem tudsz növekedni. Csupán egyetlen SUV-val és új termékek nélkül nem lehet fenntartani a jelenlegi értékesítési szintet, a márka pedig csupán kis 500X SUV-val rendelkezik, miközben a Volkswagen, a Peugeot, a Toyota, a Nissan és a Kia mindegyikének három is van, lefedve a teljes szegmenset.” – fogalmazott Munoz. „Nem ölöm meg a Fiatot, de a márka fontossága a piacon a múlté. A Fiatnak nagyszerű lehetőségei vannak Latin-Amerikában, de kevésbé Európában” – jelentette ki korábban a Marchionne. Stratégiája a FCA olyan prémium márkáira koncentrál, mint a Maserati, az Alfa Romeo és különösképpen a Jeep. Fordítás: Lehőcz Rudolf
Címkék: 

Zéró hulladék: a Toyota a fesztivál-szezonban is ügyel a környezetre

2018.06.14.
A Michigan állambeli Ann Arbor közelében működik a Toyota észak-amerikai kutatási és fejlesztési központja; ez az autógyártó második legnagyobb R&D létesítménye a világon. A város életében azonban nemcsak ezért játszik fontos szerepet a márka, hanem mert immár tízedik éve támogatja a helyi közösség nyári kulturális fesztiválját. A sikeres együttműködés keretében az idei évtől ambiciózus célkitűzéssel teszik értékesebbé a rendezvényt: a Toyota célja, hogy három-öt éven belül teljes mértékben hulladékmentessé tegye az Ann Arbor Summer Festival (A2SF) működését. Ennek keretében a június 5-től csaknem egy hónapon át zajló fesztiválon kizárólag fenntartható forrásból származó, lebomló poharakat és tányérokat használnak, előnyben részesítik az újrahasznosított, illetve komposztálható anyagokkal dolgozó szolgáltatók jelenlétét, valamint a Michigan-i egyetem campusán zajló fesztivál területén táblákkal tájékoztatják a közönséget a hulladék megfelelő kezeléséről. A szervezők azonban ennél is nagyobb léptékben gondolkodnak. Arra biztatják a látogatókat – a várakozások szerint mintegy 80 ezer főt –, hogy autójukat egymással megosztva (ride sharing) vagy kibocsátásmentes közlekedési eszközökkel érkezzenek a helyszínre, ezzel is csökkentve a fesztivál szénlábnyomát; emellett egy sor olyan előadót, kiállítót, művészt hívtak meg, akik mind aktívan tesznek a hulladékok újrahasznosításáért, visszaforgatásáért vagy felhasználásáért. Juan Martinez szobrász például eldobott kerékpárokból építi életnagyságú fém állatszobrait: az orrszarvút, sárkányt vagy bölényt mintázó szerkezetek teljes mértékben funkcionálisak, hajthatók és kormányozhatók. A fesztiválon a kinetikus szobrok kiállítása mellett műhelymunkát szervez gyerekeknek és felnőtteknek, ahol arra tanítja őket, hogyan készíthetnek maszkokat újrahasznosított anyagokból. Fotók: Toyota, www. a2sf.org  
Címkék: 

Tömeges leépítést jelentett be a Rolls-Royce

2018.06.14.
A cég - amelynek ma már nincs köze a német BMW autóipari konglomerátum által birtokolt, Rolls-Royce márkanév-használati joggal luxusautókat gyártó vállalathoz - a Londoni Értéktőzsdén csütörtökön bejelentett tervek alapján 4600 munkahelyet szüntet meg 2020 közepéig. A Rolls-Royce világszerte 55 ezer alkalmazottat foglalkoztat, közülük 26 ezret Nagy-Britanniában. A cég elsősorban középvezetői és irodai állásokat szüntet meg, és az átszervezéstől már 2020 végéig 400 millió font (több mint 145 milliárd forint) megtakarítást remél. Warren East, a Rolls-Royce vezérigazgatója a BBC rádiónak nyilatkozva csütörtökön elmondta, hogy a cég vezetési felépítése és kiszolgáló hálózata túl bonyolult, és a jelenleginél kevesebb vezetői szintre van szükség. A Rolls-Royce 2016-os üzleti évéről 4,6 milliárd font (1670 milliárd forint) adózás előtti veszteséget jelentett - ez volt vállalat történetének legnagyobb éves vesztesége -, és bár tavaly 4,9 milliárd font nyereséget ért el, továbbra is komoly költségekkel járnak az elmúlt hónapokban felszínre került hajtóműproblémák. A műszaki gondok a Boeing 787 Dreamliner utasszállító repülőgépekhez kifejlesztett Trent 1000 hajtóműmodellt érintik, amelyeknek egyes részegységeit idő előtti anyagfáradásos kopás miatt cserélni kell. A műszaki probléma miatt több nagy nemzetközi légitársaság, köztük a japán All Nippon Airways, az Air New Zealand, valamint a brit Virgin Atlantic és a British Airways jelenleg számos vadonatúj Boeing 787-esét nem tudja használni, és repülőgépek bérlésére kényszerül a kiesett gépek pótlására. A Rolls-Royce saját becslései szerint a probléma akár 500, már forgalomban lévő Trent 1000-es hajtóművet is érinthet. Warren East nemrégiben a BBC rádiónak azt mondta, hogy a műszaki gondra már megvan a megoldás, de "néhány évig" eltarthat a szükséges módosítások végrehajtása a már használatban lévő hajtóműveken. A Rolls-Royce a világ második legnagyobb repülőgéphajtómű-gyártója az amerikai General Electric után. MTI
Címkék: 

Kamion Eb - Kiss Norbert: a győzelem a cél a Hungaroringen

2018.06.14.
A 33 éves szombathelyi versenyző, aki 2014-ben és 2015-ben nyerte meg a sorozatot, azt mondta az MTI-nek, hogy bár az általa és csapata által is nagyon várt, új fejlesztésű motor még nincs kész, győzelmi esélyekkel vágnak neki a mogyoródi versenyhétvégének. "Nagyon fontos lesz az időmérő edzés, valamint a jó rajt, ami a tavalyi motorral nem lesz könnyű, de a magam részéről megteszek mindent, hogy jó eredménnyel örvendeztessük meg a hazai szurkolókat" - jelentette ki Kiss, aki az első, misanói hétvége alapján úgy véli, a négyszeres Eb-győztes német Jochen Hahn tűnik a legesélyesebbnek a végső győzelemre. "A tavalyi évhez képest úgy tűnik, hogy az Iveco versenykamionjai fejlődtek a legtöbbet, Jochen Hahnnak pedig óriási tapasztalata van a kamionversenyzésben, így őt nagyon nehéz lesz megfogni az idén. Viszont a másodiktól a hatodik helyig nagyon szoros lesz a küzdelem, szerintem még kisebbek a különbségek, mint az előző évben" - nyilatkozott Kiss Norbert.     A magyar versenyző kiemelte, hogy a paddock az idén is teljes egészében nyitott lesz, vagyis bárki, akinek van az eseményre szóló belépőjegye, besétálhat a boxutca mögötti területre, ahol találkozhat a pilótákkal, és közelről is megnézheti a versenykamionokat. "Ez egy nagyon pozitív jellegzetessége ennek a sorozatnak, hiszen minden helyszínen nyitott paddockkal várják a szurkolókat, ennek köszönhetően pedig a nézők sokkal közelebb kerülhetnek a versenyautókhoz és a versenyzőkhöz, mint más szériákban" - tette hozzá Kiss, aki arról is beszélt, hogy két héttel ezelőtt, a német túraautó-bajnokság (DTM) magyarországi állomásán néhány bemutató kör erejéig vezethette a Mercedes DTM-versenyautóját. "A gyártól hívtak fel, hogy lenne egy ilyen lehetőség, amelynek természetesen nagyon örültem, mert a DTM a túraautózás csúcsa, ezért nemcsak megtiszteltetés, hanem versenyzőként is óriási élmény vezetni egy ilyen autót" - mondta Kiss Norbert. A kamion Eb magyarországi programja szombaton kezdődik, az időmérő edzésre 10.45 órától kerül sor, majd következik két futam, 13.20, valamint 16 órakor. Vasárnap szintén 10.45-kor rendezik az időmérő edzést, aztán a hétvége harmadik futama 13.15 órakor, záróversenye pedig 15.45 órakor kezdődik. MTI

„A magyar úszósport is prémiumkategóriás, akárcsak az Audi!”

2018.06.14.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Az Audi egyéni szerződéssel bíró szponzoráltjai (Hosszú Katinka, Cseh László és Gyurta Dániel) mellett immár a felnőtt válogatott húsz legeredményesebb tagja is négykarikás autók használatával készülhet az olimpiai játékokra. A márka a 2006-os és 2010-es úszó Európa-bajnokságot, valamint a tavalyi vb-t követően úgy döntött, hogy nemcsak flottapartnere lesz a szakágnak, hanem a versenyzők számára egy sokkal kecsegtetőbb és egyben inspiráló együttműködésre lép a szövetséggel. Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Verrasztó Dávid, Kozma Dominik, Németh Nándor, Bohus Richárd, Bernek Péter, Verrasztó Evelyn, Szilágyi Liliána, Burián Katalin, Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Balog Gábor, Rasovszky Kristóf, Olasz Anna, Holló Balázs, Lakatos Dávid és Novoszáth Melinda már legálisan vezetheti az autót, míg Milák Kristófnak és Késely Ajnának még meg kell szerezniük a jogosítványt Az új kondíciók szerint idén az indianapolisi junior világbajnokság aranyérmesei, valamint a nyíltvízi szakág legjobbjai kapnak egyéves használatra Audikat, majd a szezon eredményektől függően akár hosszabb távon is használhatják az Győrben készült modelleket. A 20 darab A3-as Limousine modell közül 13 motorházteteje alatt az 1,4 literes, 150 lóerős benzinmotor dolgozik, a maradék pedig 1,6 literes, 116 lóerős dízellel szerelt. Wladár Sándor némi nosztalgiával említette, hogy annak idején, 1980-ban a moszkvai olimpia bajnokaként egy 2103-as (1500-as) Zsigulit utalt ki neki az Országos Testnevelési Tanács, és ez hatalmas öröm volt számára. „A fiatal tehetségekben látom a nagy eredmények ígéretét, és mint egykori versenyző tudom, hogy milyen hosszú és nehéz út vezet a sikerekig. Ráadásul ezek a fiatal emberek az edzések mellett még keményen tanulnak is: a többszörös ifjúsági bajnok Milák Kristóf például pont az átadás napján, délben végzett az érettségi vizsgájával” – tette hozzá a MÚSZ elnöke. Az átadási ceremónia időpontja a fent említett okból rendhagyó volt, az úszóválogatott több tagjának délelőtti történelem-érettségi vizsgája miatt a kora délutáni órákban kezdődött az esemény. A képen dr. Wladár Sándor (középen), Kapás Boglárka (b) és Kozma Dominik látható A szakág vezetője továbbá elmondta: „ez a megállapodás erőt mutat, amely Magyarország sikerét segíti. A szövetség történetében még sohasem köttetett ilyen volumenű megállapodás, arra pedig a magyar sport történetében is igen kevés példa van, hogy a támogatás keretében kapott autókat egytől egyig a sportolóinknak adjuk, a szövetség egyet sem tart meg magának. Úgy gondolom, ez így van rendjén: nekünk az a feladatunk, hogy az összes létező módon a válogatottak felkészülését segítsük.” Dr. Vérten Sándor, a Porsche Hungária kommunikációs igazgatója örömét fejezte ki, hogy ennyi nagyszerű sportoló volt egy időben a Mozaik utcai Audi szalonban, hiszen a márka hazai létezése óta erre nem volt még példa. Az igazgató hozzátette, remélik, hogy az autóikkal érdemben is hozzájárulhatnak majd a versenyzők olimpiai sikereihez. A válogatott nevében Kapás Boglárka köszönte meg elsőként a nagyvonalú felajánlást, mint mondta, alig várja már, hogy kipróbálhassa az új Audit. A fiúk részéről pedig a korelnök és vb-bronzérmes váltó, Kozma Dominik beszélt arról, hogy ezzel az autóval garantáltan jókedvűen fog megérkezni a kora reggeli edzésekre, és még a fárasztóbb nap végén is mosolyogva tud majd hazatérni.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója