6,5 százalékkal csökkent a román gépjárműgyártás

2016.09.12.
Az autógyártás csökkenése enyhén lassult az előző hónaphoz mérten, júliusban ugyanis 8,2 százalékos visszaesést jegyeztek. Január és augusztus között 240 005 járművet gyártottak Romániában, ebből 211 130-at a francia Renault tulajdonában levő Dacia gyár, 28 875-öt pedig az amerikai Ford. A Dacia modelljei közül a Duster hobbiterepjáró örvend a legnagyobb keresletnek, ebből állították elő a legtöbbet, 120 980-at, ami csaknem 15 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A román járműexport 9,2 százalékkal esett vissza az első nyolc hónapban,  215 903 autót adtak el külföldön. Ez azt jelenti, hogy a romániai járműgyártás 90 százaléka exportra megy. A külföldön legnagyobb keresletnek örvendő modell a Duster, amiből 118 527-et adtak el. A román autópiac 16,1 százalékkal nőtt január-augusztusban,  87 447 járművet értékesítettek. Ebből 14,8 százalékos növekedéssel több mint 70 ezer személygépkocsi,  míg a 16 ezer eladott haszongépjármű 22 százalékkal több a tavaly első nyolc havinál.

Lovak okoztak halálos balesetet egy német autópályán

2016.09.12.
Elszabadult lovak okoztak halálos balesetet a németországi Siegerland körzetben a 45-ösautópályán: egy férfi járművével akkora lendülettel ütközött neki az állatoknak, hogy még a baleset helyszínén belehalt sérüléseibe - közölte a német rendőrség hétfőn. Egy másik sofőr a szerencsétlenség helyszínén sokkot kapott. A lovak egy közeli karámból szöktek ki: szabadulásukban egy vaddisznócsorda játszhatott közre, amely szétroncsolta a karám kerítését, és megriasztotta az állatokat.

Új ügyvezető igazgató a FCA Central & Eastern Europe Kft. élén

2016.09.12.
Alberto de Aza az FCA madridi központjából érkezett. A szakember az elmúlt több mint két évtizedben, számos nemzetközi autóipari vállalat felelős vezetői posztján bizonyított és széleskörű szakmai ismereteket szerzett. A European University of Madrid gazdasági és üzleti karának elvégzése után, a MAN Trucks, majd a KIA Motors csapatában dolgozott. Karrierje 2009-ben a Fiat csoportnál folytatódott. Az olasz autógyártó spanyol vállalatánál vevőszolgálati és műszaki igazgatóként, majd a FCA személyautó márkáinak kereskedelmi és értékesítési vezetőjeként egyaránt sikereket ért el. Legutóbb a Fiat és Abarth márkák ügyvezetőjeként dolgozott Spanyolországban. Folyékonyan beszél angolul és olaszul. "Nagy örömömre szolgál, hogy a vállalat irányítását egy ilyen izgalmas időszakban vehetem át és tovább építhetem a Fiat csoport sikertörténetét. Az FCA széles márkaportfoliója és folyamatosan bővülő modellkínálata révén készen állunk nemzetközi cégcsoportunk piaci pozíciójának további növelésére és stratégiai céljainak megvalósítására. Mindehhez nagyban hozzájárulnak elismert márkáink és modelljeink, valamint az ügyfélelégédettség folyamatos fokozása” – jelentette ki Alberto de Aza.

A pályázatok főszezonja még csak most kezdődik!

2016.09.12.
Bővebben a kiírásokból az alábbiakban olvashat:   Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP-1.2.3-8.3.4-16)   Mire igényelhetnek támogatást mikro-, kis- és középvállalkozások? ·         Új eszköz beszerzésére ·         Infrastrukturális és ingatlan beruházásra ·         Információs technológia fejlesztésére ·         Új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási know-how vagy licenc bevezetésére Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió Ft és maximum 50 millió Ft, míg a visszatérítendő támogatás összege: minimum 10 millió, maximum 145 millió Ft. 10% önerőtől! A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum 30%, a hitelé pedig 60%! A pályázatok várhatóan november 2-től benyújthatóak lesznek!   Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása (GINOP-3.2.2-8.2.4-16)   A mikro-, kis és középvállalkozások az alábbiakra igényelhetnek támogatást: -          vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések támogatása - on-premise vagy in house módon, vagyis vállalkozáson belül történt üzleti IKT rendszer, illetve alkalmazás bevezetés (helyben telepített saját szoftver bevezetése), -          felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) és egyéb online vállalati szolgáltatások, megoldások terjesztése és bevezetése a kkv-k körében (felhőalapú szolgáltatások bevezetése). A támogatás mértéke maximum 90%, azonban a visszatérítendő, illetve a vissza nem térítendő támogatás (hitel) mértéke vállalkozásonként változó! A vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1 millió Ft, maximum 24 millió Ft, a kölcsön összege minimum 1,25 millió Ft, maximum 37,5 millió Ft lehet. A pályázatok várhatóan november 2-től benyújthatóak!   Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása (GINOP-3.1.2-8.2.4-16)   A mikro-, kis és középvállalkozások az alábbiakra igényelhetnek támogatást: -          piaci információk beszerzése (piacelemzés, piacfelmérés, piackutatás, ügyféladatbázis igénybevétele), -          IKT termékek és szolgáltatások ágazati testre szabása, továbbfejlesztése, tesztelése, fejlesztői és tesztkörnyezetük kialakítása, -          nemzetközi szakkiállításokon, konferenciákon való részvétel. A támogatás mértéke akár 90% is lehet, de a vissza nem térítendő támogatás értéke nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 40%-át, a kölcsön mértéke pedig az összes elszámolható költség 50%-át. A támogatás összege függ a legutóbbi üzleti év árbevételétől, valamint az exportárbevételtől, de a vissza nem térítendő támogatás minimum 2 millió Ft, maximum 40 millió Ft is lehet, a kölcsön összege pedig minimum 2,5 millió Ft, maximum 50 millió Ft. A pályázat várhatóan november 2-től benyújtható!   Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel (GINOP-4.1.1-8.4.4-1)   Pályázók köre: mikro-, kis és középvállalkozások A Felhívás keretében csak energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektjavaslatot lehet benyújtani. A vissza nem térítendő, valamint a visszatérítendő támogatás mértéke is maximum 45%. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás, valamint a kölcsön összege is minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft. A pályázatok benyújtása várhatóan november 15-től benyújthatóak!   Kezdje el már most a felkészülést! Igényeljen ingyenes helyszíni konzultációt a 06 1 321 1173-as telefonszámon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen, hogy elképzeléseit személyesen is megbeszélhessük! Goodwill Consulting Kft. – Magyarország piacvezető pályázatírója

Autólopás! NIB-915 FORD FOCUS KOMBI

2016.09.12.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. Rendszám: NIB-915 Gyártmány: Ford Típus: Focus Kivitel: Kombi Gyártási év: 2012 Alvázszám: WFOLXXGCBLCY54906 Szín: szürke Forgalmi engedély száma: hp73616 Lopás időpontja: 2016 szeptember 9 Lopás helyszíne - város: Budapest Kerület: XVIII. Utca, házszám: Zilah Utca Megjegyzés: Megtalálónak 300 000 Ft jutalmat adok Nyomravezetőnek csak, ha megvan a kocsi  

Autólopás! KTE-724 VW Jetta - metálszürke

2016.09.12.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. Rendszám: KTE-724 Gyártmány: Volkswagen Típus: Jetta Gyártási év: 2009 Motorszám: BXE085278 Alvázszám: WVWZZZ1KZ7M116480 Szín: grafitszürke Lopás időpontja: 2016 szeptember 8 Lopás helyszíne - város: Budapest Kerület: X. Utca, házszám: Maglódi út 10/b.  

Hamarosan Dél-Afrikában versenyez majd a MegaLux

2016.09.12.
A csapat a Challenger kategóriában indul, amelyben a járművek energiaforrása egy hat négyzetméteres Si-egykristályos napelemtábla. A MegaLux csapat versenyautója is ilyen jármű, amely a napelemen keresztül szedi össze a működéséhez szükséges energiát és ezt raktározza el akkumulátoraiban. Az autó tömege 165 kilogramm, maximális sebessége pedig 130 kilométer per óra - mondta el a Budapesten tartott sajtótájékoztatón Ailer Piroska, az egyetem intézményvezetője. A verseny célja, hogy fejlesztők olyan jármű kifejlesztésére törekedjenek, amely bemutatja, hogy milyen fontos a környezetvédelem és a fenntarthatóság érdekében törekedni a minimális nyersanyag és energiafelhasználásra, illetve a környezetszennyezés csökkentésére. Kutasi Zoltán tanszéki mérnök kiemelte: a csapat célja, hogy teljesíteni tudják a Pretoriából induló és Fokvárosba érkező nyolcnapos versenyt. Felidézte, hogy ez reális cél, hiszen a csoport a tavalyi ausztrál versenyen is jól szerepelt, a 46 induló közül hetedikként ért célba.  A dél-afrikai versenyt 2008-ban rendezték meg először, azóta kétévente kerül rá sor. Itt meghatározott idő alatt a legnagyobb távolságot kell megtennie az indulóknak az ausztrál versennyel szemben, ahol viszont a a csapatoknak minél rövidebb idő alatt kell átszelniük a kontinenst.  Afrikában együtt halad a mezőny városról városra és extra kilométereket az egyes állomáshelyeken beiktatott hurkokkal lehet szerezni. A verseny teljes hossza 2100 kilométer, de a plusz körökkel akár három ezer kilométeresre is növelhető a táv.  Kutasi Zoltán arról is beszélt, hogy idén a csapat együttműködést kötött az Országos Meteorológiai Szolgálattal, akik minden nap friss adatokat szolgáltatnak majd a verseny helyszínein várható időjárásáról, ami a stratégia optimalizálásában és aktualizálásában lesz a csapat segítségére.  
Címkék: 

Marco Wittmann uralta a nürburgringi DTM hétvégét

2016.09.12.
Szombaton a pole pozícióból induló Marco Wittmann rajt-cél győzelmet aratott a Red Bull BMW M4 DTM volánja mögött, amellyel a bajor gyártó 2014-es DTM-bajnoka megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét. Wittmann és Tom Blomqvist mögött Timo Glock és Maxime Martin is pontszerző helyen érkezett célba szombaton. A 2016-os versenyszezon tizennegyedik megmérettetésén aztán a BMW motorsport-történelmi mérföldkőhöz érkezett: Marco Wittmann a vasárnapi futam dobogójának harmadik fokára állhatott fel, amellyel a német pilóta megszerezte a bajor gyártó sorozatbéli 250. dobogós helyezését. A 26 éves pilóta a bronzérem mellé 15 értékes pontot is kapott, a pilóták közötti egyéni pontversenyben így összesen 170 ponttal, 33 pontos előnnyel áll az élen az Audi olasz versenyzője, Edoardo Mortara előtt. Miközben a DTM 2016-os versenyszezonjának tizennegyedik futama után a BMW a pilóták, a csapatok és a gyártók közötti pontversenyt is vezeti, a Német Túraautó Bajnokság célegyenesbe érkezett: az idényből már csupán két versenyhétvége négy futama van hátra. A mezőny szeptember 23-25. között a Hungaroringre érkezik.   2016 tizenharmadik DTM futamának BMW-eredményei (Nürburgring, 3,629 kilométer, 40 perc + 1 kör, 2016. szeptember 10.): #11 Marco Wittmann (német, BMW RMG csapat) – 1. hely #31 Tom Blomqvist (brit, BMW RBM csapat) – 2. hely #16 Timo Glock (német, BMW RMG csapat) – 5. hely #36 Maxime Martin (belga, BMW RBM csapat) – 8. hely #100 Martin Tomczyk (német, BMW Schnitzer csapat) – 16. hely #7 Bruno Spengler (kanadai, BMW MTEK csapat) – 18. hely #13 António Félix da Costa (portugál, BMW Schnitzer csapat) – 20. hely #18 Augusto Farfus (brazil, BMW MTEK csapat) – 22. hely   2016 tizennegyedik DTM futamának BMW-eredményei (Nürburgring, 3,629 kilométer, 60 perc + 1 kör, 2016. szeptember 11.): #11 Marco Wittmann (német, BMW RMG csapat) – 3. hely #7 Bruno Spengler (kanadai, BMW MTEK csapat) – 6. hely #31 Tom Blomqvist (brit, BMW RBM csapat) – 8. hely #36 Maxime Martin (belga, BMW RBM csapat) – 11. hely #100 Martin Tomczyk (német, BMW Schnitzer csapat) – 13. hely #16 Timo Glock (német, BMW RMG csapat) – 15. hely #13 António Félix da Costa (portugál, BMW Schnitzer csapat) – 20. hely #18 Augusto Farfus (brazil, BMW MTEK csapat) – 21. hely A pilóták közötti pontverseny állása 1. Marco Wittmann (170 pont), 2. Edoardo Mortara (137), 3. Robert Wickens (120), 4. Jamie Green (119), 5. Paul di Resta (100), 6. Tom Blomqvist (93), 7. Mattias Ekström (82), 8. Nico Müller (78), 9. Maxime Martin (76), 10. Gary Paffett (73), 11. Lucas Auer (68), 12. Timo Glock (58), 13. Bruno Spengler (51), 14. Augusto Farfus (44), 15. Christian Vietoris (42), 16. Miguel Molina (26), 17. Maximilian Götz (17), 18. António Félix da Costa (16), 19. Adrien Tambay (14), 20. Martin Tomczyk (13), 21. Daniel Juncadella (6), 22. Mike Rockenfeller (5), 23. Timo Scheider (3), 24. Esteban Ocon (2), 25. Felix Rosenqvist (1) A csapatok közötti pontverseny állása 1. BMW RMG csapat (228 pont), 2. Audi Sport Abt Sportsline csapat (219), 3. BMW RBM csapat (169), 4. Audi Sport Rosberg csapat (133), 5. SILBERPFEIL Energy/UBFS invest Mercedes-AMG (126), 6. Mercedes-AMG (117), 7. BWT Mercedes-AMG (110), 8. Audi Sport Abt csapat (104), 9. BMW MTEK csapat (95), 10. EURONICS/FREEMEN`S WORLDMercedes-AMG (76), 11. BMW Schnitzer csapat (29), 12. Audi Sport Phoenix csapat (8) A gyártók közötti pontverseny állása 1. BMW (521 pont), 2. Audi (464), 3. Mercedes-Benz (429)
Címkék: 

Mesél a szakértő - Volvo XC90

2016.09.12.

Ahhoz képest, hogy makulátlannak mondják és kép nélkül hirdették, más sem volt rajta csak makula

Galéria képek: 

Szarvasbikát ütött el egy Dacia az M5-ös autópályán

2016.09.12.
  A Dacia Dusterre egy szarvasbika ugrott rá az M5-ös autópályán, Örkénynél 2016. szeptember 12-én. A gépjárművet vezető férfi nem sérült meg, de a terepjáróban jelentős anyagi kár keletkezett. Az állat az ütközés következtében elpusztult.    MTI Fotó: Donka Ferenc    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója