Győzni érkezett a Toyota Le mans-ba

2018.06.15.
Az idény Spa-Francorchampsban rendezett, első futamán elért kettős győzelem után a csapat ismét az első helyet veszi célba, ez egyébként a Toyota 20. Le Mans-i szereplése. A TS050 HYBRID autók teljesítményének és megbízhatóságának javítását szolgáló 25000 kilométeres, idény előtti tesztelést követően a csapat jól felkészült a kihívásra. A TOYOTA GAZOO Racing már a korábbi években is bizonyította gyorsaságát a Le Mans-i pályán: 2016-ban csak a verseny legvégén jelentkező műszaki hiba miatt maradt le a győzelemről, illetve tavaly rekord köridővel, pole pozíciót kiérdemelve. Idén a csapat előtt álló kihívás az, hogy a második Le Mans-győztes japán csapattá váljon. Az autóversenyzés leghatékonyabb hibrid elektromos hajtásláncának köszönhetően a TOYOTA idén nagyjából 35 százalékkal kevesebb üzemanyagot használ fel Le Mans-ban, mint 2012-ben, amikor az első LMP1 hibridje indult a La Sarthe pályán. A TS050 HYBRID 35.1 kg üzemanyagot kap szakaszonként, ami a 13.626 méteres körökből 11 teljesítésére elég. A többi, nem hibrid hajtásláncú LMP1 autó - melyek 45 kilóval könnyebbek lehetnek a TS050 HYBRID-eknél - 10 kört tudnak megtenni szakaszonként. A pontos üzemanyag tankolható mennyisége még megerősítésre vár, de bizonyosan jóval nagyobb lesz, mint a TS050 HYBRID-eknél, így a nem hibrid autók erősebbek lesznek, de gyakrabban és hosszabb ideig kell majd tankolniuk. Az új LMP1-es szabályok mellett megrendezett futamon a TOYOTA két kör előnnyel győzött Spaban a versenytársaihoz képest jóval rövidebb kiállásoknak köszönhetően. A közelmúltban tartott Le Mans-i tesztelésen a Rebellion Racing bármely más nem hibrid autóhoz képest több, mint négy másodperccel jobb köridőt teljesített, így most nagyon izgalmas és kiélezett versenyre számíthatunk.  A tavalyi futam óta némiképp átalakították a Circuit de la Sarthe-t, így az újabb biztonsági megoldások miatt három méterrel rövidebb lett a pálya. Ez azt jelenti, hogy Kamui 2017-ben kivívott pole pozíciója a 13.629 méteres pályán 3 perc 14.791 másodperces köridővel örökre a legjobb marad, és bekerül a rekordok közé Martin Brundle 1999-ben egy TS020-essel 13.605 méteres pályán elért ideje mellé. A 2018-as TS050 HYBRID autók a június 3-án tartott hivatalos tesztelésen már megtettek 2,752 kilométert a Circuit de la Sarthe-on - a leggyorsabb köridőt teljesítve - így a csapat célja az, hogy az egész hétvégére fenntartsa ezt a teljesítményt és megbízhatóságot.   A Le Mans-i héten érezhetjük a hosszú távú versenyzés valódi szellemét. A június 13-án, szerdán, délután négykor tartott négyórás edzéssel, majd az este tízkor indult kétórás időmérő edzéssel kezdődő eseményen közel 35 órát kell majd vezetni a pilótáknak. Csütörtökön ismét két, 120 perces időmérő edzésre kerül sor este hétkor és tízkor. A rajtrácson elfoglalt pozíciót az edzések során elért legjobb köridők alapján jelölik ki. A TOYOTA készen áll arra, hogy immár negyedik alkalommal szálljon harcba a pole pozícióért Le Mans-ban.  A pilóták pénteki felvonulása a városban lehetőséget ad a rajongóknak arra, hogy már a hétvége előtt találkozzanak kedvenceikkel. A hétvége 45 perces bemelegítéssel kezdődik szombat reggel kilenckor, majd délután háromkor rajtol a futam. 
Címkék: 

Egy bajnok digitális központja

2018.06.15.
-           Telemetria, a nyerő eszköz: minden CUPRA TCR versenyautót 55 szenzorral szerelnek fel, amely a legkülönbözőbb paraméterekkel kapcsolatban továbbít információt a mérnököknek. Ilyen például a sebesség, a gumik hőmérséklete vagy a motor működése. A Ducati Desmosedici GP esetében akár 80 érzékelő rögzít mindent, ami a pályán történik. A folyamatos mérés alapvető fontosságú mindkét csapat számára: „Célunk, hogy versenyzőinknek a lehető legjobb versenyzési feltételeket biztosítsuk, amely maximális teljesítmény mellett a biztonságukat is garantálja.” – nyilatkoztat Roberto Canè, a Ducati Corse elektronikai rendszerek területéért felelős igazgatója. -           16 millió utasítás másodpercenként: a CUPRA TCR négy vezérlőegységei külön-külön ilyen feldolgozási kapacitással bírnak. Két egység található a motorban és két másik a pilótaülésnél. „Egymással összekapcsolva, párhuzamosan dolgoznak a motor, az elektromos rendszer, a fedélzeti számítógép és a sebességváltó irányításán.” – részletezi Xavier Serra, a CUPRA kutatás és fejlesztés területéért felelős vezetője. Ehhez hasonlóan a Ducati Desmosedici GP vezérlőegysége képes akár 10 000 paraméter rögzítésére, hogy a pályán haladó motorkerékpár teljesítményéről folyamatos legyen az információk rendelkezésre állása. Például mérhető lesz a hátsó kerék viselkedése a pálya felületének vagy az időjárási körülményeknek a változásakor. -           Versenyelektronika hétköznapi használatra: „A sorozatgyártású CUPRA modell elektronikai rendszere adja a versenyautókban található rendszerek alapját.” – hangsúlyozza Xavier Serra. A vezérlőegységet ellátják a pályaversenyekhez szükséges funkciókkal, mint amilyen például „a verseny közben megjelenő sárga zászló esetén szükséges sebességhatároló” – tette hozzá Serra. -           Különböző szabályok, mégis ugyanaz a cél: a MotoGP sorozatban minden csapat egy közös fővezérlő egységre támaszkodhat a motor, a sebességváltó és a gázkar irányításánál. A versenyautóktól eltérően a motorkerékpárok beállításait minden verseny előtt megváltoztathatják. „Úgy programozzuk, hogy több erő álljon rendelkezésre az egyenesekben és finomabb legyen a teljesítmény a kanyarokban. Igazán széles a beállítási lehetőségek tárháza.” – állítja Canè. Másrészről azonban az új túraautó bajnokság szabályai igen szigorúak az elektronikát és a motorvezérlést illetően. Kipörgésgátló használata tilos, az ABS alkalmazása pedig kizárólag megbízhatósági versenyeken megengedett, mint amilyen például a nürburgringi 24 órás viadal. -           A munka nem ér véget a verseny leintésével: minden egyes versenyhétvégén közel 25 GB mennyiségű információt rögzítenek a mérnökök, amelyeket utána részletes vizsgálatnak vetnek alá. „Meg kell várnunk a verseny végét az adatok letöltéséhez és utána kezdhetjük azt vizsgálni, hogyan tehetjük még jobbá a versenyautónkat.” – mondja Xavier Serra. „Számunkra az igazi verseny hétfőn kezdődik” – teszi hozzá Canè.

Kombiként gondolták újra a Tesla S-t

2018.06.15.
A shooting brake építése nem az első alkalom volt, hogy a RemetzCar egy Model S-t alakított át, a cég ugyanis korábban egy csendes és stílusos, Model S Hearse nevű halottaskocsit épített a Tesla szedánjából.  Az új projektet 2017 októberében jelentették be. Az építéssel a shooting brake és elektromos autó rajongó Floris de Raadt bízta meg a céget, aki látta a Hearse modellt, és felvetette, meg lehetne-e csinálni egy elektromos shooting brake változatot. A dizájn a londoni Niels van Roijtól jön. „Az átalakított rész tökéletesen összeolvad az alap Tesla járművel, miközben a forma, a dizájn nyelvezet és az anyagok is egyértelműen azt kommunikálják, hogy ez egy egyedi Shooting Brake” – mondja Roij. A Model S lényegét jórészt érintetlenül hagyták, az átalakítás főleg a hátsó részre koncentrált. A RemetzCar alumínium paneleket, egy új Coszlopot és egy teljesen új csomagtér ajtót szerelt fel, hátsó spoilerrel, rejtett ablaktörlővel és féklámpával. Króm szélekkel egészítették ki az összhatást, ami az A-oszloptól fut végig a tető szélén és a panorámatető körül. A végső simítás egy új festés volt az elektromos shooting brake-en, a „zöld metál némi arannyal elegáns, ugyanakkor feltűnő megjelenést ad a Model SB-nek.” A RemetzCar Model S Shooting Brake a hollandiai Apeldoornban rendezett International Concours d'Élégance Paleis Het Loo-n fog hivatalosan is bemutatkozni június 29-én, mielőtt Európai körútra indul. Összesen 20 darabból álló sorozatot terveznek gyártani. (miferfiak.hu)

Modellek tuningolása – III. rész

2018.06.15.
Modelltuning – általánosságban A modellünk szerkezeti felépítésből adódóan számtalan olyan elem lehetséges, melyek teherbírását a tapasztalat alapján érdemes lehet erősebbre cserélni. Ezzel általában nem üzemidőt vagy játékidőt növelünk, nem feltétlenül leszünk gyorsabbak, viszont amennyiben felfedeztünk gyenge pontokat a felépítésben, javítani tudunk a strapabíróságán a modellünknek, esetleg plusz funkciókkal, beállítási lehetőséggel ruházhatjuk fel a modellt. Modellünk külsejét is alávethetjük némi tuningnak. Ez egy fontos szempont, hiszen a modellünk élethűsége, a dizájn sem mellékes. Előfordulhat, hogy kedvenc 1:1-es repülőnk, autónk vagy hajónk kicsinyített mását szeretnénk megalkotni. Az is előfordul, hogy modellünkkel együtt magunkat is kipróbálnánk egy versenyen valamilyen kategóriában, ehhez viszont jó volna, ha azon több beállítási lehetőség lenne, hogy működését finomhangolhassuk. A modellek legalapvetőbb tuningolása általában valamelyik futómű alkatrész cseréje, vagy a hajtáslánc elemeinek fejlesztése szokott lenni, illetve egyes szerkezeti elemek, például a váz megerősítése lehet még a cél. Miért is ezek a leggyakoribbak? Azért, mert általában a magabiztos irányítás elsajátítása után, modellünket el is kezdjük alaposan hajtani. Odaverjük egy útpatkának, hatalmasakat ugratunk és természetesen nem a legszebben érkezünk. Az is lehet, hogy modellünk a gyári kiépítésben remekül megbirkózott a terheléssel, de idő közben kicsit belenyúltunk a lelkivilágába és jóval erősebb motorral szereltük fel azt, így viszont olyan terhelést kap a modell, amit az alap kiépítésben nem kellett volna elviselnie. Ilyen esetben sokszor a futómű egyes alkatrészei vagy a hajtáslánc elemei kapják a legkeményebb kiképzést és ezért ezek szorulnak cserére. Van pár olyan alkatrész egy modellautó vázban, melynek cseréje a legtöbb ilyen problémára megoldást adhat. Nézzünk pár példát: A legtöbb modellben porvédős golyóscsapágyak segítik a forgó alkatrészeket mozgásukban. Amennyiben modellünkben nem ilyeneket találunk, érdemes lehet ezeket kicserélni. Simább futás, hosszabb élettartam és precízebb működés lesz a jutalom. A hajtáslánc Erősebbre cserélhetjük a spúr és a pinion kereket, az eredeti műanyag kerék helyett beépíthetünk acél kereket is. Ez biztosan bírni fogja a nagyobb teljesítményt, vagy az off-road körülményeket, hiszen egy kisebb kő nem fogja ledarálni a fogakat. A pontos foghézag beállítása a spúr és a pinion között is egyszerűbb adott esetben acél fogaskerekekkel. Lehet oka a műanyag fogaskerekek lecserélésének a keletkező hő elvezetésének indoka is, egyes modellekben olyan fordulatszámon dolgoznak ezek az alkatrészek, hogy a műanyag fogaskerekek egyszerűen nem bírják lekezelni az igénybevételt. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben ezen a ponton erősítünk a hajtásláncban, itt már nem várható, hogy meghibásodás keletkezik, azonban adott esetben valahol engedni fog a hajtáslánc. Valószínű, hogy ennek a pontnak a megerősítése magával hozza a hajtáslánc további elemeinek a megerősítését is. Ilyen további elem lehet a differenciálművekben levő fogaskerék áttételek. Ezek legtöbbször szintén acélból készülnek, amennyiben mégsem, ezeket érdemes lehet acél fogaskerekekre cserélni. Ezzel jelentősen növelhetjük a strapabírását a modellnek. A kihajtások a következő elem a hajtásláncban. Sok esetben a kardánokat, féltengelyeket, kutyacsontokat beszerezhetjük modellünk számára az eredetihez képest jóval strapabíróbb anyagból is. Ezzel a hajtásláncban a motortól eljutottunk a kerekekig. A kerekek pedig mint az igazi modelleknél, alapjaiban meghatározzák modellünk képességeit. A gumik mintázata, mérete, a bennük lévő tömés milyensége is hatással van modellünkre. Sőt! Egy versenyre felkészített modell, jó futóműbeállítások esetén is vesztes lesz adott pályán, amennyiben nem megfelelő a gumiválasztás. Ugyanúgy, mint az igazi autósportban. Amennyiben a hajtáslánc rendben, a futómű egyéb beállításai kerülnek előtérbe. Modellünk mozgásáért a futómű felel. A modell futóműve összetett rendszer is lehet, független kerékfelfüggesztés, lengéscsillapítás és beállítási lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésünkre. Amennyiben modellünk egyes futómű alkatrészei nem állíthatók, beszerezhetünk hozzá olyan alkatrészeket, melyek segítségével a futómű geometria minden ízében és paraméterében állítható lesz, így azok állításával alapvetően változtathatjuk meg a modell működését és viselkedését. Állítható lehet a kerekek össze vagy széttartása, a kerékdőlés, utánfutás, tengelytáv, lengéscsillapítók bekötési pontjai, és így a csillapítás keménysége is többek között. Amennyiben modellautónk lengéscsillapítói műanyag elemekből állnak, azok cserélhetők alumíniumból készült, menetes szárral állítható, olajjal töltött darabokra is, ahol a rugók előfeszítésével, cseréjével és az olajak cserélgetésével tudunk a csillapításon változtatni. A futómű elemek közül számos, gyárilag műanyag, vagy szénszál erősítésű műanyag elemet cserélhetünk ki alumíniumból készült alkatrészre, ezzel erősítve modellünk strapabírását. Az is előfordulhat, hogy a szépség kedvéért minden futómű elemet alumíniumra cserélünk, ezzel viszont a modell súlyát is növeljük, illetve hátrányként említhető még, hogy a rugalmas bár törékenyebb műanyag elemekkel szemben, az alu nem törik, viszont hajlik… Egy elhajlott alu lengőkar kipofozása pedig nem biztos, hogy egyszerűbb, vagy olcsóbb cserélni, mint műanyag társáét. Vannak viszont olyan futómű elemek, mint a kerékagyak, melyek cseréje csak előnyére vállhat modellünknek strapabíróság tekintetében. Látható, hogy az egyes alkatrészek cseréje dominó elv alapján igénylik a modell alkatrészeinek esetleges további megerősítését. Figyeljünk arra, hogy az egyes elemek tuningolása milyen addicionális előnyökkel, avagy hátrányokkal jár! Könnyen járhatunk úgy, hogy egy egyszerű motorcsere után a hajtáslánc már nem képes hibamentesen, erősítés nélkül megfelelni a megnövekedett igénybevételnek, és végig kell mennünk a legtöbb elemen, és azokat cserélnünk is kell, mire újra üzembiztos, ámbár sokkal nagyobb teljesítményű modellünk lesz. Előfordulhat, hogy modellünket nem teljesítménye, megbízhatósága miatt akarjuk tuningolni, hanem a gyári karosszériát cserélnék egy nekünk tetsző verzióra, festését vagy a matricákat cserélnék úgy, ahogy az igazi modell is kinéz. Erre is számtalan lehetőség van, hiszen modelljeinkhez kaphatunk üres, festetlen kasznit, nagy színválasztékból festékeket és matricakészletet is. Sokfajta mintázatú gumival és felnivel ékesíthetjük tovább modellautónkat. Akik kedvet kaptak sorozatunk alapján ahhoz, hogy modelljüket tovább fejlesszék, nagy körültekintéssel járjanak el a megfelelő alkatrészek kiválasztásakor. Az egyik legalapvetőbb tuning, amit érdemes megtennünk a játékidő növelése miatt, az a nagyobb kapacitású akkumulátor, vagy több akkupakk beszerzése, és a hozzávaló töltő kiválasztása! Már ezzel is sokat fogunk tudni javítani a játékélményen egy elektromos modellnél. Ezek után lehet a motorral is foglalkozni, miközben persze modellünk optikai tuningjával is tudunk foglalkozni. Érdemes kikérni a modellboltban dolgozó kollégák tanácsait!  Alaposan ismerik az egyes részegységek képességeit, azok egymással való kompatibilitását, és azzal kapcsolatban is jó tanácsokkal láthatnak el minket, hogy mi az, amit érdemes adott modell esetében cserélni, illetve mi az, amit felesleges meglépnünk. Az optikai tuning természetesen nem ilyen, ott teljesen szabadon szárnyalhatunk, modellünknek bármilyen külalakot adhatunk és így teljesen egyedivé változtathatjuk azt.

Videón az új ŠKODA KODIAQ RS rekordot döntése

2018.06.15.
  A cseh autógyártó nagyteljesítményű SUV-ja, a ŠKODA KODIAQ RS már piacra kerülése előtt bebizonyította, hogy megállja a helyét a világ egyik legnehezebb versenypályáján, a Nürburgringen. A Sabine Schmitz vezette ŠKODA KODIAQ RS volt a leggyorsabb a hétszemélyes SUV-k között a Nordschleifén. Az RS újból megmutatta, mire is képes, és a KODIAQ RS-sel egy újabb, kifejezetten sportos modell kerül a ŠKODA Rally Sport család választékába.

2022-ig 4000 milliárd forintot fordít a kormány közúti és vasúti fejlesztésekre

2018.06.15.
A Magyar Export-Import Bank és Magyar Exporthitel Biztosító (Exim) szervezésében tartott rendezvényen a miniszter ismertette, hogy a következő években 2500 milliárd forintból fejlesztenek 900 kilométer gyorsforgalmi utat. Az összeg 55 százalékát a magyar költségvetés, 45 százalékát uniós forrás biztosítja - tette hozzá.  (A kép illusztráció) Vasúti fejlesztésekre 1500 milliárd forintot fordítanak, ebből 900 kilométer vasúti pályát korszerűsítenek.(mti)

Szerényen nőtt a forgalomba helyezett új autók száma májusban az EU-ban

2018.06.15.
Az ACEA adatai szerint májusban 1 millió 398 ezer 913 új autót adtak el, ami 0,8 százalékos bővülés tavaly májushoz képest. Az EU több nagyobb nemzeti autópiacán nőtt a forgalomba helyezések száma májusban, így például Spanyolországban 7,2 százalékos, Nagy-Britanniában pedig 3,4 százalékos emelkedést regisztráltak, miközben Franciaországban a májusi eladások éves szinten nem változtak, Olaszországban viszont 2,8 százalékkal csökkent, Németországban pedig 5,8 százalékkal esett.  Az idei első öt hónapban az Európai Unióban éves szinten 2,4 százalékkal több, összesen 6 millió 879 ezer 885 új gépkocsit helyeztek forgalomba. Az ACEA adatai szerint a Magyarországon eladott új autók száma 12 ezer 871 volt májusban, 17,5 százalékkal több az egy évvel korábbi 10 956-nál.  Az idei első öt hónapban 56 ezer 542 új autót értékesítettek Magyarországon, ami 28,6 százalék növekedés a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. Arányait tekintve ez volt a második legnagyobb növekedés az öt hónapban az Európai Unióban. Ennél nagyobb növekedést csak Romániában mértek, ahol az öthavi bővülés 29,3 százalék volt, 47 827 forgalomba helyezett új autóval.(mti)

ORFK: szünidőben több a gyermekbaleset

2018.06.15.
A statisztikák szerint a gyermekbalesetek harmada a nyári időszakban történik - ismertette. A személyi sérüléssel járó balesetek a leggyakoribbak, főként gépjárművek utasaiként szenvedik el ezeket, de ilyenkor több a kerékpáros ütközés, elesés is. A legtöbb baleset hátterében figyelmetlenség vagy a szabályok be nem tartása áll. (A kép illusztráció) A 10-14 évesek a legveszélyeztetettebbek, mert őket már szülői felügyelet nélkül is utcára engedik - hívta fel a figyelmet Tokodi Panna. (mti)

Közútra vitték a Toyota Hilux Dakar-verzióját

2018.06.15.
Kivételesen jó eredménnyel, két kategóriában három dobogós helyezéssel zárta az idei Dakar-ralit a Toyota; a Toyota Gazoo Racing dél-afrikai részlege által felkészített Hilux versenyautók elpusztíthatatlannak bizonyultak a világ legkeményebb terepversenyén. A mesteri sportteljesítmény – no meg az azt megelőző, illetve végig kísérő, kiváló mérnöki munka – előtti tisztelgésként a Toyota South Africa limitált különkiadást készített a helyben gyártott Hilux pickupból. Az új csúcsmodell könnyen azonosítható az első ajtókat, valamint a hátfalat díszítő Dakar matricázásról, ám nem ez az egyetlen ismertető jegye. Vadonatúj, szögletesebb hűtőmaszkot rajzoltak hozzá, markánsabb trapéz alakkal és Dakar-logóval. A méhsejt mintázatú hűtőrács fényes fekete felületkezelést kapott. A keret szürke betéte folytonos egységet alkot a LED-es fényszórókkal, a motorházfedél belépő élén fényes fekete sáv tölt be kettős funkciót: egyrészt optikailag még magasabbra húzza a maszkot, másrészt óvja a kőfelverődésektől, bogaraktól a lemez festését. A méhsejt-struktúra a lökhárító alsó részén köszön vissza, a LED-es ködlámpák háza különleges, fél-célkereszt kialakítást kapott; alulról masszív védőlemez óvja a sérülésektől a lengőkarokat és a motortér kényes alkatrészeit. Az utastérben szintén egyedi részletekkel találkozunk. Ilyen a műszerek fehér, fogaskerék rajzolatú hátlapja, a narancssárga mutatók, a fekete bőrkárpitozás és a fekete tetőkárpit, vagy a multimédia rendszer, amely tematikus nyitóképernyővel köszönti a tulajdonost. A típus két motorral választható: az egyik egy 2.8 literes, soros négyhengeres dízelmotor 177 lóerővel és 420 (automata váltó esetén 450) Nm nyomatékkal, a másik egy 238 lóerős, 376 Nm forgatónyomatékú 4.0 V6 benzinmotor, amely üzemmódválasztó kapcsolójának köszönhetően sportos és takarékos üzemben egyaránt használható. A dízel variáns szimpla hátsókerékhajtással is rendelhető, manuális sebességváltóját felszerelték a Toyota friss fejlesztésű intelligens fordulatszám-szinkronizáló rendszerével, amely finom visszaváltásokat és késlekedés nélküli felkapcsolást biztosít, valamint nem engedi lefulladni a motort. Az árról egyelőre nem áll rendelkezésünkre információ.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója